Kapor (növényfaj)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kapor
Illustration Anethum graveolens0.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Ernyősvirágzatúak (Apiales)
Család: Zellerfélék (Apiaceae)
Nemzetség: Anethum
Faj: A. graveolens
Tudományos név
Anethum graveolens
L.
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kapor témájú kategóriát.

A kapor (Anethum graveolens L.) közismert gyógy-, és fűszernövény. Népies elnevezései: fűszerkapor, kertikapor, kertikömény, uborkafű.

Származása, élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredetileg a Földközi-tenger vidékén termett. Pannóniába és Európába valószínűleg a római legionáriusok hozták be. Elterjedt fűszer- és gyógyszeralapanyag. Az zellerfélék családja Anethum nemzetségének két faja közül a graveolens az ismert és általánosan elterjedt. A növény őshazájáról megoszlanak a vélemények, egyesek a Közel-Keletre, mások a Földközi-tenger vidékére helyezik, ahol vadon is előfordul. Innen terjedt el egész Ázsiában, Amerikában, Európában. Kontinensünkön már az ókorban is ismert volt, a görög-római civilizációban kiterjedten fogyasztották.

Magyarország és a Kárpát-medence gasztronómiájában jelentős szerepet betöltő fűszernövény. A magyar konyhában előszeretettel használják a kaprot.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéves, kissé fásodó szárú növény. Karógyökere 40–60 cm mélyre hatol a talajba, a felső 20–30 cm-es részen egyenletes eloszlásban, de nem túl sűrűn indulnak ki belőle az oldalgyökerek. Gyengén fejlett gyökérrendszere miatt érzékenyen reagál a felső talajréteg vízforgalmára. Hengeres, mereven felálló szára finoman barázdált, a gyökérnyaktól kezdve bármelyik szakaszán elágazhat. Szárának hosszát (60–140 cm) a környezeti tényezők erősen befolyásolják. A száron végig található szórt állású levelek közül az alsók könnyen elszáradnak. A tő- és a szárlevelek többszörösen szárnyasan szeldeltek, a levélhüvely csúcsa kicsípett. Az ép szélű keskeny levélsallangok fonalasak. A szár és valamennyi oldalhajtás ernyős virágzatban végződik. A virágzat alatti 1-2 gallérlevél korán lehullik.

Az ernyős virágzaton belül az egyes virágok négykörösek, mert a belső porzókör hiányzik, egy-egy körön belül öt virágtag foglal helyet. A csésze erősen leegyszerűsödött, karimája is jellegtelen. Az öt sárga sziromlevél szabadon áll, az ugyancsak öt porzó kissé kiemelkedik a sziromlevélszintből. A két termőlevélből összenőtt alsó állású magház mindkét rekeszében egy-egy magkezdemény található. A kétágú bibe vastag bibevánkoson foglal helyet. Az alsó állású magház két termőlevélből nőtt össze. A magház és a termés kopasz, esetleg igen apró pelyhek találhatók rajta. Az ikerkaszat termés az érés folyamán két egymagvú résztermésre esik szét. A termés lencseszerűen összenyomott, széle szárnyas. A barna résztermések háti, domború oldalán 4, míg a hasi részen csak, 2 illóolajjárat húzódik a mezokarpiumban. A magban a fejlett táplálószövettel szemben kis embrió található.

Változatai, fajtái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapor (Anethum graveolens)

Számos helyi változat, közte tájfajta („Szentesi aroma”) van a kiskerti termesztésben. Minősített hazai fajta a „Budakalászi”, amely a leírt faj populációs anyaga. Az „Aneto” (Zorzi) magasabb (1,5 m), dús lombozatú, bőtermő, kissé későbbi. Zöld kapornak alkalmas a „Chrestensen”, ami dús levélzetű, nyirkosabb talajokon is bőven terem. A „Mammuth 4553” erőteljesen növekszik, jó magtermő.

Környezeti igénye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közepesen melegigényes. Fejlődése során hőigénye változik: kezdetben az alacsony hőmérséklet előnyösebb számára, míg bimbós állapotban a magas. Magjai 4-5 °C-on már csírázásnak indulnak, de az optimális csírázási hőmérsékleten, 12-15 °C körül, sok levelet és jó gyökérzetet fejleszt. Fejlődésének abban a szakaszában, amikor a szárcsúcsokon az ernyők megjelennek, hőigénye 10 °C-kal nő, csak 20 °C felett biztos a terméskötése és gyors az érés lefutása. A hidegre kevésbé érzékeny. Korai vetéssel az esetleg előforduló késő tavaszi fagyok sem tesznek kárt benne.

