Szilágyfőkeresztúr

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Szilágyfőkeresztúr (Cristur-Crișeni)
RO SJ Biserica reformata din Cristur-Criseni (22).jpg
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Szilágy
Rang falu
Községközpont Cigányi
Irányítószám 457106
SIRUTA-kód 140841
Népesség
Népesség 475 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság 441
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 247 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Szilágyfőkeresztúr (Románia)
Szilágyfőkeresztúr
Szilágyfőkeresztúr
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 15′ 37″, k. h. 23° 05′ 44″Koordináták: é. sz. 47° 15′ 37″, k. h. 23° 05′ 44″
Szilágyfőkeresztúr környéke keletre 1769-1773 között

Szilágyfőkeresztúr (románul: Cristur-Crișeni) falu Romániában, Szilágy megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Zilahtól északra, a Szilágy-patak forrásvidékén, Cigányi és Szilágyszentkirály között fekvő település.

Nevének eredete[szerkesztés]

Nevének Szilágyfő előtagja a Szilágy-patakról vette eredetét, mely a település határában ered. Nevének Keresztúr utótagja Réthy László magyarázata szerint abból a középkori nyelvszokásból ered, mely szerint abban az időben "a szenteket megurazták", például Szent Péter úr, Szent Mihály úr, tehát Szent Kereszt úr=Dominus Sancta Crux. Az egyéb szentekre vonatkozó helyneveket pedig a templomok patrónusainak nevéből vették.

Története[szerkesztés]

Szilágyfőkeresztúr nevét az oklevelek 1448-ban említették először Kerezthwr, Kereztur neveken.

1475-ben Kereszthwr, 1493-ban Keresztur, 1534-ben Kewrewzthur, 1639-ben Szilagifeőkereszthur, a XVI. században pedig Megekerestur-nak írták nevét.

1449-ben a Keresztúri család volt birtokosaként említve.

Neve az 1475-ös adóösszeírásban is előfordult Keresthur néven, mint István birtoka, Baksa és Zilah között említve.

1543-ban Dobszai János birtoka volt.

1551-ben I. Ferdinánd király a kolozsmonostori konvent által iktatta be ide Kereszthuri Dobzai Jánost.

1559-ben több nemes család birtoka volt, így többekközött birtokos volt itt Kasza Gáspár, Nymet László, Oláh András, Jankó Jakab, Csete Gábor, a Bakó, Vid, Bertalan, Miklósy családok.

1639-ig Spáczai János birtoka volt, II. Rákóczi György fejedelem ekkor Görcsöni Serédi Istvánnak adományozta.

1697-ben Keresztúri Turdai Zsigmond gyermekei között osztották fel a birtokot.

1705-ben itteni nemesek voltak: Sepsi, Mosdotzi, Dull, Kis, Borbély, Tóth, Luka és az Ady családok tagjai, Berzi János, Oláh Mihály, Jankó János.

1715-ben végzett összeíráskor a településnek 1720 lakosa volt.

1797-ben végzett összeíráskor főbb birtokosok voltak: Tisza László, Kabos Farkas, Ravaszdi Kata, Vér András utódai, Szénás Zsuzsánna, Péchi Antalné és Biró Gábor.

1805-ben Bíró Sándor, Szénás Károly és János, Szentmihályi János és más kisnemesek birtoka volt.

1847-ben 872 lakosa volt, melyből 16 római katolikus, 3 görögkatolikus, 853 református volt.

1890-ben 518 lakosa volt, ebből 509 magyar, 6 oláh, 3 egyéb nyelvű, melyből 21 római katolikus, 7 görögkatolikus, 469 református, 21 izraelita . A házak száma ekkor 120 volt.

A település a trianoni békeszerződés előtt Szilágy vármegye Zilahi járásához tartozott.

A Szódokhegy alatti dombon a hagyományok szerint valaha klastrom állt, melynek romjai a XX. század elején még kissé láthatók voltak.

A néprege erről a helyről azt tartja, hogy "ez alá van eltemetve amaz aranyeke, mellyel a községet körülbarázdálták; ezért nem jöhet át a községbe semmiféle járvány".

Nevezetességek[szerkesztés]

  • Református temploma - A templom szentélye a nyolcszög három oldalával záródik, két csúcsívben záródó ablak díszíti. A torony alatti sírboltba temették 1575-ben Keresztúri Dobzai István erdélyi ítélőmestert és Dobzai Jánost, valamint Spázai Annát. Anyakönyvet 1819-től vezetnek.

Lábjegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)

Források[szerkesztés]

  • Petri MórSzilágy vármegye monographiája IV.: Szilágy vármegye községeinek története (L-Z). [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1902. 522–534. o. Online elérés