Szany

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szany
Szany - artézi kút.jpg
A szanyi artézi kút
Szany címere
Szany címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Nyugat-Dunántúl
Megye Győr-Moson-Sopron
Járás Csornai
Kistérség Csornai
Jogállás nagyközség
Polgármester Németh Gergely[1]
Irányítószám 9317
Körzethívószám 96
Népesség
Teljes népesség 2033 fő (2014. január 1.)[2]
Népsűrűség 61,73 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 34,13 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Szany (Magyarország)
Szany
Szany
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 36′ 00″, k. h. 17° 12′ 00″Koordináták: é. sz. 47° 36′ 00″, k. h. 17° 12′ 00″
Szany (Győr-Moson-Sopron megye)
Szany
Szany
Pozíció Győr-Moson-Sopron megye térképén

Szany Nagyközség Győr-Moson-Sopron megyében, a Csornai járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egererdő

Magyarország északnyugati részén, a Kisalföld déli peremterületén, a Rábaközben, a Rába folyótól 3 km-re északra, Csornától 18 km-re délre, a Pápára vezető út két oldalán terül el. A Pápa–Csorna-vasútvonalon Rábaszentandrással közös vasútállomása van. A község a Rába vízgyűjtő területéhez tartozik; határát átszeli a Sárdos-ér és a Makk-ér. Szép környezetben lévő öthektáros horgásztava a kavicsbányászat nyomán keletkezett. A határában lévő mintegy 210 hektáros „Egererdő" és Móric-erdő a Rábaköz őshonos növényzetének megmaradt erdőfoltjai.

Története és mai élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A püspöki kastély
A püspöki kastély az udvar felől
Szikvízkészítők háza a Kossuth utcában
A Szent Anna-kápolna
Búcsújárók, 2010-ben, a Szent Anna-kápolnánál
Gólyafészek Szany és Rábaszentandrás határán
A szanyi vadászház

A települést említő első, 1398-as oklevélben még Zayan néven szerepel. Ekkor a győri püspökség keszői várához tartozik.

Kedvező – a Sopron–Pápa út menti – fekvésének köszönhetően, 1427-ben már mezőváros.

1543-ban a török kirabolta és felégette, de 1549-ben már 42 jobbágyportát és 37 zsellércsaládot számoltak össze a településen. A Rába védte is a töröktől, de áradásaival gyakran pusztította is, ezért már ekkor megkezdték a védőtöltések építését.

1571-ben a híres keszői várnagy, Thury György délvidékről menekült katonatársairól és a török előnyomulásról szólnak a feljegyzések. Ebben az időben növekedett a vagyontalan zsellérek száma. Az elszegényedés egyik jele, hogy az úrbéri szolgáltatásokat nem teljesítő zsellérek lakásuk elhagyására kényszerültek, és csak a település szélén, összetákolt kunyhókban tudtak meghúzódni.

A 16. század végén alakult földesúri majorüzem a telkes jobbágyok telkét is megcsonkította.

1594-ben 120 család lakott Szanyban. Az Egyház, a Pápa, a Győr és a Szil utcák már ekkor léteztek. A török pusztítás azonban még abban az évben menekülésre kényszerítette az itt lakókat éppúgy, mint Rábaköz egész népét.

1619-ben még csupán 13 jobbágy- és 3 zsellérporta volt lakott. A reformáció időszakában a vallásháborúktól és járványoktól is szenvedett a lakosság (1711-ben „mirigyhalál" dúlt). A Rákóczi-szabadságharc idején a kuruc-labanc harcok tovább nyomorították a települést.

1740 táján a püspökség, a korábbi bérlet helyett, saját kezelésébe vette a szanyi uradalmat. 1783-ban már állt a településen a püspöki kastély.

A 18. században jelentősen nőtt a népesség száma, de a telekállomány nem változott. A földesúr a szántók bérbeadásával és az irtásföldek átengedésével segített, hogy a nép ne maradjon kenyér nélkül. Az irtásföldek termővé alakítása az 1750-es évektől felgyorsult. Ennek emlékét őrzi Irtásmajor, amely kápolnával is rendelkezik.

