Sopronhorpács

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sopronhorpács
Sopronhorpács Szent Péter és Pál templom.jpg
Római katolikus templom
Sopronhorpács címere
Sopronhorpács címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Nyugat-Dunántúl
Megye Győr-Moson-Sopron
Kistérség Sopron–Fertődi
Jogállás község
Polgármester Talabér Jenő[1]
Jegyző Czupy Jánosné
Irányítószám 9463
Körzethívószám 99
Népesség
Teljes népesség 843 fő (2014. január 1.)[2]
Népsűrűség 39,54 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 20,69 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Sopronhorpács  (Magyarország)
Sopronhorpács
Sopronhorpács
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 29′ 01″, k. h. 16° 44′ 18″Koordináták: é. sz. 47° 29′ 01″, k. h. 16° 44′ 18″
Sopronhorpács  (Győr-Moson-Sopron megye)
Sopronhorpács
Sopronhorpács
Pozíció Győr-Moson-Sopron megye térképén
Sopronhorpács weboldala

Sopronhorpács (horvátul Varpač[3]) község Győr-Moson-Sopron megyében, a Sopron–Fertődi kistérségben.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kisalföld nyugati kavicstakarós peremvidékén, a Répce-síkságon, az osztrák határtól 5 km-re fekszik. Völcsej, Egyházasfalu, Und és Zsira községekkel határos. Éghajlata mérsékelt. Jellemzője az Alpok közelsége. Csapadékosabb, szelesebb és kissé hidegebb az országos átlagnál. A napfénytartam évi átlaga 1900 óra, az évi középhőmérséklet 10 °C fok. A csapadék 625 mm/év.

Története és mai élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaház
A „körmagtár”
A községháza

A falu 1906-ban kapta Horpács helyett a Sopronhorpács nevet, 1933-ban egyesült a szomszédos Lédec községgel.

A csiszolt kőkorszakban már éltek emberek a falu területén, a korai vaskorból már a népcsoportok is ismertek: illírek, kelták, rómaiak, hunok, longobárdok, avarok és frankok. A honfoglalás körüli időkből nincsenek leleteink. Horpácsot az Osl nemzetség a 12. századtól birtokolta. 1230-ban említi először oklevél a községet. 1241-ben a falu népe a tatárok elől a környező erdőkbe menekült, a templom is leégett. IV. Béla bajor telepesekkel töltötte fel a lakosságot.

A 13. században Horpács és környéke sokat szenvedett a Kőszeg várából gyakran kicsapó rabló Németújváriaktól és Kőszegiektől. 1320-tól az Osl család egyik ágából származó Kanizsayak lettek a falu földesurai. 1526-ban majort létesítettek. 1529-ben és 1532-ben a török pusztított a községben. 1536-ban Nádasdy Tamás feleségül vette Kanizsay Orsolyát, ezzel Horpács is a Nádasdy család kezébe került. 1664-ben a a török ellen harcoló francia zsoldosok nagy pusztítást tettek a faluban. A Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétel miatt 1671-ben kivégzett Nádasdy Ferenc horpácsi birtoka rövidesen a Széchényi család kezére jutott először zálogbirtokként, majd 1711-ben örökjogon is. Széchényi Antal, a nagycenki földesúr 1760-ban örökölte Horpácsot.

