Petőfi Sándor

Petőfi Sándor
Petőfi Sándor (dagerrotípia, 1844)
Született	Petrovics Sándor 1823. január 1. Kiskőrös
Elhunyt	1849. július 31. (26 évesen) Fehéregyháza
Álneve	Rónai Sándor Andor deák
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Házastársa	Szendrey Júlia
Gyermekei	Petőfi Zoltán
Szülei	Petrovics István, Hrúz Mária
Foglalkozása	költő
Iskolái	Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Szabadszállás, Sárszentlőrinc, Pest, Aszód, Selmecbányai Líceum
Halál oka	bevetésben esett el
Sírhelye	nincs
Petőfi Sándor aláírása
IMDb
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Petőfi Sándor témában.
A Wikimédia Commons tartalmaz Petőfi Sándor témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A költő szülei. Orlai Petrich Soma festménye

A költő szülei. Orlai Petrich Soma rajza

Franz Kollarž: Petőfi apotheosisa

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. – Fehéregyháza, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra.

A tanulást 18 éves korában abbahagyva színész lett és közben verseket kezdett írni. 1844-től Pesten élt. Amikor 1846-tól baráti körével irodalmi társaságot próbált szervezni, már országos hírű költő volt. Kevés olyan költő van a világirodalomban, akinél az élet és költészet olyan tökéletes egységet alkotott, mint nála. A „márciusi ifjak” egyik vezetőjeként részt vett az 1848. március 15-i forradalomban, amelynek a szimbólumává vált. A 26 éves költő ezután a szabadságharc küzdelmeiben is részt vett. A történészek mai álláspontja szerint 1849. július 31-én esett el a segesvári csatát követő fejvesztett menekülés közben, az üldöző kozák ulánusok által elkövetett mészárlásban.

A magyar romantika kiteljesítője és koráig még ismeretlen témákat honosított meg a magyar költészetben: nála jelent meg először a családi líra, szerelmi költeményeiben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a „puszta”, a magyar Alföld méltó rajza. Ő írt először verseiben a „világszabadságról” és általa teljesen új hang szólalt meg a magyar irodalomban. Közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, hiszen a nép nyelvét beemelte az irodalomba és a versek külső formája helyett a gondolatot állította középpontba.

Számos költeménye minden magyar előtt közismert. A Szeptember végén című versét például a világ szinte összes irodalmi nyelvére lefordították. János vitéz című elbeszélő költeményéből daljáték, bábelőadás, rajzfilm és rockopera is készült. Emlékét Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta helységeiben több múzeum és emlékház, valamint számtalan utcanév, szobor és emléktábla őrzi.

„	„Külföldön Petőfi a legismertebb magyar költő mindmáig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában.”	”
– Németh G. Béla (1982)

Életrajz

Származása, gyermekkora

Édesapja Petrovics István (Kartal, 1791. augusztus 15. – Pest, 1849. március 21.) mészárosmester, a közhiedelem szerint szerb, valójában szlovák családból származott, de ő magyarnak vallotta magát. Apjának szlovák származását valószínűsíti annak evangélikus vallása (a szerbek általában ortodoxok), illetve Kiss József és Jakus Lajos kutatásai, akik apai ágon 1685-ig, a Nyitra vármegyei Vagyócig vezették vissza Petőfi származását. Vagyis a Petrovicsok csakúgy Felvidékről származnak, mint az anyai ág, amely a Turóc vármegyei Necpál községből ered.

Anyai nagyapja, Hrúz Mihály, tehetős redemptus, aki Kecskemét város tekintélyes polgára volt. Édesanyja, Hrúz Mária (Necpál, 1791. augusztus 26. – Pest, 1849. május 17.) férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott a maglódi evangélikus lelkésznél, Martiny Mihálynál. Szlovák anyanyelvű volt, a magyar nyelv használatára csak asszonykorában tért át.

Petőfi szülőháza Kiskőrösön

Petrovics István és Hrúz Mária valószínűleg Maglódon ismerkedtek meg, ám 1818. szeptember 15-én Aszódon kötöttek házasságot, Mikulás Dániel evangélikus lelkész eskette őket, nejével mindketten az evangélikus vallást gyakorolták. Petrovics ekkor szabadszállási csapszékbérlő volt, majd 1821-ben Kiskőrösre költöztek. 1822-24-re a családfő kibérelte a kiskőrösi mészárszéket és ott lakott nejével együtt, így született ott meg ötödfél évi házasságuk után első gyermekük, Sándor.

Petőfi Sándor az 1822. december 31-éről 1823. január 1-jére virradó éjszakán született Kiskőrösön, ahol január 1-jén keresztelték meg az evangélikus vallás szerint. A gyermek születésekor oly gyengécske volt, hogy egy emlékező szerint „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Egyetlen öccse, Petőfi István 1825-ben született.

Apjának a kiskőrösi bérlet elég jól jövedelmezett. A 3 évi ciklus leteltével, 1824. október 14-én a nagyobb kiskunfélegyházi székbérletre vállalkozott és ez év októberében családjával együtt oda is költözött. A család jóléte itt még inkább föllendült és Petőfi vidám és boldog gyermekséget élt, melynek emlékei később is mindig édes érzéssel töltötték el szívét. Petőfi e várost Szülőföldemen (1848) című költeményében születése helyének nevezte, e szavai később sok vitára adtak okot a két település, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza, illetve a költő életrajzának kutatói között is. A család először meglehetősen jó anyagi körülmények között élt. Petrovics István ügyes vállalkozó volt, a mészárszék mellett kocsmát bérelt és működtetett. A család anyagi felemelkedésének helyszíne egy ideig Kiskunfélegyháza volt. A családfő fenntartott két mészárszéket Kiskunfélegyházán, illetve Szabadszálláson, több ingatlan tulajdonosa volt, saját földjeiken és bérelt földeken is gazdálkodott.

Tanulóévei

Az újszülött Alexander Petrovics keresztelési bejegyzése a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség keresztelési anyakönyvében (IV. kötet /1814–1838/, 127. oldal)

Petőfi eleven, elmés, kissé makacs, de jószívű gyermek volt. Kemény apja szigorúsággal, anyja gyöngédségével vezette. Édesapja lehetőségeihez mérten megpróbálta a legjobb iskoláztatást biztosítani gyermekeinek. Az ifjú Petőfi összesen kilenc iskolában tanult, már ötévesen koptatta az iskolapadot. Félegyházán ment először iskolába, itt azonban inkább csak vendégként járt be a római katolikus elemibe egy ideig, 1828 elején, mivel már ezt megelőzően oktatták olvasásra és rajzra, a rajzhoz később is kedvet mutatott. Ezután három évig Kecskeméten tanult, 1828. május 10-én vitte apja az evangélikus népiskolába, itt íratta be 1829. május 10-én, illetve 1830. május 15-én. Az intézményben már némi latint is tanult. Szállása Habel Józsefnél volt, aki akkor az öreg Petrovics félegyházi és kecskeméti mészárszékének haszonbérlőtársa volt. Vakációzni haza, vagy kiskőrösi rokonaihoz járt.

1830-ban szülei Félegyházáról 6 évi ott lakás után Szabadszállásra költöztek vissza, ahol félegyházi keresményükből meglehetősen szép vagyont, házat és földet szereztek. A harmadik iskolai évet nem is fejezte be Petőfi Kecskeméten, apja 1831 elején hazavitte Szabadszállásra, ahol akkor Ujlaky István református rektor algimnáziumra készítette fel a fiúkat.

1831. szeptember 28-án apja a dunántúli Sárszentlőrincre küldte fiát az evangélikus algimnáziumba, ott két évet töltött mint donatista tanuló. Tanára, Lehr András főleg a latin nyelvet és szépírást tanította nagy kedvvel, és Petőfi mindkettőben kitűnt. Szerette ezt az iskolát, és boldog gyermekkora volt: szülei gondosan ellátták, szállása a község legjobb családjainál volt, és bár már ekkor szeretett érzelmeibe merülni, szívesen részt vett diáktársainak, főleg a kissé nagyobbaknak játékaiban is. A második évben Németh Ferenc néptanítónál lakott.

1833-ban a német nyelv tanulása céljából Pestre vitte apja Stark János Síp utcában lakó cipészmesterhez, és augusztus 27-én beíratta a Széna téri (ma Deák Ferenc tér) evangélikus német gimnáziumba, ahol a II. donatista osztályba járt az 1833-34-es tanévben. Egy Petrovics nevű lovashajdú rokonánál lakott. Ekkor már nem volt olyan jó tanuló. Apja emiatt 1834-ben a piaristákhoz vitte, ahol az I. grammatikai osztályban a többnyire német tanuló közt leginkább a magyar nyelvben volt jó, illetve osztálytársai közül ő írt és rajzolt a legszebben. Itt sem tanult jobban és az első osztályt 1835 nyarán csak elsőrendű bizonyítvánnyal végezte. Érdeklődése már ekkor a színészet felé fordult, ezenkívül osztályában túlságosan sokan voltak. Pesten sokat volt alkalma gyakorolni a német nyelvet. A szünidő nagy részét keresztapja, Martiny Károly ügyvéd házánál töltötte Kiskőrösön.

Apja már azon gondolkodott, hogy kiveszi az iskolából, de 1835-ben újra beadta felekezetének aszódi algimnáziumába, a II. grammatikai osztályba. A kisvárosban, a kevésbé népes osztályban Petőfi megint kitűnt rendes magaviseletével és szorgalmával, mely a 2. és 3. évben még jobban fokozódott. Mint szintaxista már nagy kedvvel gyakorolta a latin versformákat. Kedélyélete fejlett, költői ambíciói ébredeztek; szívesen olvasta a kis könyvtár költői és történeti műveit, elsősorban Horatius ódáit szerette. Mikor azonban Aszódon színitársulat járt, színésznek akart felcsapni. Emiatt apja, akit Petőfi tanára, Koren István sietett értesíteni, meg is fenyítette fiát. Szállása Neumannénál volt, a két utolsó évben öccsével együtt.

Itt lobbant fel első szerelme Cancriny Emilia iránt, akihez szerelmes verset írt. Itt barátkozott össze Neumann Károllyal, Dömök Elekkel és Esztergályi Mihállyal. Részt vett egy pár ártatlan diákcsínyben is. 1837 karácsonyára három iskolatársával Pencre (ma: Pest megye) ment, ahol nagynénjét, Hrúz Annát látogatta meg, aki Kosztolányi ügyvédnél volt házvezetőnő.

Petőfi mint első eminens tanuló hagyta el 1838. június 30-án az aszódi algimnáziumot. Jól beszélt németül és latinul; különösen kitűnt a magyar fogalmazásban, és az év végi búcsúvers elkészítését, melyet máskor Koren tanár írt, ezúttal őrá bízták. Az 54 hexameterből álló vers fennmaradt és ez Petőfinek legrégibb ismert költeménye, címe: Búcsúzás 1838-ik évben.

Gyermekkorának színtere Kiskunfélegyházán

Aszódi éveiről az Úti jegyzetekben így emlékezik meg:

„Aszód! Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallnod, s azonnal kitalálnád, hogy én itt három esztendőig tanultam… akarom mondani: jártam iskolába. S mily eseménydús három esztendő! 1. Itt kezdtem verseket csinálni. 2. Itt voltam először szerelmes. 3. Itt akartam először szinésszé lenni. A verselés a szerelem eredménye volt. A szinésszé lenni akarásnak pedig nem annyira eredete, mint következménye nevezetes. Nevezetes és szomorú.”

Az 1845-ben írt Úti jegyzetekben említett első szerelme a tizenöt éves Cancrinyi Emília volt, egy özvegy evangélikus lelkész leánya, aki Aszódon diáktársa volt. Emília kisasszony nagyjából egyidős volt a költővel, és idős korában kellemetlenül érintette, hogy az emlékezetében nyilvánvalóan megkopott aszódi diák körül olyan nagy felhajtást csaptak a korabeli újságok, nem szívesen beszélt Petőfiről. Csak abban hasonlított a legtöbb múzsához, hogy ő sem szerette a verseket. Petőfinek hozzá írt névnapi köszöntőjét azonban megőrizte, bár egyáltalán nem tartotta becsben, mert végül elkallódott. Sírja a tápiószelei temetőben van.

Ezzel azonban a boldog gyermekkor véget is ért, és a serdülő Petőfire a hányattatás és szenvedés súlyos évei vártak. Apját, aki az 1830-as években Szabadszálláson is évről-évre vagyonosodott, 1838-tól kezdve egymásután súlyos csapások érték; az 1838. évi árvíz elöntötte földjét és elvitte házát, egy megbízottja hűtlenül kezelte egyik bérletét, sőt peres úton megkárosította és birtokai egy részét 1839-ben elárverezték. Egy rokona, akinek kölcsönt adott és akiért jótállott, megbukott, Petrovicsot is magával rántotta, emiatt 1840-ben már úgyszólván semmije sem maradt. A sok csapás méginkább ingerültté tette a különben is szigorú apát, aki fiának legcsekélyebb tévedését sem tudta elnézni. Hozzájárult ehhez, hogy évről-évre mind kevesebbet tudott érte áldozni is. A fiúra nézve pedig ezek az évek rendes körülmények közt is válságosak lettek volna, mert fényes szellemi tehetsége kezdett kinőni az iskolai szűk keretekből és bizonytalan célok felé hajtották.

Petőfi 1838. augusztus 31-étől a Selmecbányai Líceumba járt, ahol az 5. osztályba, első éves rétornak iratkozott be. Már itt érdeklődni kezdett a korabeli nemzeti és irodalmi küzdelmek iránt, és a vegyes nemzetiségű ifjúság közt, melyben – ahogy a tanárok közt is – pánszláv törekvések is megnyilvánultak, ő magyarnak vallotta magát és lelkesen csatlakozott az ifjúság kebelében fennállt Nemes Magyar Társaság nevű önképzőkörhöz. E társaságban – melybe első éves rétor létére nem kezdő, hanem rendes tagként vették fel – elemében érezte magát, versekkel és bírálatokkal többször fellépett. Itt szavalta október 31-én a Csákot, november 7-én A hűtelenhez című költeményét (elveszett); 1839. február 16-án felolvasták A költő keserve című költeményét (az érdemkönyvből kitépve). Bolemann ekkor megjósolta, hogy ebből a fiúból még költő lesz. Tehetségét szította a pár évvel idősebb Szeberényi Lajos, a társaság elnöke, akivel Petőfi barátságot kötött. Boleman István és Lichard Dániel voltak tanárai, előbbi költészettant, latin fordítást, stílusgyakorlatokat és földrajzot tanított, az utóbbi pedig hittanra, régiségtanra és magyar történelemre oktatta az ifjúságot latinul, mivel magyarul nem tudott. Ezenkívül a német nyelvet is gyakorolták.

Az iskolában azonban rohamosan hanyatlott, főleg egyes tárgyak tanulására adta magát és önművelésének élt. Szegénysége is nyomasztó volt rá nézve, az alumneumban ebédelt. Hogy eljárhasson a színházba, amelyért rajongott, egy és más holmiját eladta. Ezért részeges házigazdája korhelységgel vádolta tanárai, később apja előtt. Ezért megharagudott gazdájára és 1839 elején Szeberényi közelében, özvegy Fedáknénál bérelt lakást.

A félévi vizsgája is rosszul sikerült, s egyik szláv érzelmű tanárától, Lichard Dánieltől magyar történelemből elégtelent kapott. Apja erre megírta neki, hogy mint érdemtelen fiúról leveszi róla kezét, mire Petőfi 1839. február 15-én elhagyta a selmeci líceumot.

Vándorévei

Petőfi Sándor búcsúja a szülői háztól, Munkácsy Mihály festménye

Az ifjú ekkor gyalogútra kelt, Prencsfaluba érkezett, itt aludt, és harmadnap a kocsmáros szekerén ment a legközelebbi állomásig. Innen Hontnémeti, Ipolyság, Vác felé vette útját Pestre, ahol március 3-4. körül a Kecskeméti-házban szállott meg. Itt apjával találkozott, de megszökött tőle és Rónai álnév alatt a Nemzeti Színházhoz szegődött statisztának. Körülbelül két hónapot töltött a színháznál. Májusban egy rokona, Salkovics Péter mérnök vette magához Ostffyasszonyfára azzal a szándékkal, hogy majd a soproni líceumban fiával együtt taníttatja. Itt vakációzott vele Orlay Soma is, aki szintén rokona volt és mindvégig jó barátja maradt. Egy környékbeli földbirtokos leánya, a szép és gazdag Tóth Róza iránt itt táplált szerelmi ábrándjai még pár év múlva is felhangoztak költeményeiben. Orlay így írja le az akkor látott Petőfit: «középmagasságu, szikár, fahéjszin arczu, sörte kemény barna hajú ifjú, villogó fekete szeme fehérét vércsikok futották át, daczos kifejezésű duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most serkedett, hosszú nyaka leeső vállai közül meztelenül nyúlt föl, s nadrágjával egyszinű szürke czérnakabát földte tagjait.» Mikor azonban eljött a szeptember, a mérnök mást gondolt, és azzal a kifogással, hogy úgysem lesz belőle komédiásnál egyéb, sorsára bízta Petőfit.

