Az alföld

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alföld Petőfi Sándor egyik legismertebb költeménye. A mű 1844 júliusában született. A cím témamegjelölő. A címben azért szerepel kis betűvel az alföld szó, mert a költő nem csak az Alföldre, mint földrajzi tájegységre, hanem szűkebb szülőhazája vidékének jellegére is gondol. A vers a tájleíró költemények műfajába tartozik. Először nagy vonalakban mutatja be a vidéket, majd egyre inkább közelít a pontos részletekig, végül nagyon aprólékosan írja le a látnivalókat. A mű vége meghitt, szenvedélyes vallomás, a szülőföld szeretetéről vall, az utolsó három sor végakaratként hangzik.

Szerkezete[szerkesztés]

Első szakasz[szerkesztés]

Az 1-2. versszak ellentétre épül: a Kárpátok romantikus tája és a szülőföld ellentétére.

Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Második szakasz[szerkesztés]

3-10. versszak: a nézőpont fent van, belát mindent (Dunától a Tiszáig). Bemutatja a jellegzetes állatokat (gólya, ménes, vércse, gyík), emberekkel is találkozhatunk a műben (csikós, gulyás, betyár). Hangutánzó és hangfestő szavakat alkalmaz. Fentről lejön és ott folytatja a táj bemutatását. Jellegzetes épület a tanya, a csárda és a kocsma. Egyre apróbb képek jelennek meg. Újra hangutánzó szavakat használ (alliteráció). Tovább sorolja a növényeket (királydinnye, árvalányhaj, búza, nyárfa). A legkisebb képig jutott el.

Harmadik szakasz[szerkesztés]

11.-12. versszak: hirtelen váltás következik. Gondolatjel van a 11. versszak végén. Ismétléssel erősíti a mondanivalóját. A Szózatra is utalást tesz.

Keretes vers, műfaját tekintve óda. A mű verselése ütemhangsúlyos, azonkívül minden versszak félrímes.

Az alföld világa[szerkesztés]

Emberek Állatok Növények
csikósok gulyák búza
betyárok ménesek nád
vadlúdak[1] nyárfaerdő
vércse királydinnye
gyíkok árvalányhaj
szamárkenyér
gyümölcsfák

A vers[szerkesztés]

Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.

Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. -

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.

(Pest, 1844. július)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Petőfi Sándor versében „vadlúdak” szerepel, mai helyesírással: vadludak.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]