Szajk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szajk
Szent András-templom
Szent András-templom
Szajk címere
Szajk címere
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióDél-Dunántúl
MegyeBaranya
JárásBólyi
Jogállás község
Polgármester Farkas Béla (független)[1]
Jegyző dr. Fischer Dezső
Irányítószám 7753
Körzethívószám 69
Népesség
Teljes népesség787 fő (2019. jan. 1.)[2] +/-
Népsűrűség71,48 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület11,36 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Szajk (Magyarország)
Szajk
Szajk
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 45° 59′ 12″, k. h. 18° 32′ 10″Koordináták: é. sz. 45° 59′ 12″, k. h. 18° 32′ 10″
Szajk (Baranya megye)
Szajk
Szajk
Pozíció Baranya megye térképén
A Wikimédia Commons tartalmaz Szajk témájú médiaállományokat.

Szajk (németül Seike, horvátul Sajka[3]) község Baranya megyében, a Bólyi járásban.

Az Árpád-kori múltra visszatekintő, a török után újratelepült község a rendszerváltás, önkormányzati rendszer kiépülését követően látványos fejlődésnek indult. Ennek alapját a kedvező természeti és közlekedésföldrajzi adottságok, valamint a helyi lakosság munkája, szorgalma adta, ami a történelmi hagyományokból, etnikai adottságokból is következett.

Fekvése[szerkesztés]

Baranya megyében, Mohácstól 13 km-re nyugatra fekvő település. Szomszéd települések: Babarc, Bóly és Versend.
Megközelíthető az 57-es főúton Pécs és Mohács felől. Bekötőúton közvetlenül elérhető Bóly városa is. Belterülete 103 ha, külterülete 1037 ha.[4]

Természeti viszonyai[szerkesztés]

A község Baranya megye déli-délkeleti részén, a Dél-Baranyai-dombság keleti peremén, a Mohácsi teraszos sík határán helyezkedik el.[5]

A keskeny, gyenge lejtésű völgyekkel tagolt dombvidék a Dél-Dunántúl egyik legsűrűbb településhálózattal rendelkező része - összefüggésben a domborzattal. A domborzati tényezők azonban főleg indirekt hatást gyakorolnak a település fejlődésére, főleg az infrastruktúra fejlődésén keresztül.[6]

Vízrajzát a Karasica- és a Borza-patak illetve a köztük található kisebb vízfolyások határozzák meg. Közülük legmeghatározóbb a terület vizeit levezető - a térség általános ÉÉNY-DDK-i lejtésirányát követő - Szajki-víz. A felszíni vízkészlet kevés, a terjedelmes, rossz lefolyású platók, völgyközi hátak gyenge vízadó képességű felszínként minősíthetőek.[4]

A terület éghajlata mérsékelten száraz, szubmediterrán jellegű. Az évi középhőmérséklet 10 és 10,5 °C közötti. A januári középhőmérséklet -0,5 - -1 °C közötti, a júliusi 21 - 21,5 °C közötti. Az évi csapadékmennyiség 600–650 mm között mozog.[7]

Jó minőségű barna erdei talaja, a gyenge talajerózió, a talajok egységes víz- és hőgazdálkodása, a kedvező expozíciós viszonyok kiváló feltételeket biztosítanak a nagyobb hőigényű szántóföldi növények termesztésére illetve a szőlőtermesztésre.[4]

Története[szerkesztés]

A terület a rézkortól a bronzkoron át a népvándorlás koráig - változó intenzitással - lakottnak tekinthető.[8] A község első említése (Zeyk) a pécsváradi apátság 1015-re datált alapítólevelében történik. Eszerint Szent István király itt népeket adományozott az apátságnak. A 13. század végéről a falu fejlett szőlőművelésére utaló adat maradt fenn, ugyanis egy 1289-ben kelt oklevél szerint Ormándi István szajki szőlőjét adoptált vejére, Deniper fia Istvánra hagyta.[9]

Az első királyunk óta önálló plébániával rendelkező település sajátossága, hogy 1526 után a környéken egyedül a szajki plébános maradt életben, s követte híveit a bujdosásba. A török hódoltság alatt ideiglenesen újra benépesült, de a felszabadító háborúk idején ismét elnéptelenedett. Ezt követően első lakói Boszniából érkezett katolikus délszlávok voltak. A németek letelepítése 1715-20 között kezdődött. Egy részük Bajorországból, más részük Elzász-Lotharingiából jött. A 18. század közepére a falu szinte teljesen német nemzetiségűvé vált.

