Szardínia (sziget)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szardínia (Olaszország) szócikkből átirányítva)
Szardínia
(Sardegna / Sardigna / Sardenya)
Tourists at Capo d'Orso, Palau, Sardinia, Italy.jpg
A Medve-szikla, Palau, Capo d'Orso
Szardínia címere
Szardínia címere
Szardínia zászlaja
Szardínia zászlaja
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Rang Régió
Székhely Cagliari
Megyéi Cagliari (CA)
Carbonia-Iglesias (CI)
Medio Campidano (MD)
Nuoro (NU)
Ogliastra (OG)
Olbia-Tempio (OR)
Oristano (OT)
Sassari (SS)
Kormányzó Ugo Cappellacci
Népesség
Teljes népesség ismeretlen +/-
Népsűrűség 69,4 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 24 090 km²
Időzóna UTC+1
Sardinia in Italy.svg
Szardínia régió elhelyezkedése
Szardínia weboldala

Szardínia (olaszul: Sardegna, szárdul Sardinna, katalánul: Sardenya, spanyolul: Cerdeña) a Földközi-tenger második, Európa nyolcadik, és a világ negyvenhatodik legnagyobb szigete, amely Olaszország, Spanyolország, Tunézia és Franciaország (Korzika) között helyezkedik el. Olaszország régiója, különleges autonómiával ellátott terület. A „nurági” kor kezdetén, úgy Kr. e. 1500-ban a mükénéiek a szigetet Hyknusának (latin változata Ichnusa) hívták. Ennek jelentése valószínűleg a „Hükszoszok szigete” (nusa = sziget), akiket i. e. 1540-ben I. Jahmesz üldözött el Egyiptomból. A sziget másik neve Sandalyon („lábnyom”) volt, feltehetően a sziget alakja miatt. A Szardínia a szardanák népének ("tengeri emberek") nevéből ered, az ő támadásukat verte vissza III. Ramszesz egyiptomi fáraó Kr. e. 1180-ban.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szardínia területe 24 090 km², lakossága pedig 1 650 000 fő. A régió fővárosa Cagliari. A Földközi-tenger második legnagyobb szigete, Olaszország harmadik legnagyobb régiója. Az Appennini-félszigettől 70 km-re helyezkedik el, őket a Tirrén-tenger választja el egymástól. Északon Korzikától a Bonifaciói-szoros választja el. A Szardíniai-csatorna választja el a tőle 184 km-re délre fekvő Tunéziától.

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szardínia domborzati térképe

Szardínia területének 80%-a hegy-és dombvidék. Átlagos tengerszint feletti magassága 334 méter. Legfontosabb hegyei a sziget közepén találhatók: a Punta La Marmora (1834 m.), a Perdèdu di Seulo (1334 m) és a Vittoria di Esterzili (1212 m), amelyek a Gennargentu-hegység csúcsai. Északon emelkednek a Monti di Limbara (1362 m), a Monti di Alà (1090 m), a Monte Rasu (1259 m), a Monte Albo (1127 m) és a Monte Corràsi di Oliena (1463 m). Délen a legfontosabb hegy a 1236 méter magas Monte Linas.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Capo Caccia sziklái esti fényben

A sziget felszíni vizekben szegény, folyói rövidek, és vízhozamuk csak a téli hónapokban jelentős. Legfontosabb folyói a Tirso, a Flumendosa, a Coghinas, a Cedrino, a Temo, és a Flumini Mannu. Egyetlen természetes tava a Baratz, de nagy számban találhatunk a szigeten mesterséges tavakat, így az Omodeo-és a Coghinas-tavakat.

Tengerpartja és szigetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cala Sisine

Szardínia partjainak hossza 1897 km, délen és nyugaton homokosak, északon és keleten sziklásak. Szardíniát több kis sziget veszi körül: Sant'Antioco (109 km²), Asinara (51 km²), San Pietro (50 km²), a Maddalena (20 km²), és Caprera (15 km²).

Klíma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szardínia klímája jellegzetesen mediterrán: télen enyhe, nyáron pedig meleg, a csapadék északon és nyugaton jelentős. A napsütéses órák száma évente 2000-2300. A tengerpartokon, ahol a lakosság túlnyomó többsége él, a hőmérséklet szinte soha nem csökken nulla fok alá. Az alacsony páratartalomnak köszönhetően könnyen elviselhető a nyári forróság ( a nyári átlaghőmérséklet 35 °C). A hegyvidékeken télen gyakran havazik,és a hőmérséklet nulla fok alá csökken. Nyáron hűvös van, különösen éjszaka, és csak ritkán tartós a meleg idő.

A tengerparton és a déli részeken ritka a csapadék, átlagosan 500 mm évente. A legkevesebb csapadékot egész Olaszországban Capo Carbonarán regisztrálják, évi 266 mm-t. Egyes hegyvidéki területeken az éves csapadékmennyiség az 1000 mm-t is meghaladhatja.

Szardínia szeles régió, a domináns szelek a misztrál és a sirokkó. Az előbbi a nyári hőmérsékletet csökkenti, és nagy sebességéből (100 km/h) kifolyólag gyakran okoz károkat a mezőgazdaságban, és gondokat a hajózásban. A sirokkó elsősorban tavasszal káros. A szeles időjárásnak köszönhetően Szardínián számos szélerőmű épült.

Élővilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fehér szamarak Asinara szigetén

Mint sok minden másban, Szardínia állatvilágában is eltérést mutat az európai kontinenshez képest. A szigeten a szarvasfélék és a muflon populációja vészesen csökkent a hetvenes évekig, de azóta emelkedőben van a megtett óvintézkedéseknek köszönhetően. A szárd vaddisznó (Sus scrofa meridionalis) a sziget egész területén fellelhető. A legnagyobb ragadozók a szárd róka (Vulpes vulpes ichnusae) és az igen ritka szárd vadmacska (Felis lybica sarda), akik mellett még menyétfélékkel is találkozhatunk. Az emlősökközül kiemelkedő jelentőségű a csak Szardínián, és ezen belül is Asinara szigetén honos fehér szamár, a közönséges háziszamár egy fajtája (jelenleg kb. 90 darab él belőle). Ugyanilyen jellegzetes a Giara nevű kis termetű ló (Equus caballus Giarae),amely a Giara-fennsíkon honos, eredete bizonytalan, de valószínűleg a föníciai vagy a görög hajósok hozták a szigetre az i.e. 5-4. században. A tengerparton elterjedt a rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus), és megtalálható az igen ritka korallsirály (Ichthyaetus audouinii) is.

Növényvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget növényvilága jellegzetesen mediterrán. Erdeinek nagy része magyaltölgy, amelyet a hűvösebb területeken molyhos tölgyek , a melegebb területeken pedig paratölgyek kísérnek. Szardínia az erdőkben leggazdagabb olasz régió, összesen 1.213.250 hektár erdő borítja. A hűvösebb éghajlatú zónákban honos egyes növényfajok a földörténeti kanozoikumból származnak( tiszafa,aAcer monspessulanum). 1000-1900 méteres tengerszint feletti magasságon olyan alpesi jellegű növényvilágot találunk, amelyet más régiókban 2500-3500 méter magasan.

Endemikus fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Plecotus sardus

A sziget élővilágát nagy számú endemikus faj jellemzi. Egy részük a kainozoikumból származik, amikor a sziget még az európai kontinenshez tartozott. Ezek a fajok a kontinentális területeken kihaltak, de a szigeten fennmaradtak. Az endemikus fajok nagyobb része azonban a negyedidőszakból származik, vagy annál is fiatalabb. A sziget növényfajai közül több mint 220 az endemikus faj, ami a szárd flóra 10%-át teszi ki. 2002-ben a Gennargentu-hegység barlangjaiban felfedezték a Plecotus sardust, egy endemikus denevérfajt.

Természetvédelmi területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cala Goloritze (Orosei-öböl- Gennargentu Nemzeti Park)

Felismerve az erdőtüzekkel fenyegetett hegyvidéki területek egyedülállóságát és jelentőségét,számos temészetvédelmi parkot hoztak létre a szigeten a ritka állatfajok reprodukciójának elősegítésére.

  • Gutturu Mannu Regionális Természeti Park (Parco Naturale Regionale di Gutturu Mannu)
  • Oasi di Tepilora Regionális Természeti Park (Parco Naturale Regionale dell'Oasi di Tepilora)
  • Orosei-öböl- Gennargentu Nemzeti Park (Parco Nazionale del Golfo di Orosei - Gennargentu)
  • Molentargius - Saline di Cagliari Regionális Park (Parco Regionale di Molentargius - Saline di Cagliari)
  • Asinara Nemzeti Park (Parco Nazionale dell'Asinara)
  • Porto Conte Regionális Park (Parco Regionale di Porto Conte)
  • La Maddalena Nemzeti Park (Parco Nazionale Arcipelago di La Maddalena): 12 000 hektárnyi vízi és szárazföldi területen fekszik, 180 km hosszű tengerparttal. Magába foglalja a La Maddalena községhez tartozó valamennyi szigetet.
  • Monte Arci Regionális Természeti Park (Parco Naturale Regionale del Monte Arci)

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szárdok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szigeten élő nép a szárd. Hagyományosan elsősorban pásztorkodással és halászattal foglalkoznak. A szárd nyelv az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán belül az újlatin nyelvek közé tartozik. Nyelvük és folklórjuk sok archaizmust őrzött meg. Élő hagyományuk a vérbosszú. A szárdokat 1948 óta "szárd nép"-ként hivatalosan is elismerik. Ebben az évben kapott Szardínia régió különleges státuszt. A szárdok képezik az olasz állam által elismert legnépesebb nyelvi kisebbséget.

A mai lakosság több népcsoport keveredéséből született,akik elsősorban az Ibériai-félszigetről, az itáliai félszigetről és Korzikáról érkeztek, de a neolitikum alatt még Krétáról és a Kükládokról is vándoroltak Szardíniára.

Újabb kutatások kimutatták, hogy az elszigeteltség, a nehéz környezeti kondíciók, a malária és egyéb betegségek különleges genetikai és antropológiai jellegzetességeket alakítottak ki a lakosságban. A genetikai elkülönülés megmutatkozik egyes betegségek gyakoriságában. Ilyen a sclerosis multiplex, a cukorbetegség, az autoimmun betegségek, a Wilson-kór vagy a talasszémia. De a különleges genetikai állománynak köszönhető a szigetlakókat jellemző hosszú élettartam is.

A II. világháború belső migrációs hullámainak köszönhetően jelentős szárd közösség alakult Piemontban (71.000 fő), Ligúriában (29.000 fő), Lombardiában (58.000 fő), Toscanában (23.000)és Lazióban (51.000 fő).

Demográfiai adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget lakossága az utóbbi 140 évben megháromszorozódott. Szardínia egyike azon kevés európai régióknak, ahol a modern gazdaság érintetlen természettel él együtt. Ennek magyarázata az alacsony népsűrűségben rejlik ( 69,44 fő/km²). Kb. 1 millió 700 ezren laknak a szigeten, ami ezzel a harmadik legalcsonyabb népsűrűségű olasz régió Valle d’Aosta (37 fő/km²) és Basilicata (60 fő/km²) után. Egyedül Cagliari megye az, ahol a népsűrűség magasabb az olasz átlagnál (122 fő/km²). A külföldi lakosok száma 30.115 fő, ez a teljes lakosság 1,8%-a. A szardíniai családok átlagosan 2,5 főből állnak.

