Visa (település)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Visa (Vișea)
Az 1802-ben épült református templom és a falu látképe
Az 1802-ben épült református templom és a falu látképe
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeKolozs
KözségZsuk
Rang falu
Községközpont Zsuk
Irányítószám 407266
SIRUTA-kód 58302
Népesség
Népesség563 fő (2011. okt. 31.)[1] +/-
Magyar lakosság416 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság337 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Visa (Románia)
Visa
Visa
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 51′ 23″, k. h. 23° 52′ 25″Koordináták: é. sz. 46° 51′ 23″, k. h. 23° 52′ 25″
A Wikimédia Commons tartalmaz Visa témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Visa falu Kolozs megyében, Romániában. Román neve Vișea.

Földrajzi adatok[szerkesztés]

Ahogy a falu szülöttje és helytörténésze, Kiss Géza fogalmaz, „a kezdetekről  Erdély kövei beszélnek, és ezek a kövek mindig igazat mondanak... Visa csupán egy kis pont e vidék, e meggyötört országrész térképén – egyetlen csepp a népek tengerében –, de történelme magába sűríti mindazt, ami sajátos e máig hányatott sorsú tájegység és az itt élő emberi közösségek életvitelében. A történelem  előtti idők, a csiszolt kőkorszak (neolitikum) embere is már bejárta, esetenként szállást alakított ki magának e vidéken. Bizonyíték erre a falu területén talált, csiszolt, átlyukasztott kőbalta és bemélyített vonaldíszes cserépedény, mely használati tárgyak készítési ideje a Kr. e. 5500-1800 közötti időszakra tehető”[3]

Visa tehát egy kicsi falu az Erdélyi Mezőség Ny-i- és a Kis-Szamos völgyének K-i határán, Kolozsvártól légvonalban 26 kilométerre, É-K-re fekszik, néhány olyan nagyobb falu, mint a tőle Ny-ra levő Zsuk (7 bogár) (1314); É-ra levő Bonchida (1263); D-D-Ny-ra levő Kötelend (1320); Gyulatelke (1318); Marokháza (1318) és Báré (1279) szomszédságában. Egykor a történelmi Kolozs- és Doboka-vármegye határtelepülése volt. Napjainkban a Kolozsvárról Zsukon át Visába vezető – mintegy 30 km-es út – aszfaltozott. A helység villamosított, vezetékes víz, gáz, telefon, kábeltévé és internetes szolgáltatása van.

Visa és környéke.

A falu altalajában só (NaCl) található. A múltban jelentős szőlő- és bortermő vidék, például egy 1727. évi leltár 290 veder (1 veder = 10 l) visai bort tüntet fel. (JAKÓ ZSIGMOND - A Gyalui vártartomány urbáriumai , Kolozsvár, 1944. 135-137 o.) Kiterjedt erdő- és nagy létszámú vadállománya van. Fafajok: tölgy, gyertyán, kőris, akác, hárs stb. Vadállatok: vaddisznó, őz, róka, nyúl és fácán. Turisztikai lehetőségei még kihasználatlanok.

Elnevezése[szerkesztés]

A szláv VISOSLAV személynév becézett alakja; e név előtagja az egyes mai szláv nyelvekben – szerbhorvát, szlovák – azt jelenti, hogy magas.[4] Az elnevezés különböző szláv nyelvekben ma is előfordul személynévként: Vyša; Visha.

Van egy érdekes helytörténeti monda, amely szerint a zsuki gróf a tőle elszökött és a mai Visa területén bujdosó jobb ágyait akarta visszahívni, de mivel selypített, csak annyit tudott mondani, hogy „vissa, vissa” – így lett a falu neve Visa. A mai román Vişea helynév átvétel a magyarból. (Kiss L. 1988. II. 768; Kniezsa 1943. 229.)

Története[szerkesztés]

Első írásos említése 1326-ból, tehát 696 évvel ezelőttről maradt fenn „silva VISA ERDEI” formában[5] A későbbi okiratokban, írásokban előforduló más formája, időrendben: „possesio Vizateluke” (1332)[6]; Vizouloteluk (1345); Wysa, villa Vysa (1348); Visa (1587-1589); Vyssa (1652); Visa (1733); Vissa (1652, 1835); Vischa (1750); Viza (1760-1762); Vissa (1835); Jisa (1858); Visa, Iisa (1854)[7]

A XIV. századnak az elején, a Bonchidára vezető út mellett, a falunak a mai külterületén még 3 kisebb település (vagy ahogy akkor mondták: telek) létezett – Kőris-telek, Varjad-telek és Bűzös-telek.[8] Az idők folyamán e települések/telkek vagy elpusztultak, vagy lakosaik betelepültek  a közeli, fejlődésnek induló Visába; de nevük mai napig megőrződött olyan dűlőnevekben, mint Kőris, Varjas vagy Büdöstó.

