Jánossomorja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jánossomorja
Jánossomorja címere
Jánossomorja címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Nyugat-Dunántúl
Megye Győr-Moson-Sopron
Járás Mosonmagyaróvári
Kistérség Mosonmagyaróvári
Jogállás város
Polgármester Dr. Kurunczi Károly Tibor[1]
Irányítószám 9241
Körzethívószám 96
Népesség
Teljes népesség 6034 fő (2013. január 1.)[2]
Népsűrűség 39,68 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 148,97 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Jánossomorja  (Magyarország)
Jánossomorja
Jánossomorja
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 47′ 07″, k. h. 17° 08′ 09″Koordináták: é. sz. 47° 47′ 07″, k. h. 17° 08′ 09″
Jánossomorja  (Győr-Moson-Sopron megye)
Jánossomorja
Jánossomorja
Pozíció Győr-Moson-Sopron megye térképén
Jánossomorja weboldala
Jánossomorjai ipartelep légifotója

Jánossomorja (horvátul Šomierja[3]) város Győr-Moson-Sopron megyében, a Mosonmagyaróvári járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország északnyugati részén, a 86-os főút mentén, Mosonmagyaróvártól 13 km-re délnyugatra, az osztrák-magyar határtól 5 km-re található. Vonattal elérhető a Hegyeshalom–Csorna–Szombathely-vasútvonalon.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település három egykor önálló községet foglal magába. Mosonszentpéter 1950-ben lett Mosonszentjános része, majd az így kibővült Mosonszentjános és Pusztasomorja (németül Wüstsommerein) 1970-ben egyesültek Jánossomorja néven.

Mosonszentjános és Mosonszentpéter már az Árpád-kor óta ismertek, okleveles említésük a települést elpusztító tatárjárás után kezdődött.

  • Puszta-Somorja története

Puszta-Somorja a honfoglalás idejében keletkezett, besenyő eredetű község volt, amelyet később magyarok laktak, akik főleg halászattal foglalkoztak. A község határát akkor még a Hanság foglalta el, a nép egy kis kiemelkedő szigeten élt. Ősi neve Gesztenche – Geszternye – Geszternyica a Vizenálló Geszternye formában ezt a földrajzi körülményt idézi. 1279-ben Cseszneky Jakab birtokaként említik. A település a török világban egészen megsemmisült, majd új urai – az Esterházyak, Nádasdyak, Lippayak, Mednyánszkyak – a Pozsony megyei csallóközi Várossomorjáról (Nagysomorja) telepítettek ide lakosokat. Az áttelepítés (1686) után lett a helység neve Puszta-Somorja, amely előbb csak a szóhasználatban, majd az írásmódban is hamarosan egybeolvadt. (Hasonló egyszerűsödést tapasztalhatunk a másik két település történelmi nevezékében is.)

A XIX. század közepétől a pusztasomorjaiak felesleges szénájukat Bécsbe szállították. Jövedelmük emellett részben állateladásból, részben további terményeik értékesítéséből, valamint az asszonyaik által készített – messze földön híres – gyékényszőtteseikből származott, amelyet Mosonban, Nezsiderben, Pozsonyban és Bécsben bocsátottak áruba. A sajátos arculattal bíró település 1970-ben Mosonszentjánossal egyesült, felvéve a Jánossomorja nevet.

  • Mosonszentjános és Mosonszentpéter története

Az adott földrajzi településviszonyok eleve kijelölték a községek máig érvényes térségi szerepkörét. A későbbi szentpéteri határrészen már az ókori rómaiak nagy kiterjedésű villagazdaságokat létesítettek. Ezek terményeivel látták el a Bécsi-medencében állomásozó limes-védő segédcsapatokat. Ez a fő kereskedelmi irányultság 1920-ig, de gyakorlatilag 1944-ig, tehát mintegy 1600-1700 éven keresztül érvényben volt.

Templomnevekből származó községneveik az Árpád-kor óta ismertek, okleveles említésük az eredeti – besenyőkkel kevert vegyes – lakosságot elpusztító tatárjárás után kezdődött. Helyükbe új lakosok, főleg bajor-osztrák telepesek érkeztek. A későbbi török háborúk után is a német nyelvterületekről, először a Majna és Mosel folyók vidékéről, majd Alsó-Ausztriából, a Heidebodenból érkeztek újabb telepesek. Az 1600-as évektől kezdődően ezek a „pusztai parasztok” határozták meg, és alakították ki azt a társadalmi-gazdasági környezetet, amely minden emberi mértéket és képzeletet meghaladó nehézségek ellenére virágzott, és maradandót alkotott. Emléküket, hagyatékukat a Német Kisebbségi Önkormányzat gondozza. Amíg a mosoni-óvári királyi várbirtok részeként elsősorban a várkatonaság ellátását szolgálta, a Habsburgok magánbirtokaként már egy hatalmas – Pozsony és Bécs felvevőpiacait is magába foglaló – gazdasági térség legfőbb ellátója volt. A legnagyobb határral rendelkező Szent-János – mint a Habsburg Birodalom közeli nagyvárosainak ellátásában oly’ fontos termelő-értékesítő hely – közigazgatásilag már az 1780-as évektől mezőváros, piacos hely (Markt) volt. Az ugyancsak Habsburg pérti földesurak kijárása révén 1811-ben I. Ferenc királytól országos vásártartási jogot kapott.

