Szucság
| Szucság (Suceagu) | |
.JPG) | |
| Látkép délkeletről | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Kolozs |
| Község | Kisbács |
| Rang | falu |
| Községközpont | Kisbács |
| Irányítószám | 407062 |
| Körzethívószám | +40 x64[1] |
| SIRUTA-kód | 55909 |
| Népesség | |
| Népesség | 1332 fő (2011. okt. 31.)[2] |
| Magyar lakosság | 464 (2011)[3] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 452 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 Szucság
Pozíció Románia térképén
| |
| é. sz. 46° 47′ 03″, k. h. 23° 27′ 54″Koordináták: é. sz. 46° 47′ 03″, k. h. 23° 27′ 54″ | |
| Szucság weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szucság témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Szucság (Szucsák, románul Suceagu) falu Romániában, Erdélyben, Kolozs megyében.
Neve[szerkesztés]
Szláv eredetű, Kiss Lajos az orosz Cyчak helynévvel és a délszláv Sučijak személynévvel állítja párhuzamba. Először 1338-ban, Zuchak alakban írták le. 1750-ben és később többször is Szucsag. A hivatalosan használt Szucsák nevet a község kérésére változtatták meg 1911-ben.
Fekvése[szerkesztés]
Kolozsvártól 8 km-re északnyugatra, az E81-es út mellett, a Nádas-patak jobb partján fekszik. Kalotaszeg Nádasmente kistájához sorolják, bár kultúrájában eltér a vidék falvaitól és sem a helyiek, sem a szomszédos falvak lakói szerint nem tartozik Kalotaszeghez. Délnyugati határában emelkedik a Nádasmente legmagasabb pontja, a 653 méter magas Bátori-hegy (Tekintő).
Története[szerkesztés]
Egy idevalósi nemest, Chuey fia Pált 1362 telén, a kolozsmonostori apátság ostromakor a kolozsvári és szászfenesi nép a monostorból kirángatott és a fejét vette. 1491-ben kisnemesi lakosságú falu volt Kolozs vármegyében, lakói jelentős vármegyei és erdélyi tisztségeket is betöltöttek. 1494-ben egy Tamás nevű szucsáki diák a krakkói egyetemen tanult. 1581-ben a kolozsmonostori jezsuita kolostornak itt volt birtoka.
Református egyházáról az első adat 1621-ből való. 1745-ben lett anyaegyház. 1766-ban 103 férfiból és 77 asszonyból állt. 1830-ban birtokot vásárolt itt Kelemen Benjámin mezőgazda. Az év legnagyobb részét a Wesselényiek birtokközpontjában, Zsibón töltötte, így birtokán, amely az allódiumok nélkül 1848-ban 123 holdas volt, felesége, Bod Katalin gazdálkodott. A gabona és a takarmánynövények mellett burgonyát, cukorrépát, borsót, lencsét és babot is termelt, a domboldalakra pedig különféle gyümölcsfákat ültetett. A juhászatuk által termelt évi négy-ötszáz font gyapjút Pesten értékesítették. Kelemen 1832 és 42 között, örökváltság útján felszabadította jobbágyait, ami gazdaságilag is megtérült a számára.[4]
A korábban ortodox románokból szerveződött görögkatolikus gyülekezet 1856-ban alakult anyaegyházzá. 1882-ben, Berde Áron közbenjárására állami iskola nyílt a faluban. Határában 19. század végén és a 20. század elején mészkövet termeltek ki a kolozsvári építkezésekhez. Református magyar lakossága egészen az első világháborúig két, egymástól elkülönülő társadalmi rétegre oszlott, volt kisnemesekére és jobbágyokra. Vasárnap külön istentiszteletre jártak (a nemesek délelőtt, a jobbágyok délután), külön mulatságokat szerveztek, külön temetőbe temetkeztek, a nemesek fehér, a jobbágyok fekete ködmönt viseltek. A megkülönböztetés ma is él. Lakói nem házasodtak össze a környező Nádas-, Fenes- és Kapus-völgyi falvakkal, hanem a nemesek Kidével, Bodonkúttal, Magyarfodorházával, Bádokkal, Csomafájával, Gyulával, Magyar-, Szentmárton- és Hosszúmacskással, a jobbágyok pedig Bodonkúttal és Kidével.
