Közönséges nyír

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Közönséges nyír
Betula pendula
Betula pendula
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots)
Csoport: Core eudicots
Csoport: Superrosidae
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids I
Rend: Bükkfavirágúak (Fagales)
Család: Nyírfafélék (Betulaceae)
Nemzetség: Nyír (Betula)
Alnemzetség: Betula
Faj: B. pendula
Tudományos név
Betula pendula
Roth
Szinonimák
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Közönséges nyír témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges nyír témájú médiaállományokat és Közönséges nyír témájú kategóriát.

A közönséges nyír vagy bibircses nyír (Betula pendula) a nyírfafélék (Betulaceae) családjába tartozó, természetes körülmények között leginkább a tajga éghajlati öv alatt honos fafaj. Főleg Európában és Ázsia egyes részein honos fafaj. Ugyanakkor Európa déli részén a magasabb elhelyezkedésű területeken is megél. Elterjedési területe kiterjed Szibéria és Kína, valamint Délnyugat-Ázsia (Törökország) vidékeire, a Kaukázus térségére és Irán északi vidékére. Észak-Amerikába behurcolt faj, ott európai fehér nyír néven (angolul: European white birch) ismerik. Az Amerikai Egyesült Államok néhány államában és Kanadában invazív fajként tartják számon. Ausztrália mérsékelt éghajlatú vidékein is megtalálható.

Közepes méretű, lombhullató fafaj, magyar nevét a vesszőkön képződő bibircseiről kapta.[1] Kérge fehér színű, helyenként feketés foltokkal, míg ágai lecsüngenek. Levelei háromszög alakú, többszörösen fűrészes szegéllyel rendelkeznek, melyek ősszel sárga színűre változnak. Barkavirágzata van, és a magok beérését követően a szél messzire hordja a könnyed magvakat. A közönséges nyír úgynevezett pionír növényfaj, ami azt jelenti, hogy egy megbolygatott talajon, vagy egy erdőtűz után az elsők között képes ismételten, vagy legelőször megtelepedni. Számos madárfaj és egyéb állatfajok otthona a nyírfaerdő, és a fákon számos rovarfaj telepedik meg. A nyírfaerdők a szellős, félárnyékos mivoltukból kifolyólag gazdag aljnövényzettel és fejlett cserjeszinttel rendelkeznek. A közönséges nyírfát gyakran ültetik kertekbe, parkokba díszfaként, valamint a faipar kedvelt alapanyaga, egyebek mellett tüzelőnek, lóversenypályákon akadályok alapanyagaként, továbbá seprűnyélnek is felhasználják. A nyírfa számos részét felhasználja a hagyományos természetgyógyászat, mivel a kéreg triterpént tartalmaz, aminek gyógyító hatását már régen felismerték.

A közönséges nyír Finnország nemzeti fája.[2] 2001-ben a közönséges nyír volt az Év fája Magyarországon.[3]

Megjelenése[szerkesztés]

Levele és fiatal hajtása és virágzata közelről

Gyorsan növő, egylaki fa. Magassága elérheti a 15-25 métert is, míg törzsének átmérője ritkán akár 40 centiméter is lehet. Egyes egyedei elérhetik a 27 méteres magasságot is és törzsátmérőjük a 60 centimétert, ám ezek már igencsak ritkaságnak számítanak. Idős korában ágai lecsüngők. Kérge jellegzetesen fehér alapon fekete tarka. Fája puha, általában csoportosan és gyorsan növő fajta. Hidegebb éghajlaton egyenletesebben növekszik, melegebb helyeken lazább szövetű, és jobban károsítják a kártevők és kórokozók. Élettartama például a kocsányos tölgyhöz viszonyítva rövidnek mondható, a 100 évet megérő példányok már igen öregnek számítanak.[4]

