Légyölő galóca
 |
||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||
| Közönséges | ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Amanita muscaria (L.) Lam. (1783) |
||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Légyölő galóca témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Légyölő galóca témájú kategóriát. |
A légyölő galóca (Amanita muscaria) az osztatlan bazídiumú gombák (Homobasidiomycetes) osztályának a kalaposgombák (Agaricales) rendjébe, ezen belül a galócafélék (Amanitaceae) családjába tartozó faj. Mérgező gomba.
Tartalomjegyzék
Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Magyarországon Vas és Zala megyében gyakori, az északi országokban pedig olykor tömegesen terem. Az erdélyi hegyekben is nagyon gyakori, ott ma is használják légyirtásra. A légyölő galóca főleg hegyvidékeken él. Nyíresekben, savanyú talajokon gyakori, fenyvesekben és lomberdőkben is előfordul.
Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A légyölő galóca egész Európában a legismertebb gombák közé tartozik. Már messziről felismerhető szép piros vagy narancsszínű kalapjáról, amelyet többnyire fehér, pehelyszerű foltok borítanak. A lemezek mindvégig fehérek maradnak, sűrűn állnak, nincsenek a tönkhöz nőve. A tönk is fehér, nagy, karéjos, ernyedten lelógó gallérral.
A légyölő galóca júliustól októberig hozza termőtestjeit.
Élettani hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
| Légyölő galóca mikológiai jellemzői |
|||||||
|
|||||||
|
|||||||
|
|||||||
Méreganyagai az iboténsav, muszcimol, muszkarin, muszkazon és muszkaridin, amelyek az idegrendszerre hatnak. A mérgezés tünetei fogyasztás után 1/2 - 3 órával jelentkezek: félálomszerû, részeg állapot, hallucinációk, álmosság, szédülés, gyomor- és bélpanaszok, nyáladzás, izzadás, könnyezés, nagyobb adag elfogyasztása esetén delírium. Mivel más galócafajokkal ellentétben a légyölő galóca nem tartalmaz májkárosító amatoxinokat vagy phallotoxinokat, így a halálos mérgezés rendkívül ritka. A gomba elfogyasztása elsősorban gyermekek, vagy idős, legyengült emberek számára veszélyes. A becsült halálos adag egy egészséges ember számára körülbelül 15 kalap, azonban a mai orvosi ellátás mellett a halálos mérgezés esélye rendkívül kicsi – a mérgezés szinte minden esetben néhány óra alatt, komplikációk nélkül teljesen lezajlik.
A gombát papírra kenve légyölő anyagnak használták – innen ered a neve –, kis darabjait az északi népek sámánjai arra használták, hogy transzba essenek. Egyes feltételezések szerint az indiai Rigvédában szereplő rejtélyes ital, a szóma alkotórészéül is légyölő galóca szolgált, melyet megszárítottak, majd ghivel vagy tejjel dehidratálva kisajtoltak. Hérodotosz ír az amürgoszi szkítákról, akiket haumavarga (haoma-ivó) szakáknak nevez. A haoma egy révült állapotot előidéző ital volt, amelyet légyölő galócából készítettek.
Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993.
- http://www.erowid.org/plants/amanitas/amanitas_info7.shtml
