Magyarország hőmérsékleti rekordjainak listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Magyarország hőmérsékleti rekordjainak listája az ország hőmérsékleti szélsőértékeit tartalmazza az Országos Meteorológiai Szolgálat hivatalos mérései alapján. A mérések kezdete óta (1890 óta)[1] mért adatok napjainkig bezárólag tartalmazzák az év adott napján előfordult minimum és maximum hőmérsékletek értékeit, azonban csak a legfrissebb rekordokat, vagyis a korábbi évek aznap mért azonos értékű rekordjai nem szerepelnek itt. Egy adott nap mérési időszaka előző nap este 7 órától aznap este 7 óráig tart.[2] Az eddig mért leghidegebb -35 °C volt (1940. február 16., Görömbölytapolca), míg a legmelegebb +41,9 °C volt (2007. július 20., Kiskunhalas).[2][3] Ez alapján hazánkban 76,9 °C a legszélsőségesebb hőmérsékletek közti tartomány értéke, míg a napi hőingás rekordja 31,1 °C.[4]

Az év első felében az adott hónap leghidegebb eddig mért értéke, mindig megelőzi az adott hónap legmagasabb eddig mért értékét (jan.–júli.). A második félév (aug.–dec.) során pedig ez fordítva van, azaz a legmagasabb eddig mért havi értékek rendre megelőzik a többnyire az adott hónap végén előforduló minimum hőmérsékletek rekord értékeit.

Ezek szerint két-két hónapban Zabar településen (máj., dec.) és Baján (jan., nov.) mértek legalacsonyabb hőmérsékleti értéket, míg legmagasabb hőmérsékleti értéket Debrecenben mértek két hónapban (ápr., nov.); a többi rekord megoszlik az ország különböző mérőhelyei között. Napi minimum hőmérsékleti rekord leggyakrabban Zabar településen 53, Putnokon 38, Csákváron 20, Dobogókőn 17, Kékestetőn és Encsen (Fügödön) 15, Debrecenben 13, Borsodnádasdon 11, Szécsényen és Zircen 10 alkalommal fordult elő. Napi legmagasabb hőmérsékletet leggyakrabban Szerepen 35, Budapesten 18, Kaposváron 17, Sellyén 16, Csongrádon 14, Túrkevén 12, Baján 13, Békéscsabán, Mázán Szegeden és Túrkevén 11, Körösszakálon 10 alkalommal mértek az alábbi listák alapján.

Hőmérsékleti rekordok napi lebontásban[szerkesztés]

A havi minimum hőmérsékleti rekordok kék háttérszínnel, a havi maximum hőmérsékleti rekordok piros háttérszínnel vannak kiemelve.

Január[szerkesztés]

A leghidegebb eddig az év első hónapjában Baján volt 1942-ben, amikor −34,1 °C értéket mértek január 24-én. A hónap közepétől fogva az 1942-es év összesen 11 minimum hőmérsékleti rekorddal rendelkezik, az évek szerinti legtöbb eredménnyel. Az eddig mért legmagasabb hőmérsékleti érték januárban +20,0 °C volt, melyet 2002. január 29-én mértek Mázán. Elméleti szinten 54,1 °C lenne a hőingás, ha a minimum és a maximum hőmérsékleti rekord egy azon napon következne be ugyanazon a földrajzi koordinátán. Január legrégebbi hőmérsékleti rekordja 1893 óta nem dőlt meg (jan. 29.).

Januári hőmérsékleti rekordok[5]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. −24,2 Lenti 1969 +18,9 Sellye 2023
02. −22,7 Debrecen (Pallag) 1905 +18,2 Fülöpháza (Hattyús-szék) 2023
03. −25,0 Kecskemét 1954 +16,2 Sellye 2003
04. −27,5 Bábolna 1938 +16,4 Báta 2024
05. −26,2 Zirc 1947 +18,2 Sellye 2022
06. −26,5 Putnok 1938 +17,4 Babócsa 2018
07. −24,6 Baja 1947 +17,7 Mohács (Homorúd) 2018
08. −28,1 Tésa (Vízmű) 2017 +17,6 Máza 2005
09. −27,5 Putnok 1985 +16,4 Sopronhorpács 1998
10. −28,1 Szeged (belterület) 1893 +19,7 Fertőrákos 2015
11. −28,0 Zirc 1940 +18,3 Fertőrákos 2015
12. −31,9 Zabar 2003 +16,0 Marcali 1976
13. −30,3 Paks 1987 +17,8 Fertőrákos 2007
14. −28,0 Szeged (belterület) 1893 +17,0 Kecskemét (Miklóstelep) 1921
Sopron 1948
15. −27,5 Putnok 1942 +13,6 Somogyszob 1993
Szombathely 2011
16. −29,5 Putnok 1942 +16,0 Sellye 2015
17. −27,0 Pátyod 1954 +17,0 Barcs 1939
18. −24,6 Bábolna 1942 +17,7 Hercegszántó (Karapancsa) 2024
19. −27,5 Bábolna 1942 +17,9 Ásotthalom 1939
20. −26,5 Kecskemét (Miklóstelep) 1940 +17,5 Rábagyarmat 2008
21. −28,2 Zirc 1942 +16,5 Szentgotthárd (Farkasfa) 1993
22. −31,2 Zirc 1942 +16,6 Sellye 2021
23. −30,0 Putnok 1942 +16,5 Kaposvár 1985
Tatabánya (Bánhida)
24. −34,1 Baja 1942 +16,1 Sopron (Kuruc-domb) 2024
25. −30,5 Putnok 1942 +15,0 Esztergom (Kertváros) 1993
Letenye
26. −29,5 Putnok 1942 +17,0 Kisbér 1995
27. −28,5 Putnok 1942 +16,8 Pécs (Erzsébet) 1936
28. −29,0 Putnok 1954 +18,9 Rábagyarmat 2002
29. −26,0 Debrecen (Pallag) 1947 +20,0 Máza 2002
30. −27,5 Putnok 1950 +18,4 Kapuvár 2002
Sellye
31. −27,8 Encs (Fügöd) 1987 +16,7 Drávaszabolcs 2020
Szeged (külterület)
Országos nappali minimum hőmérsékleti rekordok januárban
Január
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
06. ---- ---- ---- +9,9 Kaposvár 2018[6]

