Kolbász

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nyers kolbászfüzér
Csabai kolbász teknőben
Felfüstölt kolbász szálak lógnak a kamrában

A kolbász, kalbász, kóbász tisztára mosott disznóbélbe vagy műbélbe töltött, apróra vágott vagy darált húsból és szalonnából készült, sóval, általában fűszerpaprikával és egyéb fűszerekkel készült húskészítmény. A kolbászfélék füstöléssel történő tartósítása régi élelmiszer-technológiai eljárás, mely Európa legtöbb részén elterjedt, szerves része az európai konyhának. A töltelék húsmassza az ínhártyáktól megtisztított disznóhús, egyenlő mennyiségű szalonnával finomra vagdalva vagy darálva, kellő mennyiségű sóval, borssal, paprikával, citromhéjjal vagy fokhagymával fűszerezve. A kolbászokat sózással, hűvös levegőn történő szárítással és füstöléssel tartósíthatják.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már a régi rómaiak is sok kolbászfélét ismertek. Ezek közül a legismertebbek a tomacula, farcimen, farcimina, botuli, lumanicae, funduli,longaones, hillae és az apexabones.<--!ennek a felsorolásnak akkor lenne értelme, ha valami arról is lenne, hogy mik is ezek.--> A rómaiaktól a germánok átvették a kolbászkészítés művészetét, és a középkor folyamán egyre tökéletesítették. Németalföldön is ismerték már a középkorban ezt a száraz, füstöléssel tartósított húsféleséget. A kolbász elnevezés az ótörökből került Európába, ahol a qalbuz szó harapást, falatot jelent, a külbasti pedig a roston sült bordaszelet neve. Egy fennmaradt latin szövegben már 1373-ban előfordul a Kolbaz név, a Schlagli Szójegyzék szerint 1405-ből való a colbaz forma, a bécsi kiadású Michael Adámi: Ausführliche und neuerläuterte ungarische Sprachkuust című mű 1763-ból a kóbász alakot említi, a Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára 1865-ből a kalbász formát ismeri. A magyar kolbász mai lényegét a magyar ételkultúra és hagyomány alakította ki, ezért lényegesen különbözik a német Bratwursttól, a nürnbergi, a braunschweigi vagy a bajor kolbásztól, a spanyol csorizótól (chorizo), a lengyel kielbasától, az olasz és egyéb népek kolbászféleségeitől.

Régebben Magyarországon disznóöléskor általában kétféle kolbászt készítettek: A vastagbélbe töltött fehérkóbászt, azaz köleskásával készített hurkát és vékonybélbe töltött feketekóbászt. A hurkát hajdinakásával vagy burizzsel készítették. A hurkát néha disznóvérrel is keverik, ezt véres hurkának mondják. Faluhelyen régen a rizst nem ismerték. Májas hurkát a rövid eltarthatósága miatt ritkában készítettek.

Mára az elnevezések merevebb kategóriákat jelölnek: a kolbász lapockából, dagadóból, combból, kicsontozott disznótarjából, 25-35%-os zsiradékanyag szalonna - hozzáadásával készül. Kolbász készítéséhez a disznóhússal együtt marha-, birka, vagy vadhúsokat (őz, szarvas, vaddisznó) is felhasználnak.

Persze minden nép a saját jól bevált kolbászkészítési receptjére esküszik. A nagy, neves kolbász- és szalámikészítő üzemeknél a titkos receptet csakis a mesterek ismerték. A falvakban pedig régebben apáról fiúra szállt a receptúra.

Az egyik legismertebb és legkedveltebb magyar kolbászféleség a csabai kolbász előállítása csak Békéscsaba és Gyula városának közigazgatási területén történhet. Az alapanyagként felhasznált sertéshús és szalonna magyarországi tenyésztésű sertésekből kell származzon.

Kolbászkészítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kolbásztöltés Békéscsabán

A kolbászkészítés módjainak leírásánál az adalékanyagok - fűszerek, só - megadott mennyisége mindig kicsontozott színhúsban értendő. A kolbásznak való húst nem szabad megmosni, vízben áztatni, mert az így készült kolbász könnyen megromolhat. A húsra tapadt vért minden esetben száraz ruhával törölgessük meg, a nagyon véres részeket vágjuk ki. Az inas, mócsingos részeket, hártyákat, faggyús részeket, porcogókat darálás előtt távolítsuk el a húsról. Ez különösen fontos a marha-, a vad- és birkahúsok felhasználásakor.