Jelentősebb birtokos családjai időrendben a Suky, a somkeréki Erdélyi, a losonczi Bánffy, a hetei Bakó és a széki gróf Teleki család egyes tagjai voltak.

A felkutatott forrásokban a következőket lehet róluk olvasni:

Suky család

„ez a család a XV. század elejétől a középkor végéig Kolozs megye, sőt Erdély leghatalmasabb családjainak egyike volt. Birtokaik a Kis-Szamostól a Mezőség közepéig harminc kilométer távolságra csaknem egyvégtében legalább 30000 holdra terjedtek”.

„Közülük Mihály már 1324-ben Kolozs megye főispánja, Károly Róbert király szolgálatában a Moys-féle erdélyi lázadás leverésében vitézkedett. Majd 1348-ban egyszerre 13 Suky fiú vett részt azokban a tatárok ellen folytatott győzelmes harcokban, melyekben Szent László segítségének Arany János által is megénekelt legendája fűződik”.

„A család egyik ága eleitől fogva a másik fölé emelkedett, s Miklós utódai közül az Illyés fiai ott vannak Zsigmond királlyal 1396-ban a nikápolyi ütközetben, majd Suky Darabos János, az Illyés kisebbik fia, a király udvarnoka vele van 1418-ban Konstanzban is a nagy zsinaton. Ott kapja címerbővítését s ugyanazon évben birtokaira a pallosjogot. Szovátra pedig még 1410-ben, a maga, gyermekei és unokatestvérei részére heti-, Szent Mihály-napra pedig országos vásárra nyert kiváltságot. János a ké fia közül Benedek – aki egyébként az 1437-i erdélyi parasztfelkelés leverésében vitt fontos szerepet –készíttette azt a gyönyörű csúcsíves ízlésű zománcos kelyhet, mely az esztergomi székes egyház kincstárának s vele az egész csúcsíves ötvösművészetnek egyik legremekebb alkotása”.

„Testvérét, Mihályt, Mátyás király 1462-ben udvarnokává tette s havonta 10 lóra adott fizetést neki, mégis az 1467-i erdélyi nemesi szervezkedés részese volt. Mátyás azonban gyorsan lecsapott a készületlen összeesküvőkre, s Mihály Szebenben kínos halállal lakolt hűtlenségéért. Benedek fia, László pedig Lengyelországba futott., A hűt lenek elkobzott vagyonáért aztán hosszú küzdelem indult meg, s bár az részint királyi kegyelem, részint a házassági összeköttetések révén nagy részben visszakerült a család kezére, további történetük lényegében mégiscsak a lassú lecsúszás az országos szereplés színteréről”[9]

„...hihetőleg a Suky család maga is e nemzetségből (Ogmandok) ágazott ki. Az Ogman dok pedig azt az Apa-farkast tartották ősüknek, akit Béla király névtelen jegyzőjének adatai szerint Töhötöm vezér is annak vallott. A Sukyak eredtük emlékére használták különböző alakban farkas vagy farkas-fejes címerüket. Nemzetségi birtokaik a Meszes-hegységtől kezdve benyúltak a régi Doboka megyébe, Kecsed, Kecsedszivás és Omboz vidékére. Másik águk rendre a három Zsukot (Alsó-, Felső- és Nemeszsuk) alapította, s a nemzetség általunk ismert legkeletibb ága 1330 táján a Mezőség közepén, Uzdiszentpéteren birtokolt, de 1330 körül ki is halt. Valószínűnek látszik azonban, hogy még ennél is tovább terjeszkedhetett keletre, a marosszéki Szabéd mellé...”[10]

somkereki Erdélyi család

A családot, mint Visa birtokosát a kolozsmonostori konventnek a jegyzőkönyveinek 2323. számú oklevél kivonata említi első ízben 1481-ben (JAKÓ ZSIGMOND).  Az Erdélyi nevet először Istvánnak a fia, János veszi fel, ugyanis korábban használt nevük a Somkereki. A család a Becsegergely nemzetségből származik, birtokaik pedig elsősorban Beszterce-Naszód megyében voltak.

