Visa (település)
| Visa (Vișea) | |
 | |
| Az 1802-ben épült református templom és a falu látképe | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Kolozs |
| Község | Zsuk |
| Rang | falu |
| Községközpont | Zsuk |
| Irányítószám | 407266 |
| SIRUTA-kód | 58302 |
| Népesség | |
| Népesség | 563 fő (2011. okt. 31.)[1] +/- |
| Magyar lakosság | 416 (2011)[2] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 337 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 Visa
Pozíció Románia térképén
| |
| é. sz. 46° 51′ 23″, k. h. 23° 52′ 25″Koordináták: é. sz. 46° 51′ 23″, k. h. 23° 52′ 25″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Visa témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Visa falu Kolozs megyében, Romániában. Román neve Vișea.
Földrajzi adatok[szerkesztés]
Ahogy a falu szülöttje és helytörténésze, Kiss Géza fogalmaz, „a kezdetekről Erdély kövei beszélnek, és ezek a kövek mindig igazat mondanak... Visa csupán egy kis pont e vidék, e meggyötört országrész térképén – egyetlen csepp a népek tengerében –, de történelme magába sűríti mindazt, ami sajátos e máig hányatott sorsú tájegység és az itt élő emberi közösségek életvitelében. A történelem előtti idők, a csiszolt kőkorszak (neolitikum) embere is már bejárta, esetenként szállást alakított ki magának e vidéken. Bizonyíték erre a falu területén talált, csiszolt, átlyukasztott kőbalta és bemélyített vonaldíszes cserépedény, mely használati tárgyak készítési ideje a Kr. e. 5500-1800 közötti időszakra tehető”[3]
Visa tehát egy kicsi falu az Erdélyi Mezőség Ny-i- és a Kis-Szamos völgyének K-i határán, Kolozsvártól légvonalban 26 kilométerre, É-K-re fekszik, néhány olyan nagyobb falu, mint a tőle Ny-ra levő Zsuk (7 bogár) (1314); É-ra levő Bonchida (1263); D-D-Ny-ra levő Kötelend (1320); Gyulatelke (1318); Marokháza (1318) és Báré (1279) szomszédságában. Egykor a történelmi Kolozs- és Doboka-vármegye határtelepülése volt. Napjainkban a Kolozsvárról Zsukon át Visába vezető – mintegy 30 km-es út – aszfaltozott. A helység villamosított, vezetékes víz, gáz, telefon, kábeltévé és internetes szolgáltatása van.
A falu altalajában só (NaCl) található. A múltban jelentős szőlő- és bortermő vidék, például egy 1727. évi leltár 290 veder (1 veder = 10 l) visai bort tüntet fel. (JAKÓ ZSIGMOND - A Gyalui vártartomány urbáriumai , Kolozsvár, 1944. 135-137 o.) Kiterjedt erdő- és nagy létszámú vadállománya van. Fafajok: tölgy, gyertyán, kőris, akác, hárs stb. Vadállatok: vaddisznó, őz, róka, nyúl és fácán. Turisztikai lehetőségei még kihasználatlanok.
Elnevezése[szerkesztés]
A szláv VISOSLAV személynév becézett alakja; e név előtagja az egyes mai szláv nyelvekben – szerbhorvát, szlovák – azt jelenti, hogy magas.[4] Az elnevezés különböző szláv nyelvekben ma is előfordul személynévként: Vyša; Visha.
Van egy érdekes helytörténeti monda, amely szerint a zsuki gróf a tőle elszökött és a mai Visa területén bujdosó jobb ágyait akarta visszahívni, de mivel selypített, csak annyit tudott mondani, hogy „vissa, vissa” – így lett a falu neve Visa. A mai román Vişea helynév átvétel a magyarból. (Kiss L. 1988. II. 768; Kniezsa 1943. 229.)
Története[szerkesztés]
Első írásos említése 1326-ból, tehát 696 évvel ezelőttről maradt fenn „silva VISA ERDEI” formában[5] A későbbi okiratokban, írásokban előforduló más formája, időrendben: „possesio Vizateluke” (1332)[6]; Vizouloteluk (1345); Wysa, villa Vysa (1348); Visa (1587-1589); Vyssa (1652); Visa (1733); Vissa (1652, 1835); Vischa (1750); Viza (1760-1762); Vissa (1835); Jisa (1858); Visa, Iisa (1854)[7]
A XIV. századnak az elején, a Bonchidára vezető út mellett, a falunak a mai külterületén még 3 kisebb település (vagy ahogy akkor mondták: telek) létezett – Kőris-telek, Varjad-telek és Bűzös-telek.[8] Az idők folyamán e települések/telkek vagy elpusztultak, vagy lakosaik betelepültek a közeli, fejlődésnek induló Visába; de nevük mai napig megőrződött olyan dűlőnevekben, mint Kőris, Varjas vagy Büdöstó.