Szardínia megyéinek lakossága
(2008 december 31.)[1]
Megye Rövidítés Lakosság Terület Népsűrűség Községek Székhely
Cagliari CA 560.244 4.569 122,6 71 Cagliari (157.590)
Carbonia-Iglesias CI 130.581 1.495 87,3 23 Carbonia (30.086), Iglesias (27.599)
Medio Campidano VS 103.135 1.516 68,1 28 Villacidro (14.544), Sanluri (8.544)
Nuoro NU 161.118 3.934 41,0 52 Nuoro (36.469)
Ogliastra OG 58.152 1.516 31,4 23 Tortolì (10.651), Lanusei (5.711)
Olbia-Tempio OT 154.706 3.399 45,5 26 Olbia (53.923), Tempio Pausania (14.241)
Oristano OR 167.689 3.040 55,2 88 Oristano (32.461)
Sassari SS 336.764 4.282 78,6 66 Sassari (130.701)
Szardínia 1.672.422 24.090 69,4 377 Cagliari
Szardínia 10 legnépesebb városa
(2008 augusztus 31)[1]
Város Lakosság
1 Cagliari 157.686
2 Sassari 130.202
3 Quartu Sant'Elena 71.254
4 Olbia 53.229
5 Alghero 40.896
6 Nuoro 36.486
7 Oristano 32.434
8 Carbonia 30.039
9 Selargius 29.086
10 Iglesias 27.641

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Menhírek, Pranu Muttedu
Történelem előtti templom romjai, Monte d'Accoddi

Szardínia történelme az ősidőkbe nyúlik vissza. 1979-ben a paleolitikumból (Kr. e. 150 000) származó leleteket találtak a szigeten.

A történelem előtti Szardínia lakosai obszidiánnal kereskedtek. Ez egy olyan kőzet, amelyből az első, durva megmunkálású eszközöket készítették. Kereskedelmi tevékenységük közel hozta a szigetlakókat a Földközi-tenger mentén élő népekkel.

Néhány, itt talált szőlőszemről DNS-teszt mutatta ki, hogy a világ legöregebb ilyen leleteiről van szó, kb. Kr. e. 1200-ból származnak, Egyiptom és Mezopotámia virágzásának idejéből. A Cannonau bort ebből a fajta szőlőből készítik, és föltételezhető, ez minden európai bor őse.

Nurági civilizáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nuraghe

A neolitikum és a Római Birodalom kora közötti időszak a nurági civilizációé. A nurági egy gránit- és bazaltkövekből, kötőanyag nélkül épült köralapú, átlagosan 10 m magas épület,amelyből még ma is kb. 8.000 található a szigeten (átlagban egy minden 3 km²-en) .Bizonyos helyeken csak pár száz méter választja el őket egymástól, pl. az ún Nuraghe-völgyben Trexentaban és Marmillaban. A rendeltetésük gyakorlatilag a mai napig nem tisztázott egyes elméletek szerint kizárólag védelmi szerepet játszottak, de egyes darabok templomként, a közösségi döntéshozás helyszíneként is működhettek. K A nurági-kort az i. e. 20. század-tól számítják.Feltételezések szerint építésük az i. e. 15. században kezdődött. A legismertebb nurági Baruminiben található, és azt az UNESCO 1997 –ben a Világörökség részévé nyilvánította.

Egyedülálló konstrukciók, amelyek Európa legnagyobb és legépebben fennmaradt megalitikus épületei.

A nurági egy megalitikus, csonka kúp alakú építménytípus, amely Szardínia egész területén eltérő sűrűséggel.[2]

Jellemzőik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nuraghék nagy része egy toronyból áll, amelyben egy belső lépcső vezet a tetőre vagy a felső emeletre. Stratégiailag fontos helyekre épültek, hegytetőkre, fennsíkokra, vagy völgyek bejáratához. Falaik néha a négyméteres szélességet is elérik, a nurágik átmérője az alapoknál akár 30-50 méter is lehet. A bejárat gyakran a déli oldalon található, és egy folyosóra nyílik, amely egy kerek szobába vezet.

Nurágifalvak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes nuraghék elszigeteltek, mások azonban egymás közelébe épültek, vagy egymással összeköttetésben állnak, esetleg egy fal veszi őket körül, és egészen egy falu képét mutatják. A mindennapi élet ezekben a szerény épületekben zajlott, melyek tetejét ágakból építettek. A nurágicivilizáció későbbi szakaszában kialakult egy fejlettebb típus is, amelyben az egyes életszínterek már egymástól elkülönültek, volt egy kis udvaruk, és még kemence is a kenyérsütéshez.

A falvakban találunk kifejezetten a köz céljait szolgáló épületeket is, ahol pl. gyűléseket tartottak, ezekben kőből készült ülőalkalmatosságokat helyeztek el az elöljárók számára.

Legfontosabb nurágitelepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Macomer - Nuraghe Succuronis
Az "óriások sírja", Dorgali
Bronzszobor a nurági kultúrából

A shardanák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Azt föltételezik, hogy a shardanák a Földközi-tenger keleti vidékéről érkezhettek ide. A shardanák csatlakoztak a „shekelesh” néphez, és létrehozták a „tengeri népek” szövetségét. III. Ramszesz egyiptomi fáraó mért rájuk vereséget saját földjén, Egyiptomban, Kr. e. 1180-ban. A shardanák és shekeleshek alkotta népcsoportot az egyiptomiak a „távoli szigetek népének” nevezték. Ez arra utal, hogy a shardanák már Szardínián élhettek az Egyiptom elleni invázió idején. Valójában a legtöbb tombe dei giganti, „óriási sírkő” úgy néz ki, mint egy-egy hajó, függőlegesen a földbe állítva, ami a tengerjáró életmódra utalhat. Nyelvészeti tanulmányok szerint a lüdiai Sardis városa lehetett a kiindulópont, ahonnan végül elérték a Tirrén-tengert, ahol kettéváltak: egy részük Szardíniára ment, másik részük pedig nem más, mint az etruszkok népe. Mindamellett az eredeti szardíniai népességel kapcsolatos elméletek döntő része elsősorban a genetikai kutatásra támaszkodik, és a hagyományos kelet-nyugati népmozgások keretén belül vizsgálódik. A vizsgálatok szerint Szardínia népessége genetikailag nem rokona a környező népeknek. Ez elsősorban az elszigeteltség miatt lehet így, noha más okok, így az pre-indoeurópai, neolitikus népekkel való kapcsolatok is hozzájárulhatnak a genetikai távolsághoz.

A népsűrűség, a neolitikumból származó építészeti maradványok puszta mérete arra enged következtetni, hogy jelentősebb népesség lakhatta a szigetet.