Február[szerkesztés]

Februárban mérték hazánk eddig mért legalacsonyabb hőmérsékleti értékét, amely −35,0 °C volt (a ma Miskolchoz tartozó Görömbölytapolcán, 1940-ben). A legmagasabb februári hőmérsékletet 2019. február 28-án mérték hazánkban, +23,5 °C fokot. Februárban az eddig mért hőmérsékleti szélsőértékek alapján 58,5 fokra adódna a maximális hőingás, ami a hónapok közül a legmagasabb érték. A legrégebbi napi hőmérsékleti rekord ebben a hónapban 1903 óta tartja magát (feb. 23.). Az év második hónapjában az 1998-as évben 7 maximum hőmérsékleti rekord dőlt meg, míg 1940-ben hat minimum hőmérsékleti rekord született.

Februári hőmérsékleti rekordok[7]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. −28,2 Túrkeve 1947 +19,8 Kőszeg 1944
02. −26,2 Putnok 1963 +18,2 Drávaszabolcs 2020
03. −28,0 Putnok 1950 +17,0 Baja 1926
04. −28,5 Putnok 1950 +18,1 Letenye 2021
05. −26,2 Putnok 1954 +22,5 Szentgotthárd 2004
06. −27,1 Békéscsaba 1954 +21,0 Kiskunhalas 2004
07. −27,7 Putnok 1954 +20,2 Szombathely 1995
08. −26,2 Kecskemét 1929 +17,9 Máza 2001
09. −28,0 Jászberény 1917 +18,6 Baja 2001
10. −30,0 Kecskemét 1929 +20,2 Szeged (külterület) 2024
11. −33,0 Kecskemét 1929 +20,9 Gyomaendrőd (Gyoma) 2024
12. −27,0 Jászberény 1935 +22,9 Rábagyarmat 1998
13. −27,3 Ásotthalom 1935 +21,8 Rábagyarmat 1998
Szombathely
14. −27,2 Szeged 1932 +21,2 Ásotthalom 1958
15. −28,2 Encs (Alsófügöd) 1940 +21,4 Szombathely 1998
16. −35,0 Görömbölytapolca 1940 +22,2 Sopron 1998
17. −32,0 Putnok 1940 +21,5 Fertőrákos 2022
18. −33,6 Putnok 1940 +19,8 Fertőrákos 2023
Sopron (Kuruc-domb)
19. −32,4 Putnok 1940 +17,8 Sümeg 1998
20. −22,5 Baja 1932 +20,5 Paks 1989
21. −24,2 Nagykanizsa 1978 +20,6 Báta 2023
22. −30,2 Siófok 1929 +21,8 Ásotthalom 1966
23. −23,5 Szarvas 1954 +22,3 Kalocsa 1903
24. −22,0 Sopron 1909 +21,1 Fertőrákos 2020
Putnok 1940
25. −23,1 Győr 1956 +22,4 Nagykáta 1990
26. −22,0 Zirc 1948 +20,4 Kiskunfélegyháza 2021
27. −24,5 Putnok 1986 +22,0 Körösszakál 2024
28. −29,0 Pápa 1963 +23,5 Sárvár 2019
29. −15,2 Miskolc 1932 +19,5 Nagykanizsa 1960
Országos nappali minimum hőmérsékleti rekordok februárban
Február
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
25. −10 Kékestető 2018[8] --- --- ---
26. −11,4 Kékestető 1986, 2018[9] --- --- ---
27. −11,1 Kékestető 2018[10] --- --- ---
Legalacsonyabb fővárosi maximum hőmérsékleti rekordok februárban
Február
Nap Maximum °C Helyszín Év
26. −6,7 János-hegy 2018[9]
27. −8,2 János-hegy[10] 2018

Március[szerkesztés]

A legalacsonyabb hőmérséklet −27,0 °C-volt, amit 1963-ban Lentiben mértek. A legmagasabb hőmérséklet +28,4 °C-volt, amit 1977-ben Homokszentgyörgyön mértek. A havi abszolút hőingás így 55,4 °C-nak adódik. A legrégebbi napi hőmérsékleti rekord ebben a hónapban 1892 óta tartja magát (március 7. és 9.).

Márciusi hőmérsékleti rekordok[11]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. −27,0 Lenti 1963 +19,8 Szeged (belterület) 1934
02. −25,2 Pápa (Kisacsád) 1963 +20,5 Nagykanizsa 2008
03. −22,4 Putnok 1940 +22,8 Túrkeve (Szeleshát) 1918
04. −22,0 Paks 1987 +21,7 Sellye 2019
05. −21,4 Somogyszob 1987 +24,0 Keszthely 1920
06. −16,5 Miskolc 1929 +22,4 Kalocsa 1920
Salgótarján
07. −18,3 Szeged (belterület) 1892 +24,9 Siófok 1920
08. −19,5 Pápa 1987 +24,8 Szerep 1920
09. −19,2 Szeged (belterület) 1892 +25,0 Körösszakál 1975
10. −17,4 Nyíregyháza 1958 +22,3 Budapest (Gellérthegy) 1961
11. −17,1 Lenti 1976 +23,0 Marcali 1990
12. −19,8 Kalocsa 1976 +25,0 Marcali 1990
13. −18,6 Cegléd 1976 +22,0 Békéscsaba 2001
14. −18,0 Baja 1932 +24,1 Sellye 2023
15. −16,4 Szombathely 1953 +22,7 Kistelek 1979
16. −14,2 Nyírlugos 2013 +22,2 Sárospatak 1972
17. −18,2 Vásárosnamény 2013 +24,5 Baja (Csillagvizsgáló) 2012
18. −14,5 Eger 1964 +24,8 Kiskunhalas 2004
19. −19,5 Pátyod 1962 +25,2 Kiskunhalas 2004
20. −16,5 Pátyod 1962 +25,4 Nagykáta 1990
21. −12,2 Galyatető 1976 +27,4 Pátyod 1974
22. −15,2 Nyírlugos 2018 +27,0 Pátyod 1974
23. −11,7 Zabar 2003 +27,1 Tiszakécske 1977
24. −15,0 Mosonmagyaróvár 1958 +28,4 Homokszentgyörgy (Mariettapuszta) 1977
25. −11,5 Kékestető 2013 +26,1 Budapest (Gellérthegy) 1921
26. −9,7 Szécsény 1998 +26,1 Szerep 1921
27. −11,0 Jászberény 1918 +25,6 Sopron (Kuruc-domb) 2006
28. −11,4 Nyíregyháza 1918 +25,0 Miskolc 1903
Budapest (Budatétény) 1949
29. −11,0 Debrecen (Pallag) 1918 +26,0 Mohács 1989
Marcali
30. −12,0 Nyíregyháza 1931 +27,6 Kelebia 2024
31. −12,1 Túrkeve 1931 +27,8 Békéscsaba (Fényes) 1975
Országos nappali minimum hőmérsékleti rekordok márciusban
Március
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. −11,7 Kékestető 2018[12] --- --- ---