Jelentősebb birtokos családjai időrendben a Suky, a somkeréki Erdélyi, a losonczi Bánffy, a hetei Bakó és a széki gróf Teleki család egyes tagjai voltak.
A felkutatott forrásokban a következőket lehet róluk olvasni:
- Suky család
„ez a család a XV. század elejétől a középkor végéig Kolozs megye, sőt Erdély leghatalmasabb családjainak egyike volt. Birtokaik a Kis-Szamostól a Mezőség közepéig harminc kilométer távolságra csaknem egyvégtében legalább 30000 holdra terjedtek”.
„Közülük Mihály már 1324-ben Kolozs megye főispánja, Károly Róbert király szolgálatában a Moys-féle erdélyi lázadás leverésében vitézkedett. Majd 1348-ban egyszerre 13 Suky fiú vett részt azokban a tatárok ellen folytatott győzelmes harcokban, melyekben Szent László segítségének Arany János által is megénekelt legendája fűződik”.
„A család egyik ága eleitől fogva a másik fölé emelkedett, s Miklós utódai közül az Illyés fiai ott vannak Zsigmond királlyal 1396-ban a nikápolyi ütközetben, majd Suky Darabos János, az Illyés kisebbik fia, a király udvarnoka vele van 1418-ban Konstanzban is a nagy zsinaton. Ott kapja címerbővítését s ugyanazon évben birtokaira a pallosjogot. Szovátra pedig még 1410-ben, a maga, gyermekei és unokatestvérei részére heti-, Szent Mihály-napra pedig országos vásárra nyert kiváltságot. János a ké fia közül Benedek – aki egyébként az 1437-i erdélyi parasztfelkelés leverésében vitt fontos szerepet –készíttette azt a gyönyörű csúcsíves ízlésű zománcos kelyhet, mely az esztergomi székes egyház kincstárának s vele az egész csúcsíves ötvösművészetnek egyik legremekebb alkotása”.
„Testvérét, Mihályt, Mátyás király 1462-ben udvarnokává tette s havonta 10 lóra adott fizetést neki, mégis az 1467-i erdélyi nemesi szervezkedés részese volt. Mátyás azonban gyorsan lecsapott a készületlen összeesküvőkre, s Mihály Szebenben kínos halállal lakolt hűtlenségéért. Benedek fia, László pedig Lengyelországba futott., A hűt lenek elkobzott vagyonáért aztán hosszú küzdelem indult meg, s bár az részint királyi kegyelem, részint a házassági összeköttetések révén nagy részben visszakerült a család kezére, további történetük lényegében mégiscsak a lassú lecsúszás az országos szereplés színteréről”[9]
„...hihetőleg a Suky család maga is e nemzetségből (Ogmandok) ágazott ki. Az Ogman dok pedig azt az Apa-farkast tartották ősüknek, akit Béla király névtelen jegyzőjének adatai szerint Töhötöm vezér is annak vallott. A Sukyak eredtük emlékére használták különböző alakban farkas vagy farkas-fejes címerüket. Nemzetségi birtokaik a Meszes-hegységtől kezdve benyúltak a régi Doboka megyébe, Kecsed, Kecsedszivás és Omboz vidékére. Másik águk rendre a három Zsukot (Alsó-, Felső- és Nemeszsuk) alapította, s a nemzetség általunk ismert legkeletibb ága 1330 táján a Mezőség közepén, Uzdiszentpéteren birtokolt, de 1330 körül ki is halt. Valószínűnek látszik azonban, hogy még ennél is tovább terjeszkedhetett keletre, a marosszéki Szabéd mellé...”[10]
- somkereki Erdélyi család
A családot, mint Visa birtokosát a kolozsmonostori konventnek a jegyzőkönyveinek 2323. számú oklevél kivonata említi első ízben 1481-ben (JAKÓ ZSIGMOND). Az Erdélyi nevet először Istvánnak a fia, János veszi fel, ugyanis korábban használt nevük a Somkereki. A család a Becsegergely nemzetségből származik, birtokaik pedig elsősorban Beszterce-Naszód megyében voltak.
