Halászi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Halászi
Halászi-paraszt házak.JPG
Oromfalas paraszt barokk házak
Halászi címere
Halászi címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Nyugat-Dunántúl
Megye Győr-Moson-Sopron
Járás Mosonmagyaróvári
Kistérség Mosonmagyaróvári
Jogállás község
Polgármester Majthényi Tamás (FIDESZ-KDNP)[1]
Irányítószám 9228
Körzethívószám 96
Népesség
Teljes népesség 3085 fő (2014. jan 1.)[2]
Népsűrűség 79,78 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 36,45 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Halászi (Magyarország)
Halászi
Halászi
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 53′ 28″, k. h. 17° 19′ 56″Koordináták: é. sz. 47° 53′ 28″, k. h. 17° 19′ 56″
Halászi (Győr-Moson-Sopron megye)
Halászi
Halászi
Pozíció Győr-Moson-Sopron megye térképén
Halászi weboldala

Halászi (horvátul Laslovo, Helasi) község Győr-Moson-Sopron megyében, a Mosonmagyaróvári járásban.

Elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Horvátul két neve van. A peresznyeiek Laslovo-nak, a bezenyeiek Helasi-nak nevezik a falut.[3]

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Halászi Mosonmagyaróvártól 4 km-re fekszik a Mosoni-Duna partján, a Szigetközben. Nevezhető a Szigetköz kapujának, hiszen a Mosonmagyaróvárt Győrrel összekötő út forgalma itt lép át a Dunán, mint ősidők óta fontos átkelőhelyen.

A községhez tartozik közigazgatásilag a szomszédos Arak település 170 lakossal. Arak község első okleveles említését 1413-ból ismerjük. Neve feltehetően az árok szóból ered. Arak önállósága 1934-ben szűnt meg, amikor Halászihoz csatolták, majd 1950–1976 között Máriakálnokhoz tartozott, ezt követően pedig ismét Halászi része.[4]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Halászi a Duna-ágak közötti kimagasló földön letelepült halászbokrokból alakult halászfaluvá, feltehetőleg a XIII. században. Lakói a király udvar halszállítói voltak. A monda szerint halászok megszöktek Óvárról és itt találtak helyet A Salamon-dűlő és Salamon-erdő annak emlékét őrzi, hogy a XI. század derekán a trónjáért harcoló (és a térségben birtokos) I. Salamon királyt halászai befogadták, és amikor a király trónjára visszakerült, a falunak adta az említett területeket. Így keletkezett Halászi.

A hagyomány szerint első kiváltságlevelét II. Lajostól kapta, ez azonban oklevél elíráson alapul. Halászi falukönyvében az ötödik oldalon egy legenda szerepel, miszerint egy halászi lakos, Major kocsmáros részt vett a mohácsi csata véres küzdelmében, és ő mutatta meg a király sírját. Ezért, amikor kérdezték tőle, hogy mit kér, azt mondta, hogy Halászin van egy telke, azt nemesítsék meg. Erre Mária királyné feljajdult: „Lajos, Lajos, de olcsó ember voltál!”

A valóságban Halászi első kiváltságlevelét 1550-ben I. Ferdinándtól kapta, amiben „nostrum oppidum Halászi” néven szerepel. Ezt erősítette meg II. Miksa császár 1565-ben és II. Rudolf császár 1578-ban. 1529. után elterjedt a református vallás. 1616-ban Samarjai Máté Jánost választották lelkésznek, 1622-től 1652-ig, haláláig volt a Duna-melléki Egyházkerület püspöke, így Halászi püspöki székhely volt ekkor. 1777-ben szentelik fel az új barokk stílusú templomot, melyet Mária Terézia leánya, Mária Krisztina főhercegnő építtetett. A templom védőszentje Szent Márton. A templomon kívül még műemlékként két oromfalas paraszt barokk lakóház van a faluban.

Iskolamesterek Halászin 1613-1848-ig: Váradi Mihály (1613-1659), Tolnay Sámuel (1659-1680), Nezedovich Mihály (1680-1690), Horváth János (1690-1713), Hedei Mihály (1713-1715), Bölcsföldy János Márton (1755-1767), Deák József (1767-1772), Szilágyi Antal (1772-1802) Legény János (1819-1826), Bohár Antal (1826-1828), Lakner István (1828-1843), Risinger Péter (1843-1846), Öveges Károly (1846-1848).

