Keskenylevelű ezüstfa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Infobox info icon.svg
Keskenylevelű ezüstfa
Elaeagnus-angustifolia-habit.JPG
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Rózsavirágúak (Rosales)
Család: Ezüstfafélék (Elaeagnaceae)
Nemzetség: Elaeagnus
Faj: E. angustifolia
Tudományos név
Elaeagnus angustifolia
L.
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Keskenylevelű ezüstfa témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Keskenylevelű ezüstfa témájú médiaállományokat és Keskenylevelű ezüstfa témájú kategóriát.

A keskenylevelű ezüstfa, ezüstfűz vagy olajfűz (Elaeagnus angustifolia) kis-ázsiai eredetű fa, vagy cserje. Ágai tövisesek, a hajtások, levelek és a termések ezüstös csillámszőrökkel borítottak. Nagy tűrőképességű faj, amely rossz talajokon, például szikeseken, városi körülmények között parkokban is tenyészik. A Duna–Tisza közén egyes helyeken olajfának[1] is nevezik, annak ellenére, hogy nem az olajfa (Olea) nemzetségbe tartozik. Az ezüstfűz elnevezés szintén nem keverendő össze az ezüstös fűzzel (fehér fűz) (Salix alba), aminek a kérgéből kivont szalicilsavból az aszpirint állítják elő.[2]

Jellemzői[szerkesztés]

Keskenylevelű ezüstfa termése
Keskenylevelű ezüstfa levele és érett termése

Kezdetben gyors növekedésű, nagy cserje, ami idővel 5-15 méter magas, gyakran ferde törzsű fává fejlődik. Az alacsonyabb példányok néha gyökérsarjakkal terjednek. Apró, bódító illatú sárga virágai a levelek hónaljában május-júniusban nyílnak. Termése ezüstös, majd idővel kissé megbarnuló, lisztes húsú csontár. Ágrendszere lazán szétálló, idős korban ívesen szétterülő. Kérge sötétbarna, puha, rostosan felrepedező, hosszú lemezekben leváló. A fejlett hónaljrügyeket viselő hosszú hajtásokon a következő évben korlátolt növekedésű törpehajtások képződnek, a lombozat jelentős részét ezek hordozzák. A fiatal hajtások ezüstösek, 1–5 cm hosszú, egyszerű, hajtáseredetű töviseket hordoznak. Az idősebb hajtások kopaszak, fényesek zöldesbarnák, majd vörösesbarnák. A hosszú hajtások rügyei tojásdadok, tompa csúcsúak, 4-7 ezüstszürke rügypikkellyel, a rövid hajtások rügyei aprók, kevés pikkelyűek. Levelei lándzsásak, 3–8 cm hosszúak, alsó 1/3-ban a legszélesebbek, ék vállúak, tompa csúcsúak, ép szélűek, felül zöldek, alul ezüstfehérek. Májusban nyíló illatos, sárgás virágai a törpe hajtások levélhónaljaiban 1-3-asával nyílnak. Termése tojásdad, 1-1,6 cm hosszú csontár (valójában álcsontár, mivel nem csak a termőből alakul ki[3]). Kezdetben szürke, pikkelyszőrös, érés után kopaszodó, sárgásbarna, ehető, lisztes állományú, a csontáron 8 hosszanti sáv található. A termés érés után a fán marad, a madarak (pl. a fenyőrigó) a téli hónapokban szívesen fogyasztják, magjait (az emésztőrendszerükön áthaladva) sokfelé elhullatják.

Elterjedése[szerkesztés]

Hazája a Földközi-tenger környékétől Mongóliáig terjed. Magyarországon parkokba, erdősávokba korábban tömegesen ültették. Erősen fényigényes, egyébként jóformán mindent kibír: a sovány, száraz, homokos vagy köves talajt, az erős sziket, a szennyezett levegőt. Síkvidéki területeinken erősen terjedő, inváziós faj. Nemzeti parkjainkban a természetes vegetációt veszélyezteti, ezért visszaszorítására komoly erőfeszítések folynak.

Hatóanyagai[szerkesztés]

Drogja (Elaeagnin) alkaloidát tartalmaz.[forrás?] Áltermésében C-vitamin van, de fogyasztásra alkalmatlan.[3]

Gyógyhatásai[szerkesztés]

Magas vérnyomás elleni tea készül a leveleiből, de nem forrázva, hanem áztatással langyos vízben 6-8 órán keresztül.[forrás?]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://epa.oszk.hu/01600/01609/00041/pdf/MFME_EPA01609_1998_neprajzi2_047-074.pdf
  2. N. Vermeulen. Gyógynövények enciklopédiája, ford. Dr. Almási A., Hazenauer Z., Illés B., az eredeti Hollandiában jelent meg, Budapest: Ventus Libro, 257. o. [1998] (2005). ISBN 963 9546 30 5 
  3. ^ a b Dános Béla: Farmakobotanika. 3. jav. kiad. Budapest: Argumentum. 2006. 250. o. ISBN 963 446 204 9  

Források[szerkesztés]

  • Rápóti Jenő, Romváry Vilmos: Gyógyító növények (Medicina, 1987)
  • Dr. Nagy Béla (szerk.): Díszfák, díszcserjék termesztése és felhasználása – kertészeti dendrologia (Mezőgazdasági, 1980) ISBN 9632300874

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Keskenylevelű ezüstfa témájú médiaállományokat.