Ugrás a tartalomhoz

Sajóudvarhely

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek. Indoklás: hivatkozások rendbetétele, nowikik törlése
Ezt a szócikket tartalmilag és formailag is át kellene dolgozni, hogy megfelelő minőségű legyen.
További részleteket a cikk vitalapján találhatsz. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!
Ez a szócikk vagy szakasz kronológiát használ folyó szöveg helyett.
„A cikkek formája a természetes, folyamatos próza.” (Lásd Stilisztikai útmutató.)
Kérjük, segíts átírni a szócikket folyó szöveggé!
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon.
Sajóudvarhely (Șieu-Odorhei)
Református templom
Református templom
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeBeszterce-Naszód
KözségSajóudvarhely
Rangközségközpont
Irányítószám427305
Körzethívószám0x63[1]
SIRUTA-kód34789
Népesség
Népesség742 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság47[2]
Népsűrűség14,5 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület51,16 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 47° 09′ 11″, k. h. 24° 17′ 29″47.152934°N 24.291286°EKoordináták: é. sz. 47° 09′ 11″, k. h. 24° 17′ 29″47.152934°N 24.291286°E
Sajóudvarhely weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Sajóudvarhely témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Sajóudvarhely (románul Șieu-Odorhei, németül Dienesdorf, szász nyelven Dînesdref) falu Romániában, Erdélyben, Beszterce-Naszód megyében.

Fekvése

[szerkesztés]

Bethlentől 9 km-re délkeletre, a Sajó bal partján, sík területen fekszik. A község 5116 hektáros területének 34%-a szántóföld, 24%-a legelő, 17%-a erdő és 10%-a rét.

Közigazgatásilag Belső-Szolnok vármegyéhez tartozott. 1876-tól Szolnok-Doboka vármegye Dés székhelyű Bethleni járásához csatolták. A második világháború után Beszterce-Naszód megye része.

Története

[szerkesztés]

Nevét a Sajó-menti fekvéséről és az Apaffyak, Bethlenek, Somkerekiek nemzetségéből (Becsegregor) származó, 13. században élő, itt udvarházzal rendelkező Dénesről kapta. 1263-ban Drauchvduarhel ('Darócudvarhely') 1329-ben Uduorhel, 1345-ben Dyenuswduarhely ('Dénesudvarhely') alakban említették. 1485-ben Wdwarhel, 1587-ben Udvarhely, 1830-ban Sajó-Udvarhely; románul Odorhely.

1304-ben Dénes, halála és már nem élő fiai, Dénes és Bertalan után a Somkereki családé lett. 1329-ben per folytán Apafi András lemondott a birtokról a Somkerekiek javára, megtartva magának egy malmot a Sajón. 1392-ben az utódok között 3 részre oszlott a birtok: Virágosberki Becse fia István, Nemegyei Mihály fia János és Somkereki Gilét fiaitól (László, Miklós, András) származó unokák (János és Antal és Márton) között. 1485-ben birtokosként jegyzik Udvarhelyi Ficsór Pétert. 1505-ben Somkereki Erdélyi János gyermektelen lévén, felesége, Petronella halála után az Erdélyi családra hagyta birtokát.

Az Erdélyi-birtokok további sorsa végigkövethető a 17. században is II. Rákóczi György jóváhagyásával, a fejedelem más birtokadományozásai mellett. 1658. márc. 26-án Barcsay Ákos nemességre emelt itteni szabadosokká vált jobbágyokat (Sajóudvarhelyi Vargha András és fiait). 17. században itteni birtokos: gyulai Farkas Ferenc neje Székely Borbála, bálványosváraljai Szabó György és Varga családok, Korlátovics György, Csáky Istvánné Mindszenty Krisztina, Váraljai György, Litterati Péter, Pocsalyi Nagy György, Fejér Kata. 1658-ban említés tanúskodik gr. Csáky István 9 adófizető jobbágyáról. 19. században a Szénássy leszármazottak, Szántai Ferenc, Murányi Borbála (Kádár Elekné), Fekete Sámuel (13 telek), gr. Kemény Sámuel és Bethlen Katalin (13 telek), Halmágyi Imre, Vinter Ferenc, Csabai Miklós és Cserényi Zsuzsánna, Vinter Mihály, Kovács János, Murányi Sándor, Vinter Mihály, br. Bornemissza József, az Erdélyi leszármazottak, köztük Ziska, Balog, Budai, Halmágyi és a Bardocz család neve tűnik fel a dokumentumokban. 1866-ban nemesi jogú birtokosként jelölték a következőket: Balog Mihály és Lázár, Makó Sándor, Bőd Károly, Szabó András, Galaczi János, Gáli Tamás, Winter Ádám, József és Ferenc, Kupsa Juon, Burján István, Öregdi István, Budai András és Benkő Sámuel. 1898-ban gróf Klebelsberg Zdenkot (Löwenthalné után a Korlátovics és a gr. Kemény-féle birtok), Desbordes Ágostont (fricsi Fekete-birtok), Balog Lázárt és br. Mattencloit Jánost (Kemény-féle birtok vette gr. Klebelsberg Zdenkótól).[3]

