Béla (Belovár-Bilogora megye)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Béla (Bijela)
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeBelovár-Bilogora
KözségSzircs
Jogállás falu
Irányítószám 43500
Körzethívószám (+385) 43
Népesség
Teljes népesség 53 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság200 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Béla (Horvátország)
Béla
Béla
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 33′ 30″, k. h. 17° 17′ 30″Koordináták: é. sz. 45° 33′ 30″, k. h. 17° 17′ 30″

Béla (horvátul Bijela) falu Horvátországban Belovár-Bilogora megyében. Közigazgatásilag Szircshez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Daruvártól légvonalban 6, közúton 8 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 4, közúton 7 km-re északkeletre, Nyugat-Szlavóniában, a Ravna gora nyugati lejtőin, az azonos nevű patak völgye feletti magaslaton fekszik.

Története[szerkesztés]

A bélai Szent Margit bencés apátság monostorát a 13. században a Tibold nembeli Szencsei („de Zenche”) család építtette. A középkori Szlavónia egyik legjelentősebb monostora volt. Első írásos említése 1234-ben „ecclesia de Grab” néven történt egy, a Pakra-patak menti földbirtok eladásával kapcsolatban keletkezett peres ügyben. Az oklevél megemlíti a monostor patrónusait, a Tibold nembeli Budur fiait, Jakabot és Pétert is. 1337-ben XII. Benedek pápa egy oklevelében a monostor már perjelség székhelyeként („prioratum de Bela”) szerepel. Állapotáról fontos információ egy 1342-es oklevél, melyben a rend kongregációja öt lepusztult állapotú monostor, köztük a bélai újraalapításáról határozott. Béla várát 1440-ben Tallóci Matkó horvát bán oklevelében említik először, mint a bélai bencés apátság birtokát „castrum ac abbaciam Bela” alakban. Az oklevélből kiderül, hogy a monostor épületegyüttese ekkor már fallal volt körülvéve, tehát nem különálló várról van szó. 1481 Eusztáh apát halála után a 15. század utolsó két évtizedére a monostor irányítása világi kezekbe került. 1485-ben közvetve már a jajcai bán uralma alatt volt. Ez az időszak 1513-ig tartott, amikor II. Ulászló király rendeletére visszatérhettek a szerzetesek. A monostorban még 1516-ban is 16 bencés szerzetes élt és megemlítik Péter nevű apátját is. Utána már csak egy apátja volt a monostornak Balázs, aki a török hódításig, a monostor pusztulásáig töltette be tisztségét.

A monostor közelében a Béla nevű vásártartási joggal rendelkező mezőváros, egyben uradalmi központ feküdt, melynek Boldogságos Szűzanya tiszteletére szentelt templomát 1334-ben említik a Zágrábi egyházmegye tizedjegyzékében „Item beate virginis de Bela” alakban. A bélai plébánia 1466-ban, 1507-ben, 1517-ben is szerepel a korabeli forrásokban. 1501-ben Fábián nevű plébánosát és káplánját is említik („Fabianus plebanius de Bela. Capellani ibidem II.”) [2] A térség többi várához hasonlóan török 1542-ben foglalta el és ekkor pusztultak el épületei.

A térség a 17. század végén szabadult fel a török uralom alól. A kihalt területre a parlagon heverő földek megművelése és a határvédelem céljából a 18. század első felében Bosznia területéről telepítettek szerb anyanyelvű lakosságot. A 18. század közepén a daruvári és szircsi uradalmat daruvári Jankovich Antal Pozsega vármegye alispánja vásárolta meg. Az első katonai felmérés térképén „Dorf Biela” néven találjuk. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Biela” néven szerepel. [3] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Biela” néven 29 házzal, 172 katolikus és 145 ortodox vallású lakossal találjuk. [4] A Magyar Királyságon belül Horvát-Szlavónország részeként, Pozsega vármegye Daruvári járásának része volt.

1857-ben 323, 1910-ben 560 lakosa volt. A 19. század második felétől a 20. század elejéig az olcsó földterületek miatt és a jobb megélhetés reményében magyar, cseh és német lakosság telepedett le itt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 73%-a szerb, 11%-a horvát, 7%-a magyar, 4%-a cseh, 3%-a német anyanyelvű volt. Az I. világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 és 1945 között a németbarát Független Horvát Államhoz, a háború után a település a szocialista Jugoszláviához tartozott. 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 85%-a szerb, 6%-a horvát nemzetiségű volt. A délszláv háború idején kezdetben szerb ellenőrzés alatt állt. A horvát erők az Orkan-91 hadművelet második fázisában 1991. december 13. és 15. között foglalták vissza. A szerb lakosság nagy része elmenekült. 2011-ben 53 lakosa volt.