Így a rokonságtól is távozásra kényszerülve Petőfi bement szeptember 5-én Orlayval és a mérnök fiával Sopronba, de ő nem a líceumba tért be, hanem 1839. szeptember 6-án besoroztatta magát a Gollner-féle 48. számú gyalogezredbe, hogy senkinek ne legyen terhére. Nem dicsőségvágyból tette, hanem dacból és szükségből. A 16 éves «zöldhajtókás, sárga pitykés közlegény» panasz nélkül végezte terhes szolgálatát, és össze-összejött diák barátaival is. Katonáskodása idején ismerkedett meg Pákh Alberttel. Használta az iskola könyvtárát és részt vett néha a magyar társaság ülésein, legfőbb vigasztalását pedig a verselésben találta, de életének soproni szakaszából nem ismerjük versét. Nyomorúságai közt és a durva környezetben jövő hivatásának gondolata tartotta fel lelki erejét. 1840 tavaszáig maradt Sopronban, akkor századja március közepén Bregenzbe indult, nem kis örömére Petőfinek, aki alig várta, hogy Tirolt és még inkább Olaszországot megláthassa. Grazig mentek, ott megtudták, hogy az ezredet Horvátországba helyezték át és a Petőfi századja is ott fog állomásozni. E csalódás lehangolta, de még nagyobb baj volt, hogy a szolgálat elcsigázta még eléggé ki sem fejődött szervezetét. Grazban két hónapig idegláz gyötörte, az 1840 őszi nagygyakorlatok alatt vért köpött, emiatt Károlyvárosban hónapokon át a kórházban ápolták. Ezután Zágrábban tífuszt kapott, és szeptemberben újra kórházba került. Eredménytelenül gyógyították, a kórházat 1841. január 20-án hagyta el. A sivár élet, az idegen környezet, szülei szegénységének, apja neheztelésének, a maga betegségének és szenvedéseinek elgondolása, a jövőre minden kilátás elborulása lelkileg is beteggé tette az ifjút; szenvedéseit csak Kuppis Vilmos közlegény pajtásának barátsága enyhítette, akire később is mindig szeretettel gondolt vissza. Az emberséges ezredorvos, Römer doktor, aki részvétet érzett az intelligens ifjú iránt, magától kezdeményezte és kieszközölte elbocsátását. Petőfit így egészségügyi alkalmatlanságra hivatkozva 1841. január 31-én leszerelték. A január 15-én lefolytatott kórházi vizsgálat után tett jelentés alapján február 23-án a katonai szolgálat alól fölmentették és mint rokkantat többedmagával Sopronba vitték, ahol 28-án obsittal végleg elbocsátották.

Miután elfásult kedélye barátai körében kissé fölpezsdült, egy hét múlva Pápára indult Orlayhoz, aki akkor már ott tanult. Itt barátai felruházták, keresetet szereztek neki, sőt, Tarczy Lajos tanár pártfogásával a tanárok felvették a VII. osztályba benevolus auditornak is, noha nem volt bizonyítványa és az iskolai év vége felé járt. Csak három hétig maradt Pápán. Itt is nélkülözött, a tanulásba lassan szokott bele, és mikor egy ízben obsitos katonaruhájában jelent meg az előadáson, a tanulók nagy kacagásban törtek ki, és a tanár kiutasította. Pozsonyba vándorolt, ahol Szeberényi és több régi tanulótársa tanult, de itt nem lelt módot a megélhetésre, emiatt tovább vándorolt színésztársaságot keresni. Előbb Győrbe gyalogolt, de mivel ott nem volt társulat, Pestre utazott hajón, majd ismét gyalog Dunavecsére látogatott el szüleihez, akik a falu kocsmáját bérelték és nagyon szegényen éltek. Apja azt kívánta, hogy mészáros legyen, anyja a továbbtanulást sürgette, maga pedig a színészpálya dicsőségére vágyott, mert hírnévre vágyott és meg akart gazdagodni, hogy szüleit segíthesse. Mivel azonban nem sikerült eloszlatni apja előítéleteit, anyja kívánsága győzött és 1841 áprilisában felgyalogolt Selmecre bizonyítványáért. Pár hónapig még otthon maradt és verseket írt, de mivel az iskolai év kezdete még messze volt, legalább próbát akart tenni időközben a színészettel.

Első próbálkozása a színészettel

1841 júliusában kezébe vette a vándorbotot. Pestre, majd Veszprémbe, Füredre ment, azután átkelvén a Balatonon, Somogy vármegyén keresztül Ozorára ért, ahol Sepsy Károly hattagú színészcsapatába állt. A szegényes kis társaság Tolna és Fehér vármegye kisebb községeiben játszott; Petőfi a színcédulákat írta és hordta ki,majd a kellékekről gondoskodott, de fel is lépett, először a Peleskei nótáriusban. Mikor a társaság mindenből kifogyva, Mohácson feloszlott, Petőfi megunta a színészetet és anyjának tett ígéretéhez híven iskolába készült. Sopronba, onnan Pozsonyba, majd, mivel itt sem talált biztos módot a megélhetésre, Pápára ment.

A pápai kollégiumban

1841 őszén újra tanulásra adta fejét, a Pápán töltött esztendő későbbi tevékenységére és életére is kihatott. Tanára, Tarczy Lajos szerzett neki egy kis keresetet. Beajánlotta Horváth István ügyvédhez, akinek Lenke leányát tanította, amiért kosztot és egy pár forintnyi havi fizetést kapott; tanítványa azonban 1841 decemberében meghalt, így Petőfi elesett a rendes koszttól és havi díjtól. Horváthnál másolt még ezután is, lakása Orlaival együtt egy szabónál volt. Az iskolába a VII. (logikai) osztályba vették fel, melyet 1841–42-ben jó eredménnyel végzett; kedvelt tárgyaiból, a magyar, német nyelvből és földrajzból kitűnő volt, de a többi tantárgyat nem szerette és elhanyagolta. Még többet tanult magánúton, sokat olvasta Schillert, Lenaut, Heinet; a magyar költőket minden társa közül ő ismerte a legjobban. Nagyon szerette Gvadányi Józsefet, Csokonai Vitéz Mihályt, legnagyobb hatással azonban Vörösmarty Mihály költészete volt reá. Fejlődésére rendkívül kedvező volt ez időszak, amihez hozzájárult, hogy nemes törekvésű barátok környékezték: Jókai Mór, Orlay Petrich Soma, Kozma Sándor és mások. Itt tanult Kerkápoly Károly, Ács Károly, Kolmár József is. Mind jelentős szerepet vállaltak a Tarczy vezetése alatt állt önképzőtársaságban, és Petőfi mint költő, bíráló és szavaló csakhamar feltűnt (55 ülés közül 19-en szerepelt), több jutalmat nyert és az évzáró örömünnepen is fényesen szerepelt. Itt érte az az öröm, hogy A borozó című verse, melyet elküldött Bajza Józsefnek, a kor legelső kritikusának, megjelent az ország legelső szépirodalmi lapjában, az Athenaeumban. Petőfi ettől számította írói pályáját.

A költő neve „Petőfi” lesz

A pápai tanuló 1842 májusában a következő levelet intézte Bajza Józsefhez, néhány vers kíséretében:

Tekintetes Szerkesztő Ur!

Ha csekély munkácskáim a megjelenésre érdemesek, kérem őket az Athenaeumban felvenni. Gyenge erőmet továbbra is ajánlva vagyok

Tekintetes urnak alázatos szolgája

Petrovics Sándor

tanuló

Pápán, maj.5.1842

1842 júliusában még így írja alá Szeberényi Lajosnak írt levelét:

Édes Lajos Barátom!

…

Irtam Pápán Júl. 7-n. 1842.

igaz barátod

(jelenleg) Petrovics Sándor tanuló,

(hajdan) Rónai színész,

(jövőben) Sió színész és literator.

1842. május 21-én az Athenaeumban leközölték A borozó című versét. Ez volt első megjelent alkotása – ekkor még Petrovics Sándor aláírással, de november 8-án ugyanitt a Hazámban című költemény alatt már Petőfi Sándorként írta le nevét.

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak

A borozó témában.

Az eredeti 1844-ben készült Petőfi-dagerrotípia lemez feljavítás előtti állapota az 1970-es évek végén

Kecskemét mart. 5-n 1843.

Édes Barátom!…

Pápán vagy két napig Domanovszky barátunknál laktam, kitől a többek közt hallám, hogy… szerelmi bajaid vannak; s te, barátom, ezt eltitkolád előttem… de bocsánat, bocsánat, édes barátom, hogy ezt várni mertem tőled; hisz én még nem tettem magam érdemessé bizalmadra. – Amit utósó leveledben a szinészetről írsz, helyeslem, s követni fogom: studium, fáradatlan studium! – Irám, hogy lemondok a verselésről? „nem tudják, mit beszélnek” valami ilyféle van a szentírásban. – Tehát kitaláltad volna a „borozó” szerzőjét, ha Petrovics alatta nem volna is? No ugy remélem, még könnyebben kitalálád, ki az a Petőfi Sándor, ugyan az Athenaeumban. Karácsonykor Pesten valék, s megismerkedém személyesen Bajzával és Vörösmartyval. – Vörösmartynak szembetűntek verseim, s amint Bajzától hallám, ő a Petőfi név alatt valami régibb irót vélt rejtezni. Fél napot tölték a régtől tisztelt, szeretett 2 férfi körében. Boldog fél nap! Szinésztársaim is olvasták az Athenaeumban Petőfi verseit; de ők nem hiszik, hogy én vagyok az. Egyébiránt nem sokat törődöm velök, kik többnyire asini ad lyram. Tisztelj meg, szeretett barátom, nem sokára leveleddel, mit legforróbban várok. De minél előbb, hogy még itt érhessen Kecskeméten. A levél cime legyen: Petőfi Sándor szinésznek, Szabó József társaságánál Kecskeméten. És ezzel csókol

hű barátod

Petőfi Sándor.

A vizsgálatok befejeztével Petőfi és Orlay először Jókait látogatták meg augusztus második felében Komáromban; innen három nap múlva gőzhajón Pestre, majd Dunavecsére utaztak Petőfi szüleihez, akik nagy örömmel fogadták jó útra tért fiukat. Egy heti időzés után, a Dunán dereglyén megint Pestre utaztak. Itt Petőfi egy ruhakereskedésben sárgagombos frakkot és fehér cilindert vett. Másnap egy paraszt fuvaros szekerén Mezőberénybe, Orlay szüleihez vették útjukat. Cegléden és Szarvason át, többnapi út után érkeztek meg. Itt töltötték a nagy szünetet (szeptember és október elejét). Petőfi fellépett Demény színtársulatában a Peleskei nótáriusban, Baczur Gazsi szerepében, és szavalt is. Október elején Debrecenbe is ellátogatott Orlayval, meglátogatta Csokonai sírját, elbúcsúzott barátjától és a Hortobágyon át, Tiszafürednek és Jászberénynek kerülve, Szabadszálláson át, gyalog hazatért Dunavecsére. Ezen útjának benyomása alatt írta a Hortobágyi kocsmárosné kezdetű első népdalát. Szülőhelyének ekkori viszontlátásakor írta a Hazámban című költeményt, melyet már Petőfi Sándor név alatt adott ki november 3-án az Athenaeum. Vörösmartynak feltűnt a költemény és azt hitte, hogy a Petőfi név alatt valamelyik idősebb író rejtőzik.

Második próbálkozása a színészettel: mint vándorszínész

A költő szobra Dunavecsén (Szandai Sándor alkotása)

Szüleitől, akiknek kevés bevételéből nem akart támogatást elfogadni, októberben a pápai kollégiumba készült. Megérkezésekor Domanovszky Endrénél szállt meg. Horváth István ügyvéd megígérte, hogy ismét ad neki munkát, de inkább egy rokonát fogadta fel. Mivel Pápán nem tudta eltartani magát, keserves vívódás után elhatározta, hogy szakít a tanulói pályával és vágyait követve, színész lesz. A képzőtársaságban azonban olyan jó benyomást tett, hogy november 12-én tiszteletbeli tagnak választották. November 2-án elhagyta Pápát és november 5-én Szuper Károly ajánlása alapján Szabó József Székesfehérváron szervezett új vándorszínész-társulatába állt be. Borostyán név alatt lépett fel november 10-én, azután még több alkalommal, például november 12-én a Párizsi naplóban egy inas szerepében, ekkor írta Első szerepem című költeményét, de leginkább súgónak alkalmazták. Némethy György színésszel lakott együtt a Szent István utcában, Magyar György csizmadiamester földszintes házában, két kis ablaka a Papnövelde utcára nyílt. Fizetése havi 28 forint lett volna, de a társaság dolga rosszul folyt és a tagok ennek a felét is alig kapták meg fizetésük gyanánt. Zajos sikerei egyáltalán nem voltak, sőt orrhangja miatt nem is szerette a rendező felléptetni. Sokat nélkülözött és pápai barátjai küldtek neki segélyt, ezzel tartotta fenn magát, míg a társulat sorsa jobbra fordult. Szuper színésszel jó barátságban élt, a család körében többször szavalta költeményeit és ez enyhített némileg sanyarú sorsán; november 18-án házigazdája meghívta Szuperékkel együtt disznótorba, ebből az alkalomból írta Disznótorban című költeményét.

Költőként egyre nagyobb sikerekre tett szert, már december 4-én megjelent harmadik verse is az Athenaeumban (Bujdosó). Emiatt karácsonykor Pestre utazott, ahol személyesen megismerkedett Vörösmartyval és Bajzával, hogy őszinte véleményüket kérje költeményeiről. Pönögei Kis Pál néven mutatkozott be, hogy igazat mondjanak neki, majd a dicséretek után hamar felfedte, ki is ő valójában. Egy boldog félnapot töltött körükben.

Petőfi társulata 1843 januárban kettészakadt, ő az egyik felével 11-én Kecskemétre vándorolt. Szuperék szekerén ült. Este Dunapentelén szálltak meg. Másnap átkeltek a Dunán és Dunavecse mellett mentek el, estére elértek Szabadszállásra és másnap délben Kecskemétre. Itteni tartózkodását az tette kellemesebbé, hogy Jókai akkor ott tanult, elvezette őt Ács Károlyhoz is, akit szintén Pápáról ismert, gyakran felkeresték egymást, felolvasták és bírálgatták műveiket. Itt másolta le Petőfi Jókainak Zsidó fiú című drámáját, melyet pályázatra küldött be az akadémiához. Itt is közös szobája volt Némethy színésszel, akivel közös ágyban hált egy parasztasszony házában, akinek a koszttal együtt tíz-tíz forintot fizettek havonta. Itt is sokat nyomorgott, és bár élt-halt a színészetért és Shakespeare szerepeit nagy becsvággyal tanulmányozta, mindig alsóbbrendű szerepeket kapott. Csak egyszer jutott fontosabb szerephez, mikor jutalomjátékában március 23-án a Lear király bolondját játszotta sikerült alakítással, ebből az előadásból neki 10 váltó forint jutott. A sikernek azonban hamar vége lett, mivel a társaság tönkrement.

Kecskemétről is több dalt küldött az Athenaeumnak, mindig a legszigorúbb bírálatot kérve Bajzától. Ez év (1843) májusára országgyűlést hirdettek Pozsonyba; Petőfi abban a reményben, hogy ott jobb színtársulatot fog találni, melynél előhaladása is biztosabb lesz, elhagyta a kecskeméti társulatot. Útközben április elején Pesten meglátogatta Vörösmartyt, Bajzát, és ismeretséget kötött Petrichevich Horváth Lázárral, a Honderű, és Garay Jánossal, a Regélő szerkesztőjével, valamint Frankenburg Adolffal. Elrándult Pápára is, ahol barátainál Orlay és Domanovszky Endrénél időzött, míg május elején Pozsonyba ment, útközben meglátogatván Győrben a novellaíró Kovács Pált.

Pozsonyban csalódás fogadta, Fekete Gábor, a színigazgató nem vehette fel, mert társulata már úgyis a kelleténél népesebb volt. Újra kezdődtek az ínség napjai, így az Országgyűlési Tudósítások szerkesztőjénél, Záborszkynál kapott némi másoló munkát és az ezért járó csekély díjból (ívéért 25 garas járt) tengette életét. Büszkeségét azonban semmi szenvedés nem törhette meg. Panaszos levelet írt június 1-jén Bajzának, akinek több költeményt is küldött. Garaynak még Pesten 4 verset adott át, hogy a Regélőben Andor deák álnév alatt közölje, és így megtudja Petőfi, mit szól e versekhez Bajza, aki az Athenaeumban heti lapszemlét szokott írni. Garay azonban kitette a versek alá a költő nevét, mire ez a Bajza lapjában éles hangú nyilatkozatban tiltakozott a szerzői jog efféle önkényes megsértése ellen. Pozsonyban ismerkedett meg Lisznyai Kálmánnal, aki május vége felé, mint jurátus, a gőzhajón megérkezett az országgyűlésre. Lisznyai magához ölelte a kopott, igénytelen külsejű ifjút, rögtön a «Zöldfá»-ban levő szállására hívta, megosztotta vele pénzét, ellátta öltözettel. Elvitte őt az ifjú írókhoz, megismertette Degré Alajossal, Berecz Károllyal, Vachott Sándorral és Imrével, Pompéry Jánossal és Kuthy Lajossal. Lisznyai és Vachott szívesen segítették is; mikor Vachott jegyese látogatására Pestre utazott, aláírási ívet bocsátott ki az athenaeisták közt, melyen Petőfi javára 30 forint gyűlt össze; azt is kieszközölte Vachott, hogy Pestre hívják meg valami méltóbb foglalkozásra.