Római termálfürdő romja, Fordongianus

Föníciaiak, karthágóiak és Róma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kr. e. 1000 körül föníciai telepesek kikötőket hoztak létre a szardíniai partokon. Kr. e. 509-ben háború robbant ki az őslakos nurágok és a föníciaiak között. A telepesek Karthágótól kértek segítséget, aminek következtében a sziget Karthágó része lett. Kr. e. 238-ban, miután a Római Köztársaság az első pun háború alatt vereséget mért a karthágóiakra, ez utóbbiak átengedték a szigetet a győzteseknek.

Szardínia és Bizánc[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

456-tól 534-ig az észak-afrikai vandálok királyságához tartozott a sziget, egészen addig, amíg bizánci császár, I. Justinianus el nem foglalta. A bizánci uralom alatt a Caralis városában székelő birodalmi képviselő irányította a területet. Valójában a bizánciak hatalma nem terjedt ki a sziget keleti részén elterülő, hegyvidéki Barbagiára, és itt független királyság működött a hatodiktól egészen a kilencedik századig.

A giudicatok kora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 8. század kezdetén arab és berber hordák támadtak a szigetre. Szicília 832-es meghódítása után a bizánciak képtelenek voltak megvédeni legtávolabbi tartományukat, és a tartományi bíró független hatóságként kezdett működni. A helyi védelmet úgy szervezte meg, hogy a szigetet négy „giudicato”-nak nevezett részre osztotta, ezek: Gallura, Logudoro, Arborea és Caralis voltak. 900-ra e négy kerület mindegyike független, alkotmányos királysággá vált. Számos alkalommal Pisa és Genova hatalma alá került valamelyikük. 1323-ban az Aragóniai Királyság megkezdte Szardínia elfoglalását. Arborea ennek sikeresen ellenállt, és egy időben ahhoz is közel járt, hogy az egész szigetet irányítása alá vonja. Utolsó uralkodója, Narbonne-i Vilmos azonban a döntő csatában vereséget szenvedett az aragónoktól (Sanluri csata, 1409. június 30.). Alghero városának őslakóit kitelepítették, és katalán hódítók költöztek a városba. Az ő leszármazottaik ma is katalánul beszélnek. Kasztília és Aragónia egyesítése után Szardínia az egységes Spanyolország szerves része lett.

Spanyol uralom alatt a szardíniaiakat szabályszerűen a spanyol flottában foglalkoztatták. 1571. október 7-én a lepantói ütközetben szardíniai tengerészek Don Juan de Austria admirális hajójáról átszálltak a török vezérhajóra, túlerővel legyőzték a személyzetet, és levágták a török tengernagy fejét. Vezérük póznára feltűzött feje félelemmel töltötte el a törököket, akik így feladták a küzdelmet. Ez volt az első alkalom, hogy az európaiak tengeri csatát nyertek a törökök ellen, és előrevetítette az Oszmán Birodalom lassú hanyatlását.

Szardínia és a Savoyaiak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Piemonti-Szárd Királyság

Az 1713-ban befejeződött spanyol örökösödési háború által generált területi változtatásokat követően az utrechti békeszerződéssel 1713 és 1718 között a sziget a Habsburgok kezébe került. 1717-ben V. Fülöp spanyol király ugyan elfoglalta Szicíliával együtt, de az 1718-as londoni szerződés aztán II. (Savoyai) Viktor Amadenak ítélte. A szigeten intenzív volt a banditizmus és a bűnözés egyéb formái, ezért a Savoyai-kormány megpróbálta azt elcserélni valamely más területtel. Ez a próbálkozásuk sikertelennek bizonyult, ezért aztán próbálták erősebb katonai jelenléttel visszaszorítani azt.

1732-ben III. Károly Emánuel került trónra, aki 1738-ban a pápával együtt megszervezte egy csoport ligur származású halász-kereskedő visszatérését a szigetre. Ők eredetileg Pegliből származtak, de 1540-től a Tunisz közelében található Tabarka városában éltek. A halászokat San Pietro szigetére telepítették. A Savoyaiak a szárdokra nehezedő pénzügyi nyomást növelték, de szinte semmit nem tettek Szardínia feudális viszonyainak megreformálása érdekében, így a szegénység nem csökkent, az elégedetlenség pedig nőtt. A szárdok forrongani kezdtek, felkeltek a jobb életkörülményekért. 1789-ben több falu megtagadta az adófizetést. A francia forradalom hatására a szárd tiltakozásokat intellektüellek is támogatták.

A forradalom után a köztársasági Franciaország egész Európában védelmezte a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméit. 1793-ban a francia flotta elfoglalta Carlofortét és Sant’Antiocot, ahol felemelték a szabadság zászlaját. A klérus és az arisztokrácia erőteljes propagandával meggyőzték alakosságot a franciák veszélyességéről, őket a vallás ellenségeként, erőszakosként festették le. A propaganda eredményes volt, és szárd önkéntesek visszaverték a francia csapatokat.

A szárdok képviselői Torinóba utaztak, hogy III. Viktor Amadénak előterjesszék az ún. öt kérdést, egy igazi alkotmányos programot. Ebben kérték a parlament összehívását; a szárd nép ősi privilégiumainak megerősítését; a katonai, civil és egyházi hivatalokba szárdok kinevezését; Torinóban egy, csak Szardíniával foglalkozó minisztérium; Cagliariban pedig egy,a legitimitást ellenőrző tanács felállítását. A küldötteket hónapokig Torinóban tartották eredmény nélkül, míg Szardínián egyre nőtt a feszültség.

A küldöttek kéréseinek elutasítása 1794. április 28-án felkelést szított a szárd nép körében, akik foglyul ejtették az alkirályt valamennyi piemonti hivatalnokkal együtt, és két nap elteltével elüldözték őket a szigetről. Ennek emlékére 1993. óta április 28. a szárd nép ünnepe, a ” Sa die de sa Sardigna”(Szardínia napja). A felkelés több szárd városban is követőkre nyert, így Oristanoban, Bosaban, Milisben és Bauladuban.