1410-ben Zsigmond király megengedi a család 3 tagjának azt, hogy az előbb említett birtokaikon várat építsenek és Somkeréken minden hétfőn tartsanak hetivásárt.

A családnak az egyik utolsó tagját, Gergelyt 1553-ban Petru Rareş moldvai vajda fejezteti le – így birtokaik, köztük Visa is, egy időre idegen kézre kerülnek. Az árvák – Miklós, Lénárd és Gergely – nevében az elkobzott birtokokat az ez időtájt Erdély vajdája és a székelyek kapitánya szerepkörét betöltő szentiványi gróf Kendy Ferenc szerzi vissza. A 2 család között megkötött egyezség alapján a visszaszerzett javakat – Visát is – leszármazóik több évszázadon át birtokolják[11]

losonczi Bánffy család
hetei Bakó család
széki gróf Teleki család

Egy 1587-1589-es visai dézsmajegyzék már Wass Györgynek járó tizedről tudósít, bár a Wass-ok családtörténetében és czegei levéltárukban nem találunk arra uta- lást, hogy Visában birtokoltak volna[12] Visa közvetlen közelében, Alsózsukon és Asszonyfalván voltak Wass-birtokok.[13]

Makkai László XX. századi magyar történész és egyetemi tanár (1914-1989) szerint a XVI. század közepén még sok száz, esetenként néhány ezer lelket számláló, többségében magyar falvakban 1603-ban alig lézengett két-három, ritka esetben 20-30 ember. A Visához közel eső Szolnok-Doboka, illetve Kolozs megyei falvak közül tizenkettőből rendelkezünk a megmaradt gazdaságra és népességre vonatkozó adatokkal 1603 augusztusából. Ezekből kiderül az, hogy az érintett falvakban átlagosan 3-4 túlélő család maradt. Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy a Belső-Mezőséget legalább annyira megviselték az 1600-1603-as évek eseményei, mint az északi területeket (A Visához legközelebb eső (és vele egy nép rajzi egységbe tartozó) falvak közül Omboztelke teljesen kipusztult, Kispulyonban és Mezőszaván 5-5 túlélő család maradt.[14] A Visától légvonalban mintegy 30 kilométerre fekvő Katonát, valamint a dél-mezőségi Mezősályit is teljesen felperzselte Giorgio Basta Habsburg hadvezér[15]

Szabó T. Attila szerint az 1711-es pestisjárványnak „... Visán 292-en estek áldozatul”.

A falu a csiszoltkő-korszak (neolitikum) óta bejárt, majd lakott terület. A római korban (Kr. u. 107-275) Dácia provincia északi határterülete volt, melyet a Potaissán (a mai Tordán) székelő V. Macedón légió őrzött. A kora középkorban lakossága a nemzetségi határterületet (gyepűt) és a Szék-Bonchida-Visa-Báré nyomvonalú „Molnár-utat” (via Molendinatorum) figyelte-őrizte[16]

Régészeti leletei esetlegesek. A neolitikum idejéből előkerült egy csiszolt, átlyukasztott kőbalta és egy bemélyített vonaldíszes cserépedény. A római korból görög drachmákat, tetradrachmákat, római dénárokat és mozaiktéglákat találtak.[17] A szőlő és borkultúrára utaló korabeli lelet a 21 cm-es magasságú Szilénosz (a rómaiaknál Liber Pater) szobrocska, aki – a mítoszok szerint – Bakkhosznak[18] a kísérője és tanítómestere.

Újabb kori, VI. századi ezüst dénárok, tallérok stb. A szakirodalom feljegyezte az 1882. február 3-i jelentős meteorit hullást, melyekből 911 darabot (ezek közül a legnagyobb 35,7 kg volt) az évben összegyűjtöttek.[19]

Reformáció Visában[szerkesztés]

A XVI. században Kolozsvárt és környékét is elérték azok a református tanok, amelyek gyorsan hódítottak. Az 1568-as tordai türelmi rendszabály Erdély valamennyi lakosának szabad vallásgyakorlatot biztosított. A római-katolikus vallás pozíciója rendkívül meggyengült Erdélyben. Kiss Géza helytörténész szerint „Ez idő tájt Visa katolikus lakossága is reformátussá lett, a templommal együtt. A hitújításkor a község birtokosa két magyar kisasszony lett volna, kik a református vallásra térve az egyháznak az udvari kert mellett másfél holdnyi templom és temetkező helyet adtak. (…)” Hegedűs János: A Magyarországi Református egyház Egyetemes Névtára az 1912-ik évre című munkája szerint az előbb említett „Ez idő tájt ‟ kifejezés 1592-re vonatkozik – ekkor alakulhatott meg a visai református egyházközség .