Április[szerkesztés]

A legalacsonyabb hőmérséklet a hónapban −11,9 °C volt, amit 2020-ban Zabaron mértek. A legmagasabb hőmérséklet pedig +33,6 °C volt, amit 1926-ban Debrecenben mértek. A havi abszolút hőingás ez alapján 45,5 °C. A legrégebbi napi hőmérsékleti rekord ebben a hónapban 1902 óta tartja magát (ápr. 29.).

Átlagosan a hónap középhőmérséklete 11 °C körül alakul. Az április havi középhőmérséklet 2018-ban volt a legmagasabb 1901 óta. Ekkor 15,63 °C volt a havi középhőmérséklet. Ezt követi a 2009-es április 14,36 °C-kal, a 2000-es év áprilisa 13,85 °C-kal, az 1920-as április 13,73 °C-kal, az 1934-es április 13,66 °C-kal, az 1961-es április 13,51 °C-kal, míg 1952-ben 13,50 °C, 1946-ban 13,32 °C, 1918-ban 13,25 °C, és 1968-ban 12,97 °C volt a havi középhőmérsékletnek.[13]

Áprilisi hőmérsékleti rekordok[14]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. −11,9 Zabar 2020 +30,2 Kelebia 2024
02. −11,3 Nyírlugos 2020 +26,3 Békéssámson 2017
03. −8,6 Zabar 2020 +27,0 Edelény 2017
04. −7,1 Kékestető 2022 +28,2 Kaposvár 1946
05. −10,0 Dobogókő 1929 +28,6 Békéscsaba (Nagyrét) 1989
06. −8,6 Kékestető 2003 +28,7 Mezőhegyes 1968
07. −10,9 Szécsény 2002 +28,5 Körösszakál (Rákóczi) 1986
08. −10,1 Zabar 2002 +30,2 Szeged (belterület) 1939
09. −10,4 Zabar 2003 +29,6 Budapest (Csepel) 1939
10. −9,0 Zabar 2012 +29,0 Berettyóújfalu 1939
11. −7,2 Salgótarján 1995 +27,4 Budapest (Gellérthegy) 1920
Nagykáta 1989
12. −8,5 Csákvár (Fornapuszta) 1968 +27,8 Paks 2018
13. −7,9 Szécsény 1997 +27,6 Derekegyház 2024
14. −8,1 Karcag (Tilalmas) 1997 +31,2 Baja (Csillagvizsgáló) 2024
15. −8,9 Zabar 2020 +31,4 Kiszombor 2024
16. −7,3 Kékestető 1997 +29,2 Osli 2015
17. −6,4 Miskolc 1981 +29,6 Kaposvár 1947
Zabar 2017
18. −7,8 Fügöd (Alsófügöd) 1933 +30,0 Gödöllő 1920
19. −8,5 Encs (Fügöd) 1955 +32,0 Gödöllő 1920
Szerep
20. −7,6 Békéscsaba 1955 +30,5 Szerep 1920
21. −7,1 Kékestető 2017 +31,0 Csongrád 1950
Orosháza
22. −5,7 Kékestető 1959 +30,0 Csongrád 1950
Tiszabecs 1995
23. −5,6 Szombathely 1938 +30,6 Esztergom (Kertváros) 1995
24. −5,2 Kékestető 1988 +32,0 Túrkeve 1926
Szentlélek 2017
25. −5,8 Szokolya (Királyrét) 1988 +33,6 Debrecen (Pallag) 1926
26. −5,7 Zabar 2021 +30,9 Békéssámson 2019
27. −5,5 Galyatető 1984 +31,0 Eger 1909
28. −5,9 Zabar 2021 +31,3 Körösszakál 2012
29. −5,0 Nyíregyháza 1902 +31,4 Kelebia 2018
Sátorhely
30. −4,5 Kékestető 1976 +32,6 Pitvaros 2013
Legmagasabb országos éjszakai maximum hőmérsékletek áprilisban
Április
Nap Minimum °C Helyszín Év
18. 17,8 Gyöngyös 2018[15]
19. 16,2 Budapest, Lágymányos 2018[16]
Fővárosi minimum hőmérsékleti rekordok áprilisban
Április
Nap Minimum °C Helyszín Év
21. -3,6 János-hegy 2017[17]
Fővárosi maximum hőmérsékleti rekordok áprilisban
Április
Nap Maximum °C Helyszín Év
12. +26,9 Újpest 2018[18]

Május[szerkesztés]

A hónapban mért legalacsonyabb hőmérséklet −6,4 °C volt, amit 2007-ben mértek Zabaron. A legmagasabb hőmérséklet a hónap során +36,8 °C volt, amit 1892-ben mértek Szegeden. A havi abszolút hőingás így 43,2 °C. Május legrégebbi hőmérsékleti rekordjai 1892 óta tartják magukat (május 29., 30.).