Fordítói pályafutása

Bajza tudomására jutott Petőfi nyomora. Baráti társaságában pénzt gyűjtött neki, s valószínűleg ő vette rá Nagy Ignácot arra, hogy fordítói munkát kínáljon az ifjú költőnek. Hogy a Kisfaludy Társaság Külföldi Regénytára számára regényeket fordítson. Petőfi július 1-je körül jött Pestre. Itt először Bernard Károly A negyven éves hölgy című francia regényét fordította németből, mellyel 3 hét alatt elkészült és 100 váltóforintot kapott érte. Ezután James Robin Hood című angol regényét fordította le, szintén németből, melyért 300 váltóforintot ígért Nagy Ignác, de 400-at fizetett ki. Az előbbi regény – a cenzúra kivánságára A koros hölgy címmel – 1843-ban, az utóbbi pedig 1844 elején jelent meg a Külföldi Regénytár 17., illetőleg 22-24. köteteként. Ekkor pár napig Kemény Mihálynál a Dorottya utcában lakott, azután Fekete Lajos jogászhoz költözött és augusztusban az Országúton (Múzeum körút) vett ki egy szobát, a Nemzeti Múzeumra nyíló két ablakkal. Most, hogy így jobbra derültek napjai, Petőfi elég vidáman élt, eljárt a színházba, reggelizni pedig a Pilvax-kávéházba, a fiatal írók gyülekezőhelyére. Augusztus végén Orlay is nála töltött pár napot. Régi barátai közül Pesten találta Sass Istvánt, aki akkor orvosnövendék volt; új ismeretséget is kötött, különösen Pálffi Albert és Lauka Gusztáv voltak mindennapos vendégei. Fordítása lassan haladt a fővárosban, azért Kemény tanácsára augusztus végén Gödöllőre ment és ott gyorsan végezte munkáját.

Harmadszori próbálkozása a színészettel

Még ekkor is a színészi pálya dicsőségére vágyott és alig fejezte be a fordítást, Erdélybe készült azzal a szándékkal, hogy csak mint híres színész tér vissza Pestre. Búcsút véve barátaitól, előbb Mezőberénybe ment, ahol egy hetet Orlayéknál töltött; egy napon Gyulára is kirándultak, hogy megtekintsék a vár romjait. Tessedik Lajos társaságában Debrecenbe indult; itt Komlóssy Ferenc színigazgató meghívta ugyan társulatához 1843 október elején, de itt csak egy hétig maradt és csak egyszer lépett fel, ugyanis az igazgató azzal a feltétellel állt elő, hogy Petőfinek majd Kolozsváron a karban is énekelnie kell, amihez nem volt tehetsége. Erre megvált Komlóssytól és egy kis társasághoz szegődött, ahol jobb szerepeket remélt; ezen kis társasággal október 10-13-tól Diószegen játszott, majd november 4-e táján Székelyhídra ment a társaság; ő azonban három hétig betegeskedett, ezért nem lépett fel. November 24-én a társaság fölbomlott és Petőfi pénze fogytán november 24-28. között már csak nyári ruhában tért vissza Debrecenbe, elgyengülten, betegen.

Nyomor Debrecenben

Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor Debrecenben, 1844

Eztán jutott Debrecenbe, melyre később emlékezve így írt: „Hej, Debrecen… sokat szenvedtem én tebenned”. Először a városi társulatnál talált állást, majd egy kisebb, hamar tönkrement vándortársulat ismét elcsalta. Végül a Sopronból megismert barát, Pákh Albert későbbi humorista – aki jogászként és nevelőként dolgozott a városban – adott a beteg, elgyengült és anyagi nyomorral küszködő költőnek szállást és kölcsönt ahhoz, hogy Pestre jusson. Amennyire tehette, Bajza is küldött tiszteletdíjat, de mindez kevés volt és Petőfi egy telet többnyire fűtetlen szobában, fázva, éhezve húzott ki. Fogas Józsefnénél, a debreceni színház jegyszedőjénél lakott, a város végén, a Várad utcai új soron, kilátással az akasztófára lakott. Fogasné szívességéből a színházba is eljárhatott.

„	Az 1843/4ki telet e kövér városban húztam ki éhezve, fázva, betegen egy szegény, de jó öreg asszonynál, az isten áldja meg. Ha ő gondomat nem viselte volna, most e levelet a más világról írnám hozzád. Olyan elhagyott kis vándorszinész fiú voltam, kire se isten se ember nem nézett, nem ügyelt.	”
– Úti levelek

Nyomorúsága közt is törhetetlen szorgalommal művelődött. Még Pápán kezdett franciául tanulni, tudását vándorlásai alatt tökéletesre csiszolta. Használta a főiskola könyvtárát, Victor Hugo és Béranger költeményeit eredetiben olvasta; megismerkedett a francia romantikusokkal, dramaturgiai tanulmányokkal foglalkozott, Tieck fejtegetései útján behatóbban megismerte Shakespeare művészetét. Maga is számos költeményt írt.

Egy füzetbe másolta úgy 70–80 versét, majd 1844. február 11-14. közt a hideg télben az áradó Tiszát megkerülve kopott ruhában, gyalog, kezében egy súlyos ólombottal és egy kopott vászontarisznyában verseivel elindult, hogy műveinek kiadót találjon. Egy emberséges vasárus még hat húszast csúsztatott a zsebébe. A Fogasnénál maradt 120 váltóforintnyi tartozásáért Pákh Albert vállalt jótállást. Tokajnak került, mert az áradások miatt nem mehetett Tiszafüred felé. Tokajban megpihent, majd Miskolc felé haladt. Innen az országúton Mezőkövesdnek felé Egerbe, ahol Tárkányi Béla egri kanonok és költő a lelkes kispapokkal együtt rendkívül melegen fogadta. Pár napig maguknál tartották a költőt, lelkesedve hallgatták verseit, útiköltséget gyűjtöttek neki; maga Petőfi is fölmelegedett e körben és itt írta Egri hangok című költeményét. Az egri növendék papok szekeret fogadtak neki, hogy ne kelljen gyalogolnia, ezen utazott Pestre. Pesten hiába keresett kiadót, és a kétségbeesés szélén úgy döntött, Vörösmartyhoz fordul és tőle kér verseire ítéletet. „A végső ponton álltam, kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, oly érzéssel, mint amely kártyás utósó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál.” A nagy költő, akit Petőfi „Magyarország egyik legnagyobb emberének” tartott, átolvasta az ifjú pályatárs verseit, megadta neki az erkölcsi elismerést és lelkes ajánlással a Nemzeti Kör – a haladó pesti polgárság és értelmiség ellenzéki szellemiségű szervezete – elé terjesztette a versek kiadásának ügyét. A kör tagjai: Vörösmarty, Tóth Gáspár, Fáy András, Szigligeti Ede, Lendvay Márton színész, Fényes Elek tudós statisztikus összeültek, hogy a művek megjelenjenek, március 27-én elhatározták a kiadást. Petőfi nyomban 75 pengő forint előleget kapott. Ekkor akadt egy jó nevű mecénás is, Tóth Gáspár szabómester, aki a költemények kiadási költségeit magára vállalta, sőt Petőfinek 60 pengőforint előleget is adott, melyből azonnal megküldötte Pákh kezéhez, még a 45 napi határidő előtt, a debreceni háziasszonyánál maradt tartozását. Pestre érkeztekor a Kecskeméti-házban lakott, de megismerkedett Várady Antallal, aki magához vette lakótársnak. Bajza és Vörösmarty beajánlották őt Vahot Imrének, aki sógorától, Erdélyi Jánostól annak külföldön tartózkodása idejére átvette a Regélő Pesti Divatlapot és nevet változtatva, július elejétől Pesti Divatlap címen készült kiadni a lapot.

Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor (1840-es évek)

Biztos írói állás Pesten

Így végre sok hányattatásai után révbe ért, és első dolga volt hazasietni a húsvéti ünnepekre, szüleihez. Azok kimondhatatlan örömmel fogadták már-már elveszettnek vélt fiukat (Füstbe ment terv), apja is végképp kibékült vele (Egy estém otthon). Miután pár napra Pestre utazott, április közepétől ismét két egész hónapot otthon töltött Dunavecsén, kipihenve magát sok szenvedése után. Ideje itt olvasgatás, dolgozás és idilli szórakozások közt boldogan telt, csak szüleinek szűkös állapota búsította, de közel látta az időt, hogy segíthet rajtuk is. Közte és apja közt minden félreértés végképp elenyészett, s Petőfinek ezután többször volt alkalma bizonyítani fiúi szeretetét. Ekkor írta családi témájú műveit. Költészetében kiváló hely jutott fiúi érzelmeinek; anyjáról mindig végtelen gyöngédséggel emlékszik meg, apjáról itt-ott némi jóindulatú humorral, de gyakran meleg érzelemmel és büszkeséggel is. A Vecsén töltött két hónapot a 14-15 éves Nagy Zsuzsika iránt érzett ábrándos szerelem tette még emlékezetesebbé, mely több finom hangulatú költeményéhez adta az ihletet. Petőfi ugyanis nem a szülői házban lakott, mert szüleinek, akik már akkorra elszegényedtek, egy szobácskájuknál több nem volt; az öreg Petrovics megkérte Nagy Pál ottani tehetős közbirtokost, hogy két szobájából engedjen át egyet fiának szállásul. Nagy Pál szívesen teljesítette a kérelmet és a költő elfoglalta a rendelkezésére bocsátotta a szobát, amely függönyökkel, kárpitozott ággyal és ruganyos pamlaggal volt ellátva. E szokatlan kényelmet rajzolja Ebéd után című költeményében. Házigazdájának lánya volt a szőke, kék szemű Zsuzsika, akivel a költő naponként beszélgetett, sétáltak egymással és szinte észrevétlenül fejlődött szívükben az idilli érzés. Ekkor történt, hogy Petőfi kirándulás alkalmával Szűcs János rektort, aki a Dunába esett, mint ügyes evezős, kimentette a halál torkából.

A fiatal segédszerkesztő költeményben vett végső búcsút a színészélettől: „Eddig Thalia papja voltam, Most szerkesztő-segéd leszek. Isten veled, regényes élet! Kalandok, isten veletek!” Július elsején nekifogott a szerkesztőségi tevékenységnek, s közben a feszített munka mellett ontotta verseit – az ország pedig Csokonai óta először kapta fel fejét, sikere egyre felfelé ívelt.

Dunavecséről visszatért Pestre, hogy segédszerkesztői állását elfoglalja. Vahotnál lakása, kosztja és 15 váltóforint havi fizetése volt; ezért köteles volt a Pesti Divatlap minden számába verset írni (2 forint külön díjért), újdonságokat szerkeszteni, a beküldött költeményekre szerkesztői üzeneteket írni, és mindennap fölmenni Pestről Budára, a Gyurián és Bagó által bérelt egyetemi nyomdába és ott végezni a korrektúrát. Az állás nem volt fényes, de legalább biztos; és Petőfinek elég volt, hogy végre Pesten lehetett, az irodalmi élet központjában, ahol ekkor a politika is elég tárgyat adott az eszmecserékre. Ekkor Vahot a Kunewalder-házban lakott (a jelenlegi Műegyetem helyén); innen szeptember végén a Kölber-házba költöztek, ami a Hatvani és a Magyar utca sarkán állt, és a II. emeleten laktak. Petőfi is itt lakott 1845. január 20-ig. A délelőttöt otthon töltötte a szerkesztőségben, vagy szobájában dolgozva, délután ellátogatott a Pilvax-kávéházba, ahol az akkori fiatal írók asztaltársaságot alkottak; vacsorára a Komlóba jártak. Legjobb barátai voltak az írók közül Pálffy Albert, Pákh Albert, Vachott Sándor, Jókai Mór, a színészek közül Egressy Gábor, a vidéki írók közül Tompa Mihály és Kerényi; az idősebbek közt Vörösmartyt és Bajzát szerette legjobban. Jól érezte magát a fiatal írók közt, akik felismerték tehetségét és akikkel fesztelenül vitázhatott. Részt vett olykor mulatozásaikban is, de inkább a társalgás, mint a bor mámorában lelte kedvét; nagyon keveset ivott, noha ekkoriban sok bordalt írt. Júliusban kirándult Kunszentmiklósra, ahol Bankos Károly vendége volt; de ezenkívül az év második felében 1845. április 1-jéig alig mozdult ki Pestről. Utazásai közben népdalokat is gyűjtött az Erdélyi János Népdalok gyűjteménye számára, melyek ott meg is jelentek, sőt egy eredeti költeménye is. A színpadon még egyszer föllépett 1844. október 12-én, Egressy Gábor jutalomjátékában, a Szökött katonában mint nótárius, de elfogultan játszott és ezzel végképp búcsút mondott a színészetnek.

Nyugodtabb helyzetében ritka termékenységet fejtett ki, újabb költeményei sűrűn követték egymást nemcsak a Divatlapban, hanem a többi szépirodalmi lapban is. Tárgyköre is tapasztalatainak, érintkezéseinek többoldalúságával párhuzamban egyre bővült; nemcsak népdalokat és bordalokat írt, hanem a társadalmi és politikai élet mozzanatai is lelkesítették. Költészete tartalmilag mélyült, formailag tisztult és mindinkább kibontakozott az ő sajátos eredetisége, mellyel szokatlanul kivált a korabeli fiatal írók, Vörösmarty és Bajza modorának utánzói csoportjából. A hang egyszerűsége, természetessége és közvetlensége, a képzelet csodálatos könnyedsége és szabadsága, géniuszának eredeti és magyar bélyege által csakhamar kedves költőjévé tették a közönségnek, kivált az ifjúságnak. Megszilárdította népszerűségét a Nemzeti Körtől kiadott első verses kötetének, Petőfi Sándor verseinek megjelenése, 1844-ben. E kötet az őszi vásárkor jött ki, 109 verssel. Október 27-én jelent meg A helység kalapácsa című parodikus elbeszélő költeménye is, melyben az akkori elbeszélő költészet és novellairodalom dagályos nyelvét gúnyolja ki igen sikerülten; értéke inkább hangjában és nyelvében van. Még ebben az évben írta a János vitézt, november második felében 6 nap és 6 éj alatt. Népmesének nevezte, mert egy részét népmesei motívumokból szőtte és a népmesék hangjában adja elő, de vett külföldi regékből is vonásokat és az egészet a maga fantáziája szerint alkotta meg. E költemény nagyon tetszett Vörösmartynak; Petőfi azonban nem talált rá kiadót, ekkor Vahot Imre vette meg 100 forintért, ő adta ki 1845 elején.

A szerkesztő Vahot Imre üzleti érdekeket is figyelembe véve irányítgatta a költőt, hogy emelje a Divatlap olvasottságát. Petőfi népies helyzetdalaival, életképeivel felkapott költővé vált, de ő már túl kívánt lépni ezen a hangon: amikor azonban eltért a közönség által igényelt normáktól – mint A helység kalapácsában – éles kritikával fogadták és ellenségeket szerzett magának.

A költői válság és a szerelmek időszaka

Petőfi Sándor szobra Makón

Még 1844-ben ismerkedett meg Csapó Etelkével. A tizenöt esztendős szép szőke leány Vahot Imre unokahúga, Vachott Sándorné testvérhúga volt. Az iránta érzett szerelme 1844 végére és 1845 elejére esik. Petőfi Vachottéknál találkozott vele többször és ábrándos érzést táplált iránta, melyről nem nyilatkozott, részint mert nők körében kissé bátortalan volt, részint mert maga sem tudta világosan, hogy szereti. Amikor Etelke 1845. január 7-én egész váratlanul meghalt, Petőfi nagyon szívére vette az ifjú leány megdöbbentő halálát, úgyszólván akkor vált előtte tudatossá szerelme, és fájdalmát a költemények egész sorában zokogta el. Ezeket 1845 januárjában írta, közülük néhányat a lapokban is kiadott, majd egész gyűjteményüket, szám szerint 34-et külön kötetben is kiadta „Cipruslombok Etelke sírjáról” címmel, az év márciusában. A fájdalmas érzés az utolsó költeményekben reflexiókká szelídül, de időnként később is fel-felszakad a költő kebeléből egy sóhajtás Etelke után.

1845. január 21. táján Petőfi odahagyván a Vahot Imrénél kapott lakását; mint vendég Etelke szobáját foglalta el Vachott Sándoréknál, akik földbérletükre, Tápiósápra költöztek. Itt Petőfi gyakran meglátogatta őket. Akkoriban történt a Honderűvel való összezördülése, amelynek szerkesztője, Nádaskay Lajos ugyanis december 21-én olyan sértő modorban írt bírálatot tett közzé lapjában Petőfi verseinek I. kötetéről és a Helység kalapácsáról, hogy a költő végképp odahagyta a nagyúri összeköttetéseit hánytorgató külföldieskedő és reakciós szépirodalmi lapot. Az év november havában történt a költő egyik különcködése, amikor nőül kérte meg Kappel Emiliát, a gazdag bankár leányát. Ekkortájt szorgalmasan olvasta Michelet, Voltaire, Bossuet, Sand, Balzac, Montesquieu műveit, különösen Béranger munkái és Saint-Just L´Esprit de la Révolution et de la Constitution de la France (A forradalom és a francia alkotmány szelleme) című műve voltak kedvelt olvasmányai; de Shakespeare-t is égig magasztalta. Külföldi utazási tervvel is foglalkozott, látni akarta a tengert, aztán Béranger-t akarta meglátogatni, akinek költeményeit legjobban szerette és aki leginkább hatott reá és költészetére.

Pákh Albert csak 1844 őszén költözött Pestre. Petőfi gyakran látogatta, együtt tornásztak nála Sass Istvánnal, szerette a vívást is, ezt Chappon Lajostól tanulta és Várady Antallal gyakorolta. Pákh Petőfinek magánéletére sok tekintetben mérséklő befolyással volt; túlzásait kigúnyolta, de a nyilvánosság előtt védte, ő hívta föl figyelmét az angol humoristákra és főleg Dickensre. Szerette Lisznyait túlzásaiért és Emődit erős jelleméért. Jó barátai közül azokkal levelezett, akik nem laktak Pesten, így: Dömök Elekkel, Szeberényi Lajossal, Sass Istvánnal és Várady Antallal. Jókai, akit legjobban szeretett, csak 1844-ben jött Pestre, ő vezette be az irodalomba. Vidéki ismerősei közül még Kerényi Frigyest és Tompa Mihályt is barátai közé sorolta. Kerényi meghívta Eperjesre; Vahot Imrének tehát felmondott; ez azonban Petőfi költeményeinek értékét ismerve, meg akarta őt nyerni lapjának kizárólagos munkatársul és egy költeményéért 5 pengőforintot ígért; néhány hónapra való költeményt át is adott neki Petőfi, a honorárium volt aztán útiköltsége. Március 31-én a búcsúestét vígan lakomázva töltötte a Vadászkürtben, ahol jelen voltak: Pákh, Egressy Gábor, Emődy Dániel, vidékről Sárosi Gyula és Szemere Miklós.

