Hegyes badargomba

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Hegyes badargomba
Psilocybe semilanceata group.JPG
Rendszertani besorolás
Ország: Gombák
Törzs: Bazídiumos gombák
Osztály: Osztatlan bazídiumú gombák
Rend: Kalaposgombák
Család: Harmatgombafélék
Nemzetség: Psilocybe
Tudományos név
Psilocybe semilanceata
(Fr.) P. Kumm.
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Hegyes badargomba témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hegyes badargomba témájú médiaállományokat és Hegyes badargomba témájú kategóriát.

A hegyes badargomba (Psilocybe semilanceata) a harmatgombafélék családjába tartozó, a mérsékelt égövön honos gombafaj, amely pszichoaktív hatású pszilocibint tartalmaz. Birtoklása, termesztése a legtöbb országban illegális.

Megjelenése[szerkesztés]

Norvégiában gyűjtött példányok
Hegyes badargomba
mikológiai jellemzői
Étkezési érték:
pszichedelikus
Tox Psychedelic icon.svg
Életmód
Tráma
Spórapor
Saprotrophic ecology icon.png
szaprotróf
Gills icon.png
lemezes
Blackish-brown spore print icon.png
feketésbarna
Kalap
Lemezek
Tönk
Campanulate cap icon.svg
harang alakú
Conical cap icon.svg
vagy kúpos
Adnexed gills icon2.svg
felkanyarodók
Bare stipe icon.svg
csupasz

A hegyes badargomba kalapjának átmérője 0,5-2,5 cm, magassága 0,6-2,2 cm. Alakja a meredeken kúpostól a harangformáig változhat, igen gyakran egy jól kivehető csúccsal a közepén. A fiatal és idős gomba kalapformája nem különbözik jelentősen. Pereme kezdetben befelé hajlik, majd kiegyenesedik, sőt az idős gomba esetében kifelé hajolhat. Színe függ a nedvességtől; nedvesen okkerszínű-halványbarnától egészen gesztenyebarnáig terjedhet a színezete. Közepe sötétebb és esetenként zöldes-kékes árnyalat is megfigyelhető rajta. A nedves gombakalapon hosszanti bordák láthatóak, amelyek megfelelnek a lemezek elhelyezkedésének. A száraz gomba jóval halványabb, sárgás-világosbarna színű.[1] A nedves gomba egy vékony felszíni zselatinszerű réteg miatt ragadós; a réteg megfigyelhető, ha a kalapot kettétörjük és az egyik részt óvatosan hátrahúzzuk. A kiszáradó gombán a réteg kifehéredik és nem húzható le a kalapról.[2] Húsa vékony, színe a kalap színével megegyezik. Szaga és íze lisztes. Sérülésre elkékül, néha az idős gomba magától is kékes színű lesz.[1]

A gombának 15-27 közepesen sűrűn álló, felkanyarodó, a tönkhöz alig hozzánövő lemeze van. Színük kezdetben halványbarna, a spórák érésével sötétszürke-lilásbarnává válnak.

Karcsú tönkje 4,5–14 cm magas és 0,1-0,35 cm vastag. Alakja hengeres, töve felé kissé vastagodik.[1] A fiatal gombán vékony, pókhálószerű, kalapszélt és a tönköt összekötő részleges burok figyelhető meg, amely néha gallérzónát hagy maga után a tönkön.[3]

Spórapora sötét vöröses- vagy lilásbarna. Mikroszkóppal megfigyelhető, hogy spórái oldalról megnyúltak, elölről megnyúltak vagy oválisak. Méretük 10,5–15 x 6,5–8,5 mikrométer. A termőtest 20-31 x 5-9 mikrométeres bazídiumaiban négy spóra érik.

