Donja Rašenica
| Donja Rašenica | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Belovár-Bilogora |
| Község | Grobosinc |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 43290 |
| Körzethívószám | (+385) 43 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 129 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 135 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 40′ 20″, k. h. 17° 13′ 05″45.672100°N 17.218000°EKoordináták: é. sz. 45° 40′ 20″, k. h. 17° 13′ 05″45.672100°N 17.218000°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Donja Rašenica témájú médiaállományokat. | |
Donja Rašenica falu Horvátországban Belovár-Bilogora megyében. Közigazgatásilag Grobosinchoz tartozik.
Fekvése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Belovártól légvonalban 39, közúton 43 km-re délkeletre, Verőcétől légvonalban 22, közúton 27 km-re délnyugatra, községközpontjától 5 km-re délkeletre Nyugat-Szlavóniában, az Ilova jobb oldali mellékvize, a Rašenica-patak partján fekszik.
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A török kiűzése után a község területe majdnem teljesen lakatlan volt és rengeteg szántóföld maradt műveletlenül. Ezért a bécsi udvar elhatározta, hogy a földeket a betelepítendő határőrcsaládok között osztja fel. Az első betelepülő családok 1698-ban érkeztek Lika, Bosznia, a horvát Tengermellék és Imotski területéről. Újjászervezték a közigazgatást is. Létrehozták a katonai határőrvidéket, mely nem tartozott a horvát bánok fennhatósága alá, hanem osztrák és magyar generálisok irányításával közvetlenül a bécsi udvar alá tartozott.
A települést 1774-ben az első katonai felmérés térképén „Dorf Dolnia Hraszchenicza” néven találjuk. A katonai közigazgatás idején a szentgyörgyvári ezredhez tartozott. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Rassenicza (Dolnya)” néven szerepel.[2] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében a két Rašenicát együtt, „Raszenicza” néven 60 házzal, 25 katolikus és 311 ortodox vallású lakossal találjuk.[3]
A katonai közigazgatás megszüntetése (1871) után Magyar Királyságon belül Horvát-Szlavónország részeként, Belovár-Kőrös vármegye Grubisno Poljei járásának része volt. 1857-ben 341, 1910-ben 449 lakosa volt. A 19. század végén és a 20. század elején az olcsó földterületek miatt és a jobb megélhetés reményében nagyszámú cseh lakosság telepedett le itt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 38%-a cseh, 36%-a szerb, 23%-a horvát anyanyelvű volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 és 1945 között a németbarát Független Horvát Államhoz, háború után a település a szocialista Jugoszláviához tartozott. 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 55%-a cseh, 29%-a horvát, 13%-a szerb nemzetiségű volt. 2011-ben 164 lakosa volt.
Lakossága
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]| Lakosság változása[4][5] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 341 | 353 | 454 | 401 | 449 | 449 | 450 | 434 | 396 | 390 | 385 | 352 | 301 | 233 | 201 | 164 |
(1857 és 1880 között Gornja Rašenica lakosságát is ide számították.)
Nevezetességei
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Legszentebb Istenanya mennybevétele (Uspenja Presvete Bogorodice) tiszteletére szentelt pravoszláv parochiális temploma 1991-ig a Rašenica és Ivanovo Selo közötti hegyen állt. A Nagyboldogasszonynak (Velika Gospa) is nevezett templom a község legnagyobb méretű fatemploma volt. A hagyomány szerint a templomot 1709-ben építették, de végső formáját csak a 18. század utolsó évtizedében nyerte el. Állítólagos építtetője Radojčić kapitány volt, de az építés mindenképpen az akkori katonai hatóságok engedélyével és felügyelete alatt történt. Utolsó jelentősebb átépítése a 19. század végén volt, amikor ablakait és bejárati részét nagyobbították. Ikonosztáza Trifon mester munkája volt, aki alkotását 1798-ban fejezte be. Az ikonosztázon 54 kis ikonfestmény volt látható. Az 1980-as években a belső tér faszerkezetének, illetve ikonosztázának rossz állapota miatt felújítását határozták el. Az épületet 1991-ben ismeretlen tettesek felgyújtották és porig égett. Ma a magas növényzet alól az egykori épület alapjai is alig ismerhetők fel. Az egykori templom körül temető található, mely szintén nagyon rossz állapotban van.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima". 2021 Croatian census: population data by age, sex, settlement. Horvát Statisztikai Hivatal. 2022. szeptember 22.
- ↑ Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum... 551. o.
- ↑ Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 189. o. Buda, 1829.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ "Archivált másolat" (PDF). 2014. augusztus 19. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2018. augusztus 16.
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- A község hivatalos honlapja (horvátul)
- Filip Škiljan: Kulturno historijski spomenici Zapadne Slavonije Zagreb, 2010. Archiválva 2020. szeptember 25-i dátummal a Wayback Machine-ben ISBN 9789537442071 (horvátul)
- Az első katonai felmérés térképe (1763-1787)
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- A megye turisztikai irodájának honlapja (horvátul) (angolul) (németül)