1845. április 1-jén – felmondva szerkesztői állását, de költőként a lapnál maradva – útra kelt, hogy meglátogassa a Felvidéket, ahol három hónapot tartózkodott (erről az időszakról „Úti jegyzetek” című írásában számolt be). Eperjesen nevelősködött Tompa Mihály is és a három ifjú költő jól érezte magát együtt; ekkor verselték meg az Erdei lakot is. Itt érte az első nyilvános megtiszteltetés, amikor az evangélikus főiskola ifjúsága fáklyás zenével üdvözölte. Kerényivel kirándult a Tátrába, Késmárkon meglátogatták Hunfalvy Pált, onnan Petőfi Iglóra ment, Pákh Albert szüleihez, ahol kedves családi körben 3 hetet töltött, mialatt Pákh Albert is hazaérkezett és együtt járták be a vidéket. Május 24-én visszaindult Pestre, megállt Rozsnyón, ahonnan kirándult az aggteleki cseppkőbarlanghoz, majd Rimaszombatban, ahol a nemesség tisztújítást tartott. Itt Adorján Boldizsár, Kubinyi Rudolf és több előkelő birtokos nagy örömmel fogadta és a rendek május 29-én megválasztották és föleskették Gömör vármegye táblabíróságába. Ez az elismerés igen jól esett neki. Majd Kubinyinál időzött Várgedén, megnézte a füleki, gácsi, ajnácskői és salgói várromokat, Losoncon egy hetet töltött Steller barátjánál, akinek jegyeséhez Plachy Vilmához és egy széplelkű csinos zsidó leányhoz költeményeket írt, majd Balassagyarmaton és Vácon át június 24-ére visszatért Pestre. E majdnem három havi felsőmagyarországi út két szempontból nevezetes: egyrészt jó benyomásokkal gazdagította a költő lelkét és a mindenütt tapasztalt elismerés rendkívül fölemelően hatott reá, másrészt élményeit egy cikksorozatban feldolgozta, melyet Úti jegyzetek címmel az Életképek című szépirodalmi lapban tett közzé, 1845. július havában. Heine Reisebilderen című munkája inkább csak a mintát adta a költőnek, hogy útját cikkekben írja meg, egyébként az Úti jegyzetek egészen Petőfi kedélyéből és szelleméből áradtak; eleven, patetikus és szellemes vázlatok és reflexiók ezek, s Petőfi prózai munkái közt a jelentősebbek közé tartoznak.

Pesten még abban az évben új kötetet bocsátott ki, melybe 1844-ben és 1845-ben írt verseit foglalta. Nyáron írta meg Szalkszentmártonban, szüleinél (ahol kocsmát béreltek), körülbelül egy hét alatt a Zöld Marci című népszínművét, Egressy Gábor jutalomjátékául, azonban a színházi bíráló bizottság nem fogadta el a darabot előadásra, ezért aztán elégette a költő.

1845 második felére esik szerelmi költészetének második nagyobb ciklusa. A Zöld Marci bukása mélyen leverte, ezért szórakozás végett augusztusban és szeptemberben többször kirándult Erdélyi Ferenc református paphoz Gödöllőre és ott találkozott Mednyányszky Bertával, egy előkelő birtokos szép leányával, aki érdeklődött iránta és szívesen társalgott vele. A költőnek szerelemre vágyó lelke a lánykában ideálját látta és szerelmesnek hitte magát. Ezen érzésben is, mint az eddigiekben, általában több volt az ábránd, mint a szenvedély és amikor megkérő levelére tagadó választ kapott a büszke apától, aki saját őseire, nevére hivatkozva elutasította, pár hónap alatt teljesen kigyógyult csalódásából. Azonban az a körülbelül 40 dal, melyet ez időben (pesti, gödöllői és szalkszentmártoni kelettel) Mednyánszky Bertához írt (mindet azonos versformában és alaphangulattal), az akkori szerelmi lírának mindenesetre legjobb termékei voltak, meleg szív és üde képzelet alkotásai. E költeményeket 1845 őszén Szerelem gyöngyei címmel adta ki. Ezt költeményeinek második kötete követte, Versek címmel. Augusztus 20-án újra szüleihez ment Szalkszentmártonba, ahonnan szeptember 8-a körül tért vissza Pestre.

Míg azonban a költő népszerűsége egyre szélesbedő gyűrűkben terjedt, a pesti időszaki sajtóban ellene is mind több hang jelentkezett. Vörösmartyék nagy tekintélyű Athenaeuma megszűnt; a megmaradt szépirodalmi lapok közül Petőfi kizárólag a Pesti Divatlapnak kötötte le magát, és így egy másik lap, a Honderű már ez okból sem nézte jó szemmel a költő emelkedését; voltak, akiket önérzetes modora és némely különcségei idegenítettek el tőle, másokat sikerei bántottak, ismét másokat költészetének szokatlan eredetisége, melyet pongyolaságnak, póriasságnak néztek. Így aztán névvel és név nélkül valóságos hadjáratot intéztek ellene a Honderűben és az Életképekben, sok személyeskedéssel és rosszakarattal, melyek ellen ő a Divatlapban versben és egy-egy megjegyzéssel védte magát. A támadók közt volt egyik régi barátja, Szeberényi Lajos is, ami keserű tollpárbajhoz vezetett. Legélesebben azonban Császár Ferenc, Nádaskay Lajos és Petrichevich Horváth Lázár támadták és igyekeztek nevetségessé tenni a költőt. De támadta még Nagy Ignác, és Garay János is inkább ellene volt, mint mellette. A gúnyoló cikkek és pasquillusok eme özöne elkeserítette, de útjától nem térítette el Petőfit. Érezte irányának helyességét, vele volt a közvélemény nagy többsége és a legjelesebb írók és bírálók: Vörösmarty, Bajza, Szemere Pál és Toldy Ferenc is méltányló bírálatot irt róla.

Legutóbbi szerelmi ábrándjainak szétfoszlása és a többnyire igazságtalan hírlapi támadások, dicsősége és boldogsága kivívásának akadályai mintegy felidézték régi szenvedéseinek keserű emlékét és bizonyos pesszimizmus vett erőt kedélyén. E beteges hangulat nehezedett lelkére 1845 utolsó és 1846 első hónapjaiban, s ennek jelei azok a szeszélyes, keserű, olykor cinikus fordulattal végződő apró versek, melyeket ebben az időszakban többnyire Pesten és Szalkszentmártonban írt és Felhők címmel 1846. április havában adott ki (66 költemény). Költészetének ez nem volt legszerencsésebb időszaka, és érzéseiben, reflexióiban sok az ő lelkétől idegen elem és túlzás. Byron, Shelley, Heine hatása találkozott ekkor az ő meghasonlott lelki állapotával, és a világgyűlölet, a cinizmus hangulatába ringatta magát. Szerelmi bánatának enyhítésére ismét az utazásban keresett szórakozást. 1845. szeptember 23-án elkísérte Vahot Imrét Esztergomig; útközben Pomázon töltöttek egy napot, megmászták a Kő-hegyet és élvezték a szép kilátást a fővárosra; szeptember 24-én pedig Sass Istvánhoz utazott, útba ejtve Szalkszentmártont, Dunaföldváron át Borjádra (jelenleg Kölesdhez tartozó település) érkezett, ahol barátja szüleinél a szüret alatt október 6-7-ig időzött és megfordult Uzdon is. Borjádról ismét Szalkszentmártonnak vette útját, ahol október 16-a tájáig tartózkodott a szüleinél. Pesten Várady Antallal vett közös lakást. Ezalatt jelent meg a Verseinek II. kötete (november 16.). 1845. november 20-25-e táján újra Szalkszentmártonba vonult vissza; itt maradt 1846. január 4-ig.

Érzése, képzelete azonban nemsokára ismét tisztult és visszanyerte saját egészséges irányát. A Felhőkkel egy időben írta A hóhér kötele című regényét is (megjelent 1846-ban) és utána Tigris és hiéna című drámáját, melyet a pesti tavaszi vásár kedvező szezonjában akart előadatni a Nemzeti Színházban. E művével tért vissza január 4-én Pestre, másnap beadta a drámabíráló-választmánynak, mely azt január 13-án előadásra elfogadta és ő 16-án ismét szüleihez Szalkszentmártonba vonult vissza, ahol a Tündérálom című nagyobb költeményét és A hóhér kötele című regényét írta. Mindkettővel február 20-ára készen volt. Március 20-a táján Eötvös József báró közbenjárására eladta regényét Hartlebennek 150 forintos áron és az június 4-én meg is jelent. Petőfi 1846 márciusa közepétől április 10-12 tájáig időzött Pesten, ahová azért is sietett visszatérni, mert Tigris és hiéna című drámáját március 19-e előtt kellett volna előadni, de Szigligetinek egy új bohózatos népszínműve miatt mellőzték, illetve csak bérletfolyamban akarták előadni, mire a költő jogos méltatlankodással visszavette darabját 1846. április elején. Bosszúságát felejteni ismét Szalkszentmártonba ment szüleihez, ott írta A szerelmes tenger című fantasztikus romantikus költeményét és a népies Szilaj Pistát, mely egyik legkedvesebb elbeszélése. Az év folyamán ismételten kiment hosszabb időre szüleihez, akik tavasszal Dömsödre költöztek kisebb bérleményükre. Dömsödön Pálffi Albert is vele volt, Petőfi visszautazott Pestre. 1845 őszén Tompa is Pestre került és miután 1846 januárjában betegségéből felgyógyult és a Rókus-kórházból kikerült, ő is Váradyhoz ment lakni és így Petőfi lakótársa volt.

Miközben Petőfi 1846. március-áprilisában Pesten volt, megismerkedett Karl Beck magyarországi származású német költővel, akit Kertbeny Károly vitt el hozzá. Petőfi Kertbenyvel nem rokonszenvezett, de nem volt ellenére, hogy Becket és Duxot rábeszélte költeményeinek német fordítására; így jelentek meg a bécsi Sonntagsblätterben Petőfi verseinek első német fordításai (Lopott ló, Pusztán születtem és Híres város az alföldön Kecskemét). Petőfi Beckkel, mint némely életrajzírói írják, szoros barátságot kötött, naponta fölkeresték egymást és együtt töltötték az estéket az Angol királynő éttermében. Petőfi vagy 30 költeményét lefordította németre Beck számára, aki vers alakban átdolgozni és kiadni németül akarta őket, sőt Petőfi megírta önéletrajzát is szintén németül e célból, amit Fischer Sándor őrzött meg. Ezen német kiadásból azonban semmi sem lett; Beck ismeretsége is Petőfivel, – amint Beck visszaemlékezéseiből kiderül – csak felületes lehetett. Petőfi május első napjaiban újból falura vonult, Pálffy Alberttel Dömsödre ment, ahol szülei Szent György napja óta laktak. Itt Kovács Jánosnétól béreltek szobát 20 forintért, Petőfi szüleihez jártak étkezni, s ennek költségeit megtérítették. Itt írta Salgó című nagyobb költeményét, melyet a Pesti Füzetekbe szánt.

Június havát Pesten töltötte, s közben Emich Gusztávval alkudozott Összes költeményének kiadása ügyében és ehhez Barabás Miklós ismét lerajzolta, a tusrajzot aztán Tyroler József metszette acélba. Váradynak Ruffy Idával történt egybekelésekor, július 29-én Esztergomban ő és Jókai Mór mint tanúk szerepeltek volna, azonban az esketés ekkor a vegyes házassági akadály miatt elmaradt. Petőfi július és augusztus hónapokat is Pesten töltötte, mint Pákh Albert lakótársa, akivel 1847 tavaszáig együtt lakott egy szűk homályos udvari szobában. Itt tanította Messi Antal az olasz nyelvre. Ezen a nyáron, talán júniusban, meglátogatta Szemere Pált Pécelen, aki a hozzá írt költeményére nyílt levélben válaszolt.

A Tízek Társasága

Barabás Miklós: Petőfi Sándor, 1845

1846 közepén Petőfi megvált Vahot Imre lapjától, a Pesti Divatlaptól. Tapasztalván, hogy a szerzők ki vannak téve a szerkesztők önkényének, írói társulatot akart szervezni, amely a meglevő lapoktól függetlenül alapítson lapot és azt saját irodalmi programja szerint szerkessze. 1846 tavaszán meg is alakította 9 jeles fiatal irótársával együtt tudatos szervezőmunkával a Tízek Társasága elnevezésű csoportot, ennek tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffi Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes. A társaságnak célja volt emancipálni a szépirodalmat és saját orgánumukban érvényt szerezni az újabb irodalmi iránynak, mely épp oly nemzeti, mint romantikus volt, és a nép nyelve alapján akart nemzeti stílust fejleszteni. A tizek kötelezték magukat 1846 márciusában, hogy az év közepétől számítva egy évig sehova sem írnak, csak a saját szépirodalmi lapjukba, melyet Pesti Füzetek címmel akartak megindítani. Év közepén csakugyan megszüntették a különböző lapokba történő írást, de Vahot Imre bosszút állt rajtuk, mert a tízek közül öttől mindjárt júliusban leközölte olyan munkáikat, melyek régebbről nála maradtak. Eme irodalmi csíny miatt Petőfi összeveszett Vahottal, akit párbajra is hívott, de Vahot kitért a párbaj elől. A lapra azonban a tizek a gyanakvó hatóságtól nem kaptak engedélyt az új lap megindításához, mire 1846 november havában elfogadták Frankenburgnak, az Életképek szerkesztőjének előzékeny és tapintatos közeledését, visszaadták egymásnak szavukat és társaságukat feloszlottnak nyilvánították. Csak Pákh és Obernyik nem írtak egy évig egy divatlapba sem. Petőfi az Életképekhez csatlakozott.

Megismerkedése és házassága Szendrey Júliával, költészetének fénykora

1846 őszén kezdődött életének és költészetnek legfényesebb korszaka. Megtalálta eszményképét, és ami eddig költői ábránd volt, mély és szenvedélyes szerelemmé fejlődött lelkében. Ezen érzelem melegénél csodálatos harmóniában és gazdagsággal kibontakozott egész egyénisége, lelkének minden ereje és megteremtette költészetének legtökéletesebb és legnemesebb virágkorát. Szerelmével együtt erősbödött hazaszeretete és a nemzet politikai eseményein csüggése, és költészetének mind szerelmi, mind hazafias és politikai iránya ezóta tárult ki teljes nagyszerűségében, amellett, hogy régi tárgyai és érzései, a fiúi szeretet, a szülőföld szeretete, népének lelke ezután is folyton ihlették.

Augusztus vége felé nagyobb körútra indult Pestről Obernyik Károllyal, a szeptember 9-ére hirdetett erdélyi országgyűlést szándékozott meglátogatni Kolozsvárt; de előbb Szatmárt, Máramarost, majd Erdélyt akarta bejárni. Szatmárra mentek tehát, ahová Pap Endre és Riskó Ignác hívták meg. Augusztus végét és szeptember első napjait Pap Endrénél Szatmáron töltötte; szeptember 4-5-én Nagykárolyba mentek, hogy Szerdahelyi Pál helyettes főispán beiktatásán jelen legyenek; szeptember 7-én a Szarvas fogadóból, ahol lakott, Riskó Ignác megyei aljegyző- és költőhöz költözött át. Megismerkedett a vendéglőben Teleki Sándor gróffal, akivel barátságot kötött.

Szeptember 8-án, a megyei bál előtt délután 6-7 óra tájban látta először a költő a Térey család kertjében Szendrey Júliát, Szendrey Ignác erdődi tiszttartó, Károlyi Lajos gróf inspektora feltűnő szépségű, alig 18 éves leányát. Este a bálban bemutatták őket egymásnak, hosszabban társalogtak, és a költőre e találkozás meghatározó benyomást tett.

Néhány napon át, Téreyéknél többször is találkozott Júliával, amikor pedig ő hazautazott az apjával Erdődre, ahol a várkastélyban laktak, Petőfi két barátjával Szatmárról látogatást tett náluk. Júliának hízelgett a már híres költő közeledése, ő is érdeklődött iránta, mialatt Petőfi még a hónap folyamán és október elején többször is kirándult hozzájuk. A leány érdeklődése is szerelemmé kezdett fejlődni, bár a költő iránt kissé szeszélyesnek mutatkozott, s a költő vallomására nem adott határozott választ. Petőfi október 10-én fájdalommal vett búcsút Júliától Erdődön, de a lány úgy intézte a dolgot, hogy az október 22-i tisztújításra ismét bement atyjával Nagykárolyba, tudván, hogy ott lesz Petőfi is. Ott tavaszra ígért Petőfinek végleges választ, de már reményt nyújtott neki, ami a költőt az átélt kétségek után boldoggá tette. Október 23-án váltak el ismét és Petőfi Nagybányára, majd Koltóra rándult ki, Teleki Sándor grófhoz, aki Haray Viktorral érte ment. Petőfi demokrata létére nagyon megkedvelte a liberális és jókedvű főurat és jó napokat töltött nála. Naponként behajtatott Nagybányára. Júlia szerelmében teljesen megnyugodott.

