Lovinac

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lovinac
Lovinac központja
Lovinac központja
Közigazgatás
Ország  Horvátország
Megye Lika-Zengg
Község Lovinac
Jogállás falu
Polgármester Hrvoje Račić
Irányítószám 53244
Körzethívószám +385 053
Népesség
Teljes népesség 257 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 581 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Lovinac (Horvátország)
Lovinac
Lovinac
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 44° 23′ 30″, k. h. 15° 41′ 10″Koordináták: é. sz. 44° 23′ 30″, k. h. 15° 41′ 10″
Lovinac weboldala

Lovinac falu és község Horvátországban Lika-Zengg megyében. Közigazgatásilag Gornja Ploča, Kik, Ličko Cerje, Raduč, Ričice, Sveti Rok, Smokrić, Štikada és Vranik települések tartoznak hozzá.

Fekvése[szerkesztés]

Gospićtól 15 km-re délkeletre a Likai karsztmező délkeleti részén, az A1-es autópályától és a Gospićot Gračaccal összekötő 50-es számú főúttól 4 km-re keletre fekszik. A község területét északkeletről a Likai-középhegység, délkeletről a Resnik tömbje, délnyugatról a Velebit-hegység határolja. Területe aránylag sík, a községet alkotó falvak tengerszint feletti magassága 570 és 600 méter között található. A Velebit és a Rasnik közötti Ričica-folyó völgyében haladnak át az ország északnyugati részét Dalmáciával összekötő főbb utak, energetikai és vasútvonalak.

Története[szerkesztés]

A régészeti leletek tanúsága szerint a Lovinactól 35 km-re található Cerovaci barlangokban már a korai kőkorszakban éltek emberek. A mintegy ezer állati csontmaradvány között a barlangi medvére vadászó ember csontjai is előkerültek itt. Az első név szerint ismert emberi népcsoport amely itt megtelepedett az illírek egyik törzse a japodok voltak. A japodok a késő bronzkortól a vaskor végéig lakták ezt a vidéket, majd az i. e. 1. században beolvadtak az őket meghódító rómaiakba. Lika többi részéhez hasonlóan itt is számos, a japodok által épített vár és erődített település maradványai találhatók. Ezek többnyire a termékeny völgyek feletti jól védhető magaslatokon, bővízű patakok közelében létesültek. A falak magassága 2-3 métertől 8 méterig terjedt. A nagyobb várak élénk gazdasági élet központjai is voltak fejlett fazekassággal, fémművességgel és famegmunkálással. A japodok földje azonban a terjeszkedő Római Birodalom útjába esett, amely fokozatosan uralma alá hajtotta ezt a vidéket is mely i. e. 35-re Illyricum tartományként már teljesen a birodalom része lett. A japodok nem nyugodtak bele abba, hogy leigázták őket és a következő időszakban több felkelés is zajlott a rómaiak ellen, amelyeket azonban sorra levertek. Miután a római uralom megszilárdult átszervezték a közigazgatást és Lovinac térsége Dalmácia provinciához került. Az uralkodó nyelv a latin lett, olyannyira hogy a japod nemesség is latinizálódott elfelejtve régi származását és szokásait. A rómaiak kiépítették a kereskedelmi utakat, melyek erre vezettek át Salonából Pannónia, Carantania, Noricum és a Balti tenger felé. Az utak mentén őrhelyek álltak. Ilyen katonai őrhely állt a Cvituša-dombon ahonnan két fontos kereskedelmi utat is szemel tartottak, egyúttal pihenő és lóváltóhelyként szolgált. További őrállomások voltak még Medaknál, Kvarténál és tovább Brudno, Udbina és Korenica irányában.[2] A horvátok a 7. század első felében az avarokkal szövetségben érkeztek erre a vidékre, majd később Bizánccal szövetkezve lerázták az avar igát. A hagyomány szerint a horvát seregeket vezető hét testvér közül Lovelos telepedett le a mai Lovinac területén és a település róla kapta a nevét. A középkorban Lovinac területe az ősi Lika megyéhez tartozott, melyet még 950-ben Bíborbanszületett Konstantin császár említ először a birodalom kormányzásáról írott művében. 1071-ben a rabi püspökség fennhatósága alá került, melyet 1111-ben Kálmán magyar király is megerősített e birtokában. A 11. és 12. században az ősi megyét felosztották, így a mai Lovinac község déli része a Ričicáig Hotuča megyéhez került, míg a többi Lika megye része maradt. A középkorban a nemzetségi alapon szerveződött társadalmi rendet felváltotta a hűbéri viszonyokon alapuló rend. A mai község területén hét várrom tanúskodik erről az időszakról Lovinac, Novak vára Štulića tornyával, Batinić tornya, Vranik, Budak vára, Zagon és Lukavac.[2]