A nyírfa levelei szórt állásúak, ékvállúak, rombusz, vagy háromszög alakúak, kétszeresen fűrészes szélűek, viaszmirigyek vannak rajtuk és rövid, keskeny szárral rendelkeznek. Az 1–3 éves magoncok leveleit finom szőrök borítják és széles vállal rendelkeznek. Hosszuk a 3-7 centiméter között alakul. A fiatal, zsenge levelek eleinte gyantától ragadósak, ám ahogyan egyre idősebbé válnak úgy válnak egyre simábbá és elmúlik a kezdeti ragacsosság. A levélzet színe a tavaszi halványzöldből nyárra közepesen zölddé válik, majd az őszi hónapok során sárga színt ölt. Virágai április-májusban nyílnak, a porzósok a murvalevél hónaljában három virágú álernyőt alkotnak, a termős virágok barkák, a rövid hajtások csúcsán nőnek. A nyírfák 8-15 éves koruktól kezdve hoznak virágokat. Termései szárnyas makkok. A terméságazatában a murvapikkelyek tövében három-három makkocska helyezkedik el.[5] A közönséges nyír kétivarú növény, tehát mind a hím, mind a termő virágokat tartalmazó barkák is megtalálhatóak ugyanazon növényen.[6] Az éretlen hímivarú barkák már télen megjelennek a fákon, ám a nőivarú barkavirágzatok csak tavasszal a levélbomlást követően jelennek meg.[7] A nyírfák beporzását a szél végzi el. A nőivarú virágzatok a nyár közepére érnek be és ekkor kezdi meg a porzós hímivarú virágzat a pollenek kibocsátását. A kicsiny, mindössze 1-2 mm méretű, szárnyas magvak a nyár végétől kezdve kelnek útra a szelek szárnyán, kiválva az érett, csüngő barkákból, melyek 2-4 cm hosszúak és mintegy 7 mm szélesek. Az érett magvak a barkavirágzat szétesésével kelnek útra. A megfelelő körülmények hozzájárulnak e fák magjainak gyors csírázásához, amely akár ősszel is bekövetkezhet, de inkább a következő tavasszal szokott megtörténni. Kedvező vízháztartású és talajú területeken a második évük végén már elérhetik az 1,5-1,8 méteres magasságot is. A legintenzívebb növekedési ütemet kedvező körülmények esetén a 8. és a 15. életévük, kedvezőtlenebb helyeken a 20. életévük körül produkálják. Ebben az időszakban évi 60-80 cm-t is nőhetnek. A fák 40-50 éves korára a növekedési ütem jelentősebb mértékben visszaesik. Tuskóról a fiatal egyedek képesek újra kihajtani, míg gyökérről csak nagyon ritkán tud újra kisarjadni. Viszonylagos igénytelensége miatt fontos szerepet játszik a bányászat után visszamaradó meddőhányók biológiai rekultivációjában.

A nyírfa fiatal hajtásai eleinte aranybarnák, majd ezek később fehéres kérget növesztenek, amelyet a lehámló, elhaló kéregdarabok kölcsönöznek a fának. Ezt a kéregváltozást egy triterpén féleség okozza: a betulin. A fiatal hajtásokon viaszbevonat található, mely később megszilárdul. Az idősebb kéreg nagyobb darabokban hámlik le a fáról, ám ettől függetlenül a kéreg viszonylag sima felületű marad még a fa idősebb korában is. Ugyanakkor az idős fákon már fekete, mélyen barázdált részek is megjelennek a fa kérgén. A fiatal hajtásokat gyakran fehéres gyantaszemölcsök tarkítják.

A közönséges nyírt könnyű összetéveszteni a molyhos nyírrel (Betula pubescens). A molyhos nyír levélzete és fiatal hajtásai, sarjai finom szőrzettel borított, míg a közönséges nyírfákról mindezen szőrök még a legfiatalabb hajtásokról és sarjakról is hiányoznak. A két fafaj bár genetikailag eltér egymástól, azonban ettől függetlenül képes hibrideket alkotni egymással.

Nem érzékeny a hideg éghajlatra és a szárazságokat is viszonylag jól bírja, ám csapadékhiányosabb időszakokban növekedése jelentősen lelassul. A magas talajvízszint kedvező e fafaj növekedése szempontjából. A talajokban nem válogat, ám, ha annak pH értéke meghaladja a 8-at, akkor kevésbé növekedik az ott élő növény. Azokon a területeken, ahol a talaj vastagsága nem éri el a 20 cm-t, ott csak törpe, fának nem nevezhető állományai tudnak kialakulni.

