Ugrás a tartalomhoz

Citromfű

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Mézfű szócikkből átirányítva)
Citromfű
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots)
Csoport: Asterids
Csoport: Euasterids I
Rend: Ajakosvirágúak (Lamiales)
Család: Árvacsalánfélék (Lamiaceae)
Nemzetség: Melissa
Faj: M. officinalis
Tudományos név
Melissa officinalis
L., 1753
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Citromfű témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Citromfű témájú médiaállományokat és Citromfű témájú kategóriát.

A citromfű (Melissa officinalis), az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozó, kellemes, citromra emlékeztető illatú, fehér virágú, évelő növény. A Közel-Keletről származik, a mediterrán éghajlatot kedveli. Vadon csak szórványosan fordul elő, de kertekben sokfelé megtalálható. Népies nevei: orvosi citromfű, citromszagú melissza, méhfű, mézfű, igaz nádrafű, macskaméz, mézmenta, mézelke.

Drogként hajtásait (Melissae herba) és levelét (Melissae folium) szedik, a leveleket virágzása kezdetén, július-augusztus hónapokban.

Elnevezése

[szerkesztés]

A növény latin neve, Melissa görög eredetű női név, jelentése: „mézelő méh”. A növény virágaiban ugyanis különösen sok a nektár, ezért a méhek fölöttébb kedvelik, amint erről már idősebb Plinius római író-polihisztor is beszámol.

A citromfű összetett névalak első írásos említése 1775-re datálható, amikor Csapó József debreceni főorvos elsősorban gyógyászati célokat szolgáló füveskönyvében, az Új füves és virágos magyar kertben czitrom-fü alakban szerepel. Az összetett szó előtagja a latin citrum (citromfa, tujafa, életfa), vagy a középkori latin citrum (citromfa, ennek gyümölcse) átvétele. A fű utótag magyarázó szerepűnek tekinthető. A névadás alapját Barra István Növénytan című művében említik először: „nyers füve [...] czitrom szagu, melly szag száraz állapotban erőssebb[1]

Elterjedése

[szerkesztés]

Dél-Európában a görögök terjesztették el, a méhcsaládok kirajzásának megakadályozására használták.[2] Nyugat-európai kolostorkertjeikbe a Benedek-rendi szerzetesek vitték át, miután a 9. században áthozták az Alpokon.[2] Nagy Károly császár 810 táján rendeletben (Capitulare de villis) írta elő termesztését. Nyugat-Európában csak az ültetvényeken található; Magyarországon és Észak-Amerika egyes részein meg is honosodott.

Felépítése, termesztése

[szerkesztés]
Citromfűlevelek

Magassága elérheti a 150 cm-t. Levelei tojásdad alakúak, enyhén csipkézettek, fűrészesek, citromillatúak. A levelek a négyélű száron keresztben átellenesen állnak. Apró, fehér vagy enyhén pirosas virágai tízesével-húszasával a levélhónaljakban nyílnak, július-augusztusban. A növényre jellemző a pelyhesség és a kissé bozontosan szőrös szár is.

Meleg, napos helyen érzi jól magát. Április elején magról vetik vagy májusban palántázzák. Cserépben, balkonládában is nevelhetjük, akár a konyhaablakban is. Magról zölddugványról vagy tőosztással szaporítják. Vetőmagszükséglet 300g/kh. Hozama 3-4q/kh száraz herba.[3]

Hatóanyagai

[szerkesztés]

A citromfű leveleinek hatóanyagai az illóolajok (citronellál, citrál), a cseranyagok, a flavonoidok, a kávésav, a gyanta és a szaponin.

Felhasználása

[szerkesztés]

Alkalmazása – gyógynövényként

[szerkesztés]

Vírusölő tulajdonsága miatt a belőle készített krém jól alkalmazható az ajakherpesz (Herpes simplex) helyi kezelésére. Teája és illóolaja is ideg- és szívnyugtató, görcsoldó. Serkenti az emésztést, és gyakran alkalmazzák fejfájás, álmatlanság, alvászavarok esetén is. Enyhíti az idegességet, így idegerősítőként kiváló gyógynövény. Szerepe van a depresszió oldásában is. Gyomorhurut, gyomorsavtúltengés, hányinger, puffadások idején különösen jó a citromfű. Izzasztó, szélhajtó, epeműködést serkentő hatása is ismert. Emellett javítja az emésztést, csökkenti a vérnyomást és a fejfájást és általános görcsoldó szer.[4]

A bencés szerzetesek a kolostorokban a „szellemi”, azaz röviditalokba gyakran tettek citromfüvet. 1826-ban a „karmelita szellemből” aztán Marie Clementine Martin karmelita nővér állította elő a Klosterfrau Melissengeist(wd) nevű gyógynövénytinktúrát.[2]

A karmelitavíz néven ismert „csodaszernek”, amit a svájci Paracelsus készített el elsőként, egyik fő hatóanyaga volt.

Virágaiból citromfűolajat (Aetheroleum melissae) desztillálnak, amit az illatszeripar is felhasznál különböző parfümök alkotórészeként. A rándulások gyógyítására használt ún. lóbalzsamnak is alkotóeleme.

Mivel távol tartja a szúnyogokat, nyári estéken érdemes virágcserépben az ablakba helyezni.[4]

Alkalmazása – fűszerként

[szerkesztés]
Virága Felhasználása
szappanként és teaként

A citrom illatára emlékeztető friss levelét saláták, mártások, főzelékek, töltelékek, gyümölcslevesek, gyümölcssaláták, gomba-, hal-, szárnyas- és vadételek, hidegtálak, fűszerecetek ízesítésére használjuk. Kiváló desszertek, valamint limonádé, sörbet, tea, vermut és vaníliapuding díszítésére és ízesítésére is. 2015-ben az év fagylaltja díjat a citromfű fagylalt kapta.[4]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Vörös, Éva.szerk.: Jakab László: (MEK) A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára, 1. kiadás, Debrecen: Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézet, 118. o.. ISBN 978-963-473-084-2; ISSN 1588-6433 [2008] 
  2. a b c Rudi Beiser: Teák gyógynövényekből és gyümölcsökből. Gyűjtés, elkészítés és fogyasztás. Budapest, Sziget Könyvkiadó, 2013, 51. oldal. ISBN 978-615-5178-07-8
  3. Citromfű Melissa officinalis. https://www.tuja.hu
  4. a b c Citromfű, 2016. június 15. (Hozzáférés: 2016. augusztus 13.)

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk

[szerkesztés]