Magyarország hőmérsékleti rekordjainak listája
Magyarország hőmérsékleti rekordjainak listája az ország hőmérsékleti szélsőértékeit tartalmazza. A mérések kezdete óta (1890 óta)[1] mért adatok napjainkig bezárólag tartalmazzák az év adott napján előfordult minimum és maximum hőmérsékletek értékeit, azonban csak a legfrissebb rekordokat, vagyis a korábbi évek aznap mért azonos értékű rekordjai nem szerepelnek itt. Egy adott nap mérési időszaka előző nap este 7 órától aznap este 7 óráig tart.[2] Az eddig mért leghidegebb -35 °C volt (1940. február 16., Görömbölytapolca), míg a legmelegebb +41,9 °C volt (2007. július 20., Kiskunhalas).[2][3] Ez alapján hazánkban 76,9 °C fok a legszélsőségesebb hőmérsékletek közti tartomány értéke.
Az év első felében az adott hónap leghidegebb eddig mért értéke, mindig megelőzi az adott hónap legmagasabb eddig mért értékét (jan.–júli.). A második félév (aug.–dec.) során pedig ez fordítva van, azaz a legmagasabb eddig mért havi értékek rendre megelőzik a többnyire az adott hónap végén előforduló minimum hőmérsékletek rekord értékeit.
Ezek szerint két-két hónapban Zabar településen (máj., dec.) és Baján (jan., nov.) mértek legalacsonyabb hőmérsékleti értéket, míg legmagasabb hőmérsékleti értéket Debrecenben mértek két hónapban (ápr., nov.); a többi rekord megoszlik az ország különböző mérőhelyei között. Napi minimum hőmérsékleti rekord leggyakrabban Zabar településen 51, Putnokon 38, Csákváron 20, Dobogókőn 17, Encsen (Fügödön) 16, Kékestetőn 15 és Balatonfüreden 10 alkalommal fordult elő. Napi legmagasabb hőmérsékletet leggyakrabban Szerepen 36, Kaposváron 19, Budapesten 18, Csongrádon 15, Sellyén 14, és Ásotthalmon, Békéscsabán, Sopronban, Túrkevén 12-12 alkalommal mértek az alábbi listák alapján.
Hőmérsékleti rekordok napi lebontásban
A havi minimum hőmérsékleti rekordok kék háttérszínnel, a havi maximum hőmérsékleti rekordok piros háttérszínnel vannak kiemelve.
Január
Január hónapban megfigyelhető, hogy a hónap közepétől fogva az 1942-es év 11 minimum hőmérsékleti rekorddal az évek szerinti rekordok számában a legtöbb eredménnyel rendelkezik. A leghidegebb eddig az év első hónapjában Baján volt 1942-ben, amikor is -34,1 °C értéket mértek január 24-én. Az eddig mért legmagasabb hőmérsékleti érték januárban + 20 °C volt, melyet 2002. január 29-én mértek Mázán. Elméleti szinten 54,1 °C lenne a hőingás, ha a minimum és a maximum hőmérsékleti rekord egy azon napon következne be ugyanazon a földrajzi koordinátán. Január legrégebbi hőmérsékleti rekordja 1893 óta nem dőlt meg (jan. 29.).
- Országos nappali minimum hőmérsékleti rekordok januárban
Február
Februárban mérték hazánk eddig mért legalacsonyabb hőmérsékleti értékét, amely -35 °C volt (a ma Miskolchoz tartozó Görömbölytapolcán, 1940). A legmagasabb februári hőmérsékletet 2019. február 28-án mérték hazánkban, amikor is 23,5 °C volt. Februárban az eddig mért hőmérsékleti szélsőértékek alapján 58,5 fok lehet hőingás elméleti értéke, ami a hónapok közül a legmagasabb érték. A legrégebbi napi hőmérsékleti rekord ebben a hónapban 1903 óta tartja magát (feb. 23.). Az 1998-as évben 7 maximum hőmérsékleti rekord dőlt meg az év második hónapjában, míg 1940-ben hat minimum hőmérsékleti rekord született február során.