Az 1800-as évek elejére az összes Széchényi birtok gróf Széchényi Ferenc kezén volt, aki 1814-ben három hitbizományt létesített fiai részére, Horpácsot Lajos kapta. 1711-től 1714-ig pestisjárvány dúlt a faluban, melynek a lakosság ötödrésze áldozatul esett, emiatt németeket telepítettek be. Az 1831–32-es kolerajárvány megtizedelte a lakosságot. 1848. október 12-én a honvédseregek Horpácsnál támadták meg Theodorovich tábornok horvátjait. 1858-ban egytantermes iskola épült Horpácson. 1860. április 26-án gróf Széchenyi István lelki üdvéért mondott gyászmisén az egész falu részt vett. 1896. május 17-én iskolai millenniumi ünnepséget tartottak, majd gyalogos búcsújáráson vettek részt Osliban. Ez év november 15-én alakult meg az Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Lédecet először egy 1461-ben kelt latin nyelvű oklevélben említik Kislédec néven. A középkortól kezdve a csornai prépostság birtoka. Gyakran Sopronhorpács kültelkeként szerepelt. 1588-ban a Nemeskéren tartott megyegyűlésen mentességet kaptak az adófizetés alól. A 17. század második felében zsellérközség lett. A jobbágytelkek száma a 18–19. században 24-26 között járt, a zsellérek száma 1828-ban 7 fő. A lélekszám 1785 és 1930 között 183-ról 256-ra emelkedett. A Bán nemzetség 1728-ban egymaga 10 családból állt, a falu népének tekintélyes részét ez alkotta. 1823-ban Drinóczy György kanonok megépíttette az új „tiszti lakot”, (ez lett később a kutatóintézet főépülete). A község közepe táján a déli házsor előtt fából épült harangláb állt. 1891-ben elhatározták, hogy a közút tengelyében kápolnát építenek, először 1893-ban mondtak benne szentmisét. A kápolna a környező gesztenyefákkal ma is impozáns látvány. Lédec a 20. század elején is élte a kisközségek egyhangú, kiszolgáltatott életét. Tűzifából is keveset kaptak. Ekkor már a környéken a találékonyságot jellemző ismert szólás: „Keresztbe viszik, mint a lédeciek a létrát”, ugyanis ők olyan széles utat vágtak maguknak az erdőben, hogy a létra keresztben is elférjen.

Az első világháborúban a 18–42 év közötti férfilakosság nagy része bevonult, 1920-ban avatták fel a horpácsi templom mellett a 18 hősi halott 12 eltűnt horpácsi és lédeci áldozat emlékművét, melynek minden költségét gróf Széchenyi Dénes vállalta magára. Ebben az évben alakult a Hangya Szövetkezet két üzlettel, 1925-ben pedig a Levente Egyesület. 1927-ben gróf Széchenyi László parkosíttatta a Horpács közepén elterülő lapályos területet. 1930-ban hozták létre a Polgári Lövészegyletet. Sedlmayer Kurt 1930-ban létesített növénynemesítő üzemet Lédecen, később ebből fejlődött ki a Répatermesztési Kutatóintézet. Ma az Országos Meteorológiai Intézet hálózatának részeként meteorológiai állomás is működik benne.

1933-ban egyesült Sopronhorpács és Kislédec. 1941-ben Katolikus Leánykör alakult, a következő évben pedig a KALOT helyi szervezete. Ekkor már a második világháború hatását is egyre jobban érezte a lakosság. A falu a civil áldozatokon kívül 36 hősi halottat gyászolt.

1951-ben gépállomás létesült, 1959-ben alakult a Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. 1970-től 1990-ig ide tartoztak a társközségek szövetkezetei és közigazgatásuk: Egyházasfalu, Und, Zsira, Völcsej.

A lakosság a 60-as évekig növény-termesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozott, azóta megnőtt az iparban és a szolgáltatásban foglalkoztatottak aránya. A 80-as évekre az ingázók nagy része a munkahelyéhez közelebb eső településeken – elsősorban Sopronban és Kőszegen – keresett lakáslehetőséget.

A szolgáltatások széles köre található a faluban: posta, napköziotthonos óvoda, általános iskola, körzeti és fogorvosi rendelő, az egészségházban terhes- és csecsemőgondozás, gyermekorvosi szakrendelés. A művelődési házban könyvtár, filmvetítés van. 1978-ban alakult a Szentirmay Vegyeskar. A szervezett sportélet 1920-ban kezdődött, legnagyobb sikereit az ötvenes években érte el, napjainkban a labdarúgásé a vezető szerep. A meglévő ABC áruház mellé folyamatosan nyíltak kisebb-nagyobb üzletek. Néhány éve létesült a Kőszegi Ruhaipari Szövetkezet három kihelyezett varrodája a szomszédos községekben, ezek egyenként 20-20 alkalmazottat tudnak fogadni; a női munkaerő foglalkoztatása lakosságmegtartó erőt jelent.

