Zsáka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zsáka
Zsáka címere
Zsáka címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Észak-Alföld
Megye Hajdú-Bihar
Járás Berettyóújfalui
Kistérség Berettyóújfalui
Jogállás nagyközség
Polgármester Kovács Kálmán[1]
Irányítószám 4142
Körzethívószám 54
Népesség
Teljes népesség 1581 fő (2014. január 1.)[2]
Népsűrűség 20,35 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 78,81 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Zsáka  (Magyarország)
Zsáka
Zsáka
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 08′ 01″, k. h. 21° 25′ 56″Koordináták: é. sz. 47° 08′ 01″, k. h. 21° 25′ 56″
Zsáka  (Hajdú-Bihar megye)
Zsáka
Zsáka
Pozíció Hajdú-Bihar megye térképén

Zsáka nagyközség Hajdú-Bihar megyében, a Berettyóújfalui járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település Hajdú-Bihar megye déli, bihari részén, Berettyóújfalu város vonzáskörében, a Debrecent Szegeddel összekötő 47-es számú főútvonal mellett, a megyeszékhelytől 51 km-re, Berettyóújfalutól 16 km-re délnyugatra, Békéscsabától 80 km-re északkelet irányában, a Bihari-sík nyugati részén fekszik.

Lakosság száma: 1756 fő. Belterület: 288 ha. Külterület: 7593 ha.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevét először a 13. század elején íródott Váradi Regestrum említi.

Az 1514-es Dózsa György vezette parasztfelkelést követően megerősítették az Izsákai család itteni udvarházát, így indultak azok a munkák, amelyek eredményeképp 1540-re elkészült a zsákai vár. Jól védhető, vizek övezte helyen fekszik. Bocskai István erdélyi hadjárata előtt idehozatta kincseit. A vár ellenállt a „Szejdi-dúlásnak” is, a 17. század végén azonban már rossz állapotú volt. Thököly Imre kétszer is itt szállt meg 1693-ban.

Zsáka a 17. századtól megszakításokkal a Rhédey család birtoka volt.

A település a sárréti – bihari falvak jellegzetességeit, arculatát őrzi.

Ez a tájegység az Alföld legjellegzetesebb, süllyedékes területe.

A Berettyó- és Körös-vidék a pleisztocén és az óhelocén korban a Tiszántúl nagy víz- és üledékgyűjtője, erózió bázisa volt.

A jégkorszak végén a Szamos, a Kraszna és a Tisza folyt ezen a területen – tehát nem a Berettyó töltötte fel. A feltöltődés után nagy mocsárvilág alakult ki. A végeláthatatlan mocsárvilágból kiemelkedő hátak (árvíz-mentes térszint kiemelkedések) lehetőségeket kínáltak a megtelepedéshez.

A meglévő és mára már elpusztult települések is a volt folyókanyarokhoz, semlyékhez és porongokhoz kapcsolódtak.

A községünk határában és a környékén elpusztult települések nagyon régóta lakottak voltak. Egyes régi, megült helyekről és a község belterületéről még ma is kerülnek elő agancsból készült szerszámok, balták, csiszolatlan és csiszolt kőszerszámok, marokkövek, korongozás előtti agyagedénytöredékek, kultikus agyagszobrok, agyag istenek. Ezek mind bizonyítják az őskori ember jelenlétét e vidéken.

Zsáka a népvándorlás korában is lakott település volt Csekehida, Orod, Tancskereki, Kordasziget között. A honfoglalás idején lakói szlávok voltak. A korai tárgyi emlékek mellett erről tanúskodik a Váradi Regestrum is, amely 1214-ben említi “Yzsowlaka” (Izsólaka) néven.

A váradi káptalan egy 1322-ben kelt oklevele, mint egyházas községről Izsólaka név alatt emlékezik.

Az Árpád-kori Izsólaka helynév az 1330-as években lerövidül Izsákára.

