Szigligeti Ede

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szigligeti Ede
Szigligeti Ede arcképe. Pollák Zsigmond metszete
Szigligeti Ede arcképe. Pollák Zsigmond metszete
Élete
Született 1814. március 8.
Nagyvárad
Elhunyt 1878. január 19. (63 évesen)
Budapest
Nemzetiség magyar
Szülei apja: Szathmáry Elek, anyja: Szerepi Kelemen Katalin
Házastársa Sperling Franciska
Gyermekei Mária, Anna (Kétli Károlyné), Jolán (Hutiray Ferencné), Aranka (Törs Kálmánné), József, Ferike, és Mór
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) dráma, tragédia, vígjáték
Irodalmi irányzat romantika
Első műve Frangepán Erzsébet (1835)
Fontosabb művei Rózsa
Szökött katona
Liliomfi
II. Rákóczi Ferenc fogsága
Fenn az ernyő nincsen kas
Irodalmi díjai Magyar Tudományos Akadémia drámai jutalma: tizenhatszor
a nemzeti színház jutalma: háromszor
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szigligeti Ede témájú médiaállományokat.

Szigligeti Ede (eredetileg: Szathmáry József, Nagyvárad, 1814. március 8.Budapest, 1878. január 19.) drámaíró, színpadi rendező, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (l. 1840).

Tanulmányai[szerkesztés]

Szathmáry Elek földbirtokos, ügyvéd és Szerepi Kelemen Katalin fia. Szathmáry József Ede születési nevét 1834-ben változtatta Szigligeti Edére, amikor tagja lett a budai színháznak.

A gimnázium három alsó osztályát szülőhelyén, Nagyváradon végezte, a többi osztályt, valamint az akadémiai tanfolyamot Temesvárott. 1831-ben Hazucha Ferencz (később Kelmenfi László néven is írt) tanulótársával önképzőkört is alakított. A színészet iránt is érdeklődött és 1831-ben már műkedvelői előadást is rendezett. Szülei papnak szánták, maga orvos akart lenni. 1832-ben elvégezte az akadémiai folyamot, a mérnöki pályára lépett és Varga János királyi mérnök mellett két évig dolgozott, de kedv nélkül. 1834-ben Pestre ment mérnöki tanulmányainak befejezésére, de ebből nem lett semmi. Buzgón tanulta a német nyelvet. Titokban már rég a színészetről ábrándozott, verselgetett is és színdarabokkal kísérletezett. Ekkor történt, hogy a magyar színészek Budán tettek kísérletet. Hasztalan volt apjának tiltó szava, 1834. augusztus 15-én színésznek csapott fel és mivel erre megtiltotta, hogy az ő nevét viselje, ekkor választotta Döbrentei Gábor ötletéből, Kisfaludy Sándor egyik regéje után a Szigligeti nevet.

Színészi pályája[szerkesztés]

Eleinte alsóbb rendű szerepeket kapott, táncos, kardalos és ügyelő volt 12 forint havi fizetéssel, de tanulmányozta Goethét és Schillert és csakhamar egy tragédiát írt, mely Megjátszott cselek címen színre is került. Ezt a következő évek alatt több komoly dráma követte, melyek színpadi előadásmódjukban előnyösen különböztek az akkori eredeti darabok áradozásától s többé-kevésbé sikert is arattak. Vörösmarty Mihály, Bajza József, Fáy András is buzdította a fiatal költőt. Az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház falai között bontakozott ki egészen tehetsége, nem mint színésznek, hanem mint drámaköltőnek, s ettől fogva életét valóban a magyar színészetnek és első intézetünknek szentelte. 1840-ben a Magyar Tudományos Akadémia pályázatán Rózsa című vígjátékával elnyerte a díjat. E műve a színpadon is sikert aratott és Laborfalvy Rózával sokáig repertoár-darab volt. Már ekkor neve országosan ismert volt és többfelé ünnepelték. Már az 1840-es évek elejétől uralkodott a színpadon, s évtizedeken át, egészen haláláig ő maradt első színköltőnk. A Nemzeti Színháznak előbb rendezője, utóbb titkára, majd dramaturgja, végül pedig drámai igazgatója lett, amellett tanára volt a színiiskolának.

Az akadémia 1840. szeptember 5-én levelező, a Kisfaludy Társaság 1845-ben rendes, később pedig a Petőfi Társaság is tagjai közé választotta. Az akadémia drámai jutalmait tizenhatszor, a nemzeti színházét háromszor nyerte el. 1872-ben, midőn századik színművét a Struensee-t adták a Nemzeti Színházban, a király a Ferenc József-renddel tüntette ki.