Koltón egy politikai értekezlet alkalmával írta Erdélyben című gyönyörű hazafias ódáját; de legtöbb ekkor írt költeményét Júliának szentelte. Kolozsvárra nem ment el, mert az erdélyi országgyűlést elnapolták, hanem november 10-e körül elhagyta Koltót és Szatmáron, Nagykárolyon és Debrecenen keresztül Pestre tért vissza.

Ekkor történt az az epizód, mely sok félreértést okozott Júliával szemben, amit az életrajzírók sem mindig helyesen magyaráztak. Debrecenben elment a színházba, ahol megjelenésekor a közönség önkéntelen ovációban tört ki, és az akkor ott játszó ünnepelt színésznő, Prielle Kornélia a darabba szőtt ének helyett Petőfinek egy dalát énekelte el. A másik napot még Debrecenben töltötte, és itt azt a hírt kapta, hogy Júlia máshoz akar férjhez menni. Petőfi dacos lelke felindulásában hirtelen tettre határozta el magát. Meglátogatta Prielle Kornéliát, nőül kérte, este előadás közben pedig sürgette, hogy azonnal esküdjenek meg. Kornélia beleegyezett, és Petőfi sietett a református paphoz, de az diszpenzáció nélkül nem volt hajlandó azonnal összeadni őket. Másnap a katolikus papnál is járt, de eredménytelenül, és így visszatért Pestre, ahová november 20-a tájt érkezett meg. Onnan írt még Kornéliának, aki azonban meghallván, hogy Petőfi Júliába szerelmes, csak hidegen válaszolt és így a viszony elcsitult. Ennek azonban híre ment Júliához, aki nem készült máshoz menni, és azért e lépés fájdalmasan érintette. Petőfi levelet írt Júliának, melyben okaival együtt kifejtette az esetet. Kibékülésüket befejezte az, hogy Júlia valaki által elküldte neki naplója egy részét, amelyben szerelmét festi le.

Szendrey Júlia

Ekkor, 1846 decemberében adta ki Petőfi az Életképekben Júliához intézett költeményei közül az elsőt (Mi van innen távol). Szerelmi viszonyuk ezután is új és új változáson ment át. Júlia bizonyos félelemmel látta szerelme növekedését; tartott a költő szenvedélyességétől, viszont hideg sem tudott maradni iránta. Újabb keserűséget okozott neki az a hír, melyet valaki Szatmáron terjesztett, hogy Petőfi az ő naplóját dicsekedve mutogatta ismerőseinek. Szülei először e hírből értesültek a viszonyról. A szigorú és gyakorlatias apja hallani sem akart a biztos állás nélkül élő költőről, aki színész is volt; egy gazdag földbirtokosnak szánta a leányt. Júlia nem mondott e kérőnek igent, de meg kellett ígérnie, hogy egy évig Petőfihez sem megy, sem levelet nem ír neki. Az apa arra számított, hogy a csapodárnak vélt Petőfi addig elfelejti Júliát és a leány is meggondolja magát. Júliának e miatti hallgatása szintén sok félreértést okozott. Csak Térey Mari, Júliának előkelő barátnője, és Sass Károly közös ismerősük útján válthattak olykor üzenetet, melyek az akadályokkal arányban mind szenvedélyesebb érzésről tanúskodtak. Végre 1847 májusának elején Térey Mari útján Júlia találkozásra hívatta Petőfit, hogy tisztázzák egymás iránti érzelmeiket. Petőfi Pestről azonnal levelet írt Szendreynek, amiben megkérte Júlia kezét. Az apa azt válaszolta, hogy még nem ismeri Petőfit és végleges választ a kitűzött egy év leteltével fog adni. Petőfi ekkor Erdődre utazott, ahol Lauka Gusztávnál szállt meg (május 16-20.). A lánykérést személyesen ismételte meg, de az összezördüléssel végződött, és Szendrey kijelentette, hogy leánya sorsát nem meri a költő kezére bízni, fel is szólította, hogy kímélje meg őket látogatásaitól, egyszersmind mindent elkövetett, hogy a fiatalok ne találkozhassanak. De Petőfi és Júlia állhatatosak voltak, ismételten is összejöttek a vár kertjében és örök hűséget esküdtek egymásnak. A költő szökésre is rá akarta beszélni a leányt, de az nem egyezett bele. Petőfi az atyától még több ízben követelte a leány kezét, míg végre Szendrey egy heti határidő kitűzésével akart egyelőre megszabadulni. Petőfi május 20-án Nagybányára ment, s ott kapta meg Szendreynek elutasító levelét. Erre visszatért Erdődre és május 26-án ünnepélyesen ismét megkérte Júlia kezét, akit a szülők az elmúlt napok alatt sikertelenül akartak lebeszélni. Az apa végül kijelentette, hogy Júliára bízza sorsát, de ő kiházasítani nem fogja, és választania kell közte és Petőfi közt. Júlia a költőt választotta, és az esküvőt az egyévi próbaidő leteltének napjára, 1847. szeptember 8-ára tűzték ki. Addig is kikötötték a szülők, hogy Petőfi legyen távol Erdődtől, de a levelezést megengedték.

Petőfi ekkor Szalontára ment, ott Arany Jánosnál töltött kedves és vidám 10 napot; a két nagy költő a Toldi sikere alkalmával kezdett levelezést, melyet éppen Petőfi indított meg, és ekkor látták egymást először, már mint jó barátok. Pestről külföldi útra készült, hogy könnyebben teljék az idő, de ez akkor elmaradt.

1846-ban, valamikor Győrben is volt Frankenburggal, Pompéryval, Lisznyayval együtt. Két napot töltött ott és Balogh Kornél alispán a költő tiszteletére estélyt adott. Talán ekkor beszélték meg dr. Kovács Pállal a Hazánk című folyóiratba való munka ügyét. 1847. január 7-án jelent meg Tigris és hiéna című drámája. Szerződött az Életképekkel, hogy január 1-jétől más lapba nem ír, általában a lap minden második számában jelent meg költeménye, melyekért egyenként másfél aranyat kapott. Abban az évben írta az Életképekbe két népies elbeszélését: A nagyapát, amely február 6. és 13-án és A fakó leány és a pej legényt, mely május 8-án és 15-én jelent meg. Az Életképeken kívül 1847-ben csupán a győri Hazánkba, Kovács Pál lapjába dolgozott; negyedévenként hat költeményt adott, melyekért 45 forintot kapott és így egész évre 180 forintot. 1847. március 15-én jelentek meg Petőfi összes költeményei egy kötetben Emich Gusztáv kiadásában. Emich 500 forintot fizetett a költőnek a 3000 példányban nyomatott kiadásért; arcképét Barabás Miklós rajzolta meg, tussal. 1848. december 15-én az első akadémiai nagygyűlésen, amelyet 1847 óta tartottak, a költő összes költeményeinek ez a kiadása a nagy jutalmat elnyerte. Ettől az időtől fogva állandó jelzője a «legnépszerűbb költő» volt.

Március 15-17-én a vásár alatt tartott köri estélyen, melyen alig volt Magyarországnak olyan megyéje, amelyet néhány szabadelvű vendég ne képviselte volna, a költőt nagy lelkesedéssel üdvözölték. Március 22-én Egressy Gábor meghívására Székesfehérvárra utazott, ahol 29-ig mint vendég szerepelt. Ezen a napon tért vissza Pestre és az egész áprilist ott töltötte.

A június 26-ai szerződés szerint Összes költeményeit örök áron eladta Emichnek 1500 forintért, és megállapodtak, hogy minden, ezután írandó hasonló kötetért Emich 2000 forintot fog fizetni. Ugyanekkor biztosítani akarván sorsát, Jókaival, aki átvette 1847 második felében az Életképeket, valamint Kovács Pállal olyan szerződést kötött, hogy 1848. január 1-jétől negyedévenként 6 költeményt fog adni lapjaikba 50-50 forintért. Pestről külföldi útra készült, hogy könnyebben teljék az idő, de ez akkor is elmaradt.

Július 1-jén nekiindult Felső-Magyarországnak, meglátogatta Losoncon Stellert, Eperjesen Tompát, akivel a murányi várat is megtekintette, Miskolc, Sárospatak útba ejtésével Sátoraljaújhelyen Kazinczy Gábort, Széphalomban Kazinczy Ferenc házát és sírját, elment Ungvárra, megnézte Munkács várát. Útjának e vonalát is egész sor költeményének dátuma jelzi. Így vitte vágya mind közelebb kedveséhez, amíg július 13-án Szatmárra nem ért és Pap Endrénél szállt meg.

Eleinte megtartotta a tilalmat, írogatással rövidítette idejét, itt írta Széchy Máriáját; de július vége óta többször is kirándult Erdődre, bár Szendrey hidegen bánt vele. Augusztus 5-én eljegyezte Júliát, hogy a sok mendemondának végét szakassza. Szeptember 8-án megtörtént az esküvő az erdődi vár kápolnájában. Júliának csak anyja és húga jelent meg; az apa áldás nélkül bocsátotta őket útnak és anyagi segítséget sem adott. A fiatal párt a kalandos életű Teleki Sándor – Petőfi egyetlen arisztokrata barátjának – négyes fogata szállította Koltóra, ott töltötték a mézesheteket a gróf kastélyában, amit egészen barátjának engedett át Teleki. Hat hétig maradtak ott boldog elvonultságban. Október 20-án keltek útra és előbb Kolozsvárra mentek, ahol lelkesen ünnepelték őket, majd Szalontán Aranyékat látogatták meg, ahol egy hétig időztek, és azután Pestre utaztak.

Bérelt háromszobás lakásuk, melyet Egressy Gábor, a költő barátja szerzett meg számukra a Dohány utcai Schiller-ház I. emeletén volt. 1847. október 4-én költözött be a költő ide hitvesével. Két szobában a házaspár lakott, az egyiket pedig kiadták Jókainak. Egyszerűen éltek, szükségből a legközelebbi két évre biztosították megélhetésüket. A jólétben nevelkedett nő beleélte magát új helyzetébe, boldogította férjét is, akinek dicsőségében osztozott és örült az ünneplésnek, melyben őt is részesítették. A költőnek ez az érzelme is, éppen úgy, mint egykor fiúi szeretete, megérte erkölcsi diadalát. Boldog és hű férj lett belőle, és szerelmi lírájának Júlia maradt mint asszony is egyetlen tárgya, és a maga eredetiségével a házasember szerelmét is mint kifogyhatatlan költői tárgyat mutatta be a magyar költészetben. Ebben az időszakban keletkezett például a Reszket a bokor mert… és a Szeptember végén című költemény is.

Hogy Júlia valóban szerette-e a költőt, vagy csupán becsvágyból ment hozzá, az később sok kérdést vetett fel mind az irodalomban, mind a közvéleményben. Júlia naplója azonban elárulja lelkének háborgásait, kételyeit és érzelmeit Petőfi iránt. Apja kitagadással fenyegette meg, ő mégis a költőt választotta. „Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan – mi csak tőle függ –, lesz erőm tűrni mindent, mit rám küld az ég, és kivívni magamnak a jövő üdvösségét; de ha elszakasztanak tőle, ha még nem is láthatom, úgy veszve, veszve lesz minden számomra! Mindég az idővel bíztatnak, hogy ez meghozandja, mit isten számomra rendelt, de elég volt fél év két hó, én nem várhatom tovább összetett kezekkel az idő ajándékát. Nem! nem lehet tovább! s Marim, édes angyalom, segíts rajtam, ne hagyj elveszni, mint a többiek.” – írta Júlia barátnőjének, Térey Marinak levelében. Valószínűleg hozzájárult döntéséhez az a prózai tény is, hogy Petőfi – szinte már lemondva a lehetőségről – abban az időben megkérte az ünnepelt debreceni színésznő, Prielle Kornélia kezét.

Ezalatt Petőfi költői pályája hatalmasra ívelt, átadta magát a munkának és a tervezgetéseknek, a családi boldogságnak. 1847-ben az Életképekbe dolgozott, ahol verseit másfél arannyal honorálták; írt Kovács Pálnak Győrött megjelenő Hazánkjában is, hasonló feltételekkel. De legfontosabb volt ez évben összegyűjtött költeményeinek kiadása. Ez az előbbi gyűjteményeket, és azon kívül 105 újabb költeményét foglalta magába. Emich vette meg 500 forintért egy kiadásra, és Petőfi összes költeményei címmel jelentek meg 1847. március 15-én. A gyűjteményt, melyet Petőfi hálája és tisztelete jeléül Vörösmartynak ajánlott, lelkesedéssel fogadták, és a 3000 példány pár hónap alatt elfogyott. Júniusban Emich örök áron bevette 1500 forintért; ez volt a költő fő jövedelmi forrása 1848 tavaszáig.

1848. január 1-jén a második kötetet is eladta Emichnek 2000 forintért, melyet Emich májustól kezdve havi 100 forintos részletekben tartozott fizetni. Így biztosítva volt sorsuk 1849 októberéig. E kötet megjelenése adott alkalmat a kritika két nyomós nyilatkozatára. Pulszky Ferenc a Szépirodalmi Szemlében, Eötvös József báró a Pesti Hírlapban melegen méltatták Petőfi költészetét; Eötvös rámutatott, hogy Petőfi költészete nem népi, hanem valódi magyar nemzeti költészet. E bírálatok elégtételül szolgáltak az álkritikusok és irigyek ama támadásaival szemben, melyek 1846 vége óta, különösen a Honderűben, ismét megújultak. Ezidőtájt szilárdulnak meg politikai meggyőződései. A kor demokratikus áramlata a hazai politikában is mind érezhetőbbé vált, éppúgy mint nyugaton, és a kornak e szelleme találkozott az ő lelke érzésével; ő a nép fia volt, onnan küzdötte fel magát, azt szerette volna szabaddá és boldoggá tenni, eltörölni minden előjogot, eltiporni a zsarnokságot; hazaszeretete találkozott a magyar politikai élet másik irányával, az Ausztriától való függetlenedés céljával. A nemzeti függetlenség és a demokratikus szabadság eszméi lelkesítik és hitvallását végletes és elvont következetességgel emeli dogmává. E felfogása a francia forradalom történetének olvasgatása és Shelley hatása alatt e rendkívüli gazdagodásában, a magyar irodalom régebbi irányaival szemben egy új költői irány zászlóvivője lett, és a magyar költészet nemzeti és demokrata átalakítására valóságos szövetséget is próbált alakítani.

Egy költői triumvirátus gondolata lebegett előtte, melynek rajta kívül Arany és Tompa lettek volna tagjai és 1848 elejétől Jókai lapja, az Életképek mellett tömörültek volna. Arany, Tompa is beleegyeztek, azonban Tompával Petőfi meghasonlott, úgyhogy a szövetkezés forma szerint nem jött létre, de a három költő működése anélkül is támogatta egymást. Vörösmartyval és Arannyal szövetségre lépve nekiálltak Shakespeare műveit magyarra fordítani, Petőfi a Coriolanus-szal végzett, majd elkezdte a Rómeó és Júlia fordítását is. Házassága első hónapjaiban írta A táblabíró, a Lehel töredékét és a Bolond Istókot és számos kisebb költeményt. Termékenysége szinte fokozódott a házasélet idején, amellett feszült figyelemmel kísérte a politikai élet fejlődését, mely őt csakhamar életének legújabb és legutolsó szakaszába sodorta.

Arany János barátsága

Petőfi rajza Arany Jánosról

1847 februárjában szövődött örök barátsága Arany Jánossal, kivel 1849-ig levelezést folytatott, és akihez két alkalommal is ellátogatott. Petőfi első levelét a Toldi olvasása után írta, verssel köszöntve Aranyt:

TOLDI írójához elküldöm lelkemet

Meleg kézfogásra, forró ölelésre! …

Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,

S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége”. (Arany Jánosnak, részlet)

A válasz nem késett sokat:

Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,

Éget és világít lelkemben leveled:

Ó mondd meg nevemmel, ha fölkeres Tompa,

Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.

Petőfi 1847 tavaszán jelentette meg Összes Költeményeit is, melyből már az első kiadásban 3000 példányt adtak ki, de még három alkalommal kinyomtatták sikere miatt. Versei elé mottóul a költő hat sort tűzött: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.”

Az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt

1848 januárjában elindult a forradalmak sora Európában, először az olaszoknál, majd februárban Párizsban, s az események gyors egymásutánban peregtek. A pesti ifjúság ama mozgalmában, mely a pozsonyi országgyűlés tanácskozásainak, a párizsi februári forradalomnak és a bécsi forradalomnak hatása alatt egyre jobban erősödött, Petőfinek vezérszerepe volt. A szabadság, egyenlőség és testvériség eszméinek az ő költészete is egyengette útját, az ifjúság bálványozta és vérmérsékleténél fogva is forradalmi természet volt. Március 13-án megírta a Nemzeti dalt, március 14-én összeállították a 12 pontot. Ezen az estén érkezett meg a bécsi forradalom híre.

1848. március 15. a pesti forradalom és egyszersmind Petőfi napja. „Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel.” – emlékezett Jókai. Az eredetileg 19-ére tervezett nemzetgyűlést a bécsi forradalom hírére hozták előre március 15-ére.

Ahogy – tévesen – az emlékezet őrzi, Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén – egykorú röplap részlete, nagy valószínűséggel Szerelmey Miklós rajza

A márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplőjévé vált: a forradalom az ő lakásáról indult: Jókai, Bulyovszky, Vasvári Pál és Petőfi együtt gyalogolt át a Pilvax kávéházba. A 12 pont mellett a Nemzeti dal a népakarat legfontosabb kifejezője, a szabad sajtó első terméke. Petőfi a Pilvaxban majd az orvosi egyetem udvarán szavalta el versét, elindítva a lavinát. A Landerer-nyomda előtt már a nyomtatott változatot zúgta utána a tömeg. A délután során a Múzeum előtti népgyűlés, a Városházánál történtek, majd Táncsics Mihály kiszabadítása a forradalom ismert eseményei. Este a színházban Egressy Gábor is elszavalta a Nemzeti dalt.