1600 első három éve alatt Basta Erdély teljes magyarságát és protestáns egyházát kegyetlenül megtépázta, kiirtotta. 1602-ben Basta serege a Sajó-mentét se kímélte. Kifosztotta, megcsonkította vagy lemészároltatta őket, a menekülési jogot kapott nemesekkel együtt.[4] A dési, széki és sajói egyházmegyében csak az a 10–12 település maradt meg, ahol el tudtak bújni a hegyekbe. A kuruc-labanc csatározások periódusa után a megapadt magyar települések jövevényekkel kezdtek feltelni, és megkezdődtek az áttérítések az elszegényedett falvakban.

A 18. századi hanyatlásból az erdélyi református egyház nem tudott kilépni 1791-ig, míg II. Leopold törvénybe nem foglalta az ország politikai és vallásos szabadságát. Ekkor a helybeli birtokosok új lendülettel kezdtek hozzá az építéshez egyházi és világi téren.

Az eredetileg magyarlakta község a 19. század végén a történelem viharában megapadt, a magyarság alig képezte a lakosság negyedét. Az elsokasodott, szegényes öltözetű bevándorlók földműveléssel foglalkoztak. 1822-ben határát első osztályúnak ítélték. A Sajó mentén kukoricát termesztettek. Talaját gyümölcstermesztésre nem tartották alkalmasnak. Szőlőt nem műveltek. Állatot tartottak. Itatója két kis tó mellett a Sajó volt, amelynek négy kerekű malma a br. Mattencloit János tulajdonában volt.[3]

A település kő udvarházain kívül a lakó- és a gazdasági épületek fából készültek és zsindellyel fedték.

1838 után telepedett le itt a franciaországi Desbordes család és szőlőtermesztéssel kezdtek foglalkozni.

A 19. században csendőrség, a 20. században malom (Appel Jenő tulajdonában), téglagyár, olajprés (bodoki és szőkefalvi Fodor Vilmos birtokosé), gyapjúfésülő is működött a településen.[5]

1946-ban az egyetlen, 1944 után a faluban maradt magyar birtokos, ifj. Fodor Vilmos vezette be a településbe a villanyvilágítást.

A határában található a fricsi Fekete, Bardocz, Korlátovics családnak díszes temetkező helye, kriptája, a Poderej/Pados hely és a Várhegy, ahol egykor az erődített udvarház állt, és ahonnan a település a nevét kapta. Pusztabrétének nevezik azt a részt, ahol egykor Bréte feküdt. Bréta lakosainak nagy része 1600-ban Szászbrétére költözött. 1763-ban már lakatlan volt és Sajóudvarhelyhez tartozott.

A Sajóudvarhelyi Református Egyházközség

[szerkesztés]
A sajóudvarhelyi templom

Története

[szerkesztés]

Templomáról a kezdeti időkből nincsenek okleveles adatok. Stíluselemei alapján a román kori templomok közé sorolják. Az eredetileg félköríves templom építtetője a Becse Gergely nemzetség volt. Tudjuk, hogy 1407-ben Somkereki Geleth fia, László bíborszínű, kamuka takaróból készített miseruhát ajándékozott a templomnak.[6]

A reformáció után a 16. században unitárius anyaegyházközség volt. A Széki Egyházmegye 1622-ben kezdődő protokollumában nyoma van, hogy református esperes tartott itt vizsgálatot 1644-ben[7]. Ekkor Somkerék és Bréte (ma: Magyarberéte) Sajóudvarhely leányegyházaként van számon tartva. A vagyonösszeírásban az egy harangos kőtemplom mellett a klenódiumokat és a lelkész használatára bocsátott gazdasági területeket jegyezték fel.

1688-ban 113 református lélekből 50 férfit tartottak nyilván. 1766-ban pedig 62 férfit és 54 asszonyt.

Az Anyakönyvet 1783 óta vezetik; az 1887-beli Névkönyv szerint keresztelési, esketési, temetési anyakönyvei 1793-tól kezdődnek.

1810-ben Fekete Sámuel az itteni malmának szombati vámját az eklézsiának és a gyülekezetgondozó lelkésznek adományozta. 1830-ban a birtokosok (br. Kemény Sámuelné, fricsi Fekete Sámuel, Cserényi Zsuzsánna, Halmágyiak, Vinter Ferenc és Mihály, Kovács Dániel, Szántai Ferenc) megállapították a lelkipásztori fizetést, amelyhez a lakosok is hozzájárultak adományaikkal. Br. Löwenthal Sámuelné a gróf Kemény Sámuel utóda még kiszolgáltatta az uradalmi javadalmazást, de örököse gr. Klebelsberg Zdenkó megtagadta, és emiatt pereskedés folyt.