Szívbajban hunyt el.

Munkássága[szerkesztés]

Majdnem félszázadig tartó drámaírói pályáján több mint 100 eredeti darabot írt, melyekben a meseszövés rendkívül változatos leleményű, a technika egészen modern volt s mindig hatásos. A jellemrajzban és előadásban gyöngébb volt, mint a cselekmény fölépítésében és jelenetezésében, a költői ihletet gyakran a technikai ügyesség és a hatás eszközeivel való számító bánás pótolja. Remekeket alig alkotott, de mint a színpad költője Kisfaludy Károlytól Csiky Gergelyig ő elégítette ki kora közönségének szükségleteit. Szolnokon színházat neveztek el róla.

Művei[szerkesztés]

Szigligeti Ede, Barabás Miklós litográfiája (1844)
Szigligeti Ede, Morelli Gusztáv fametszete. Megjelent: Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben (1887–1901) kiadványban

Történelmi drámák[szerkesztés]

  • Frangepán Erzsébet – 1835.
  • Dienes – 1836.
  • Vazul – 1838.
  • Gyászvitézek – 1838.
  • Pókaiak – 1838.
  • Aba – 1838.
  • Romilda – 1839.
  • Cillei Fridrik (Frangepán Erzsébet átdolgozása) – 1840.
  • Micibán családja – 1840.
  • Ál Endre – 1841.
  • Korona és kard – 1841.
  • Dávis – 1841.
  • Troubadur – 1841.
  • Gerő – 1844. REAL-EOD
  • Gritti – 1845.
  • Zách unokái – 1846.
  • Mátyás fia – 1847.
  • Renegát – 1848.
  • II. Rákóczy Ferenc fogsága – 1848.
  • Vid – 1850.
  • Egri nők – 1851.
  • Andronik – 1851.
  • IV. István – 1852.
  • IV. Béla – 1852.
  • Diocletian – 1855.
  • Világ ura – 1856.
  • Béldi Pál – 1857.
  • Mátyás Király lesz – 1858.
  • Zsigmond fogsága – 1859.
  • Tinódi – 1861.
  • Trónvesztett – 1861.
  • Laczkfi Imre – 1862.
  • Bujdosó kurucz – 1863.
  • Nadányi (Laczkfi Imre átdolgozása) – 1864.
  • Szerencsés Imre – 1867.
  • Üldözött honvéd – 1867.
  • Kemény Simon (Kisfaludy Károly nyomán) – 1867.
  • Trónkereső – 1867.
  • IV. Béla (átdolgozása a korábbinak) – 1870.
  • Török János – 1870.
  • Struensee – 1871.
  • Valéria – 1873.
  • Perényiné – 1876.

Társadalmi drámák[szerkesztés]

  • Megjátszott cselek – 1835.
  • Egy színésznő – 1847.
  • Arczkép – 1852.
  • Titkos Iratok – 1860.
  • Adósok börtöne – 1860.
  • A szerencse kereke – 1864.
  • A fény árnyai – 1865.
  • Halottak emléke – 1867.

Történelmi vígjátékok[szerkesztés]

Társadalmi vígjátékok[szerkesztés]

  • Lidérczek – 1834.
  • Április bolondja – 1836.
  • Vándor színészek – 1845. REAL-EOD
  • Pasquill – 1846.
  • Liliomfi – 1849.
  • Házassági három parancs – 1850.
  • Lári-fári – 1853
  • Castor és Pollux – 1854.
  • Dalos Pista – 1856.
  • Veszedelmes jó barát – 1856.
  • Nevelő kerestetik – 1856.
  • A mama – 1857.
  • Petronella – 1857.
  • Fenn az ernyő nincsen kas – 1858.
  • Műszeretők – 1859.
  • Nőuralom – 1862.
  • Eladó leányok – 1863.
  • Egy nagyra termett férj – 1864.
  • Próbakő – 1866.
  • Kedv és hivatás – 1867.
  • A bajusz – 1868
  • Ne fújd, mi nem éget – 1870.
  • Új világ – 1872.

