EF–111A Raven

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
EF–111A Raven
Eglin AFB honi bázisú EF–111A Raven a Solid Shield '87 hadgyakorlaton
Eglin AFB honi bázisú EF–111A Raven a Solid Shield '87 hadgyakorlaton

Funkció Harcászati elektronikai lefogó repülőgép
Gyártó General Dynamics/Grumman
Gyártási darabszám 43 db F–111A lett átépítve (egy időben 42 db szolgált)
Rendszeresítők Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje

Személyzet 2 fő
Első felszállás 1977. március 10.
Szolgálatba állítás 1983
Méretek
Hossz 22,40 m m
Fesztáv 19,20 m
9,74 m hátranyilazva m
Magasság 5,22 m m
Szárnyfelület 61,07 m²
48,77 m² hátranyilazva m²
Szárnykarcsúság 1,95
7,56 hátranyilazva
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 21 537 kg kg
Max. felszállótömeg 37 577 kg kg
Hajtómű
Hajtómű 2 db Pratt & Whitney TF30–P–3 később TF30–P–9 utánégetős kétáramú gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő 2*92,7 kN
Repülési jellemzők
Max. sebesség Mach 2,5 (2 985 km/h) nagy magasságban
Hatósugár 2 140 km
Hatótávolság 5 185 km
Legnagyobb repülési magasság 17 270 m
Emelkedőképesség 131,5 m/s
Tolóerő–tömeg arány 0,61
Fegyverzet
Beépített fegyverzet nincs
Háromnézeti rajz
Az EF–111A Raven háromnézeti rajza
Az EF–111A Raven háromnézeti rajza

Az EF–111A Raven (magyarul Holló) az F–111 Aardvark bázisán létrehozott rádióelektronikai zavaró és -lefogó repülőgép. Az altípust a Grumman Aerospace fejlesztette ki a General Dynamics segítségével az Amerikai Légierő igényeinek megfelelően, főként az RB–66 Destroyer leváltására. A pilóták a nevet eltorzítva, Sparkvark-nak (szabadfordításban szikrázó földimalac-nak) nevezték.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Raven fejlesztése 1975 januárjában kezdődött, mikor a Légierő szerződést kötött a Grumman Aerospace-szel 2 db F–111A átépítésére, hogy alkalmassá váljanak az elektronikai hadviselésre. Az első prototípus (sorozatszáma 66-0049) 1977. március 10-én szállt fel először. Két éves tesztelés után a Légierő 42 db F–111A átépítésére megkötötte a szerződést a Grumman-nel. A projekt megközelítően 25 millió USD volt gépenként, a teljes fejlesztés 1,5 milliárd USD lett. Az első EF–111A 1981. június 19-én hagyta el a Grumman gyártelepét, majd az idahói Mountain Home Légierő-bázison (AFB = Air Force Base) települő 388. harcászati elektronikai század (388. TAS) állományába került 1981 novemberében, hadrafoghatóvá 1983-ban vált.

Az Avionikai Modernizációs Program (AMP = Avionics Modernization Program) keretében 10 új alrendszert építettek be a gépekbe, valamint egy új Doppler-radart és belső navigációs rendszert is. A módosítást, ami 1994-ben fejeződött be, mind a 42 db gépen elvégezték. 1990-ben indult egy másik program, amiben az eredeti analóg repülésvezérlő rendszert, ami sok Aardvark veszteséget okozott, digitálisra cserélték. Ez 1997-ben fejeződött be.

Az Új-mexikói Cannon Légierő-bázison települő század repülte utoljára a típust, SEAD-bevetéseket végeztek (SEAD = Suppression of Enemy Air Defense, magyarul ellenséges légvédelmet elfojtó). 1997 végén a Védelmi Minisztérium a gépek kivonásáról döntött. Helyüket a Haditengerészettől átvett EA–6B Prowler-ek és a HARM-okkal felszerelt F–16-osok vették át. Később felismerték, hogy kevés Prowler áll rendelkezésre mind a Légierő, mind a Haditengerészet számára, ezért a Védelmi Minisztérium 12 db Raven-t reaktiváltatott, amíg megfelelő mennyiségű Prowler nem áll majd rendelkezésre. Utóbbi típust a Haditengerészet állományából az EA–18G Growler váltja le. Az utolsó gépet (67-0039) 1998. június 19-én állították le az arizona állambeli Tucson mellett található Davis-Monthan Légierő-bázison működő AMARC-ben (AMARC = Aerospace Maintenance And Regeneration Center).

