Légyölő galóca

Légyölő galóca
Természetvédelmi státusz
Közönséges
Rendszertani besorolás
Ország: Gombák (Fungi) Törzs: Bazídiumos gombák (Basidiomycota) Altörzs: Himeniális termőtestű gombák (Hymenomycotina) Osztály: Osztatlan bazídiumú gombák (Homobasidiomycetes) Alosztály: Termőréteges gombák (Hymenomycetes) Rend: Kalaposgombák (Agaricales) Család: Galócafélék (Amanitaceae) Nemzetség: Galócák (Amanita)
Tudományos név
Amanita muscaria
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Légyölő galóca témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Légyölő galóca témájú médiaállományokat. A Wikimédia Commons tartalmaz Légyölő galóca témájú kategóriát.

A légyölő galóca (Amanita muscaria) az osztatlan bazídiumú gombák (Homobasidiomycetes) osztályának a kalaposgombák (Agaricales) rendjébe, ezen belül a galócafélék (Amanitaceae) családjába tartozó faj. Mérgező gomba.

Elterjedése

Magyarországon Vas és Zala megyében gyakori, az északi országokban pedig olykor tömegesen terem. Az erdélyi hegyekben is nagyon gyakori, ott ma is használják légyirtásra. A légyölő galóca főleg hegyvidékeken él. Nyíresekben, savanyú talajokon gyakori, fenyvesekben és lomberdőkben is előfordul.

Megjelenése

A légyölő galóca egész Európában a legismertebb gombák közé tartozik. Már messziről felismerhető szép piros vagy narancsszínű kalapjáról, amelyet többnyire fehér, pehelyszerű foltok borítanak. A lemezek mindvégig fehérek maradnak, sűrűn állnak, nincsenek a tönkhöz nőve. A tönk is fehér, nagy, karéjos, ernyedten lelógó gallérral.

A légyölő galóca júliustól októberig hozza termőtestjeit.

Élettani hatása

Légyölő galóca mikológiai jellemzői

Étkezési érték: mérgező

Életmód Tráma Spórapor mikorrhizás lemezes fehér

Kalap Lemezek Tönk domború vagy lapos szabadon állók galléros és bocskoros

Méreganyagai az iboténsav, muszcimol, muszkarin, muszkazon és muszkaridin, amelyek az idegrendszerre hatnak. A mérgezés tünetei fogyasztás után 1/2 - 3 órával jelentkezek: félálomszerû, részeg állapot, hallucinációk, álmosság, szédülés, gyomor- és bélpanaszok, nyáladzás, izzadás, könnyezés, nagyobb adag elfogyasztása esetén delírium. Mivel más galócafajokkal ellentétben a légyölő galóca nem tartalmaz májkárosító amatoxinokat vagy phallotoxinokat, így a halálos mérgezés rendkívül ritka. A gomba elfogyasztása elsősorban gyermekek, vagy idős, legyengült emberek számára veszélyes. A becsült halálos adag egy egészséges ember számára körülbelül 15 kalap, azonban a mai orvosi ellátás mellett a halálos mérgezés esélye rendkívül kicsi – a mérgezés szinte minden esetben néhány óra alatt, komplikációk nélkül teljesen lezajlik.

A gombát papírra kenve légyölő anyagnak használták – innen ered a neve –, kis darabjait az északi népek sámánjai arra használták, hogy transzba essenek. Egyes feltételezések szerint az indiai Rigvédában szereplő rejtélyes ital, a szóma alkotórészéül is légyölő galóca szolgált, melyet megszárítottak, majd ghivel vagy tejjel dehidratálva kisajtoltak. Hérodotosz ír az amürgoszi szkítákról, akiket haumavarga (haoma-ivó) szakáknak nevez. A haoma egy révült állapotot előidéző ital volt, amelyet légyölő galócából készítettek.

Légyölő galóca két színváltozata az erdélyi Hargita hegységben

Források

• Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. [Budapest]: Officina Nova. 1993.
• http://www.erowid.org/plants/amanitas/amanitas_info7.shtml