- Országos nappali minimum hőmérsékleti rekordok februárban
Február Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év 25. -10 Kékestető 2018[7] --- --- --- 26. -11,4 Kékestető 1986, 2018[8] --- --- --- 27. -11,1 Kékestető 2018[9] --- --- ---
- Legalacsonyabb fővárosi maximum hőmérsékleti rekordok februárban
Március
A legrégebbi napi hőmérsékleti rekord ebben a hónapban 1903 óta tartja magát (márc. 28.). A legalacsonyabb hőmérséklet -27,0 °C-volt, amit 1963-ban Lentiben mértek. A legmagasabb hőmérséklet 28,4 °C-volt, amit 1977-ben Homokszentgyörgyön mértek. A havi abszolút hőingás így 55,4 °C-nak adódott.
- Országos nappali minimum hőmérsékleti rekordok márciusban
Április
A legrégebbi napi hőmérsékleti rekord ebben a hónapban 1902 óta tartja magát (ápr. 29.). A legalacsonyabb hőmérséklet a hónapban -11,9 °C volt, amit 2020-ban Zabaron mértek. A legmagasabb hőmérséklet pedig 33,6 °C volt, amit 1926-ban Debrecenben mértek. A havi abszolút hőingás ez alapján 45,5 °C. Átlagosan a hónap középhőmérséklete 11 °C körül alakul. Az április havi középhőmérséklet 2018-ban volt a legmagasabb 1901 óta. Ekkor 15,63 °C volt a havi középhőmérséklet. Ezt követi a 2009-es április 14,36 °C-kal, a 2000-es év áprilisa 13,85 °C-kal, az 1920-as április 13,73 °C-kal, az 1934-es április 13,66 °C-kal, az 1961-es április 13,51 °C-kal, míg 1952-ben 13,50 °C, 1946-ban 13,32 °C, 1918-ban 13,25 °C, és 1968-ban 12,97 °C volt a havi középhőmérsékletnek.[12]
- Legmagasabb országos éjszakai maximum hőmérsékletek áprilisban
Április Nap Minimum °C Helyszín Év 18. 17,8 Gyöngyös 2018[15] 19. 16,2 Budapest, Lágymányos 2018[16]
- Fővárosi minimum hőmérsékleti rekordok áprilisban
Április Nap Minimum °C Helyszín Év 21. -3,6 János-hegy 2017[14]
- Fővárosi maximum hőmérsékleti rekordok áprilisban
Május
Május legrégebbi hőmérsékleti rekordjai 1896 óta tartják magukat (máj. 27.,28.). A hónapban mért legalacsonyabb hőmérséklet -6,4 °C volt, amit 2007-ben mértek Zabaron. A legmagasabb hőmérséklet a hónap során 36,0 °C volt, amit 1896-ban mértek Kaposváron. A havi abszolút hőingás így 42,4 °C.
Június
Az év hatodik hónapjában az eddigi rekordok alapján -0,9 °C, amit 1977-ben Alcsútdobozon mértek, és +39,9 °C, amit 1935-ben Szerepen mértek. Így a havi abszolút hőingás 40,8 °C-nak adódott. Megfigyelhető, hogy a hónap végén Zabar település számos napi minimum hőmérsékleti rekorddal büszkélkedhet. A legrégebbi napi hőmérsékleti rekord ebben a hónapban 1896 óta tartja magát (júni. 26.)
Július
A legrégebbi napi hőmérsékleti rekord ebben a hónapban 1893 óta tartja magát (júli. 17.). A hónap során mért legalacsonyabb hőmérséklet 2,0 °C volt, amit 1961-ben Csákváron mértek. A legmagasabb hőmérséklet a hónapban 41,9 °C volt, amit 2007-ben Kiskunhalason mértek, és ez egyben a Magyarországon valaha mért legmagasabb hőmérséklet is. Ez alapján a Júliusi abszolút hőingás 39,9 °C, ami a legalacsonyabb a 12 hónap közül.