A falu idegenforgalmi szempontból kirándulóhely. Jól alkalmazkodik a határmenti bevásárlóturizmus igényeihez. Egyre nagyobb szerephez jut a kereskedelemben és egyéb szolgáltatásoknál is a magánszféra. A határok megnyitásával Ausztria felé is bővült a munkalehetőségek köre.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faluban a népi jóslások, időjárási megfigyelések, néphagyományok nem különböznek a környékbeli szokásoktól, de a népviselet a század elejéig jellegzetes. Az asszonyok hosszú ráncos szoknyát viseltek, erősen testhezálló, deréktól loknis, szoknyára boruló blúzzal. A szoknya sötétebb színű, majdnem földig érő volt. Az ünnepi ruha szabásban nem különbözött a köznapi viselettől, de anyaga drágább, finomabb szövetből volt. A nők csizmát vagy magas szárú fűzős fekete cipőt hordtak, jobb esetben volt belőlük külön ünnepi és köznapi. Nyáron a köznapi divatban tért hódított a szandál, de ha csak egy mód volt rá, mezítláb jártak. A mezítláb járás nyáron mindenkire vonatkozott, csak a nagyon öregek voltak kivételek. Télen a nőknél a nagykendő volt használatos, amely a nagykabátot helyettesítette. A lányok öltözete hasonlított az asszonyokéhoz, csak kissé világosabb és fél lábszárig érő szoknyát viseltek. Befont hajukba szalagot kötöttek. Fejkendőt a lányok nem viseltek, ezért is hívták őket hajadonoknak.

A férfiak köznapi ruházata csizmából, csizmanadrágból, lajbiból és kisdolmányból, nagydolmányból állt. Ez magyarázható a nagyfokú edzettséggel, hozzászokással és az akkori ruhaanyagok minőségével, hogy a szelet kevésbé enged-ték át. Nyáron a férfiak bő vászoninget és alul rojtos bő gatyát viseltek háziszőttesből. Az 1930-as években még lehetett látni egy-két bőgatyás gazdát. Köznapi viseletnél később tért hódított a bakancs, de efölött sokan külön csizmaszárt (kamáslit) viseltek, cipőt az ún. „nadrágos emberek” hordtak. Külön kell szólni a férfiak gyönyörű zsinóros, magyaros ünnepi viseletéről, ami kb. az első világháborúig volt divatban. Jellemző volt erre az erős, kék vagy fekete posztó anyag, ebből volt a nadrág, a lajbi és a kabát is. Ezek mindegyike elöl-hátul gazdagon zsinórozott volt. Egy öltözet ilyen ruhára 100 rőf (kb. 70 m) zsinór került. 35 db zsinórozás minta maradt ránk.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rk. templom kapuja
  • A falu műemlék plébániatemploma a 12. század vége felé valószínűleg nemzetségi templomnak épült, és hamarosan többször is átalakították. A negyedik átépítéskor, 1230 táján készült a pompás díszkapu és a déli mellékhajó. A tatárjárás után már gótikus részletekkel építették újjá. Ekkor készültek a szentély ülőfülkéi és a kis sekrestye az apszis északi, és egy kápolna a déli oldal mellett. 1714-ben kezdtek a nagyon rossz állapotban levő templom újjáépítéséhez, és ez csak az 1740-es években fejeződött be. Ekkor emelték a barokk tornyot és készítették a boltozatokat. A templomot az Országos Műemléki Felügyelőség Soproni Építésfelügyelősége restaurálta 1957-1960 között. A barokk boltozatokat és a tornyot meghagyták, de ahol csak lehetett, kibontották a román kori és gótikus részleteket. A déli mellékhajót a feltárt román kori alapfalakon, és az északi kis sekrestyét is újjáépítették. A templom belseje a román kori, gótikus, barokk és modern építészet és berendezés szépen kialakított összhangjával tűnik ki. A főhajót fiókos dongaboltozat fedi. Az északi falon középkori vezeklőfülke létható. A déli falon gótikus ülőfülkék vannak. Itt helyezték el a templom korábbi oltárképét, amely valószínűleg az ifjabb Dorfmeister István műve. A szentélyben 18. századi faszobrok találhatók. Az oltár, a feszület felette és a stáció-domborművek Szakál Ernő munkái. A templom körül tárták fel az egykori temetőt, itt van a kőtár is, ahol eredeti helyükre vissza nem helyezhető faragványok tekinthetők meg.
Széchenyi-kastély
  • A falu másik híres épülete a Széchenyi kastély, melyet Széchényi Zsigmond özvegye 1771 és 1774 között építtetett. 1800 körül gróf Széchényi Ferenc a földszintes kastélyt emeletesre bővítette. A nyugati oldalon könyvtárat létesített. A késői barokk stílusú műemlék jellegű épületet 1972 és 1976 között átalakították és felújították.