Előfordulása[szerkesztés]

Kedveli a magas talajvízszintet és a talajokban sem válogat

Gyakori növény. Erdőszéleken, lombos erdőkben, elhagyott területeken, mocsarakban él. Majdnem egész Európában, Szibériában és Kis-Ázsiában elterjedt.[8] Élőhelye Nyugat-Európától kezdve, kelet felé Kazahsztán, Jakutföld, valamint Szibéria más részei, továbbá Mongólia és Kína Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területéig húzódik. Dél felé az elterjedési terület kiterjedése érinti a Kaukázust, valamint Irán és Irak északi részét, illetve Törökország területét. Skandinávia területén a 65. szélességi foknál húzódik elterjedési területének északi határvonala. Mindezektől némileg elszigetelve egy csoportja Marokkó egyes részein is megél, valamint a világ számos részén telepített fafajként meghonosították.

Életterének déli részein főleg a hegyvidéki régiókban talál otthonra. Könnyű magjai messzire sodródhatnak a szelek szárnyán és, mivel pionír növényfaj, ezért hamar megtelepedik a frissen bolygatott, vagy erdőtüzek után keletkező üres területeken. Növekedéséhez sok világosságra és száraz, savas talajokra van szüksége, fenyéreken, hegyoldalakon, illetve sziklás területekhez ragaszkodik leginkább.[7] A levegőszennyezésnek ellenálló fafaj, ezért ipari területeken, nagyvárosokban és forgalmas utak mentén is telepíthető.[9]

Behurcolták Észak-Amerikába, ahol angol neve a European white birch, amely európai fehér nyírt jelent, utalva a faj kérgének jellegzetes színére. Az Amerikai Egyesült Államok több tagállamában is inváziós fajként tartják számon, úgy, mint: Kentuckyban, Marylandben, Washington államban, illetve Wisconsinban is.[10] Kanadában egyes területeken elvadult állományai miatt szintén invazív fafajként tartják számon.[11]

Magyarországon az Alföld kötött, szárazabb, meszes talajú vidékeit kivéve mindenhol előfordul. A Nyírségben ritka, azonban Belső-Somogyban gyakori. A síkvidéki területeken a homoki tölgyesek és a lápterületek kísérő fafaja. A magasabb területeken a mészkerülő lombos erdők egyik jellemző fája. Az összezáródó, sűrű erdőségeket nem kedveli, mivel rendkívül nagy fényigénnyel rendelkezik. Az emberi behatások, például a legeltetések kedveznek a nyírfák terjedéséhez. A bükk és tölgyerdőkben előfordulhat, hogy az irtásokon tömegesen jelenik meg, ám a tengerszint emelkedésével állományának egyedsűrűsége fokozatosan egyre ritkábbá válik. A Kárpát-medencében átlagosan az 1140 méteres tengerszint feletti magasságig találja meg életterét, ám a Déli-Kárpátok területén a Retyezát-hegységben egyes egyedei 1825 méteres magasságban élnek.[12]

Alfajai[szerkesztés]

A közönséges nyírnek három hivatalosan három alfaját ismerik el:

  • Betula pendula subsp. pendula , amely Európától kezdve, egészen Közép-Ázsiáig honos,
  • Betula pendula subsp. mandshurica (Regel) Ashburner & McAll., amely Kelet-Ázsiában honos és Észak-Amerika nyugati részén terjedt el, melyet néhány botanikus önálló fajként különít el, mint Betula platyphylla, vagy más néven japán nyír,[13]
  • Betula pendula subsp. szechuanica (C.K.Schneid.) Ashburner & McAll., amely Kína nyugati részén, Csinghaj és Kanszu tartományoktól kezdve, egészen Jünnan tartományig, míg délnyugaton a Tibeti Autonóm Területig található meg.[14][15]