Szerkezeti felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Futómű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hajtómű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Avionika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyártás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 27. vadászezred 429. elektronikai harcászati századának 66–0015-ös Ravenje a Cannon AFB-n 1997 februárjában

A szerződés szerint 42 darab, meghatározott kritériumok alapján kiválasztott F–111A lett átalakítva. A 66-0026 sorozatszámú gép elvesztését később pótolták a 66-0044 sorozatszámú átépítésével, amit noha nem terveztek, de az utólagos megrendelést teljesítették.

A Légierő sorozatszámai [1][2]:
A Légierő sorozatszámának első két betűjele az eredeti repülőgép gyártási évének utolsó két számjegyét jelöli.

Az 1966-ban gyártott F–111A-kból 31 db-ot építettek át (31 db/(3 db(†)):

  • 66–0013, 66–0014, 66–0015, 66–0016, 66–0018, 66–0019, 66–0020, 66–0021, 66–0023(†), 66–0026(†), 66–0027, 66–0028, 66–0030, 66–0031, 66–0033, 66–0035, 66–0036, 66–0037, 66–0038, 66–0039, 66–0041, 66–0044, 66–0046, 66–0047, 66–0048, 66–0049, 66–0050, 66–0051, 66-0055, 66–0056(†), 66–0057.

Az 1967-ben gyártott F–111A-kból 12 db-ot építettek át:

  • 67–0032, 67–0033, 67–0034, 67–0035; 67–0037, 67–0038, 67–0039; 67–0041, 67–0042, 67–0044, 67–0048, 67–0052.

Alakulatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harci alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Raven altípust az El Dorado Canyon hadműveletben vetették be először 1986-ban, a Líbia elleni megtorló hadműveletekben. Később a Just Cause hadműveletben, Panamában szerepelt 1989-ben, majd két évvel később, 1991-ben a Perzsa-öböl térségében alkalmazták a Desert Storm hadműveletben. A nyitó napon, 1991. január 17-én egy EF–111A (legénysége: James Denton és Brent „Brandini” Brandon századosok) intenzív manőverekkel a földbe vezette az Iraki Légierő egyik Mirage F.1 típusú gépét, ezzel elérve a típus első és egyetlen „légi győzelmét” (valószínűleg a repülőszázad viseli a címet). A gépek az 1990-es évek elején a Deny Flight [3] és Deliberate Force hadműveletek [4] segítésére az olaszországi Aviano-ba települtek.

Veszteségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1984 a légi közlekedésben. március 13-án lezuhant a 66-0026 sorozatszámú a Mountain Home Légierő-bázis közelében. A legénység katapultált.
  • 1991 a légi közlekedésben. február 13-án Szaúd-Arábia közelében a 66-0023 sorozatszámú EF–111A (hívójele RATCHET 75) éjszakai földközeli manőverezés során a földbe csapódott, miután átlépte az iraki határt. A vizsgálat szerint az iraki radarbefogásból akartak alacsony repüléssel kikerülni. A pilóta, Douglas L. Bradt és Paul R. Eichenlaub (EWO) századosok meghaltak. Ez volt az egyetlen repülőgépszerencsétlenség az altípus történetében a háromból, amiben a legénység meghalt.[5]
  • 1992 a légi közlekedésben. április 2-án a 66-0056 sorozatszámú Raven (20. FW 42. ECS, azaz a 20. Vadászezred 42. Rádióelektronikai-harc százada) lezuhant és megsemmisült Angliában Barton Hartshornnál, Finmere Buckinghamshire közelében. Az esetet kivizsgáló bizottság jelentése az üzemanyagrendszert tette felelőssé. Jeff Coombe és David Gevenish (EWO, EWO = Electronic Warfare Officer) századosok katapultáltak, sérülés nem történt.

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A sorozatszámok több forrásból ellenőrzött adatokat mutatnak!
  2. http://www.f-111.net/downloads/acftdata.pdf
  3. Globalsecurity - Op. Deny Flight
  4. Globalsecurity - Op. Deliberate Force
  5. Ld. f-111.net Combat Operations. Mindkét pilóta megkapta a Flying Cross-t (Repülő Kereszt) és a Purple Heart-ot (Bíbor Szív). Emlékükre a Cannon bázioson kiállított 66-0016 gyári sorozatszámú gépre felfestették a nevüket.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz EF–111A Raven témájú médiaállományokat.

Monográfiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]