Spórapora
Spórapora
Spórái mikroszkóp alatt
Spórái mikroszkóp alatt

Hasonló fajok[szerkesztés]

Európában a közeli rokon Psilocybe strictipes-szel lehet összetéveszteni, amelynek nincs kiemelkedő csúcs a kalapján. Mexikóban él a hasonló külsejű P. mexicana, Thaiföldön pedig a P. samuiensis. Észak-Amerikában honos (illetve egyetlen lelőhelyről Finnországból is ismert) a P. pelliculosa, amelyet csak kisebb spórái alapján, mikroszkóppal lehet megkülönböztetni a hegyes badargombától.[4]

A komolyabban mérgező gombék közül a muszkarintartalmú selymes susulykával (Inocybe geophylla) téveszthető össze,[5] amelynek kalapja fehéres színű, selymes felszínű, lemezei sárgásbarna-halványszürkék, spórapora pedig sárgásbarna.[6]

Elterjedése[szerkesztés]

A hegyes badargomba nemzetségének legelterjedtebb tagja. Európában és Észak-Amerikában őshonos, ezen belül Európában megtalálható Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Csehországban, Dániában, Észtországban, a Feröer-szigeteken, Finnországban, Franciaországban, Grúziában, Görögországban, Hollandiában, Izlandon, Írországban, Lengyelországban, Litvániában, Magyarországon, Nagy-Britanniában, Németországban, Norvégiában, Olaszországban, Oroszországban, Spanyolországban, Svájcban, Svédországban és Szlovákiában.[7] Más források szerint Magyarországról hiányzik.[8] Morfológiai és genetikai szinten nincs jelentős különbség a spanyol és skóciai populációk között.[9]

Észak-Amerikában Kanada keleti és nyugati részein egyaránt megtalálható (British Columbia, New Brunswick, Új-Fundland, Nova Scotia, Prince Edward-sziget, Ontario és Quebec)[7] Az Egyesült Államokban a csendes-óceáni partvidék északi részén a leggyakoribb.[3] Dél-Amerikában megtalálták Chilében, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is, ahová minden valószínűség szerint behurcolták.[9][10]

Életmódja[szerkesztés]

A hegyes badargomba füves réteken nő

A hegyes badargomba magányosan vagy csoportosan nő a tápanyagban gazdag, savanyú talajon,[3][11][12][13] jellemzően füves területeken (réteken, tisztásokon, sok esetben legelőkön, amelyeket bőven megtrágyáztak a legelésző tehenek vagy juhok.[3] A kubai badargombával ellentétben közvetlenül a trágyán nem vagy csak ritkán nő.[13]

Néhány más, réteken élő gombához hasonlóan szkleróciumokat képezhet, olyan tápanyagraktározó képződményt, amely némi védelmet jelent a tüzek és egyéb természeti katasztrófák ellen.[14]

Szaprofiton, vagyis a létfenntartáshoz szükséges tápanyagokat szerves anyagok lebontásával nyeri.[15][16] Nedves réteken a sások bomló gyökérmaradványain él.[17][18] Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy képes akadályozni a gyökérrothadást okozó Phytophthora cinnamomi penész növekedését a talajban.[19] A hatás feltehetően két fenolszerű vegyület kibocsátásának köszönhető, amellyel a gomba visszaszorítja versenytársait.[20] Szintén laboratóriumi körülmények között képes volt gátolni a meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus szaporodását is, de ennek biokémiai háttere nem ismert.[21]

Pszichoaktív felhasználása[szerkesztés]

Pszilocibin
Szárított badargomba

Az első, megbízhatóan dokumentált hegyes badargomba-mérgezésre 1799-ben került sor, amikor egy angol család a londoni Green Parkban szedett gombát fogyasztotta el. Augustus Everard Brande gyógyszerész leírása szerint az apa és négy gyermeke tipikus Psilocybe-mérgezést szenvedett el, kitágult pupillákat, kontrollálatlan nevetést és delíriumot tapasztaltak.[22]

