Szerkesztő:Karmela/Alapformák listája 2016-05-24

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

Ezen a lapon összegyűjtöttem az egyértelműsítő lapokat (Kategória:Egyértelműsítő lapok). (Eszköz: AWB: Category:Egyértelműsítő lapok. A gyűjtések eszköze általában is az AWB volt.)

Ennek során feltűnt, hogy az {{egyért-redir}} sablon is besorol az egyértelműsítő lapok közé, nem csak az {{egyért}} (ennek okát nem ismerem). Mindenesetre figyelmen kívül hagytam azt a 218 lapját a Kategória:Egyértelműsítő lapok-nak, amelyeknek a végén nincs ott az „(egyértelműsítő lap)” toldalék. (Eszköz: Notepad++) Maradt 6727 cím.

A többi lapból kinyertem az alapformát, azaz elhagytam az „(egyértelműsítő lap)” toldalékot (ugyancsak a Notepad++ segítségével).

Az eredményt 25 csoportra osztottam fel kezdőbetű szerint abban a sorrendben, ahogy azt az AWB rendezése hozta, lásd a tartalomjegyzéket lejjebb. Némelyik szakaszba beírtam, hogy hány link mutat ezekre az alapformákra, ugyanis alapformára mutató linkek megléte karbantartási igényt mutat. A karbantartás során az alapformájú hivatkozások egyértelműsítő kiegészítést kapnak (például [[Bárka]] helyett [[Bárka (folyóirat)|Bárka]] vagy [[Bárka (hajótípus)|Bárka]]). Legelőször a sablonokon szereplő hivatkozásokat célszerű ilyen módon javítani, a sablonok ugyanis eltorzítanak minden gyűjtést.

A sablonok javításáig nincs is sok értelme a számlálásoknak! Két javítandóról tudok, Sablon:Naprendszer és a Sablon:Szaturnusz (rajtuk a Nap és a Szaturnusz alapformák), de lehet, hogy vannak más hasonlók is. A csillagászati sablonok rendkívül nagyszámú cikkben szerepelnek.

Az alapformára mutató linkek javítása a cikkekben esetenkénti döntést kíván. Bottal segíthető munka, a bot (vagy az AWB) feladata az illető helyek megtalálása a cikkekben, a lehetőségek felajánlása és hogy megkönnyítse a szerkesztést, a mentést és a következő cikkre való továbblépést. Ilyenkor szokott kiderülni, hogy hány helyen kéne máshova a link, és nem a vélt vagy valós főjelentésre.

Zöld linkek rózsaszín háttérrel

A rózsaszín hátterű zöld linkek az illető egyértelműsítő lapra vezetnek (ez általában jó is így).

Zöld linkek nem-rózsaszín háttérrel

A nem-rózsaszín hátterű zöld linkek nem egyértelműsítő lapra, hanem egy cikkre mutatnak. Ez ritka esetben jó is lehet (ha elfogadottan főjelentésről van szó), gyakoribb azonban, hogy a cikk átnevezésekor egyszerűen elfelejtődött a keletkezett átirányítás helyesbítése. Így általában át kell alakítani ezeket a linkeket úgy, hogy az egyértelműsítő lapra mutassanak.

A 355 átirányítás listája: /Alapformájú átirányítások sima cikkre

Kék linkek

A listában szereplő kék linkek olyan cikkek, amelyeknek a címe maga az alapforma, ezért ezeket a címeket ki kell egészíteni egyértelműsítő toldalékkal. Az átnevezéskor keletkező átirányítást általában módosítani kell úgy, hogy az egyértelműsítő lapra mutasson. Az átirányítás esetenként mutathat továbbra is a cikkre, olyankor ugyanis, ha az egy elfogadott főjelentés.

Az átirányítás létrehozása után az alapformára mutató linkeket javítani kell az egyértelműsítő lapon és a cikkekben, ki kell őket egészíteni egyértelműsítő toldalékkal. A linkek javítása (többnyire bottal segített) egyenkénti választás az egyértelműsítő lapon szereplő cikkek közül úgy, hogy a link megfeleljen a szövegkörnyezetnek. Ilyenkor szokott kiderülni, hogy hány helyen kéne máshova mutatnia a linknek, és nem a vélt vagy valós főjelentésre.

Az érintett 611 lap: /Alapformájú címek

Kék zsákutcák

Ha egy cikk címe az alapformával megegyező, akkor az lenne a minimum, hogy legyen rajta olyan sablon ({{hasonló}}, {{egyért2}} stb), ami a megfelelő egyértelműsítő lap létezésére figyelmezteti és az odajutásban segíti az olvasót. Erről a 240 lapról azonban hiányzik a link egyértelműsítő lapra: /Kék zsákutcák.


