Ugrás a tartalomhoz

Udbinai légicsapás

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Udbinai légicsapás
A Francia Légierő Jaguar repülőgépe az Adriai-tenger felett
A Francia Légierő Jaguar repülőgépe az Adriai-tenger felett
KonfliktusBoszniai háború, Deny Flight hadművelet
Időpont1994. november 21.
HelyszínUdbina, Horvátország
EredményNATO győzelem
Szemben álló felek
NATO Krajinai Szerb Köztársaság
Parancsnokok
Leighton W. SmithMilan Martić
Ratko Dopuda
Szemben álló erők
39 db támadó repülőgép
16 db biztosító repülőgép		krajinai szerb légvédelem
Veszteségek
nem volt2 halott
néhány sebesült
2 db légvédelmi rakétatelep
1 db SA-6 rakétatelep
megsemmisült kifutópálya
Térkép
é. sz. 44° 33′ 25″, k. h. 15° 46′ 29″44.556944°N 15.774722°EKoordináták: é. sz. 44° 33′ 25″, k. h. 15° 46′ 29″44.556944°N 15.774722°E
Boszniai háború
Sablon:Boszniai háború

Az udbinai légicsapás 1994. november 21-én történt, amikor a Deny Flight hadműveletben részt vevő NATO-repülőgépek légicsapást mértek a horvátországi Udbina légitámaszpontjára, amely akkor a Krajinai Szerb Köztársaság területéhez tartozott. A krajnai szerbek különösen a bihácsi csata idején a támaszpontról indítottak légitámadásokat a szomszédos Bosznia-Hercegovina ellen az ottani szövetséges szerb erők támogatására. A további támadások visszaszorítása érdekében a NATO-erők beavatkoztak. A következő napokban megsemmisült két SA-2 légvédelmi rakétatelep is, amelyeket a szerbek a Bihács elleni rakétatámadásra és a NATO-repülőgépek megtámadására használtak. Udbina bombázása volt a NATO történetének addigi legnagyobb hadművelete, és a legnagyobb légi hadművelet Európában a második világháború óta.

Előzmények

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1994 októberében és novemberében a szövetséges muszlim-horvát erők jelentős offenzívát indítottak a Bosznia északnyugati részén fekvő Bihács városa körül, amelyet az ENSZ korábban a nagyszámú menekült védelmében biztonsági övezetnek nyilvánított. A szerbek hamarosan ellentámadásba lendültek, és hadműveletük támogatására a Bihácstól délnyugatra fekvő udbinai, egykori JNA katonai repülőtéren állomásozó repülőgépeikkel légicsapásokat hajtottak végre.[1]

A szerb repülőgépek napalmot és kazettás bombákat dobtak a Bihácsnál levő bosnyák állásokra. A bevetések során a gépek többsége anélkül engedte ki bombáját, hogy Bosznia légterébe berepült volna. A támadások azonban egyértelműen megsértették a repülési tilalmi zónát, és kihívást jelentettek a NATO számára.[2] A krajnai szerbek támadásai november 10-én kezdődtek Cazin és Bihács ellen, de ekkor még csak nehéztüzérséget és SA-2-es föld-levegő rakétákat használtak a földi célpontok ellen.[2][3][4]

November 18-án két J–22 Orao gép napalmot és kazettás bombákat dobott le, másnap pedig másik két repülőgép négy bombát dobott a cazini civil létesítményekre. Az egyik repülőgépet, egy Oraót lelőtték, és pilótája, akit Boro Novićként azonosítottak, meghalt. A bombák közül három nem robbant fel, de kilenc civil így is életét vesztette.[2] Két Galebet, miután azok megtámadták a Bihács környéki bosnyák állásokat a brit Királyi Légierő (RAF) két Tornádója vette üldözőbe, de az üldözést kénytelenek voltak abbahagyni, amikor a szerb pilóták átlépték a horvát határt, amelyre a NATO-erők felhatalmazása nem vonatkozott.[5] Válaszul a Bihácsban romló helyzetre az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa elfogadta a 958-as számú határozatot, amely lehetővé tette a NATO repülőgépeinek a Horvátország feletti repülést is.[6] November 21-én a NATO már az új felhatalmazással lépett fel, amikor csapást tervezett az udbinai repülőtér ellen.[7]