A török már a 15. században is többször betört erre a területre, az 1493-as korbávmezei csata után azonban már semmi nem állt terjeszkedésük útjába. 1527-re kihasználva a mohácsi csata utáni zűrzavart és a horvát nemesség megosztottságát teljesen megszállták Lika területét. A török az elmenekült horvát lakosság helyére új telepeseket, pravoszláv hitű vlachokat és szerbeket telepített be, akik ennek fejében kiváltságokat kaptak. A Lovinac területén levő várakból csak Novakot és Lovinac ősi várát szállta meg, a többit elfoglalásuk után valószínűleg lerombolta nehogy az uszkókok fészkei legyenek. A török közigazgatási rendszerben Lovinac a Likai szandzsák része lett. Vidéke azonban a török uralom alatt sem volt nyugodt, a Zengg és Zára térségéből a Velebiten át támadó uszkókok miatt. A felszabadító harcok 1683-ban kezdődtek amikor a határőrvidék katonasága egyesült a velencei erőkkel. Végül 1689-ben Marko Mesić pap felkelést robbantott ki és a felkelők egy hónap leforgása alatt felszabadították Lika és Korbávia területét a török uralom alól. A lakosság nagyrészt elmenekült, így a térség újra néptelen maradt. Az újratelepítés első szervezője Marko Mesić volt aki 1691 és 1712 között lényegében teljesen újratelepítette a területet. A lakosság horvát részét főként a bunyevácok képezték akik a Tengermellék és Észak-Dalmácia területéről érkeztek és Lovinac, Ričice, Ličko Cerje, Sveti Rok, Vranik és Smokrić területét népesítették be. A lakosság szerb részét melyet akkor vlachoknak neveztek a Gacka völgyéből és a Zrmanja folyó vidékéről érkeztek Kik, Ploča és Raduč falvakba ahol ma is élnek. Az 1699-es karlócai békével e terület hivatalosan is osztrák fennhatóság alá került. Martin Brajković püspök vizitációja alkalmával már 80 bunyevácok lakta házat talált Lovinacon, egy évvel később pedig már 94-et. Megjegyzi, hogy ugyanakkor 30 szerbek lakta ház is állt itt. Az osztrák kísérlet, hogy Lika déli részét is bevonja a polgári közigazgatásba 1712-ben kudarcot vallott, így maradt a katonai közigazgatás.[2]

