Kiskaján
| Kiskaján (Căianu Mic) | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Beszterce-Naszód |
| Község | Kiskaján |
| Rang | községközpont |
| Irányítószám | 427025 |
| Körzethívószám | 0x63[1] |
| SIRUTA-kód | 32820 |
| Népesség | |
| Népesség | 1431 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | < 3 (2011)[2] |
| Népsűrűség | 24,62 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 278 m |
| Terület | 58,12 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 47° 15′ 00″, k. h. 24° 10′ 00″47.250000°N 24.166700°EKoordináták: é. sz. 47° 15′ 00″, k. h. 24° 10′ 00″47.250000°N 24.166700°E | |
 | |
 | |
Kiskaján (Kiskájon, románul: Căianu Mic) falu Romániában, Erdélyben, Beszterce-Naszód megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Bethlentől 17 km-re északra, Déstől 26 km-re északkeletre, az Ilosvai-hegységben fekszik. A község határának 27%-a legelő, 21%-a erdő és 12%-a rét
Története
[szerkesztés]1456-ban Kyskayan, 1485-ben Kiskaion néven említették. A 15. században Szészármához tartozó román falu volt.
1678-tól a Bethlen család birtokolta. 1750-ben 15 kisnemesi, 27 jobbágy- és kilenc zsellércsaládot számoltak össze. Román lakói 1774-ben tértek át a görögkatolikus hitre.
A helyi hagyomány szerint egy 1842-ben a faluba telepedett szamosújvári örmény honosította meg a falusiak között a viasszal való foglalkozást. Csakhamar a családfők nagy része mint vostyinár vagy bostyinár (a 'sonkoly' jelentésű román voștină vagy boștină szóból) egészítette ki megélhetését. Ez a tevékenység abból állt, hogy a méheket tartó portákon begyűjtötték a kaptárból kisöpört, viasztartalmú hulladékot, a sonkolyt, illetve a templomokban, kolostorokban az olvadt, elszennyeződött viaszt, ezt egyszerű melegítéses–szűréses eljárással megtisztították, majd a viaszt (néha faggyúval keverve) főként a máramarosi, bukovinai és észak-moldvai kolostoroknak, zarándokhelyeknek adták el. A vostyinárkodás jómódúvá tette a kiskajániakat, akik a szerzett pénzből földeket vásároltak, banki hiteleket is felvéve. Egy bajba jutott banki adós volt az első 1900-ban, aki szorult helyzetében Amerikába ment dolgozni. A példáját 1914-ig kiskajáni 156 férfi követte, akik a tengeren túl építőmunkásként szereztek pénzt. Az amerikai vendégmunka szokása szintén megkülönböztette a falut kevéssé mobilis környezetétől.
A viasszal való foglalkozást 1911-ben egy Stein Hermann nevű, Máramarosból ideköltözött boltos emelte magasabb szintre, aki egy nagy, mechanikus viaszprést vásárolt Budapestről. Ettől kezdve ő nyújtott kölcsönt a legtöbb sonkolyosnak a házalás idejére, cserébe szerződésben kötötte ki, hogy a begyűjtött viaszt neki adják el. A férfiakkal párhuzamosan a kiskajáni asszonyok is kialakították a saját kereskedelmi tevékenységüket; gyapjút, túrót, fakanalat és orsót hordtak a Mezőség vásáraiba, a Teke–Marosvásárhely, Nagynyulas–Marosludas és Mócs–Torda útvonalon, illetve hagymát, fokhagymát, kendervásznat és katrincát a Cibles és a Lápos-hegység falvaiba és Máramarosba.
A falu a trianoni békeszerződés előtt Szolnok-Doboka vármegye Bethleni járásának része volt.
1930-ban a románok mellett nyolc zsidó és hat cigány család élt a faluban, utóbbiak közül két kovács, a többi kaskötő. A házak többsége háromosztatú volt, kerített tornáccal, és a falusiak sok bivalyt tartottak. 1937-ben a 263 román paraszt családfő közül 111 indult útra sonkolyt gyűjteni. Ekkor már főként a Mezőségre, Bihar és Szatmár megyébe jártak, ahol még nem terjedt el a modern méhészeti technológia. 1938-ban 1174 hektáros határának 20%-a volt erdő, 49%-án gabonaneműeket, 21%-án takarmánynövényeket termesztettek. A falusiak 1312 juhot tartottak, és majdnem minden családra jutott egy szekér.
Népessége
[szerkesztés]Látnivalók
[szerkesztés]- Mesterségek múzeuma (2006 óta).
Híres emberek
[szerkesztés]- Itt született 1629 körül Kájoni János, a Kájoni-kódex alkotója.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Beszterce-Naszód megye. adatbank.ro
Források
[szerkesztés]- Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája IV.: A vármegye községeinek részletes története (Hagymás–Lápos). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901.
- Petru Bartoș: Un sat expansiv, Căianul-Mic din Someș: Fața de azi și evoluția în ultimul secol. Sociologie Românească 1937, 430–39. o.
- Gh. Reteganul – Gh. Bucurescu: Ocupațiile anexe ale locuitorilor din Căianul-Mic, Someș. Sociologie Românească 1939, 60–71. o.
- A község rövid bemutatása[halott link] PDF (románul)
Beszterce-Naszód megye közigazgatása  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
| ||||||||||
.svg){kind=small}