Az 1960-as évek elején a svájci Albert Hofmann — aki az LSD-t szintetizálta - analizálta a hegyes badargombát és papírkromatográfia segítségével megállapította, hogy száraz súlya 0,25%-ának megfelelő pszilocibint tartalmaz. 1963-as publikációja volt az első amely Európában őshonos gomba pszilocibin-tartalmáról számolt be; korábban hasonló aktivitású gombákat csak Mexikóból, Ázsiából és Észak-Amerikából ismertek.[12] 1965-ben már találtak is hegyes badargombát kanadai egyetemistáktól elkobzott "varázsgomba" között, vagyis megkezdődött "rekreációs" felhasználása.[23] 1977-ben kimutatták, hogy pszilocibin mellett hasonló szerkezetű baeocisztint is tartalmaz.[24]

A későbbi vizsgálatok 0,2-2,37% közötti pszilocibin-tartalmat találtak (utóbbi a legmagasabb hasonló érték valamennyi gombafaj között). A pszichoaktív hatóanyag viszonylag stabil, 115 éves herbáriumi példányokból is kimutatható, bár idővel fokozatosan csökken.[25]

A hegyes badargomba fogyasztása általában a vizuális szín-, mélység- és alakérzékelés torzulásával jár és élénk hallucinációkat okoz. A hatás az LSD-éhez hasonlítható, bár annál enyhébb.[26] A mellékhatások közé tartozik a pupillák kitágulása, szívdobogás, kellemetlen közérzet, túlérzékeny reflexek. A tapasztalt hallucináció nagy mértékben függ a fogyasztó személyiségétől, különböző emberek nagyon különböző hatásokat észleltek.[27] Néhány esetben a "varázsgomba" fogyasztásának súlyos következményei voltak, különösen nagy adagok és hosszú ideig tartó fogyasztás esetén. 1998-ban egy lengyel fiatal szíve egy hónapnyi rendszeres fogyasztás után Wolff-Parkinson-White szindróma tüneteit és aritmiát mutatott, végül miokardiális infarktust szenvedett.[28] A gombafogyasztás másik kockázata, hogy összetévesztik, más mérgező fajokkal. Egy osztrák férfi narancsvörös pókhálósgombát (Cortinarius rubellus) evett hegyes badargomba helyett és végül vesetranszplantációra szorult.[29]

A pszilocibin-tartalmú anyagok - így a hegyes badargomba - birtoklása a világ legtöbb országában, így Magyarországon is, illegális, rájuk a pszichoaktív anyagokra vonatkozó jogszabályok érvényesek.

Taxonómiája[szerkesztés]

A fajt elsőként Elias Magnus Fries írta le Agaricus semilanceatus néven 1838-ban megjelent Epicrisis Systematis Mycologici c. művében.[30] 1871-ben Paul Kummer áthelyezte a Psilocybe nemzetségbe, amikor Fries számos Agaricus-alcsoportját genus-szintre emelte.[31] A Panaeolus semilanceatus szintén erre a fajra vonatkozik; ezt Jakob Emanuel Lange használta az 1930-as években megjelent publikációiban.[32][33] A P. semilanceata egyes korábbi variációit ma már Psilocybe strictipes-ként külön fajba sorolják:[34] ilyen a Pier Andrea Saccardo által 1887-ben leírt caerulescens változat (eredeti nevén Agaricus semilanceatus var. coerulescens),[35] a Rolf Singer által 1969-ben leírt microspora,[36] és a Marcel Bon által 1985-ben leírt obtusata.[37]

A 2000-es években több molekuláris genetikai vizsgálat fényt derített arra, hogy a Psilocybe nemzetség polifiletikus,[38][39][40] és javasolták kettébontását egy kékülő, hallucinogén és a nem-kékülő, nem-hallucinogén fajcsoportra. A genus típusfaja ekkor az utóbbi csoportba tartozó Psilocybe montana volt, így elvben ennek kellett volna továbbvinnie a régi nevet. A Psilocybe elnevezés viszont ekkor már széleskörűen ismert volt a drogok iránt érdeklődő társadalmi csoportokban, beleértve ebbe a vonatkozó törvényeket és azt betartató szervezeteket is; ezért a nemzetség típusfajává a P. semilanceatát választották 2009-ben. A nem-kékülő, nem-hallucinogén csoport a Deconica genusnevet kapta.[41]

