Egy gondolat bánt engemet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor (1840-es évek)

Az Egy gondolat bánt engemet... Petőfi Sándor verse, romantikus rapszódia, amelyben a költő a megsejtett világforradalom vízióját jeleníti meg.

Keletkezése[szerkesztés]

A költő művészi és politikai érlelődése szakaszában (1846–1848) írta ezt a művét. Erre a pályaszakaszra jellemző a kilábalás a válsághangulatból, a francia forradalom radikális eszméinek hatása, forradalmi látomásköltészet, a szerelmi és hitvesi költészet és a tájköltészet.

Ez a vers a forradalmi látomásköltészetébe sorolható. Ugyanerről a témáról szól A XIX. század költői és Az ítélet című költeménye is. A Sors, nyiss nekem tért egyik kulcsszava a „halál” volt.[1]

Petőfi az Egy gondolat bánt engemet... című versét 1846 végén írta. A költő az esztendő utolsó napján eltöpreng a jövőről.

Műfaja[szerkesztés]

A rapszódia szélsőséges érzelmeket fejez ki, eltérő versformákat váltogat. Csapongó, változó ritmika jellemzi, fölhevült és elkomoruló hangulatok, érzelmek áradnak benne (elégikus, szenvedélyes, szentimentális).

Szerkezete[szerkesztés]

  • A vers két kulcsszava: a világszabadság és a halál. A világszabadságért folyó küzdelemben a költő a hősi harcot és a halált is vállalja.

Első rész (1–12. sor)[szerkesztés]

Témája: a halál. Kétféle halál lehetőségét állítja szembe egymással:

  • 1–8. sor: a hosszú, lassú, de eseménytelen életet, a hétköznapi elmúlást utasítja el a költő.

metaforái: - a féreg rágta lassan pusztuló virág,
- üres szobában álló lassan elégő gyertyaszál.

Kétszeres tiltó felkiáltással jelzi a költő az elutasítást: „Ne ily halált adj, istenem, / Ne ily halált adj énnekem!”

  • 9–12. sor: az előzőekben szereplő statikus képekkel szemben álló gyors halál víziója. A korai halállal járó dicső sors vállalásának szemléltetésére dinamikus, erőszakos halálfajtákat mutat be:

- villám sújtotta, a vihar kicsavarta fa;
- mennydörgés ledöntötte szikla.

A kétféle képsor hatalmas ellentétet állít szembe egymással. Az igenlő felszólítások nyomatékosítják Petőfi vágyait („Legyek…,Legyek…”).

Három pont jelzi, hogy még folytathatná e gondolatsort, de megszakítja, hangnemet vált.

Második rész (13–30. sor)[szerkesztés]

Ennek a szerkezeti résznek a 18 sora egyetlen hömpölygő feltételes összetett mondat: a forradalom elképzelése és a hősi halál vágya sebesen pergő csataképekben. Témája: a világ népeinek ütközete a zsarnokság ellen a szabadságért, melyben a költő az életét adja.

  • Az első 13 sor a feltételeket bontja ki: mikor szeretne ő meghalni. A hegyi táj eltűnik, egy óriási síkság látomása jelenik meg, mely egy harcmező, ahol a világ minden szolga népe elfér. Ezek felsorakozva indulnak a világszabadságot kivívni.
  • A szerkezeti rész 2. fele a főmondat. Alapgondolata annak a vágynak a megfogalmazása, hogy ő is a csatamezőn szeretne lenni („ott…, ott…,”), mert életét szeretné áldozni ebben az ütközetben. Ez a 10 sor a vers érzelmi csúcspontja: itt teljesül be az életáldozat. A hangokkal („harsog, kiáltás, acél zörej, ágyúdörej”), dinamikus mozgásokkal (a jambikus sorokat itt anapesztusok gyorsítják) és a színekkel (főként a vörös) válik a jelenet képszerűvé.

Harmadik rész (31–36. sor)[szerkesztés]

A szabadsághős megdicsőülése, az elképzelt győzelem után. Hangnemváltással folytatódik a vers: a csatazajt felváltja az ünnepélyes, lassú gyászzene, a vörös színt a fekete. A verselés is megváltozik: a jambusokat spondeusok lassítják. A harcmezőn elesettek temetésének látomása zárja a verset. A rapszódiát Petőfi a vers legfőbb gondolatával: a világszabadság jelszavával fejezi be.

A vers[szerkesztés]

Egy gondolat bánt engemet...

Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... –
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!

(Pest, 1846. december)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]