Prijeboj
| Prijeboj | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Lika-Zengg |
| Község | Plitvička Jezera |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 53231 |
| Körzethívószám | +385 053 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 12 fő (2011)[1] +/- |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 669 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 Prijeboj
Pozíció Horvátország térképén
| |
| é. sz. 44° 50′ 30″, k. h. 15° 40′ 30″Koordináták: é. sz. 44° 50′ 30″, k. h. 15° 40′ 30″ | |
Prijeboj falu Horvátországban Lika-Zengg megyében. Közigazgatásilag Plitvička Jezerához tartozik. Terméketlen sziklás talaja miatt lakói főként kézművességből éltek, különösen kiváló kovácsok hírében álltak. Szinte minden házánál kovácsműhely működött, akik kaszákat, sarlókat, késeket készítettek.
Fekvése[szerkesztés]
Otocsántól légvonalban 35 km-re, közúton 54 km-re keletre, községközpontjától, Korenicától légvonalban 11 km-re közúton 12 km-re északra, az 1-es számú főúttól keletre a Plitvicei-tavak Nemzeti Park keleti szélén fekszik. Hegyvidéki település kisebb mezőkkel és rétekkel, de területének legnagyobb része kopár sziklás.
Története[szerkesztés]
Prijeboj, régi nevén Priboj egykor az otocsáni határőrezredhez tartozó határőrtelepülés volt. A határ innen nem messze, az 1649 méter magas Plješivicán át le Rudanovacig, majd onnan Priboj területén és a Sadilovac melletti a Koranán átívelő Gavranić-hídon át húzódott. Pribojon régen vásárokat tartottak ahová még Boszniából és a Krajina északi vidékeiről is hoztak árukat. Mivel egyre gyakoribb volt a lopás és a verekedés, egy idő után Müller az otocsáni ezred parancsnoka a vásárt betiltotta. 1788-ban újabb háború tört ki Ausztria és az Oszmán Birodalom között és a frontvonal Pribojnál húzódott. 1789. november 11-én harmincezer török katona támadott Priboj és Otocsán irányában. Annak ellenére, hogy a törökök sokkal többen voltak, mint a határőrök, három napig eredménytelenül ostromolták Otocsánt. Amikor rájöttek, hogy a határt itt nem tudják áttörni, visszavonultak Izačić felé. Az 1791-es szisztovói béke értelmében újabb kisebb területek kerültek osztrák fennhatóság alá a velencei határig. Priboj közelében a határ úgy változott, hogy a Plješivicától keletre Bihács felé fordult, ezzel a település biztonsága megnőtt, mely hozzájárult fejlődésének növekedéséhez.
1847-ben az otocsáni határőrezred akkori parancsnoka, Nikola Mastrović saját költségén felépíttette a Szent Péter és Pál templomot, mely a korenicai római katolikus plébániához tartozott. Közben 1840-ben az ezredparancsokság megépíttette a Pribojból a Plitvicei-tavakhoz Leskovacba vezető utat. 1852-ben megépült a Pribojból Jezeracon át a Kozjak-tóhoz vezető út is. 1870-ben megindult a forgalom a Pribojból Petrovoseloig vezető új úton is. Ez a kanyargós út választja el a Plješivicát a Mala Kapelától. 1851-ben August Billek ezredparancsnok megépíttette a helyi vízvezetéket. 1866-ban megnyílt a település első alapiskolája. A török Boszniából történt kiűzése után új telepesek érkeztek Bosznia és Hercegovina, Gorski Kotar és a Krajina területeiről. Pribojnak 1857-ben 1062, 1910-ben 463, döntő többségben (16 görögkeleti kivételével) római katolikus lakosa volt.
A trianoni békeszerződés előtt Lika-Korbava vármegye Korenicai járásához tartozott. Ezt követően előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A második világháború idején a csetnikek a falu horvát lakosságát elűzték, templomukat pedig felgyújtották. A háború után a visszatérni kívánó horvátokat a csetnikből kommunistákká átvedlett szerbek sokáig megakadályozták a hazatérésben. 1957-ben Mile Konjevićet és Milan nevű 18 éves fiát saját házukban gyilkolták meg. Az anya csodával határos módon élte túl a támadást. 1991-ben a független Horvátország része lett, de a környék szerb lakossága még az évben Krajinai Szerb Köztársasághoz csatlakozott és a horvátoknak újra menekülni kellett. Mindössze 13 horvát maradt a településen, közülük egy lakost saját háza előtt agyonlőttek. A szerbek aláaknázták és felrobbantották a plébániatemplomot is. A horvát hadsereg 1995. augusztus 6-án a Vihar hadművelet keretében foglalta vissza a község területét. A falunak 2011-ben 12 lakosa volt.
Lakosság[szerkesztés]
| Lakosság változása[2][3] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 1.062 | 1.075 | 1.033 | 466 | 474 | 463 | 448 | 411 | 109 | 53 | 46 | 37 | 26 | 28 | 3 | 12 |
Nevezetességei[szerkesztés]
Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemplomának romjai. A templomot 1847 és 1849 között az otocsáni határőrezred akkori parancsnoka Nikola Mastrović építtette. A II. világháborúban a csetnikek felgyújtották. 1966-ban a drežniki plébános megkísérelte újjáépítését, de ezt a kommunista hatóságok megakadályozták. A romok egyre rosszabb állapotba kerültek. A hívek a templom előtt gyűltek össze istentiszteletre. Az utolsó ilyen összejövetelt 1990-ben Szent Péter ünnepén tartották. 1991-ben a szerbek a megmaradt romokat is aláaknázták és felrobbantották. Mára a romok környezetét kitisztították és megtették az előkészületeket a templom újjáépítésére. A hívek a plitvicei plébániához tartoznak.
További információk[szerkesztés]
- Plitvička Jezera község hivatalos oldala (horvátul)
- Plitvička Jezera község turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
- A Plitvicei Nemzeti Park honlapja (horvátul)
- A szluini plébánia honlapja(horvátul)
- Lika kronológiája (horvátul)
