Diarendszer
A diarendszer [(angolul) diasystem, (franciául) diasystème] több értelemben használt fogalom a nyelvészetben. A terminust Uriel Weinreich amerikai strukturalista nyelvész vezette be 1954-ben, megpróbálva strukturalista módszereket alkalmazni a dialektológiában. Szerinte egy diarendszert a nyelvész legalább két olyan más homogén és diszkrét rendszerből alkothat meg, amelyek részleges hasonlóságokkal rendelkeznek, ezek révén a diarendszer valami más lévén, mint a két alkotó rendszer összege. Weinreich még hozzá teszi, hogy ez a konstrukció nem mindig tudományos cselekvés eredménye, hanem akármilyen olyan beszélő is gyakorolhatja, aki legalább két idiómát (dialektust és/vagy nyelvet) ismer.[1]
A legszűkebb értelmében már egy megadott idióma egyik vonásrendszeréből is lehet diarendszert alkotni. Példaként Weinreich egy mássalhangzó-rendszert mutat be. Ha például egy idióma két változata azonos, öt mássalhangzó fonémából álló rendszerrel rendelkezik (/i/, /e/, /a/, /o/ és /u/), ezt a diarendszert a következő képlettel lehet ábrázolni:[2]
amelyben 1 és 2 a nyelvváltozatokat jelzi, // a diarendszert határolja, és ≈ a magánhangzók közötti ellentétet jelzi. Amennyiben a változatokban az /e/ kétféleképpen realizálódik, az egyikben zártabban ([e]), a másikban nyíltabban ([ɛ]), ezek diarendszere a következőképpen ábrázolható:
Egy ilyen diarendszert angolul diaphon-nak lehet nevezni, alaktani szinten angolul diamorph-okról van szó, és a nyelv egyéb területein is lehet diarendszereket megállapítani.[3]
Tágabb értelemben egy nyelv is diarendszer, melyet dialektusai alkotnak.[2] Eugen Coșeriu emigrációban élt román nyelvész az újlatin nyelvekkel foglalkozó nyelvészeti ágba vezette be a diarendszer fogalmát, minekutána a latin nyelvet olyan diarendszerként értelmezték, mely egyik alkotórésze a beszélt latin, ennek keretében pedig két más alkotórész a művelt beszélt latin és a népi beszélt latin.[4] A nyugati újlatin nyelvekkel foglalkozva, Jean-Marie Klinkenberg belga nyelvész oïl nyelv-diarendszerről és oc nyelv-diarendszerről beszél.[5]
A szociolingvisztikában megvan az a nézet, hogy egy nyelv diarendszere magába foglalja annak összes változatát, azaz történetének szakaszait, területi változatait, szociolektusait, szituáció szerinti vagy stilisztikai változatait és nemek szerinti változatait.[6]
A mai dialektológiában a diarendszer fogalma túlterjed az egyes saját sztenderd nyelvváltozattal rendelkező, azaz ausbau-nyelvek határain is, több olyan így meghatározott nyelvet is magába foglalva, melyek az összehasonlító nyelvészet nézőpontjából egyetlen abstand-nyelvet alkotnak.
Néhány ausbau-nyelvek alkotta diarendszer:
- arab nyelv – máltai nyelv;[7]
- bolgár nyelv – macedón nyelv;[8]
- bosnyák nyelv – horvát nyelv – montenegrói nyelv – szerb nyelv (közép-délszláv diarendszer);[9]
- cseh nyelv – szlovák nyelv;[10]
- hindi nyelv (Indiában) – urdu nyelv (Pakisztánban);[11]
- holland nyelv – flamand nyelv – afrikaans nyelv;[12]
- maláj nyelv – indonéz nyelv;[13]
- német nyelv – jiddis nyelv[14] – luxemburgi nyelv;[15]
- olasz nyelv – korzikai nyelv;[16]
- újperzsa nyelv (Iránban) – dari nyelv (Afganisztánban) – tádzsik nyelv;[17]
- portugál nyelv – galiciai nyelv;[18]
- spanyol nyelv – ladino nyelv.[19]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Weinreich 1954, 390. o.
- ↑ a b Weinreich 1954, 394. o.
- ↑ Crystal 2008, 141–142. o.
- ↑ Becker 2014, 267. o.
- ↑ Klinkenberg 1994, 157. o., idézi Hendschel 2002.
- ↑ Englebert 2015.
- ↑ Bussmann 1998, 80. o.
- ↑ Bussmann 1998, 711. o.
- ↑ Brozović 1998.
- ↑ Bussmann 1998, 1086. o.
- ↑ Bussmann 1998, 511–512. o.
- ↑ Bussmann 1998, 343. o.
- ↑ Bussmann 1998, 562. o.
- ↑ Sala 1981, 112. o.
- ↑ Sala 1981, 151. o.
- ↑ Bussmann 1998, 601. o.
- ↑ Bussmann 1998, 881. o.
- ↑ Bussmann 1998, 921. o.
- ↑ Sala 1989, 167. o.
Források[szerkesztés]
- (franciául) Becker, Lidia. La protohistoire des langues romanes (Az újlatin nyelvek prototörténete). Klump, Andre et al. (szerk.). Manuel des langues romanes (Az újlatin nyelvek tankönyve). Berlin / Boston: De Gruyter. 2014. ISBN 978-3-11-030245-5. 261–288. o. (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- (horvátul) Brozović, Dalibor. Organska podloga hrvatskoga jezika (A horvát nyelv organikus alapja). Hrvatski jezik. Zágráb: Institut za hrvatski jezik i jezikoslovlje. 1998 (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- (angolul) Bussmann, Hadumod (szerk.) Dictionary of Language and Linguistics Archiválva 2022. január 23-i dátummal a Wayback Machine-ben (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York: Routledge. 1998. ISBN 0-203-98005-0 (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- (angolul) Crystal, David. A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing. 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- (franciául) Englebert, Annick. Cours d’histoire de la langue française et de la francophonie (A francia nyelv és a frankofónia története). Legutóbbi frissítés: 2015 (Hozzáférés: 2023. május 7.)
- (franciául) Hendschel, Lorint. Langue, dialecte, idiome : la terminologie et le fond (Nyelv, dialektus, idióma: terminológia és lényeg). Toudi. 45–46. sz. 2002 (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- (franciául) Klinkenberg, Jean-Marie. Des langues romanes: introduction aux études de linguistique romane (Az újlatin nyelvekről: bevezetés az újlatin nyelvek nyelvészetébe). Louvain-la-Neuve: Duculot. 1994
- (románul) Sala, Marius (szerk.) Enciclopedia limbilor romanice (Az újlatin nyelvek enciklopédiája). Bukarest: Editura Științifică și Enciclopedică. 1989. ISBN 973-29-0043-1
- (románul) Sala, Marius – Vintilă-Rădulescu, Ioana, Limbile lumii. Mică enciclopedie (A világ nyelvei. Kis enciklopédia). Bukarest: Editura Științifică și Enciclopedică. 1981
- (angolul) Weinreich, Uriel. Is a structural dialectology possible? (Lehetséges-e strukturális dialektológia?). Word. 10. kötet. 1954. 388–400. o. (Hozzáférés: 2017. április 24.)