A közönséges nyír B. pendula könnyedén megkülönböztethető a másik, Európában igen elterjedt molyhos nyírtől B. pubescens, mivel hajtásait nem borítja finom szőrzet, illetve gyantaszemölcsök találhatóak rajta, míg a molyhos nyír hajtásait szőrök borítják és nincsenek gyantaszemölcsei. Ezen kívül a közönséges nyírfák levelei ékvállúak, rombusz alakúak, kétszeresen fűrészes szélűek, ugyanakkor a molyhos nyír levelei inkább tojásdad alakúak, illetve kevésbé fűrészes szélűek. Ezen kívül a sejtbiológia terén is eltér egymástól a két faj, mivel a közönséges nyír diploid, azaz sejtjei kettős kromoszómakészlettel rendelkeznek, míg a molyhos nyír sejtjei tetraploidok. A két nyírfafaj kereszteződéséből létrejövő hibridek sejtjei triploidok és egyúttal terméketlenek. Élőhelyigényüket tekintve is eltérnek egymástól, mivel a közönséges nyír inkább a száraz, homokos talajokat részesíti előnyben, míg a molyhos nyír a nedves, rossz vízelvezető képességű talajokon ereszt gyökeret, például agyagtalajokon, illetőleg lápok területén. A közönséges nyír ezen kívül magasabb hőösszeget igényel, mint a molyhos nyír, amelynek élőhelye inkább a kontinens hűvösebb, északi részein található. Számos észak-amerikai tanulmány kezeli e két fajt fajtatársként, illetve helytelenül white birch néven hivatkoznak rájuk, amelyek keveredésekhez és félreértésekhez vezetnek. Az európai források azonban minden esetben kettő, különálló fajként tekintenek e két nyírfafajra.

Alfajai képesek egymással termékeny hibrideket alkotni, sőt a szülőfajokkal is képes visszakereszteződni, ez az úgy nevezett introgresszió.

A B. pendula bizonyos változatait a legújabb értelmezések már nem tartják külön számon, úgy, mint a B. pendula var. carelica, fontqueri, laciniata, lapponica, meridionalis, microlepis, illetve parvibracteata változatot, továbbá a B. pendula f. bircalensis, crispa, illetve palmeri alakját sem tekintik elkülönítendőnek.[14][16] További szinonímák például:

  • Az elutasított Betula alba néven L. használják még B. pendula néven, valamint a B. pubescens fajainál[17]
  • Betula brachylepis V.N.Vassil.
  • Betula cajanderi f. fruticans Kozhevn.
  • Betula carpatica var. sudetica Rchb.
  • Betula coriacea Pamp.
  • Betula cycoviensis Steud.
  • Betula ellipticifolia V.N.Vassil.
  • Betula etnensis Raf., időnként B. aetnensis néven.[18]
  • Betula ferganensis V.N.Vassil.
  • Betula gummifera Bertol.
  • Betula hybrida Blom
  • Betula insularis V.N.Vassil.
  • Betula kossogolica V.N.Vassil.
  • Betula lobulata Kit.
  • Betula ludmilae V.N.Vassil.
  • Betula mongolica V.N.Vassil.
  • Betula montana V.N.Vassil.
  • Betula oycowiensis Besser, időnként B. oycoviensis néven,[15]
  • Betula palmata Borkh.
  • Betula platyphylloides V.N.Vassil.
  • Betula pseudopendula V.N.Vassil.
  • Betula szaferi Jent.-Szaf. ex Staszk.
  • Betula talassica Poljakov
  • Betula tiulinae V.N.Vassil.
  • Betula transbaicalensis V.N.Vassil.
  • Betula tristis Dippel
  • Betula verrucosa Ehrh.
  • Betula virgultosa Fr. ex Regel
  • Betula vladimirii V.N.Vassil.

Ökológiája[szerkesztés]

A légyölő galóca (Amanita muscarita) gyakran választja nyírfák társaságát
Lapátos nyír-levéldarázs hernyói egy nyírfa levelén

A közönséges nyír lombkoronája szellős, nagy mennyiségű fényt enged eljutni a talajszintig. Ennek következtében mohák, fűfélék és virágos növények egész sorának ad otthont, amely a rovarokat is erre az élőhelyre csábítja. A nyírfaligetekben megbúvó virágos növények közé tartozik például a szártalan kankalin (Primula vulgaris), a nagyvirágú ibolya (Viola riviniana), az angol kékcsengő (Hyacinthoides non-scripta), a berki szellőrózsa (Anemone nemorosa), az erdei madársóska (Oxalis acetosella). A fás szárú cserjék közül a fekete áfonya (Vaccinium myrtillus), a a vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea).[19] Az itt élőhelyet találó madarak közé tartozik például az erdei pinty (Fringilla coelebs), az erdei pityer (Anthus trivialis), a fitiszfüzike (Phylloscopus trochilus), a fülemüle (Luscinia megarhynchos), az erdei szalonka (Scolopax rusticola), a vörösbegy (Erithacus rubecula), a zsezse (Acanthis flammea), illetve a zöld küllő (Picus viridis).