Májusi hőmérsékleti rekordok[19]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. −4,4 Encs (Alsófügöd) 1944 +32,9 Budapest (belterület) 2012
02. −6,4 Zabar 2007 +33,3 Bugac 2012
Törökszentmiklós
03. −5,6 Zabar 2007 +32,6 Szolnok (repülőtér) 2012
04. −3,5 Zabar 2021 +32,3 Edelény 2018
05. −2,5 Putnok 1958 +33,4 Kaposvár 1946
06. −4,2 Zabar 2011 +33,9 Baja (Csillagvizsgáló) 2003
07. −2,3 Kékestető 1957 +34,4 Tiszaroff 2003
Gagyvendégi 1999
08. −2,8 Dobogókő 1909 +34,5 Bácsalmás 2003
Kiskunhalas
09. −3,8 Putnok 1941 +34,0 Kiskunhalas 2003
Kisvárda
10. −2,5 Koroncó 2017 +33,0 Szerep 1934
11. −2,4 Zabar 2017 +33,8 Kiskunhalas 2003
12. −4,4 Szentgotthárd 1978 +35,5 Ásotthalom 1958
13. −4,1 Zabar 2020 +35,0 Kaposvár 1945
14. −2,1 Gödöllő 1940 +34,0 Kaposvár 1945
Kékestető 1980
15. −3,1 Borsodnádasd 1980 +35,0 Kaposvár 1945
16. −1,1 Paks 1995 +35,0 Izsák 1983
17. −1,2 Zabar 2016 +33,5 Tiszakécske 1983
18. −2,0 Pápa (repülőtér) 2012 +35,0 Vásárosnamény 1994
19. −1,2 Zabar 2022 +34,5 Kistelek 1996
20. −2,4 Putnok 1952 +34,0 Örkény 1979
21. −2,6 Pécs (Mecsekalji) 1952 +35,0 Eger 1920
22. −3,3 Zabar 2020 +34,7 Poroszló 2007
23. −0,6 Kékestető 1980 +33,7 Poroszló 2007
24. −1,4 Zabar 2004 +34,2 Körösszakál 2007
25. −3,2 Putnok 1991 +33,6 Eger 1920
26. −0,8 Putnok 1991 +35,0 Csongrád 1950
27. −1,0 Miskolc 1927 +35,0 Kaposvár 1896
28. −0,8 Borsodnádasd 1977 +36,0 Kaposvár 1896
29. +0,4 Kékestető 1966 +36,2 Szeged (belterület) 1892
30. −0,7 Kékestető 1966 +36,8 Szeged (belterület) 1892
31. −1,2 Encs (Fügöd) 1955 +35,0 Eger 1925

Június[szerkesztés]

Az év hatodik hónapjában az eddigi rekordok alapján −0,9 °C, amit 1977-ben Alcsútdobozon mértek, és +40,0 °C, amit 2021-ben Fülöpházán mértek. Így a havi abszolút hőingás 40,9 °C-nak adódik. A legrégebbi napi hőmérsékleti rekord ebben a hónapban 1896 óta tartja magát (június 26.). Megfigyelhető, hogy a hónap végén Zabar településen számos napi minimum-hőmérsékleti rekord volt, amely az országos minimum rekordok számát is vezeti.

Júniusi hőmérsékleti rekordok[20]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. +0,1 Zabar 2006 +35,7 Szerep 1925
02. −0,9 Alcsútdoboz 1977 +35,4 Jászberény 1927
03. −0,2 Szerep 1928 +37,2 Szerep 1921
04. −0,4 Debrecen (Pallag) 1918 +37,3 Szerep 1921
Lenti 1962
05. −0,2 Debrecen 1918 +37,2 Jászberény 1921
06. 0,0 Debrecen 1918 +35,1 Bácsalmás 1998
07. −0,4 Kékestető 1962 +36,2 Kaposvár 1917
08. +0,6 Kékestető 1962 +37,0 Kaposvár 1945
09. +1,7 Zabar 2006 +35,8 Mohács 1996
10. +2,0 Csákvár (Fornapuszta) 1962 +36,7 Kaposvár 1916
11. +4,1 Kékestető 1967 +36,9 Felcsút 2003
Bátaapáti 2006
12. +2,8 Szombathely 1967 +36,0 Eger 1910
13. +1,8 Kékestető 1974 +36,9 Kecskemét (K-puszta) 2000
14. +1,3 Zabar 2009 +38,8 Kecskemét (K-puszta) 2000
15. +3,4 Galyatető 1982 +35,8 Budakalász 2019
16. +2,5 Borsodnádasd 1982 +35,7 Kiskunhalas 2019
17. +1,8 Zabar 2000 +36,2 Tiszakécske 1991
18. +1,1 Zabar 2000 +39,2 Túrkeve (Szeleshát) 1918
19. +2,9 Gagyvendégi 2000 +37,3 Kelebia 2013
Zabar
20. +3,9 Zirc 1978 +37,0 Nyíregyháza 1908
Szerep
Budapest (Újpest) 2013
21. +4,0 Sopron 1910 +38,2 Kaposvár 1917
22. +3,0 Dobogókő 1921 +37,6 Tiszaroff 2000
23. +3,0 Putnok 1949 +37,8 Berettyóújfalu 2021
Dombegyház (Gátőrház)
24. +3,1 Dobogókő 1921 +40,0 Fülöpháza (Hattyús-szék) 2021
25. +3,5 Ásotthalom 1918 +38,3 Szarvas 1962
26. +1,0 Balatonfüred 1896 +36,1 Csongrád 1938
27. +3,1 Zabar 2000 +37,5 Örkény 1994
28. +0,3 Zabar 2000 +39,9 Szerep 1935
29. +3,4 Zabar 2000 +38,4 Dévaványa 2022
30. +2,4 Zabar 2002 +39,6 Berettyóújfalu 2022


Július[szerkesztés]

A hónap során mért legalacsonyabb hőmérséklet +2,0 °C volt, amit 1961-ben Csákváron mértek. A legmagasabb hőmérséklet a hónapban +41,9 °C volt, amit 2007-ben Kiskunhalason mértek, és ez egyben a Magyarországon valaha mért legmagasabb hőmérséklet is. Ez alapján a júliusi abszolút hőingás 39,9 °C, ami a legalacsonyabb a 12 hónap közül. A legrégebbi napi hőmérsékleti rekord ebben a hónapban 1902 óta tartja magát (július 3.).