A francia forradalom által generált érzelmeket kihasználva a sassari nemesség a királytól a Cagliaritól történő függetlenedést kérték, amely természetesen ellenreakciót váltott ki a cagliariakból, akik 1795. december 28-án Sassariban tüntettek. Ebben a helyzetben emelkedett fel Giovanni Maria Angioy bíró személye, aki már az alkirály 1793-as elűzésekor feltűnt. Angioy három hónapig próbált egyeztetni a földesurak és vazallusaik között, de amikor szembesült a kormány és Cagliari érdektelenségével, új tervet dolgozott ki, és antifeudális menetet tervezett Cagliariba, amelyet azonban még Oristanoban leállítottak, mivel a király időközben elfogadta a szárd követeléseket (öt kérdés).

1799-ben a francia csapatok elfoglalták Piemontot arra kényszerítve a Savoyaiakat, hogy Szardíniára húzódjanak vissza, ahol 1814-ig maradtak. Az uralkodó jelenléte a szigeten elégedetlenséget szított, és ez 1812-ben egy felkeléshez vezetett, amelyet keményen levertek, vezetőit kivégezték. A piemontiak a terület legteljesebb ellenőrzésében voltak érdekeltek, annak gazdagságának kiaknázásában. 1820-ban I. Viktor Emánuel lehetővé tette a magántulajdont először Szardínia történetében. Hozzá kell tenni, hogy a magántulajdon természetesen a piemotiaknak kedvezett.

A Szárd Királyság vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1847-ben Szardíniát teljesen egybeolvasztották a Savoyai-ház birtokaival. Az egységes állam 14 évvel később, azaz 1861-ben az Olasz Királyságban teljesedik ki.

Közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szardínia megyéi

Szardínia egyike a speciális autonóm státusszal rendelkező régióknak (Regione autonoma a statuto speciale) Olaszországban. A státuszt az 1948 évi olasz alkotmány biztosítja a régiónak, amely közigazgatási és kulturális autonómiát garantál Szardíniának. A statútum rendelkezik Szardínia közigazgatásáról. A régió szervei:a regionális tanács, a regionális giunta és a régió elnöke. Az elnököt 2001. óta közvetlenül választják. Képviseli a régiót, és meghatározza a régió politikai irányvonalait. A regionális tanács a régió törvényhozó és politikai képviseleti szerve,amelyet ötévente választanak, és nyolcvan tagja van. A giunta a régió végrehajtó szerve. Tizenkét tag és a régió elnöke alkotja. A statútum meghatározza a régió és az állam kapcsolatait is, csakúgy, mint a pénzügyeket,és azok ellenőrzésének módját.

2001-ig Szardínia régió négy megyére oszlott,amelyek a következők voltak:

  • Cagliari, (Provincia di Cagliari), közigazgatási székhelye: Cagliari,
  • Oristano, (Provincia di Oristano), közigazgatási székhelye: Oristano,
  • Sassari, (Provincia di Sassari), közigazgatási székhelye: Sassari,
  • Nuoro, (Provincia di Nuoro), közigazgatási székhelye: Nuoro.

2001-ben aztán a négy létező megye mellett még négyet hoztak létre,amelyek a gyakorlatban 2005-ben kezdték meg működésüket:

Az újmegyék egyelőre csak adminisztratív jellegűek, és elsősorban a pénzügyi alapok hatékonyabb elosztását szolgálják.Az új megyékben nem működnek állami hivatalok megyei szntű kirendeltségei.

Nyelvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kétnyelvű tájékoztató tábla

Szardínia Autonóm Régió 1997-ben kibocsátott egy kerettörvényt a szárd nyelv védelméről és előremozdításáról. A törvény széles teret enged a szárd kisebbségi nyelvnek, és demokratikus módon elismeri több nyelv jelenlétét a szigeten:az algheroi katalánt, a carlofortei és casalettai tabarchino-ligur nyelvet, és a turritano és gallurese dialektusokat is.

A törvény támogatja a szárd nyelvű médiumok működését, pénzügyi hozzájárulást nyújt szárd televíziós és rádiós műsorok készítéséhez, valamint újságok megjelenéséhez.

A törvény ösztönzi a szárd nyelvű kultúra terjesztését a helyi szervezetek, egyesületek, egyetemek, szintjén, és ehhez pénzügyi támogatást is biztosít. különösen lényegesnek tartja a szárd nyelvű irodalmi versenyeket és díjakat, a szárd öntudat erősítését szolgáló események szervezését. .[3]

Az olasz és a szárd mellett két korzikai eredetű nyelvet is beszélnek a szigeten: a sassari nyelvet (sassarese) és a gallurai nyelvet (gallurese). Alghero városában katalánul,Carlofortéban és Calasettában pedig egy ligúr dialektust beszélnek. Néhány kisebb településen az idősek venetói és isztriai-dalmát dialektust használnak.

Szárd independentizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szárd independentizmus (szárd nyelven indipendentismu sardu) egy társadalmi, kulturális és politikai irányzat,amely Szardínia Olaszországtól való függetlenedését célozza demokratikus eszközökkel. Az irányzat hívei abból indulnak ki, hogy a szárd egy állam nélküli nemzet, az olasztól független saját történelemmel, nyelvvel és kultúrával. Több politikai szerveződés képviseli a függetlenedés eszméjét: a Sardigna Natzione Indipendentzia, az Indipendentzia Repubrica de Sardigna és az A Manca pro s'Indipendentzia. Bár a mozgalom önmagát békésnek tartja, és elutasítja az erőszakot, nem hiányoznak történetéből a terroristaszerveződések akciói sem. Ilyen volt például, amikor 2004-ben az Organizzazione Indipendentista Rivoluzionaria szervezet dinamitmerényletet szervezett Silvio Berlusconi ellen annak Tony Blair-el történő Porto Rotondoban zajlott találkozójakor. Sajátos lépésre szánta el magát 2008-ban egy önjelölt szárd szeparatista, Salvatore Meloni, aki egy apró kopár szigeten saját köztársaságot alakított ki (Mal di Ventre-i Köztársaság).

