Kájoni-kódex

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A Kájoni-kódex a 17. századi erdélyi zenetörténet egyik legfontosabb és legértékesebb dokumentuma. Orgonatabulatúra-írással 16341671 között készült vegyes tartalmú, kéziratos gyűjtemény. A zenemű több kötegből utólag összefűzött kolligátum.

Elnevezése[szerkesztés]

A kézirat a 20. század elejéig Nagy Zenei Gyűjtemény néven volt ismeretes a szakirodalomban. Későbbi elnevezését Kájoni János ferences szerzetesről kapta.

Története[szerkesztés]

A 17. században Erdély is bekapcsolódott az európai többszólamú zenei életbe. A hazai zenészek német és itáliai zeneszerzők műveit másolták le és ezen minták szerint alakították ki repertoárjukat. A Kájoni-kódex gazdag gyűjteménye is ennek a módszernek az eredményeként jött létre. Az összeállított anyag betekintést nyújt a korabeli erdélyi értelmiség zenei világába. A gyűjtemény tartalmaz hangszeres és vokális, egyházi és világi műveket, ugyanakkor szép számmal jelen van a magyar, román, szlovák népdal és néptánc is.

A zenemű 1634 és 1671 között keletkezett. Seregély Mátyás 1634-1642 között jegyezte le és használta a kéziratot, 1652-től 1671-ig Kájoni János Mikházán, Csíksomlyón, Gyergyószárhegyen gyűjtötte össze és ő adta a végső formáját is.

A Kájoni-kódex leírási módját és tartalmát tekintve rendkívülien eltérő, lapjain minden rendszer nélkül sorakoznak egymás után a lekülönbözőbb műfajú zenedarabok: motetták, misetételek, egyházzene, barokk hangszeres tételek, nyugat-európai és regionális tánctételek, valamint magyar, német és latin világi énekek. A legterjedelmesebb műfajcsoportot a kevés énekszólamból és hangszeres kísérletből álló, észak-itáliai concertato-motetta képezi.

Seregély Mátyás leginkább Ludovico Viadana motettáiból válogatott, amelyek a műfaj korai korszakát képviselik.

Kájoni János már a néhány évtizeddel későbbi, bonyolultabb concertato-motettákat is felfedezte gyűjteménye számára. A kézirat legnagyobb részét képező egyházi zene, az orgonista Kájoni rendszeres munkáját segítette.

A Kájoni-kódex jelentősége abban áll, hogy a kutatók képet alkothatnak arról a folyamatról, ahogyan a korabeli erdélyi zenészek az európai zene stílusirányzatait, műfajait, a helyi erdélyi sajátosságukkal összhangba hozták.

A kötetet a 17. századtól folyamatosan a csíksomlyói ferences könyvtárban őrizték. A múlt század elején Kolozsvárra került, ahol 1944-ig tartották. A második világháború után nyoma veszett és rejtélyes sorsáról csak 1985-ben szerezhettek tudomást a kutatók.

A csíksomlyói ferences kolostor ebédlőjének falában elrejtett Kájoni-kódexet 1985. április 11-én találták meg 123 kézirattal és ősnyomtatvánnyal együtt. Ezt a felbecsülhetetlen értékű könyvleletet a Bukaresti Központi Állami Könyvtár laboratóriumában restaurálták a többi Kájoni kézirattal az Organo-Missaléval és a Sacri Concentusszal együtt.

A kéziratot, amely egykor a csíksomlyói ferences könyvtár állományához tartozott, jelenleg a Csíki Székely Múzeumban őrzik.

A kódex leírói[szerkesztés]

A 346 zenedarabból álló összeállításból 213 őrzi a Kájoni kézvonását, 130 Seregélytől származik, a többi ismeretlen.

Seregély Mátyás Felvidéken végezte tanulmányait, majd egyházi zenészként, tanítóként és kántorként tevékenykedett Erdélyben.

Az egyetemes műveltségű ferencrendi szerzetes, zeneszerző, orgonista, nyomdaalapító, Kájoni János 1629 végén vagy 1630-ban született a Kolozs megyei Jegenyén. 1648-ban lépett be a ferences rendbe Csíksomlyón, 1655-ben szentelték pappá Nagyszombatban, ahol közelebbről megismerkedett a kor egyházi zenéjével. Maros megyében Mikházán, Csík megyében Csíksomlyón és Gyergyószárhegyen volt házfőnök. Teológiai, történelmi, irodalmi, botanikai tárgyú műveivel nagy mértékben hozzájárult a 17. századi Erdély művelődéséhez. Zenei gyűjteményei az Organo-Missale, a Sacri Concentus, a Kájoni-kódex, a Cantionale Catholicum magas színvonalú zenei műveltségéről tanúskodnak.

Tartalma[szerkesztés]

124 motetta, 2 mise, 12 misetétel, 28 helyi használatú litánia, himnusz, Credo, Te Deum, 21 barokk hangszeres darab, 55 Nyugat-Európai tánc, a vidék 20 népszerű tánca és 12 világi ének.

Felosztása[szerkesztés]

A kódex kilenc nagy részre osztható. Az első rész, melyet Seregély Mátyás írása jellemez 54 egyházi zenei darabot tartalmaz. A Seregély által szabadon hagyott helyet Kájoni János nyolc egyházi darabbal, két egyházi népénekkel és négy világi hangszeres művel töltötte ki.

