Lemény

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lemény (Lemniu)
RO SJ Biserica Sfintii Arhangheli din Lemniu (3).JPG
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeSzilágy
Rang falu
Községközpont Létka
Irányítószám 457219
SIRUTA-kód 141839
Népesség
Népesség404 fő (2011. okt. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság300 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Lemény (Románia)
Lemény
Lemény
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 21′ 09″, k. h. 23° 29′ 08″Koordináták: é. sz. 47° 21′ 09″, k. h. 23° 29′ 08″

Lemény település Romániában, Szilágy megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Nagyilondától nyugatra, a Szamos jobb partján, Hosszúrév, Szamoshévíz és Létka közt fekvő település.

Nevének eredete[szerkesztés]

A fennmaradt legenda szerint a falu régen nem mai helyén, hanem a Schiubei hegyen feküdt. Ezt alátámasztják az ott szántáskor található cserép, és tégladarabok is. Egy alkalommal a község papja a fennsík oldalán egy főforrásra és körülötte hatalmas tölgyfás erdőre talált. Az erdőt irtani kezdte, s e erdő fáinak anyagából építették a jelenlegi templomot is, és itt kezdték felépíteni a mai falut. A forrást azóta feltalálójáról Fantana popinak nevezik a mai napig, és az erdő egyik hatalmas nagyságú fájáról nevezték el az első betelepülők a községet Lemi-nek.

Története[szerkesztés]

Lemény nevét 1405-ben említették először az oklevelek Lemyn néven és ekkor Kővár tartozékai közt sorolták fel.

1424-ben Lemen, 1470-ben Lemeen, 1567-ben Lemyn, 1616-ban Lemheny, 1650-ben Lemény, 1786-ban Lemhény néven írták.

1405-ben Zsigmond király Kővárt és tartozékait, köztük Leményt is Balk fiainak Demeternek és Sandrinnak és Drág fiainak Györgynek és Sandrinnak adományozta.

1424-ben Balk és Drág fiai megosztoztak a birtokon, ekkor Balkfi Sandrin fiainak Jánosnak és Lászlónak jutott.

1440-ben Lemén Pétert említették egy oklevélben mint hites embert.

1470-ben Bélteky Sandrin fia Mihály birtoka volt, kitől Mátyás király összes birtokát elkobozta, mivel az feleségét megölte, és így e főbenjáró bűnért elmarasztalták. Birtokát Drágffy Miklós fia kapta meg a királytól adományként.

1475 körül a középszolnoki adóösszeírásban mint teljesen elpusztult települést említették.

1543-ban Drágffy Gáspáré volt, 1556-ban azonban Izabella királyné az utód nélkül elhalt Drágffy György e birtokát Báthory Györgynek és nejének Báthory Annának és fiuknak Istvánnak adományozta.

1603-as urbárium szerint teljesen elpusztult a falu a megelőző háborúban, lakóit kardélre háníták, csak egy jobbágy maradt életben.

1610-ben idevaló nemesként a Péter családot említették.

1616-ban Bethlen Gábor az itteni birtokrészt a malommal együtt nagydobai Spáczay Gáspárnak adta, s Spáczayaké volt még 1629-ben is.

1650-ben mint Kővárhoz tartozó birtokot említették. 1669-ben 59 nemest írtak itt össze.

1702-ben a Rácz, Marias, Martha, Flopa, Pap, Tripon, Prodán, Szima, Hodos, Szűcs, Péter, Fülep, Dávid, Pokol, Záh, Császkai és Tohát családok birtoka volt.

1786-ban Rácz József, Vaskai Mihály, Rácz Zsigmond és Buttyán Dániel birtokának írták.

1898-ban Hosszú Miklós, Mezei Gyula, Illés Demeter és Elek birtoka volt.

1891-ben 581 lakosa volt, ebből 539 görögkatolikus, 4 református, 38 izraelita volt.

1910-ben 591 lakosából 17 magyar, 19 német, 555 román, 554 görögkatolikus, 34 izraelita volt.

A trianoni békeszerződés előtt Szolnok-Doboka vármegye Nagyilondai járásához tartozott.

Nevezetersségek[szerkesztés]

  • Görögkatolikus fatemploma 1558-ban épült, Mihály és Gábor arkangyalok tiszteletére lett felszentelve.

Anyakönyvet 1826-tól vezetnek.

Források[szerkesztés]

  • Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája V.: A vármegye községeinek részletes története (Lápos–Rózsapatak). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901.  
  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)