Rönkforradalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A rönkforradalom (horvátul: Balvan revolucija, szerbül: Балван револуција), egy felkelés volt, amely 1990. augusztus 17-én kezdődött a Horvát Köztársaság azon területein, ahol jelentős mértékben laktak szerb nemzetiségűek.[1] Nevét onnan kapta, hogy kezdetét rönkökből és nagy sziklákból épített úttorlaszok jellemezték, amelyeket Knin környékén emeltek az ottani szerbek. A rönkforradalom az utak lezárásával és a turisztikai csúcsszezon megszakításával nagy károkat okozott a horvát gazdaságnak. Mivel a lázadás által érintett terület Horvátország központjában található, olyan stratégiai fontosságú utakat és infrastruktúrát érintett, amelyek összekötik Horvátország déli és északi részeit. Az események szuverenitásának és területi integritásának védelmére kényszerítették a horvát kormányt, és a végül a horvát függetlenségi háború kirobbanásához vezettek.

Története[szerkesztés]

Előzmények[szerkesztés]

A Jugoszláv Kommunisták Szövetségén belül kialakult feszültségek két domináns áramlat létrejöttéhez vezettek. Az egyik oldalon a Szlovén Kommunisták Szövetsége és a Horvátországi Kommunisták Szövetsége állt, amelyekben a többség a társadalom demokratizálása, és a szabad választások mellett döntött, míg a másik oldalon a Szerbiai Kommunisták Szövetsége körüli blokk állt, amely a jugoszláv állam centralizálása és a kommunista uralom fenntartása felé vezető utat hirdette. A két áramlat, függetlenül attól, hogy közöttük a laza szövetség, illetve a konföderáció létrejöttét illetően kompromisszum születhetett, szöges ellentétben állt egymással. A szerb párt vezetése, mely a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) erejére támaszkodott, valójában nem volt kész a valódi kompromisszumokra, ráadásul a nagyhatalmak sem akarták, hogy az egységes Jugoszlávia kisebb államokra szakadjon. 1990-ben George H. W. Bush amerikai elnök nyilvánosan kijelentette, hogy nem akar széttöredezett Jugoszláviát, és sok tekintetben szkepticizmussal fogadták a demokratikus Horvátországgal kapcsolatos gondolatokat. Az önálló Horvátország gondolatának ellenfelei mindig visszatértek a nácibarát Független Horvát Állam létrejöttének korszakába, amellyel a horvát önállósági törekvéseket azonosították.

Az 1990. áprilisi és májusi első horvátországi szabad választások előtt a horvátok és a szerbek közötti etnikai kapcsolatok egyre feszültebbé váltak. A nyugat-szerémségi Berak faluban a helyi szerbek barikádokat emeltek,[2] hogy megzavarják a választásokat. Horvátországban a korábbi kormányzatról az új hatalomra való átállás idején a Jugoszláv Néphadsereg „rutinszerű katonai manővert” hajtott végre, amelynek során implicit fenyegetésként ejtőernyős ezredet telepítettek a Zágráb melletti plesói repülőtérre.[2] 1990. május 14-én a Jugoszláv Néphadsereg begyűjtötte a Horvát Területvédelem (Teritojalna Obrana, TO) fegyvereit,[3] ezzel megakadályozva, hogy Horvátországnak saját fegyverei legyenek, és megismétlődjenek a korábban Szlovéniában lezajlott események.[2] Borislav Jović, Jugoszlávia akkori elnöke szerint ez az akció a Szerb Köztársaság utasítására történt.[4] Ez az intézkedés rendkívül sebezhetővé tette Horvátországot Belgrád nyomásával szemben, amelynek vezetése fokozta a horvát határokkal szembeni nyilvános megnyilatkozásokat.[5]

Tiltakozásként a horvátországi szerbek militáns része bizonyos területeken, ahol többséget alkotott, elkezdte megtagadni az új horvát kormánynak való engedelmességet, és 1990 elejétől több találkozót és nyilvános gyűlést tartott ügyük támogatására és tiltakozásul a horvát kormány ellen.[1] Ezek a tiltakozások a szerb nacionalizmust, a központosított Jugoszláviát és Slobodan Miloševićet támogatták. 1990 júniusában és júliusában a horvátországi szerb képviselők nyíltan elutasították Horvát Szocialista Köztársaság alkotmányának módosítását, amely megváltoztatta a köztársaság nevét és új állami jelképeket tartalmazott.[2] A szerb lakosság ezeket a második világháború alatti náci szövetséges Független Horvát Állam szimbólumaihoz kötötte, bár a horvát sakktáblás címer történelmi szimbólum, amely már a Jugoszlávián belüli Horvát Szocialis Köztársaság emblémájában is hivatalosan szerepelt.[6]