- Fővárosi minimum hőmérsékleti rekordok júliusban
Július Nap Minimum °C Emelkedés az előző rekordhoz képest Helyszín Év 30. +24,7 +0,8 Lágymányos 2018[21] 31. +24,4 +0,4 Lágymányos 2018[22]
Augusztus
Az eddig mért legmagasabb hőmérséklet 41,7 °C volt, amit 2000-ben Békéscsabán mértek. A legalacsonyabb mért hőmérséklet a hónapban 1,0 °C volt, amit 1893-ban Balatonfüreden mértek. Így a havi abszolút hőingás 40,7 °C. A legrégebbi napi hőmérsékleti rekordok ebben a hónapban 1893 óta tartják magukat (aug. 1.,2.,9.,11.,29.,30.,31.).
- Országos minimum hőmérsékleti rekordok augusztusban
Augusztus Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év 05. ---- ---- ---- +26,6 Budapest, Lágymányos 2017[24]
- Fővárosi minimum hőmérsékleti rekordok augusztusban
Augusztus Nap Minimum °C Emelkedés az előző rekordhoz képest Helyszín Év 01. +24,5 +0,2 Lágymányos 2018[25] 03. +25,1 -- János-hegy, Budapest 2017
- Fővárosi maximum hőmérsékleti rekordok augusztusban
Augusztus Nap Maximum °C Helyszín Év 01. +37,3 Újpest 2017 03. +38,7 Újpest 2017 04. +39,8 Újpest 2017[24]
Szeptember
A legrégebbi napi hőmérsékleti rekordok ebben a hónapban 1902 óta tartják magukat (szept. 22.,23.). Az eddig mért legalacsonyabb hőmérséklet a hónapban -5,5 °C volt, amit 1977-ben Borsodnádason mértek. A legmagasabb hőmérséklet a hónapban 38,2 °C volt, amit 1946-ban Szegeden mértek. Ez alapján az abszolút hőingás Szeptemberben 43,7 °C.
Szeptember[26] | ||||||
Nap | Minimum °C | Helyszín | Év | Maximum °C | Helyszín | Év |
---|---|---|---|---|---|---|
01. | +2,3 | Salgótarján | 1940 | +36,9 | Dombegyház | 2015 |
02. | -0,5 | Csákvár | 1962 | +36,0 | Tuzsér | 2015 |
03. | +1,1 | Csákvár | 1959 | +35,0 | Békéscsaba | 1944 |
04. | +0,8 | Pátyod | 2003 | +34,1 | Budapest (Budatétény) | 1948 |
05. | +2,0 | Encs (Fügöd) | 1986 | +35,0 | Budapest (Gellérthegy) | 1948 |
06. | +1,5 | Nyíregyháza | 1930 | +37,3 | Csongrád | 1946 |
07. | +0,3 | Gagyvendégi | 2000 | +37,6 | Szeged | 2008 |
08. | -1,0 | Encs (Fügöd), Szendrőlád | 1991 | +35,6 | Szeged | 1946 |
09. | -0,5 | Salgótarján | 1991 | +38,2 | Szeged | 1946 |
10. | -1,5 | Csákvár | 1962 | +35,0 | Szerep | 1928 |
11. | -0,8 | Nyírlugos | 2004 | +34,9 | Bugac | 2011 |
12. | 0,0 | Debrecen | 1911 | +35,1 | Budapest (Budatétény) | 1947 |
13. | 0,0 | Eger | 1908 | +36,0 | Kalocsa | 1905 |
14. | -1,0 | Putnok | 1977 | +36,5 | Budapest (Gellérthegy) | 1947 |
15. | -2,4 | Csákvár | 1962 | +37,0 | Budapest | 1947 |
16. | -2,1 | Csákvár | 1962 | +36,2 | Budapest (Nagytétény) | 1947 |
17. | -2,0 | Homokszentgyörgy | 1979 | +37,6 | Budapest (Budatétény) | 1947 |
18. | -1,9 | Csákvár | 1959 | +37,3 | Körösszakál | 2015 |
19. | -4,0 | Csákvár | 1959 | +36,4 | Budapest (Budatétény) | 1947 |
20. | -3,0 | Ásotthalom | 1922 | +36,1 | Túrkeve | 1917 |
21. | -1,5 | Zabar | 2007 | +35,2 | Budapest (Budatétény) | 1917 |
22. | -2,0 | Eger | 1902 | +32,7 | Máza | 2003 |
23. | -3,0 | Eger | 1902 | +35,0 | Túrkeve | 1918 |
24. | -3,0 | Putnok | 1948 | +36,7 | Ásotthalom | 1918 |
25. | -2,2 | Putnok | 1977 | +37,8 | Szerep | 1918 |