Az elkövetkező évtizedek fejlődését mutatják az építkezések, a falu anyagi gyarapodása. A település katolikus temploma 1753-ban Szent András apostol tiszteletére épült, barokk stílusú temetői kápolnáját 1760-ban, Szent Vendel tiszteletére szentelték. Iskolája 1770 körül létesült. A kálvárián levő kápolna 1861-ben Krisztus Feltámadása tiszteletére épült. Az itt élők a 19. században elsősorban mezőgazdasággal foglalkoztak. A növénytermesztés mellett az állattenyésztés szerepét húzza alá az a tény, hogy a temetőkápolnát Szent Vendel, a pásztorok védőszentje tiszteletére emelték. Kiemelkedő volt a nagy múltra visszatekintő bortermelésük. A napóleoni háborúk idején élelmiszer-szállítással, a bányák megnyitása után szénfuvarozással is foglalkoztak. Az első világháború után a falu szomszédságában téglagyár létesült, mely munkalehetőséget biztosított a szajkiaknak. 1928-ban megkezdődött a község villamosítása, mely azonban csak az 1950-es évek végére fejeződött be. Bár a második világháború ütközetei polgári áldozatokat is követeltek a faluban, az igazi veszteséget a mintegy 300 német kitelepítése jelentette. Helyükre a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében a Felvidékről érkeztek magyarok, némiképp pótolva a veszteségeket. Ezt követően a "szocialista fejlődés" útjára lépett a falu[4]

Az elmúlt évtizedekben a településfejlődésre ható legfontosabb tényezők térségünkben a „településsűrűség mérséklése” címszó alatt foglalhatók össze. Ez burkoltan a falvak döntő többségének elsorvasztását jelentette. A falvak népességszámának csökkenése irányában hatott a mezőgazdasági birtokviszonyok megváltoztatása (kollektivizálás) és a városi iparosítás egymást kiegészítő tényezői. Ezek együttesen - az urbanizációs igénnyel együtt - elvándorláshoz, ingázáshoz vezettek. A változás adminisztratív következményekkel is járt: a körzetesítéssel. A fenti - és alábbi - tendenciák Szajk esetében is érvényesültek. A téeszesítés több hullámban zajlott a településen. Az 1950-es években még két termelőszövetkezet is működött párhuzamosan, melyek 1962-ben egyesültek. A szövetkezet termőterülete folyamatos csatlakozások révén a rendszerváltásig tovább nőtt.[4]

Szajk a rendszerváltás előtt az un. gyorsan fogyó népességű, alapfokon ellátatlan, kedvezőtlen életkörülményeket nyújtó kis- és aprófalvak típusába tartozott, pontosabban az e típus mintegy kétötöd részt kitevő, kedvezőbb agráradottságokkal, gazdagabb lakossággal rendelkező altípusába.[10]

Közélete[szerkesztés]

Polgármesterei[szerkesztés]

  • 1990–1994: Sajnovics Mihály (független)[11]
  • 1994–1998: Sajnovics Mihály (Szajki Baráti Kör)[12]
  • 1998–2002: Sajnovics Mihály (független)[13]
  • 2002–2006: Sajnovics Mihály (független)[14]
  • 2006–2010: Farkas Béla (független)[15]
  • 2010–2014: Farkas Béla (független)[16]
  • 2014–2019: Farkas Béla (független)[17]
  • 2019-től: Farkas Béla (független)[1]

Népesség és társadalom[szerkesztés]

A falu lakó népessége 1970 és 2001 között 875 főről 797 főre csökkent. Ez igen jelentősnek tartható, s megfelelhet a település méretéből következő tipizálásnak is. A részletesebb elemzés azonban azt mutatja, hogy a népesség száma 1990-ig valóban csökkent, utána azonban - ha csekély mértékben is - növekedett! Ám a kezdeti csekély természetes szaporodást lenullázta az elvándorlás, míg ma a bevándorlás hatását csökkenti jelentősen a természetes fogyás.[18]

Iskolai végzettség tekintetében a község az országos átlag alatt, de a vidéki átlag közelében szerepel. A 15 éves és idősebb népességből az általános iskola 8. osztályát végzettek aránya (88,4%) valamivel az országos átlag alatti. Az érettségizett (23,8%) és diplomás (7,6%) népesség aránya a megfelelő korosztályon belül jóval az országos átlag alatti. Figyelemre méltó azonban, hogy a női lakosság magasabb végzettségének tendenciája itt is érvényesül (25,9 és 8,1%).[18][19]