Ugyancsak Kiss Géza szerint a visai református közösség még francia kálvinista (hugenotta) menekülteket is befogadott, melyek egyes leszármazottai, a Duzsárdiak (eredetileg Dujardinek) ma is a faluban élnek – ennek a véleménynek ellentmond az a tény, hogy az 1652-es jobbágylajstromban nem szerepel Duzsárdi név[20]

Az itt „hétköznapi reformátorokként” szolgáló lelkipásztorok névsora a következő:

1592-1682 –??; 1682-1688– Szemerei András; 1688-1710 – Nemegyei Mihály; 1710-1725 – Dési Ferenc; 1725-1740 – Sepsi István; 1740-1745 – Széki Zsigmond; 1745-1746 – Sepsi István; 1748-1749 – nincs lelkipásztor; 1749-1779 – Udvarhelyi György/Mihály; 1779-1784 – Benke József; 1784-1791 – Dávid István; 1791-1799 – Gellért Ábel; 1799-1806 – László József (István); 1806-1817 – Hari Gábor; 1817-1819 – Elekes László; 1819-1846 – Csűrős Ferenc; 1846-1846 – Barabás Sámuel (április 24-től szeptember 29-ig); 1846-1863 – bikfalvi Kovács Zsigmond; 1863-1892 – Gáspár Lajos; 1892-1898 – Gáspár János; 1898-1901 – ??; 1901-1920 – ifjú Jakabházy Dániel; 1920-1933 – Balogh Árpád; 1933-1945 – Sebestyén Ádám; 1945-1946 – Cseresznyés Pál; 1946-1947 – ??; 1947-1953 – Adorjáni István; 1953-1955 – ??; 1955-1960 – Lápossy József; 1960-1965 – Nagy Géza; 1965-1966 – Bölöni András; 1966-1967 – ??; 1967-1969 – Málnási László; 1969-1970 – ??; 1970-1978 – Boros Ferenc; 1978-1990 – Visky János; 1990-1993 – Lészai Lehel; 1993-2000 – idős Bányai Csaba; 2000-2014 – Lukács György; 2014-2015 – Oroszhegyi Attila-Zsolt (beszolgáló 2014. novembere-2015. májusa között); 2015-20?   – Kovács-Szabó Levente

Népesség[szerkesztés]

A legrégebbi erre vonatkozó feljegyzés az 1652. évi urbárium, mely a helységben 13 magyar jobbágycsaládot és 5 szököttet, illetve bujdosót sorol fel, ingóságaikkal együtt.[21][22]

Az utolsó, 1711. évi pestisjárvány innen 292 áldozatot szedett.[23](Jakó Zsigmond: A Gyalui vártartomány urbáriumai , Kolozsvár, 1944. 235 o.</ref>

A népesség alakulása.

Az 1733-as, Inocențiu Micu-Klein görögkatolikus püspök által kért összeírás szerint Visában 30 román család (kb. 150 személy) élt.[24][25]

A lakosság száma általában növekedett, 1900–1920 között megközelítően állandó volt, majd 1980 után csökkent. A magyar nemzetiségű lakosok száma növekvő irányzatot mutat. Az 1880-ban meglévő 178-ról 1977-re 610 főre nőtt. A román lakosság száma szinte állandó, 1850-ben 212, míg 1977-ben 220 fő volt.[26][27]

A 2002. évi népszámlálás szerint a falunak 589 lakosa volt, ebből kb. 80% magyar, 19% román és 1% roma.

2022. december 31-én a reformátusok száma 420 volt; mellettünk még vannak ortodox  vallásúak, illetve pár adventista (azaz szombatos) és Jehova Tanúi.