26. | -4,2 | Dobogókő | 1906 | +32,7 | Budapest (Budatétény) | 1947 |
27. | -4,0 | Eger | 1906 | +33,2 | Kaposvár, Szarvas | 1942 |
28. | -4,5 | Borsodnádasd | 1977 | +33,0 | Szerep | 1932 |
29. | -5,5 | Borsodnádasd | 1977 | +32,0 | Szerep | 1932 |
30. | -4,2 | Csákvár | 1970 | +34,0 | Szeged, Szerep | 1932 |
Október
Október eddigi legmagasabb hőmérsékleti értéke +32,9 °C volt, melyet 1932-ben, Szerepen mértek. A minimum hőmérsékleti rekord -16,8 °C volt, melyet Túrkevén mértek 1920-ban. A hőingadozás ez alapján 49,7 fokot tehet ki maximum az eddig mért adatok alapján az év tizedik hónapjában. A legrégebbi októberi hőmérsékleti rekordok 1908 óta tartják magukat (okt. 21.,22.,23.).
November
November eddigi legmagasabb hőmérsékleti értéke +25,5 °C volt, melyet 1997-ben, Debrecenben mértek. A minimum hőmérsékleti rekord -23,0 °C volt, melyet Baján mértek 1988-ban. A hőingadozás ez alapján 48,5 fokot tehet ki maximum az eddig mért adatok alapján az év tizenegyedik hónapjában. A legrégebbi novemberi hőmérsékleti rekord 1902 óta tartja magát (nov. 28.).
November[28] | ||||||
Nap | Minimum °C | Helyszín | Év | Maximum °C | Helyszín | Év |
---|---|---|---|---|---|---|
01. | -17,0 | Túrkeve (Szeleshát) | 1920 | +24,9 | Szeged (belterület) | 1926 |
02. | -15,1 | Túrkeve (Szeleshát) | 1920 | +23,2 | Ásotthalom | 1928 |
03. | -12,1 | Nyíregyháza | 1920 | +23,5 | Sopron | 1970 |
04. | -12,2 | Zabar | 2006 | +24,7 | Szeged (külterület) | 1963 |
05. | -12,3 | Borsodnádasd | 1988 | +24,4 | Ásotthalom | 1963 |
06. | -13,3 | Hidasnémeti | 1988 | +23 | Mezőhegyes | 1963 |
07. | -11,3 | Debrecen (Pallag), Sopron | 1908 | +24,6 | Fülöpháza | 2014 |
08. | -13,6 | Debrecen (Pallag) | 1908 | +25,5 | Debrecen | 1997 |
09. | -10,8 | Szamosangyalos | 1956 | +23,8 | Sátorhely | 2015 |
10. | -13,4 | Paks | 1988 | +23,0 | Pécs | 1927 |
11. | -13 | Eger | 1897 | +23,6 | Nagykanizsa | 2015 |
12. | -13,4 | Paks | 1988 | +22,7 | Báta | 2015 |
13. | -11,5 | Sopron | 1908 | +24,0 | Kaposvár | 1969 |
14. | -14,3 | Borsodnádasd | 1983 | +24,3 | Sellye | 2000 |
15. | -15,3 | Zirc | 1983 | +24,0 | Fonyód | 2002 |
16. | -16,2 | Debrecen (Pallag) | 1908 | +24,7 | Baja | 1963 |
17. | -18,2 | Siófok | 1908 | +23,1 | Máza | 2002 |
18. | -14,7 | Siófok | 1908 | +22,7 | Máza | 2002 |
19. | -16,7 | Zirc | 1993 | +20,4 | Kalocsa | 1970 |
20. | -15,7 | Borsodnádasd | 1993 | +20,1 | Orosháza | 1926 |
21. | -13,7 | Gagyvendégi | 1999 | +21,0 | Kecskemét | 1926 |
22. | -14,8 | Szolnok | 1971 | +20,3 | Szerep | 1926 |
23. | -17,2 | Tatabánya | 1988 | +22,0 | Szombathely | 1947 |
24. | -23,0 | Baja | 1988 | +21,2 | Somogyszob | 1984 |
25. | -21,0 | Kalocsa | 1988 | +20,0 | Máza | 2003 |
26. | -22,8 | Vámosmikola | 1975 | +19,4 | Máza | 2006 |
27. | -16,0 | Pörböly | 1993 | +19,5 | Sellye | 2003 |
28. | -16,0 | Siófok, Mosonmagyaróvár | 1902 | +18,9 | Máza | 2012 |
29. | -20,0 | Ásotthalom | 1915 | +18,2 | Kaposvár | 1930 |
30. | -18,0 | Kecskemét | 1925 | +18,1 | Kaposvár | 1930 |
December