A nap történéseit éjjel és másnap mind prózában, mind költeményben megörökítette: „E hős ifjúság vezére/voltam e nagy tetteknél”. – írta büszkén. „Nagyapáink és apáink, / Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit mint mink / Huszonnégy óra alatt.”- indokolta e büszkeséget. „Petőfi az egyetlen költő, aki egy népforradalmat személyesen vezetett – jegyzi le tettei jelentőségét Fekete. (Így élt… 163. oldal)

Pest, 1848. március 21. Petőfi levele Arany Jánoshoz (részlet): „Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! …Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket.”

Petőfi 1848-ban (Barabás Miklós litográfiája)

„Petőfi életének utolsó másfél évét mintha csak egy végzetdráma szerzője írta volna: 1848. március 15-étől, a győzelem és a dicsőség tetőpontjától 1849. július 31-éig, a végső segesvári katasztrófáig egyetlen hatalmas ívű zuhanásnak tűnik fel pályája.” (Idézet a Gépeskönyvből)

Öt nappal a pesti forradalom után már a következőket jegyezte naplójába: „Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd.” A márciusi ifjak számukhoz képest jelentős hatást fejtettek ki, mégis csupán közvetve befolyásolhatták a politikát alakító liberális nemességet. Március 15-én mögöttük volt a közvélemény, az ország, ám radikalizmusuk hamarosan elszigetelte őket. Áprilisban így írt a forradalmi fejleményekről:

Orlai Petrich Soma: Petőfi dolgozószobájában (olajfestmény, 1861 körül)

„	Megint beszélünk s csak beszélünk, A nyelv mozog s a kéz pihen; Azt akarják, hogy Magyarország Inkább kofa, mint hős legyen.	”

Petőfi szerepe, költeményének hatása ismétlődött március 16-án is, és a Nemzeti dal, mintegy magyar Marseillaise rövid idő alatt százezrek ajkára került. Háromszor fordították németre, majd franciára, 6 dallamot is szereztek rá azon melegében, és Petőfi a népszerűség oly magas pontján állt, hogy a pozsonyi országgyűlésen is némi megdöbbenést okozott. Március folyamán a forradalmi izgalmak foglalták el, részt vett a polgárság gyűléseiben, de utóbb, mikor a felelős minisztérium megalakult, az ifjuság leszorult a cselekvés teréről. Petőfi francia elméletek hatása alatt a köztársaságért lelkesedett, a királyság eszméje ellen küzdött és április elején kiadta és népgyűlésen szavalta A királyokhoz című versét. E szélső álláspontja egy időre sokat rontott népszerűségén, de ő naiv optimizmusában tovább haladt útján. Elégedetlen volt a magyar politikusokkal is, radikálisabb, erélyesebb föllépést követelt és kifakadt a minisztérium ellen.

A költő ellen titkos és nyílt politikai hadjárat indult. Petőfi népszerűsége rohamosan csökkent, a közvélemény ekkor meglehetősen ellene fordult. Élénk vágya volt a népet képviselni az országgyűlésen, és 1848-ban az ő szűkebb hazájában, a Kiskunságban fel is lépett követjelöltül. Programmja tetszett is, de utóbb rágalmakat terjesztettek felőle, a népet fanatizálták ellene, választóit megakadályozták a szavazásban és igy júniusban elbukott a képviselőválasztáson. Őszintesége csak csökkentette választási esélyeit. A Kis-Kunokhoz többek közt a következő szavakat intézte: „Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz.” De emellett meg is akadályozták, hogy az ő hívei is felvonuljanak és szavazzanak, őt pedig kényszerítették a távozásra. Nemzetőrök kísérték ki Szabadszállásról. A csalódása nagyon fájt neki, és ekkori izgalmának és tapasztalatainak hatása alatt született Az apostol című költeménye.

„Úgy látta, a kormány erélytelensége az elért vívmányok elvesztését fogja eredményezni, s a nemzethalál veszedelmétől csak egy újabb forradalom mentheti meg az országot.” (Gépeskönyv, idézet) Éberen és kritikusan figyelte a nemzetgyűlés munkáját, versekben és cikkekben támadta az új kormány tevékenységét. Követelte, hogy vonják ki a magyar katonákat az olasz frontokról.

A korabeli közvéleményhez hasonlóan ő sem értette meg, hogy az első felelős magyar kormány mozgástere mennyire csekély. Ezt mutatja Lenkey János huszárszázadának esete is. Lenkey százada 1848 nyarán galíciai állomáshelyéről megszökött, hogy csatlakozzon a szerveződő honvédséghez. Latour, osztrák hadügyminiszter követelte a század megbüntetését, ugyanakkor a magyar közvélemény országosan megmozdult a szökött huszárok védelmében.

Petőfi a katonák között (Zichy Mihály litográfiája)

Petőfi legutolsó arcképe, 1849

Mészáros Lázár hadügyminiszter türelmes magyarázkodása ellenére kevesen értették meg, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül az osztrák követelést, és a század szökése egyébként is a magyar sorezredek hazavezényléséről folyó tárgyalások közben, tehát a lehető legrosszabbkor történt. Ekkor született a Lenkei százada című verse:

„	Koszorút kötöttem Cserfa-levelekbül, Harmat csillog rajta Örömkönnyeimbül... Kinek adnám én ezt, Kinek adnám másnak, Mint vitéz Lenkei Huszárszázadának? (...) Itt a haza földén, Hová vont szívetek, Forró öleléssel Üdvözlünk titeket, Vitéz jó testvérek, Üdvözlünk ezerszer... Beszéljen akármit A hadügyminiszter!	”
– Petőfi Sándor: Lenkei százada (részlet)

Szélsőséges álláspontja hozta egy ízben összeütközésbe Vörösmartyval is, akit Petőfi egy szép költeményben sajgó szívvel, de tartózkodás nélkül megtámadott azért, mert a nemzetgyűlésben megszavazta a honvédsereg régi vezényleti rendben való felállítását, s igazságtalanul bár, támadta a Szózat költőjének művészetét is:

„	Megunta azt a szennyes pályát A nemzet, melyen eddig ment, Kiküzködé magát belőle, S uj célt tüzött ki odafent, S ti visszahurcoljátok őt a Mocsárba, honnan már kiért. - Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért.	”
– Petőfi Sándor: Vörösmartyhoz (részlet)

Petőfinek eme lépésében volt tévedés, de meggyőződésből tette és rövid válaszváltás után a két költő közt továbbra is megmaradt a régi jó viszony. Ekkor szakított Jókaival is, akivel aztán nem is békült ki. Petőfi ugyanis mint helyettes szerkesztő, Jókai távollétében adta ki a költeményt az Életképekben, ezért Jókai nyilatkozott is aztán lapjában; erre Petőfi válasza szeptember 10-én jelent meg és ezzel a barátság köztük végképp megszűnt. Egyébként az elhidegülés már előbb kezedtét vette, amikor 1848 pünkösdjén Petőfi és Jókai összevesztek. Petőfi Jókainak a Laborfalvy Rózával kötendő házasságát nem helyeselte és okait Jókai anyjának is megírta, valamint annak érdekében, hogy a házasságot meghiúsítsa, Laborfalvy viharos múltját és házasságon kívül született gyermekét is felhánytorgatta.

1848 májusában Petőfi felhívta Pestre Arany Jánost és saját Dohány utcai lakásában vendégelte meg, hogy megtárgyalhassa vele a Nép Barátja szerkesztői megbízatását.

Petőfi szülei 1848 tavaszáig laktak Vácon, ekkor abban a házban, amelyben ő lakott (a Dohány utcában), egy különszobát fogadott és szüleit oda költöztette. Ettől fogva közös háztartásban éltek, itt és később a Lövész utca 391. szám alatti lakásukban, ahová 1848. augusztus 1-jén költözött nejével és szüleivel, mivel kénytelen volt feladni a drága Dohány utcai lakást, amelyért évi 550 forintos bérleti díjat fizetett, ugyanis Jókai kiköltözése után magas volt számára ez a lakbér.

Nyáron megírta Az apostolt, élete főművét, megfogalmazva benne történelemfelfogását. Igazolták őt a szeptemberben történt események: Jellasics horvát bán szeptember 11-én átlépte a Drávát. Szeptember 16-án Petőfi megfogalmazta az Egyenlőségi Társulat mozgósító kiáltványát: …„Talpra legények! Ha most föl nem keltek, fekünni fogtok a világ végéig. ..föl, polgárok, föl küzdeni életre-halálra.” Majd jelentkezett katonai szolgálatra, s elindult Erdélybe a népfelkelés szervezésére. Áldott állapotban lévő nejét elvitte Erdődre a nő szüleihez és onnan a székelyekhez ment volna, hogy a fölkelésre lelkesítse őket, de a fellázadt oláhok miatt nem mehetett tovább Nagybányánál. Visszatért Pestre, innen a parndorfi táborba ment, ahol a seregben a külföldre nyomulás ellen szónokolt. Ezt a tisztek nem nézték jó szemmel, mire ő visszatért Pestre és ott megkapván folyamodására kapitányi kinevezését és szüleit Orlay gondjára bízván, október 17-én újra Erdődre érkezett, majd pár nap múlva bevonult Debrecenbe zászlóaljához, és ott november 16-ig a katonák betanításával foglalkozott. Ekkor szabadságot vett ki, hogy családjánál lehessen, melyet november 30-án a románok elől Erdődről bevitt Debrecenbe.

Itt látogatták meg őket néhány nap múlva Aranyék. December 15-én született meg Petőfi és neje fia, Petőfi Zoltán, így a költő kénytelen volt szabadságot kérni. Debrecen, 1848. december 15. Petőfi levele Arany Jánoshoz: Kedves barátom, csak két szót írok: apa vagyok, a többit olvasd a fehérpapirosról; szintúgy leolvashatod, mintha írnám. Ma délben született fiam, kit holnap vagy holnapután fognak megkeresztelni. Keresztapja és keresztanyja bizonyos Arany János és Arany Jánosné lesz. A fiú neve Zoltán. Ölelünk benneteket! Szerető barátod…

Bem apó, a költő eszményképe (Petőfi saját rajza)

Ellenségei harctéri távolmaradását gyávaságnak tekintették, és egyre hevesebben gúnyolták. Végül áthelyeztette magát Bem József erdélyi hadseregéhez, és január közepén feleségét, illetve fiát Aranyékra bízva Bem seregéhez indult Erdélybe, ahova zászlóaljától áthelyeztette magát. Bemet január 25-én Szelindeknél találta; mind az öreg vezér, mind a tisztek és a sereg örömmel fogadták. Itt volt először csatában január 30-án, majd a Vízakna és Déva közt lefolyt harcokban vett részt.

A forradalmár költő Bemben megtalálta hadvezérét, az eszményi hőst. Bensőséges, szinte apa-fiú kapcsolat jött létre köztük. Amikor lehetett, Bem kímélni akarta a harc veszélyeitől és lehetőleg visszatartotta, de a költő mégis többször belevegyült az ütközetbe. A piski csata előtt Bem gyöngéd gondoskodásból futárként küldte Debrecenbe a kormányhoz. Ott a Március Tizenötödikében lelkes cikkben és költeményben dicsőítette Bem hősiességét.

Katonai pályafutása során kétszer is lemondott rangjáról. Először még 1849 februárjában, amikor futárszolgálatot teljesített Debrecenben és összeveszett Mészáros Lázár hadügyminiszterrel, akivel már Lenkey János ügye óta feszült viszonyban volt. Az összetűzésre az adott okot, hogy Petőfi hiányos öltözékben – kesztyű és nyakkendő nélkül – jelentkezett a pedánsságáról is közismert hadügyminiszter előtt. Petőfi éleshangú levélben bejelentette lemondását, amit Mészáros február 21-én elfogadott. Kérésére nejét és fiát Aranyné Debrecenből Szalontára vitte, ahol májusig maradtak; maga Petőfi már február 23-án visszaindult Erdélybe, polgári ruhában, Bem seregéhez, melyet Meggyesen talált.

Március elején váltólázban szenvedett, ezért Bem Kolozsvárra küldte katonai megbízással, hogy ott kipihenje magát. Marosvásárhely és Dés felé került oda, és ott jobban lett. Miután családját Szalontán meglátogatta, április 1-jén ismét jelentkezett Bemnél Szebenben, mint közvitéz. Ekkor Bem ismét századossá és segédtisztjévé nevezte ki, s egyik kedves lovával ajándékozta meg. Általában Bem mint fiát szerette a költőt, aki szintén rajongással csüggött az ősz vezéren. Részt vett a szászsebesi előnyomulásban, és ott Bem április 10-én érdemjellel tüntette ki; úgyszintén részt vett a vezér bánsági hadműveletében is, mire Bem május 3-án Temesvár alatt őrnaggyá nevezte ki. Ezt azonban a kormánnyal meg kellett erősíttetni, ami a februári lemondás miatt nem ígérkezett könnyűnek.

A bekövetkező véres csaták elől ismét Debrecenbe küldte Bem, ajánlatokkal Kossuthhoz és Klapkához. Petőfi Szalonta felé ment, ahol fiát Aranyéknál hagyva, nejével Debrecenbe utazott tovább és jelentkezett Kossuthnál, azután a helyettes hadügyminiszternél Klapka Györgynél. Ott Klapka szemrehányásokkal fogadta, mivel a Bem és Vécsey közti ügy alkalmával Bemnek egy levelét a Honvéd című lapban kiadta és ezzel a kormánynak sok kellemetlenséget okozott. Klapka ezért súlyosan megrótta és házi őrizetbe is vetette a rangjáról ismét lemondott költőt, és csak Görgey utasítására engedte szabadon. Bem József ugyanis vele fordíttatta le a Vécsey Károly elleni vizsgálati kérelmet, de a hadsereg és a kormány a stílusát felismerve azt hitte, hogy Petőfi fogalmazta a levelet. Petőfi rögtön lemondott. Az eset után úgy tűnt, végleg búcsút mond a katonáskodásnak, s még Bemtől kapott lovát is eladta.

Május 7-én Pestre kellett sietnie mert apja halála hírét vette. Május 9-én érkezett meg és a Kerepesi (ma Rákóczi) út – Síp utca – Dohány utca sarkán álló Marczibányi-házba költözött feleségével és Zoltán fiával. Ez a ház volt Petőfi utolsó pesti lakhelye (a mai Rákóczi út 12. szám helyén).

Szolnokról szenvedélyes hangú levelet intézett Klapkához; ezt az ügyet később Budán személyes találkozáskor megköveteléssel elintézték, de Petőfi május 27-én újra beadta lemondását és írásbeli elintézést kérte. Alig ért Petőfi a fővárosba, ahol akkor Buda ostroma folyt, néhány nap mulva, május 17-én anyja is meghalt. Szüleinek elvesztése mély hatással volt kedélyére. Szeretete mindig megható módon nyilatkozott irántuk. Már 1846-től állandóan segítette őket, előbb pénzzel, később, amikor végleg megbuktak, ellátásukról gondoskodott. 1847 elején Vácon helyezte el őket, 1848 tavaszán pedig Pestre hozta, szobát fogadott nekik és megosztotta velük asztalát. Az öregek büszkék voltak fiukra, de Sándor is büszkén énekli meg A vén zászlótartóban apját, aki a szabadságharcban Jellacsics ellen részt vett a sukorói harcban, majd a parndorfi táborozásban is. Az öreg Petrovics 1849-ben nyomatott proklamációkkal Debrecenbe Kossuthhoz ment, aki megtudván, hogy Petőfi apja 300 forintot utalványoztatott neki, itt láthatta unokáját is, s nemsokára, március 21-én Pesten tífuszban meghalt. Petőfi, anyja temetése után fiát felhozta Szalontáról Pestre. Tiszti fizetéstől elesvén, szorult helyzetbe jutott. Ekkor Csengeri közbenjárására Szemere miniszter Petőfinek A honvéd című költeményéből a hadseregben való kiosztás végett 25 ezer példányt rendelt meg és ezért 500 forintot fizettek június elején. Így a család nyomorúságos helyzetét is rendezni próbálta, amikor szabadságot kért, s nem kívánt többé katonáskodni.

1849 júniusában azonban felismerték, hogy ismét szükség van rá, s maga Kossuth Lajos kérte fel a pesti nép mozgósítására. Az orosz beavatkozás hírére csatlakozott újra Bem hadseregéhez.

Lantja, mely a szabadságharcot minden mozzanatában végig kísérte, az oroszok közeledtekor is megszólalt. Amikor a kormány Pestről menekült, július 3-án ő is megindult családjával Orlayékhoz Mezőberénybe. Ott időzött pár hétig elvonultan és ott kelt utolsó ismert költeménye, a Szörnyü idő.

Július 18-án, mikor az oroszok már oda is közeledtek, Orlayra bízván emlékeit és kéziratait, családjával együtt megindult Erdélybe, Bemhez. Várad, Kolozsvár, Torda felé ment, ott hagyta nejét és fiát. Bemet Berecknél találta meg, aki a moldvai expedicióból tért vissza. Találkozásuk megható volt. Július 29-én Marosvásárhelyre értek, július 30-án reggel onnan utána ment Bem seregének.