Júliusi hőmérsékleti rekordok[21]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. +3,9 Zabar 2002 +41,3 Csongrád 1950
02. +2,7 Csákvár (Fornapuszta) 1960 +38,4 Túrkeve 2012
03. +4,0 Eger 1902 +38,8 Csongrád 1950
04. +4,5 Kékestető 1984 +39,8 Csongrád 1950
05. +4,4 Kékestető 1960 +41,3 Pécs (Mecsekalji) 1950
06. +3,0 Csákvár (Fornapuszta) 1962 +41,6 Csongrád 1950
07. +2,0 Csákvár (Fornapuszta) 1961 +38,7 Békéssámson 2015
08. +4,5 Pápa 1984 +40,2 Adony 2021
09. +4,3 Csákvár (Fornapuszta) 1962 +37,9 Pécs (Egyetem) 2011
10. +3,5 Zabar 2019 +39,1 Túrkeve 2011
11. +3,1 Zabar 2015 +38,5 Szerep 1922
12. +3,8 Zabar 2019 +38,9 Eger 1922
Szerep
13. +3,9 Csákvár (Fornapuszta) 1968 +38,2 Tokaj 1991
14. +3,2 Dobogókő 1919 +39,0 Eger 1908
15. +4,2 Dobogókő 1919 +38,5 Csongrád 1952
16. +4,2 Dobogókő 1919 +40,0 Szerep 1928
17. +5,4 Zabar 2022 +41,1 Szerep 1928
18. +3,8 Zabar 2022 +41,0 Dunaújváros (Kisapostag) 2007
19. +3,6 Szécsény 1996 +41,0 Kiskunhalas 2007
20. +3,4 Szécsény 1996 +41,9 Kiskunhalas 2007
21. +5,5 Szombathely 1996 +40,5 Túrkeve 2007
22. +4,4 Borsodnádasd 1983 +40,3 Tiszaújváros 2007
23. +3,0 Dobogókő 1919 +41,5 Hódmezővásárhely (Szikáncs) 2022
Kecskemét
24. +5,2 Dobogókő 1919 +39,8 Szeged (külterület) 2007
25. +4,7 Galyatető 1986 +40,5 Szerep 1921
26. +5,0 Dobogókő 1919 +40,4 Szerep 1921
27. +4,0 Dobogókő 1919 +41,0 Szerep 1921
28. +4,5 Dobogókő 1918 +40,9 Szerep 1921
29. +5,8 Romhány (Újtelep) 1984 +40,0 Szerep 1921
Somogyszob 1992 Jászberény 1927
Baja 2013
30. +5,8 Salgótarján 1940 +40,5 Szerep 1921
31. +3,0 Zabar 2007 +39,4 Szerep 1917
Fővárosi minimum hőmérsékleti rekordok júliusban
Július
Nap Minimum °C Emelkedés az előző rekordhoz képest Helyszín Év
30. +24,7 +0,8 Lágymányos 2018[22]
31. +24,4 +0,4 Lágymányos 2018[23]

Augusztus[szerkesztés]

Az eddig mért legalacsonyabb hőmérséklet a hónapban +1,5 °C volt, amit 1950-ben Nagykanizsán mértek. A mért legmagasabb hőmérséklet +41,7 °C volt, amit 2000-ben Békéscsabán mértek. Így a havi abszolút hőingás 40,2 °C. A legrégebbi napi hőmérsékleti rekordok ebben a hónapban 1905 óta tartják magukat (augusztus 5., 6.).

Augusztusi hőmérsékleti rekordok[24]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. +4,2 Zabar 2007 +40,3 Szerep 1917
02. +5,1 Balatonfűzfő 1972 +40,5 Szerep 1917
03. +5,0 Encs (Fügöd) 1965 +40,1 Békéssámson 2017
04. +4,2 Dobogókő 1919 +41,4 Békéssámson 2017
05. +4,8 Dobogókő 1919 +40,0 Orosháza 1905
06. +4,9 Szokolya (Királyrét) 1976 +40,2 Orosháza 1905
07. +3,8 Encs (Fügöd) 1987 +39,8 Jászberény 1927
08. +3,5 Dobogókő 1919 +40,6 Győr (Likócs) 2013
09. +4,6 Zabar 2005 +39,5 Baja (Csillagvizsgáló) 2013
10. +4,8 Encs (Fügöd) 1980 +39,0 Csongrád 1948
Túrkeve
11. +5,1 Nagykanizsa 2011 +40,6 Szerep 1921
12. +4,5 Murakeresztúr 2016 +40,8 Szerep 1921
Tésa
13. +4,0 Zabar 2016 +39,8 Kaposvár 1946
14. +3,5 Zabar 2012 +39,7 Ásotthalom 1957
15. +4,2 Zabar 2012 +41,5 Csongrád 1952
16. +3,3 Zabar 2013 +40,2 Nyíregyháza 1952
17. +4,4 Zabar 2013 +37,0 Baja (Csillagvizsgáló) 2022
Kübekháza (gátőrház)
18. +4,9 Zabar 2014 +39,6 Encs (Alsófügöd) 1946
19. +4,6 Nagykanizsa 1981 +39,6 Baja (Csillagvizsgáló) 2022
20. +3,1 Putnok 1949 +39,5 Esztergom (Kertváros) 1992
Kecskemét (K-puszta) 2000
21. +3,2 Putnok 1949 +41,7 Békéscsaba 2000
22. +3,7 Putnok 1986 +39,4 Berettyóújfalu 1943
23. +3,0 Borsodnádasd 1976 +39,4 Túrkeve 2007
24. +2,6 Zabar 2017 +40,4 Baja (Csillagvizsgáló) 2012
25. +1,5 Nagykanizsa 1980 +39,2 Baja (Csillagvizsgáló) 2011
26. +2,0 Borsodnádasd 1980 +38,6 Komárom 1992
Romhány (Újtelep) Derekegyház 2023
27. +3,2 Borsodnádasd 1973 +39,5 Dévaványa 2023
Encs (Fügöd) 1993
28. +1,7 Zabar 2012 +39,8 Csongrád 1950
29. +2,2 Szécsény 1998 +39,0 Csongrád 1950
30. +2,1 Zabar 2001 +38,2 Debrecen 1992
31. +2,6 Zabar 2001 +38,2 Bábolna 1950
Országos minimum hőmérsékleti rekordok augusztusban
Augusztus
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
05. ---- ---- ---- +26,6 Budapest, Lágymányos 2017[25]
Fővárosi minimum hőmérsékleti rekordok augusztusban
Augusztus
Nap Minimum °C Emelkedés az előző rekordhoz képest Helyszín Év
01. +24,5 +0,2 Lágymányos 2018[26]
03. +25,1 -- János-hegy, Budapest 2017
Fővárosi maximum hőmérsékleti rekordok augusztusban
Augusztus
Nap Maximum °C Helyszín Év
01. +37,3 Újpest 2017
03. +38,7 Újpest 2017
04. +39,8 Újpest 2017[25]

