Brinje

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Brinje
Brinje várának romjai
Brinje várának romjai
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeLika-Zengg
KözségBrinje
Jogállás falu
Polgármester Zlatko Fumić
Irányítószám 53260
Körzethívószám +385 053
Népesség
Teljes népesség1479 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság481 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Brinje (Horvátország)
Brinje
Brinje
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 01′ 50″, k. h. 15° 07′ 50″Koordináták: é. sz. 45° 01′ 50″, k. h. 15° 07′ 50″
Brinje weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Brinje témájú médiaállományokat.

Brinje falu és község Horvátországban, Lika-Zengg megyében. Közigazgatásilag Glibodol, Jezerane, Križ Kamenica, Križpolje, Letinac, Lipice, Prokike, Rapain Klanac, Stajnica, Vodoteč és Žuta Lokva települések tartoznak hozzá. Lakói többségben ča nyelvjárású horvátok.

Fekvése[szerkesztés]

Zenggtől 32 km-re keletre a Lika északnyugati részén, Velebit és a Nagy-Kapela hegység között a Gacko polje karsztmező északnyugati részén 481 m magasan fekszik. Itt halad át a régi Jozefina-út (Duga Resa - Josipdol - Žuta Lokva – Zengg) és a korszerű ZágrábSplit autópálya. A község területe földrajzilag ugyan szomszédos a tengermellékkel, ez azonban az éghajlatban nem mutatkozik meg. A község éghajlata ugyanis kontinentális, sőt ez az ország egyik leghidegebb éghajlatú vidéke, amelyet rövid, száraz nyarak és hosszú, csapadékos telek jellemeznek. Brinje településrészei Blažani, Hobari, Jelići (1900-ig Jelić - Selo), Krznarići-Gerići (1900-ig Krznarić - Selo), Lokmeri, Perkovići Brinjski, Radotići és Rajkovići. A község teljes területe 358,20 km².

Története[szerkesztés]

A település nevének eredetére eltérő magyarázatok vannak. Némelyek a borókafenyővel benőtt területet jelentő régi helyi „brnja” szóból eredeztetik, mely növény nagyon gyakori ezen a vidéken. Mások a „brina” szóból származtatják, ami magaslatot jelent.[2] Brinje területén már a történelem előtti időben is éltek emberek. E terület első ismert lakói az illírek egyik törzse a japodok voltak. Ezt igazolják az 564 méter magas Humac nevű dombon előkerült leletek. Itt erődített település nyomai, egy kettős terasz látható prehisztorikus házak, tűzhely, kerámiák maradványaival, melyeket a japodok által épített Monetium településsel azonosítanak. Monetiumot a görög utazó és földrajztudós Sztrabón említi „Monetion” néven. Az i. e. 2. században élt Appianosz alexandriai görög történetíró is megemlíti.[2] A japodok az i. e. 9. században tűntek fel a történelemben és virágzó kultúrává fejlődtek kapcsolatban álltak a görögökkel és az etruszkokkal is. A Humac domb közelében egy másik gazdag bronzkori lelőhely található. A Letinac falunál levő Siničić-barlang az újkőkorszakból származó fontos régészeti lelőhely. Itt paleolit vadászok éltek az i. e. 9500 körüli időben. A barlang falán fennmaradt néhány ábra, melyeket eddig még nem sikerült megfejteni. Bár Monetium a római korban is lakott hely maradt jelentősebb római kori leletek itt nem kerültek elő. A birodalom bukása után a Monetium név is feledésbe merült.