Petőfi halálának kérdése

Hegedűs László: Petőfi Sándor halála, 1850

Kő a fehéregyházai Sár-patak hídja lábánál, Segesvár környékén. A hagyomány (és egyes visszaemlékezések) szerint erről a helyről nézte Petőfi a segesvári csatát

1849. július 31-én találkozott Bem 6000 fős serege a 12000 fős orosz haddal a Fehéregyháza és Segesvár közti völgyben, és itt folyt le a csata, mely az egész napon át tartó hősies küzdelem után a magyarok vereségével végződött. A csata kezdetén Petőfi Bem körül volt, ló és fegyver nélkül; a vezér délután egykor utasította, hogy hagyja el a csatateret. Később különböző pontokon látták a költőt, amint a harc folyását figyelte és jegyezgette. Gyalókay Lajos ügyvéd és honvédszázados egyike volt azoknak, akik utoljára látták nemzeti költőnket. (Petőfi Marosvásárhelyről Segesvárig egy kocsin utazott vele és az ütközet alatt a vezér körében mellette állott.) Amikor azonban a túlnyomó erő által minden oldalról körülvett kis sereg (összesen 2800 ember) futásban szétbomlott, Petőfi Fehéregyháza felé fordult, Gyalókay pedig megmenekült. A magyar sereg visszanyomása és egy részének bekerítése délután 5-6 óra körül történt. Ötkor még látták a költőt a Sár-patak hídján, ahol 200 székely ifjú katona 800 kozákkal küzdött. Egy Lengyel József nevű székelykeresztúri katonaorvos lóhátról kiáltott még neki, hogy fusson, mire ő – lova már nem lévén – futva elindult. Meghalni állítólag nem látta senki.

A Pallas nagy lexikona szerint Petőfi a körön belül maradt és mindenképpen ott esett el. Különböző szemtanúk különféleképp adják elő a dolgot. Leghitelesebb ezek közül Lengyel József tudósítása.

Petőfi eltűnésének körülményeit a költő 19. század végén megjelent életrajzai behatóan ismertetik. Ekkorra megállapítást nyert, hogy az a monda, mely a költő meneküléséről vagy orosz fogságba jutásáról és Szibériába hurcolásáról elterjedt, üres koholmány. Hasztalan volt Bemnek és nejének minden tudakozódása. Petőfi kétségtelenül elesett, mint a szabadságharc egyik legnagyobb áldozata, megpecsételve vérével költészetét. Bizonnyal ott nyugszik a fehéregyházi hősök közös sírjában.

A bécsi császári titkos levéltár iratai őrzik a csata végét, mely szerint „Azonnal, mihelyt a felkelősereg maradványai a bekövetkezett lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekültek, kozákrajok keltek át Fejéregyházán és fölötte a Küküllőn is, ily módon elvágták nagyon sok menekülőnek az útját; ezeket mindjárt le is kaszabolták.”

A halott Petőfiről Heydte osztrák őrnagy, majd ezredes tanúskodott 80 évvel később: neki a fogoly tisztek „az alacsony termetű, vézna, sárgás bőrű, szakállas”, mellén átszúrt felkelőt Petőfivel azonosították a személyleírás alapján. Emellett pedig a holttest mellett talált egy fontos iratot: Kemény Farkas jelentése volt Bemhez a csapatok állásáról.

A tudomány mai álláspontja szerint Petőfi elesett a segesvári csatában. Mások ezt vitatják, szerintük hadifogolyként Szibériába hurcolták, ahol később vagy kivégezték, vagy természetes halállal halt meg. Ezen elmélet képviselői azt is valószínűnek tartják, hogy ott megházasodott és családot alapított.

Amennyiben mégis a csatamezőn halt meg, legalább beteljesedhetett nagy vágya, melyet az Egy gondolat bánt engemet… című versében írt le:

„	Egy gondolat bánt engemet: / Ágyban, párnák közt halni meg!(…) Ott essem el én, /A harc mezején, /Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,(…) S holttestemen át / Fújó paripák / Száguldjanak a kivivott diadalra, / S ott hagyjanak engemet összetiporva.	”

Szendrey Júlia először kerestette Petőfit, majd a gyászévet ki sem várva 1850 júliusában hozzáment Horvát Árpád történészhez – ezzel heves ellenérzést váltva ki a közvéleményből. Még a máskor oly lojális Arany János is elítélte ezért; bírálatát A honvéd özvegye című balladájában fejezte ki. Szendrey Júlia 1868-ban hunyt el, a Kerepesi úti temetőben nyugszik.

Petőfi költészete

Fájl:Szeptember végén kézirata.jpg

A Szeptember végén kézirata. A verset a világ szinte összes irodalmi nyelvére lefordították

Székely Bertalan: Az Apostol – illusztráció, 1889

Petőfitől több mint 850 költemény maradt reánk. Évek szerint: 1838-ból 2, 1839: 7, 1840: 7, 1841: 22, 1842: 28, 1843: 36, 1844: 137, 1845: 166, 1846: 136, 1847: 160, 1848: 101, 1849: 20. Ezeket 68 helyen (városban és falun) írta (22 költeményénél helynév nincsen feltüntetve); legtöbbet Pesten (370), aztán Szalkszentmártonban (109), Debrecenben (41), Koltón (29) sat. 1842-től az Athenaeum 20, a Pesti Divatlap 129, az Életképek 27 költeményt közölt tőle; 1847-49-ben a Hazánk 22, a Márczius Tizenötödike 4, a Közlöny 5, a Népbarátja 6, a Szépirodalmi Lapok 2 költeményt hozott Petőfitől. Költői pályájának első időszakában (1842–46) összesen 198 költeménye jelent meg különböző folyóiratokban és zsebkönyvekben; a második időszakban (1847–49) 125 költeménye jelent meg.

Alig van költő, akinek élete annyira egyeznék költészetével, mint Petőfié, aki folyton a maga életét alakította át költészetté. Vándorútját az országban mindenfelé költeményeinek dátumai jelzik, verseinek időrendes sorából el lehet olvasni életrajzát, s viszont érdekes és rövidsége mellett is külső és belső élményekben gazdag élete megmagyarázza költészetét. Rendkívül hangolódó kedélye van, erős és friss képzelete a legközönségesebb tárgynak is felfogja költői oldalát és csodálatos könnyűséggel tünteti fel; nincs nála tárgy, helyzet, élmény, mely költőietlen lenne, és ezért lehet őszinte, mert érzi, hogy nincs mit lepleznie, és szellemének tükre minden tárgyat szépnek mutat. Költészetének a közvetlenség, őszinteség, természetesség egyik fő sajátossága, az az önkéntelen bizalmasság, mellyel minden olvasóját azonnal megnyeri; másik pedig az eredetiség, mely érzelmeinek gazdagságában és képzeletének megragadó tüzében és szokatlan hatalmában nyilvánul meg. Ez elsőrangú tulajdon bármely irodalomban a legkitűnőbb lírikusok közé emelték volna és nincs is a világirodalom nagy lírikusai közt senki, aki 26 éves koráig oly termékenységet fejtett volna ki és több remekművet alkotott volna Petőfinél. A mi irodalomra nézve pedig megbecsülhetetlen szerencse volt az ő költői működése. Nyilvános pályája hét rövid évre terjed (1842–1849), rendszeresebben csak 1844-től, tehát 5 évig dolgozhatott, ez alatt is folytonos fejlődésben volt.

A 19. század legfontosabb időszakának ő volt a költője, ő fejezte ki a kor lelkét, a nemzet géniuszát minden költőtársa közt legelhivatottabban: a hazafiérzést; a demokrácia eszméit, a szabadságszeretetet, és addig példátlan mértékben hatott a nemzetre. Költészetében a magyar romantika teljesedett ki, de egyben meghaladta is azt és így lett a lírai realizmus megteremtője. Működése szorosabban a magyar irodalom és ízlés fejlődésében is korszakalkotó. Az ő költészete valószerűbb és magyarosabb mint elődeié. Fantáziájának azzal a csodálatos erejével, hogy mindent költőivé tudott bűvölni, új tárgyakat hódított, új érzelmi forrásokat nyitott a magyar lírának. A fiú szeretetét, mely az egyszerű szülők iránt sem röstell megnyilatkozni, ő énekli meg a szöghajú lányka helyett a feleséget és ő emeli költői távlatba az Alföldet.

Érzésének heve és bátorsága is imponáló. Nemcsak új tárgyakhoz nyúlt, hanem új hangot is talált, mely amennyire egyéni volt, épp oly érthető volt másra nézve is. S mindenek fölött megtalálta a nemzeti költészet hangját, különösen a lírában, melyet ő tett egészen, tartalomban és formában nemzetivé. A nemzeti és a művészi elemet, mely irodalmunk felújulása óta mindig kereste, de nem találta egymást, ő egyesítette először legszerencsésebben nemzeti művészetté, míg aztán Arany János és Tompa Mihály nyomdokaiba léptek. A líra sok fajában kítűnt, elégiában, ódában (szerelmi és hazafias ódái), a szatirikus és reflexív lírában, de különösen megteremtette – Gyulai szavaival élve – a specifikus magyar dalt. Nem a népdalt, hanem a népköltés külső és belső formáinak és szellemének felhasználásával s azt megnemesítve, az irodalmi magyar dalt. A dalnemű költeményekben a legkitűnőbb és az érzések tiszta kifejezésében remekel. De összetettebb érzéseket is kiváló összhanggal tud fejleszteni és valamely szokott érzelemkörben az ódai hangot ritka erővel szólaltatja meg. Bámulatos nála az érzelmi ellentétek átmeneteinek gyorsasága és biztonsága és az a könnyűség, mellyel a legellentétesebb képzetek közt ide-oda csapong, anélkül, hogy az illúziót legkevésbbé is sértené. Lírai ereje nyilatkozik zsánerképeiben és leíró költeményeiben is, melyek a leíró költészet problémáját gyakorlatilag oly fényesen oldották meg.

Természetesen költészetének is, mint egyéniségének, voltak árnyoldalai. Egyszerűsége helyenként prózaivá lesz, őszintesége nyersességgé, bátorsága féktelenséggé; műérzéke sem mindenkor biztos és képzelete olykor szertelenségbe ragadja. Minden természetessége mellett benne is volt egy-egy helyzetben némi fölvett hangulat, ami dagályt okozott (Felhők). Egyébként pályáján fokozatos fejlődés látható saját nemesebb egyénisége felé. Első verseiben még látszik Vörösmarty és Bajza modora, később is egy-egy külföldi költő hatása, de e hatások mind hamar leszűrődnek nála és utánzójává egy költőnek sem válik (Béranger, Heine, Byron, Shelley hatásának nyomai).

Kiváló díszére válik erkölcsi idealizmusa, mely mind hazafias, mind szerelmi költészetében uralkodik és amelyet sohasem sért meg. Nyelve különösen szemléletes, folyamatos és magyaros. A népnyelv gazdagságát ő tette az irodalom kincsévé. A magyar lírában ő vitte be nagy változatosságban a magyar ritmust is; de a nyugat-európai versalakokat is gazdagon használja és a lirát nemcsak magyaros, hanem modern nemzetközi stílusban is műveli. Kiválóan alanyi természete hozta magával, hogy epikai költeményei és regényei nem igen sikerültek; tárgyilagosságra és történeti álláspontra nem tudott emelkedni.

Legjobb elbeszélő munkái: János vitéz, Szilaj Pista és Bolond Istók; a többiben is vannak megkapó részletek, ahol lírai elem nyilatkozhat.

Műveinek 1847-iki kiadását az akadémia 1857-ben a nagy jutalommal koronázta, melyet fia Zoltán kapott. Azóta számos kiadást értek meg. Idegen nyelvekre még életében kezdték fordítani műveit.

A költő újításai a magyar lírában

Addig ismeretlen témákat honosított meg költészetünkben: nála jelenik meg először a családi líra, tájköltészetében pedig a Puszta, a magyar Alföld méltó rajza.

Kezdeti költeményeiben, első kötetében követi a népiesség stílusát, mely a korszakban viszonylag friss felfedezés. Erdélyi János 1842-es tanulmánya az első, melyben a népköltészetben rejlő lehetőségekről, a nép művészetének felfedezéséről, erejéről beszél. Petőfi e stílust követve addig nem létező műfajokat is meghonosított költészetünkben.

Költészete nyomán új hangok kerülnek a versekbe, nyelve felszabadul a Kazinczy-féle „fentebb stíl” használatától. Elhagyja a mitológiai elemeket, a finomkodó körülírásokat. Közérthetően, egyszerűen szól mindenkihez, a nép nyelvét beemeli az irodalomba úgy, hogy emellett megjelenik a kora művelt, tanult emberére valló szókészlet is. Műveiben olvashatjuk először a világszabadság szót. (Horváth János)

A versek külcsíne helyett a gondolatot állítja középpontba, fontosabb a mondanivaló, mint a forma tökéletessége.

Pályája, műfaji sokfélesége, legismertebb költeményei

• Népies költemények: Befordúltam a konyhára… (1843), A virágnak megtiltani nem lehet… (1843), A borozó (1842), Ez a világ amilyen nagy… (1844), Szeget szeggel (1843), Távolból (1843), Anyám tyúkja (1848)
• Családi költemények: Egy estém otthon (1844), Füstbement terv (1844), István öcsémhez (1844)
• Elbeszélő költemények: A helység kalapácsa (1844), János vitéz (1845), Bolond Istók (1847), Az apostol (1848)
• Útirajzok: Úti levelek, Életképek (1844)
• Tájköltemények: Az alföld (1844), A Tisza (1847), A puszta, télen (1848), A Kiskunság (1848)
• Szerelmi költemények: Fa leszek, ha… (1845), Reszket a bokor, mert… (1846), Ereszkedik le a felhő (1846), Szeptember végén (1847), Beszél a fákkal a bús őszi szél… (1847), Minek nevezzelek? (1848)
• Forradalmi látomásköltészet: A XIX. század költői (1847), Egy gondolat bánt engemet… (1846), Nemzeti dal (1848), Föltámadott a tenger… (1848)
• A szabadságharc versei: Csatadal (1848), A vén zászlótartó (1848), Európa csendes, újra csendes… (1849)

Hatása

Jelentősége egyedülálló a magyar irodalom történetében. Fölléptével vége szakadt az idegenszerűségnek és a mesterkéltségnek, és az az üdvös realizmus és nemzeti irány terjedt el, amelyet ő és Arany kezdtek. Egészen a XIX. század végéig fellépő költőnemzedékek utánozni próbálták látszólagos könnyűségét, egyszerűségét; néhányan már életében is, de különösen az 1850-es években, általában kevés sikerrel. A halála utáni több mint fél évszázadban, egészen a Nyugat első nemzedékének megjelenéséig hatása egyeduralkodó volt a magyar irodalomban.

Petőfi emlékezete

Emlékét a nemzet hálás kegyelettel őrzi. Szülőházát a magyar írók és művészek társasága 1880-ban megvette és megjelölte. 1882. október 15-én leleplezték a pesti Duna-parton álló ércszobrát, Huszár Adolf művét, melynek költségeit nagyrészt Reményi Ede gyűjtötte hegedűjátékával. A leleplezésnél Jókai Mór tartott beszédet, Endrődi Sándor szavalt ódát, és a román királyné, (aki Carmen Sylva néven verseket írt) is koszorút küldött.

Petőfi tiszteletére létrejött intézmények

• Petőfi Társaság (1876–1944): A Petőfi-kultusz terjesztése és a magyar szépirodalom nemzeti szellemben való művelése céljából alapított egyesület. Első elnöke Jókai Mór volt, a társaság hozta létre a budapesti Petőfi-Házat és a Petőfi Könyvtárat.
• Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM): Az 1909-től 1945-ig kiállításként és kutatóhelyként működő Petőfi-Ház jogutódja. 1945-ben bombatalálat érte a Petőfi-Ház épületét, gyűjteménye a Budapesti Történeti Múzeumhoz került, az önálló Irodalmi Múzeumot 1954-ben hozták létre, 1998-ban vette fel ismét Petőfi nevét. Művészeti tára 19–20. századi magyar irodalmi vonatkozású képzőművészeti-, tárgyi- és fotóanyag-gyűjteménnyel rendelkezik. Őrzi az írók egykori tulajdonát képező műalkotásokat. Törzsanyaga a Petőfi-Ház gyűjteménye (Petőfi és Jókai öröksége) mellett Ady Endre és József Attila hagyatéka. Kézirattára és hangtára is van. Könyvtárának alapját a Petőfi Társaság anyaga és a Jókai-hagyaték képezi.
• Petőfi Könyvtár
• Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum: Kiskőrösön 1909-ben nyitotta meg kapuit a költő szülőháza, mint múzeum.
• Teleki-Petőfi Emlékmúzeum Koltón, a Teleki kastélyban.
• Petőfi Színház, Sopron

Kortársak festményei Petőfiről

• Barabás Miklós: Petőfi arcképe, Petőfi Sándor mellképe
• Orlai Petrics Soma: Petőfi Sándor
• Madarász Viktor: Hazám, Petőfi mellképe

A világ első köztéri Petőfi-szobra. Készült a kiegyezés előtt, 1861-ben. A Gerenday testvérek által készített szobor ma Petőfi szülőházának udvarán áll

Petőfi szobra Budapesten, a Petőfi téren. Reményi Ede hegedűművész kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával készült