A községeknek az előző századokban már komoly szerep jutott a birodalmi hadsereg lovainak ellátásában és az átvonuló marhakereskedelemben, a XIX. század elejétől pedig egyenesen nélkülözhetetlenné vált a községek hansági részein vágott savanyú széna. Az itteni heidebauerek most már nemcsak a legeltetésből húztak hasznot, hanem szekereik gyakorlatilag naponta járták a „szénautat”. Az egykori császárváros – Bécs – Heumarkt-ja és az oda vezető Heugasse nevű hosszú utcája az elnevezésekben máig őrzi ezeknek a hosszú széna(heu)-fuvaroknak az emlékét.

A szénakereskedelem révén is vagyonosodó lakosság 1842-ben vegyes iparos céhet alapított. A vasúthoz való hozzájutást elősegítendő, a Pozsony-szombathelyi vonal helyi szakaszához és az állomáshoz saját községi földterületeiket ajánlották fel. A vasútvonal tovább növelte a községek környékbeli gazdasági vezető szerepét. A közlekedés és a szállítás – 1891. november 8-án haladt át az első vonat. A Sopronból érkezett Szórádyak 1895-ben hozták létre Szentjánoson a vármegye második legnagyobb szemestermény-tárolóját és -feldolgozóját, az itt készült őrleményeik az 1928-as országos kiállításon már aranyérmet is nyertek. A gyártelepnek beillő malom-komplexum mellé 1911-ben újabb gyár, a Franck és Fiai Rt. elnevezésű cikória-feldolgozó üzem csatlakozott. Ez az üzem – illetve terméke – a maláta (cikória) kávé hamarosan fogalommá lett Közép-Európában. A gyár működése egy új kultúrnövény – a cikóriarépa – megjelenését és környékbeli általános elterjedését eredményezte. A két vállalkozás területi-építési alapjain napjainkban is modern élelmiszeripari gyártóüzemek működnek.

A polgárosodás jeleként értékelhető, hogy Szent-Jánoson 1892-ben már Takarékpénztár Részvénytársaságot alapítottak. 1903-tól mindhárom községben tejgyűjtő, -feldolgozó állomást létesítettek, az itt készült sajtok híre vetekedett az Óvári sajtéval. A Habsburg főhercegi uradalom egyik majorjában – a város Hanság-Újmajor nevű településén – villanyerőmű és burgonyaszeszgyár is épült. A termelési kultúrát tovább szélesítették más ágazatok, többek között fél évszázadon keresztül kenderfeldolgozó üzem is működött ez utóbbi településrészen. 1926 tavaszától üzemelt a villanyvilágítás, valamint a térségben az elsők között telefonkapcsolat. A helyiek sok nehézség közepette is viruló gazdálkodása egyedi építészetet alakított ki. Különösen Szent-János és Szent-Péter községek főutcáira volt jellemző a heidebauer németség által meghonosított házépítési forma. A szorosan egymás mellé épített, gyakran terménytároló padlással megemelt, díszes homlokzatú, kettő- és négyablakos heidebauer házak az egész utcasornak urbánus jelleget adnak.

A két németajkú település – Mosonszentjános és Mosonszentpéter – iskoláiban a XIX-XX. század fordulóján szelíd, de céltudatos magyarosítás folyt, a két világháború közötti időszakban a németek szervezkedésének következményeként sok helyi fiatal vonult be részben önként, részben kényszerrel az SS-be. A tényleges, avagy csak papíron rögzített volksbundista tevékenységet a háború utáni kitelepítéssel szenvedte meg a helyi németség. Az 1946-1947-es ki- és betelepítések hatására az addig évszázadokon át heterogén népességszerkezet nagymértékben megváltozott. A két német községből kitelepített több mint 4800 lakos helyére környékbeli, valamint észak-borsodi, mezőkövesdi és felvidéki és erdélyi családok érkeztek.

A második világháború után statisztikák szerint Mosonszentjánosból 2861, Mosonszentpéterből 1978, Pusztasomorjából egy németet telepítettek ki. A magyarországi németek kitelepítésének legszörnyűbb momentuma volt ez, gyakorlatilag szinte teljes lakosságcserét jelentett [1].

[2]

2004-ben városi címet kapott.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hármashalom
  • Keresztelő Szent János római katolikus templom
  • Szent Péter római katolikus templom
  • Szent István római katolikus templom
  • Szent Vendel kápolna
  • Szent Mihály kápolna, kálvária (Mosonszentpéter)
  • mosonszentjánosi temetőkápolna
  • A mosonszentpéteri temetőkápolna
  • Szent Rozália szobor
  • Kígyótaposó Szűz Mária szobor
  • Madonna szobor
  • I. világháborús emlékmű
  • szentjánosi kőkereszt
  • az egykori szentjánosi temető szoborfülkéje
  • Fehérkereszt

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Jánossomorja települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2013. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2013. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. január 13.)
  3. Folia onomastica croatica 14/2005. (pdf). Živko Mandić: Hrvatska imena naseljenih mjesta u Madžarskoj. (Hozzáférés: 2012. július 31.)