Temploma

[szerkesztés]
A sajóudvarhelyi református templom domborműve

Az egyszerű templom szentélye egyenes záródású. Boltozata és támpillérei 18. századiak. A 13. század második felében épülhetett ciszterci hatás alatt. Román kori elemeiből megmaradtak a falak, és a szentély déli falának peremén a román kori fríz, amelynek íve szépen faragott kettős levélsorú gyámköveken fekszik.

15. századi, gótikus kor alkotásai az ablakok és a kettős nyilatú, kötélfonást utánzó faragással szegélyezett szentségfülke, amely a szokástól eltérően, a déli falban található. Ezek mellett az északi kapu is, amelyet Debreczeni László tárt fel az 1928-ban kapott Erdélyi Református Egyházkerületi megbizatása után.

A kapu fölötti, primitív faragású és elnagyolt dombormű Erdély legrégibb szobrászati alkotása. Minden bizonnyal a román stílus felbomlásának korából származik. Alakjai aránytalanok. A dombormű két gyalogos küzdelmét ábrázolja egy sárkányszerű szörnyeteggel. A művészettörténészek a sárkánnyal viaskodó Szent Mihály őrangyalt vélték felfedezni benne. Arra következtettek, hogy Szent Mihály lehetett a templom védőszentje. Bak Áron figyelembe véve a ciszterciek szigorú felfogását, megvizsgálva a Biblia Mihály és sárkány viaskodását a Jelenések könyvében (Jel 12,3-10) és a deuterokanonikus könyvekben leírtak alapján, kizárja ezt. Dániel próféta könyvét tanulmányozva valószínűbbnek tartja a Dán 10-ben leírtak ábrázolását.[8]

1800-as években a templom romlásnak indul, 1847-ben pedig a teljes pusztulásáról számolnak be, fedél nélkül maradt, de falai és szentélyének párkánydíszei megmaradtak. 1845-ben a templom romos állapotban volt, 1847-ben teljesen lepusztult. 1859-ben Bőd Károlynak köszönhetően megkezdődött az újjáépítése. A templom 1862-ben folyamatos építés alatt állt.

1891-es vagyonösszeírásban Csejdi István lelkipásztor 2 harangot említ, „mely e vidéken legszebb összhangzású”.[9]

1969-ben Kós Károly és Debreczeni László felügyelete alatt a műemléképületet zsindely helyett pléhvel fedték, és feltárták a kapu előtti tatárjáráskori tömegsírt is.

2002-ben Molnár Helén lelkész szolgálata alatt megkezdődött a templom teljes felújítása. A hajó első vakolatrétegen talált égésnyomok alapján következtettek egykori tűzvészre. 2003-ban sikerült feltárni azt a 16. századi erezetmintát a szószékkel szemben, a déli falon a diadalív mellett, amit tévesen Jézus és tanítványai-ábrázolásnak véltek. 2005-ben kicserélték a korhadt szarufákat és födémgerendákat. Megújították a fatorony korhadt elemeit. 2006-ban Pap Géza püspök szentelte újra a templomot.

Az egyházközség klenódiumai 17-18. századiak. Az adományozók között található Apaffy Anna, Kemény Karolin, Fekete Sámuel és felesége Toldalagi Kata, Cserényi Zsuzsa, Molnár István, Vitéz Ferenc, Bardocz Elek.