1410-ben Zsigmond király megengedi a család 3 tagjának azt, hogy az előbb említett birtokaikon várat építsenek és Somkeréken minden hétfőn tartsanak hetivásárt.
A családnak az egyik utolsó tagját, Gergelyt 1553-ban Petru Rareş moldvai vajda fejezteti le – így birtokaik, köztük Visa is, egy időre idegen kézre kerülnek. Az árvák – Miklós, Lénárd és Gergely – nevében az elkobzott birtokokat az ez időtájt Erdély vajdája és a székelyek kapitánya szerepkörét betöltő szentiványi gróf Kendy Ferenc szerzi vissza. A 2 család között megkötött egyezség alapján a visszaszerzett javakat – Visát is – leszármazóik több évszázadon át birtokolják[11]
- losonczi Bánffy család
- hetei Bakó család
- széki gróf Teleki család
Egy 1587-1589-es visai dézsmajegyzék már Wass Györgynek járó tizedről tudósít, bár a Wass-ok családtörténetében és czegei levéltárukban nem találunk arra uta- lást, hogy Visában birtokoltak volna[12] Visa közvetlen közelében, Alsózsukon és Asszonyfalván voltak Wass-birtokok.[13]
Makkai László XX. századi magyar történész és egyetemi tanár (1914-1989) szerint a XVI. század közepén még sok száz, esetenként néhány ezer lelket számláló, többségében magyar falvakban 1603-ban alig lézengett két-három, ritka esetben 20-30 ember. A Visához közel eső Szolnok-Doboka, illetve Kolozs megyei falvak közül tizenkettőből rendelkezünk a megmaradt gazdaságra és népességre vonatkozó adatokkal 1603 augusztusából. Ezekből kiderül az, hogy az érintett falvakban átlagosan 3-4 túlélő család maradt. Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy a Belső-Mezőséget legalább annyira megviselték az 1600-1603-as évek eseményei, mint az északi területeket (A Visához legközelebb eső (és vele egy nép rajzi egységbe tartozó) falvak közül Omboztelke teljesen kipusztult, Kispulyonban és Mezőszaván 5-5 túlélő család maradt.[14] A Visától légvonalban mintegy 30 kilométerre fekvő Katonát, valamint a dél-mezőségi Mezősályit is teljesen felperzselte Giorgio Basta Habsburg hadvezér[15]
Szabó T. Attila szerint az 1711-es pestisjárványnak „... Visán 292-en estek áldozatul”.
A falu a csiszoltkő-korszak (neolitikum) óta bejárt, majd lakott terület. A római korban (Kr. u. 107-275) Dácia provincia északi határterülete volt, melyet a Potaissán (a mai Tordán) székelő V. Macedón légió őrzött. A kora középkorban lakossága a nemzetségi határterületet (gyepűt) és a Szék-Bonchida-Visa-Báré nyomvonalú „Molnár-utat” (via Molendinatorum) figyelte-őrizte[16]
Régészeti leletei esetlegesek. A neolitikum idejéből előkerült egy csiszolt, átlyukasztott kőbalta és egy bemélyített vonaldíszes cserépedény. A római korból görög drachmákat, tetradrachmákat, római dénárokat és mozaiktéglákat találtak.[17] A szőlő és borkultúrára utaló korabeli lelet a 21 cm-es magasságú Szilénosz (a rómaiaknál Liber Pater) szobrocska, aki – a mítoszok szerint – Bakkhosznak[18] a kísérője és tanítómestere.
Újabb kori, VI. századi ezüst dénárok, tallérok stb. A szakirodalom feljegyezte az 1882. február 3-i jelentős meteorit hullást, melyekből 911 darabot (ezek közül a legnagyobb 35,7 kg volt) az évben összegyűjtöttek.[19]
Reformáció Visában[szerkesztés]
A XVI. században Kolozsvárt és környékét is elérték azok a református tanok, amelyek gyorsan hódítottak. Az 1568-as tordai türelmi rendszabály Erdély valamennyi lakosának szabad vallásgyakorlatot biztosított. A római-katolikus vallás pozíciója rendkívül meggyengült Erdélyben. Kiss Géza helytörténész szerint „Ez idő tájt Visa katolikus lakossága is reformátussá lett, a templommal együtt. A hitújításkor a község birtokosa két magyar kisasszony lett volna, kik a református vallásra térve az egyháznak az udvari kert mellett másfél holdnyi templom és temetkező helyet adtak. (…)” Hegedűs János: A Magyarországi Református egyház Egyetemes Névtára az 1912-ik évre című munkája szerint az előbb említett „Ez idő tájt ‟ kifejezés 1592-re vonatkozik – ekkor alakulhatott meg a visai református egyházközség .