Iskolák[szerkesztés]

Az ortodox (1948-ig görögkatolikus) templomot 1812-ben építették, egy korábbi, 1733-ban már meglévő fatemplom helyén. Benne több régi ikon található. A korabeli összeírás szerint Visában 1733-ban már szolgált egy Ilyia (Ilie) nevű görögkatolikus lelkész, létezett parókia, az illető egyháznak évi 7 szekér szénát termő kaszálója és szántóföldje volt.[28] Az említett összeírásban az adatok magyar helyesírással szerepelnek, mivel az a hivatalos hatóságok számára készült.[24][29]

A múltban a közoktatás a felekezeti iskolák feladata volt. A református iskolát az írások 1864-ben említik, a görögkatolikus 1869-ben indult be 26 tanulóval, melyből 15 fiú és 11 leány.[28] A mai általános iskola épülete 1907 óta áll.

A helységnek jelentős, az erdélyi Mezőségre jellemző folklórja van.[30]Szép, régi hagyománya a juhmérés.[31]

Nevezetes esemény Visán[szerkesztés]

A község vidékét érintette a mócsi meteorithullás, amely a Mezőség területén 8 falu térségének közelében mintegy 300 kilogrammnyi meteorit anyagot hozott. Mócson és Vajdakamaráson kívül Mezőgyéres, Gyulatelke, Visa, Báré, Mezőkeszü, Magyarpalatka, Márokháza községet érintette a szóródási ellipszis.

A község néprajzi és népművészeti anyaga Válaszúton[szerkesztés]

A Válaszúton megnyílt Kallós Zoltán Múzeumban külön szoba őrzi a Mezőség pompás népművészeti anyagát.

Látnivalók[szerkesztés]

Református templom.

Visa középkori temploma a XVIII. század végére már használhatatlanná vált. Református (kálvinista) templom 1802-ben újjáépült a középkori (1450) templom helyén és annak egyes anyagai felhasználásával. A régi templomból beépítették az északi falba a szentségtartót és a kőreliefet. A templomépítés idején a jobbágyfalu birtokosa losonci gróf Bánffy György (1772-1832) volt, Erdély akkori főkormányzója (a Kolozsvári Állami Levéltár 1809-es oklevelének bejegyzése alapján). Deésy Hosszú Gábor, a gróf református vallású jószágigazgatója László István lelkipásztor szolgálati ideje alatt pénzt gyűjtött az építkezés költségeinek a fedezésére és a helyi híveket közmunkára osztotta be.

A templom műemlék orgonáját, amely a 2016-ban volt újra felszentelve a két éves időszakra kiterjedő 95%-os javítás után a zsuki Polgármesteri Hivataltól kapott pénzből, 1875-ben készítette Blahunka Lajos marosvásárhelyi orgonaépítő az egyházközség költségén. Nagy harangját 1592-ben öntötték és felirata az, hogy Verbum Domini manet in aeternum (Isten szava örökké megmarad), a kisebbiket 1907-ben öntötték gróf Teleki Géza, az utolsó helyi föld birtokos adományaként. Feltételezések szerint az Úrasztala egyidős a templommal és az 1960-as években újították fel. A templom építése óta több javításon és felújításon esett át - például 2017-ben ki volt cserélve teljesen a templomtető és modern villámhárító felszerelés is volt szerelve; 2021-2022 között pedig a magyarországi kormány, valamit a bukaresti Vallásügyi Államtitkárságtól pályázatok útján nyert pénz(ek)ből a templom belseje és mennyezete újult meg.

