Székelykáposzta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A székelykáposzta vagy székelygulyás a magyar konyha sajátos étele. Nevével ellentétben nem székely eredetű, a hagyományos erdélyi konyha nem ismeri.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az étel receptje Székely József vármegyei főlevéltáros (1825–1895) nevéhez fűződik, aki Petőfi Sándor kortársa és barátja volt. 1846-ban mindketten a Gránátos utcai Komló-kertben ebédeltek, de mire beértek, már kifogyóban voltak az ételek. A kocsmáros Székely kívánságára a maradék savanyúkáposzta-főzeléket és sertéspörköltet összekeverve szolgálta fel. Petőfi legközelebb ugyanezt rendelte, és „Székely-káposzta” néven hivatkozott az ételre.[1]

Tálalás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Friss fehér kenyérrel tálalják, könnyű fűszeres vörösbor (például kadarka) társaságában, hideg tejföllel és csípőspaprika-krémmel.

Utókezelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általában nagyobb mennyiséget készítenek belőle, hasonlóan a töltött káposztához. Melegítéskor mindig a teljes mennyiséget kell felforralni, egy kis víz hozzáadásával. Többszöri melegítésre sem veszít élvezeti értékéből; a legendák szerint minél többször van melegítve, annál jobb ízű lesz.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Magyar Elek. Az Ínyesmester nagy szakácskönyve. Budapest: Gondolat, 129. o. ISBN 963-282-498-9 (1991) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]