IV. Béla király idejéből már kun eredetűnek említik.

A település és környéke a Zoard nemzetség-ből való Wécs' unokáinak ősi birtoka.

1350-ben mint a Zoard nemzetségbeli Zoard fia, Domokos birtokaként említik, akinek családja Csekehida és Orod falvakkal együtt birtokolja.

A birtokváltozás eredményeként 1486-ra már a Bessenyei család részbirtokossá vált Zsákán, és az Izsákai család-dal birtokolta azt még 1479-ben is.

1552-ben a település Isaka néven Isakai Osvald birtoka volt.

A falunévről magát elnevező Izsákai család udvarházából épült ki a zsákai vár.

Zsáka vára a XVI. és XVII. században fontos szerepet játszott a térség védelmében, és különösen fontos szerepet töltött be Gyula várának védelme során. Bocskai István az erdélyi hadjárat előtt Nagykereki várából idehozta családi kincseit. Biztonságosabbnak tartotta, mint saját kereki várát.

1615-ben Zsáka és vára Kende Krisztináé, majd 1616-ban Giczi Györgyé lett, aki “Zsáka várát és városát” Furtával és Bakonszeggel együtt átengedte Bethlen Gábor Erdély fejedelmének.

1617-ben a vár a faluval együtt Rhédey Ferenc tulajdonába került.

Pusztulása II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjáratát követően, Erdély bukásakor következett be, 1677-ben már várrom-ként említik.

A Bihar vármegyéhez tartozó, 1773-ban falunak, 1877-től községnek minősülő település 1882-ben nagyközség, a polgári anyakönyvezés bevezetése után 1895-től anyakönyvi székhely lett.

1950-től az új tanácsi rendszerre való áttérés nyomán Hajdú-Bihar megye részeként önálló tanácsú község lett.

1971-től Zsáka nagyközségi tanács székhely települése, társközségei Darvas, Furta és Vekerd községek.

1990-től önálló jogállású nagyközség, körjegyzőségi székhelytelepülése Vekerd községnek. A kiemelt I. fokú építési hatósági feladatokat lát el 2003-tól – Furta, Zsáka és Vekerd települések közigazgatási területén.

Népcsoportok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben a település lakosságának 99%-a magyar, 1%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[3]

Nevezetességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Rhédey-kastély, melyet 1858-ban gróf Rhédey Gábor építtetett és birtokolt családjával és leszármazottaival 1945-ig.

A kastély a rendszerváltás után 1984-ig iskolaként, 1989-ig napközis otthonként funkcionált, ma a könyvtárnak ad helyet.

  • A református templom késői barokk stílusban épült a 18. század végén.
  • Az ortodox templom, mely ugyancsak a 18. század végén épült neobarokk stílusban.
  • 1906-ban épült a falu központjában álló Községháza.
  • A régi iskola épületéből felújított 42 férőhelyes Vendégház-Erdei iskola, mely félpanziós ellátást biztosít az idelátogatók számára.

Természeti adottságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A község határának jelentős része az elmúlt évek során létrejött Bihar-sík Tájvédelmi Körzet részét képezi. A szabályozási munkálatokat megelőző évszázadokban az embercsoportok számára a folyóhátak kínálták a megtelepedés lehetőségét. A települések mindig az árvízmentes térszínek ártérre néző peremeire települtek, a falvak így védve voltak a rendszeres áradásoktól, ugyanakkor elérhető közelségben voltak a földrajzi adottságokból adódóan kis méretű szántóföldekhez és a gazdasági szempontból legjelentősebb legelőkhöz és pákász helyekhez.

Az itt élő emberek megélhetése a XIX. században végrehajtott vízrendezési munkálatokig a halászattól és az állattartástól függött a legnagyobb mértékben.

Az újonnan kialakított folyam-, csatornarendszerek és a mocsárlecsapolások gyökeresen megváltoztatták a felszín vízrajzának viszonyait, s a vízivilág véglegesen felszámolódott.