Lelkészei

[szerkesztés]
Köpeczi Sebestyén József: Sajóudvarhelyi templom. In Lukinich Imre: A bethleni Bethlen család története. Budapest, 1927. 547. p.
Év Lelkész neve Megjegyzés
1656 Kékesi István először Légenben (1647–), Magyarborzáson (1654), végül Sajóudvarhelyen (1656) volt lelkipásztor.[10]
1710 Martonfalvi János Martonfalvi Cs. János, aki Kolozsváron subscribált 1700 körül. Széken (?–1709) volt mester,[11] 1709-ben Cegébe rendelték papnak, de valószínűleg nem foglalhatta el az állást, így 1710-ben Sajóudvarhelyre került. Császáriban (1735–1742, 1747–1756), Feketelakon (1744) és Apanagyfaluban (1758) volt lelkipásztor.
1723 Gyalai Gergely[12]
1723 Telegdi István Kolozsváron subscribált 1715 körül, és Alsóbalázsfalván volt lelkipásztor. 1723-ban Sajóudvarhelyre rendelték lelkipásztornak.[13][10]
1727–1732 Enyedi István[14]
1744–1745 Angyalossi Ferenc[15]
1746–1758 Lécfalvi János[16]
1760–1761 Pál István (lévita)[17]
1762–1771 Monai Miklós (István)[18]
1772–1773 Enyedi Nyerges Dániel[19]
1774-től Kelenfi István[20]
1779–1791 Boda József[21]
1791–1799 Kónya László[22]
1799–1800 Fülei Lajos[23]
1800–1813 Olosz György[24]
1813–1821 Kovács László[25]
1821–1871 ifj. Budai András[26] 1867-ig a tanítói feladatokat is ellátta. 1869-tól Sándor Ferenc a tanító.
1872/1873-ban betöltetlen a 112 lélek lelkész nélkül maradt. 1872-ben új tanító, Ferenczi Gyula került az iskolába.
1874–1875 Dohi Ferenc a szentandrási lelkipásztor[27]
1876–1878 Jakabházi Dániel szászbrétei lelkész
1879–1880 Dombi Lajos a somkeréki lelkipásztor gondozásában állt a 80 lelkes gyülekezet.
1881-ben Balogh András sárvári lelkész
1882-től Csejdi István somkeréki lelkész [28]
1907 Rusz Gergely / Polgári Károly Rusz Gergely helybeli görög katolikus pap és Polgári Károly sajószentandrási lelkész
1908 Menyhért Elek
1910 Boócz Kálmán és Czira Bálint[29]
1911 Gotthard József[30], Szabó Károly, Kese Attila[31]
1917 Kovács István somkeréki lelkész
1932 Bódy György sajószentandrási lelkész
1951 Mágner Sándor[32]
1945–1951 Kese Attila[33] Sajóudvarhelyi gondnokának, a földbirtokos Fodor Vilmos szorgalmazására Szentandrás és Sajóudvarhely társegyházzá alakult. 1945-től egy lelkész gondozta a két gyülekezetet.
1951–1952-ben ismeretlen a Kese Attila halála utáni szolgálatvégzőről nincs adat.
1953–1955, 1958-ban Járay Márton[34] somkeréki lelkész
1956 Sebestyén Ádám, ifj.[35]
1958–1959 Kovács György
1960 Deák György
1961–1966 Bartha Lajos
1967–1974 Teleki József[36]
1975–1981 Bak Áron
1982. okt.–1985 októberéig Szabó Zoltán
1985 Csernák Béla
1986 betöltetlen
1987 ̶ 1991 Rigmányi János[37] várkudui lelkipásztor, aki az egyre apadó, 65 lelkes gyülekezetben minden második vasárnap tartott istentiszteletet.[38]
1991-től Kerekes Sámuel almásmálomi lelkipásztor
1992-ben Makkai Péter teológus
1993–1994 Vincze Minya István (exmissziósként és segédlelkészként)
1995–1998 Takács Lajos
1998-tól Molnár Helén

Iskolája

[szerkesztés]

1701-ben iskolamesteri állást létesítettek, de nem sokára megszűnt.

1802-ben újralétesítik, rövid idő alatt ez is hasonló sorsra jutott.

1863-ban Bőd Károlynak köszönhetően felekezeti iskola létesült, amelyet 1898-ban, Magyarország ezredéves fennállásának emlékére átadták az államnak, azzal a meghagyással, hogy tanítója Járay Márton után is református legyen és az énekvezérséget díjazás mellett vállalja. Később a tanító Járay Ibolya volt, a Járay Márton[39] testvére.

1895-ben az állami iskolában 3 tanerő dolgozott.

Görögkatolikus egyház

[szerkesztés]

A görögkatolikus egyház a 18. században alakult. Ekkor épült a Mihály és Gábor őrangyal tiszteletére szentelt fatemplom is. Anyakönyvét 1824-ben kezdték vezetni.

A 19. század végén Somkerékhez tartozik az egyházközség. Papja Rusz Gergely, segédje Marosán Tivadar volt.

Iskoláját 1850-ben alapították, fenntartására az önkényuralom a községi földekből akkora darabot juttatott, hogy annak jövedelméből iskolát építettek és annak szükségleteit fedezték, a tanító fizetésével együtt.

1906-ban épült fel a temploma, amit 1923-ban szenteltek fel, 1938-ban renoválták. 1940-es években Pop Ioan a helybeli pap.[40]

1990 után újjáalakult a kommunizmus alatt az ortodox egyházhoz csatolt egyházközség. A helyi hatóságtól az egykori városháza pincéjében kapott helyet egyházi tevékenységeinek gyakorlására.

2002. decemberétől Dorel Ștefan Bălin atya gondozza a gyülekezetet. 2018-ban új templomot Szent Péter és Pál tiszteletére szentelték fel.

Népessége

[szerkesztés]

1713-ban 17 jobbágy, 5 zsellér lakta 20 házban.

1750-ban 14 jobbágy, 25 zsellér 39 házban. 8 kóborlót tartottak ekkor számon és 5 lepusztult telek, amelyeknek rétjeit a birtokos gr. Bethlen Györgyné Kollátovich Kata az unitárius udvari papjának adta át, 3 telek tartozékát Fekete Sámuel és Orbai György földesúr bírta.

1830-ban összesen 460 református és görögkatolikus lakost írtak össze. Ezekben az években (1838) csak 6 magyar ajkú és írástudó nemes lakosa volt a településnek.

1850-ben 808 lakosból 576 román, 113 magyar, 80 zsidó és 36 cigány nemzetiségű; 584 görögkatolikus, 133 református, 80 zsidó és 11 római katolikus.

1857-ben 866 lakosból 533 görögkatolikus, 160 református, 68 zsidó, 5 római katolikus, és a házak száma 142.