Piros linkek

A piros linkek hiányzó átirányító lapot mutatnak, ezeket létre kell hozni úgy, hogy az egyértelműsítő lapra vezessenek.

A 237 lap listája külön: /Hiányzó átirányítások.

Az alapformájú lapok teljes listája (fő névtér)[szerkesztés]

$, 0-9[szerkesztés]

  1. $
  2. 0-s villamos
  3. 1-es busz
  4. 1-es metró
  5. 1-es villamos
  6. 1. deild
  7. 10 dolog, amit utálok benned
  8. 10-es busz
  9. 10-es metró
  10. 10-es villamos
  11. 100%
  12. 101
  13. 101 kiskutya
  14. 101-es busz
  15. 102-es busz
  16. 103-as busz
  17. 104-es busz
  18. 105-ös busz
  19. 106-os busz
  20. 107-es busz
  21. 108-as busz
  22. 109-es busz
  23. 11-es
  24. 11-es busz
  25. 11-es villamos
  26. 110-es busz
  27. 111-es busz
  28. 112-es busz
  29. 113-as busz
  30. 114-es busz
  31. 115-ös busz
  32. 116-os busz
  33. 12 majom
  34. 12 pont
  35. 12-es busz
  36. 12-es villamos
  37. 120-as busz
  38. 121-es busz
  39. 122-es busz
  40. 123-as busz
  41. 124-es busz
  42. 125-ös busz
  43. 126-os busz
  44. 13
  45. 13-as busz
  46. 13-as villamos
  47. 130-as busz
  48. 132-es busz
  49. 133-as busz
  50. 136-os busz
  51. 14-es busz
  52. 14-es metró
  53. 14-es villamos
  54. 140-es busz
  55. 141-es busz
  56. 142-es busz
  57. 146-os busz
  58. 148-as busz
  59. 15-ös busz
  60. 15-ös villamos
  61. 150-es busz
  62. 154-es busz
  63. 155-ös busz
  64. 158-as busz
  65. 16-os busz
  66. 16-os villamos
  67. 160-as busz
  68. 161-es busz
  69. 162-es busz
  70. 17-es busz
  71. 17-es villamos
  72. 170-es busz
  73. 171-es busz
  74. 172-es busz
  75. 173-as busz
  76. 18-as busz
  77. 18-as villamos
  78. 1838-as árvíz
  79. 184-es busz
  80. 188-as busz
  81. 19-es busz
  82. 19-es villamos
  83. 1911
  84. 1913
  85. 1920
  86. 1959-es Copa América
  87. 1984
  88. 2-es busz
  89. 2-es metró
  90. 2-es villamos
  91. 2. deild
  92. 20-as busz
  93. 20-as villamos
  94. 20. század
  95. 2000
  96. 2000-es sakkvilágbajnokság
  97. 2004-es sakkvilágbajnokság
  98. 206-os busz
  99. 21-es busz
  100. 21-es villamos
  101. 22-es busz
  102. 22-es villamos
  103. 220
  104. 23-as busz
  105. 23-as villamos
  106. 24
  107. 24-es busz
  108. 24-es villamos
  109. 25-ös busz
  110. 25-ös villamos
  111. 26-os busz
  112. 26-os villamos
  113. 27-es busz
  114. 27-es villamos
  115. 28-as busz
  116. 28-as villamos
  117. 29-es busz
  118. 291
  119. 297-es busz
  120. 3+2
  121. 3-as busz
  122. 3-as metró
  123. 3-as villamos
  124. 30-as busz
  125. 30-as villamos
  126. 300
  127. 31-es busz
  128. 31-es villamos
  129. 32-es busz
  130. 32-es villamos
  131. 33-as busz
  132. 33-as villamos
  133. 34-es busz
  134. 35-ös busz
  135. 36-os busz
  136. 37-es busz
  137. 37-es villamos
  138. 38-as busz
  139. 38-as villamos
  140. 39-es busz
  141. 39-es villamos
  142. 3D
  143. 4-es busz
  144. 4-es metró
  145. 4-es villamos
  146. 40-es busz
  147. 40-es villamos
  148. 41-es busz
  149. 41-es villamos
  150. 42-es busz
  151. 42-es villamos
  152. 43-as busz
  153. 43-as villamos
  154. 44-es busz
  155. 44-es villamos
  156. 45-ös busz
  157. 46-os busz
  158. 46-os villamos
  159. 47-es busz
  160. 48-as busz
  161. 49-es busz
  162. 49-es villamos
  163. 4K
  164. 5-ös busz
  165. 5-ös metró
  166. 5-ös trolibusz
  167. 5-ös villamos
  168. 50-es busz
  169. 51-es busz
  170. 51-es villamos
  171. 52-es busz
  172. 52-es villamos
  173. 53-as busz
  174. 53-as villamos
  175. 54-es busz
  176. 54-es villamos
  177. 55-ös busz
  178. 55-ös villamos
  179. 56-os villamos
  180. 57-es busz
  181. 57-es villamos
  182. 58-as busz
  183. 58-as villamos
  184. 59-es villamos
  185. 6 : 3
  186. 6-os busz
  187. 6-os metró
  188. 6-os villamos
  189. 60-as busz
  190. 60-as villamos
  191. 61-es busz
  192. 62-es busz
  193. 62-es villamos
  194. 63-as busz
  195. 64-es busz
  196. 64-es villamos
  197. 65-ös busz
  198. 65-ös villamos
  199. 66-os busz
  200. 67-es busz
  201. 67-es villamos
  202. 68-as busz
  203. 69-es busz
  204. 7-es busz
  205. 7-es metró
  206. 7-es trolibusz
  207. 7-es villamos
  208. 70-es busz
  209. 71-es busz
  210. 71-es villamos
  211. 72-es busz
  212. 73-as busz
  213. 74-es busz
  214. 75-ös busz
  215. 76-os busz
  216. 77-es busz
  217. 78-as busz
  218. 79-es busz
  219. 8-as busz
  220. 8-as metró
  221. 8-as villamos
  222. 80 nap alatt a Föld körül
  223. 80-as busz
  224. 81-es busz
  225. 81-es villamos
  226. 82-es busz
  227. 83-as busz
  228. 83-as villamos
  229. 84-es busz
  230. 86-os busz
  231. 88-as busz
  232. 89-es busz
  233. 9-es busz
  234. 9-es metró
  235. 9-es villamos
  236. 90-es busz
  237. 90-es villamos
  238. 901-es busz
  239. 91-es busz
  240. 91-es villamos
  241. 911-es busz
  242. 914-es busz
  243. 916-os busz
  244. 92-es busz
  245. 92-es villamos
  246. 921-es busz
  247. 922-es busz
  248. 923-as busz
  249. 93-as busz
  250. 93-as villamos
  251. 930-as busz
  252. 94-es busz
  253. 940-es busz
  254. 941-es busz
  255. 943-as busz
  256. 95-ös típus
  257. 97-es busz
  258. 973-as busz
  259. 99-es busz