A Psilocybe név az ógörög pszilósz (sima, csupasz) és bizánci görög kubé(fej) szavakból tevődik össze. A semilancolata latin eredetű, jelentés "félig lándzsaszerű".[42]

Források[szerkesztés]

  1. a b c Flora Agaricina Neerlandica. Boca Raton, Florida: CRC Press, 45. o. (1995). ISBN 90-5410-616-6 
  2. Harris B.. Growing Wild Mushrooms: A Complete Guide to Cultivating Edible and Hallucinogenic Mushrooms. Berkeley, California: Ronin Publishing, 83. o. (2003). ISBN 1-57951-066-3 
  3. a b c d Stamets (1996), pp. 142–45.
  4. (1976) „Psychotropic mycoflora of Washington, Idaho, Oregon, California and British Columbia”. Mycologia 68 (6), 1267–72. o. DOI:10.2307/3758763.  
  5. Bresinsky and Besl (1989), pp. 115–16.
  6. Poisonous Mushrooms of the Northern United States and Canada. Ottawa, Canada: Fitzhenry & Whiteside in cooperation with Agriculture Canada, 149. o. (1985). ISBN 978-0-88902-977-4 
  7. a b (1998) „A worldwide geographical distribution of the neurotropic fungi, an analysis and discussion” (PDF). Annali del Museo civico di Rovereto 14, 198–280. o.  
  8. Hegyes badargomba - Psilocybe semilanceata Miskolci Gombász Egyesület
  9. a b (2003) „A sequestrate Psilocybe from Scotland”. Botanical Journal of Scotland 55 (2), 245–57. o. DOI:10.1080/03746600308685009. ISSN 1359-4869.  
  10. (1995) „The genus Psilocybe (Agaricales) in New Zealand” (PDF). New Zealand Journal of Botany 33, 379–88. o. DOI:10.1080/0028825X.1995.10412964.  
  11. Guzman (1983), p. 361.
  12. a b (1963) „Phytochimie – présence de la psilocybine dans une espèce européenne d'agaric, le Psilocybe semilanceata Fr.” (French nyelven). Comptes rendus hebdomadaires des séances de l'Académie des sciences 257 (1), 10–12. o.  
  13. a b Gartz (1997), p. 21.
  14. Stamets (1996), p. 24.
  15. Guzman (1983), p. 22.
  16. Stamets (1996), p. 16.
  17. Høiland K. (1978). „The genus Psilocybe in Norway”. Norwegian Journal of Botany 25 (2), 111–22. o.  
  18. (1990) „Colonization by Psilocybe semilanceata of roots of grassland flora”. Mycological Research 94 (1), 49–56. o. DOI:10.1016/S0953-7562(09)81263-X.  
  19. Microbial suppression of Phytophthora cinnamoni, Phytophthora: Symposium of the British Mycological Society, the British Society for Plant Pathology, and the Society of Irish Plant Pathologists held at Trinity College, Dublin, September 1989. Cambridge, England: Published for the British Mycological Society by Cambridge University Press, 387. o. (1991). ISBN 0-521-40080-5 
  20. (1989) „Interactions between Psilocybe semilanceata and fungi of its habitat”. Mycological Research 93 (4), 554–56. o. DOI:10.1016/S0953-7562(89)80054-1.  
  21. (2000) „Screening of basidiomycetes for antimicrobial activities”. Antonie van Leeuwenhoek 78 (2), 129–39. o. DOI:10.1023/A:1026552024021. PMID 11204765.  
  22. Brande E. (1799). „Mr. E. Brande, on a poisonous species of Agaric”. The Medical and Physical Journal: Containing the Earliest Information on Subjects of Medicine, Surgery, Pharmacy, Chemistry and Natural History 3, 41–44. o.  