A légitámadás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az udbinai repülőtér elleni támadást eredetileg november 20-ra tervezték, de a műveletet a rossz időjárási viszonyok miatt megszakították.[8] November 21-én, hétfőn a NATO végül végrehajtotta 45 éves történetének legnagyobb légitámadását.[9] A hadműveletben 39 támadó repülőgép vett részt, további 16 pedig a légicsapás előtti felügyeletért, utánpótlásért, korai figyelmeztetésért, parancsnoklásért és ellenőrzésért, a csapás utáni megfigyelésért és az elektronikus ellenintézkedésekért felelt. Brit források szerint ténylegesen csak a francia légierő gépei és a RAF Jaguar[10] gépei dobtak bombákat a légibázisra és a környék légelhárító ütegeire.[9] A repülőgépek öt olaszországi légibázisról szálltak fel, a légicsapás pedig helyi idő szerint 13:00-tól 13:45-ig tartott.[11] A csapásmérő erőnek a Holland Királyi Légierő F–16 Fighting Falconjai nyújtottak védelmet, míg a felderítést és az elektronikus zavarást a Francia Légierő Mirage 2000, az Egyesült Államok Légiereje (USAF) EF–111A Raven, F–15E Strike Eagle, F–16 Fighting Falcon és az Egyesült Államok Tengerészgyalogsága (USMC) F/A–18 Hornet gépei biztosították.[10]

Az első célpontok az SA–6 ütegek és a bázist védő légelhárító tüzérség voltak. A NATO vadászgépei kazettás bombákat dobtak rájuk. Az ütegeket kiszolgáló szerb katonákat előzetesen riasztották, hogy elkerüljék a nagyobb áldozatokat.[2] Ezt követően precíziós irányított lövedékeket és gravitációs bombákat dobtak a repülőtérre. A bombázók önmegtartóztatásul a kifutópálya végén álló, mintegy 20 db szerb támadó repülőgépet megkíméltek. Az alkonyatkor végzett kárfelmérés kimutatta, hogy a leszállópályát öt helyen súlyosan megrongálták.[9] A szerb légitámaszpont parancsnoka, Ratko Dopudja ezredes két katona és több sebesült elvesztését ismerte el.[2]

Kísérő műveletek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

November 22-én a Királyi Haditengerészetnek a HMS Invincible hordozóról felszálló két Sea Harrierjét szerb légvédelmi rakéták támadták meg.[12] A brit repülőgépeknek sikerült kikerülni a rakétákat, és sértetlenül megúszták a támadást.[13]

Másnap a NATO RAF Jaguarokból, francia Mirage 2000-esekből és USAF F-16-osokból álló légi felderítő csoportot indított a terület átkutatására. A légijárőrt az Egyesült Államok haditengerészetének két EA–6B Prowlerje kísérte, melyek AGM–88 HARM radarelhárító rakétákkal voltak felszerelve. Amikor egy otoki szerb SA-2-es légvédelmi rakétaállás radarja megvilágította az egyik megfigyelő repülőgépet, a légvédelmi állásra az EA-6B-k két HARM-ot lőttek ki. Mindkét rakéta célbatalált. A harmadik rakétát horvátországi Dvorra, egy másik SA-2-es rakétaállásra indították.[14] A kárfelmérés után a nap folyamán az otoki rakétaállás ismét légicsapás célpontja volt,[8] amikor az F–15E GBU–12 lézervezérelt bombákat dobott a területre.[15]

Következmények

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az udbinai légibázist csaknem egy hónapra üzemen kívül helyezték.[12] A légitámadásnak azonban nem volt azonnali hatása a Bihács környéki katonai helyzetre. Ellenkezőleg, bosnyák hadsereg 5. hadteste leállította offenzíváját, és visszavonult eredeti állásaira, majd több ezer menekült követte őket.[2]

Máshol a szerb hatóságok úgy reagáltak, hogy december elejéig 500 UNPROFOR túszt ejtettek, közülük hármat arra kényszerítettek, hogy emberi pajzsként a Banja Luka-i repülőtér aszfaltján maradjanak.[16] A szerb szárazföldi erők továbbra is akadályozták a NATO légi járőrözését azzal, hogy légvédelmi rakétákat lőttek rájuk; november 24-én két RAF Tornado még elkerülte a radarvezérlésű rakétákat, de másnap két F-16-ost lelőttek.[17]

