Felsőcsobánka
| Felsőcsobánka (Ciubăncuța) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Kolozs |
| Község | Récekeresztúr |
| Rang | falu |
| Községközpont | Récekeresztúr |
| Irányítószám | 407483 |
| SIRUTA-kód | 59176 |
| Népesség | |
| Népesség | 144 fő (2011. okt. 31.)[1] |
| Magyar lakosság | - (2011)[2] |
| Földrajzi adatok | |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 Felsőcsobánka
Pozíció Románia térképén
| |
| é. sz. 47° 08′ 32″, k. h. 23° 33′ 11″Koordináták: é. sz. 47° 08′ 32″, k. h. 23° 33′ 11″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Felsőcsobánka témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Felsőcsobánka románul: Ciubăncuța, falu Romániában, Erdélyben, Kolozs megyében.
Fekvése[szerkesztés]
Alsócsobánkától délnyugatra fekvő település.
Története[szerkesztés]
Felsőcsobánka, Csobánka nevét 1554-ben említette először oklevél Chyobanka néven. További névváltozatai: 1560-ban Felső-Chobánka, 1625-ben Felseo Chiobanka, 1733-ban Felső Csobánka, 1808-ban Csobánka (Felső-), Csubanká, 1861-ben Felső-Csobánka, 1913-ban Felsőcsobánka.
A falu kezdettől fogva a Kolozs megyei Almásvárához tartozott. 1378-ban Lajos király Bebek György királynői tárnokmesternek s Bebek Imrének és fiainak adományozta, akiknek utódnélküli halála után 1470-ben Mátyás király Dengelegi Pongrác János vajdának adományozta, mint Csáki-Gorbó és Almásvára tartozékát.
1554-ben Somi Annáé Balassa Imre özvegyéé, aki e birtok negyedrészét férjének Patócsi Boldizsárnak hagyományozta. 1560-ban II. János király e birtok felét néhai Bebek Ferenctől elkobozva, azt Báthory Kristófnak és nejének Domisko Katának adományozta. A birtok másik fele Balassa Zsófiáé lett. 1574-ben Balassa Andrást, Somi Borbála lindvai Bánffy Lászlóné, Balassa Zsófi Csáky Lászlóné, és Margit özv. Bornemissza Benedeknét (ekkor Kendy Gábornét) az almási és búzai uradalomba és így e birtokba is beiktatták. 1592-ben Báthory Zsigmond itteni birtokrészét, mely eddig Csáky Dénes fia Mihályé volt, annak örökös nélküli halála után szállt rá, Csáky Istvánnak adományozta, másik itteni birtokosa Kendy Sándor volt.
1616-ban a fejedelemé, aki itteni részét Haller Zsigmondnak és nejének Kendy Krisztinának adta. 1694-ben pedig birtokosai Bethlen Gergely és Nagy Pál, 1820-ban pedig gróf Csáky József, báró Miske József.
A trianoni békeszerződés előtt Szolnok-Doboka vármegye Csákigorbói járásához tartozott. 1910-ben 242 lakosából 3 német, 231 román volt. Ebből 52 görögkatolikus, 186 görög keleti ortodox, 3 izraelita volt.
Látnivalók[szerkesztés]
- 1829-ben épült, Szent Miklósnak szentelt fatemploma a romániai műemlékek jegyzékében a CJ-II-m-B-07567 sorszámon szerepel.[3]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Kolozs megye. adatbank.ro
- ↑ Lista monumentelor istorice: Județul Cluj. Ministerul Culturii, 2015. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
Források[szerkesztés]
- Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája II.: A vármegye községeinek részletes története (Alparét–Décse). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900. 453–458. o.
- Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 1–3. kötet.
.svg){kind=small}