Népszínművek[szerkesztés]

  • Szökött katona – 1843.
  • Két pisztoly – 1844.
  • Zsidó – 1844.
  • Debreczeni rüpők – 1845.
  • A rab – 1845.
  • Egy szekrény rejtelme – 1846.
  • Csikós – 1847.
  • Párbaj, mint Istenítélet – 1848.
  • Fidibusz – 1850.
  • Aggteleki barlang – 1851.
  • Nagyapó – 1851.
  • Czigány – 1853.
  • Pünkösdi királyné – 1855.
  • Csokonay szerelme – 1855.
  • Pál fordulása – 1856.
  • Tízezer forint – 1856.
  • Obsitos huszár – 1857.
  • Álmos – 1859.
  • Molnár leánya (báró Ötvös József novellája alapján) – 1861.
  • Istenhegyi székely leány – 1862.
  • A lelencz – 1863
  • A strike (Balázs Sándorral együtt) – 1871.
  • Az amerikai – 1871.
  • A háromszéki leányok (Jókai Mór után) – 1875.

Népregék[szerkesztés]

  • Nagyidai czigányok – 1842.
  • Argyl és Tündér Ilona – 1853.

Operaszövegek[szerkesztés]

  • Fogadott leány – 1862.
  • Debreczeni bíró – 1863.
  • Dózsa György – 1867.

Előjátékok[szerkesztés]

  • Láng A. jubileumára – 1842.
  • A szent korona – 1867.

Fordítások[szerkesztés]

  • Dumas-Schmidt: Szaraczén – Buda, 1836. július 2.
  • O'Keefe-Kettel: Richárd király vándorélete – 1836.
  • Dumas-Schiff: III. Henrik és udvara – 1836.
  • Walter Scott – Lembert: Richárd király a szent földön – 1838.
  • Albini: Veszedelmes nagynéne – 1838.
  • Holtey: Babérfa és koldusbot – 1839.
  • Lockroy-Anicet: Miért? – 1841.
  • Raupach: Lovagszó – 1843.
  • Shakespeare: Tévedések vígjátéka – 1853 – Egressy Gáborral
  • Birch-Pfeiffer: Lowoodi árva – 1854.
  • Feuillet: Öregségre – 1854.
  • Elmenreich Fr.: Elveszem a nőmet – 1855.
  • Laube: Essex gróf – 1856.
  • Halm: Ravennai viador – 1858.
  • Shakespeare: III. Richard király – 1867.
  • Goethe: Egmont – 1871.
  • Gottschall R.: Howard Katalin – 1871.

Évszám nélkül[szerkesztés]

  • Mellesville: A bujdosó kocsija
  • Victor Hugo: Didier
  • Kenney-Schneider: Házasult és eltemettetett.

Díjak[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

Szigligeti Ede mellszobra a Nagyváradi Állami Színház előtt
Szigligeti Ede és felesége, Szigligetiné Sperling Franciska színésznő sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/1-1-30.
Emléktábla a nagyváradi színház művészbejárója mellett

Szász Károly költeménnyel és életrajzzal, Gyulai Pál emlékbeszéddel tisztelte meg emlékét.

1878. március 8-án leplezték le az emléktáblát szülőházán Nagyváradon, 1892-ben itt jött létre a Szigligeti Társaság, s egy 1900 májusában hozott városi képviselőtestületi határozat alapján az ő nevét vette fel a színház állandó épületének felavatásakor, 1900. október 15-én, majd viselte 1919-ig és 1940–44 között. Végül – 1945 után többször is nevet cserélve – a színház (pontosabban annak magyar tagozata) 1990 óta viseli ismét.

A 19. század második felében, a népszínmű divatja idején, az erdélyi színpadokon megforduló társulatok műsorrendjében gyakran találkozhatott a közönség Szigligeti műveivel. Csak a nagyváradi színházban 1837–1944 között 62 darabját mutatták be, közülük legtöbbször A cigányt (37-szer), A csikóst (35-ször) és a Liliomfit (17-szer).

Ezek a darabok az 1944 utáni évtizedekben, az államilag felügyelt színjátszás időszakában is a romániai magyar színházak repertoárjain szerepeltek: A cigány Kolozsvárt (az 1946/47-es évadban) és Nagyváradon (az 1957/58-as évadban), A csikós – Móricz Zsigmond átdolgozásában – Nagyváradon (1947/48-ban), Marosvásárhelyen (1948/49-ben és 1987/ 88-ban), Sepsiszentgyörgyön (1949/ 50-ben), Kolozsváron (1971/72-ben) és a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola végzőseinek előadásában (1953/54-ben), a Liliomfi az 1951/52-es évadban Nagy­váradon és Sepsiszentgyörgyön, az 1953/54-es és 1983/84-es évadban Szatmárnémetiben, az 1955/56-os évadban Temesváron, az 1956/57-es évadban Kolozsváron került bemutatásra. E beszűkült választék kapcsán azonban számolni kell egyrészt a népszínmű rohamos térvesztésével a modern színpadon, másrészt azzal, hogy a színházak állami felügyeletének engedélyét a magyar együttesek is leginkább a már valahol bemutatott darabokra kapták meg, a már egyszer engedélyezett darab ugyanis a felügyelet akkori gyakorlatában kevesebb politikai „kockázatot” jelentett, mint amikor egy új darab került műsorra.