1891-ben 778 lakosból: 584 görögkatolikus, 94 református, 21 római katolikus, 70 zsidó, 1 ortodox, 8 evangélikus.

1900-ban a házak száma 187. A 846 lakosból 434 férfi; 657 román, 183 magyar, 4 német, 1 horvát, 1 cigány. Magyarul 341 beszél, ír és olvas 323. Felekezetek szerint 649 görögkatolikus, 109 református, 52 zsidó, 23 római katolikus, 10 ortodox, 3 evangélikus.

2002-ben 748 lakosából 658 volt román és 72 magyar nemzetiségű; 581 ortodox, 67 református, 65 görögkatolikus, 20 pünkösdista és 7 római katolikus.

2010-ben a nemesi családok egyetlen képviselője, a sajóudvarhelyi Fekete család utolsó tagja is meghalt.

2011-ben összesen 2219 személyt írtak össze, köztük 1869 ortodox, 8 római katolikus, 47 görög katolikus, 166 református, 26 baptista, 96 pünkösdista, 7 más vallású.

Látnivalók

[szerkesztés]
Köpeczi Sebestyén József: Bethlen-udvarház. In Lukonich Imre: A bethleni Bethlen család története. Budapest, 1927. 560. p.
  • A református templomot a Becsegergely nemzetség építtette román stílusban a 13. században, először 1407-ben említették. Szentélye egyenes záródású. Ablakai a gótika jegyeit viselik magukon. 1860-ban felújították, ekkor készítették kék famennyezetét és a szentély dongaboltozatát. Az északi oldalon, egy befalazott kapu timpanonjában látható az a templom építésével egyidős, román stílusú dombormű egyedülálló alkotás, amelyet Erdélyben a legkorábbi fennmaradt középkori plasztikai emléknek tekinthetünk.
  • A Fricsi Fekete-Bethlen-udvarház (ma Desbordes-udvarház) 1812-ben épült. Az Erdélybe települt Desbordes család tulajdonába került.[41][42]
  • A volt Klebelsberg-udvarházat 1886-ban az Appel család alakíttatta át nyárilakká. Fodor Vilmos, az Appel báró tiszttartójának családi birtoka.
  • „A Sajó folyó bal partján, Bethlentől Somkerék és Sajóudvarhely irányába félmérföldnyi távolra, jó karban levő római út szemlélhető, mely az onnét három mérföldnyire eső Besztercére, vagy a kilenc mérföldnyire levő Vécsre vezethetett.”[43] A római út mára nehezen felfedezhető.

Híres emberek

[szerkesztés]
  • Szénásy Róza (Sajóudvarhely, 1856 – Sajóudvarhely, 1905), Jakab Ödön (Vadasd, 1854, július 26.– Budapest, Erzsébetváros 1931), erdélyi származású író, költő felesége, aki a sajóudvarhelyi Fekete család tagja volt. Sajóudvarhelyen található sírjára Jakab Ödön verse került: „Mert szép és jó volt mindenek felett, / Jobban szerettem, mint a lelkemet, / Daloltam Őt, s míg dal lesz lantomon, / Siratva folyvást dalolni fogom. / Ha pedig egykor én is elmegyek, / Kedves madárkák, majd ti jöjjetek, / S helyettem lágyan altatva porát, / Zengjétek róla itt a dalt tovább!”[44]
  • Járay Márton református lelkipásztor Sajóudvarhelyen született 1901-ben. Édesapja, Járay Márton református tanító, édesanya Márton Mari. 1919-ben érettségizett a Nagyenyedi Bethlen Kollégiumban. 1920–1924 között tanult a Kolozsvári Protestánt Teológiai Intézetben. 1920–1921 között elvégzett két szemesztert a Tanárképző Intézet matematika-fizika karán. 1926-ban feleségül vette a tordai születésű Pethő Ilonát. Két gyermekük született: Zoltán Ernő és István Márton. Zágonba helyezték ki (1924), majd Gyaluba (1925–1927). Széken (1927–1930), Fogarason (1930–1949) volt lelkész. Itt a fogarasi református elemi iskolában helyettes tanárként tanított 1941–942 között. 1949-ben Somkerékre került. 1952-ben még ott volt. A nagysajói Református Egyházmegye missziói előadója, tanácsosa és pénztárosa is volt 1962-ig. Ibolya nevű lánytestvére oktatott a helybeli iskolában annak megszűnéséig.
  • Nagy Ödön (Sajóudvarhely, 1914 – Mezőfele, 1995) néprajzkutató, református lelkipásztor, szórványlelkész.
  • Moldován Stefánia (Sajóudvarhely, 1929. augusztus 24. – Budapest, 2012) operaénekes.
  • Itt született 1943-ban Moldován Domokos film- és operarendező, néprajzkutató.
  • Liviu-Petru Zăpârțan (Sajóudvarhely, 1947) 1975-től 1990-ig a kolozsvári Babeș-BolyaiTudományegyetem Történelem és Filozófia Karának oktatója, 1990-től 2012-ig pedig a jogtudományok professzora volt.[45]