A 18. század közepén Gospić székhellyel újraszervezték a likai határőrezredet és a Szent Mihály század székhelye Lovinac lett. A központi park mellett még ma is láthatók a katonai létesítmények és lóistállók nyomai. Az istállók maradványait átszeli az az út, amely Lovinac központjából Smokrić felé halad. A lovinaci századhoz tartozó településeken akkoriban 662 ház volt 6660 lakossal. A területen öt plébániatemplom állt, Lovinacon, Ričicén és Sveti Rokon katolikus, Pločán és Kiken pedig pravoszláv. Ezen kívül még két kápolna is állt itt. 1779-től triviális iskola működött a területén (azért nevezték triviálisnak, mert csak három tantárgyat, hittant, írás-olvasást és számtant oktattak). 1816-ban megnyitották a lovinaci horvát népiskolát. Sveti Rokon 1864-ben, Pločán és Štikadán 1869-ben nyílt népiskola. A század területén két posta is működött Sveti Rokon és Mali Alanon. A lovinaci főposta 1789-ben Ličko Cerjén nyílt meg, 1832-ben Sveti Rokra helyezték át. A lovinaci térség élete a katonai közigazgatás idején sem volt nyugodt, mert a helyi lakosság nehezen viselte a németek elnyomását. A lakosság nyugtalansága minden alkalommal fokozódott, amikor a katonai hatóságok túl kemény ítéletet szabtak ki és kisebb kihágásokért is 50-100 botütés járt. Végül 1751-ben Lovinacon és Bruvnón fellobbant a felkelés lángja, melyet a Petazi tábornok vezetésével idevezényelt ötszáz otocsáni határőr fojtott el. A büntetés drasztikus volt. Hét lázadót halálra, nyolcat vesszőfutásra és három évi rabságra ítéltek. Kilenc házat felgyújtottak és lakóikat elűzték Lika területéről. A felkelésben részt vett települések új, német neveket kaptak, így Lovinacot egészen 1861-ig hivatalosan Sankt Michaelnek hívták.[2] A katonai közigazgatás idején a régi falvak mellett több újabb kisebb település is létrejött. Új utak épültek, a régieket pedig felújították. 1789-ben a dalmáciai főút részeként megépült a Gospić-Lovinac-Gračac főút. Számos utat, hidat, iskolát építettek 1809 és 1814 között a francia megszállás idején is. 1832-ben pedig megépítették a Sveti Rok - Mali Alan – Obrovac utat, így létrejött a legrövidebb összeköttetés Lika és Észak-Dalmácia között. Lovinacon, Sveti Rokon és Ričicén új templomok épültek. A katonai közigazgatás 1881-ben szűnt meg, amikor a területet integrálták a polgári közigazgatásba. Megalakult Lika-Korbava vármegye és benne Lovinac község. A polgári közigazgatás helyreállítása a lakosság számára nem sok jót hozott, mert az élet nehezebb lett. 1891-től megkezdődött a lakosság kivándorlása a tengerentúlra. Különösen Amerikában alakult ki jelentős diaszpóra a lovinaciakból. Lovinacnak 1857-ben 1423, 1910-ben 1352 lakosa volt. A trianoni békeszerződés előtt Lika-Korbava vármegye Gračaci járásához tartozott. Ezt követően előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1925-ben megépült a Zágráb-Split vasútvonal, mely lendületet adott a térség gazdasági fejlődésének. 1932-ben kiépült az első telefonhálózat. Fellendült a társadalmi élet, megalakult a lovinaci sportegyesület a „LOŠK” és a „Hrvatski sokol” kulturális és művészeti egyesület, melynek három csoportja, az énekkar, a folklórcsoport és az olvasókör volt.[2]

A II. világháború idején miután a horvátok kikiáltották a független horvát államot kiéleződtek a községet alkotó két etnikum közötti ellentétek. Az összetűzések 1941. június 1-jén erősödtek fel, amikor a Gračac felől előretörő csetnikek felgyújtották Ričicét a horvát lakosokat pedig megölték. 5-én a partizánok két nyáját őrző pásztort öltek meg a Resniken. Válaszul usztasák támadták meg a szerbek lakta Rončevićet húsz szerbet ölve meg, majd 18-án Rasojt támadták és újabb tíz embert öltek meg. Ezután újra a szerbek támadtak, házakat gyújtottak fel és fosztottak ki állandó rettegésben tartva a horvát lakosságot. A partizánegységekből ebben az időben formálódott a nemzeti felszabadító hadsereg. 1941 decemberében Kiken gyűlést tartottak, melynek vezetője a bužimi születésű magas rangú partizánvezér Jakov Blažević volt. Megalakították a nemzeti felszabadító bizottságot és meghirdették a felkelést a nácibarát független horvát állam ellen. Később ilyen bizottságok alakultak több horvát faluban is, melyekhez sokan csatlakoztak.[2] 1944-ben az usztasák visszavonulása után Lovinacot elfoglalták a partizánok, ezzel a térségben véget értek a harcok. A háború után az önálló Lovinac község 1955 augusztusáig létezett, amikor megszüntették és területét Gračachoz csatolták. Fellendült a gazdasági és társadalmi élet. Megújultak a kulturális – művészeti egyesületek, közösségi házak épültek. Az első kultúrház 1950-ben épült Lovinacon, majd rövidesen megnyílt a sveti roki és a pločai kultúrház is. A könnyebb élet reményében megindult a fiataloknak a falvakból a városokba áramlása, majd az 1970-es évektől politikai és gazdasági okokból sokan távoztak külföldre is. A lakosság számának visszaesése az iskolák bezárásával járt. 1950-ben Donja Pločán és Kiken, 1953-ban Smokrićon, 1962-ben Poljanán zárták be az iskolát. Az 1961 és 1964 közötti időszakban Lovinacon épült új iskolaépület. 1973 és 1976 között részben az innen elszármazottak támogatásával felépült a lovinaci egészségház. A honvédő háború idején 1991. augusztus 5-én a szerb erők kombinált akna- és gyalogsági támadást intéztek Lovinac ellen. Ebben a támadásban halt meg Milan Sekulić a belügyi egységek tartalékosa, több horvát elmenekült és számos horvátok lakta ház leégett. Az elhurcolt horvátok közül ötöt kínoztak meg és végeztek ki.[3] A falunak 2011-ben 257 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[4][5]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
1.423 1.271 1.044 1.135 1.320 1.352 1.365 1.456 929 954 869 869 640 533 288 257

