Nagyborszó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Nagyborszó (Bârsău Mare)
Nagyborszó görögkatolikus fatemploma
Nagyborszó görögkatolikus fatemploma
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeSzilágy
Rang falu
Községközpont Galgó
Irányítószám 457141
SIRUTA-kód 141152
Népesség
Népesség248 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság1
Földrajzi adatok
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Nagyborszó (Románia)
Nagyborszó
Nagyborszó
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 16′ 18″, k. h. 23° 39′ 48″Koordináták: é. sz. 47° 16′ 18″, k. h. 23° 39′ 48″

Nagyborszó (románul: Bârsău Mare) település Romániában, Szilágy megyében.

Fekvése[szerkesztés]

A Szamos jobb partján, Szamossósmező és Galgó közt fekvő település.

Nevének eredete[szerkesztés]

Nevét a breza, bor ószláv szóból vette, melynek magyar jelentése ’nyírfa’.

Története[szerkesztés]

A kezdetektől fogva Csicsóvárhoz tartozó település nevét 1405-ben említették először az oklevelekben Borzo néven. 1405-ben Zsigmond adta új adományként a losonczi Bánffyaknak, 1467-ben azonban hűtlenség miatt elvette tőlük és szerdahelyi Kiss Mihálynak adományozta. 1571-ben II. János király Kővár urának, Hagymási Kristófnak adományozta el, kitől később a kincstárra szállt. 1579-ben Keresztúri Kristóf kővári kapitány birtoka volt, és övé volt még 1594-ben is.

1609-ben Báthory Gábor cserényi Farkasnak adta az ekkor Kővárhoz tartozó birtokot. 1647-ben Cserényi Farkas utódai osztották egymás közt 3 részre. A Cserényi leszármazottaké volt még 1669-ben is. 1680-ban I. Apafi Mihály a birtokot Mikola Zsigmond özvegyének Kamuthy Zsuzsannának és gyermekeinek adta zálogba és csak 1684-ben váltotta vissza, majd 1688-ban a Naláczy család tagjainak adta zálogba. 1679-ben gróf Bánffy Dénesné és leányai, gróf Bánffy Ágnes és gróf Eszterházy Jánosné birtokában volt.

1820-ban a kincstár magához váltotta, és kincstári birtok volt még 1863-ban is. 1891-ben 454 lakosa volt, melyből 5 római katolikus, 436 görögkatolikus román, 1 református, 12 izraelita volt. 1896-ban 421 lakosa volt, ebből 406 görögkatolikus, 5 helvét, 10 zsidó volt. Az 1910-es népszámláláskor 505 lakosa volt, ebből 10 magyar, 12 német, 483 román volt, melyből 479 görögkatolikus, 12 izraelita volt. A 20. század elején Szolnok-Doboka vármegye Nagyilondai járásához tartozott.

Nevezetességek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)

Források[szerkesztés]

  • Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája I–VII. Közrem. Tagányi Károly, Réthy László, Pokoly József. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900–1901.