Légyölő galóca
 |
||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Légyölő galóca, az archetipikus mérges gomba, az új-zélandi Wellingtonban
|
||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
| Közönséges | ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Amanita muscaria (L.) Lam. (1783) |
||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Légyölő galóca témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Légyölő galóca témájú médiaállományokat és Légyölő galóca témájú kategóriát. |
A légyölő galóca (Amanita muscaria) az osztatlan bazídiumú gombák (Homobasidiomycetes) osztályának a kalaposgombák (Agaricales) rendjébe, ezen belül a galócafélék (Amanitaceae) családjába tartozó faj. Mérgező gomba.
Tartalomjegyzék
Előfordulása[szerkesztés]
A légyölőgalóca az északi félgömb egyik gombafaja. Főleg a mérsékelt öveket kedveli. Az északi országokban olykor tömegesen terem. Az ember akaratlanul széthordta az egész világba, így a déli félgömbön is letelepedett. Magyarországon Vas és Zala megyékben gyakori. Az erdélyi hegyekben is nagyon gyakori, ott ma is használják légyirtásra. A légyölő galóca főleg hegyvidékeken terem. Nyíresekben, savanyú talajokon gyakori, fenyvesekben és lomberdőkben is előfordul.
Megjelenése[szerkesztés]
A légyölő galóca egész Európában a legismertebb gombák közé tartozik. Már messziről felismerhető szép piros vagy narancsszínű kalapjáról, amelyet többnyire fehér, pehelyszerű foltok borítanak. A lemezek mindvégig fehérek maradnak, sűrűn állnak, nincsenek a tönkhöz nőve. A tönk is fehér, nagy, karéjos, ernyedten lelógó gallérral.
A légyölő galóca júliustól októberig hozza termőtestjeit.
Élettani hatása[szerkesztés]
| Légyölő galóca mikológiai jellemzői |
|||||||
|
|||||||
|
|||||||
|
|||||||
Méreganyagai az iboténsav, muszcimol, muszkarin, muszkazon és muszkaridin, amelyek az idegrendszerre hatnak. A mérgezés tünetei fogyasztás után 1/2 - 3 órával jelentkeznek: félálomszerû, részeg állapot, hallucinációk, álmosság, szédülés, gyomor- és bélpanaszok, nyáladzás, izzadás, könnyezés, nagyobb adag elfogyasztása esetén delírium. Mivel más galócafajokkal ellentétben a légyölő galóca nem tartalmaz májkárosító amatoxinokat vagy phallotoxinokat, így a halálos mérgezés rendkívül ritka. A gomba elfogyasztása elsősorban gyermekek, vagy idős, legyengült emberek számára veszélyes. A becsült halálos adag egy egészséges ember számára körülbelül 15 kalap, azonban a mai orvosi ellátás mellett a halálos mérgezés esélye rendkívül kicsi – a mérgezés szinte minden esetben néhány óra alatt, komplikációk nélkül teljesen lezajlik.
A gombát papírra kenve légyölő anyagnak használták – innen ered a neve –, kis darabjait az északi népek sámánjai arra használták, hogy transzba essenek.
Az indiai Rigvédában szereplő hauma, avagy szóma révült állapotot előidéző ital volt, melyet vallási szertartás keretében készítettek és fogyasztottak. Alapanyagának mibenlétéről véget nem érő találgatások folynak: szeszes ital, csikófark, ginzeng, kender, légyölő galóca, varázsgyökér és a többi. A gomba termőtestét – mondják a szakavatottak – megszárították, majd ghivel vagy tejjel átitatva kisajtolták.
A Ferganai-medencében honos szkítákat a perzsák sakâ haumavargâ, azaz haumát fogyasztó szakák névvel illették. Görög forrásokban, pl. Hérodotosz művében a szóban forgó nép megszólítása amyrgioi sakai, lakóhelyük megnevezése pedig Amyrgion pedion, vagyis Amürgi-síkság. Egyelőre nem tisztázott, milyen kapcsolat van a nevezett nép és az említett bódító ital között.
Források[szerkesztés]
- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6
- Boyce, M. (2003): Haoma II. The Rituals. Haoma yields the essential ingredient for the parahaoma, the consecrated liquid prepared during the main act of worship, the Yasna, and its extensions, the Visperad and Vendidad. Encyclopedia Iranica 11: 662–667.
- Erowid, F. (2002): Myth Debunking: Amanita muscaria & Liver Damage. Erowid Extracts 3: 3.
- Gerstmeier, R. (1993): Nagy európai természetkalauz. Erdő, vízivilág, rét, falu és város, hegység, partvidék. Második kiadás. Budapest.
- Schmitt, R. (2003): Haumavargā, a term distinguishing one of the three groups of Sakā tribes, Sakā haumavargā, in some of the lists of the peoples in the Achaemenid royal inscriptions. Encyclopedia Iranica 12 (1): 63–64.
- Taillieu, D. (2003): Haoma I. Botany. Haoma is the Avestan name for a plant and its divinity, Mid. Pers. hōm, Sogd. xwm, Pers. and other living Iranian languages hōm, hūm and related forms. Encyclopedia Iranica 11 (6): 659–662.
- Tomaschek, W. (1894): Amyrgioi Sakai. Col. 2010–2011. In Wissowa, G. (Hrsg.): Paulys Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft. Neue Bearbeitung. Erster Band. Aal–Apollokrates. Zweiter Halbband. Alexandros–Apollokrates. Stuttgart.