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  2. ↑ [1]
  3. ↑ a b Kádár József: Szolnok-Doboka vármegye Monographiája. VI. Dés,1903., 47-56. p.
  4. ↑ Ld. Medgyesi Lajos: Protestans egyházaink enyészése, s okai az erdélyi vármegyékben. In: Erdélyi Protestáns Közlöny. 1871/55-56 p.
  5. ↑ Archivele nationale. Jud. BN. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  6. ↑ Ld. Szabó T. Attila: Szolnok-Doboka magyarsága. 212. p.
  7. ↑ SzékiLevéltár  I/1. 519–667.
  8. ↑ Ld. Bak Áron: Mit ábrázol az sajóudvarhelyi dombormű? [A Református Szemle, 1986/35–40. oldalain megjelent művészettörténeti tanulmány átdolgozott változata] Tart.: Német összefoglalás. In: Református Szemle, 2006/332–339. p.
  9. ↑ SzékiLevéltár  II. 1891/45. Sajóudvarhely.
  10. ↑ a b SzékiNévtár-1848ig ...
  11. ↑ A Geleji-kánonok (1646) már megkülönbözteti a tanítómestert és a kántort, azonban az orgona templomi használatának bevezetése előtt ugyanaz a személy látta el a két hivatalt. Gyakran a harangozás is a feladatkörébe tartozott. A mesterek közé tartoztak a léviták is, akik leányegyházközségeket gondoztak (tanítottak, prédikáltak, temettek), az anyaegyházközség lelkipásztora pedig minden harmadik vasárnapon és a sákrámentumok kiszolgáltatásakor ment a gyülekezetbe. A léviták képezték a fel nem szentelt, azaz a nem ordinált egyházi személyek legképzettebb rétegét, a mesterek az alsóbbat. Az ordináció különböztette meg a lelkészeket a mesterektől. Általában néhány évi szolgálat után a tanító visszatért a kollégiumba tanulni, és azután ordinálták.
  12. ↑ SzékiNévtár-1848ig Gyalai Gergely Nagybányán subscribált 1707-ben. 1711-ben a Széki egyházmegye valamelyik gyülekezetében, majd Magyardécsén (1712–1713) volt mester (kántortanító). 1716-ban már lelkipásztor, Sajóudvarhelyen (1723), Vízszilváson (1725) és Galacfalván (1746) szolgált. Felesége Birtalan Kata volt.
  13. ↑ SzékiLevéltár  I/1. 462.
  14. ↑ SzékiNévtár-1848ig Enyedi István Enyeden subscribált 1718-ban. 1724-ben a Széki egyházmegye ismeretlen gyülekezete után Sajóudvarhelyre került (1727–1732), 1732-ben Sajóudvarhelyen halt meg.
  15. ↑ SzékiNévtár-1848ig Angyalosi Ferenc Kolozsváron subscribált 1728-ban. Nemeszsukon, majd 1740-ben a Széki egyházmegye valamelyik gyülekezetében, Sajóudvarhelyen (1744–1745), Szépkenyerűszentmártonban (1746–1748) és Légenben (1749) volt lelkipásztor. Brétén is végez szolgálatot, az ő idejében Sajóudvarhelyen az oláh pap több gyermeket elkeresztelt.
  16. ↑ SzékiNévtár-1848ig Léczfalvi János Kolozsváron subscribált 1717 körül. (Kolozsvári nr. 810.) 1724 után a Széki egyházmegyébe került. Búzában (1727), Bacában (1739–1745), Sajóudvarhelyen (1746–1758), Szásznyíresen (1760–1768) és Magyarborzáson (1768–1769) volt lelkipásztor. 1769-ben halt meg.
  17. ↑ SzékiNévtár-1848ig Pál István Kolozsváron subscribált 1756-ban. Sajóudvarhelyen (1760–1761) volt lévita, Magyarborzáson (1762–1768), Mikeházán (1768–1772), Magyarfrátán (1773), Feketelakon (1773–1777) és Magyarborzáson (1779–1800 mh.) lelkipásztor.
  18. ↑ SzékiNévtár-1848ig Monai Miklós (István) Kolozsváron subscribált 1749-ben. Széken 1759 körül volt mester, Sajóudvarhelyen (1762–1771) és Magyarszováton (1771– 1795) lelkipásztor. 1795-ben halt meg.
  19. ↑ SzékiNévtár-1848ig Enyedi Nyerges Dániel Kolozsváron subscribált 1749-ben. 1756-ban a nagybaconi zsinaton ordinálták. Császáriban (1756), Magyarszováton (1759–1770), Búzában (1770–1771), Sajóudvarhelyen (1772–1773), Császáriban (–1778), Szamosújvárnémetiben (1778–1788) és Melegföldváron (1790– 1792) volt lelkipásztor. 1792-ben halt meg.
