Halasi csipke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Halasi csipke. Csipkeház és Csipkemúzeum, Kiskunhalas
Markovics Mária domborműve
Kucs Béla szobrászművész alkotása a Csipkeház és Csipkemúzeum külső falán, Kiskunhalas
Csipkevarrók
Barth Károly és Barth Ilona alkotása 1994.Kiskunhalas
Halasi csipke. Csipkeház és Csipkemúzeum, Kiskunhalas
Koronázási palást terítő. (Csipkeház és Csipkemúzeum)

A halasi csipke a magyar és az európai iparművészet kitüntetett figyelemmel és elismeréssel kísért terméke. Első, 1902-es megjelenése óta a magyar népművészet fontos része, és azok közé a csipkeműhelyek közé tartozik, amelyek a századfordulón épültek, azóta is fennmaradtak és a mai napig is működnek. Ez a kézimunkafajta a 20. században vált méltó vetélytársává a brüsszeli és a velencei csipkének. A halasi csipkéből készült alkotások több világkiállítás nagydíját is elnyerték, és a magyar állam ajándékaként előkelő, híres emberek is megkapták magyarországi látogatásuk alkalmából. Mint hungarikum, azon kevés iparművészeti értékeink közé tartozik, amely világszínvonalú, és az egész világot meghódította, Izlandtól Ausztráliáig.

Története[szerkesztés]

A 19. század utolsó évtizedeiben az iparművészek egyik fő törekvése volt, hogy a mindent elárasztó iparcikkek mellett megőrizzék a népi, illetve a kézművestechnikákat is. Magyarországon is több helyen fejlesztettek ki manufakturális jellegű műhelyeket, amilyenben például a halasi csipkék is készültek.

A halasi csipke szülőanyja Markovits Mária (Kiskunhalas, 1875. szeptember 22.Kiskunhalas, 1954. október 21.) volt. Kiskunhalason 1902-ben Dékáni Árpád (Alsójára, 1861. március 12. – Borbánd, 1931. március 23.) tervei alapján készültek az első csipkék. A kun (halasi) csipke ösztönzője volt Zseny József (18601931) pest vármegyei aljegyző, aki egy krónikára hivatkozva úgy gondolta, hogy a kunok is varrtak ehhez hasonló díszeket annak idején Attila hun király udvarában. Priscos rhetor bizánci krónikás Attila király udvarában tett látogatására hivatkozva állította, hogy már a hunok szolgái, a kunok is csipkét varrtak. Bár elmélete nagy fantáziavilágra vall, a hipotézisének volt némi valóság alapja: „Másnap elmentem Atilla udvarába és ajándékokat vittem feleségének, akit Rékának hívtak. Az asszonyt puha szőnyegen fekve találtam. Szolgák vették körül, s vele szemben a földön is szolgáló leányok ültek, akik színes fonalakkal lepleket hímeztek, amelyeket barbár ruháik díszítésére készítettek.” (Priscos rhetor).[1] Zseny kül- és belföldön is népszerűsítette a Halasi csipkét.

1904-ben a St. Louisi Világkiállításon a halasi csipkét nagydíjjal tüntették ki. 1909-ben a halasi csipkét a Magyar Kézicsipke és Iparművészeti RT. vette át, de finanszírozási gondok és a tervező hiánya miatt átmenetileg leállt a készítés. 1911-ben az Iparművészeti Iskola vállalta magára a művészeti vezetést.

1935-ben Kiskunhalas város vezetésének és a Kereskedelmi Minisztériumnak köszönhetően felépült a máig is műhelyként működő halasi Csipkeház.

1946-ban a műhely a II. világháború miatt beállt pangás következtében beszüntette működését és Markovits Mária otthon dolgozott tovább.

A második világháború utáni csipkekészítés újjászervezése Boglárfalvyné Bakos Gizi munkáját dicséri. Az 1949-ben rendezett őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron díszoklevelet nyert a halasi csipke.

1952-ben megalakult a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet. A Csipkeház teljes felújítása 1957-re fejeződött be. Az 1958-as Brüsszeli Világkiállításon nagydíjat nyertek. 1960-ban a Magyar Posta 400 ezres példányszámban „Halasi Csipke” címmel Zombori Éva grafikusművész tervezte bélyegsorozatot adott ki. A jelentős marketingtevékenység ellenére a halasi csipke értékesítése akadozott. 1964 óta igen ritkán tanítanak be új csipkevarrónőket.

1977. január 26-ától a halasi csipke készítése önálló népművészeti ággá vált a Népművészeti Tanács minősítése alapján.

1992-ben létrehozták a Halasi Csipke Alapítványt. 1996 őszére pályázatok útján a nevezett alapítvány megteremtette a Csipkeház felújításának lehetőségét. A Csipkeházat 1998 novemberében avatták fel. Az ezredfordulón két világkiállítást is szerveztek az újjáépített Csipkeházban.

Készítési technika[szerkesztés]

A halasi csipke jellegzetessége, hogy „kézzel varrott”. Az erőteljes mintarajz vonalán vezetik végig az alapszálat, amelyet huroköltésekkel fognak le. A mintarajz szállal történő befedése után különböző öltéstechnikákkal bestoppolják a kimaradt részeket, amelyek így plasztikusan kiadják a tervezett alakot.

A halasi Csipkeházban mintegy nyolcvan féle úgynevezett „stoppoló” öltéstechnika mintája látható.

Alapanyag[szerkesztés]

Az első csipkekészítmények vastagabb fehérítetlen és színes lenfonalból készültek, így a textúrájuk durvább kivitelezésű, mint későbbi társaiké. A 20. század elejétől már nagyon finom, fehérítetlen lenfonalat használnak a kivitelezéshez, s az így keletkezett csipkék leheletvékony textíliát képeztek.

Mintavilág[szerkesztés]

A halasi csipkék tervezői közé tartozott többek között: Tar Antal, Pongrácz Margit, Csorba Sz. Tibor, Keleti Eszter, Országh Ilona, Rucsinszky Anna, Demjén Júlia, Tóth Béla, Molnár Béla, Bodor Miklós és Stepanek Ernő.

A tervezők igyekeztek eredeti magyar motívumokkal dolgozni, hogy igazi hungarikum legyen a halasi csipke. A szakirodalom három csoportra osztja a halasi magyar motívumokat ábrázoló csipkéket:

  • a virág- és levélmintás szegélycsipkék, gallérok és zsabók (pl. gránátalma, tulipán, békavirág, epervirág, csillagvirág stb.)
  • az állatalakos szegély- legyezőcsipkék (pl. szarvasos, pávás, párosgalambos, pelikános, pillangós)
  • a figurális, népviseletbe öltözött parasztalakokat (pl. táncoló pár, legény, leány, juhászbojtár)

A halasi csipkével megajándékozott ismert személyek[szerkesztés]

Képek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]