Diósszentpál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Diósszentpál (Dioš)
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeBelovár-Bilogora
KözségKončanica
Jogállás falu
Alapítás éve1904
Irányítószám 43505
Körzethívószám (+385) 43
Népesség
Teljes népesség144 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság180 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Diósszentpál (Horvátország)
Diósszentpál
Diósszentpál
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 38′ 45″, k. h. 17° 12′ 15″Koordináták: é. sz. 45° 38′ 45″, k. h. 17° 12′ 15″

Diósszentpál (horvátul: Dioš) falu Horvátországban Belovár-Bilogora megyében. Közigazgatásilag Končanicához tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Belovártól légvonalban 40, közúton 49 km-re délkeletre, Daruvártól légvonalban 6, közúton 8 km-re északra, községközpontjától légvonalban 3, közúton 5 km-re északkeletre, Nyugat-Szlavóniában, az Ilova bal partja közelében fekszik.

Története[szerkesztés]

A település azután jött létre, hogy 1904-ben Tüköry Alajos szlavón parlamenti képviselő özvegye Falkenberg Paula Mária nevű lánya számára kastélyt építtetett ide. Róla nevezték el az épületet németül Marienhofnak, illetve horvátul Marijin dvornak. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint a településnek 35 lakosa, lakosságának 97%-a magyar anyanyelvű volt. Az I. világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A Tüköry család még az I. világháború előtt eladta itteni birtokát a Kulmer családnak, majd tőlük a szalézi rend vásárolta meg. A rend 1941 és 1945 között iskolát működtetett a kastélyban.

A település 1941 és 1945 között a németbarát Független Horvát Államhoz, háború után a település a szocialista Jugoszláviához tartozott. A kastélyt államosították és elemi iskola működött benne. A település 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 74%-a horvát, 22%-a cseh nemzetiségű volt. 1995-ben a kastélyba visszatérhettek a szaléziak. 2011-ben a településnek 144 lakosa volt.

Lakossága[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
0 0 0 0 0 35 25 29 66 72 66 53 57 120 140 144

Nevezetességei[szerkesztés]

Kastélyát 1904-ben Foerk Ernő és Sándy Gyula budapesti építészek tervei szerint építették historizáló-szecessziós stílusban. Az épületet elsősorban a vadászati évszakban történő használatra illetve nyaralónak szánták, de alkalmas volt az egész évbeni itt tartózkodásra is. A kastély főtömbje négyzetes alaprajzú, északkeleti sarkán neoromán stílusú hengeres toronnyal, melynek délnyugati oldalához egy kisebb, de magasabb a saroktorony tetőteraszára vezető lépcsőtorony csatlakozik. A kastély főtömbjének északnyugati részén alacsonyabb, kúp alakú toronysisakkal fedett saroktorony található. A főtömb nyugati oldalához egy, a kiszolgáló helyiségeket tartalmazó, földszintes épületszárnyat építettek. Belsejének központi része a két emelet magasságú, dongaboltozatos csarnok, melynek pompáját díszes falfestés, tölgyfakorlátos lépcső, a fába illesztett domborművek, vízmedence és egy nagyméretű márványkandalló emeli. Ehhez csatlakoznak a földszinten az ebédlő és a vendégszobák. A család lakószobái az emeleten találhatók. A kastélyból pompás kilátás nyílik az épület alatti völgyre. Az épület ma eléggé leromlott állapotban áll. Mögötte park terült el. A kastélyhoz egyéb kiszolgáló épületek istállók, kocsiszínek, növényház és személyzeti lakások tartoztak, melyek kissé távolabb helyezkedtek el.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]