Ugyancsak Kiss Géza szerint a visai református közösség még francia kálvinista (hugenotta) menekülteket is befogadott, melyek egyes leszármazottai, a Duzsárdiak (eredetileg Dujardinek) ma is a faluban élnek – ennek a véleménynek ellentmond az a tény, hogy az 1652-es jobbágylajstromban nem szerepel Duzsárdi név[20]
Az itt „hétköznapi reformátorokként” szolgáló lelkipásztorok névsora a következő:
1592-1682 –??; 1682-1688– Szemerei András; 1688-1710 – Nemegyei Mihály; 1710-1725 – Dési Ferenc; 1725-1740 – Sepsi István; 1740-1745 – Széki Zsigmond; 1745-1746 – Sepsi István; 1748-1749 – nincs lelkipásztor; 1749-1779 – Udvarhelyi György/Mihály; 1779-1784 – Benke József; 1784-1791 – Dávid István; 1791-1799 – Gellért Ábel; 1799-1806 – László József (István); 1806-1817 – Hari Gábor; 1817-1819 – Elekes László; 1819-1846 – Csűrős Ferenc; 1846-1846 – Barabás Sámuel (április 24-től szeptember 29-ig); 1846-1863 – bikfalvi Kovács Zsigmond; 1863-1892 – Gáspár Lajos; 1892-1898 – Gáspár János; 1898-1901 – ??; 1901-1920 – ifjú Jakabházy Dániel; 1920-1933 – Balogh Árpád; 1933-1945 – Sebestyén Ádám; 1945-1946 – Cseresznyés Pál; 1946-1947 – ??; 1947-1953 – Adorjáni István; 1953-1955 – ??; 1955-1960 – Lápossy József; 1960-1965 – Nagy Géza; 1965-1966 – Bölöni András; 1966-1967 – ??; 1967-1969 – Málnási László; 1969-1970 – ??; 1970-1978 – Boros Ferenc; 1978-1990 – Visky János; 1990-1993 – Lészai Lehel; 1993-2000 – idős Bányai Csaba; 2000-2014 – Lukács György; 2014-2015 – Oroszhegyi Attila-Zsolt (beszolgáló 2014. novembere-2015. májusa között); 2015-20? – Kovács-Szabó Levente
Népesség[szerkesztés]
A legrégebbi erre vonatkozó feljegyzés az 1652. évi urbárium, mely a helységben 13 magyar jobbágycsaládot és 5 szököttet, illetve bujdosót sorol fel, ingóságaikkal együtt.[21][22]
Az utolsó, 1711. évi pestisjárvány innen 292 áldozatot szedett.[23](Jakó Zsigmond: A Gyalui vártartomány urbáriumai , Kolozsvár, 1944. 235 o.</ref>
Az 1733-as, Inocențiu Micu-Klein görögkatolikus püspök által kért összeírás szerint Visában 30 román család (kb. 150 személy) élt.[24][25]
A lakosság száma általában növekedett, 1900–1920 között megközelítően állandó volt, majd 1980 után csökkent. A magyar nemzetiségű lakosok száma növekvő irányzatot mutat. Az 1880-ban meglévő 178-ról 1977-re 610 főre nőtt. A román lakosság száma szinte állandó, 1850-ben 212, míg 1977-ben 220 fő volt.[26][27]
A 2002. évi népszámlálás szerint a falunak 589 lakosa volt, ebből kb. 80% magyar, 19% román és 1% roma.
2022. december 31-én a reformátusok száma 420 volt; mellettünk még vannak ortodox vallásúak, illetve pár adventista (azaz szombatos) és Jehova Tanúi.
Iskolák[szerkesztés]
Az ortodox (1948-ig görögkatolikus) templomot 1812-ben építették, egy korábbi, 1733-ban már meglévő fatemplom helyén. Benne több régi ikon található. A korabeli összeírás szerint Visában 1733-ban már szolgált egy Ilyia (Ilie) nevű görögkatolikus lelkész, létezett parókia, az illető egyháznak évi 7 szekér szénát termő kaszálója és szántóföldje volt.[28] Az említett összeírásban az adatok magyar helyesírással szerepelnek, mivel az a hivatalos hatóságok számára készült.[24][29]
A múltban a közoktatás a felekezeti iskolák feladata volt. A református iskolát az írások 1864-ben említik, a görögkatolikus 1869-ben indult be 26 tanulóval, melyből 15 fiú és 11 leány.[28] A mai általános iskola épülete 1907 óta áll.