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Via Roma út Cagliariban
Gyárépület, Porto Torres

Szardínia gazdasági növekedése 1951-ben indult, amikor egy bizottság mandátumot kapott a sziget gazdaságának fejlesztésére vonatkozó tanulmányok végzésére. A bizottság 1958-ban mutatta be jelentését, amely sok kívánnivalót hagyott maga után, így 1959-ben újabb bizottság alakult, amelynek 1960-as jelentése már jóval konkrétabb volt. Ennek eredményeképpen az olasz kormány 1962-ben hozott egy törvényt, amely Szardínia gazdaságának előremozdítását szabályozta.

Szardínia gazdasági fejlődését három szakaszra oszthatjuk. Az első az 1945 és 1955 közötti időszak,ami alatt a sziget alkalmazkodott Olaszország életmódjához és körülményeihez. A második szakasz alatt , 1956 és 1966 között a gazdasági és társadalmi helyzet a régióban gyorsan változik. A harmadik fázis egészen a mai napig tart, jellemzői a jelentős társadalmi és gazdasági fejlődés, a népesség látványos növekedése. Ekkor szorult vissza az analfabetizmus, javult az oktatás színvonala, elterjedtek a telekommunikációs eszközök, az autók, és ugrásszerűen fejlődött a tengeri és légi közlekedés.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szardíniai ipar - ide nem értve a bányászatot- a 60-as, 70-es években indult növekedésnek az olasz állam pénzügyi támogatásának köszönhetően. Ipari központok kerültek kialakításra Cagliariban (Macchiareddu és Sarroch) és Porto Torresben. Így születtek a petrolkémiai komplexumok és olajfinomítók. Jelentős még az élelmiszeripar, ezen belül is elsősorban az állattenyésztéshez kötődő tej-és húsipar, valamint a halászathoz kapcsolódó tonhalfeldolgozás;a parafafeldolgozás, a textil-és gépipar.

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szárd növénytermesztés kiemelkedő termékei a szőlő, a citrusfélék,az oliva és az articsóka. Ez utóbbi az egyetlen exporta is termelt növényük. A parafa természetes élőhelye a sziget,és a régió ennek egyik legfontosabb előállítója Olaszországban. A Campidano-síkságon árpa-zab-és búzatermesztés folyik. Az állattenyésztésnek évszázados hagyományai vannak a szigeten, Szardínia adja az olasz juh-és kecskeállomány egyharmadát, és az Olaszországban előállított juhtej fele innen származik.

Idegenforgalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jachtok a szárd partoknál

Enyhe klimájának, érintetlen vidékeinek, vizei tisztaságának köszönhetően Szardínia évről évre egyre több látogatót vonz. 2007-ben a a sziget látogatóinak száma először lépte túl a 10 milliót. Az első turisztikai célú befektetések 1948-ban történtek a malária végleges legyőzésével, valamint az autonóm státusz megszerzésével egyidejűleg. A szektor az 1950-es és 1960-as években indult fellendülésnek, elsősorban Alghero környékén. A robbanásszerű növekedés akkor indult be igazán, amikor Āgā Khān izmaelita herceg kialakította a Costa Smeraldat (Smaragdpart) Porto Cervonál, Arzachena községben. Ma a turizmus a sziget gazdaságának húzóágazata, és már nem csak a tengerparti üdülésre, hanem a kulturális és lovasturizmusra, a túrázásra és vitorlázásra is koncentrál.

Bányászat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szardínia az ásványkincsekben leggazdagabb olasz régió. Az ókortól kezdve az obszidián-, az ezüst-, a cink- és a rézlelőhelyei tették fontos kereskedelmi útvonalak állomásává. Az 1800-as évektől szén-, antimon- és bauxitbányákat nyitottak; ezek közül a legfontosabbak Iglesias, Guspini és Arbus környékén találhatók. Jelenleg a bányászat alacsony versenyképessége miatt válságát éli. Másfél évtizeddel ezelőtt nagy rohamban kezdődtek az arany utáni kutatások a szigeten, és ausztrál társaságok beavatkozásának köszönhetően jelenleg Szardínia az egyetlen olyan olasz régió, ahol ipari körülmények között bányásszák az aranyat. A legjelentősebb bánya Furteiben található, amelyet azonban a készletek kimerülése miatt hamarosan bezárnak. Sassari környéke szintén gazdag aranyban, de környezetvédelmi és biztonsági okokból még nem indult meg a kitermelés.

Halászat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A múltban a gyakori szaracén fosztogatások bizonytalanná tették a halászatot,manapság azonban egyre többen élnek ebből a tevékenységből. Különösen fejlett Cagliari környékén, Algheroban és a Sulcis-szigetek partjainál.Oristanonál elsősorban angolnát és tengeri pért (Mugil cephalus)halásznak, Olbiánál kékkagylót. Alghero, Bosa és Santa Teresa a homár fő lelőhelyei. A tonhalászat a 16. század óta folyamatos Carloforténál.

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szárnyashajó Olbia közelében
Szardínia vasúti térképe

Szardínia szempontjából különösen fontos,hogy az elszigeteltség feloldására jól fejlett közlekedési hálózat kösse össze a szigetet a kontinentális Olaszországgal. Ennek érdekében fejlett reptéri-és kikötői hálózatot építettek ki. A szigetet annak területén több reptéren, valamint tengeri kikötőn keresztül is megközelíthetjük, amelyek Szardínia egész területét jól lefedik. Modern komphajók biztosítják az utazást Szardínia és az olasz félsziget legfontosabb kikötői,Civitavecchia, Genova, Livorno, Piombino, Nápoly, Palermo és Trapani között. Hajók indulnak Szardíniáról Franciaország fontos kikötőibe, Toulonba, és Marseillebe, valamint Tuniszba, és Barcelonába is. A legjelentősebb szardíniai kikötők : Arbatax, Cagliari, Golfo Aranci, Olbia és Porto Torres.

Szardíniának három nemzetközi, és két regionális repülőtere van. Nemzetközi légikikötői: Alghero-Fertilia, Olbia-Costa Smeralda, Cagliari-Elmas a fő olasz városokkal, valamint az Egyesült Királysággal,Spanyolországgal, Németországgal és Skandináviával kötik össze a szigetet, míg a regionális repterek- Oristano-Fenosu és Tortolì-Arbatax- belföldi járatokat üzemeltetnek.