A község felekezeti összetételében a katolikus jelleg a meghatározó (84%). Mellettük még a reformátusok számaránya jelentős (6%). Számukra a református istentiszteletet minden hónap első vasárnapján a helyi könyvtárban tartják. Néhány evangélikus, baptista és más vallású mellett elenyésző, 1% körüli a nem vallásosak aránya. Számottevő még a választ megtagadók aránya is (6%). Mindezekkel az adatokkal a település illeszkedik a tágabb környezetének felekezeti viszonyaihoz.[4][18]

Hasonlóképpen belesimul környezetébe etnikai viszonyait tekintve is. A magát valamilyen szinten valamely nemzeti, etnikai kisebbséghez soroló lakos a település népességének 40%-át teszi ki. Ezen belül a német nemzetiségűek képviselik a legnagyobb arányt: az összlakosság 36, a nemzetiségiek 90%-a közülük kerül ki. Mellettük a horvátok aránya számottevő még: a lakosság 2, a nemzetiségiek 6%-át adják. A cigány etnikum aránya - a bevallás szerint - alig haladja meg a lakosság 0,5%-át. Az asszimiláció előrehaladott voltát jelzi azonban az a tény, hogy a magát - valamilyen vonatkozásban - magyarnak vallók aránya 94%! Így - elméletileg - akár a nemzeti, etnikai kisebbségekhez tartozók 85-90%-a kettős etnikai-nemzetiségi kötődésű lehet.[18]

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84,8%-a magyarnak, 0,9% cigánynak, 4,6% horvátnak, 37,2% németnek, 0,2% románnak, 0,2% szlováknak mondta magát (15% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 72,3%, református 4,3%, evangélikus 0,4%, felekezeten kívüli 4,1% (18,3% nem nyilatkozott).[20]

Gazdaság[szerkesztés]

A gazdasági viszonyokról a népesség gazdasági aktivitása alapján lehet képet alkotni. A településen - az országos tendenciákhoz illeszkedve - az utóbbi évtizedekben a foglalkoztatottak aránya jelentősen csökkent. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliség és az inaktív népesség aránya növekedett. Ezek az adott időszak gazdasági-társadalmi változásaival hozhatók kapcsolatba. Az eltartottak arányának változása - kezdetben növekedés, majd csökkenés - a demográfiai változásoknak tudható be. Az adatok közül figyelemre méltó a férfi foglalkoztatottak arányának radikális csökkenése. Az elmúlt időszak gazdasági változásai főleg őket sújtották, mivel a női foglalkoztatottság amúgy is alacsonyabb szintű volt. A foglalkoztatottak nemzetgazdasági ágak szerinti megoszlása a falusi jelleget tükrözi: 18% a mezőgazdaságban, 35% az iparban, 47% a szolgáltató ágazatban dolgozik. A munkanélküliek aránya nem éri el a 8%-ot.[18] A kedvező képet viszont módosítja az, hogy közülük igen magas - mintegy 50%-a szakmunkások aránya.

A községben az 1990-es években 13 gazdasági egység, társaság működött, közülük egy vegyes vállalat. A 23 egyéni vállalkozó közül 3 a szolgáltatásban, 10 a kereskedelemben, 6 a mezőgazdaságban és 4 az iparban kereste a kenyerét.[4] A munkahelyek megoszlása vonatkozásban jobban kidomborodik a település falusi-mezőgazdasági jellege: a munkahelyek majd fele mezőgazdasági, harmada szolgáltató és csak negyede ipari. Ebből fakadóan a mezőgazdasági keresők kétharmadát, a szolgáltatásban dolgozók felét, az ipari kereskedőknek pedig csupán negyedét képes foglalkoztatni a település.[18] Éppen ezért szerepel a tervek között - s részben már meg is valósult - az ipartelep kialakítása és az idegenforgalom fejlesztése.

Vallás[szerkesztés]

Római katolikus[szerkesztés]

A katolikus plébánia a pécsi egyházmegye mohácsi esperesi kerületéhez tartozik. Szent András tiszteletére emelt templomát 1753-ban építették. Orgonáját 1878-ban az Angster gyár építette, melyet 1921-ben Mayer György átépített. A templomnak két harangja volt. A 102 cm átmérőjűt Rudle Ignác 1926-ban Pécsett, a 80 cm-eset az 1930-as években Szlezák László Budapesten öntötte.

Plébánosai[szerkesztés]

Bertás János, 1773: Újhelyi János, 1774: Bonaventura OFM, 1776: Budai József, 1777: Mihelics János, 1779: Bertás Pál, 1785: Jursich György, 1796: Missich Gergely, 1829: Furtinger János, 1832: Morkovics János, 1847: Juhász József, 1855: Tornyos Farkas, 1859: Varga József, 1866: Schmiedt József, 1876: Haisler Ágoston, 1877: Waldfogel Károly, 1901: Frei János, 1902: Svetics Gábor, 1916: Tévald Vilmos, 1928: Mayerhof Péter, 1955: Buer Emil, 1976: Adorján István, 2016: Dr. Tamás Roland.

