Mezőveresegyháza

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Mezőveresegyháza (Strugureni, Rothkirchen)
A falu bejárata
A falu bejárata
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeBeszterce-Naszód
Rang falu
Községközpont Kékes
Irányítószám 427054
Körzethívószám 0x63[1]
SIRUTA-kód 33104
Népesség
Népesség210 fő (2011. okt. 31.)[2] +/-
Magyar lakosság193 (2011)
Földrajzi adatok
Tszf. magasság333 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Mezőveresegyháza (Románia)
Mezőveresegyháza
Mezőveresegyháza
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 57′ 45″, k. h. 24° 11′ 45″Koordináták: é. sz. 46° 57′ 45″, k. h. 24° 11′ 45″

Mezőveresegyháza (románul: Strugureni, régebb Vereşhaza, németül: Rothkirchen) település Romániában Beszterce-Naszód megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Besztercétől 40 km-re délnyugatra, Bethlentől 27 km-re délre, Kékes és Mányik közt fekvő település. Kékes felől jővén, északi határán átfolyik a Melles patakának bal ága.

Nevének eredete[szerkesztés]

A legendák szerint, nevét az úgynevezett veres barátokról, azaz a keresztes lovagokról kapta, akik a legendák szerint kolostort építettek itt. Az egyház szó a régi magyar nyelvben templomot jelent, így lehet, hogy egykor vörösre volt lemeszelve a templom és valójában innen kapta nevét a falu.

Története[szerkesztés]

Régészeti leletek A falu első lakosai a Körös kultúra földművelést és állattenyésztést meghonosító emberei voltak. Úgy tűnik, vannak középső neolitikumi leletek is, egyesek talán a Bükk kultúrához kötődnek. A középső neolitikumot a késő rézkori Coţofeni kultúra követte. E telepről származik egy barnásvörös jáspisból készített, négyoldalú csiszolt kő és egy agancstöredék. A késő bronzkorban a Wietenberg kultúra lakott a falu központjában, ezeket aztán a rómaiak követték, majd gepidák, VIII.-IX. századi szlávok és a XII. század lakosai. Valószínűleg a római korból származik egy vasból készült, agancsnyelű fúró. Orbán István háza előtt, a falu Szentmáté felő eső végétől kicsit lennebb, a barázdában egy putri volt megfigyelhető az útszéli árok kitakarítása után. Tatár Árpád régész megfigyelései szerint a templom körüli temetőben két járószinten is lehet újkori kerámiát találni. Darlóczi Piroska sírjának ásásakor a templomtól keletre késő középkori-kora újkori kerámia került elő egy kelet-nyugat irányú régi sírból-a sok ezer éves szokás, miszerint cserépedénybe enni és innivalót tesznek a sírba a halott mellé, itt továbbélt, aztán valószínűleg egy pap megtiltotta a szokás továbbvitelét, mint pogány szokást. Hasonló szokás Újősből ismert, ott is a keleti domb alján lévő régi temetőben, ahol a legenda szerint az első temploma volt a falunak, egy mai kertben egy középkori vagy újkori sírból egy szürke cserépedény került elő, amit az ember csontjaival együtt máshova temettek el. A mezőveresegyházi templom bejárata előtt, Orbán Hajnal és lánya, Kövecsi Margit sírjának ásásakor a földben téglatörmelék és újkori kerámia volt megfigyelhető, ami a templom porticusanak építésével hozható összefüggésbe, azaz itt a föld jó mélyre fel volt bolygatva. A Reformáció után a lakosság itt is lebontotta a templom északi oldalán található sekrestyét és megmaradt falcsonkjából támpillért alakítottak ki, akárcsak Szászújfaluban és Szentmátéban. A támpillérben egy négyszögletes lyuk található, ami jó mélyen benyúlik a pillér belsejébe. A falusiak legendája szerint ez egy szellőzőnyílás a templom alatt található kriptához. Tatár Árpád a harangláb déli alapozásában egy törött, sima faragott kváderkövet lelt. 1373-ban Veresegyhaz néven említik először a források. A falu legrégebben itt lakó családja a Vajda család, ők már az 1500-as években is itt laktak.

A középkori római-katolikus lakosság a reformáció idején felveszi az unitárius vallást, 1594-ben mint a környék legnagyobb unitárius egyházközségéről emlékeznek meg róla. I. Rákóczi György fejedelem azonban 1638-ban rákényszeríti a falu lakosságát, hogy felvegyék a református vallást, ezt követően napjainkig református egyházközség.

1694-ben a tatárok elpusztították a falut, egyedül a templom maradt meg épen. A 18. század elején magyar telepesek érkeznek, akik újra felépítik a falut.

A trianoni békeszerződésig Szolnok-Doboka vármegye Kékesi járásához tartozott.

Lakossága[szerkesztés]

1910-ben 580 lakosa volt, ebből 471 magyar, 75 román, 25 cigány és 9 német nemzetiségűnek vallotta magát.

2002-ben 241 lakosából 228 magyar, 13 román volt.

Látnivaló[szerkesztés]

  • Román kori református temploma a 12. században épülhetett, a középkori templomból azonban csak a hajó, a fali szentségfülke és félköríves diadalív maradt meg érintetlenül. A 15. században gótikus stílusban átépítették, új szentélyt is kapott. Ezt követően a templom csak kétszer esett át nagyobb felújításon, 1772-ben és 1884-ben. A templomnak nincs tornya, helyette a falu közepén 1664-ben egy fa haranglábat építettek, melyet később a templom udvarára költöztettek át.
  • 18. századi ortodox fatemplom[3]

Forrás[szerkesztés]

Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6  

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Lista monumentelor istorice: Județul Bistrița-Năsăud. Ministerul Culturii, 2015. (Hozzáférés: 2017. január 28.)