A szardíniai lakosok kedvezményes áron vehetik igénybe a repülő- és hajójáratokat.

Szardínia az egyetlen olyan olasz régió, ahol nincs autópálya, de a sziget legfontosabb településeit hatékonyan kötik össze az ingyenesen igénybe vehető szupersztrádák.

Szardínia vasúti hálózata kb. 1035 km hosszú, amely 43m vasút/km² sűrűséget jelent. A vasútvonalakat két társaság üzemelteti, az Olasz Államvasutak (Ferrovie dello Stato), és az ARST S.p.A., amely Szardínia régió tulajdonában áll. A hálózat a régió valamennyi megyéjét lefedi.

Oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szardíniának két egyeteme van :

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pane carasau

A szárd konyha egyedülálló, ugyanakkor összetéveszthetetlenül olasz, keverednek benne a szárd hagyományok és a kívülről érkező ízek. A sziget lakói nagy húsfogyasztók, elsősorban a tengerparttól távolabb eső belső területeken. A gasztronómiát természetesen nagymértékben befolyásolja a pásztorkodó életmód. Kedvelt fogás a nyárson sült bárány és malac.A kenyeret könnyű formában készítették, hogy a pásztorok könnyen magukkal vihessék, a juhsajtokat sokáig érlelték,hogy tovább tartsanak. A sziget szegénységéből fakadóan semmit nem pazaroltak: szamárkolbász, lóhús,pacalos szendvics, vér,mind szerepelnek a hagyományos szárd konyhában. Azért természetesen akadnak itt kiváló halételek is, pádául tonhal San Pietro szigetén.

Előételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az előételek nem jellemzőek a hagyományos szárd konyhára, ebben a többi olasz régió befolyásolta a helyi gasztronómiát. Előételként kemencében sült kenyeret szolgálnak fel különböző felvágottakkal, sajtokkal, olivabogyóval.

Kenyér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több száz fajta durumlisztből készült kenyeret fogyasztanak, amelyek településenként változnak. A legismertebb a pane carasau,amelyet az arabok telepítettek itt meg a 9. században. Nagyon vékony, ennek köszönhetően sokáig eláll. Ismert még a civraxiu,amely egy kerek alakú,kb. egy kilós kenyér,amelynek héja ropogós, belseje puha. A helyiek szeretik a roston sült malac vagy bárány szaftjába mártogatni.

Levesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb olasz regionális konyháktól eltérően Szardínián kedveltek a levesek, amelyek gyakran olyan tartalmasak , hogy egytálételként is megállják helyüket.Ilyen például a suppa cuata,ami húsleves, benne kenyér-és sajtdarabok,sütőben elkészítve.

Tészták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legjellegzetesebb tésztafajtájuk a malloreddus,más néven gnocchetti sardi, vastag, kagyló alakú tészta sáfránnyal ízesítve,amelyet általában kolbászos, paradicsomos szósszal tálalnak.

Húsételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A porceddu (kismalac) a legnépszerűbb húsétel, mellette a bárány valamint a kecskegida. A porceddut először lassú tűzön megsütik,majd mirtuszlevelekre fektetve pihentetik, lehetőleg parafatálcán. Meg kell említeni azt az ősi roston sütési módszert ("mallori de su sabatteri"),amelyet elsősorban Nuoro környékén alkalmaztak. A sütnivaló állatokat a nagyobbtól a kisebb felé haladva egymásba helyezik. A borjúba egy kecskét, a kecskébe egy kismalacot, stb., aztán az egészet egyszerre sütik meg.

Pecorino sardo juhsajt

Sajtok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szárd sajtkultúra legismertebb terméke,az eredet védett juhsajt,a pecorino sardo.Szardínián a juhtenyésztésnek nagy hagyománya van,és a római hódítás óta Szardínia Szicíliával és az afrikai provinciákkal együtt fontos sajttermelő zónává vált. A pecorino sardo két változatban kerül forgalomba,az egyik a fiatal,a másik az érett.Különlegességét a szárd juhnak köszönheti, amely kitűnő minőségű tejet ad.

Édességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szigeten az édességek igen változatos képet mutatnak. A legismertebb szardíniai desszertek a sebada, amely egy kerek, sajttal töltött tészta olajban kisütve ésmézzel ízesítve; az ancini, ami ánizzsal ízesített linzertészta. Külön említést érdemel a méz, amelyet az egész szigeten termelnek, különösen Gallura és Barbagia területén, valamint a déli részeken, ahol az enyhe klíma, és az ebből következő hosszabb virágzási idő elősegíti a termelést. A szárd édességek jelentős része mézzel gazdagított [4].

Borok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szardínia bortermelése a legarchaikusabb Olaszországban, és különösen érezhető rajta a spanyol hatás. Leghíresebb borszőlői a Cannonau és a Carignano, amelyek az Ibériai-félszigetről származnak. az itt termelt borok nagy résézét a szigeten fogyasztják el. Minőségi borai a Cannonau, a Vermentino di Gallura, a Vernaccia és a Carignano del Sulcis.

Likőrök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szardínia szőlőinek jelentős része alkalmas likőrök előállítására. A leghíresebb likőr kétségtelenül a mirto, de emellett folyik pálinkagyártás is. Acquavite: átlátszó alkolholos ital,amelyet az egész szigeten gyártanak, "Filu 'e ferru", "abba ardente", és "Filu 'e ferru" neveken is ismert. Limoncello :szárd citromból készült likőr, amit étkezés után fogyasztanak.

Mirto :sötétvörös színű likőr, amelyet alkohol, és mirtusz keverékéből állítanak elő.

Hagyományok és ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

S.Efisio ünnepe Cagliariban

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szardínián az ünnepek elválaszthatatlan része a néptánc, a zene, és a gyönyörű, hagyományos viselet bemutatása. Gyakran fontos szereplők a lovak is, például a S'Ardia di Sedilo ünnepen Oristano megyében. Az eseményt Constantinus császárnak dedikálják, és egy lovasverseny köré szerveződik, amelynek résztvevői azokra az ókori lovagokra emlékeznek, akik életüket adták a Szent Kereszt védelmééért.