A költő szobra Makón

Emlékművek, szobrok, domborművek

• Petőfi Sándor-emléktábla, Badaló: Anyaga: szürke márvány, körötte rózsaszín betonkoszorú, felette fehér gipsz díszítés. Felállították: 1938-ban. A hagyomány szerint Petőfi 1847. július 13-án, a falun áthaladván, megpihent a református templom mellett. Ennek emlékét őrzi a templom falán elhelyezett tábla.
• Petőfi Sándor-szobor, Baja, Petőfi-sziget: Anyaga: bronz. Alkotója: Fritz János. Felállították: 1984-ben.
• Petőfi Sándor-mellszobor, Bácskertes: Anyaga: bronz, vörös márvány talapzaton. Alkotói: Lantos Gyöngyi és Máté István. Mérete: 73 cm, talapzata 1,65 m magas. Felállították: 2006. március 15-én. A Nemzeti Fórum nevében Lezsák Sándor magyar országgyűlési képviselő adományozta a falunak. Délvidék egyetlen köztéri Petőfi-szobra.
• Petőfi Sándor-szobor, Beregszász: Anyaga: bronz, fehér terméskő talapzaton. Alkotója: Körösényi Tamás. Felállították: 1991. március 15-én. 1991. október 4-én Volodimir Dankunics helyi lakos vasrúddal támadt a szoborra, néhány nap múlva pedig valaki ledöntötte. Ezután Nyíregyházára vitték, ott helyrehozták. Másodszori felállítása: 1992. március 15. Annak emlékét őrzi, hogy a költő útja során, 1847. július 12-13-án a városban szállt meg. Cím: Beregszász, II. Rákóczi Ferenc tér, az Arany Páva étterem (egykori Úri Kaszinó) épülete előtt.
• Petőfi Sándor-emléktábla, Beregszász: Anyaga: terrakotta. Alkotói: Ortutay Zsuzsa és Horváth Anna. Felavatták: 1987. szeptember 28-án. Beregszászi tartózkodása során Petőfi az egykori Oroszlán Vendégfogadóban szállt meg, ezen épület falán helyezték el az emléktáblát. Az épületben ma az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és üzletek foglalnak helyet.
• Petőfi Sándor-szobor, Budapest: Anyaga: bronz, szürke gránit talapzaton. Mérete: 375 cm. Alkotói: Izsó Miklós és Huszár Adolf. Felállították: 1882-ben. Cím: 1052 Budapest, V. kerület, Petőfi tér. Vázlata: Rimaszombat, 1873, gipsz, múzeumi példány a pesti szoborhoz.
• Petőfi Sándor-szobor, Csíkszereda: Anyaga: bronz. Alkotója: Szobotka András. A Mikó-vár előtti téren, a 2009-ben felújított Vár téren található.
• Petőfi Sándor-szobor, Debrecen: A Petőfiről elnevezett téren álló, másfélszeres életnagyságú szobor Medgyessy Ferenc alkotása, melyet a forradalom 100. évfordulóján, 1948-ban avattak fel.
• Petőfi Sándor-szobor, Eger: Magassága: 1,62 m. A hittudományi főiskola kertjében található.
• Petőfi Sándor-dombormű és -emléktábla, Esztergom: A költő születésének 150. évfordulója és a városalapítás 1000. évfordulója alkalmából helyezték el a Petőfi Sándor Általános Iskola falán.
• Petőfi Sándor-emléktábla, Esztergom: 1973-ban avatták fel annak a Kossuth Lajos utcai háznak a falán, ahol a költőt vendégül látták 1846-ban, esztergomi látogatásának alkalmával.
• Petőfi Sándor-szobor, Gödöllő: Anyaga: bronz. Mérete: 2,5 m. Alkotója: Turáni Kovács Imre. Felavatták: 1955. augusztus 21-én. 2001-ben emléktáblát helyeztek el tiszteletére a városban.
• Petőfi Sándor-szobor, Kiskőrös: Anyaga: homokkő. Alkotója: Gerenday Antal. Restaurátora: Bozóki István kőfaragómester és testvére. Felállították: 1861-ben. Petőfi szülőházának kertjében áll.
• Petőfi Sándor-mellszobor, Maglód: Felállították: a forradalom centenáriumán, 1948-ban.
• Petőfi Sándor-emléktábla, Maglód: Itt ismerkedtek meg a költő szülei. A hajdani emléktábla elveszett, az új 1991-ben került a helyére. Cím: Maglód, Petőfi tér.
• Petőfi Sándor-szobor, Makó: a költőről elnevezett parkban áll a szobor, amelyet 1954-ben avattak föl. Alkotója Nagy Gyula.
• Petőfi Sándor-szobor, Marosvásárhely: Alkotója: Hunyadi László. Felállították: 2000-ben. A Kossuth Lajos utca és az Arany János utca kereszteződésében áll.
• Petőfi Sándor-obeliszk, Marosvásárhely: Anyaga: az oszlop terméskő, rajta bronz plakett. Alkotója: Kallós Ede. Felállították: dr. Bernády György kezdeményezésére, 1912 novemberében. A plébánia és a Takarékpénztár (volt Görög ház) előtti téren állt. 1919 márciusában ledöntötték, a bronz dombormű eltűnt. 1923-ban helyére román katonai emlékművet emeltek.
• Petőfi Sándor-dombormű a Teleki-házon, Marosvásárhely: Alkotója: Puskás Jenő. Felavatták: halálának 150. évfordulója alkalmából, 1999. július 29-én. Szokolai Imre Márton budapesti polgár ajándékozta a városnak.
• Petőfi Sándor-emléktábla, Munkács, munkácsi vár: Rákóczifalva ajándékozta Munkácsnak. Petőfi 1847. július 12-én járt a várban.
• Petőfi Sándor-mellszobor, Munkács, munkácsi vár: Alkotója: Mihajlo Beleny. Felavatták: 2008. szeptember 18-án.
• Petőfi Sándor-szobor, Pápa: Alkotója: Somogyi József. Felavatták: 1973-ban. Pápa Fő terén, az Esterházy-kastély és a plébániatemplom között áll.
• Petőfi Sándor-szobor, Pozsony Medikus-kert. Korábban 1956–2002 között Pozsonyligetfalun volt, de a gyakori rongálások miatt ide helyezték át.
• Petőfi Sándor-szobor, Segesvár – Kiskunfélegyháza: Alkotója: Köllő Miklós. A régi sajtó szerint Segesváron, utolsó csatájának helyszínén 1897-ben szobrot emeltek Petőfi Sándor tiszteletére. Az első világháború alatt a szobor Magyarországra került. Később román politikusok visszakövetelték. A diplomáciai tárgyalások nem jártak sikerrel, a szobrot azóta sem állították vissza eredeti helyére. Románia visszaköveteli a segesvári Petőfi-szobrot. A békeszerződés szerint Magyarország és Románia a nemzeti érzés ápolását szolgáló művészeti szobrait és gyűjteményeiket kicserélhetik egymással…. A román kormány visszaköveteli az összes műtárgyakat, amelyeket 1914. június 1. óta Erdélyből eltávolítottak. Ezek között van a segesvári Petőfi-szobor is, amelyet az 1916-i meneküléskor szállítottak Budapestre. A gyönyörű szobrot később nagy ünnepségek között Kiskunfélegyházán állították fel. (Ellenzék, 1922. V. 13., 6. old.)
• Petőfi Sándor-szobor, Szeged: Alkotója: Horvay János. Felállították: 1930-ban. A Dóm téren körülfutó árkádok alatti Nemzeti Emlékcsarnokban áll.
• Petőfi Sándor-szobor, Ungvár: Alkotója: Ferenczy Béni. Felavatták: 1990. szeptember 29-én. Magyarország ajándékozta Ungvárnak. A szobor a Petőfi tér közepén áll.
• Petőfi Sándor-emléktábla, Ungvár: Második felső-magyarországi útja során, 1847. július 11. estéjén érkezett Petőfi Ungvárra, s július 12-én délelőtt folytatta útját Munkács felé. Az akkori Sas téren álló Fekete Sas Vendégfogadóban szállt meg, ennek emlékére 1911-ben az azóta lebontott vendéglő helyére épített iskola homlokzatára emléktáblát helyeztek, melyet babérkoszorú vesz körül, bal oldalán kard, lant, puska alakja van megformálva. A tér azóta felvette Petőfi nevét, az épületben ma az ukrán 2. Számú Művészeti Iskola található.
• Kínában két szobrot állítottak tiszteletére, egyet 2003-ban Pekingben, egy másikat 2007-ben Sanghajban.
• Szófiában, az Iván Sisman utcában egy iskola falát díszíti a Szabadság, szerelem! című verse magyar és bolgár nyelven.

Fájl:Petofi-Sandor-VVEemlekpadok.gif

Petőfi Sándor emlékpadok (Alsógöd-Városvédők Egyesülete), "Nemzeti dal"

Az ő nevét viseli

• Petőfi Rádió
• Petőfi híd, Budapest
• Petőfibánya község
• Petőfiszállás község
• 4483 Petőfi kisbolygó
• Petőfi Népe napilap
• A Kárpát-medence számos településén van a költőről közterület elnevezve.
• Sok oktatási intézmény viseli a nevét, például:
  • Petőfi Sándor Gimnázium, Budapest

Irodalmi művek Petőfi emlékére

• Jókai Mór: Politikai divatok (1862)
• Juhász Gyula: Petőfi elmegy (színmű, 1922)
• Herczeg Ferenc: A Költő és a Halál (színmű, 1923)
• Szabó Lőrinc: A szökevény (színmű, 1923)
• Harsányi Zsolt: Az üstökös (1932)
• Illyés Gyula: Két férfi (filmregény, 1950)
• Füsi József: Az aszódi diák (1953)
• Illyés Gyula: Tűz vagyok (életrajzi esszé, 1964)
• Novotny Gergely: Az országutak iskolája (színmű, 1973)

Filmek a költőről

• Szeptember végén (1943)
• Föltámadott a tenger (1952)
• Kihunyt egy csillag (dokumentumfilm, 1960; Dienes András)
• Illyés Gyula: Tűz vagyok (Petőfi élete, 1964)
• Petőfi (1981) 6 részes tv-sorozat

Egyéb művészeti alkotások

• 2001-ben a Magyar Nemzeti Bank emlékpénzérme-sorozatot jelentetett meg, ifj. Szlávics László tervei alapján, A magyar ifjúsági irodalom alakjai címmel. A 200 forintos címlettel készült emlékérmék egyikén Petőfi Sándor: János Vitéz című művének illusztrációja látható.
• A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum többször hirdetett országos képzőművészeti pályázatot Petőfi alakja és művészete témában.
• ifj. Szlávics László: Petőfi Sándor, dombormű

Megzenésített, megfilmesített művei

• Petőfi-versekre dalokat írt többek között: Arany János, Egressy Béni, Mosonyi Mihály, Liszt Ferenc, Farkas Ferenc, Szervánszky Endre, Kósa György, Sugár Rezső, Kadosa Pál
• Több 1848-49-es versére kórusművet írt Kodály Zoltán
• Friedrich Nietzsche (1844–1900) fiatalon, Pforta-beli tanulmányai alatt (1858–1864) több Petőfi-verset is megzenésített.
• Szabó Ferenc: Föltámadott a tenger
• Jankovics Marcell: János vitéz (rajzfilm)

Magyar pénzen

50 pengő (1932 -) előoldalán: Petőfi Sándor

10 forint (1947 -) előoldalán: Petőfi Sándor, költő, forradalmár

• 50 pengő (1932 -) előoldalán, a papírpénz 1946. július 31-éig volt törvényes fizetőeszköz
• 10 forint (1947 -) előoldalán, a papírpénz 1993-ig volt fizetőeszköz Magyarországon
• 5 forint (1948 -) ezüst fémpénz, a forradalom centenáriumára

Petőfi emlékérem – 1935

Kiadások

Összes művei

• Petőfi Sándor összes költeményei (Pest, 1847)
• Petőfi Sándor vegyes művei (I – III., Gyulai Pál, Pest, 1863)
• Petőfi Sándor összes költeményei (Athenaeum, Bp., 1882) Hazai művészek rajzaival díszített képes kiadás, gazdag szövegközti képanyaggal és iniciálékkal.
• Petőfi Sándor összes művei (I – VI., az első kritikai kiadás, Havas Adolf Budapest, 1892–1896)
• Petőfi Sándor (Összes költeményei, Voinovich Géza, Budapest, 1921)
• Petőfi Sándor Összes művei (I – VII., MTA kritikai kiadás, Budapest, 1951–1964)
• Petőfi Sándor Összes művei (I – III., Magyar klasszikusok sorozat, Pándi Pál, Budapest, 1955)

Származása

Petőfi Sándor családfája

Petőfi Sándor, szül. Petrovics Sándor (Kiskőrös, 1822. dec. 31. vagy 1823. jan. 1.– Segesvár, 1849. júl. 31.) költő, ev.	Apja: Petrovics István (Kartal, 1791. aug. 15.– Pest, 1849. márc. 21.) mészárosmester	Apai nagyapja: Petrovics (Petrech) Tamás (1736. okt. 3.– 1817. ápr. 2.) mészárosmester	Apai nagyapai dédapja: Petrovics (Petrech) György (1685–1752)
			Apai nagyapai dédanyja: N. Anna
		Apai nagyanyja: Kamhall Zsuzsanna nevelőapja után: Salkovics (1751 körül– 1803. febr. 25.)	Apai nagyanyai dédapja: Kamhall János (? – 1752 körül)
			Apai nagyanyai dédanyja: Pastoralis Zsuzsanna
	Anyja: Hrúz Mária (Necpál, 1791. aug. 26.– Pest, 1849. máj. 17.) mosónő, cseléd, ev.	Anyai nagyapja: Hrúz János (1762. ápr. 6.– 1827. szept. 14.)	Anyai nagyapai dédapja: Hrúz György
			Anyai nagyapai dédanyja: Gasparek Anna
		Anyai nagyanyja: Jarabek Zsuzsanna (1767. nov. 1.– 1810. körül)	Anyai nagyanyai dédapja: Jarabek Dávid
			Anyai nagyanyai dédanyja: Buckay Katalin

Szakirodalom

• Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lyrai költészetünk. (Új Magyar Múzeum, 1854. 24–43, 97–124.)
• Zilahy Károly: Petőfi Sándor életrajza. (Pest, 1864. – Petőfi-Muzeum. I–VIII. Folyóirat. Kiad. Csernátoni Gyula–Ferenczi Zoltán–Korbuly József. Kolozsvár, 1888–1895.)
• Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza. I–III. (1896.)
• Bokor József (szerk.). Petőfi, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái X. (Ótócska–Popea). Budapest: Hornyánszky. 1905.  
• Hatvany Lajos: Feleségek felesége. Petőfi, mint vőlegény. (1919.)
• Horváth János: Petőfi Sándor (Budapest, Pallas Kiadó, 1922.)
• Sándor József: Nemes Petőfi Sándor költőnk Szabadszálláson született és Szibériában halt el (Arany János Irodalmi és Nyomdai Műintézet, Budapest, 1939.)
• Illyés Gyula: Petőfi (Budapest, 1936., bővített kiadás: 1948., Petőfi Sándor (Budapest, 1963. új bővített kiadás)
• Révai József: Petőfi. (Budapest, 1949.)
• Pándi Pál: Petőfi. A költő útja 1844 végéig. (Budapest, 1961. és 1962.)
• Fekete Sándor: Így élt a szabadságharc költője (Budapest, 1972.)
• Kozma Dezső: Koltói ősz. Petőfi Júliája (Kolozsvár, 1985)
• Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai.   1967–1994.
• Új magyar irodalmi lexikon
• A magyar irodalom története (I-VI.,3. kötet, szerk. Sőtér István, Akadémiai Kiadó, Budapest)
• Petőfi és kora (szerk. Lukácsy Sándor), Bp. 1974.
• Margócsy István: Petőfi Sándor (Budapest, 1999)
• Véghelyi Balázs: Petőfi és az ólomszamár (Polísz 2007. június, V. B.: A megíratlan és a megírt idők, Bp., 2007)
• Babits Mihály: Petőfi-képe és a mai Petőfi-kutatás néhány problémája Szántó Gábor András tanulmánya
• Petrovics, Szendrey, Petőfi – avagy apák és fiuk Szántó Gábor András tanulmánya, Liget, 2010/1.
• Petőfi mint egyszerű költő Szántó Gábor András tanulmánya, Liget, 2010/4.
• Petőfi mint életrajzi költő Szántó Gábor András tanulmánya, Liget, 2010/5.
• Petőfi apa-versei Szántó Gábor András tanulmánya. Liget, 2010/6.
• Kedves Gyula – Ratzky Rita: Csataterek Petőfije
• Igaz-e, hogy Petőfi édesapja szerb volt? National Geographic Magyarország
• [1] Dienes András: Petőfi nemesi származásának kérdése. Irodalomtörténeti Közlemények, 1963. 67. évf. 1. füzet
• Sánta Gábor: Mikor keletkezett a János vitéz? Tiszatáj, 2000. május, 70. szám

További információk

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Petőfi Sándor témában.

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak Petőfi Sándor témában.

A Wikimédia Commons tartalmaz Petőfi Sándor témájú médiaállományokat.

• Petőfi Sándor művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
• Petőfi online hallgatható művei
• Petőfi életrajz, pályakép, szöveggyűjtemény, tanári kézikönyv
• Petőfi Sándor művei a Mercator Stúdió Elektronikus Könyvkiadónál
• Petőfi Sándor versei műfordításokban Bábel Web Antológia
• ifj. Nagy György: Petőfi Sándor életéből (Koszorú, 1884.)
• Az egyetlen igazi kép Petőfiről (www.szeretlekmagyarorszag.hu)
• Petőfi egyetlen hiteles arcképe (idézve Escher Károly könyvéből) (maimanohaz.blog.hu)
• Cassone csodálatos élete (egy szobában tanult meg magyarul, majd Petőfit fordított)

Kapcsolódó szócikkek

• barátai: Arany János (1817–1882), Egressy Gábor (1808–1866), Jókai Mór (1825–1904), Neumann Károly (1820–1890), Orlai Petrich Soma (1822–1880), Pákh Albert (1823–1867), Teleki Sándor (1821–1892), Tompa Mihály (1817–1868), Vörösmarty Mihály (1800–1855); Márciusi Ifjak, Tízek Társasága
• családja: felesége Szendrey Júlia (1828–1868), fia Petőfi Zoltán (1848–1870), öccse Petőfi István (1825–1880)
• követői, az ún. Petőfi-epigonok vagy petőfieskedők
• Székelykeresztúr magyar irodalmi és művelődési élete
• Alku (Juhászlegény, szegény juhászlegény)
• Fürdik a holdvilág