Egykori kápolnájában 18. századi falkép látható. A 24 holdas kastély-park ma természetvédelmi terület. A park alapját a síkvidéki tölgy-kőris-szil ligeterdők képezik, amelyekből a szebb csoportokat meghagyták a kastély építésekor. E fák közé kerültek a hársak, a platánok, a vadgesztenyék, a hazai fenyők, majd 1850-től a külföldi egzotikus növények. A fejlesztés a második világháborúig tartott. Ezt a család annyira a szívén viselte, hogy Széchenyi Alexandra Angliában kertészeti főiskolát is végzett, hazatérve ő irányította a park munkálatait. Az akkor még 30 holdas parkot joggal tartották a megye legszebb és fajokban leggazdagabb kertjének, ahol a fenyőknek 60, a lombosoknak 87 faja és változata él. A ma is mintaszerűen gondozott park bővelkedik kiemelkedő fákban. Az egyik legnagyobb a duglászfenyő, amely 3,3 m törzskerülettel és 29 m magasságával hazai viszonylatban kiemelkedő. Másik észak-amerikai fája a mamutfenyő, amelynek villámsújtotta koronája már lassan száradni kezd. Ázsiát a park egyik legszebb fája, a japán ciprus képviseli, amely 26 m magasra emelkedik karcsú oszlopként. Lombos fái közül legérdekesebb a kastély homlokzata előtt álló kislevelű hárs-változat, amelynek lecsüngő ágai a törzstől 15-20 méterre a földre érve gyökeret eresztenek és új fákká nőnek. A platánsor a park másik értéke. A tölgyek számos változata is megtalálható, egyikük levélnagysága a 30 cm-t is meghaladja. A magaskőrisek, hársak igen nagy méretűek. Növényállományát az 1960-as években súlyos kár érte. A szilfavész több száz fát pusztított ki. A helyükre ültetett fenyők a hézagokat mára már jól benőtték.

A kastély híres vendége volt Liszt Ferenc zongoraművész és zeneszerző, aki itt zenésítette meg Jókai Mór „Holt költő szerelme” című versét Petőfiről; továbbá II. Vilmos német császár 1893-ban.

  • Műemlék jellegű a 18. századi barokk Szent Flórián szobor és Nepomuki Szent János szobra, a barokk Mária-oszlop 1750 körül és Szent Donát szobra 1775-ből, a temetőben Bogyai Szabó Erzsébet sírköve a 18 század végéről, átfaragva 1838-ban Niczky Vilmos sírkövévé.
  • A Répatermesztési Kutatóintézet tulajdonát képező, kör alaprajzú háromemeletes magtár – a közhasználatban „körmagtár” –, épülete alakjánál és belső kiképzésénél fogva az országban egyedülálló, építészeti szempontból nyilvántartott alkotás.
  • Említést érdemel még Szent László kőszobra a Szent László kert közepén, a Szent Anna szobor, a Szent Antal szobor, továbbá a „Háborús kereszt”, amelyet az első világháború után állított a lakosság.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Győr-Moson-Sopron megye kézikönyvéből (Szekszárd, 1998) Torma Margit irásának átdolgozásával.
  • Szőnyi O. (É.n.): Régi magyar templomok. Alte Ungarische Kirchen. Anciennes églises Hongroises. Hungarian Churches of Yore. A Műemlékek Országos Bizottsága. Mirályi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest.
  • Gerevich Tibor: Magyarország román kori emlékei. (Die romanische Denkmäler Ungarns.) Egyetemi nyomda. Budapest, 1938. 843 p. --- 32-33. p., LXXXVI. tábla bal alsó kép.
  • Henszlmann, I. (1876): Magyarország ó-keresztyén, román és átmeneti stylü mű-emlékeinek rövid ismertetése, (Old-Christian, Romanesque and Transitional Style Architecture in Hungary). Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sopronhorpács települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  3. Folia onomastica croatica 14/2005. (pdf). Živko Mandić: Hrvatska imena naseljenih mjesta u Madžarskoj. (Hozzáférés: 2012. július 31.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]