Ekkor még csak kevés iparos dolgozott a településen, de a takácscéh már 1712-ben megkapta első privilégiumlevelét.

1778-tól Szany plébánosa a kor neves költője, Nagy János volt, aki a helység szellemi és társadalmi életében is aktívan részt vett.

1740-ben a püspökség felújította a 16. században egyszer már elkezdett majorgazdálkodást. A gyarapodás bizonyítékai a 18. század közepének építkezései: 1747-ben megépült a Szent Vendel-kápolna, 1753-ban pedig a Szent Anna-kápolna, amely idővel jelentős búcsújáró hellyé vált. Az Anna-napot követő hétvégei búcsúra gyalog, templomi zászlók alatt, szent énekeket énekelve még a múlt század közepén is számtalan processzió zarándokolt ide közeli és távolabbi településekről; e régi búcsújárások hangulatát napjaink autós zarándoklatai csak kevéssé adják vissza.

1767-ben készült el Szany templomának a főhajója, 1783-ban pedig a püspöki kastély, amely a háromtornyú templommal együtt máig a legjellegzetesebb eleme a község panorámájának.

Bár a település a 19. század második felére elveszítette mezővárosi rangját, gazdaságilag a Rábaköz egyik jelentős helysége maradt. Az 1870-es népszámlálás adatai szerint 2754 lakos, 733 ló, 1324 szarvasmarha, 3614 juh, 1209 sertés és 45 kas méh volt a községben.

1886-tól működik a posta [[Samuel Mo]rse|Morse]-távíróval (1920-tól telefonnal). 1896-ban a vasútvonal is megépült, ám az egyre növekvő lakosságot már sem az építkezések, sem a község határa nem tudta eltartani. Megindult a kivándorlás. Ehhez az 1898-as nagy tűzvész is hozzájárult. A falu Kanada nevű része az amerikás szanyiakra emlékeztet: az általuk hazaküldött pénzből épültek itt az első házak.

A 20. század első felének gazdasági válságai Szanyt sem kerülték el. Ennek ellenére 1912-ben a templomkertben a püspök anyagi támogatásával artézi kutat fúrtak, amelynek jellegzetes vasas vize még ma is csordogál.

1924-ben megalakult a szanyi ipartestület, 1931-ben pedig a szanyi Gyöngyösbokréta népi együttes.[3] 1936-ban bevezették a villanyt.

A második világháború harcai elkerülték a falut.

A hatvanas–hetvenes években átformálódott a község arculata. A közművek korszerűsítése, új oktatási, kulturális, sport-, egészségügyi és szolgáltató intézmények építése, az 1963-1969 között működött gimnázium, a Csornai Mezőgazdasági Technikum kihelyezett tagozata „mikrocentrummá" tették Szanyt. Az új létesítmények létrehozásához fokozott költségvetési támogatást tett lehetővé, hogy 1973-ban Rábaszentandrással és Soborral közös tanácsot hoztak létre, majd 1977-ben nagyközséggé nyilvánították a falut. A rendszerváltás után Rábaszentandrás és Sobor újra önállósodott, de ez nem törte meg Szany fejlődését. Az utóbbi évtizedek során kiépült a víz- és csatornahálózat, a vezetékes gáz, fafeldolgozó üzem és számos kereskedelmi és szolgáltató egység települt a községbe, a püspöki palota udvarában pedig a szép környezethez méltó, félig fedett piactér épült európai uniós támogatással.