Szántóföldje rossz minőségű, ennek ellenére az 1970-es években módos falunak számított. A két világháború között jelentős volt tejgazdálkodása, lakói a kolozsvári piacra gyümölcsöt, szilvapálinkát és szilvalekvárt hordtak, sokan pedig lóval és tehénnel kereskedtek. A falun belül a magyarok a Felszegen, a románok az Alszegen, a cigányok a főúthoz közel, a bekötőút jobb oldalán, egy sziklás hegyoldalban laknak. A cigány közösség cigány anyanyelvű és románul jobban beszél, mint magyarul. Tagjai Románia minden vidékéről érkeztek.[5]
Az iskolában 1988-ban szűnt meg a magyar nyelvű felső tagozat, ma már csupán összevont alsó tagozat létezik.
Lakossága[szerkesztés]
- 1850-ben 840 fős lakosságából 479 volt román, 322 magyar, 34 cigány és 5 zsidó. Felekezetük szerint 403 református, 378 görögkatolikus és 50 római katolikus.
- 1910-ben 1190 lakosából 777 magyar és 413 román volt.
- 2002-ben 1283 lakosából 608 vallotta magát román, 513 magyar és 162 cigány nemzetiségűnek; 700 volt ortodox, 536 református és 20 pünkösdi vallású.
Látnivalók[szerkesztés]
- Dombtetőn álló református temploma a 13. század végén épülhetett és a 15. században, majd a 18. század első felében is átalakították. Idősebb Umling Lőrinc festette ki a nyugati karzatot 1742-ben, a mennyezetet 1749-ben. A padok előlapjainak festését Asztalos Boka János készítette 1775-ben. Mai tornyának építését 1800-ban fejezték be, és 1862 óta fedi bádog.
Képek[szerkesztés]
Szucság
Kétnyelvű helységnévtábla
A református templom
Utcakép
Hősi emlékmű
Iskola
.JPG)
.JPG)
.jpg)
Híres emberek[szerkesztés]
- Itt született 1917-ben Györffy György történész. Emlékére 2010-ben a református templom kertjében állítottak oszlopot.
- Itt született 1922-ben Újvári Ferenc kisebbségpolitikai író.
- Itt született 1852-ben Versényi György költő.
- Itt halt meg 1883-ban Kelemen Benjámin mezőgazdász.
- Itt született 1915-ben F. Györffy Anna grafikus.
- Itt született 1950-ben Alexandru Vlad író.
- Itteni birtokán élt és gazdálkodott Berde Áron jogász, természettudós.
- Élete utolsó éveiben itt élt Szigethy Csehi Miklós honvédhadnagy, a piski csata hőse, akit itt is temettek el.
- Gyermekkorában és 1945–60-ban itt élt Fodor Sándor Neti prímás.
- Itt élt 1946 és 1961 között Romulus Ladea szobrász.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Az „x” a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS.
- ↑ Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
- ↑ [1]
- ↑ Csetri Elek: Kelemen Benjámin, a haladó gazda. In Bodor András – Cselényi Béla – Jancsó Elemér – Jakó Zsigmond – Szabó T. Attila szerk.: Emlékkönyv Kelemen Lajos nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár, 1957
- ↑ Nagy Olga: Barangolásaim varázslatos tájban. Székelyudvarhely, 1994, 50. o.
Források[szerkesztés]
- Berde Béla: Szucság története (Budapest, 1914)
- Balogh Balázs – Fülemile Ágnes: Társadalom, tájszerkezet, identitás Kalotaszegen (Budapest, 2004)
Külső hivatkozások[szerkesztés]
|
.svg){kind=small}