Képanyag[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Kolozs megye. adatbank.ro
  3. (Kiss Gáza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 7 o.)
  4. (Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 10 o.)
  5. Coriolan Suciu: Dicţionar istoric al localităţilor din Transilvania. Volumul II. O-Z. Editura Academica, Bucureşti, 1955. p. 252 in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19 o. ).
  6. Coriolan Suciu: Dicţionar istoric al localităţilor din Transilvania. Volumul II. O-Z. Editura Academica, Bucureşti, 1955. p. 252 in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19 o. – a possesio birtokot jelent.
  7. Coriolan Suciu: Dicţionar istoric al localităţilor din Transilvania. Volumul II. O-Z. Editura Academica, Bucureşti, 1955. p. 252 in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 10 o.
  8. CSÁNKI DEZSŐ: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. Budapest, 1913. Térképmelléklet in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19 o.
  9. Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. I. kötet. Kriterion, Bukarest, 1977. 115 o. in Kiss Géza: Visai fény képes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19-21 o.
  10. Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. I. kötet. Kriterion, Bukarest, 1977. 115 o. in Kiss Géza: Visai fény képes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 32 o.)
  11. Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 32-34 o.
  12. JAKÓ ZSIGMOND 1945. 54; W. KOVÁCS (szerk.) 2006. 115.
  13. W. KOVÁCS (szerk.)2006. 124.
  14. Makkai L. 1942. 110.
  15. Kós 2000. II. 17, 31 (28-as lábjegyzet); Vö. JAKÓ 1944b. 102–103
  16. Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában, Térképmellékletek, Budapest, 1913. V337
  17. Eugen Chirilă: Descoperiri monetare antice din Transilvania, Acta Musei Napocensis VI. Cluj 1969.
  18. Z. Milea, C. Pop: Monumente sculpturale din Dacia romană în legătură cu cultul lui Liber Pater, Acta Musei Napocensis II. Cluj, 1965.)
  19. Brassai
  20. Jakó 1944a. 135–137.
  21. Jakó, p. 235
  22. Brassai Fuchs Herman: A mocsi meteorit - esésről inIgazság Kolozsvár 1982. febr.
  23. Szabó
  24. a b Bunea, pp. 303, 327
  25. Szabó T. Attila: A románok újabbkori erdélyi betelepülése , Hitel, Kolozsvár, 1942, 6/5.
  26. Varga E. Árpád- Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850-1992)
  27. Augustin Bunea: Din Istoria Românilor. Episcopul Ioan Inocențiu Klein (1728-1751), Balázsfalva, 1900. 303 és 327 o.
  28. a b Sematismul
  29. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
  30. Kallós Zoltán: Balladák könyve , Editura Kriterion, București, 1971.
  31. Henics Tamás: Juhmérés Visában. Measuring sheep's milk in Visa, Etnofon Népzenei Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963 217 7940.

Források[szerkesztés]

  • Simon András, Gáll Enikő, Tonk Sándor, László Tamás, Maxim Aurelian, Jancsik Péter, Coroiu Teodora - Atlasul localităților județului Cluj, Editura Suncart, Cluj-Napoca, 2003, ISBN 973-864300-7.
  • Dan Ghinea - Enciclopedia geografică a României, Editura Enciclopedică, București, 2000, ISBN 978-973-45-0396-4.
  • Augustin Bunea - Din Istoria Românilor. Episcopul Ioan Inocențiu Klein (1728-1751), Blaj, 1900.
  • Györffy György - István király és mũve, Gondolat, Budapest, 1977, 199, 208, ISBN 963-280-360-4.
  • Suciu Coriolan - Dicționar istoric al localităților din Transilvania, Editura Academiei Republici Socialiste România, București, 1968, Vol II, O - Z.
  • Kiss Géza - Visai fényképes krónika. Helytörténeti dolgozat Kolozsvár, 2006.
  • Csánki Dezső - Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában, Térképmellékletek, Budapest, 1913.
  • Jakó Zisgmond - A Gyalui vártartomány urbáriumai , Kolozsvár, 1944.
  • Szabó T. Attila - A románok újabbkori erdélyi betelepülése , Hitel, Kolozsvár, 1942, 6/5.
  • Varga E. Árpád- Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850-1992).
  • Dávid István - Műemlék orgonák Erdélyben , Polis-Balassi, Kiadó Budapest, 1996, ISBN 973 972759 X.
  • xxx - Sematismul venerabilului cler al Arhidiacezei Metropolitane Greco-Catolice Române de Alba Julia și Făgăraș, în anul Domnului 1900, de la Sfânta unire 200. Blaș, Tipog. Sem. Arh.
  • Kallós Zoltán - Balladák könyve , Editura Kriterion, București, 1971.
  • Henics Tamás - Juhmérés Visában. Measuring sheep's milk in Visa, Etnofon Népzenei Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963 217 7940.
  • Chirilă Eugen - Descoperiri monetare antice din Transilvania, Acta Musei Napocensis VI. Cluj 1969.
  • Milea, Z. - Pop, C. Monumente sculpturale din Dacia romană în legătură cu cultul lui Liber Pater, Acta Musei Napocensis II. Cluj, 1965.
  • Brassai Fuchs Hermann - A mocsi meteorit - esésről.,Igazság napilap. Kolozsvár 1982, febr. (Hivatkozás: Orvos-természettudományi Értesítő az EME f.irata-1882/7).