A helységnek jelentős, az erdélyi Mezőségre jellemző folklórja van.[30]Szép, régi hagyománya a juhmérés.[31]
Nevezetes esemény Visán[szerkesztés]
A község vidékét érintette a mócsi meteorithullás, amely a Mezőség területén 8 falu térségének közelében mintegy 300 kilogrammnyi meteorit anyagot hozott. Mócson és Vajdakamaráson kívül Mezőgyéres, Gyulatelke, Visa, Báré, Mezőkeszü, Magyarpalatka, Márokháza községet érintette a szóródási ellipszis.
A község néprajzi és népművészeti anyaga Válaszúton[szerkesztés]
A Válaszúton megnyílt Kallós Zoltán Múzeumban külön szoba őrzi a Mezőség pompás népművészeti anyagát.
Látnivalók[szerkesztés]
- Református templom.
Visa középkori temploma a XVIII. század végére már használhatatlanná vált. Református (kálvinista) templom 1802-ben újjáépült a középkori (1450) templom helyén és annak egyes anyagai felhasználásával. A régi templomból beépítették az északi falba a szentségtartót és a kőreliefet. A templomépítés idején a jobbágyfalu birtokosa losonci gróf Bánffy György (1772-1832) volt, Erdély akkori főkormányzója (a Kolozsvári Állami Levéltár 1809-es oklevelének bejegyzése alapján). Deésy Hosszú Gábor, a gróf református vallású jószágigazgatója László István lelkipásztor szolgálati ideje alatt pénzt gyűjtött az építkezés költségeinek a fedezésére és a helyi híveket közmunkára osztotta be.
A templom műemlék orgonáját, amely a 2016-ban volt újra felszentelve a két éves időszakra kiterjedő 95%-os javítás után a zsuki Polgármesteri Hivataltól kapott pénzből, 1875-ben készítette Blahunka Lajos marosvásárhelyi orgonaépítő az egyházközség költségén. Nagy harangját 1592-ben öntötték és felirata az, hogy Verbum Domini manet in aeternum (Isten szava örökké megmarad), a kisebbiket 1907-ben öntötték gróf Teleki Géza, az utolsó helyi föld birtokos adományaként. Feltételezések szerint az Úrasztala egyidős a templommal és az 1960-as években újították fel. A templom építése óta több javításon és felújításon esett át - például 2017-ben ki volt cserélve teljesen a templomtető és modern villámhárító felszerelés is volt szerelve; 2021-2022 között pedig a magyarországi kormány, valamit a bukaresti Vallásügyi Államtitkárságtól pályázatok útján nyert pénz(ek)ből a templom belseje és mennyezete újult meg.
Képanyag[szerkesztés]
Csiszolt, átlyukasztott kőbalta, (neolitikum).
Bemélyített vonaldíszes cserépedény.
Római dénár kr.e. 130-ból.
Ortodox, korábban görögkatolikus templom, 1812
Az 1592-ben öntött ref. nagyharang.
Ortodox ikon.
Hagyományos viselet.
"silva Visaerdei" 680 év elteltével.
Helyi híradás.
Visa látképe.
Visai tél.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Kolozs megye. adatbank.ro
- ↑ (Kiss Gáza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 7 o.)
- ↑ (Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 10 o.)
- ↑ Coriolan Suciu: Dicţionar istoric al localităţilor din Transilvania. Volumul II. O-Z. Editura Academica, Bucureşti, 1955. p. 252 in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19 o. ).
- ↑ Coriolan Suciu: Dicţionar istoric al localităţilor din Transilvania. Volumul II. O-Z. Editura Academica, Bucureşti, 1955. p. 252 in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19 o. – a possesio birtokot jelent.
- ↑ Coriolan Suciu: Dicţionar istoric al localităţilor din Transilvania. Volumul II. O-Z. Editura Academica, Bucureşti, 1955. p. 252 in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 10 o.
- ↑ CSÁNKI DEZSŐ: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. Budapest, 1913. Térképmelléklet in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19 o.
- ↑ Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. I. kötet. Kriterion, Bukarest, 1977. 115 o. in Kiss Géza: Visai fény képes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19-21 o.