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt plébániatemploma 1704-ben épült. Első plébánosa az 1708-ban ide helyezett Damjan Zdunić volt aki 1744-ben Smokrićon felépíttette Zdunić tornyát, amely máig a község legrégebben fennmaradt építménye. A templom barokk stílusban épült magas harangtoronnyal. A templomnak három oltára, orgonája, festett mennyezete, gyóntatószéke, keresztelőmedencéje és szószéke van. A templom padozatában sírbolt található, amelyet a hagyomány Damjan Zdunić végső nyughelyének tart, de erről semmi bizonyosság nincs. A sírbolt feltárásakor a régebbi csontok mellett 19. vagy 20. századi maradványokat is találtak. A bejárat bal oldalán díszített, feliratos római kőurna található, melyet a helyiek a közeli ókori temetőből hoztak és ma szenteltvíztartónak használják. A keresztelőmedence, a szószék, az orgona és a padok Juraj Ibler plébános idejében a 19. század végén készültek. A boltozaton a négy evangélista képe látható zárókövén Izsák feláldozásának ábrázolásával. A loggia mennyezetén még három kép volt a megfeszített megváltó, Szűz Mária, valamint Mózes és a tízparancsolat ábrázolásával. A templom megújításakor ezeket kulturális védelem alá helyezték. A honvédő háború idején a templom 1991. szeptember 15-én megsérült, majd 24-én teljesen lerombolták. Az újjáépítés 1998-ban kezdődött és 1999-ben fejeződött be, amikor Szent Mihály ünnepén szeptember 29-én dr. Antun Tamarut fiume-zenggi érsek felszentelte.
  • A 665 méteres Cvituša-dombon álló Szent Antal kápolnát 1842-ben építették. A honvédő háború idején aknatalálat következtében romba dőlt. 1999-ben újjáépítették és még az év június 13-án dr. Ivan Šporčić fiume-zenggi általános érseki helynök szentelte újra. A kápolna a lovinaciak hagyományos búcsújáró helye a szent ünnepén június 13-án.
  • A település központjában 1936-ban építették fel a Lourdes-i Szűzanya kápolnát, amely a honvédő háború idején szintén megrongálódott és 1999-ben építették újjá.
  • A község területén több illír építésű vár és erődített település maradványa is található, melyek az i. e. 1. évezred eleje és az i. e. 2. század között épültek: Piplica, Razvala, a két vrkljani várrom, Brkina, a rukavinai romok, és Cvituša.
  • Hotuča kora középkori ispáni várának romjai.
  • Lovinac vára valószínűleg a 14. században épült, építője a Lovinčić család volt. Romai a sveti roki plébániatemplomtól egy kilométerre délkeletre találhatók.
  • Novak várát (Štulića kula) a Novaković család építtette. A 15. században említik először. Maradványai Ploča területén találhatók.
  • Batinić tornya Novaktól két kilométerre délkeletre található.
  • Vranik vára még a török idők előtt épült a Vranich család birtokán a Budak-Krkinac hegy meredek csúcsán, amelyről Vranik falu is a nevét kapta.
  • Budak vára Lovinactól kissé északra egy magányos hegytetőn épült.
  • Zagon vára Budaktól kissé délre a magányos Volaric tetőn áll, valószínűleg egykor a mai Lovinachoz tartozott.
  • A ričicei Lukavac vára (Gradina, Gradac) 1509-ben szerepel először írott forrásban Karlovics Iván váraként. Valószínűleg az egykori Hotuča várispánság igazgatási központja volt.

További információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]