Oláhszentgyörgy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Oláhszentgyörgy (Sângeorz-Băi, Rumänisch Sanktgeorgen)
Szálloda
Szálloda
Oláhszentgyörgy címere
Oláhszentgyörgy címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Beszterce-Naszód
Rang város
Községközpont Sângeorz-Băi
Beosztott falvak Borpatak, Kormája
Polgármester Roland-Marius Venig (PSD), 2012
Irányítószám 425300
Körzethívószám 0x63[1]
SIRUTA-kód 32599
Népesség
Népesség 7454 fő (2011. okt. 31.)[2]
Magyar lakosság 46
Község népessége 9679 fő (2011. okt. 31.)[2]
Népsűrűség 70 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 435–450 m
Terület 146,21 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Oláhszentgyörgy (Románia)
Oláhszentgyörgy
Oláhszentgyörgy
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 22′ 12″, k. h. 24° 40′ 48″Koordináták: é. sz. 47° 22′ 12″, k. h. 24° 40′ 48″
Oláhszentgyörgy weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Oláhszentgyörgy témájú médiaállományokat.
Városháza
Oláhszentgyörgy környéke 1769-1773 között

Oláhszentgyörgy (románul Sângeorz-Băi, korábban Sângeorgiul Român, németül Rumänisch Sanktgeorgen, szászul Gergn) város Romániában, Erdélyben, Beszterce-Naszód megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Naszódtól 31 km-re északkeletre, a Nagy-Szamos partján, a Radnai-havasok déli lábánál fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Első említése 1245-ből való, Sanct Gurgh alakban. Mai magyar neve először 1607-ben tűnt föl (Oláh Szentgyörgyen). Román nevében a Băi 'fürdők'-et jelent.

Története[szerkesztés]

1440 előtt szászok lakták. 1450-ből fatemplomáról (capellam ligneam) van említés. A radnai kerülethez, a 1819. században Naszód vidékéhez, majd 1876-tól Beszterce-Naszód vármegyéhez tartozott.

1698-ban 44 román család, 1721-ben 92 család lakta. 1816-ban ide helyezték át a majori triviális iskolát, 18251826-ban fölállították normaiskoláját is. Naszód vidéke fennállása idején, 1876-ig járásszékhely volt.

Öt ismert gyógyforrását a község építette ki fürdőhellyé 1876 körül, Hébéfürdő néven. Főleg román üdülők jártak ide, szemben az inkább magyar vendégkörű Dombháttal.[3] Palackozott vizét Erdélyen kívül Bukovinában is terjesztették.[4] 1911-ben a község haszonbérbe adta a besztercei román értelmiségiek által alakított Hebe Rt.-nek, amely újabb befektetéseket eszközölt a fürdő fejlesztése érdekében.

1888-tól gyógyszertár működött benne.[5] 1960-ban kapott városi rangot.

Liviu Rebreanu Ion című regényének egyik helyszíne.

Népessége[szerkesztés]

  • 1850-ben 2179 lakosából 2106 volt román és 55 cigány nemzetiségű; 2159 görög katolikus és 14 római katolikus vallású.
  • 1900-ban 3320 lakosából 3222 volt román, 53 német és 43 magyar anyanyelvű; 3125 görög katolikus, 148 zsidó és 23 római katolikus vallású.
  • 2002-ben Borpatakkal és Kormájával együtt 10 200 lakosából 9980 volt román, 157 cigány és 46 magyar nemzetiségű; 7461 ortodox, 2009 pünkösdista és 599 görög katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés]

  • Gyógyfürdője Borpatak településrészen található. Ma már kilenc gyógyforrásra és mofettákra épül. A kezelést emésztőszervi, máj- és epebetegségek ellen ajánlják. Hébé istennő carrarai márványból készült szobrát 1880-ban állították föl. A szocializmus alatt épült a 900 férőhelyes Hebe szálló.
  • Két művészeti galéria.
  • Kormája ortodox apácakolostorát 2003-ban alapították. Fatemploma 17491751-ben épült, és története során már háromszor költöztették át. Eredetileg egy a Porcaia völgyben 1733-ban, Misail rádóci püspök segítésével épült kolostorhoz tartozott, amely 1767-ben már nem létezett.[6] Ikonfalának felső része 1751-ből való.

Gazdasága[szerkesztés]

Állattenyésztés, bútorgyártás, márványbányászat, turizmus.

Oktatás[szerkesztés]

  • Solomon Halița Elméleti Líceum (elődjét 1946-ban alapították).

Híres emberek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Binder Pál: Beszterce vidéke és Radna-völgy történelmi személy- és helynevei, 1698–1865. Budapest, 1994
  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  2. ^ a b Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Hunfalvy Pál: Kirándulás Erdélybe. Budapesti Szemle 1887, 121. sz., 17. o.
  4. A. P. Alexi: Dela băile Sângeorgiului Năseudean. Familia 1881, 65. sz.
  5. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 46. o.
  6. Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000

Külső hivatkozások[szerkesztés]