A kolbászbelet langyos vízben tartsuk felhasználásig, mert az rugal­massá teszi, és megakadályozza a bél törését, szakadását. Ugyanez vonatkozik a műanyagbélre is. Noha az kevésbé szakad, és ha langyos vízben áztatjuk, rugalmassága is növekszik.

A kolbász súlyvesztesége - a felhasznált nyershús víztartalmától függően kilogrammonként kb. 3-5 százalék. Ez azt jelenti, hogy pl. 10 kg nyers, betöltött kolbászból ½ kg veszteség is előfordulhat, sőt tároláskor, a száradás következtében még további csökkenés várható. Ennek az a magyarázata, hogy a húsok víztartalma elég nagy, és már a füstölés alatt megkezdődik a száradási folyamat. Minél vékonyabb a kolbászbél, annál nagyobb lehet a súlyveszteség. A kolbásztöltés egyik legfontosabb szabálya, hogy a bélbe töltött kolbász olyan kemény legyen, amelyet a felhasznált bél fala kipukkadás nélkül elbír. Ha a belet nem tölti ki szorosan a hús, akkor a légbuborékokat tűvel meg kell szurkálni. Csak a betöltött, kész kolbászt szurkáljuk meg.

A kolbászbelet nem zsineggel kötjük el, hanem a bél egyik végén néhányat csavarunk, és ezzel elzárjuk a bél nyílását. A húst betöltjük az előzőleg méretre vágott bél teljes hosszáig. De követhetjük azt az eljárást is, hogy az elvágatlan belet több részben, csigavonalakba tekerjük, és a vég nélküli kolbászt utána daraboljuk méretre. Tetszés szerinti hosszúságban csavarunk egyet-egyet a betöltött kolbászon, és ily módon a 2-2,5 méteres kolbászbélből tetszés szerinti hosszúságú kolbászt készíthetünk. A betöltött, méretre vágott kolbászokat rögtön felakasztjuk egy rúdra, és szikkasztás után azonnal hideg füstre helyezzük.

Szalámikészítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Téliszalámi

A szalámikészítéshez ugyanazokat a húsféléket használjuk fel, mint a kolbász készítéséhez. Alapanyagának zsiradékszükséglete sem külön­bözik a kolbászétól. Ízlés szerint a szalámi lehet zsiradékosabb, illetve rostosabb alapanyagú. Szalámitöltés céljára a disznó végbele, valamint az állandóan kap­ható műanyag-szalámibél, esetleg marhavastagbél, lóvékonybél hasz­nálható.[1] A disznóvégbéllel (kuláré a végbél és a hozzátartozó vastagbél másfél méteres darabja)[2] óvatosan bánjunk, mert könnyen reped, különösen a töltésnél és az elkötésnél. A szalámi csak akkor áll el sokáig, ha keményre, feszesre töltjük.[3]

Töltés előtt a méretre vágott belet egyik végénél erős, vékony zsi­negel szorosan elkötjük úgy, hogy kétszer-háromszor megcsomózzuk. majd az így keletkezett darabkát visszahajtjuk, és újból megkötjük. Ez­zel a kettős kötéssel megelőzhető, hogy a szorosan töltött massza kitü­remkedjen a bélből. Olyan kötőzsineget használjunk, amelyik a szalá­mit súlyánál fogva biztosan megtartja a leeséstől. Minél vastagabb szalámibelet használunk, és minél keményebbre töltjük, annál kisebb a füstölés és a száradás utáni súlyveszteség.

Amennyiben töltés közben levegőbuborékokat észlelünk, tűvel szurkál­juk meg, vigyázva arra, nehogy a szúrás következtében kirepedjen. A keményre töltés és kötözés után felakasztjuk és cukros vízbe mártott kézzel végigsimítjuk. Ez a művelet nem csak lezárja a légbuborékok kiszúrásakor ejtett lyukakat, hanem füstölésnél elősegíti a jobb színeződést is.