December eddigi legmagasabb hőmérsékleti értéke +22,0 °C volt, melyet 1989-ben, Marcaliban mértek. A minimum hőmérsékleti rekord -28,3 °C volt, melyet Zabaron mértek 2002 karácsonyán. A hőingadozás ez alapján 50,3 fokot tehet ki maximum az eddig mért adatok alapján az év tizenkettedik hónapjában. A legrégebbi decemberi hőmérsékleti rekordok 1902 óta tartják magukat (dec. 12.,13.,14.,15.,16.)
Források
- ↑ OMSZ története. Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). (Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ a b c Magyarország - hőmérsékleti szélsőértékei. OMSZ. (Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ Sorra dőltek meg az abszolút hőmérsékleti rekordok Nyugat-Európában. Időkép. (Hozzáférés: 2019. július 26.)
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei januárban (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ Minimum rekord. idokep.hu. (Hozzáférés: 2018. január 6.)
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei februárban (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ Rekordhideg volt Kékestetőn. index.hu. (Hozzáférés: 2018. február 24.)
- ↑ a b Megdőlt a nappali hidegrekord Budapesten. index.hu. (Hozzáférés: 2018. február 27.)
- ↑ a b Sorra dőlnek meg a hidegrekordok. 24.hu. (Hozzáférés: 2018. február 27.)
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei márciusban (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ Újra megdőlt a hidegrekord. 24.hu. (Hozzáférés: 2018. március 1.)
- ↑ OMSZ hírek
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei áprilisban (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ a b Havazás után hidegrekordok (IV. 21.). OMSZ. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
- ↑ Országosan és a fővárosban is rekord enyhe hajnalunk volt. idokep.hu. (Hozzáférés: 2018. április 18.)
- ↑ A budapesti és az országos hajnali melegrekord is megdőlt. 24.hu. (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ 26,9 fok az új budapesti melegrekord. (Hozzáférés: 2018. április 12.)
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei májusban (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei júniusban (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei júliusban (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ Budapesti minimumhőmérséklet rekord (VII. 30.). met.hu. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
- ↑ Budapesti minimumhőmérséklet rekord (VII. 31.). met.hu. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei augusztusban (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ a b Szombat hajnalban is rekord dőlt. idokep.hu. (Hozzáférés: 2017. augusztus 5.)
- ↑ Budapesti minimumhőmérséklet rekord (VIII. 1.). (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei szeptemberben (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei októberben (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei novemberben (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
- ↑ Magyarország hőmersékleti szélsőértékei decemberben (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)