Szeptember[szerkesztés]

Az eddig mért legalacsonyabb hőmérséklet a hónapban −5,5 °C volt, amit 1977-ben Borsodnádason mértek. A legmagasabb hőmérséklet a hónapban +38,2 °C volt, amit 1946-ban Szegeden mértek. Ez alapján az abszolút hőingás Szeptemberben 43,7 °C. A legrégebbi napi hőmérsékleti rekordok ebben a hónapban 1902 óta tartják magukat (szept. 22.,23.).

Szeptemberi hőmérsékleti rekordok[27]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. +2,3 Salgótarján 1940 +36,9 Dombegyház (Gátőrház) 2015
02. −0,5 Csákvár (Fornapuszta) 1962 +36,0 Tuzsér 2015
03. +1,1 Csákvár (Fornapuszta) 1959 +35,0 Szerep 1929
Békéscsaba 1944
04. +0,8 Pátyod 2003 +34,1 Budapest (Budatétény) 1948
05. +2,0 Encs (Alsófügöd) 1930 +35,0 Budapest (Gellérthegy) 1948
Encs (Fügöd) 1986
06. +1,2 Szikszó (Vízmű) 2021 +37,3 Csongrád 1946
07. +0,3 Gagyvendégi 2000 +37,6 Szeged (külterület) 2008
08. −1,0 Encs (Fügöd) 1991 +35,6 Szeged 1946
Szendrőlád
09. −0,5 Salgótarján 1991 +38,2 Szeged (belterület) 1946
10. −1,5 Csákvár (Fornapuszta) 1962 +35,0 Szerep 1928
11. −0,8 Nyírlugos 2004 +34,9 Bugac 2011
12. 0,0 Debrecen (Pallag) 1911 +35,1 Budapest (Budatétény) 1947
13. 0,0 Eger 1908 +36,0 Kalocsa 1905
14. −1,0 Putnok 1977 +36,5 Budapest (Gellérthegy) 1947
15. −2,4 Csákvár 1962 +37,0 Budapest (Budatétény) 1947
Budapest (Gellérthegy)
Budapest (Nagytétény)
16. −2,1 Csákvár (Fornapuszta) 1962 +36,2 Budapest (Nagytétény) 1947
17. −2,0 Homokszentgyörgy (Mariettapuszta) 1979 +37,6 Budapest (Budatétény) 1947
18. −1,9 Csákvár 1959 +37,3 Körösszakál 2015
19. −4,0 Csákvár (Fornapuszta) 1959 +36,4 Budapest (Budatétény) 1947
20. −3,0 Ásotthalom 1922 +36,1 Túrkeve (Szeleshát) 1917
21. −1,5 Alcsútdoboz 1997 +35,2 Budapest (Nagytétény) 1947
Zabar 2007
22. −2,0 Eger 1902 +32,7 Máza 2003
23. −3,0 Eger 1902 +35,0 Túrkeve (Szeleshát) 1918
24. −3,0 Nyíregyháza 1902 +36,7 Ásotthalom 1918
Kaposvár 1907
Putnok 1948
25. −2,2 Putnok 1977 +37,8 Szerep 1918
26. −4,2 Dobogókő 1906 +32,7 Budapest (Budatétény) 1947
27. −4,0 Eger 1906 +33,2 Túrkeve (Szeleshát) 1918
Kaposvár 1942
Szarvas
28. −4,5 Borsodnádasd 1977 +33,0 Szerep 1932
29. −5,5 Borsodnádasd 1977 +32,0 Szerep 1932
30. −4,2 Csákvár 1970 +34,0 Szeged (belterület) 1932
Zabar 2018 Szerep

Október[szerkesztés]

Október eddigi legalacsonyabb hőmérsékleti értéke -16,8 °C volt, melyet Túrkevén mértek 1920-ban. A maximum hőmérsékleti rekord +32,9 °C volt, melyet 1932-ben, Szerepen mértek. A hőingadozás ez alapján maximum 49,7 fok a hónapban az eddig mért adatok alapján. A legrégebbi októberi hőmérsékleti rekordok 1908 óta tartják magukat (okt. 21.,22.,23.).

