Jean-Baptiste Lamarck

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean-Baptiste Lamarck
Charles Thévenin festménye (1802/1803)
Charles Thévenin festménye (1802/1803)
Született Jean-Baptiste Pierre Antoine de Monet de Lamarck
1744. augusztus 1.[1][2][3][4][5]
Bazentin
Elhunyt 1829. december 18. (85 évesen)[1][2][4][5][6]
Párizs
Állampolgársága francia
Házastársa
  • Marie Anne Rosalie Delaporte ( – 1792. október 2.)
  • Charlotte Reverdy (1793. október 9. – )
  • Julie Mallet (1798. május 27. – 1819. augusztus 27.)
Gyermekei Auguste de Lamarck
Foglalkozása
Kitüntetései a francia Becsületrend lovagja
Halál okaheart attack
Sírhelye Montparnasse-i temető

Jean-Baptiste Lamarck aláírása
Jean-Baptiste Lamarck aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Baptiste Lamarck témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Jean-Baptiste Pierre Antoine de Monet, Chevalier de la Marck (Bazentin, 1744. augusztus 1.Párizs, 1829. december 18.) francia lovag, természettudós, akadémikus, Darwin előfutára az élővilág evolúciós magyarázatát illetően. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Lamarck”.

Élete[szerkesztés]

Báró apja papnak szánta, így tanulmányait egy amiens-i jezsuita iskolában folytatta. 17611769 közt katona volt. Leszerelése után orvosnak tanult, majd érdeklődése a botanika felé fordult, és Bernard de Jussieu tanítványa lett Párizsban.[7] 1779-ben a Francia Természettudományi Akadémia tagjává választották.[8] 1780 óta több növénygyűjtő utazást tett és a növénytan terén több nagyobb rendszertani munkát írt. 1792-ben a Jardin des plantes-ban az alsóbb rendű állatok tanának tanára lett és ez időtől kezdve a zoológia művelésére szentelte minden erejét és Système des animaux sans vertèbres (1809), valamint Histoire des animaux vertébrés (1815–22, 7 kötetben) műveivel, mely utóbbit Edwards Milne társaságában írta, jeles szisztematikusnak mutatta magát. Egy baleset következtében megrokkant. Háromszor özvegyült meg, élete végén megvakult.[7]

Munkássága[szerkesztés]

Ő különítette el először a gerincteleneket a gerincesektől, a tüskésbőrűeket a polipoktól, vetette meg az állatosztályok természetes elkülönítésének alapját. Elméleti munkái közül nevezetes a Philosophie zoologique (1809). Szakított a régi fajfogalommal és a fajok változatlanságáról szóló dogmával, és az állatvilág keletkezését lassú, fokozatos fejlődéssel magyarázta — emiatt őt tekinthetjük a származástan megalapítójának, és időnként a „francia Darwinnak” is nevezik.

Evolúciós elmélete azonban téves volt: úgy vélte, hogy az evolúció a környezet és az élőlény közös eredménye. Hitt a szerzett tulajdonságok öröklődésében: abban, hogy az élőlény a környezeti hatásokra válaszul kialakított vonásait átörökíti utódaira is. Lamarck nézetét kezdetben lelkesen fogadta a tudomány, főleg, miután Waddington ecetmuslicákkal végzett kísérleti azt látszólag alátámasztották. Waddington éterbe tette a muslicaembriókat, amitől azok korai életszakaszukban furcsa hátsó szárnyakat növesztettek. A hátsó szárnyaknak ez a különös rendellenessége a muslicák nyolc generációján át fennmaradt annak ellenére, hogy az utódokat már nem tette éterbe. Számos kutató további kísérletei alapján azonban Lamarck elképzelését el kellett vetni: a valós mechanizmust bő fél évszázaddal később Darwin és Wallace ismerte fel.

Lamarck evolúciós elképzelései a Szovjetunióban éledtek újjá, ahol Sztálin kedvenc áltudósa, Trofim Liszenko úgy vélte, hogy a növényvilágot is a kommunizmus eszméire lehet szoktatni.

Eszméinek valós újjáéledésére a 20. század második feléig kellett várni, amikor is kiderült, hogy azok sikerrel alkalmazhatók a társadalomtudományokban, a mémek fejlődésének leírására.[9]

Növénytani munkái[szerkesztés]

  • Flore française (Párizs, 1778, 3 kötet, újabb kiadása De Candolletól)
  • Extrait de la flore française (uo. 1795)
  • Histoire naturelle des végétaux (uo. 1802, 15 kötet)
  • Encyclopédie méthodique botanique (uo. 1783–1817, 13 kötet, egy atlasszal és 900 táblával)
  • De Candolle-lal Synopsis plantarum in Flora Gallica descriptarum (uo. 1806)[10]

Magyarul megjelent művei[szerkesztés]

  • A fajok átalakulása; ford. Haner Viktor; Fejér-Glattner Ny., Bp., 1914 (Darwin-könyvtár)
  • A természet fejlődése; vál., ford. Szász-Fejér Gyöngyi, bev., jegyz. Szász-Fejér János; Kriterion–Európa, Bukarest–Bp., 1986 (Téka)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b Brockhaus (német nyelven)
  5. a b Gran Enciclopèdia Catalana (katalán nyelven). Grup Enciclopèdia
  6. GeneaStar
  7. a b Múlt-kor történelmi portál. (Hozzáférés: 2009. december 17.)
  8. Az angol wikipédia Lamarck szócikke. (Hozzáférés: 2009. december 17.)
  9. ifjabb Marosán György: Gének, mémek és a társadalmi evolúció
  10. V. ö. Claus, L. als Begründer d. Descendenzlehre (Bécs, 1888)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]