A nagyarányú munkálatok következtében megnövekedett termőterület fedezte a növekvő népesség gabonaigényét, a megtermelt felesleget távoli piacon lehetett értékesíteni. A megindult gazdasági szerkezetváltás társadalmi változásokat indukált.

A pozitívumok mellett az évtizedek alatt egy sor negatív következményt is okoztak az árvíz-mentesítési és lecsapolási munkálatok. A kiépített csatornahálózat nem mindig képes elvezetni a felhalmozódó belvizet, és megfelelő öntözővízzel pótolni az aszálykor jelentkező csapadékhiányt. A mezőgazdaságra legsúlyosabb hatással a talajvíz viszonyok megváltozása és annak eredményeként kialakuló szikesedés volt.

Az előbb említett okok miatt a mezőgazdaság termelési biztonsága ingadozó színvonalú, melyben jelentős szerepet játszanak a glejes altalajú, magas sótartalmú réti talajok. A néhai lápterületekhez kötődő savanyú talajok vízgazdálkodása rendkívül kedvezőtlen, csak igen szűk nedvességhatárok között művelhetők eredményesen, mert hamar kiszáradnak, felrepedeznek, ugyanakkor hajlamosak vízállások képződésére is. A réti talajok mellett nagy területeket borítanak az oszlopos, szolonyec típusú szikesek, s ezek meszes, szódás változatai. A talajvíz-pangás a terület elgátolt süllyedék jellegéből következik, a talajvíz sókoncentrációja nem ritkán eléri 500 mg/l értéket és a nátrium magas részaránya is gyakori. A talajvíz keménysége és szulfáttartalma itt a legnagyobb az Alföldön.

„A Sárrét maga volt a mese, hajdanában. Sok százezer holdnyi lápmező. Állandó víz alatt, úttalan megközelíthetetlen táj. Ma már csak nyolcvanéves öregjeink emlékeznek erre a különös ókori világra. Az ő ifjú koruk még ott telt el a nád, a sás és a vízi moszatok világában.” (Gácser J. 1985).

A folyamszabályozások és mocsárlecsapolások következményeként a korábbi vízvilág teljesen eltűnt, a legszembeötlőbb változást a madárvilág szenvedte el.

A XIX. század közepén még a Kis-Sárrét vízimadarairól, vízivadászatoknak oly kifogyhatatlanságáról, beszéltek az emberek. Azóta gyökeres változáson ment át a vízimadár-paradicsom. A nagyméretű pusztulásnak két oka van. Az első az évszázadokon keresztül tartó üldözés, amelyet a madarak húsukra, dísztollaikra vadászó emberektől szenvedtek el. Épp a Sárrét volt hazánk egyik legjobb madártollgyűjtő helye.

A XIX. században még kócsag- és darutollakat gyűjtöttek be nagy számban, mivel kalapdíszként igen elterjedt volt használatuk. A döntő csapás a vízvilág életében mégis a lecsapolás volt, ezzel ugyanis csaknem teljesen eltűnt a madárvilág élőhelye.

A szikes területeken szinte kivétel nélkül a legelőnek használt szikes puszta a meghatározó, kedvezőbb talajoknál kizárólagos a szántóföldi művelés. Ezeken a területeken a kultúrsztyepp a meghatározó tájvonás. Az ártól mentesített holtmedrekkel tagolt magas talajvizű alacsony ártereken réti és réti öntés talajok az elterjedtek, rajtuk a szántóföldi művelés a legjellemzőbb. A mélyebb laposokat rétek jellemzik, hordalékkúpokon a közepes talajvízállásnak köszönhetően réti csernozjom és mélyben sós réti csernozjom talajokkal találkozhatunk, melyeken ugyancsak a szántóföld a legfontosabb tájképi elem.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Borovszky S.: Bihar vármegye.
  • Gácser J 1985.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Zsáka települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 13.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  3. A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]