Ököritó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ököritó (Sălăjeni)
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióPartium
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeSzilágy
Rang falu
Községközpont Oláhbaksa
Irányítószám 457048
SIRUTA-kód 140360
Népesség
Népesség552 fő (2011. okt. 31.)[1] +/-
Magyar lakosság-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság179 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Ököritó (Románia)
Ököritó
Ököritó
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 19′ 14″, k. h. 22° 54′ 19″Koordináták: é. sz. 47° 19′ 14″, k. h. 22° 54′ 19″

Ököritó település Romániában, Szilágy megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Szilágy megyében, a Zilah folyó mellett Sarmaság és Oláhbaksa között fekvő település.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve az ököritatóból van összevonva. E magyarázattól a szájhagyomány is hasonló magyarázatot ad: A nép – Petri Mór gyűjtése alapján – úgy tartja, hogy a község határán, a Zilah patak mentén nagy tó volt egykor, melyben ökrök fürödtek. A tó százados szilfákkal volt körülvéve, ezekből építették fatemplomukat is.

Története[szerkesztés]

Nevét az oklevelek 1455-ben említették először Ewkeritho néven.

1495-ben a Dobai család birtoka volt. Dobai László ököritói birtokát odaajándékozta Dobai Györgynek.

1618-ban egy itteni részbirtokon Menyői Móré Bálint özvegye Borsai Erzsébet és gyermekei osztoztak.

1660-ban a Spáczi család tagjai osztoztak meg rajta.

1746-ban Magyargyerőmonostori Kemény Simonné Vay Anna birtoka volt, akinek halála után: ifjabb Bánffy Zsigmondné Katalin, özvegy Bánffy Boldizsárné Krisztina valamint özvegy Bárczi Jánosné nővérének és mindkét nembeli utódainak adományozták örök jogon, akik meg is osztoztak a birtokon.

1797-ben végzett összeíráskor főbb birtokosai Tisza László, Péchy László voltak.

1847-ben 464 lakosából 456 görögkatolikus, 6 református és 2 római katolikus volt.

1890-ben 576 lakosából 4 magyar, 12 német, 554 oláh és 5 egyéb nyelvű volt.

Nevezetességek[szerkesztés]

  • Görögkatolikus fatemploma – 1789-ben épült. Anyakönyvet 1824-től vezetnek.

Források[szerkesztés]

  • Petri MórSzilágy vármegye monographiája IV.: Szilágy vármegye községeinek története (L-Z). [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1902. 159–165. o. Online elérés

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)