A szerbek túszejtései és repülőgépeik növekvő zaklatása arra kényszerítette a NATO-t, hogy december 2-án felfüggesztse a Bosznia és Horvátország feletti repüléseket.[16] Miután Jimmy Carter volt amerikai elnök egy négy hónapos tűzszüneti megállapodást közvetített a felek között, a NATO-műveleteket lelassították, mire a szerb erők szabadon engedték az UNPROFOR összes túszát.[16] Ennek ellenére a NATO megfigyelése folytatódott, és december 17-én a francia haditengerészet a Foch repülőgép-hordozójáról felszállt Super Etendard-ját egy vállról indítható légvédelmi rakéta találta el. A sérült vadászgépnek sikerült visszatérnie a Fochra.[18]

Az udbinai légibázist végül 1995. augusztus 7-én, a Vihar hadművelet során foglalták el a horvát erők.[19]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ Beale, Michael (1997). Bombs over Bosnia: The Role of Airpower in Bosnia-Herzegovina. Maxwell Air Force Base, Montgomery: Air University Press. 28. o. OCLC 39892597.
  2. 1 2 3 4 5 6 "November 28,1994 Vreme News Digest Agency No 166". www2.scc.rutgers.edu. Hozzáférés: 2020. április 3..[halott link]
  3. ↑ Balkan Battlegrounds: A Military History of the Yugoslav Conflict, 1990-1995 (angol nyelven). Central Intelligence Agency, Office of Russian and European Analysis. 2002. 251. o. ISBN 9780160664724.
  4. ↑ "Bosnia-Hercegovina: U.N. Pledges Support For Bangladeshis in Bihac | Inter Press Service". www.ipsnews.net. Hozzáférés: 2020. április 5..
  5. ↑ Ripley, Tim (2013. május 20.). Conflict in the Balkans 1991–2000 (angol nyelven). Bloomsbury Publishing. 22–23. o. ISBN 978-1-84603-748-1.
  6. ↑ Magyar, K. (2004. április 30.). United States Post-Cold War Defence Interests: A Review of the First Decade (angol nyelven). Springer. 59. o. ISBN 978-0-230-00083-4.
  7. ↑ Schweigman, David (2001. május 30.). The Authority of the Security Council Under Chapter VII of the UN Charter: Legal Limits and the Role of the International Court of Justice (angol nyelven). Martinus Nijhoff Publishers. 105. o. ISBN 978-90-411-1641-3.
  8. 1 2 "Chronology of the Bosnian Conflict 1992-1995" (PDF). NIOD Instituut. 220. o. 2021. március 8. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2023. április 5..
  9. 1 2 3 "Nato jets blast Serb air base in Croatia". The Independent (angol nyelven). 1994. november 22. Hozzáférés: 2020. április 5..
  10. 1 2 Napier, Michael (2018. február 22.). The Royal Air Force: A Centenary of Operations (angol nyelven). Bloomsbury Publishing. 281. o. ISBN 978-1-4728-2538-4.
  11. ↑ Kovačević, Slobodanka; Dajić, Putnik (1995). Chronology of the Yugoslav Crisis: 1994 (angol nyelven). Institute for European Studies. 231. o. ISBN 978-86-82057-10-9.
  12. 1 2 Cooper, Joseph P. (1996). The Unspected: Joint and Combined Assignments (angol nyelven). U.S. Army Air Defense Artillery School. 22–23. o.
  13. ↑ "Harriers under Fire" (PDF). Navy News. december 1994. Hozzáférés: 2020. április 6..
  14. ↑ Donald, David (2004). Warplanes of the Fleet (angol nyelven). AIRtime. 134. o. ISBN 978-1-880588-81-9.
  15. ↑ Davies, Steve (2005) F-15E Strike Eagle Units In Combat 1990-2005 Osprey Publishing Limited, p. 44. ISBN 1841769096
  16. 1 2 3 Beale (1997), p. 32
  17. ↑ Bucknam, Mark (2003). Responsibility of Command. Air University Press. 183–84. o. ISBN 1-58566-115-5.
  18. ↑ "USS Theodore Roosevelt CVN-71 Nimitz class Aircraft Carrier US Navy". www.seaforces.org. Hozzáférés: 2020. április 6..
  19. ↑ Marijan, Davor (2007). "Oluja" (PDF) (horvát nyelven). 76–77. o. 2014. december 31. dátummal az eredetiből archiválva (PDF). Hozzáférés: 2020. április 12..

Fordítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Airstrike on Udbina Air Base című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Udbinai_légicsapás&oldid=28321866”