A szalámi tartósított húsárunak minősül, ezért kellő gondot kell fordí­tanunk a fűszerezésre, a tartósítószerek használatára, a füstölésre, a hű­vös, szellős helyen történő érlelésre, illetve a tárolásra. Tartósító anyagként nátriumbenzoikum, salétromsó és borkősó egyaránt használható a töltött húskészítményeknél.[4]

Füstölés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A füstölés húsok, húskészítmények, szalonna- és kolbászfélék, valamint sajtok tartósítására használt eljárás. Régészeti ásatások igazolják, hogy a füstölés a szárítás és a sózás mellett a legősibb tartósítási eljárás. Amióta az emberiség a tüzet ismeri, füstjét húsok és halak konzerválására is használja. Magyarországon nagy hagyománya van a füstölésnek, régebben szinte minden falusi portán volt füstölő vagy szabadkémény. Egy 1573-ból származó leírás szerint a füstölés hozzátartozott a mindennapi élethez. „Vannak olyanok, akik a sonkákat és a megmaradt húst nem hordókba rakják, hanem egy deszkalapon állni hagyják 10 napig, majd felakasztják egy húsos kamrában, hogy átjárja a tiszta levegő. Miután egypár napot a levegőn volt, először enyhe, majd erősebb füsttel megfüstölik. A hús igen ízletes lesz, ha a füsttel együtt egy kis levegő is éri. Ha kezdettől fogva túl erős füsttel járatjuk meg, akkor a hús megbüdösödik.”

A füstölés időtartamától függően csökken a kolbász víztartalma, felülete kiszikkad és egy védőréteg keletkezik rajta. Faluhelyen a kolbász füstölését a kifejezetten erre a célra épített füstölőkamrákban végzik. A füst fa és fűrészpor lassú égetésével keletkezik. A speciális illatot árasztó fák, pl. fenyőfa erre nem alkalmas, mert illóanyagát teljesen átveszi a füstölt kolbász és a fából kiáradó gyanta megkeseríti azt. Bükkfa, bükkfafűrészpor, gyümölcsfa, gyümölcsfafűrészpor a legalkalmasabb a kolbászfüstölésre. Sok helyütt szőlőtőkét is használnak. A füst illóanyagai beívódnak a kolbászba, és kialakul a jellegzetes, enyhén barnás szín. A kolbászt egy napig általában hagyják szikkadni (füstölés nélkül), hogy majd jobban átjárja a füst, aminek a hőmérséklete nagymértékben meghatározza a végtermék eltarthatóságát. Forró füstöléssel nem szabad a kolbászt kezelni, mert a magas hő kiolvasztja a zsiradékot. A kolbász ettől száraz és kemény lesz, szeletelni sem lehet, illetve a magas hőmérséklet hatására a kolbász felületén kéreg képződhet, ami megakadályozza, hogy a füst kellő mértékben átjárja, így az idő előtt megromolhat. Lassú vagy hideg füstöléssel a hosszabb ideig tárolni kívánt kolbászféleségeket megfelelően tartósítják. Ha a felfüstölt kolbász színe erősen barnás, az annak a jele, hogy túlfüstölték. Ilyenkor az íze kesernyés lesz és közvetlen fogyasztásra alkalmatlanná válik. A kolbásznál a füstölési idő 3-5 napot vesz igénybe.

Magyar kolbászelnevezések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mangalica kolbász a Mangalica Fesztiválon - Budapest, 2013

Kolbász, kalbász, kóbász, kóbi, desznyó belébe gyúrt gyisznyóhús, fűszerezve

Kolbász a magyar közmondásokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • „Több nap, mint kolbász”[5]
  • „Máshol sem fonják kolbászból a kerítést”
  • „Rövid ital, hosszú kolbász, az a jó!”[6]
  • „Jó a hosszú kolbász és a rövid prédikáció”
  • „Ha a kutya fohásza teljesülne, kolbász esne az égből”(török közmondás)
  • „Az ünnep akkor jó, ha rövid a beszéd és hosszú a kolbász!”
  • „Sok zsírban sül jól a kolbász!”

Fajtanevek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezen a néven az ország bármely vidékén előállíthatók:

Földrajzi árujelzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csak az adott településen és közvetlen környékén állítható elő ezen a néven:

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kolbász témájú médiaállományokat.