Ezen a fán gyakran megtelepedik a Mikorrhiza fajok közé sorolható légyölő galóca (Amanita muscaria), amellyel szimbiózisba lép. Különösen a tápanyagban szegény talajokon alakul ki ez a kapcsolat a nyírfák és a galócák között. A szintén a mikorhizza fajok közé tartozó barna érdestinóru (Leccinum scabrum) és a sárga rókagomba (Cantharellus cibarius) szintén gyakran választja tápanyagokban szegény talajokon a közönséges nyírfák társaságát. Erre a fáknak azért van szükségük, hogy a gombák által felszívott tápanyagokból táplálkozva könnyebbé tegyék maguk számára a növekedést a gyenge minőségű talajokon is.[20]

Kártevői, betegségei[szerkesztés]

A közönséges nyírfák ágait időnként megtámadja a Taphrina betulina nevű gombafaj, amely erőteljes hajtásnövekedést és hajtásdeformációt okoz ennél a fafajnál, amit boszorkányseprűnek nevez a népnyelv. Az idős fákat leggyakrabban a nyírfatapló (Piptoporus betulinus) támadja meg és a lehullott ágak igen rövid időn belül elkorhadnak az erdő talaján.

Számos molylepke és egyéb lepkefaj lárvái táplálkoznak a nyírfák leveleivel, illetve egyéb részeivel.[21] Németországban egy kutatás során a közönséges nyír és a molyhos nyír állományain közel 500 rovarfajt, 106 bogárfajt, 105 lepkefajt, továbbá 133 olyan rovarfajt fedeztek fel, amelyek kizárólag a nyírfákon és azokból élnek.[22] A telepített nyírfákat megtámadhatja egy lomkoronát elpusztító növénybetegség, a Melanconium betulinum. Ennek következtében a fertőzött, főleg telepített fák elpusztulnak. A vadon szaporodó fák jóval ellenállóbbak ezzel a megbetegedéssel szemben.[23] Az 1990-es és a 2000-es években a betegség a telepített nyírfaerdőket súlyosan érintette Skócia területén.[24] Az Amerikai Egyesült Államokban a természetes ellenséggel nem rendelkező bronz nyírfúró támadta meg a nyírfák állományait. A levéldarázs-alkatúak közé tartozó, a Brit-szigeteken főleg Anglia, Wales és Skócia területén élő lapátos nyír-levéldarázs Craesus septentrionalis hernyói egyebek mellett a nyírfák leveleivel is táplálkoznak.[25]

Az ágrák (Nectria ditissima) és a Nectria galligena a fák ágain és törzsein megjelenő, évelő, rákosódó seb. A nyírfák nektriás rákját mindkettő faj okozhatja. A levélbarnulás (Marssonina betula) Németországban fordul elő. Szabálytalan alakú, sötétbarna, sugaras foltokat okoz a fák levelein. A lisztharmat (Phyllactinia guttat) nyár végén támadja meg a fákat, főleg az alsó ágakon lévő leveleket. A levelek fonákján laza lisztharmat-bevonat képződik. Magyarországon ugyan nem ritka, ám csak a növekedési időszak kései időpontjában jelenik meg, ezért pusztítása nem számottevő. Előfordul még a Cseresznye levélsodródás vírus, a levélfoltosság (Discula betulin), a levélrozsda (Melampsoridium betulinum), valamint a hajtás- és ágelhalást okozó Myxosporium devastan is. Az Armillaria mellea a nyírfák gyökérzetét támadja meg. A Piptoporus betulinus (nyírtapló) és a Fomes fomentariu (bükktapló), valamint az Inonotus obliquu és a Chondrostereum purpureu a törzs sérülésein keresztül jut be a fa szövetei közé.[26]

Veszélyeztetettsége[szerkesztés]