Adalékok Halászi mezőváros életéhez a XVII. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hogy milyen lehetett a település élete, azt egy törvénykönyv alapján tudjuk megállapítani , amelyet nemcsak Halászi (ma kb. 3000 lakosú község Mosonmagyaróvár mellett) számára adtak ki, hanem egész Óvár városához tartozó tartománynak. Érdekes, hogy mit cikkelyeztek be és hogyan, más kérdés az, hogy a leírt betűket hogyan tartották be, gondoljunk a mai törvényeinkre…

A mai joggyakorlattól legalapvetőbb eltérése ennek a 84 articulusból (cikkelyből) álló jogszabálynak (ami a mostani BTK és PTK együttes elődjének tekinthető), hogy hiányzik belőlük a mai értelemben vett személyiségjogok tiszteletben tartása. Nem védik az elkövető személyét, hanem pellengérre állítják, megszégyenítik. Lehet, hogy ez a mai felfogásunknak ellentmond, de a korszellemnek tökéletesen megfelelő és rendkívül hatékony. A károkozónak nemcsak büntetést kellett fizetnie az elkövetett cselekményért, hanem a kárt el is kellett hárítani saját költségén. A visszaeső bűnösökre nagyobb pénzbüntetést szabtak ki, például ha valaki ünnepnapokon dolgozott a földeken első alkalommal 5 rénes forintra, visszaesőként már 10 rénes forintra büntették. A súlyos bűncselekmények elkövetőit már a földesúrnak adták át. Ilyen a nemi erőszak:” Ismeg ha valaki asszonyembert avagy leanzót erőszakképen meg szégyenítene avagy tiztösségét el venné, annak minden jószága és feje az Urnak hatalma és keze alá vettessék.” Hasonlóképpen a gyilkosság, a határkövek elmozdítása is földesúri joghatóságra tartozott. A büntetéspénzek öt rénes forintig a bírót, afölötti összegnél a földesurat illették.

Kimondják a bíró pártatlanságát, mint elvárást: „Egyenlő, igazságos törvént szolgáltassanak mindeneknek, az szegénnek mint az gazdagnak, ebben se haragot se attyafiúságot ne nézzenek, avagy ajándékot, hanem azeő hütök szerént az kire meg esküttenek cseleködgyenek minden törvént, hogy mind Isten, mind az földes Úr előtt számot adhassanak róla.” A hamis törvénykezést a bírónál 32 rénes forinttal, a polgároknál ennek felével büntetik. Akkor is szigorú büntetéssel sújtják a hamis tanúskodást, a pénzbüntetés mellett „Ez félék Istennek haragját görjesztik, és az földes uratt megcsalják.” A bíráskodást 12 esküdt polgár segítette. (Az „öreg falukban: (Moson)Szolnokon, Szentjánosban, Lébényben, Szentmiklóson hat vagy négy esküdtet lehetett választani, a többi faluban csak hármat).

Általános a pénzbüntetés intézménye, a legnagyobb büntetési tétel az egy ökör ára a 32 rénes forint. Szabadságvesztés büntetést szinte csak néhány esetben találunk a büntetési tételek között. Ilyen a „Byro szava nem fogadásának büntetése” amikor a szófogadatlan lecsukják és öt rénes forintra büntetik , sőt ha valaki elszalad a büntetés elől és a bíró valakit segítségül hív az elfogatáshoz, de az nem segíti, akkor ezt a „szófogadatlant” csukják le és büntetik meg a másik helyett. (A polgári engedetlenség ebben az időszakban nem divat…)

A garázdát is erővel viszik fogságra: „ ..az ky miat békesség nem lehetne, azt az gazda Byro ereievell az fogságra vitesse..”