Fényszükséglete hasonlít a hőigényéhez. Kezdetben félárnyékban is szépen növekszik, ilyenkor nem szükséges a folyamatos megvilágítás. Virágzásakor azonban sok napfényt kíván. E periódusban, ha tartósan borús az idő, akkor lényegesen kevesebb mag kötődik. Öntözés nélkül is termeszthető. Tavasszal a talajnedvesség általában elegendő magjai csírázásához és a vegetatív részek növekedéséhez. Az ernyők megjelenése előtti felgyorsult fejlődéskor sok vízre van szükség, e magas vízigénye az egész virágzás idején tart, majd terméséréskor ismét csökken. Másodnövényként biztonságosan csak öntözéssel termeszthető, különösen fontos a kelesztő öntözés.

A talaj iránt kevésbé érzékeny. Szélsőséges talajtípusok (futóhomok, szik) kivételével mindenütt termeszthető. Sovány talajokon is megél, igaz jóval kevesebb maghozamot produkál és a szára is lényegesen rövidebb lesz. A könnyen melegedő, jó vízgazdálkodású középkötött vályogtalaj az ideális számára. Agyagos talajokon is megél, de a tenyészideje meghosszabbodik. Közepes tápanyagigényű. Sovány talajokon ajánlatos 10 m2-enként 20–30 kg szerves trágyát adni alá, míg közepes tápanyagszintű területeken elegendő a műtrágyázás is. Fokozottabb foszfor- és káliumadagolásra nagyobb maghozammal válaszol. Ugyanakkor ha a nitrogén van bőségben, több leveles hajtás takarítható be, de kevesebb magot köt. 10 m2-es területre 20-25 dkg pétisót, 40-45 dkg szuperfoszfátot és 15-20 dkg kálisót szórjunk ki, ha nagyobb maghozamot várunk. Fokozottabb zöldtömeg eléréséhez a foszfor és a kálium arányát csökkenthetjük, akár a felére is, míg a nitrogénét a másfél-kétszeresére növelhetjük.

Termesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapor bogernyő

Rövid, 3-4 hónapos tenyészideje, gyors növekedése miatt elő és utónövényként is termeszthető. Ritkán vetik főnövénynek, pedig nemcsak nagy zöld tömeget ad (6–8 kg/10 m2), hanem jó maghozó is (1-1,5 kg mag/10 m2). Bár hazánkban természetes úton nem fordul elő, termesztésből kivadulva, elhagyott kertekben, útszéleken az elszórt magokból évekig fenntartja magát.

A föld előkészítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egynyári növény. Ősszel a betakarítás után távolítsuk el a területről a fertőzött növényi maradványokat, majd szórjuk ki a szerves és műtrágyákat. Az utóbbiak közül a foszfor- és káliumtartalmúak egész mennyisége mellett a nitrogénnek 1/4-ét is ekkor juttathatjuk ki. Egyenletesen terítsük szét a trágyát, ne maradjanak nagyobb csomók vagy rögök. Ezután mélyszántással vagy ásással dolgozzuk a talajba, majd hagyjuk rögösen, hogy a téli csapadék könnyen lejusson. Tavaszra a hantok nagy része elmállik. Mihelyt rá lehet menni a talajra, kapával, gereblyével egyengessük el a felszínt. Apró-morzsalékos, kissé tömörített magágyat készítsünk.

Vetés, gondozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapros kert.

Tavasszal, március elejétől vessük. Hagyományos jellegű házi kertekbe, utcakertbe is ültethetjük. Helye lehet bemutató-, iskola-és más típusú kertekben is csoportosan. Útszegélynek is megfelelő. Erkélyládákban, cserepekben, városi lakások balkonjain is megél.

Magtermesztéshez legkésőbb május közepéig vessük el, mert később már bizonytalan a beérése. Másodnövényként július-augusztusban vethetjük, ekkor azonban magra már ne számítsunk. 12–20 cm között húzzuk ki a sorokat, úgy, hogy a magok 2–3 cm-nél mélyebbre ne kerüljenek. Vetés után alaposan takarjuk be és feltétlenül tömörítsük enyhe taposással a talajfelszínt, ellenkező esetben hiányos a kelés. Ebben az időszakban igen érzékeny a kiszáradásra, ezért különösen nyári vetésekor csak öntözéssel kel kifogástalanul. Vethető köztesként is, nem túl magasra növő növények, gyökérzöldségek, burgonya, bab közé.

