Alsójára

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alsójára (Iara)
Unitárius templom
Unitárius templom
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Kolozs
Község Alsójára
Rang községközpont
Irányítószám 407315
SIRUTA-kód 58017
Népesség
Népesség 1832 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság 138
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 465 m
Terület 143,87 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Alsójára (Románia)
Alsójára
Alsójára
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 33′ 10″, k. h. 23° 31′ 03″Koordináták: é. sz. 46° 33′ 10″, k. h. 23° 31′ 03″
Alsójára weboldala
A falu látképe Ruhaegres felől

Alsójára (románul Iara, korábban Iara de Jos, németül Jahren, jiddisül יארע) falu Romániában, Erdélyben, Kolozs megyében, az azonos nevű község központja.

Fekvése[szerkesztés]

Tordától 25 km-re nyugatra, a Torockói-hegység és a Gyalui-havasok közti medencében fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve szláv eredetű személynévből való. Az első írásos adat rá 1288-ból származik, ekkor tévesen Zara alakban írták, majd 1303-ban Jara. Előtagja (1438: Alsow Jara) a tőle délnyugatra fekvő középkori Felsőjára (1426: Felyara, 1438: Felsew Jara) nevű falutól való megkülönböztetésére szolgált. Felsőjára a 17. század elején pusztult el, majd területe a falu határába olvadt bele.[2]

Története[szerkesztés]

Eredetileg valószínűleg német, a 15. században már magyar lakosságú település volt. Lakói aranyat mostak és Felsőjárán aranybánya is működött. A középkorban vára volt, amelyet valószínűleg Járai Gál kolozsi ispán építtetett a 15. század elején. Először 1417-ben, utoljára 1438-ban említették, sorsa és helye ismeretlen.

Erdélyben Kolozsvár és Torda után harmadikként, 1564-ben alakult meg unitárius egyháza.[3] Lakóinak kisebb része megmaradt reformátusnak. Később külön falurészbe románok települtek be. 1787-ben római katolikus plébániája is alakult. Román lakói egy része 1809-ben görög katolikus hitre tért.[4]

Az 1849 januárjában visszavonuló román csapatok pánikot keltettek a magyar lakosságban. Január 15-én Tordán hasztalanul kértek segítséget Czetztől. Másnap, január 16-án Simion Balint visszavonuló tábora megölte magyar lakóinak a felét, 150 embert. Január 17-én végre benyomult egy tordai csapat és komoly harcban visszaszorította a románokat, a román falurészt pedig felgyújtotta (a későbbi vizsgálat szerint 33-an haltak meg).[5]

Az Erdélyi-szigethegység és az Erdélyi-medence határán jelentős nagyvásárok helyszíne volt. A 19. században az egyik legfontosabb erdélyi fazekasközpont. Mesterei ekkor főként hőálló, ún. hólyagos edényeket készítettek sok szerves anyagot tartalmazó, fekete vagy sötétszürke agyagból. A 20. század elejére áttértek a kék, zöld és sárga színnel festett, kontúrozott növényi elemekkel díszített kerámiára és mázatlan edényekre, köztük az ún. járai cserépfazékra. Célközönségük főként a hegységi falvak lakói voltak.

1876-ig Torda vármegyéhez tartozott, utána Torda-Aranyos vármegye Alsójárai járásának székhelye volt. 1884-től gyógyszertár,[6] a 20. század elején három orvosi rendelő, cserépgyár és sok fuvaros működött benne.

Népessége[szerkesztés]

  • 1900-ban 1724 lakosából 862 volt román és 858 magyar anyanyelvű; 609 görög katolikus, 380 unitárius, 266 római katolikus, 258 ortodox, 172 református és 39 zsidó vallású. Lakóinak 21%-a tudott írni-olvasni és a román anyanyelvűek 23%-a beszélt magyarul.
  • 2002-ben 2091 lakosából 1730 volt román, 221 cigány és 138 magyar nemzetiségű; 1646 ortodox, 122 pünkösdista, 48 görög katolikus, 43 református, 41 unitárius és 36 római katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés]

Gazdasága[szerkesztés]

  • Vasércbánya.

Híres emberek[szerkesztés]

Alsójárai korsó

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Szabó T. Attila: Torda-Aranyos megye. Bp., 2004, 12. o.
  3. Kénosi Tőzsér János – Uzoni Fosztó István: Az erdélyi unitárius egyház története. Kolozsvár, 2009, 2. köt., 352–353. o.
  4. Șematismul veneratului cler al Archidiecesei Metropolitane Greco-catolice Române de Alba-Iulia și Făgăraș pre anul domnului 1900. Blaș, 367. o.
  5. Verzeichniss der, während der jüngsten Revolution im Kronlande Siebenbürgen auf verschiedene Weise gefallenes Menschenopfer. Wien, 1851, 44–45. o.
  6. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 46. o.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]