Pitvaros
 |
Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve, vagy egyes megfogalmazásai reklámízűek (a vita részleteihez lásd a vitalapot). | Ha nincs indoklás sem itt a sablonban, sem a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont! |
| Pitvaros | |||
|
|||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Magyarország |
||
| Régió | Dél-Alföld | ||
| Megye | Csongrád | ||
| Kistérség 2012-ig | Makói | ||
| Jogállás | község | ||
| Polgármester | Radó Tibor[1] | ||
| Irányítószám | 6914 | ||
| Körzethívószám | 62 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 1409 fő (2010. jan 1.)[2] +/- | ||
| Népsűrűség | 107,23 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 13,14 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Pitvaros
Pozíció Magyarország térképén
|
|||
Pitvaros
Pozíció Csongrád megye térképén
|
|||
| é. sz. 46,317°, k. h. 20,733° | |||
| Pitvaros weboldala | |||
Pitvaros község Csongrád megye Makói kistérségében.
Tartalomjegyzék |
Fekvése [szerkesztés]
A dél-alföldi település Csongrád megye legszélén, Mezőhegyestől 6, Makótól 30, Szegedtől 60 km-re fekszik. Vonattal a MÁV 125-ös számú Mezőtúr–Orosháza–Mezőhegyes-vasútvonalán érhető el. A megállóhely Ambrózfalva és – Újmezőhegyes megállóhely megszűnése óta – Mezőhegyes között található.
Története [szerkesztés]
Pitvaros környék az államalapítás kora óta lakott terület volt, még ha a Pitvaros név csak a középkor végén bukkant is fel. Ekkoriban a Korláth család birtoka terült el a mai település helyén, a csalát e vidéken letelepedő ága később Pitvarosi előnévvel különböztette meg magát. A környék települései 1552-ben pusztultak el egy török hadjárat alkalmával, a következő bő 250 évben a település helyén puszta volt.
A települést 1816-ban népesítették be újra 175 evangélikus szlovák nagylaki családdal, akik Sztattyinszki Márton zsellér és Raksányi Imre tanító vezetésével bérbe vették a pusztát a bécsi udvartól. A lakók a település körüli kisebb magaslatokon szétszórtan építették föl szegényes házaikat, ám a bécsi udvar hamarosan tervezőket küldött a faluba, akik megalkották a mai sakktáblaszerű utcahálózatot, a telepeseket pedig kényszerítették, hogy a kijelölt telkeken építkezzenek. A bécsi államkincstár máskor is beavatkozott a falu mindennapjaiba: 1840-ben a település lakóit dohánytermesztésre kötelezték, majd miután ennek a falusiak nem voltak hajlandóak eleget tenni, a kamara elvonta a falu területének kétharmadát. (Ezeken a területeken épült Csanádalberti és Ambrózfalva.) Pitvaros kifejezetten szegény falunak számított, lemaradásának oka a magas területbérleti díj volt, illetve a településen kiosztott birtokok apró területe volt. (Akkoriban 20 holdas birtokot osztottak, pitvaroson azonban csak 8-12 holdas területeket.) A település lakói még 1885-ben is az örökváltság összegének részleteit fizették.[3] 1893-ban a bécsi udvar felügyelőt nevezett ki a falu fölé, aki az örökváltság hátralévő törlesztőrészleteit 1943-ig határozta meg. Az örökváltság fizetésétől végül csak 1923-ban, a megugró infláció révén tudtak megszabadulni a pitvarosiak.
Pitvaros történetében a második világháborúig a szlovák nemzetiség volt a meghatározó. Az arányokon a csehszlovákiai magyarok üldözése és az annak nyomán kezdődő lakosságcsere-program változtatott jelentősen. Pitvarosra csehszlovák agitátorok érkeztek, akik a szlovák lakosság kétharmadát rávették az útra, a kivándorlókat a Felvidékről kitelepített magyarok csak részben tudták pótolni. A beköltözők főleg Gútáról érkeztek. 1947-ben a település népessége 700 fővel esett vissza.
A pitvarosi zsidók története [szerkesztés]
A zsidók viszonylag hamar, már az 1820-as években megérkeztek a faluba. 1854-ben számuk már 14 fő. Az ezt követő években nem növekedett meg a számuk lényegesebben.
Az 1867-ben megalakult községi képviselő testület tagjai között három virilista zsidó volt, Greininger Fülöp, Greininger Dávid és Klein József. A településen élő zsidók kereskedelemmel foglalkoztak és jómódú családok voltak, házaikat és kereskedéseiket a község központjában építették fel. 1877-ben kijelölték a zsidó temetőt.
A közösségnek nem volt saját imaháza, az 1900-as évekig Makóra jártak istentiszteletre. Az 1880-as- és 1890-es években újabb családok telepedtek le, köztük Daubner Gyula kereskedő, dr. Tischler Sándor orvos, Iczkovits Sándor kereskedő és családja, valamint a Nébel család. 1918-ban a forradalmi események a községet is elérték. November 2-án a tüntetők és a forradalmárok kifosztották és szétverték Iczkovits Sándor és Volovics Ignác üzleteit, de a családokat nem érte bántódás. Az első világháború alatt egy pitvarosi zsidó katona is elesett a harcokban. A két világháború között a közösség lélekszáma megfogyatkozott. 1940-ben halt meg az idős Nébelné, akit a pitvarosi temetőben helyeztek örök nyugalomra férje mellé. Temetésén a falu lakosságának nagy része részt vett. Ő volt az utolsó, akit a zsidó temetőben eltemettek. 1942-ben Erdélyi Györgyöt munkaszolgálatra vitték, 1944 áprilisában a három Nébel testvért, Erdélyi Sándort internálták. Az itt maradt családtagokat 1944 májusában egy szekéren szállították be a Makói gettóba. Innen Szegeden keresztül Auschwitzba, ahol mindannyiukat meggyilkolták. Pitvarosra csak Erdélyi György tért vissza. A zsidó temető síremlékeit az 1970-es években ellopták.
Népcsoportok [szerkesztés]
2001-ben a település lakosságának 89%-a magyar, 9%-a szlovák, 1%-a német és 1%-a egyéb nemzetiségűnek vallotta magát.[4]
Eredmények, elismerések [szerkesztés]
- Idősbarát Önkormányzat Díj – 2010.
A hetedik alkalommal kiosztott díjat 2010-ben Budapest - III. kerület, Győr, Kaba, Nagykőrös, Pest megye és Pitvaros önkormányzata nyerte el. A díjjal egy-egymillió forint pénzjutalom és egy réztábla jár. A 2010. szeptember 30-án, a Parlament Főrendházi Termében tartott Idősügyi Konferencián Dénes László polgármester vette át az elismerést.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Pitvaros települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 4.)
- ↑ Helységnévkönyv adattár 2010 (magyar nyelven) (XLS). KSH, 2010. január 1. (Hozzáférés: 2011. június 14.)
- ↑ Dr. Borovszky Samu: Csanád vármegye története.
- ↑ A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
További információk [szerkesztés]
|
|||||
|
||||||||||||||||