Jellemző az, hogy a vallást, a vallásgyakorlatot nagyon szigorúan vették. Már az első fő articulus az „istenesen es kigyessen valo elesrül” szól. Azt, aki a kocsmát választotta az istentisztelet helyett, azt megbüntették, sőt azt a gazdát is, aki ezt látta és elhallgatta: Az vasárnapon, és egyéb illő önnepökön az predikaczio és isteni Szolgálat alatt, az uczan ne sétállyon senkys, avagy az egettboron és korczoma háznál tobzódni ne merészellyen, az hol penig vala melly ez fele helen találtatik, minden, valameniszer meg tapasztaltatik meg büntessék.” Istentisztelet ideje alatt nem volt szabad piacozni, árusítani: „hasomlóképpen az kalmárok és egyéb féle keresködők, ha az Isteni Szolgálat alatt, találtatnak hogy keresködésökett űznének, valamennyiszer azon meg tapasztaltatnak, egy renes forenttal 53 pénzzel és beczell büntessenek meg.”

Az istenkáromlókat keresztre kötözték három napon át egy-egy órára, és csak három falat kenyeret és egy korty vizet adtak erre az időre.

A kocsmában verekedőket, káromkodókat azt 53 pénzzel büntették, sőt ha valamelyik gazda, vagy kocsmáros ezt látta, vagy hallotta volna, de nem jelentette volna a bírónak, akkor az utóbbiakat is megbírságolták 60 pénzig.

E mellett a templomról, paplakról, az iskoláról és az egyházi földekről is gondoskodniuk kellett: „az Byro az eő polgárival egyött valosagoskeppen azon legyen, hogy az az Egyhazy Szömélynek lakohelye minden hozzá tartozando ezközzel és emellett az Templom, az Oschola ház, es valamely az falu számára való dolog, is éppöletben tartassék és az egyház attyat arra intsék, hogy azokhoz való földek el ne puztoljanak, hol penig arravaló gondviselés nem tartanak, hanem az féle gondvisetlenség miatt, az földek meg puztolnának, mind az Byro, Polgár, és Egyház attya, mind penig azok, az kik ebben vétkeseknek találtatnak lenny, igaz ítélet szerént meg büntessenek.

A művelődést tehát közüggyé tették, a működési feltételeket biztosították, mert az „éppöletben tartassék” kifejezés nemcsak a templom és iskola külső állagára, hanem egész működésére vonatkozik. Erre egy olyan jelentős református egyházi személyiség, mint Samarjai Máté János, felsődunamelléki református szuperintendens volt a „biztosíték”, aki ebben az időben innen irányított öt református esperességet.

A törvények persze a mindennapi élet apró-cseprő gondjaival is foglalkoztak: a szomszédok peres ügyeivel /már ekkor is divatban voltak a „fülemileperek”/ . Külön gondoskodtak az utcák tisztaságáról , tűzvédelemről : tilos volt „undokságos” vizet utcára kiönteni, továbbá hamvat, ganét, holt ember alattvaló szalmát, holt tikot, ebet, macskát kidobni. A szemét eltakarításáról is gondoskodni kellett az elkövetőnek. Negyed évente(!) kötelező a kémények megvizsgálása, tűz esetén kötelező a segítségnyújtás az oltásban, a bíró vagy akár polgár veréssel is sürgethette a késlekedőt. Tiltották a takarodó utáni gyertyavilág égetését és a részegeskedést : „ Éjjeli időn pedig …letakarodásnak ideje fölött senki ne merészeljen fönn hivalkodni, hanem takarodjék le, hogy részegség, avagy gyertyavilág miatt történet szerént tűz szaladás által kár ne követközzék.”

A városi közlekedés árokkal és egyéb akadályokkal (karóval vagy sövénnyel) történő „lassítását” 60 pénzig büntették, a polgárok kötelesek voltak a saját házuk előtt az utat rendben tartani, a tócsákat, gödröket eltüntetni. Építkezni Szent Jakab napjától (május 3.) Szent Gál [1] (október 16.) napig lehetett, aki építkezni akart, földrakás csak e kettő időpont között lehetett az utcán.

Jószágot, házat, szántóföldet eladni csak nagyon érdekes módon lehetett: „Ismeg ha valaky az ű ioszágát el akarna adny, tartoznek először az Byróhoz menny, avagy az Pereg mesterhez, hogy réghy szokás szerent ez fele ioszag elsőben aruba boczattassek…” „…És mindenik szomszéd az eő házát avagy szántó földet ha áruba akarja ereztenny, azt elsőben az kösség előtt eressze áruba” . Tehát ha valaki a jószágát, házát, szántóföldjét el akarta adni, először a bíróhoz kellett vele menni, de a szomszédot is értesíteni kellett.