Október[28]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. -4,2 Csákvár, Nagykanizsa 1959 +32,9 Szerep 1932
02. -4,5 Dobogókő 1931 +31,3 Túrkeve (Szeleshát) 1919
03. -4,3 Szécsény 2013 +30,8 Kémes 2020
04. -9,3 Zabar 2013 +30,0 Bácsalmás 1985
05. -8,6 Zabar 2013 +31,5 Szerep 1935
06. -7,1 Nyírlugos 2013 +32,4 Szarvas 1935
07. -6,3 Csákvár 1959 +29,5 Szerep 1911
08. -6,2 Nyírlugos 2019 +29,8 Szeged 1935
09. -5,8 Encs (Fügöd) 1947 +29,5 Kecskemét 1935
10. -5,0 Miskolc 1925 +28,2 Kistelek 1997
11. -6,0 Putnok 1948 +27,9 Simontornya 2014
12. -5,0 Putnok 1948 +28,6 Körösszakál 2013
13. -6,6 Alcsútdoboz 1992 +29,1 Mezőhegyes 1993
14. -8,0 Székesfehérvár 1992 +28,9 Békéscsaba 2000
15. -7,8 Csákvár 1959 +28,5 Szerep 1916
16. -6,8 Zabar 2011 +29,3 Pécs 1953
17. -8,1 Vásárosnamény 2011 +29,3 Pécs 1953
18. -8,7 Kakucs, Nyírlugos 2011 +28,8 Csongrád 1953
19. -7,4 Zabar 2006 +27,6 Berettyóújfalu 1961
20. -8,0 Csákvár 1967 +30,3 Tiszaalpár 2023
21. -10,0 Sopron 1908 +28,1 Körösszakál 2023
22. -9,0 Eger 1908 +28,7 Hódmezővásárhely (Szikáncs) 2019
23. -12,0 Sopron 1908 +28,3 Körösszakál 2019
24. -8,4 Paks 1990 +27,0 Szerep 1923
25. -10,0 Encs (Fügöd) 1997 +27,4 Sellye 1999
26. -11,5 Putnok 1947 +26,0 Budapest (Gellérthegy) 1923
27. -10,6 Alcsútdoboz 1979 +26,0 Balatonfenyves 1952
28. -12,1 Szécsény 1997 +27,5 Jászberény 1913
29. -12,5 Szécsény 1997 +25,9 Szerep 1923
30. -13,1 Nyíregyháza 1920 +26,0 Pécs 1926
31. -16,8 Túrkeve (Szeleshát) 1920 +26,1 Paks, Tata 2001

November[szerkesztés]

November eddigi legalacsonyabb hőmérsékleti értéke -23,0 °C volt, melyet Baján mértek 1988-ban. A maximum hőmérsékleti rekord +25,5 °C volt, melyet 1997-ben, Debrecenben mértek. A hőingadozás ez alapján maximum 48,5 fok az év tizenegyedik hónapjában. A legrégebbi novemberi hőmérsékleti rekord 1902 óta tartja magát (nov. 28.).

November[29]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. -17,0 Túrkeve (Szeleshát) 1920 +24,9 Szeged (belterület) 1926
02. -15,1 Túrkeve (Szeleshát) 1920 +23,2 Ásotthalom 1928
03. -12,1 Nyíregyháza 1920 +23,5 Sopron 1970
04. -12,2 Zabar 2006 +24,7 Szeged (külterület) 1963
05. -12,3 Borsodnádasd 1988 +24,4 Ásotthalom 1963
06. -13,3 Hidasnémeti 1988 +23,0 Mezőhegyes 1963
07. -11,3 Debrecen (Pallag), Sopron 1908 +24,6 Fülöpháza 2014
08. -13,6 Debrecen (Pallag) 1908 +25,5 Debrecen 1997
09. -10,8 Szamosangyalos 1956 +23,8 Sátorhely 2015
10. -13,4 Paks 1988 +23,0 Pécs 1927
11. -13,0 Eger 1897 +23,6 Nagykanizsa 2015
12. -13,4 Paks 1988 +22,7 Báta 2015
13. -11,5 Sopron 1908 +24,0 Kaposvár 1969
14. -14,3 Borsodnádasd 1983 +24,3 Sellye 2000
15. -15,3 Zirc 1983 +24,0 Fonyód 2002
16. -16,2 Debrecen (Pallag) 1908 +24,7 Baja 1963
17. -18,2 Siófok 1908 +23,1 Máza 2002
18. -14,7 Siófok 1908 +22,7 Máza 2002
19. -16,7 Zirc 1993 +20,4 Kalocsa 1970
20. -15,7 Borsodnádasd 1993 +20,1 Orosháza 1926
21. -13,7 Gagyvendégi 1999 +21,0 Kecskemét 1926
22. -14,8 Szolnok 1971 +20,3 Szerep 1926
23. -17,2 Tatabánya 1988 +22,0 Szombathely 1947
24. -23,0 Baja 1988 +21,2 Somogyszob 1984
25. -21,0 Kalocsa 1988 +20,0 Máza 2003
26. -22,8 Vámosmikola 1975 +19,4 Máza 2006
27. -16,0 Pörböly 1993 +19,5 Sellye 2003
28. -16,0 Siófok, Mosonmagyaróvár 1902 +18,9 Máza 2012
29. -20,0 Ásotthalom 1915 +18,2 Kaposvár 1930
30. -18,0 Kecskemét 1925 +18,1 Kaposvár 1930

December[szerkesztés]

December eddigi legalacsonyabb hőmérsékleti értéke -28,3 °C volt, melyet Zabaron mértek 2002 karácsonyán. A maximum hőmérsékleti rekord +22,0 °C volt, melyet 1989-ben, Marcaliban mértek. A hőingadozás az eddig mért adatok alapján 50,3 fokot tehet ki maximum. Az év tizenkettedik hónapjában a legrégebbi hőmérsékleti rekordok 1902 óta tartják magukat (dec. 12.,13.,14.,15.,16.).