- ↑ Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. I. kötet. Kriterion, Bukarest, 1977. 115 o. in Kiss Géza: Visai fény képes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 32 o.)
- ↑ Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 32-34 o.
- ↑ JAKÓ ZSIGMOND 1945. 54; W. KOVÁCS (szerk.) 2006. 115.
- ↑ W. KOVÁCS (szerk.)2006. 124.
- ↑ Makkai L. 1942. 110.
- ↑ Kós 2000. II. 17, 31 (28-as lábjegyzet); Vö. JAKÓ 1944b. 102–103
- ↑ Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában, Térképmellékletek, Budapest, 1913. V337
- ↑ Eugen Chirilă: Descoperiri monetare antice din Transilvania, Acta Musei Napocensis VI. Cluj 1969.
- ↑ Z. Milea, C. Pop: Monumente sculpturale din Dacia romană în legătură cu cultul lui Liber Pater, Acta Musei Napocensis II. Cluj, 1965.)
- ↑ Brassai
- ↑ Jakó 1944a. 135–137.
- ↑ Jakó, p. 235
- ↑ Brassai Fuchs Herman: A mocsi meteorit - esésről inIgazság Kolozsvár 1982. febr.
- ↑ Szabó
- ↑ a b Bunea, pp. 303, 327
- ↑ Szabó T. Attila: A románok újabbkori erdélyi betelepülése , Hitel, Kolozsvár, 1942, 6/5.
- ↑ Varga E. Árpád- Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850-1992)
- ↑ Augustin Bunea: Din Istoria Românilor. Episcopul Ioan Inocențiu Klein (1728-1751), Balázsfalva, 1900. 303 és 327 o.
- ↑ a b Sematismul
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- ↑ Kallós Zoltán: Balladák könyve , Editura Kriterion, București, 1971.
- ↑ Henics Tamás: Juhmérés Visában. Measuring sheep's milk in Visa, Etnofon Népzenei Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963 217 7940.
Források[szerkesztés]
- Simon András, Gáll Enikő, Tonk Sándor, László Tamás, Maxim Aurelian, Jancsik Péter, Coroiu Teodora - Atlasul localităților județului Cluj, Editura Suncart, Cluj-Napoca, 2003, ISBN 973-864300-7.
- Dan Ghinea - Enciclopedia geografică a României, Editura Enciclopedică, București, 2000, ISBN 978-973-45-0396-4.
- Augustin Bunea - Din Istoria Românilor. Episcopul Ioan Inocențiu Klein (1728-1751), Blaj, 1900.
- Györffy György - István király és mũve, Gondolat, Budapest, 1977, 199, 208, ISBN 963-280-360-4.
- Suciu Coriolan - Dicționar istoric al localităților din Transilvania, Editura Academiei Republici Socialiste România, București, 1968, Vol II, O - Z.
- Kiss Géza - Visai fényképes krónika. Helytörténeti dolgozat Kolozsvár, 2006.
- Csánki Dezső - Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában, Térképmellékletek, Budapest, 1913.
- Jakó Zisgmond - A Gyalui vártartomány urbáriumai , Kolozsvár, 1944.
- Szabó T. Attila - A románok újabbkori erdélyi betelepülése , Hitel, Kolozsvár, 1942, 6/5.
- Varga E. Árpád- Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850-1992).
- Dávid István - Műemlék orgonák Erdélyben , Polis-Balassi, Kiadó Budapest, 1996, ISBN 973 972759 X.
- xxx - Sematismul venerabilului cler al Arhidiacezei Metropolitane Greco-Catolice Române de Alba Julia și Făgăraș, în anul Domnului 1900, de la Sfânta unire 200. Blaș, Tipog. Sem. Arh.
- Kallós Zoltán - Balladák könyve , Editura Kriterion, București, 1971.
- Henics Tamás - Juhmérés Visában. Measuring sheep's milk in Visa, Etnofon Népzenei Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963 217 7940.
- Chirilă Eugen - Descoperiri monetare antice din Transilvania, Acta Musei Napocensis VI. Cluj 1969.
- Milea, Z. - Pop, C. Monumente sculpturale din Dacia romană în legătură cu cultul lui Liber Pater, Acta Musei Napocensis II. Cluj, 1965.
- Brassai Fuchs Hermann - A mocsi meteorit - esésről.,Igazság napilap. Kolozsvár 1982, febr. (Hivatkozás: Orvos-természettudományi Értesítő az EME f.irata-1882/7).
.svg){kind=small}