A közönséges nyír Betula pendula a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a nem veszélyeztetett fajok közé tartozik. Bár a Betula oycowiensis korábban szerepelt a Vörös Listán, mint sérülékeny faj, ám napjainkban ezen egyedeket már a B. pendula subsp. pendula alfajhoz sorolják. A B. szaferi korábban a Vörös Listán, mint kihalt faj szerepelt, ám napjainkban a B. pendula egyik alakjaként tartják számon, melynek egyedei egy mutáns génváltozat miatt csekély növekedéssel, viszont jelentős magképződéssel bírnak.[15]

Felhasználása[szerkesztés]

Egy hagyományos guksi

Faanyaga a keményfák közé számít, mechanikai tulajdonságai a tölgyhöz hasonlóak, de annál kevésbé tartós.[27] Könnyen ég, szép hamut ad. Általában szaunák fűtésére ezt a fát használják. Kérgét papírpótlóként, tetőfedésre, kenuépítésre is használták.[28] Nagy éhínség idején emberek is fogyasztották. Erről ír például a híres finn író, Mika Waltari Mikael c. regényének legelején. Több díszfaként árult, nemesített fajtája van, pl. „Dalecarlica”, „Bíbor”, „Youngii”.

Fájának szövete finom, szórt likacsú, színe világossárga-fehér, időnként vöröses átmenettel. Lemezipari termékek alapanyagaként idompréselt széküléseket, sportszereket, ládákat, konténereket, autóbuszpadlókat, esetenként csöveket, parkettát gyártanak belőle. A bútoripar tömörfa bútorlapként, bútorlécként, parkettfrízként, illetve kefetestek, faszegek, különböző háztartási eszközök, illetve fatömegcikkek alapanyaga. Különböző dobozokat, tálakat és dísztárgyakat is készíthetnek nyírfa alapanyagból. Sport- és hangszerek, például gitárok készítéséhez is alkalmazzák fáját. A papírgyártás egyik nagyon fontos alapanyaga. Fájából az erdőkémiai üzemek ecetsavat, faszenet és metil-alkoholt is gyártanak. Európa északi részén a nyírfakérget a betonba is belekeverik, mivel növeli az anyag fagyállóságát és rugalmasságát. Fűtőértéke kiváló, az egyik legjobb minőségű kandallófa. A korszerű bútorgyártás egyik legfontosabb alapanyaga az európai kontinensen.[29]

Skandináviában a finn és a számi emberek régen nyírfából kifaragott, kivájt csészéket készítettek. Ezeknek a hagyományosan elkészített csészéknek, bögréknek a helyi neve a finnül kuksa, számi nyelven guksi.

Gyógyhatása[szerkesztés]

A levelet június-július folyamán gyűjtik. A levél flavonoidokat (kvercetin glikozidokat), nyomokban illóolajat (szeszkviterpén peroxidokat, triterpén származékokat), káliumsókat és aszkorbinsavat tartalmaz. A nyírfalevél teája kiváló vizelethajtó, vértisztító és gyulladáscsökkentő, de ismert görcsoldó és fertőtlenítő hatása is. Alkalmazzák enyhébb fertőzéses húgyúti megbetegedésekben, vesekő és vesehomok kialakulásának megelőzésére, reuma ellen. A népi gyógyászatban a fiatal fák nedvét vizelethajtásra használták. A fák megcsapolását a Nyírségben és Székelyföldön végezték jövedelemszerzési céllal. A nyírfa nedvének megcsapolása a viricselés. A fák nedvét vagy frissen fogyasztották, vagy ecetet, bort, sört készítettek belőle. A nyírfák nedvét tavasszal csapolták meg, amikor a fák szöveteiben már megindult a nedvességszállítás.[30] Hajszesz is készül a felhasználásával.