  23. Metzner R.. Sacred Mushroom of Visions: Teonanácatl: A Sourcebook on the Psilocybin Mushroom, 2nd, Rochester, Vermont: Park Street Press (2005). ISBN 1-59477-044-1 
  24. (1977) „Baeocystin in Psilocybe semilanceata”. Journal of Pharmaceutical Sciences 66 (1), 113–14. o. DOI:10.1002/jps.2600660130.  
  25. (1987) „The occurrence of psilocybin and psilocin in Finnish fungi”. Journal of Natural Products 50 (4), 741–44. o. DOI:10.1021/np50052a030. PMID 3430170.  
  26. (1978) „Abuse of indigenous psilocybin mushrooms: a new fashion and some psychiatric complications”. British Journal of Psychiatry 132, 602–604. o. DOI:10.1192/bjp.132.6.602. PMID 566144.  
  27. (1981) „Clinical toxicology of 'magic mushroom' ingestion”. Postgraduate Medical Journal 57 (67), 543–45. o. DOI:10.1136/pgmj.57.671.543. PMID 7199140.  
  28. (1998) „Psilocybin mushroom (Psilocybe semilanceata) intoxication with myocardial infarction”. Journal of Toxicology: Clinical Toxicology 36 (1–2), 47–49. o. DOI:10.3109/15563659809162584. PMID 9541042.  
  29. (1996) „Magic mushrooms: hopes for a 'cheap high' resulting in end-stage renal failure”. Nephrology, Dialysis, Transplantation 11 (11), 2324–27. o. DOI:10.1093/oxfordjournals.ndt.a027160. PMID 8941602.  
  30. Fries EM. Epicrisis Systematis Mycologici: Seu Synopsis Hymenomycetum (Latin nyelven). Uppsala, Sweden: Typographia Academica, 231. o. (1838) 
  31. Kummer P.. Der Führer in die Pilzkunde, 1st (German nyelven), Zerbst, Germany: C. Luppe, 71. o. (1871) 
  32. Lange JE (1936). „Studies in the Agarics of Denmark, Part XI. Psathyra, Panaeolus, Psilocybe, Gomphidius, Phylloporus, Cantharellus, Schizophyllum”. Dansk botanisk Arkiv 9 (1), 1–46. o.  
  33. Lange JE. Flora Agaricina Danica. Copenhagen, Denmark: Danish Botanical Society, 84. o. (1939) 
  34. 'Psilocybe strictipes Singer & A.H. Sm. 1958. MycoBank. International Mycological Association. (Hozzáférés: 2010. november 19.)
  35. Saccardo PA. Sylloge Hymenomycetum, Vol. I. Agaricineæ. Padua, Italy, 1051. o. (1887) 
  36. Singer R. (1969). „Mycoflora australis”. Beihefte zur Nova Hedwigia 29, 247. o.  
  37. Bon M. (1985). „Novitates – Validations de taxons” (French nyelven). Documents Mycologiques 16 (61), 46. o.  
  38. (2002) „One hundred and seventeen clades of euagarics”. Molecular Phylogenetics and Evolution 23 (3), 357–400. o. DOI:10.1016/S1055-7903(02)00027-1. PMID 12099793.  
  39. (2004) „Forensic analysis of hallucinogenic fungi: a DNA-based approach”. Forensic Science International 140 (2–3), 147–57. o. DOI:10.1016/j.forsciint.2003.11.022. PMID 15036436.  
  40. (2006) „Major clades of Agaricales: a multilocus phylogenetic overview” (PDF). Mycologia 98 (6), 982–95. o. DOI:10.3852/mycologia.98.6.982. PMID 17486974.  
  41. Norvell L. (2009). „Report of the Nomenclature Committee for Fungi: 15” (PDF). Mycotaxon 110, 487–92. o. [2012. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.5248/110.487.  
  42. An Introduction to Mycology. Columbia, Missouri: South Asia Books, 540. o. (1990). ISBN 81-224-0089-2 

Ez a szócikk részben vagy egészben a Psilocybe semilanceata című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.