A második részben kizárólag Kájoni leírásai találhatók, hét egyházi darab, négy hangszeres darab, valamint egy egyházi vokális-hangszeres kompozíció.

A harmadik rész Seregély kézírása, amelyben nagy terjedelmű darabokat jegyzett le. Az üres részek lehetővé tették, hogy Kájoni három udvari tánccal és egy misével gazdagítsa a gyűjteményt.

A kódex negyedik részében csak négy lapon látható Seregély kézírása, a többi anyag Kájonitól származik. Az ő kézírását őrző darabok a következőképpen csoportosíthatók: egyházi darabok, világi hangszeres darabok, udvari táncok és balett.

Az ötödik rész első felében Seregély kézírása található, a másodikban Kájoni lejegyzései láthatók.

A kódex hatodik részében Seregély által lejegyzett világi darabok találhatók: balettek, udvari táncok, francia címmel ellátott hangszeres darabok. Ezután Kájoni írásával népies darabok következnek.

A hetedik részben csak Kájonitól származó bejegyzés található, itt kapott helyet két német zenemű, ugyanakkor egyházi koncertek és misetételek.

A nyolcadik rész teljes egészében Kájoni kézírása. E részben négy egyházi koncert egy mise található, ugyanakkor Kájoni művei is láthatók az írásmód alapján, itt kapott helyet négy litánia is.

A kódex utolsó kilencedik része, ugyancsak Kájoni munkája, itt olvasható két magyar nyelvű szöveg. A zeneművek sorában található egy befejezetlen egyházi concerto, öt hangszeres darab, egy népi eredetű világi jellegű, de egyházi hatás alatt álló szerzemény, Kájoni négy saját kompozíciója.

A zeneművek szerzői[szerkesztés]

  • Orlandus Lassus (1524-1594)
  • Andreas Hammerschmidt (1611-1675)
  • Jacobus Gallus Handl (1550-1591)
  • Ludovico Viadana (1560k.-1627)
  • Hieronymus Praetorius (1560-1629)
  • Claudio Monteverdi (1567-1643)
  • Heinrich Schütz (1585-1629)
  • Joannes Spielenberger (1636-1684)
  • Johannes Schimbracky (Šimbracký) († 1657)

Kutatástörténete[szerkesztés]

A Kájoni-kódexről szóló szakirodalom igen eltérő képet mutat. Az első kutató nemzedéknek, akik még eredetiben tanulmányozhatták a kéziratot nem sikerült maradandó, tartalomjegyzékkel ellátott munkát készíteniük a szakmai nyilvánosság számára. A kódex eltűnése után a kutatók csak a másodlagos forrásokra hivatkozhattak.

Kájoni zenei munkásságára először Bartalus hívta fel a figyelmet, amikor közzétett néhány tételt az Organo-Missaléból.

1894-ben Rupp Kornél kutatta Kájoni munkásságát Csíksomlyón. A Pallas nagy lexikona számára gyűjtött anyagában a kódexről is említést tett.

Fábó Bertalan az 1908-ban megjelent A magyar népdal zenei fejlődése c. könyvében közölte a kódex néhány táncának szólamát.

Seprődi János a Kolozsvári Református Kollégium tanára először 1903-ban tanulmányozta a kódexet. 1909-ben akadémiai előadást tartott és terjedelmes tanulmányt készített.

Domokos Pál Péter 1929-ben a csíki énekeskönyvek sorában tárgyalta a Kájoni-kódexet.

György József 1930-ban kiadott erdélyi ferences rendtörténetében adatokat idézett a kódex keletkezési idejére és íróira vonatkozóan.

Szabó T. Attila a kéziratos énekeskönyvek között Seprőditől és Domokos Pál Pétertől átvett adatokkal jellemzi a kódexet.

Boros Fortunát a kódex bejegyzéseiből kiindulva a Kájoni előtti ismeretlen notátorok után kutatott.

Szabolcsi Bence az 1938-ban megjelent A XVII. század világi dallamai c. példatárában adott közre zenei anyagot. Az 1930-as Zenei lexikon „Kájoni” címszavában a kódexet „külföldi eredetű egyházi művek, magyar népi táncdallamok, egyházi és világi énekek” gyűjteményének nevezte.

Papp Géza 1942-ben kutatásainak eredményeként az egyházi népénekeket tette ismertté.

Domokos Pál Péter a korábbi tapasztalatait és fényképfelvételeit felhasználva, Kájoni Cantionale Catholicum c. énekeskönyvéhez merített fontos zenei adalékokat a kódexből.

Az 1945 utáni romániai zenetörténet-írás megkülönböztetett figyelmet fordított a Kájoni-kódex kutatására.

Lásd még[szerkesztés]

Kájoni János emlékezete Erdélyben (1918-1980)

Források[szerkesztés]

  • Codex Caioni I. Bukarest, 1993.
  • P. Benedek Fidél: Csíksomlyó. Kolozsvár, 2000.
  • Magyar katolikus lexikon VI. Budapest, 2001.
  • A Csíki Székely Múzeum gyűjteményei. Csíkszereda, 2004.
  • Vofkori György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története. Békéscsaba, 2007.

Külső hivatkozások[szerkesztés]