1990 nyarán a szétválási folyamat folyamatosan zajlott, melynek során a horvát kormány olyan nyíltan nacionalista és szerbellenesnek tekintett politikákat valósított meg, mint például a szerb cirill írás eltávolítása a közhivatalok levelezéséből.[7][8] Az 1980-as évek végén számos cikk jelent meg Szerbiában arról, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a cirill betűt teljesen felváltja a latin, ami veszélyezteti a szerb nemzeti jelképnek tekintett írásmódot.[9] A feszültség fokozódásával és a háború egyre fenyegetőbbé válásával a közintézményekben dolgozó szerbek kénytelenek voltak aláírni az új horvát kormánynak tett "hűségnyilatkozatot", mert ennek megtagadása pedig azonnali elbocsátást eredményezett volna. A szerbellenes politika különösen a belügyminisztériumban volt szembetűnő, mivel az ott szolgáló szerbek egy részét letartóztatták, mert támogatták a Martić-rendőrségként is ismert krajinai milíciát. Azokra a szerb értelmiségiekre (például Jovan Raškovićra) is nyomást gyakoroltak, akik a Nagy-Szerbia eszméit hirdették.[8][10]

Az útlezárások[szerkesztés]

A Milan Babić és Milan Martić vezette a helyi szerbek 1990 augusztusában Knin központtal kikiáltották a Krajinai Szerb Autonóm Területet (SAO Kninska Krajina), és elkezdték lezárni a Dalmáciát Horvátország többi részével összekötő utakat. A blokád túlnyomórészt a közeli erdőkből kivágott farönkökből készült, ezért is nevezték el az eseményt "rönkforradalomnak". A szervezők Martić által szállított illegális fegyverekkel voltak felfegyverkezve.[1] Mivel szervezett akcióról volt szó, amelyet a nyári turistaszezon idejére időzítettek, és megszakította a szárazföldi összeköttetést Dalmácia népszerű idegenforgalmi régiójához, a horvát turizmusban jelentős gazdasági károk keletkeztek.

A lázadást a szerbek azzal magyarázták, hogy „a horvát kormány terrorizálja őket”, és „több kulturális, nyelvi és oktatási jogért harcolnak”. A „Večernje Novosti” szerb lap azt írta, hogy „2 millió szerb kész Horvátországba menni, hogy harcoljon”. A nyugati diplomaták megjegyezték, hogy a szerb média szítja a szenvedélyeket, a horvát kormány pedig azt mondta: „Tudtunk a forgatókönyvről, amely zűrzavart akar kelteni Horvátországban...”.[11]

A rönkforradalom kisebb összecsapásainak rendőri áldozatai voltak. Az 1990. november 22-ről 23-ra virradó éjszaka egy Obrovac melletti dombon egy horvát rendőrautót lőttek ki és az egyik rendőr, a 27 éves Goran Alavanja, akit hét lövés is ért belehalt sérüléseibe. Az incidensben három szerb nemzetiségű rendőr is részt vett,[12] akiket állítólag egy lázadó szerb fegyveres lőtt le, de a gyilkosság részleteit hivatalosan sohasem sikerült kideríteni.[13] A közvetett bizonyítékok arra utalnak, hogy a gyilkosságot a Simo Dubajić vezette lázadó csoport követte el.[14]

Egy másik, korábbi incidensben Petrinya közelében egy másik horvát rendőrt, Josip Božićevićet lőtték le 1990. szeptember 28-án éjszaka lőfegyverrel,[13][15] és egy kiszivárgott belügyminisztériumi feljegyzés ezt halálos kimenetelűnek minősítette.[13] 1990. december 21-én Knin, Benkovac, Vojnić, Obrovac, Gračac, Dvor és Hrvatska Kostajnica önkormányzata elfogadta a „Krajinai Szerb Autonóm Régió statútumát”.[16] 1990 augusztusa és 1991 áprilisa között több mint kétszáz fegyveres incidenst jelentettek a lázadó szerbek és a horvát rendőrség között.[16][17]