  20. ↑ SzékiNévtár-1848ig Kelenfi/Kellenfi/Kelemfi István Kolozsváron subscribált 1751-ben. Fűzkúton (1761–1763), Melegföldváron (1768), Magyarfrátán (1768–1772), Botházán (1772–1773, 1781–1788), Sajóudvarhelyen (1774–) és Mezőszavában (1775–1779) volt lelkipásztor.
  21. ↑ SzékiNévtár-1848ig Boda/Bod/Bota József Kolozsváron subscribált 1768-ban. Melegföldváron (1770–1773) volt mester, Sajóudvarhelyen (1779–1791) lelkipásztor. 1779-ben ingremiálták (bekebelezték) az egyházmegyébe. Felesége Petki Ágnes. 1791-ben Sajóudvarhelyen halt meg.
  22. ↑ SzékiLevéltár  In: B2/ II. Kónya László Marosvásárhelyen subscribált 1772-ben. Bernben (1784–1786) peregrinált. 1791-ben ordinálták. Nagysajón (1791), Sajóudvarhelyen (1791–1799) és Tacson (1800–1809) volt lelkipásztor. Sajóudvarhelyen 1809. dec. 4.-én halt meg. 1798 áprilisában Abats János püspök Kemény Ágnes pap elleni panaszával kapcsolatban 1798. áprilisában ír levelet Török Istvánnak, a Széki Református Egyházmegye nótáriusának.
  23. ↑ SzékiNévtár-1848ig Fülei Lajos Kolozsváron subscribált 1775-ben. 1792-ben ordinálták. Bálványosváralján (1781–1792) volt mester, Árpástón (1792–1799), Sajóudvarhelyen (1799–1800) és Mezőveresegyházán (1800–1810) lelkipásztor haláláig (1810. dec. 29.). Felesége Dávid Zsuzsánna (1794). Gyermeke: István (1798).
  24. ↑ SzékiNévtár-1848ig Olosz György Máramarosszigeten subscribált 1772-ben, majd Kolozsváron 1774-ben. Széken (1780–1781) volt mester. Baselbe (1782–1783) peregrinált. 1784-ben ordinálták. Egeresen (1784–), Melegföldváron (1787–1789), Mezőveresegyházán (1789–1800), Sajóudvarhelyen (1800–1813), Légenben (1814– 1821) és Magyarborzáson (1821–1826) volt lelkipásztor. 1826. augusztusában halt meg.
  25. ↑ SzékiNévtár-1848ig Kovács László Kolozsváron subscribált 1804-ben. 1806-ban ordinálták. Szászzsomborban (1806), Légenben (1806–1808), Magyarpalatkán (1809–1812) és Sajóudvarhelyen (1813–1821) volt lelkipásztor.
  26. ↑ SzékiNévtár-1848ig Budai András, ifj. 1792-ben született. Kolozsváron subscribált 1810-ben. 1819-ben ordinálták. Mezőveresegyházán (1819–1821) volt káplán. 1821-től 1871 november 3-áig,  haláláig Sajóudvarhelyen lelkipásztor. Felesége Halmágyi Anna (1819). Gyermekei: Klára (1821), Anna (1824), Ágnes (1832).
  27. ↑ Dohi Ferenc (1836 ̶ 1876), az iskolában is tanított, felesége Sallak Mária (? ̶ 1926) 3 gyermekük született: Károly, Ferenc, Rozália. (Ld. Sajószentandrási Református Egyházközség Anyakönyve I. köt.)
  28. ↑ SomkerékTörténet Csejdi István 1831-ben született. 1881‑1912 között végzett lelkészi szolgálatot Somkeréken. A Nagysajói Református Egyházmegye főjegyzője is volt.
  29. ↑ PROTEO-Irattár Mindketten 1910-ben, Kolozsváron végezték teológiai tanulmányaikat.
  30. ↑ PROTEO-Irattár Gotthard József 1910-ben végezte a teológiát Kolozsváron.
  31. ↑ Kese Attila (Inaktelke, 1887. - Sajóudvarhely, 1951. május 10.). Ld. alább a megjegyzést.
  32. ↑ PROTEO-Irattár Mágner Sándor 1932-ben végezte teológiai tanulmányait Kolozsváron.
  33. ↑ SzázadunkSodrában Kese Attila (Inaktelke, 1887. - Sajóudvarhely, 1951. május 10.) A nagysajói missziói előadó is volt. A somkeréki Demeter János önéletírásában úgy emlékezik meg Kese Attiláról, mint aki a falubeliek lelkét és a járvány idején a testét is gyógyította. A kolozsvári Ellenzék vezércikkírója is volt, aki minden szinten mozgósítani igyekezett a megmaradt maroknyi sereget.
  34. ↑ DésiNévtár Járay Márton Sajóudvarhelyen született 1901-ben. Édesapja, Járay Márton tanító volt, édesanya Márton Mari. 1919-ben érettségizett a Nagyenyedi Bethlen Kollégiumban. 1920 ̶ 1924 között tanult a Kolozsvári Protestánt Teológiai Intézetben. 1920 ̶ 1921 között elvégzett két szemesztert a Tanárképző Intézet matematika-fizika karán. 1926-ban feleségül vette a tordai születésű Pethő Ilonát, Két gyermekük született: Zoltán Ernő és István Márton. Zágonba helyezték ki (1924), majd Gyaluba (1925 ̶ 1927). Széken (1927 ̶ 1930), Fogarason (1930 ̶ 1949) volt lelkész. A fogarasi református elemi iskolában helyettes tanárként tanított 1941 ̶1942 között. 1949-ben Somkerékre került. 1952-ben még ott volt. A nagysajói Református Egyházmegye missziói előadója, tanácsosa és pénztárosa volt 1962-ig.