Rövid tenyészideje alatt két-háromszori kapálással gyommentesen tarthatjuk az ágyását. Szárazságban néhány öntözést, különösen a virágzás időszakában szépen meghálál. Öntözés nélkül gyorsan száradnak a levelei és kisebb a maghozama.

Szedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Levélfűszernek a 30–35 cm-es magasság elérésekor szedjük, ez még a szárba indulás előtti szakasz. Ekkor a hajtások zsengék, zöldek, dúsan levelesek. A levágott leveles hajtásokat igen vékonyan kiterítve, száraz, fedett helyen szárítsuk meg és apróra összetörve zárt edényben tároljuk. A magokat folyamatosan szedjük, mert az elvirágzás sorrendje szerint szakaszosan érik. Különösen az első szedésre vigyázzunk, nehogy a középső főhajtás legértékesebb magjai elhulljanak. A megbarnult, de még nem pergő ernyőket metszőollóval vágjuk le és a levélhez hasonlóan mesterségesen szárítsuk tovább.

Betegségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gombás betegségek közül a fuzikládiumos varasodás okozza a legtöbb gondot, ami könnyen összetéveszthető a lisztharmattal. Bimbós állapottól kezdődően lép fel, a leghatásosabb védekezési mód ellene a fertőzött növények eltávolítása és megsemmisítése. A kártevők közül a levéltetvek és különböző lepkék lárvái veszélyeztethetik a töveket.

Gyógyászati felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földközi-tenger környékén élő ókori népek általánosan használták gyógyszerként fejfájás és gyomorpanaszok ellen. Teája vízhajtóként, illetve felfúvódás, emésztési zavarok, bélpangás, hányinger, fogínygyulladás, álmatlanság, étvágytalanság esetén jó hatású.
Magjából teát főzve gyors és kellemes ellenszere a csuklásnak.

A világoszöld illóolaj a zöld növény 0,3-0,5%-át, míg a termés 2,4-4%-át teszi ki. Az illóolaj fő komponense a d-karvon, d-limonén, dillapiol és fellandrén. Termésében ezenkívül 15-20% zsírolaj, fehérje is található. Az illóolaj mennyisége termőhelytől és időjárási tényezőktől is függ. Friss növényben a legtöbb aromaanyag virágzás után, zöld termés állapotban található.

Konyhai felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Levele, fiatal virága és beérett termése egyaránt alkalmas fűszerezésre. A hajtásokat és a leveleket frissen és szárítva is használjuk. Zöld virágos részét (Anethi folium) nyersen és szárazon morzsolva, magját (Anethi fructus) egészben és darálva is fogyasztjuk. Átható aromáját illóolajok adják.

A magyar konyha régi, kedvelt fűszernövénye. Nélküle elképzelhetetlen a kovászos uborka, a túrós lepény, a tökfőzelék, kapros-túrós palacsinta. Használják levesek, főzelékek, saláták, egyes hal, gombaételek, körözöttek, mártások, túró ízesítésére, a kovászos uborka, a paprika, a savanyú káposzta és a tök eltevésénél. Szinte minden friss és eltett savanyúságba alkalmazható.

Gyakran használják fűszeres ecetekben és páclevekben, likőrökhöz. A friss zöld kapor az erdélyi ordás-palacsinta ízesítője; a tökfőzelékhez szinte elengedhetetlen. Őrölt magjával a véres hurkát ízesítik. Több étel frissen vágott kaporral meghintve (pl. székelygulyás) különösen ízes lesz.

A kapormártás, illetve -leves nálunk kedvelt csemege. A frissen szedett, zsenge hajtásaiból készített kaporszósz főtt húsokhoz, húsgombócokhoz, hal-, rák- és csigaételekhez is kiváló.

Fűszerezésre, ízesítésre felhasználja a konzerv-, a cukor-, a likőripar, de megtalálható az illatszeripar készítményeiben is. Az élelmiszeriparban főleg tisztított illóolaját használják.

A száraz növény csokrokban, padlóvázában díszként használható.

Magyaros receptek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kapor (növényfaj) témájú médiaállományokat.