Nevezetességei[szerkesztés]

Utóbbi számára alapot biztosít a község műemlékei: késő barokk temploma, a temető két kápolnája, Gebauer Ernő pécsi festőművész képeivel díszített kálváriája. A kálvária keresztcsoportját a pécsi Székesegyház egykori apostolszobrait készítő Bartalits Mihály faragta 1861-ben, klasszicista stílusban.[21] Védett pincesora - és magas színvonalú szőlő- és borkultúrája - pedig a borturizmus számára nyújt lehetőséget.[4] A község a Mohács-Bóly Fehérbor Út tagja.

Nevezetes szülöttei[szerkesztés]

Infrastruktúra[szerkesztés]

A község - alap fokon - az infrastruktúra teljes körét képes biztosítani lakói számára. A „puha” infrastruktúra intézményei közé tartozó banki, pénzügyi létesítmények is megtalálhatók a településen (takarékszövetkezeti fiók, ATM). A „kemény” - hagyományos - infrastruktúra mindkét ága természetszerűleg kiépült a településen.

A műszaki (vonalas) infrastruktúra alapelemeit a közlekedési hálózatok, utak képezik. A belterületen a burkolt utak, járdák mintegy 80%-ban épültek ki. Ezek javítása, karbantartása, fejlesztése folyamatosan zajlik. Az 57. sz. főút jó kapcsolatot biztosít Pécs illetve Mohács felé, bekötőúton pedig a legközelebbi város, Bóly is elérhető. Ide, valamint a szomszédos Versend községbe kerékpárút is vezet, míg a korábbi centrumközséggel, Babarccal aszfaltozott dűlőút köti össze.

Egyedülálló fejlődési lehetőséget biztosít az megépült M60-as gyorsforgalmi út.

Mindezek alapján a község közlekedési lehetőségei a megyei átlagnál jobbnak mondhatóak. Az egyedüli hátránya a vasúti elérhetőség hiánya: a legközelebbi vasútállomás Bólyon található. A családok mintegy 85%-a rendelkezik telefonvonallal, ami a megyében igen magas aránynak számít.[4] [22] A helyi kábeltelevíziós hálózat is kialakításra került. A műholdas és egyéb csatornákat a családok 80%-a élvezheti.

A falu természetesen villamosított, a vezetékes gázzal rendelkező háztartások aránya eléri a 80%-ot. A vezetékes vízzel ellátott lakások aránya szinte teljes. A helyi vízmű tulajdonosa az önkormányzat. A szennyvízcsatorna-hálózat az egész faluban kiépült, ám a csatornázott háztartások aránya csak 60%. (A házi csatornázással együtt arányuk meghaladja a 90%-ot is.) A kommunális szilárd hulladék gyűjtése és elszállítása megoldott. A hulladéktelep kezelését a bólyi önkormányzattal közösen végzik.[4][18]

A település szociális (humán) infrastrukturális ellátottságának alapját a lakásállomány képezi. 263 lakóegységéből (lakás és lakott üdülő) 243 lakott. Lakói között nincs hajléktalan, s valamennyien belterületi lakók. A lakásállományra jellemző, hogy 100 lakásra 328 lakó jut és 349 szoba, 100 szobára pedig 87 lakó. A lakások átlagos alapterülete 100 m2, 90%-a rendelkezik vízöblítéses WC-vel, 60%-a központi fűtéssel.[18] Jellemzőnek tekinthető a saját tulajdonban és használatban levő, 3 vagy többszobás családi ház. A lakások 65%-a a 2. világháború után épült, 60%-a összkomfortos, 50%-a 100 m2-nél nagyobb alapterületű. Mindezek a mutatók mennyiségileg és minőségileg is jó lakásellátottságról tanúskodnak.

