Velika Peratovica
| Velika Peratovica | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Belovár-Bilogora |
| Község | Grobosinc |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 43290 |
| Körzethívószám | (+385) 43 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 17 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 215 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 45′ 18″, k. h. 17° 15′ 04″Koordináták: é. sz. 45° 45′ 18″, k. h. 17° 15′ 04″ | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Velika Peratovica falu Horvátországban Belovár-Bilogora megyében. Közigazgatásilag Grobosinchoz tartozik.
Fekvése[szerkesztés]
Belovártól légvonalban 36, közúton 49 km-re délkeletre, Verőcétől légvonalban 13, közúton 30 km-re délnyugatra, községközpontjától légvonalban 9, közúton 13 km-re északkeletre a Bilo-hegység délnyugati lejtőin, a Peratovica-patak jobb partján fekszik.
Története[szerkesztés]
A római hódítás előtt ezt a vidéket egy illír-kelta törzsek lakták. A rómaiak a pannóniai illír felkelés leverése után 9-ben kerítették teljesen hatalmukba területét. A római jelenlétről tanúskodik a Velika Peratovica és Velika Dapčevica közötti Gradina nevű hegyen található régészeti lelőhely,[2] melyet egy kisebb késő római erőd maradványainak tartanak, ahova a lakosság a barbár betörések elől menekült. Zvonko Lovrenčević egy nagyméretű, négyszög alaprajzú római erőd romjait sejti a hegy tetején. A kérdésre csak egy régészeti feltárás adná meg a választ, mely ezidáig még nem történt meg.
1552-ben több mint száz évig tartó ismétlődő támadások után a török elfoglalta a közeli Verőce várát, majd rögtön ezután Zdencit is és tovább támadt nyugat felé. A térség az Oszmán Birodalom határterületén, többnyire a senkiföldjén feküdt, mely gyakran ki volt téve mindkét fél támadásainak. Ebben az időszakban települtek le itt az első pravoszláv vallású vlachok, akik főként Hercegovina és a Szandzsák területéről érkeztek. Közülük sokan iszlamizálódtak. 1684-ben a török Bécs alatti nagy veresége után elveszítette Verőce várát is, majd Szentgyörgyvárnál újabb vereséget szenvedett, így a muzulmán lakosság Boszniába húzódott vissza. Miután 1689-ben Pozsega is felszabadult a térségbe elérkezett a béke időszaka.
A török távozása után a község területe majdnem teljesen lakatlan volt és rengeteg szántóföld maradt műveletlenül. Ezért a bécsi udvar elhatározta, hogy a földeket a betelepítendő határőrcsaládok között osztja fel. Az első betelepülő családok 1698-ban érkeztek Lika, Bosznia, a horvát Tengermellék, Imotski és kisebb számban az Isztria területéről. Újjászervezték a közigazgatást is. Létrehozták a katonai határőrvidéket, mely nem tartozott a horvát bánok fennhatósága alá, hanem osztrák és magyar generálisok irányításával közvetlenül a bécsi udvar alá tartozott.
A települést 1774-ben az első katonai felmérés térképén „Dorf Velika Peratovicza” néven találjuk. A katonai közigazgatás idején a szentgyörgyvári ezredhez tartozott. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Peratovicza (Velika)” néven szerepel.[3] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Peratovicza (Velika)” néven 52 házzal, 13 katolikus és 268 ortodox vallású lakossal találjuk.[4]
A katonai közigazgatás megszüntetése (1871) után Magyar Királyságon belül Horvát-Szlavónország részeként, Belovár-Kőrös vármegye Grubisno Poljei járásának része volt. 1857-ben 469, 1910-ben 1.328 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 82%-a szerb, 7%-a horvát, 3%-a magyar anyanyelvű volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 és 1945 között a németbarát Független Horvát Államhoz tartozott.
A szerb lakosság egy része a csetnikekhez csatlakozott, akik a község keleti részén tevékenykedtek. Már 1941-ben megalakultak az első partizán egységek is, melyekhez az antifasiszták csatlakoztak. Az usztasák sok szerbet foglyul ejtettek és táborokba zártak. A különösen veszélyesnek tartott elemeket a Pag szigetén létesített munkatáborba vitték. A háború után a település a szocialista Jugoszláviához tartozott. 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 95%-a szerb nemzetiségű volt. A délszláv háború kirobbanása után szerb szabadcsapatok ellenőrizték. 1991. november 2-án az Otkos 10 hadművelet harmadik napján foglalta vissza a horvát hadsereg. A szerb lakosság néhány idős ember kivételével elmenekült. 2011-ben mindössze 26 lakosa volt.
Lakossága[szerkesztés]
| Lakosság változása[5][6] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 469 | 526 | 579 | 809 | 1.054 | 1.328 | 1.255 | 1.393 | 864 | 896 | 855 | 390 | 242 | 172 | 37 | 26 |
Nevezetességei[szerkesztés]
Szent Paraskeva tiszteletére szentelt pravoszláv parochiális temploma[7] 1895-ben épült a 18. századi fatemplom helyén. Egyhajós épület csehsüveg boltozattal, félköríves szentéllyel és a főhomlokzat felett emelkedő zömök harangtoronnyal. A főhomlokzatot boltíves portál és ablakok tagolják. Ikonosztázát Jovan Četirević Grabovan festette. A templom 1991-ben a délszláv háború során súlyosan megsérült. A megmaradt szerb lakosság anyagi és fizikiai erőforrásai nem elégségesek a felújításához, így állapota egyre romlik.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: P-5730.
- ↑ Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum ...502. o.
- ↑ Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 189. o. Buda, 1829.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
- ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-2792.
Források[szerkesztés]
- A község hivatalos honlapja (horvátul)
- Filip Škiljan: Kulturno historijski spomenici Zapadne Slavonije Zagreb, 2010. Archiválva 2020. szeptember 25-i dátummal a Wayback Machine-ben ISBN 9789537442071 (horvátul)
- Az első katonai felmérés térképe (1763-1787)
További információk[szerkesztés]
- A megye turisztikai irodájának honlapja (horvátul) (angolul) (németül)