December[30]
Nap Minimum °C Helyszín Év Maximum °C Helyszín Év
01. -22,0 Jászberény 1925 +18,0 Kőszeg, Szombathely 1939
02. -19,4 Poroszló, Tiszaroff 1973 +18,0 Békéscsaba 2023
03. -26,4 Putnok 1973 +18,4 Békéscsaba 1959
04. -23,2 Encs (Fügöd) 1925 +17,8 Baja 1961
05. -25,5 Miskolc 1925 +18,5 Balatonfenyves 1960
06. -21,0 Miskolc 1925 +19,1 Máza 2006
07. -22,0 Jászberény 1925 +18,5 Sellye 2010
08. -20,5 Jászberény 1925 +18,5 Máza 2006
09. -24,5 Jászberény 1925 +18,2 Agárd 2006
10. -23,0 Mosonmagyaróvár 1933 +17,5 Ásotthalom 1915
11. -20,7 Kalocsa 1902 +17,1 Kalocsa 1915
12. -24,0 Eger 1902 +18,8 Drávaszabolcs 2017
13. -25,2 Debrecen, Nyíregyháza 1902 +18,1 Békéscsaba 1957
14. -28,0 Debrecen 1902 +17,2 Drávaszabolcs 2014
15. -26,2 Debrecen 1902 +19,0 Kisbér 1989
16. -27,0 Debrecen 1902 +20,0 Kisbér 1989
17. -24,6 Tatabánya, Zirc 1940 +22,0 Marcali 1989
18. -23,9 Kecskemét 1963 +19,2 Letenye 1989
19. -24,0 Lenti 1963 +21,0 Kapuvár, Kisbér 1989
20. -22,6 Szerep 1933 +17,0 Sellye 2019
21. -26,0 Miskolc 1927 +18,6 Körmend 1989
22. -27,0 Jászberény 1927 +17,1 Letenye 1989
23. -24,2 Szerep 1933 +18,5 Sellye 2009
24. -26,6 Putnok 1963 +17,7 Békéscsaba 1958
25. -26,1 Orosháza 2001 +21,8 Sellye 2009
26. -28,3 Zabar 2002 +18,3 Sellye 2009
27. -25,2 Szécsény 1996 +15,5 Békéscsaba 2013
28. -27,7 Szécsény 1996 +16,5 Sopronhorpács 1987
29. -24,9 Zirc 1937 +19,1 Somogyszob 1985
30. -23,0 Bábolna 1937 +16,6 Kistelek 1987
31. -26,0 Miskolc 1923 +18,0 Fertőrákos 2021


Források[szerkesztés]

  1. OMSZ története. Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). (Hozzáférés: 2019. november 27.)
  2. a b Magyarország - hőmérsékleti szélsőértékei. OMSZ. (Hozzáférés: 2019. november 27.)
  3. Sorra dőltek meg az abszolút hőmérsékleti rekordok Nyugat-Európában. Időkép. (Hozzáférés: 2019. július 26.)
  4. 2022. március 24-én Szécsényben hajnalban -7,5 °C volt, délutánra pedig a hőmérséklet +23,6 °C-ra melegedett fel. A szezonrekord és a napi hőingási rekord is megdőlt csütörtökön. Telex.hu, 2022. március 25.
  5. Magyarország hőmersékleti szélsőértékei januárban (OMSZ, Hozzáférés: 2024. április 14.)
  6. Minimum rekord. idokep.hu. (Hozzáférés: 2018. január 6.)
  7. Magyarország hőmersékleti szélsőértékei februárban (OMSZ, Hozzáférés: 2024. április 16.)
  8. Rekordhideg volt Kékestetőn. index.hu. (Hozzáférés: 2018. február 24.)
  9. a b Megdőlt a nappali hidegrekord Budapesten. index.hu. (Hozzáférés: 2018. február 27.)
  10. a b Sorra dőlnek meg a hidegrekordok. 24.hu. (Hozzáférés: 2018. február 27.)
  11. Magyarország hőmersékleti szélsőértékei márciusban (OMSZ, Hozzáférés: 2024. április 16.)
  12. Újra megdőlt a hidegrekord. 24.hu. (Hozzáférés: 2018. március 1.)
  13. OMSZ hírek
  14. Magyarország hőmersékleti szélsőértékei áprilisban (OMSZ, Hozzáférés: 2024. április 16.)
  15. Országosan és a fővárosban is rekord enyhe hajnalunk volt. idokep.hu. (Hozzáférés: 2018. április 18.)
  16. A budapesti és az országos hajnali melegrekord is megdőlt. 24.hu. (Hozzáférés: 2018. április 19.)
  17. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) met.hu nevű lábjegyzeteknek
  18. 26,9 fok az új budapesti melegrekord. (Hozzáférés: 2018. április 12.)
  19. Magyarország hőmersékleti szélsőértékei májusban (OMSZ, Hozzáférés: 2024. április 17.)
  20. Magyarország hőmérsékleti szélsőértékei júniusban (OMSZ, Hozzáférés: 2024. április 18.)
  21. Magyarország hőmersékleti szélsőértékei júliusban (OMSZ, Hozzáférés: 2024. április 18.)
  22. Budapesti minimumhőmérséklet rekord (VII. 30.). met.hu. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  23. Budapesti minimumhőmérséklet rekord (VII. 31.). met.hu. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  24. Magyarország hőmersékleti szélsőértékei augusztusban (OMSZ, Hozzáférés: 2024. április 18.)
  25. a b Szombat hajnalban is rekord dőlt. idokep.hu. (Hozzáférés: 2017. augusztus 5.)
  26. Budapesti minimumhőmérséklet rekord (VIII. 1.). (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  27. Magyarország hőmersékleti szélsőértékei szeptemberben (OMSZ, Hozzáférés: 2024. április 19.)
  28. Magyarország hőmersékleti szélsőértékei októberben (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
  29. Magyarország hőmersékleti szélsőértékei novemberben (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)
  30. Magyarország hőmersékleti szélsőértékei decemberben (OMSZ, Hozzáférés: 2019. november 27.)