Következmények[szerkesztés]

1991 áprilisában megkezdődtek a horvátországi függetlenségi háború nyílt összecsapásai. Az ügyészséggel kötött vádalku részeként Milan Babić 2006-ban a Nemzetközi Törvényszék (ICTY) előtt lezajlott per során Martić ellen tanúskodott, mondván, hogy Martić „becsapta őt a rönkforradalom során”. Azt is vallotta, hogy az egész horvátországi háború „Martić felelőssége volt, akit Belgrádból irányítottak”.[18] A krajnai horvátok és más nem szerbekkel szembeni etnikai tisztogatások miatt a Törvényszék mindkettőjüket elítélte.[19]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b c Case No. IT-03-72-I: The Prosecutor v. Milan Babić (PDF). International Criminal Tribunal for the Former Yugoslavia. (Hozzáférés: 2010. augusztus 13.)
  2. ↑ a b c d Kreš 2010, 6. o.
  3. ↑ Kreš 2010, 54. o.
  4. ↑ Patriotism for Sale, 2022. július 3.
  5. ↑ Glaurdic, Josip. The Hour of Europe: Western Powers and the Breakup of Yugoslavia. London: Yale University Press, 90–92. o. (2011). ISBN 030016629X 
  6. ↑ Elena Guskova. History of the Yugoslavian crisis (1990-2000). — Moscow: 2001. — P. 137. — ISBN 5941910037
  7. ↑ Elena Guskova. History of the Yugoslavian crisis (1990-2000). — Moscow: 2001. — P. 147. — ISBN 5941910037
  8. ↑ a b Yugoslavia in the 20th Century: Sketches of Political History.— Moscow: Indrik, 2011. — p. 780-781. — ISBN 9785916741216
  9. ↑ Bagdasarov, Artur (2018). „Ethnolinguistic policy in socialist Yugoslavia”. Filologija (71), 51. o, Kiadó: Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia. ISSN 1848-8919. (Hozzáférés: 2021. augusztus 15.)  
  10. ↑ Радослав И. Чубрило, Биљана Р. Ивковић, Душан Ђаковић, Јован Адамовић, Милан Ђ. Родић и др. Српска Крајина. — Београд: Матић, 2011. — С. 201-206
  11. ↑ Roads Sealed as Yugoslav Unrest Mounts, New York Times, August 1990
  12. ↑ „Naša domovina - I Jovan je branio Hrvatsku”, Slobodna Dalmacija , 2009. október 26.. [2012. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2011. szeptember 17.) (horvát nyelvű) 
  13. ↑ a b c Jasna Babić. „406 ubojica slobodno šeće Hrvatskom”, Nacional , 2002. január 8.. [2010. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2011. szeptember 17.) (horvát nyelvű) 
  14. ↑ Vučur, Ilija (2017). „The Death of Goran Alavanja on 23 November 1990: Events, Interpretations, Manipulations”. Journal of Contemporary History, Zagreb, Croatia 49, 587-607. o, Kiadó: Croatian Institute of History. ISSN 1848-9079. (Hozzáférés: 2021. augusztus 14.)  
  15. ↑ „Ubrzana priprema JNA za borbeno djelovanje u RH”, Hrvatski vojnik #261 , 2009. október 1.. [2012. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2011. szeptember 26.) (horvát nyelvű) 
  16. ↑ a b Final report of the United Nations Commission of Experts established pursuant to security council resolution 780 (1992), Annex IV - The policy of ethnic cleansing; Prepared by: M. Cherif Bassiouni.. United Nations, 1994. december 28. [2011. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 19.)
  17. ↑ David C. Isby, "Yugoslavia 1991: Armed Forces in Conflict", Jane's Intelligence Review 394, 402 (September 1991)
  18. ↑ Goran Jungvirth: Martić "Provoked" Croatian Conflict. Institute for War and Peace Reporting, 2006. február 17. [2014. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 12.)
  19. ↑ Summary of Judgement for Milan Martić (PDF). International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia. (Hozzáférés: 2011. május 18.)

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Log Revolution című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Rönkforradalom&oldid=25766895”