A legismerteb szárd fesztivál S.Efisio ünnepe Cagliariban, amely május 1-jén kezdődik és1657.óta minden évben megrendezésre kerül. A kosztümös csoportok felvonulása Cagliariból indul és Noráig érkezik ( Cagliaritól kb. 35 km). A fesztivált a harcos mártírnak ajánlják, aki megszabadította a lakosokat a pestistől és a kalóztámadásoktól. Az ünnep alatt a szent szobrát ékes ruhákba öltöztetve egy ökrös szekérre rakják, és az hordozza végig az úton. A menet az éjszakát Sarrochban tölti, ahonnan továbbhalad Noraba,majd május 4-én visszaundul Cagliariba, ahol hívők fogadják..[5]

Fonniban, Nuoro megyében Keresztelő Szent János ünnepén szintén tartanak egy lóversenyt, ahol minden versenyző kap egy madár alakúra sütött kenyeret, aminek neve "su pigione".

Bonoban, Sassari megyében augusztus végén üneplik a védőszentjüket, San Raimondo Nonnatot egy igen különleges hagyomány keretében. A lakosok egy ökrösszekeret kísérnek, ami egy hatalmas tököt szállít. A San Raimondo templomhoz érve, ami egy dombon áll, a menet megáll,és legörgetik a tököt a domboldalról. Ezzel az eseménnyel a 18 században a királyi hatalom ellen harcoló őseikre emlékeznek, akik az ellenség elől a dombról legurulva rejtőztek el.

Cabrasban, Oristano megyében rendezik meg minden évben a mezítlábas futást a San Salvatore tiszteletére tartott körmenet alatt. A Szent szobrát a kegyhelyre futva viszi egy csapat fehérbe öltözött, mezítlábas fiatal. Ezzel emlékeznek őseikre, akik évszázadokkal ezelőtt titokban menekítették védőszentjük szobrát ellenségeik elől.

Selargiusban, Cagliari megyében hagyományőrző esküvőt rendeznek, ahol felevenednek az egykori hagyományok a teljes lakosság bevonásával. Az ünnepség a jegyesek megáldásával kezdődik a pár szüleinek háza előtt. A szülők búzát, sót és pénzérméket szórnak a térdelő pár fejére a szerencse és a gazdagság érdekében. A barátok és rokonok a templomig kísérik a párt, ahol szárd nyelvű ceremónia keretében összeadják őket

Szárd viseletek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Selargius népviselete

A hagyományos szárd viseletek faluról falura haladva változatos képet mutatnak. Amiben megegyeznek,az az aprólékos kidolgozottság, a női viselet színes kavalkádja, a férfi öltözék komolysága.

A ruházatok ahelyi kultúra mellett a sziget történelméről is sokatelárulnak, hiszen felfedezhetjük bennük az itt megforduló népek örökségét (rómaiak,keletiek, hispánok, mórok, stb.).

A kiegészítők, díszek még jobban kiemelik a ruhák eleganciáját. A hagyományos öltözék elválaszthatatlan részei az arany-és ezüstgombok, a gyűrűk, a karkötők, a nyakláncok, a medálok, csatok.

A férfi öltözék része: a kalap, az ing, a mellény, a zeke, a fehér lenvászon nadrág, esetleg egy kabát. Jellegzetes a "gabbanu", a pásztorok által viselt juhszőrkabát, a "collettu", amely egy térdig érő, elöl nyitott, és bőrszíjjal összefogott bőrkabát.

A női viselet jóval gazdagabb és változatosabb: a legkülönbözőbb fejfedők váltogatják egymást, az ing mindig fehér, a mellény színes, díszítésként aranyékszereket,koralllokat, igazgyöngyöket használnak.[6]

Világörökségi helyszín[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Barumini, Su Nuraxi: a Kr. e. 13.-6. századig fejlődő nurágiváros

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A modern értelemben vett szervezett sport Szardínián a 19. század második felében kezdett elterjedni. Kezdetben az egyes sportágakat az elit illetve a katonai osztály gyakorolta. Később a tömegsport, különösen a kerékpározás térhódításával a kevésbé vagyonosabb rétegek is aktív sportolásba kezdhettek. Az első sportegyesületek Cagliariban, Sassariban és a sziget délnyugati részén szerveződtek, ahol nagy volt a bányamunkások koncentrációja. Jelenleg a lakosság 20%-a űz valamilyen sportot. A sziget csapata gyephokiban, labdarúgásban, kosárlabdában, kézilabdában, vízilabdában, röplabdában, rugbyben, baseballban, softballban az olasz első-és másodosztályban játszanak.

Labdarúgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget az otthona az1920-ban alapított, az 1969/70-es szezonban olasz bajnoki címet szerző, és jelenleg (2011) az olasz első osztályban játszó Cagliari Calcio focicsapatának.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Statistiche demografiche Istat (olasz nyelven). Istat. (Hozzáférés: 2008. október 23.)
  2. documenti/7_87_20070312123352.pdf a nurágik elterjedtsége (olasz nyelven). regione di Sardegna. (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
  3. Normativa (olasz nyelven). sardegnacultura.it. (Hozzáférés: 2011. március 11.)
  4. salvatore Colomo: Guida pratica della Sardegna. (hely nélkül): Editrice Fotografo Sardo. 1995. 20. o. ISBN 9788860132512  
  5. Principali festivitá (olasz nyelven). monosardegna.net. (Hozzáférés: 2011. március 11.)
  6. costumi sardi (olasz nyelven). costumi sardi. mondosardegna.net. (Hozzáférés: 2011. március 13.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sardi című olasz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sardegna című olasz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Indipendentismo sardo című olasz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • http://www.regioni-italiane.com/feste_e_tradizioni_sardegna.htm
  • Salvatore Colomo: Guida Pratica della Sardegna (1995), p. 6-25.
  • http://www.unica.it%7C Università degli Studi di Cagliari honlapja
  • http://www.uniss.it%7C Università degli Studi di Sassari honlapja

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szardínia (sziget) témájú médiaállományokat.