  35. ↑ DésiNévtár Sebestyén Ádám, ifj. Kackón született 1930-ban. Édesapja Sebestyén Ádám szintén református lelkész volt. Édesanyja Kovács Karolina. Désen az Állami Magyar Kredutációs Líceumban érettségizett 1949-ben. A teológiát 1954-ben fejezte be. 1956-ban szentelték lelkésszé Kolozsváron. Katonában volt segédlelkész 1954-ben, onnan 1955-ben Sajószentandrásra került. 1958 április végéig gondozta az itteni gyülekezetet. Ez év májusától kendilónai lelkész 1962-ig. A Dési Református Egyházmegye pénztárosa volt 1958 ̶ 1962 között. 1962 január 1-től május 31-ig tanácsosa is. Felesége a Kézdialmáson született Finta Erzsébet (1932-) volt. Két lányuk született: Erzsébet és Enikő.
  36. ↑ DésiNévtár Teleki József Sepsimagyaróson született 1905. január 1-én. Édesapja, Teleki József állami tanító és református énekvezér volt. Édesanyját Kóréh Katalinnak hívták. 1927-ben végzett a pápai református kollégiumban. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 1930-ban fejezte be lelkészi tanulmányait. Lelkészképesítő vizsgáját 1931-ben tette le. 1935-ben szentelték lelkésszé Kolozsváron. 1943-ban a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történelem-földrajz szakos végzős hallgatójaként kap oklevelet. A szolokmai békeharcbizottság elnöke volt. Segédlelkész volt Szamosújváron (1930–1932), Sepsimogyoróson (1932. febr.– júl.), Baróton (1932. júl.– szept.). Helyettes és rendes lelkészként szolgált Nagymonban és Szilágyszentkirályon (1932. okt.– 1934. márc.), missziós lelkészként Brăilán (1934–1935), rendes lelkészként Csekefalván (1935–1946), Istvánházán (1946–1949), Szolokmán (1949–1956), Magyarlétán (helyettes lelkészként: 1956–1963, rendes lelkészként: 1963–1966), majd Sajószentandráson (1966. aug. 1. –1973. márc. 1.). 1934-ben feleségül vette Tókos Irént (Brassó, 1908. júl. 13.–?), akinek édesapja Tókos István román állami vasutas és édesanyja Lőrincz Mária volt. 1944-ben született lányuk: Teleki Zenóbia.
  37. ↑ DésiNévtár Rigmányi János Komlód, Szamosköblös, Magyarpalatka után, 1976 ̶ 1991 között várkudui lelkész volt. Az 1991-es jelentést ő adja le a sajóudvarhelyi leányegyházközségéről és a csicsókeresztúri szórványgyülekezetéről. 1991 márciusától Bethlenben szolgált.
  38. ↑ DésiLevéltár
  39. ↑ Ld. fent Járay Márton somkeréki lelkész
  40. ↑ Ld. In: http://arhivelenationale.ro/site/download/arhive_judetene/bistrita-nasaud/Perceptia-Beclean_1927-1949.pdf (Elérhetőség: 2023.06.)
  41. ↑ Ld. https://kastelyerdelyben.ro/castle/castelul-bethlen-sieu-odorhei-fekete-bethlen-kastely-sajoudvarhely-fekete-bethlen-castle-sieu-odorhei/?lang=hu. (Elérhetőség: 2023. 05.)
  42. ↑ Ld. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Bona-bona-tabornokok-torzstisztek-1/hadnagyok-es-fohadnagyok-az-184849-evi-szabadsagharcban-2/d-5A6/desbordes-eugene-jeno-612/
  43. ↑ Ld. Vass József: Erdély a rómaiak alatt. Kolozsvár, 1863. 109. p.
  44. ↑ Ld. Székely Ferenc: Cikkek, levelek, visszaemlékezések. Az előszót írta Bertha Zoltán. Százhalombatta: Üveghegy, 2017. 128. p. ISBN 978 615 5359 41 5.
  45. ↑ Ld. https://doctorat.ubbcluj.ro/sustinerea_publica/sustineri_abilitare/pdf/Zapartan%20Liviu%20Petru/CV%20-%20EUROPASS%20-%20LPZ%20-%20EN%208%20iunie%202014%20final.pdf ; https://mariustuca.ro/externe/ambasador-vatican-papa-36563.html)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Sajóudvarhely&oldid=27513388”