Képgaléria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A BIBIRCSES NYÍR (BETULA PENDULA). (Hozzáférés: 2019. november 29.)
  2. Katriina Anttila: Suomen kansallistunnukset (Finland's national emblems), 2005. (Hozzáférés: 2014. május 30.)
  3. A bibircses nyír (Betula pendula). (Hozzáférés: 2019. december 7.)
  4. Bibircses nyír (Betula pendula). (Hozzáférés: 2019. december 7.)
  5. Bernáth J.(szerk.). Gyógy- és aromanövények. Mezőgazda Kiadó, 214. o. (2000) 
  6. (2009. december 10.) „Silver birch (Betula pendula)”. EUFORGEN Technical guidelines for genetic conservation and use.  
  7. a b Vedel, Helge. Trees and Bushes. Methuen, 141–143. o. (1960). ISBN 978-0-416-61780-1 
  8. Rudi Beiser: Teák gyógynövényekből és gyümölcsökből. Gyűjtés, elkészítés és fogyasztás. Budapest, Sziget Könyvkiadó, 2013, 122. oldal. ISBN 978-615-5178-07-8
  9. Silver birch: Betula pendula'. Forestry Commission. (Hozzáférés: 2014. május 28.)
  10. European White Birch – Betula pendula'. USDA Forest Service, 2006. szeptember 1. (Hozzáférés: 2014. május 29.)
  11. (2003) „Lack of Evidence for Impact of the European White Birch, Betula pendula, on the Hydrology of Wainfleet Bog, Ontario”. Canadian Field-Naturalist 117 (3).  
  12. Bibircses nyír (Betula pendula). oee.hu. (Hozzáférés: 2019. december 7.)
  13. Hunt, D., ed. (1993). Betula. Proceedings of the IDS Betula Symposium 2–4 October 1992. p. 51. International Dendrology Society ISBN 0-9504544-5-1.
  14. a b 'Betula pendula Roth.. Plants of the World Online . Royal Botanical Gardens Kew. (Hozzáférés: 2018. október 28.)
  15. a b c Stritch, L., Shaw, K., Roy , S. & Wilson. (2014. december 10.). „Betula pendula”. The IUCN Red List of Threatened Species 2014, e.T62535A3115662. o, Kiadó: IUCN. DOI:10.2305/IUCN.UK.2014-3.RLTS.T62535A3115662.en.  
  16. Anderberg, Arne: 'Betula pendula Roth. Den virtuella floran. Naturhistoriska riksmuseet, 1999. október 14. (Hozzáférés: 2014. május 29.)
  17. (1996) „Proposal to reject the name Betula alba (Betulaceae)”. Taxon 45, 697–698. o. DOI:10.2307/1224262.  
  18. Shaw, K., Roy , S. & Wilson, B. (2016. december 10.). „Betula pendula subsp. pendula”. The IUCN Red List of Threatened Species 2014, e.T194831A2363997. o, Kiadó: IUCN. DOI:10.2305/IUCN.UK.2014-3.RLTS.T194831A2363997.en. (Hozzáférés ideje: 2018. október 28.)  
  19. Featherstone, Alan Watson: Silver birch, downy birch. Trees for Life. (Hozzáférés: 2014. május 28.)
  20. (1991) „Soil Fauna Increase Betula pendula Growth: Laboratory Experiments With Coniferous Forest Floor”. Ecology 72 (2), 665–671. o. DOI:10.2307/2937206.  
  21. HOSTS – a Database of the World's Lepidopteran Hostplants. Natural History Museum. (Hozzáférés: 2014. május 29.)
  22. (2001) „Species richness of insects and mites on trees: expanding Southwood”. Journal of Animal Ecology 70 (3), 491–504. o. DOI:10.1046/j.1365-2656.2001.00506.x.  
  23. Birch, downy (Betula pubescens). Woodland Trust. (Hozzáférés: 2016. május 10.)
  24. Dieback of birch. Forestry Commission. (Hozzáférés: 2016. május 10.)
  25. Craesus septentrionalis (Linnaeus, 1758). (Hozzáférés: 2019. december 6.)
  26. A bibircses nyír (Betula pendula) betegségei. erdeszetilapok.oszk.hu. (Hozzáférés: 2019. december 6.)
  27. Wood Species Database
  28. Rudi Beiser: Teák gyógynövényekből és gyümölcsökből. Gyűjtés, elkészítés és fogyasztás. Budapest, Sziget Könyvkiadó, 2013, 123. oldal. ISBN 978-615-5178-07-8
  29. Bibircses nyír (Betula pendula). oee.hu. (Hozzáférés: 2019. december 7.)
  30. Ehető, vadon termő növények és felhasználásuk a Kárpát-medencében élő magyarok körében néprajzi és etnobotanikai kutatások alapján. real.mtak.hu. [2015. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 8.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]