Lakossága[szerkesztés]

Lakosság változása[5][6]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
174 205 245 283 327 498 491 460 339 361 366 295 206 185 76 53

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Szent Margit tiszteletére szentelt középkori bencés monostorának alapfalai a falutól 1 km-re délre a Brzica-patak feletti ovális alakú platón találhatók. A platót minden oldalról mély árok fogja közre, kivéve a patak felőli keleti oldalt, ahol a terep meredeken lejt a patak irányában. A helyet a falubeliek Veliki zid, illetve Rimsko groblje néven ismerik, míg a legrégibb kataszteri térképen Gradina Biela a neve. Piller és Mitterpacher 18. századi utazók amikor 1782-ben ezen a vidéken jártak még láthatták az épületegyüttes jelentős romjait, melyeken még a középkori freskók maradványai is láthatók voltak. A romok még mindig álltak a 20. század elején, a neves horvát történész Gjuro Szabo is látta őket. Fennmaradt néhány fénykép is a 20. század eleji állapotról. Ez alapján megállapítható, hogy a monostor temploma különösen nagyméretű volt, akár ezer embert is befogadhatott. A monostort tornyokkal erősített fallal vették körül. Az 1920-as években sajnálatos módon a megmaradt falakat az alapokig lebontották és anyagukat a falut átmenő út feltöltésére használták fel. A maradványok könnyen hozzáférhetők voltak a helyi lakosok számára is, akik ugyancsak hordtak el innét építőanyagot. A falu néhány házának, istállójának falában ma is megtalálhatók a monostor faragott kövei. Az 1970-es évekre már csak az alapok voltak meg, de mára ezeket is benőtte a sűrű növényzet. Felszíni fal nem maradt, csupán néhány mélyedés sejteti, hogy itt valamikor épületek álltak.
  • Szent Mihály és Gábriel főangyalok tiszteletére pravoszláv parochiális templomának elődje 1746-ban épült az akkori Borki területén. Mivel túl messze volt a falutól a fából épített templomot 1759-ben szétbontották és Béla területén építették fel újra. Szolgálatát a Pakra kolostor egyik szerzetese látta el. Ez a templom egészen az 1880-ig működött, majd helyén 1881 és 1886 között felépítették a mai templomot. A II. világháborúban súlyosan megrongálódott, de a háború után 1956-ban és 1990-ben is megújították. A délszláv háború idején 1991 végén, vagy 1992 elején a templom leégett. Megsemmisült a teljes berendezése beleértve az ikonosztázt is.
  • A falutól nyugatra, a Stančevac-patak völgyében a 205 méteres magasságban fekvő Mali Zid nevű lelőhelyen, egy négyszögletes platón találhatók a középkori Béla már 1334-ben említett Boldogságos Szűzanya tiszteletére szentelt templomának maradványai.
  • Bélától 4 km-re keletre, a Pakra-patak völgyében, sűrű erdők által körülvéve található Szlavónia egyik legértékesebb pravoszláv kulturális emléke a Pakra monostor. A monostor alapítását népi hagyomány egy egykori hajdúnak, egy bizonyos Sztamenko Njigomirnak tulajdonítja, aki addigi bűnös életét megbánva elhatározta, hogy remeteként fog élni. A Jovan nevet választva ezen a helyen épített kunyhót magának, melyből később a monostor kifejlődött. A monostor évkönyvében az szerepel, hogy 1697. szeptember 26-án, rögtön Csernojevics Arzén érkezése után alapították újra Szerbiából, főként a mai Koszovó területéről érkezett pravoszláv szerzetesek. A felszentelésnél pakráci ferencesek is jelen voltak, akik ezt aláírásukkal is megerősítették. Az újbóli alapítás azt is jelenti, hogy már azelőtt is állt monostor ezen a helyen. Igen valószínű, hogy a monostor már 1556-ban, vagyis a török uralom idején is állt, ez azonban nem állítható teljesen bizonyosan, mivel az ezt tartalmazó szöveg csak később íródott. Az új szerzetesek legnagyobb része a mileševoi monostorból érkezett. Az első monostort még fából építették. A 18. század első felében a szerzetesek átmenetileg elhagyták a monostort, de 1737 és 1739 között a boszniai Gomionica monostorból új szerzetesek érkeztek. 1759 és 1761 között felépítették a Szent Miklós temetőkápolnát, majd 1761-ben hozzákezdtek a monostor templomának építéséhez, mely négy évig tartott. 1769-ben már a templom harangtornya is elkészült. Végezetül a templom új ikonosztázt kapott, melyet Vasilije Ostojić újvidéki mester készített. 1780-ban egy vihar súlyos károkat okozott az épületekben, melyeket csak a bácskai, a verseci és a temesvári püspökségek anyagi támogatásával sikerült rendbe hozni. 1923-ban az épületegyüttest teljesen felújították. A II. világháború idején 1941 júliusában a monostor értékeit a temetőkápolna kriptájába rejtették, majd a szerzetesek Szerbiába menekültek. 1941 augusztusában az értékek közül néhányat múzeumba vittek. 1943-ban az usztasák felgyújtották a monostort. Később a partizánok megtalálták az elrejtett értékeket, melyek súlyos károkat szenvedtek. Néhányat megőrzésre a falusiaknak adtak, de csak kis részük vészelte át a háborút. A háború után rögtön megkezdődtek a felújítási munkálatok. A délszláv háború idején betörtek a monostorba, néhány ikont és könyvet elloptak. A tettesek ismeretlenek maradtak. A monostor temploma faragott kövekből épített egyhajós barokk épület, míg a temetőkápolna kereszt alaprajzú. Mindkettőnek a legértékesebb része az ikonosztáz. Ma mindkét épület rossz állapotban áll. A temetőkápolna romos és a sűrű növényzet miatt nehezen megközelíthető.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]