Az asszonyok ekkor is ugyanúgy perlekedtek és pletykálkodtak, mint általában a történelmi Magyarország területén bárhol. Pletykálkodásért és „háta mögött hamisan, hírében és tisztességében való megkisebbítésért” 10 rénes forint büntetést róttak ki, és a károsultat az elkövetőnek nyilvánosan háromszor (!)meg is kellett követnie, azaz bocsánatot kellett kérnie. Ha valaki más ablaka, vagy ajtaja előtt hallgatózott, akkor azt kapta „jutalmul”, amit a harmadszori „tettenérésekor” a gazdától kapott. A civakodó asszonyokat elrettentésképpen egy a nyakukba kötött „alkalmatos” kővel egyik kaputól a másikig síp és dobszó kíséretében végighajtották a falun. Ha pedig a férj el akarta rejteni a feleségét a megszégyenítés elől, akkor őt is megbüntették 32 rénes forintra, ami akkor egy ökör ára volt(!)

Az idegenektől is igyekeztek elzárkózni, a „Byro híre nélkül” tilos volt befogadni lakót, be kellett mutatni a közösségnek. A „tisztátalan személyek”-et, „valamely förtelmes és testes éltű asszony állatokat”, akik házasságon kívül élnek egymással elzavarták, ha valaki őket befogadta 5 rénes forintra büntették.

A lakodalomban tiltották a bírónak és a polgároknak az italban való tobzódást, a hivalkodó beszédeket és a játékokat. Az egyháziakra külön is születtek egyházi szabályok, ennek megalkotásában a korábban említett egyházfi, Samarjai Máté János is részt vett. Ezek szerint: „Nem illik az iskolatanítókhoz a világias élet, hanem kegyes, tisztességes élet és egyházias öltözet: ne szabják azért magukat a világhoz, se tivornyázó és dorbézoló ifjakkal ne társalogjanak, nehogy az iskolák kocsmákká váljanak. Ha a tanítók mennyegzői vendégségbe hivatnak, nem szabad nekik részegségig s hányásig versenyt inni, sem a szent hivatal gyalázata, kiszemelt hajadonokkal kényük-kedvük szerint ugrándozni, s úgynevezett körtáncot lejteni, akik pedig lelkipásztoraik megvetésével ilyent cselekedni merészelnének, mint elvetemült ifjak, az iskolából elutasíttassanak.” Emellett tiltják a torkoskodást, a szerelmes dalokban való gyönyörködést és a szeretők tartását. A torkoskodókat egyházi pártfogói felügyelet alá veszik, a szertót tartókat viszont kiközösítik, azzal, hogy: „az egyházi szent szolgálatra később sem léphetnek, sem ifjúságukban más iskolák vezetésére nem bocsáttatnak, mint a világ szemetei, s az egyház megrothadt tagjai.”

A XV. század végén a mezővárosok átlagnépessége 500 fő körül mozgott. Részleges önkormányzatukhoz hozzátartozott, hogy egy összegben fizethették adóikat, választhattak bírát és esküdteket, végrendelkezhettek javaikról. Kötelesek voltak földjeiket megművelni.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szent Márton tiszteletére szentelt templom (1755) [2] és barokk stílusú házai [3]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Halászi települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  3. Folia onomastica croatica 14/2005. (pdf). Živko Mandić: Hrvatska imena naseljenih mjesta u Madžarskoj. (Hozzáférés: 2012. július 31.)
  4. Arak (html). Magyarország helységnévtára, 2012 (www.ksh.hu). Központi Statisztikai Hivatal (KSH). (Hozzáférés: 2013. szeptember 28.)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pantading az az egész Owar tartományához való városok és falukban leveő byráknak es az eő alattok valo községeknek rendtartása Anno 1635. ==lelőhely: 1. sz Mosonmagyaróvári Levéltár. V. 204. halászi község iratai. 7. Halászi város falukönyve.
  • Rákász Mihály: Adalékok Halászi és Hédervár történetéhez.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]