Pitvaros

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pitvaros
Pitvaros címere
Pitvaros címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Dél-Alföld
Megye Csongrád
Járás Makói
Kistérség Makói
Jogállás község
Polgármester Radó Tibor[1]
Irányítószám 6914
Körzethívószám 62
Népesség
Teljes népesség 1385 fő (2014. jan 1.)[2]
Népsűrűség 107,23 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 13,14 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Pitvaros (Magyarország)
Pitvaros
Pitvaros
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 19′ 01″, k. h. 20° 43′ 59″Koordináták: é. sz. 46° 19′ 01″, k. h. 20° 43′ 59″
Pitvaros (Csongrád megye)
Pitvaros
Pitvaros
Pozíció Csongrád megye térképén
Pitvaros weboldala

Pitvaros község Csongrád megye Makói járásában.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dél-alföldi település Csongrád megye legszélén, Mezőhegyestől 6, Makótól 30, Szegedtől 60 km-re fekszik. Vonattal a MÁV 125-ös számú Mezőtúr–Orosháza–Mezőhegyes–Battonya-vasútvonalán érhető el. A megállóhely Ambrózfalva és – Újmezőhegyes megállóhely megszűnése óta – Mezőhegyes között található.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pitvaros környék az államalapítás kora óta lakott terület volt, még ha a Pitvaros név csak a középkor végén bukkant is fel. Ekkoriban a Korláth család birtoka terült el a mai település helyén, a csalát e vidéken letelepedő ága később Pitvarosi előnévvel különböztette meg magát. A környék települései 1552-ben pusztultak el egy török hadjárat alkalmával, a következő bő 250 évben a település helyén puszta volt.

A települést 1816-ban népesítették be újra 175 evangélikus szlovák nagylaki családdal, akik Sztattyinszki Márton zsellér és Raksányi Imre tanító vezetésével bérbe vették a pusztát a bécsi udvartól. A lakók a település körüli kisebb magaslatokon szétszórtan építették föl szegényes házaikat, ám a bécsi udvar hamarosan tervezőket küldött a faluba, akik megalkották a mai sakktáblaszerű utcahálózatot, a telepeseket pedig kényszerítették, hogy a kijelölt telkeken építkezzenek. A bécsi államkincstár máskor is beavatkozott a falu mindennapjaiba: 1840-ben a település lakóit dohánytermesztésre kötelezték, majd miután ennek a falusiak nem voltak hajlandóak eleget tenni, a kamara elvonta a falu területének kétharmadát. (Ezeken a területeken épült Csanádalberti és Ambrózfalva.) Pitvaros kifejezetten szegény falunak számított, lemaradásának oka a magas területbérleti díj volt, illetve a településen kiosztott birtokok apró területe volt. (Akkoriban 20 holdas birtokot osztottak, pitvaroson azonban csak 8-12 holdas területeket.) A település lakói még 1885-ben is az örökváltság összegének részleteit fizették.[3] 1893-ban a bécsi udvar felügyelőt nevezett ki a falu fölé, aki az örökváltság hátralévő törlesztőrészleteit 1943-ig határozta meg. Az örökváltság fizetésétől végül csak 1923-ban, a megugró infláció révén tudtak megszabadulni a pitvarosiak.

Pitvaros történetében a második világháborúig a szlovák nemzetiség volt a meghatározó. Az arányokon a csehszlovákiai magyarok üldözése és az annak nyomán kezdődő lakosságcsere-program változtatott jelentősen. Pitvarosra csehszlovák agitátorok érkeztek, akik a szlovák lakosság kétharmadát rávették az útra, a kivándorlókat a Felvidékről kitelepített magyarok csak részben tudták pótolni. A beköltözők főleg Gútáról érkeztek. 1947-ben a település népessége 700 fővel esett vissza.

A pitvarosi zsidók története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsidók viszonylag hamar, már az 1820-as években megérkeztek a faluba. 1854-ben számuk már 14 fő. Az ezt követő években nem növekedett meg a számuk lényegesebben.

Az 1867-ben megalakult községi képviselő testület tagjai között három virilista zsidó volt, Greininger Fülöp, Greininger Dávid és Klein József. A településen élő zsidók kereskedelemmel foglalkoztak és jómódú családok voltak, házaikat és kereskedéseiket a község központjában építették fel. 1877-ben kijelölték a zsidó temetőt. A közösségnek nem volt saját imaháza, az 1900-as évekig Makóra jártak istentiszteletre. Az 1880-as- és 1890-es években újabb családok telepedtek le, köztük Daubner Gyula kereskedő, dr. Tischler Sándor orvos, Iczkovits Sándor kereskedő és családja, valamint a Nébel család. 1918-ban a forradalmi események a községet is elérték. November 2-án a tüntetők és a forradalmárok kifosztották és szétverték Iczkovits Sándor és Volovics Ignác üzleteit, de a családokat nem érte bántódás. Az első világháború alatt egy pitvarosi zsidó katona is elesett a harcokban. A két világháború között a közösség lélekszáma megfogyatkozott. 1940-ben halt meg az idős Nébelné, akit a pitvarosi temetőben helyeztek örök nyugalomra férje mellé. Temetésén a falu lakosságának nagy része részt vett. Ő volt az utolsó, akit a zsidó temetőben eltemettek. 1942-ben Erdélyi Györgyöt munkaszolgálatra vitték, 1944 áprilisában a három Nébel testvért, Erdélyi Sándort internálták. Az itt maradt családtagokat 1944 májusában egy szekéren szállították be a Makói gettóba. Innen Szegeden keresztül az Auschwitzi koncentrációs táborba, ahol mindannyiukat meggyilkolták. Pitvarosra csak Erdélyi György tért vissza. A zsidó temető síremlékeit az 1970-es években ellopták.

Népcsoportok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben a település lakosságának 89%-a magyar, 9%-a szlovák, 1%-a német és 1%-a egyéb nemzetiségűnek vallotta magát.[4]

Eredmények, elismerések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hetedik alkalommal kiosztott díjat 2010-ben Budapest - III. kerület, Győr, Kaba, Nagykőrös, Pest megye és Pitvaros önkormányzata nyerte el. A díjjal egy-egymillió forint pénzjutalom és egy réztábla jár. A 2010. szeptember 30-án, a Parlament Főrendházi Termében tartott Idősügyi Konferencián Dénes László polgármester vette át az elismerést.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pitvaros települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 4.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  3. Dr. Borovszky Samu: Csanád vármegye története.
  4. A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]