A középkorban Brinje vidéke a Gackai zsupánság (a legősibb horvát közigazgatási egység) északi részét képezte. Néhány történész nézete szerint Brinje egykor különálló egységet képezett, majd 1300 körül a Gackai zsupánsággal együtt a vegliai grófok (a későbbi Frangepánok) uralma alá került. Brinje első írásos említése 1343-ban történt „Brigna”, majd "Bregne" alakban.[2] Brinjén a középkorban több kolostor is állt. Az ágoston rendiekét 1388-ban, a ferencesekét 1506-ban, a domonkosokét 1508-ban említik. A 15. század második felében pálos kolostor is állt a településen. A Frangepánok a 14. század végén építették fel közigazgatási székhelyüket Jelovik várát, melyet később Sokolacnak neveztek. (Mára a vár romokban áll, csak a felújított három emelet magas Szentháromság kápolna áll épen belőle). Sokol vagy Sokolac várát 1411-ben említik először. 1412-ben az ország legjelesebb főuraival együtt itt tartózkodott Zsigmond király.[2] 1424-ben Frangepán IV. Miklós Brinjében látta vendégül Zsigmond királyt és unokatestvérét VII. Erik dán királyt aki jeruzsálemi zarándoklata alkalmával a magyar király vendége volt.[3] 1449-ben a birtokmegosztás során Brinje Frangepán Bertalan és utódainak birtoka lett. Ebben az időben szakadt ki a brinjei uradalom a Gackai zsupánságból és vált önálló közigazgatási egységgé. Brinje településként történő első említése 1465-ből Frangepán Betalan fiának Frangepán VIII. János gróf latin nyelvű, itt kiadott okleveléből való. A középkor folyamán vár alatt és oltalmában a település és piaca gyorsan fejlődött, hiszen a Zenggből Modrusra és az ország belsejébe menő fontos kereskedelmi út mellett állt. A 15. század végétől a török többször támadt a hódoltság területéről Karintia és Stájerország irányába, kifosztva és felégetve az útjába eső területeket. 1530-ban Brinjét is felégette, de a várat elfoglalni sem akkor, sem később nem tudta.[2] A környező vidék azonban teljesen elnéptelenedett, lakói a biztonságosabb településekre menekültek. Brinje a zenggi kapitányság egyik legfontosabb vára lett. 1537-ben megerősítették és a zenggi kapitány irányítása alá rendelt ötven fős állandó őrséggel látták el. A vár 1542 és 1732 közötti kapitányairól és helyőrségéről a korabeli levelezésből sok fontos adattal rendelkezünk. 1617 az uszkók háborút lezáró madridi béke után az uszkókoknak el kellett hagyniuk Zengget és a tengermelléket és közülük sokan katonai szolgálatot vállalva Brinje vidékén telepedtek le. Később Zrínyi Péter horvát bán pravoszláv vallású vlahokat telepített a Brinjéhez tartozó Lučane, Prokike és Vodoteč településekre. A török ellenes harcokban különösen kitűnt a brinjei születésű Marko Mešić aki pap létére a török elleni felszabadító háború egyik vezére lett. 1689-ben a Mešić vezette sereg szabadította fel Novit és a környékbeli településeket. A hadjárat Udbina sikeres felszabadításával ért véget.[2]

A katonai határőrvidék hatóságainak önkényeskedései ellen Brinjén két felkelés tört ki, előbb 1693-ban, majd 1719-ben. A határőrvidék parancsnoksága ugyanis bevezette a teljes élethosszig tartó katonai szolgálatot, mely a terület férfi lakosságának állandó katonáskodást jelentett. A határőrök nemcsak a török elleni harcokban vettek részt, hanem a bécsi udvar európai háborúiban is harcolniuk kellett. A brinjei század többek között részt vett 1848-ban a magyar szabadságharc elleni harcokban is. Az általános elégedetlenség 1746 augusztusában az újabb, immáron a harmadik brinjei felkeléshez vezetett, amelyet vérbe fojtottak és a felkelőket a legszigorúbb büntetésekkel sújtották.[2] Még ebben az éven átszervezték a határőrvidék katonai igazgatását négy határőrezredre felosztva. Ezek a likai, az otocsáni, az ogulini és a szluini ezredek voltak és amelyek közül Brinje az otocsáni ezred területéhez került. Brinje az ezred egyik századának székhelye lett. 1765-ben a brinjei és a jezeroi századot elválasztották az otocsáni ezredtől és az ogulini ezred parancsnoksága alá rendelték. Ez a beosztás a határőrezredek megszüntetéséig 1881-ig fennmaradt. 1772-ben a határőrvidék hatóságai létrehozták az első népiskolát, ahol a német volt tanítási nyelv. Ez volt Lika első, még Mária Terézia idejében alapított népiskolája. Brinje jelentőségét növelte a Jozefina út (Károlyváros – Josipdol – Zengg) 1775 és 1779 közötti megépítése, amely az útvonal egyik fontos forgalmi és kereskedelmi csomópontjává tette. 1830 körül Brinje teljes lakossága a hozzá tartozó településekkel együtt 2369 fő volt. Magának a településnek 1857-ben 538, 1910-ben 734 lakosa volt. 1881-ben megszüntették a katonai határőrvidékeket és integrálták őket a polgári közigazgatásba. Az ogulini ezred utódja a 79-es császári és királyi gyalogezred lett Otocsán székhellyel.[2] Brinje a trianoni békeszerződésig terjedő időszakban előbb Lika-Korbava vármegye Zenggi járásához, majd 1892-től a Brinjei járáshoz tartozott. Ezt követően előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. Jugoszlávia felbomlása után 1991-ben a független Horvátország része lett. Fejlődésének a Zágráb – Split autópálya megépítése adott új lendületet. 2011-ben a településnek 1486, a községnek összesen 3261 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[4][5]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
3.250 3.344 3.544 3.596 3.743 3.779 3.750 3.627 3.245 2.961 2.486 2.310 2.048 2.049 1.707 1.479

