Berettyóújfalu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Berettyóújfalu
Berettyóújfalu címere
Berettyóújfalu címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Észak-Alföld
Megye Hajdú-Bihar
Járás Berettyóújfalui
Kistérség Berettyóújfalui
Jogállás város
Polgármester Muraközi István (FIDESZ)[1]
Irányítószám 4100
Körzethívószám 54
Népesség
Teljes népesség 15 411 fő (2013. január 1.)[2]
Népsűrűség 90,11 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 170,98 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Berettyóújfalu  (Magyarország)
Berettyóújfalu
Berettyóújfalu
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 14′ 02″, k. h. 21° 32′ 02″Koordináták: é. sz. 47° 14′ 02″, k. h. 21° 32′ 02″
Berettyóújfalu  (Hajdú-Bihar megye)
Berettyóújfalu
Berettyóújfalu
Pozíció Hajdú-Bihar megye térképén
Berettyóújfalu weboldala

Berettyóújfalu város Hajdú-Bihar megyében, a Berettyóújfalui járás központja.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Alföld keleti részének közepén helyezkedik el, a Berettyó folyó partján, Debrecentől 40, Nagyváradtól mintegy 35 kilométerre.

A következő településekkel határos: Derecske, Tépe, Szentpéterszeg, Váncsod, Mezőpeterd, Told, Mezősas, Furta, Zsáka, Bakonszeg, Bihartorda, Sáp és Földes.

Közúton elérhető a 42-es és a 47-es főúton.
A településen keresztülhalad a MÁV 101. számú Püspökladány–Biharkeresztes-vasútvonala, amely egyben Románia felé irányuló nemzetközi tranzitvonal.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A környék az ókor óta lakott, a késő bronzkortól kezdve találtak tömegesen leleteket a város területén, ami az Alföld első kultúráját, a Körös-kultúra népét jelzi. A vaskorban a szkíták, szarmaták, majd a kelták, utána a hunok hódították meg. A honfoglalás után több kisebb település állt a területen, ahol félnomád gazdálkodás zajlott. A honfoglalók legjelentősebb emléke a herpályi kolostor és ma is álló torony!

A honfoglalás után Berettyóújfalu mai helyén és határában 14-15 falu alakult ki, Herpály központtal. A települések első írásos említése a 13. században történik a Váradi Regestrumban. Berettyószentmárton vám- és pénzszedőhely, Mátyás király 1481-ben vásártartási jogot adományoz a településnek. Herpály falu egy 1418-ban keletkezett birtokmegosztó oklevél szerint négy utcával bírt. A faluban három kocsma volt: az egyik vendégszobával rendelkezett, a másik kettőhöz pince tartozott. A falu becsült létszáma nem haladta meg a háromszáz főt. A jelentőségét növelte a 12. században épített háromhajós nyugati toronypárral felépült román stílusú kolostor. A falu és a kolostor két ízben pusztult el.Az épület sorsáról a tatárjárást követően nem maradt fenn írásos emlék, de a 19. század első felében a falak magassága még 8-12 méter volt. Mind a két tornya állt egészen addig, míg a helyi földbirtokos az életveszélyessé váló északi tornyot el nem bontatta. A téglákat felajánlotta a református templom orgonaalapjának felépítésére. Herpály siralmas krónikája 1658-ban kezdődött, amikor a törökök oldalán harcoló krími tatárok felégették a Berettyó-völgyet, de ha nem is pusztultak el teljesen ezek a települések, az 1660-as Szejdi-dúlás végképp elűzi az itt lakókat. Berettyóújfalu 1608. május 23-án Báthory Gábor fejedelemtől nyer hajdúkiváltságot, de ezt a privilégiumát a század végére elveszíti. A herpályi toronyromot a helybeliek csonkatoronyként emlegetik. A déli torony 1854 óta magányosan mered az égre. Az 1870-es-1980-as évek régészeti feltárásai során részben sikerült rekonstruálni az alapokat, ezek a toronnyal együtt ma is megtekinthetők.

A 19. század közepén elkezdődik a Berettyó szabályozása, jelentősen megváltozik a táj arculata: megszűnik a régi „vízi világ”, lassan visszahúzódik a mocsár, a Sárrét. 1858-ban átadják a Püspökladány-Nagyvárad vasútvonalat, ez további lendületet ad a gazdaság fejlődésének. Az első világháborút követően Berettyóújfalu lesz Csonka-Bihar vármegye székhelye. Faluváros, ahogy a helyi irodalmi élet kiemelkedő alakja, Nadányi Zoltán költő nevezi. „Ez a falu várost evett”: új megyeháza, polgári iskola, kórház, leventeház, tisztviselőtelep épül az 1920-as években. A település 19201940 és 19451950 között Bihar vármegye székhelye volt, mivel a trianoni békeszerződés alapján Nagyvárad Romániához került. A városi rangját 1978-ben kapta ismét vissza. Vonzáskörzete ma is nagy, fontos gazdasági és kulturális centrum. Öt középiskolája miatt igazi diákváros, területi kórháza pedig jelentős egészségügyi központ. Féltett műemléke a herpályi Csonkatorony. Az már csak kuriózum, hogy az 1817-ben újjáépített református templom orgonáján egykor Liszt Ferenc is játszott.

Az 1950-es megyerendezés során Bihar megye beolvadt az ekkor létrehozott Hajdú-Bihar megyébe, ezzel Berettyóújfalu megyeszékhely szerepe is megszűnt. 1970-ben hozzácsatolták a Berettyó másik oldalán lévő Berettyószentmártont, és 1978-ban városi rangot kapott.[3]

Népcsoportok - Felekezetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben a város lakosságának 98%-a magyar, 2%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[4] Történelmileg református többségű település 10 -10% körüli katolikus és zsidó kisebbséggel [1]

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"Csonka torony"

Tejipara országos jelentőségű. Itt található a Gyermekváros, amely az Alföld egyik legnagyobb árvaháza volt.

A két Olimpiai emléktölgy, dr. Barcsay László kertje, a Korhány-ér és a herpályi templom környéke védett természeti értéket képeznek.

Híres szülöttei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neves személyei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Intézményei, szervezetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Berettyóújfalu települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 6.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2013. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2013. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. január 13.)
  3. Berettyóújfalu története a KSH helységnévtárában
  4. A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
  5. Dobszay János (2012): Kis madárhatározó. HVG, 2012. december 22. 51-52. szám, 16-18.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]