A község kereskedelmi, vendéglátó-ipari, szolgáltatói ellátottsága jónak mondható. Az egészségügyi ellátás jól szervezett. A háziorvos és a védőnő helyben lakik. Gyógyszertár is létesült a legutóbbi időkben. A „Fogadj el” Alapítvány fogyatékos fiatalok napközi otthonát működteti. Az állatorvosi teendőket a szomszéd községből, Babarcról látják el. Óvodája, osztatlan alsó tagozatos napköziotthonos általános iskolája volt a településnek. Szajk művelődési házzal, könyvtárral, sportpályával rendelkezik. A civil önszerveződésre is igen tág lehetőség nyílik a faluban. A Szajki Baráti Kör, Idősek Klubja, a német nemzetiségi hagyományőrző együttese (ifjúsági klubja) mellett a labdarúgó, asztalitenisz és fitnesz szakosztállyal rendelkező sportkör is lehetőséget biztosít a szabadidő eltöltésére.[4]

Külső kapcsolatok[szerkesztés]

A falu életére mindhárom közeli város - különböző súllyal, jelleggel, de - jelentős befolyást gyakorol.[23] A település külső kapcsolatait jól mutatja az is, hogy a falu nappali népessége csak 90%-a a lakónépességnek, s a lakosság 30%-a ingázó. A különbözetet a bejáró dolgozók adják, akik a népesség 20%-át teszik ki.[18] Nemzetközi kapcsolatait jelzi a szlovéniai Lenovával és az ausztriai Ratschendorffal kiépített partneri kapcsolat. Nagy hagyományai vannak a szlovákiai Guta községgel ápolt kapcsolatoknak is.

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. a b Szajk települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2020. február 3.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2019. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2019. augusztus 14.
  3. Hrv. glasnik br.45/2008. Archiválva 2014. február 22-i dátummal a Wayback Machine-ben Forum Hrvata mohačke mikroregije, 6. studenoga 2008.
  4. a b c d e f g h i j k Erdődy 1997
  5. MAROSI S. - SOMOGYI S., 1990
  6. LOVÁSZ GY., 1979
  7. FODOR I., 1979
  8. BÁNDI G., 1979
  9. GYŐRFFY GY., 1987
  10. BELUSZKY P., 1999
  11. Szajk települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Nemzeti Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  12. Szajk települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2020. február 3.)
  13. Szajk települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  14. Szajk települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  15. Szajk települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  16. Szajk települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 15.)
  17. Szajk települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2020. február 3.)
  18. a b c d e f g h i Népszámlálás 2001
  19. PERCZEL GY., 2003
  20. Szajk Helységnévtár
  21. LANTOSNÉ IMRE M., 1996
  22. Telefonkönyv, 2002
  23. HAJDÚ Z., 1994

Források[szerkesztés]

  • BÁNDI G. (1979) (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig. Baranya Megyei Levéltár, Pécs.
  • BELUSZKY P. (1999): Magyarország településföldrajza. Általános rész. Dialóg Campus Kiadó, Bp.-Pécs. (Dialóg Campus Tankönyvek. Területi és Települési Kutatások, 13. kötet.)
  • Erdődy 1997: ERDŐDY GY. (1997): Szajk. In: Magyarország megyei kézikönyvei 1. Baranya megye II. kötet. Bo&Bo Bt., CEBA Kiadó, Gruppa Bt. Főszerk.: DR. GRÜNWALD G. 286-288. pp.
  • FODOR I. (1979): A helyi klíma sajátosságai Baranyában. Földrajzi Közlemények, CIII. 257-266. pp.
  • GYŐRFFY GY. (1987.): Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I. Abaújvár, Arad, Árva, Bács, Baranya, Bars, Békés, Bereg, Beszterce, Bihar, Bodrog, Borsod, Brassó, Csanád és Csongrád megye. Harmadik kiadás. Akadémiai Kiadó, Bp.
  • HAJDÚ Z. (1994): A Dél-Dunántúl középfokú városkörzeteinek térbeli rendje. Tér és Társadalom, VIII. évf. 1-2. sz.
  • KOLTA J. (1979): Az aprófalvak helyzete és jövője Baranya megyében. Földrajzi Közlemények, CIII. 234-242.
  • LANTOSNÉ IMRE M. (1996): Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében II. Kálváriák és a passió emlékei. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40. (1995.) 139-158. pp.
  • LOVÁSZ GY. (1979): A természeti környezettípusok hatása a településhálózat sűrűségére Dél-Dunántúlon. Földrajzi Közlemények, CIII. 248-256. pp.
  • MAROSI S. - SOMOGYI S. (1990) (szerk.): Magyarország kistájainak katasztere I-II. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Bp.
  • Népszámlálás 2001: : Népszámlálás Népszámlálás 2001. 6. Területi adatok. Baranya megye II. kötet. Központi Statisztikai Hivatal, Bp.
  • PERCZEL GY. (2003) (szerk.): Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. Egyetemi tankönyv. Második, átdolgozott kiadás. ELTE Eötvös Kiadó, Bp.
  • Telefonkönyv (2002): Telefonkönyv 2. Baranya megye 2002. A MATÁV előfizetői névjegyzéke.

Külső hivatkozások[szerkesztés]