A szanyi népviselet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományőrző táncosok népviseletben

A rábaközi népviseletre – ezen belül a szanyira is – jellemző a gazdagon díszített öltözék, amelyet ma már csak a hagyományőrző rendezvényeken hordanak. A férfiak tavasztól őszig lenvászonból készített bőgatyát viseltek, amelynek dereka gondosan össze volt ráncolva, hozzá fekete vagy sötétkék félretűrt kötényt. Bő ujjú, de csuklóban gombbal összefogott inget, az ing felett piros, vagy kék, posztóból készült, zsinórral és gombokkal gazdagon díszített mellényt. Van olyan mellény is, amin 100 méternél több zsinór és 90-nél több gomb van. Zsinórban kedvelték a zöld, a sárga, az arany és ezüst színeket. A gombok kúp alakúak és hófehér porcelánból készültek. Mindehhez szőrmekucsma illett, amelyet árvalányhajjal díszítettek. A viselethez oldalvarrott, kemény és magas szárú, „gavallérsarkú", kissé hegyes orrú, fekete csizmát hordtak. A férfiak téli viselete sötét, szilvakék, sújtásos combnadrág, hozzá ugyanolyan színű, csapott vállú kabát volt, melyre többnyire prémes „dómánt" vettek, panyókára vetve.

Az asszonyok ruhájuk színét mindig az ünnepnek megfelelően választották meg. Egyforma színbe öltöztek a misét mondó pappal. Böjt idején lilát, húsvétkor fehéret, pünkösdkor pirosat vagy bíbort hordtak. Kedvenc színük volt a bíbor és a dohány. Lábukon az évszaknak megfelelően csatos cipőt, oldalvarrott, kemény szárú csizmát vagy magas szárú, fűzős cipőt viseltek. A társadalom nőideálja az anyatípus volt. Ezért sok szoknyával (4-5) szélesítették magukat, derekukra 8–10 cm átmérőjű ruhahulladékból varrt hurkát, „fart" kötöttek. Felsőtestükön vagy balidont viseltek, mely a szoknyába betűrhető volt, és díszes gürtnivel szorították le, vagy tunikát, amely fodrozódott. Ezt tarka, rózsás kendővel kötötték keresztbe a vállukon. Hidegebb időben vastagabb, gyapjúból szőtt, horgolt vagy kötött kendőt hordtak. Kontyukra kobakot helyeztek, melyet flitterekkel és csigákkal gazdagon hímzett szalagok díszítettek. Hétköznapokon csak egyszerűen piros alapú, rózsás „szorítóval" kötötték le fejüket. Ünnepnapokon a kobakra vagy színes, mintás, vagy fehér, áttört mintás kendő került. A félünnepeken a kékfestő anyagok elterjedésével – a népviseleti formákat megőrizve – ez anyagból készült ruhákban jártak. A lányok haját nagyon sok ágba fonták és zsomporszerűen a fejükre rögzítették egyszerű csatokkal és díszes tűkkel. Hogy a frizura tartós legyen, fonás közben állandóan vizezték. A kislányok haját copfba fonták, homlokuk fölé pártára emlékeztető, bőrből vagy vastagabb textíliából készült, hímzett szalagot kötöttek.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Római katolikus templom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A római katolikus templom
A templom légifotója

1767-ben Zichy Ferenc győri püspök egyhajós templomot építtetett Szanyban; száz évvel később, 1867-ben ezt bővíttette Zalka János püspök két mellékhajóval és a mellékhajók előtt két kisebb toronnyal. A templomon természetesen fellelhetők mindkét kor stílusjegyei: a kapu kerete, a faragott padok, az oltár és a szószék a barokk kort idézi, a toszkán oszlopok és a főoltárkép pedig a 19. századot. Az üvegablakokat Samodai József győri festő-restaurátor festette.

Nepomuki Szent János-szobor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nepomuki Szent János-szobor a templomkertben

Szentháromság-szobor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szentháromság-szobor

Szent Anna-kápolna[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kápolna 1753-ban épült, de 1901-ben a kor romantikus, neogótikus stílusában átépítették.

Püspöki kastély[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kastély ma gazdag helytörténeti gyűjteménynek ad helyet. Ma ott falumúzeum és könyvtár működik. A 2.világháború után iskola volt.

Artézi kút[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szany települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  3. Magyar néprajzi lexikon, II. kötet: Gyöngyösbokréta; Akadémiai Kiadó, 1979. ISBN 963-05-1287-4.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]