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Sokolac várának romjai a település központjában emelkedő dombon láthatók. A várat a 14. században a Frangepánok építették, első említése 1411-ből származik. Modrus mellett a család egyik legfontosabb birtokközpontja volt. A növekvő török veszély miatt a 16. században a család a királynak engedte át, aki állandó őrséget helyezett el benne. Ezzel a korábbi pompázatos főúri vár a török elleni megerősített végvárrá alakult át. A korábbi palota helyén hengeres ágyútorony épült. A várudvart hengeres és szögletes tornyokkal megerősített magas falakkal vették körül. A kápolna három külső bejáratát elfalazták és falain lőréseket nyitottak. Az új bejárat az újonnan felhúzott falakon belül nyílt. A török bár a környéket többször elpusztította (1530, 1623, 1630, 1661), de a várat sohasem foglalta el. A török veszély elmúltával a vár jelentősége megszűnt. Egy ideig még őrség volt benne, majd elhagyták. A 19. század folyamán az elhagyatott épület romjait a környék lakossága építőanyagnak hordta el. Legépebben maradt része a várkápolna volt, amelyet a helyi plébánia vett át, azonban a földrengések ezt is súlyosan megrongálták. 1917-ben a legsúlyosabban megrongálódott részeit rendbetették, a II. világháborúban azonban a sekrestyét bombatalálat érte és romba dőlt. Súlyosan károsodott a tetőszerkezet is. Az 1960-as években egy újabb földrengés következtében a keleti homlokzat rongálódott meg. A helyreállítási munkálatok 1982-ben kezdődtek el és lényegében máig is tartanak. 2007 júniusában a kápolnában a horvát történeti múzeum rendezésében állandó kiállítás nyílt Drago Miletić összeállításában „Plemićki grad Sokolac“ (Sokolac nemesi vára) címmel a Frangepánok szerepéről a horvát történelemben.
  • A vár Szentháromság tiszteletére szentelt gótikus kápolnája a horvát építészet remeke, mely a várral egy időben épült. 1653-ban felújították, ennek során új padozatot kapott és régi gótikus szárnyas oltárát is új, szűkebb és magasabb manierista stílusú oltárra cserélték. Ebbe komponálták bele a valószínűleg a régi oltáron állt, 1430 körül készített gótikus Madonna a gyermekével és a Piéta szobrokat.[3] A sírbolt gótikus boltozatán és az emeleti részen a Frangepánok és a Garai család kőből faragott címerei láthatók, cseh mesterek munkái.
  • A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt plébániatemplomát 1700 körül építették a Szűz Máriának szentelt 15. századi kolostortemplom maradványain. Egyhajós épület sokszögletű szentélyzáródással. Harangtornya a homlokzat felett emelkedik. A templom legrégibb emléke Matija Čubranić 1511-ből származó sírkőlapja. Egy a 16. századból származó glagolita feliratos kőtábla is található itt.[3] Bejárata előtt Marko Mesić szobra áll.
  • Szent Fábián és Sebestyén tiszteletére szentelt kápolnája a 14. században épült késő román stílusban. A település központjában a 23-as számú főút mellett áll. Egyhajós épület lekerekített szentéllyel, homlokzatán harangtoronnyal, előtte zárt előtérrel. Jelenleg restaurálás alatt áll, ezért zárva van.[3]
  • A Humac-domb lábánál álló Szent Vid kápolna is a település legrégibb szakrális építményei közé tartozik. A 14. században építették gótikus stílusban, csúcsos alakú szentéllyel. A homlokzatán két kőből faragott címer látható, balra a Frangepánoké, jobbra a duinói grófoké. A torony falába egy kőből faragott medvefej van beépítve. A szabálytalan alaprajzú torony a középkori kápolna legrégebben fennmaradt része.[3] Ma temetőkápolnaként működik.
  • A település határában egy kétszáz éves kőhíd ível át a Gata-Jaruga-patakon. A hidat 1801-ben építették brinjei és tengermelléki építő- és kőművesmesterek. A hídon napóra található.[3]
  • A brinjei bányászok emlékműve Kosta Angeli Radovani akadémiai szobrászművész alkotása. A brinjei bányászok szerte Európa számos út és alagútépítésén dolgoztak és szereztek maguknak hírnevet.[3]

Híres emberek[szerkesztés]

  • Marko Mesić (1640-1713) pap, Lika török alóli felszabadítója, horvát nemzeti hős.
  • Itt született 1973. december 15-én Željko Holjevac történész

Galéria[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Horvát Statisztikai Hivatal. (Hozzáférés: 2014. július 16.)
  2. a b c d e f g h Povijest Općine Brinje (horvát nyelven). www.brinje.hr. (Hozzáférés: 2013. július 15.)
  3. a b c d e f g Znamenitosti Općine Brinje (horvát nyelven). www.brinje.hr. (Hozzáférés: 2013. július 15.)
  4. - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
  5. http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
Commons:Category:Brinje
A Wikimédia Commons tartalmaz Brinje témájú médiaállományokat.