Az irodalomtörténet-írás erdélyi művelőinek hozzájárulása a Szigligeti-kép teljessé tételéhez viszonylag szerény: levelezéséből közölt az Erdélyi Híradó (Váradi Károlyné Miklós Ida közlésében, 1888. március 9.), a Vasárnapi Újság (Naményi Lajos közlésében, 1904/12), majd időben meglehetős nagy távolságra az Erdélyi Múzeum (Izsák József közlésében, 1944. 533–534) és a NyIrK (Jancsó Elemér közlésében, 1964/1); a kutatás életpályájának ismeretéhez Váradi Antal (Költő-színészek. Az Újság 1904. április 28.), Osváth Lajos (Szigligeti Ede rokonsága. Nagyvárad, 1914. március 1.) tanulmányaiból meríthetett; írói munkásságának népszerűsítéséhez többek között Rádl Ödön és Várady Zsigmond (A Szigligeti Társaság Évkönyve. 1892–1895. Nagyvárad, 1896), később Kováts S. János (A Szigligeti Társaság Évkönyve. 1899–1902. Nagyvárad, 1903), drámaírói munkássága különböző oldalainak jobb megismeréséhez Rádl Ödön (Szigligeti Ede és a magyar társadalmi dráma problémája. *Nagyvárad 1902. március 25.), Seprődi János (A népszínmű és Szigligeti In: A kolozsvári Református Kollégium Értesítője. 1901/1902. Kolozsvár, 1902) és Janovics Jenő (A népszínműről. In: A magyar dráma fejlődése. Kolozsvár, 1913) járult hozzá.

Szülővárosa közönségének kötődését jelezte, hogy Nagyváradon már halála évében Szigligeti Album jelent meg síremléke javára (Fővárosi Lapok, 1878/46), Krecsányi Ignác és Somló Sándor Emléklapot szerkesztett Thalia címmel (Aradi Közlöny, 1886. augusztus 22.), s benne Szigligeti-emlékek gyűjtésére vonatkozó felhívást tett közzé, a Szigligeti Társaság már az 1890-es évektől Évkönyveket jelentetett meg, bennük névadójára vonatkozó írásokat is közölve; 1900-ban, majd 1910-ben a Társaság ünnepi ülést is tartott névadója emlékére (Nagyvárad, 1900. március 27. és 1910. március 30.).

A két világháború között – miközben időnként feltűntek darabjai az erdélyi társulatok műsorában – főképp azok bemutatóira reagált a sajtó: Szentgyörgyi Istvánnak A csikósban nyújtott alakítását méltatták (Újság, 1928. november 3.), Kristóf György a Szökött katona egy 1847-es brassói román nyelvű bemutatójáról tárt fel adatokat (Erdélyi Irodalmi Szemle, 1929. 346–347), Rajka László a Liliomfi és Nestroy Umsonstja összevetését végezte el (Erdélyi Múzeum, 1930. 371–372), Járosi Andor (Pásztortűz, 1936/7), Kemény János és R. Nagy András (Erdélyi Helikon, 1936/3 és 1936/5) A cigány kolozsvári felújításakor foglalkoztak a darabbal és az előadással.

A második világháború utáni Szigligeti-irodalom jóval szerényebb: Jánosházy György a Móricz Zsigmond által átdolgozott A csikós kolozsvári előadását elemzi (Utunk 1949/2), Tamás Gáspár a Liliomfi sepsiszentgyörgyi (Utunk, 1951/37), Deák Tamás a temesvári előadásáról ír (Igaz Szó, 1956/4), Szentimrei Jenő az Utunkban emlékezik halálának 75. évfordulójára (1953/4), a szatmárnémeti Liliomfi-bemutatóról Kántor Lajos (Utunk, 1984/14) és Páll Árpád (Utunk, 1984/40), a kolozsvári A csikós-bemutatóról Jánosházy György (Utunk, 1988/2), Oláh Tibor (Új Élet, 1988/4) kritikái olvashatók.

A csikóst – Móricz Zsigmond átírásában – 1948-ban adta ki az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó (ÁIMK), majd A cigány, A csikós és a Liliomfi együttes kiadása következett (Marosvásárhely, 1956) és egy Kisfaludy Károllyal és Csiky Gergellyel közös kötet a Tanulók Könyvtára című sorozatban (Kolozsvár, 1982).

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]