A[szerkesztés]

  1. A 22-es csapdája
  2. A Birodalom visszavág
  3. A Bourne-rejtély
  4. A Gyűrűk Ura
  5. A Hold hegyei
  6. A Hét
  7. A Hírnök
  8. A Madagaszkár pingvinjei
  9. A Manderley-ház asszonya
  10. A Megváltó Krisztus szobra
  11. A Night at the Opera
  12. A Noszty fiú esete Tóth Marival
  13. A Pendragon legenda
  14. A Pál utcai fiúk
  15. A beavatott
  16. A beszélő köntös
  17. A besúgó
  18. A bolygó hollandi
  19. A bárányok hallgatnak
  20. A bérgyilkos
  21. A bíró és a hóhér
  22. A cambrai-i liga háborúja
  23. A cigánybáró
  24. A csavar fordul egyet
  25. A dzsungel könyve
  26. A esmorga
  27. A fantasztikus nagynéni
  28. A fekete város
  29. A fény felé
  30. A gyanú árnyékában
  31. A gyerekek jól vannak
  32. A gyertyák csonkig égnek
  33. A gólyakalifa
  34. A gömb
  35. A halhatatlanság halála
  36. A hattyúk tava
  37. A hosszútávfutó magányossága
  38. A három testőr
  39. A három testőr Afrikában
  40. A hét mesterlövész
  41. A játékos
  42. A jó élet
  43. A kaktusz virága
  44. A katedrális
  45. A királynő
  46. A királyság
  47. A kis hableány
  48. A kis herceg
  49. A kiválasztott
  50. A kárókatonák még nem jöttek vissza
  51. A kék madár
  52. A kékszakállú herceg vára
  53. A két Lotti
  54. A kétéltű ember
  55. A kísértetkastély
  56. A köd
  57. A kölyök
  58. A legbátrabb város
  59. A láthatatlan ember
  60. A láthatatlan kéz
  61. A látnok
  62. A látszat csal
  63. A légy
  64. A megtorló
  65. A mesterlövész
  66. A muzsika hangja
  67. A máltai sólyom
  68. A múmia
  69. A nagy Gatsby
  70. A nagy játszma
  71. A nagy vonatrablás
  72. A nagyenyedi két fűzfa
  73. A negyvenegyedik
  74. A nyomorultak
  75. A per
  76. A piszkos tizenkettő
  77. A pokolba tartó vonat
  78. A pénzcsináló
  79. A rózsa neve
  80. A rózsa vére
  81. A rút kiskacsa
  82. A sevillai borbély
  83. A sziget
  84. A szlovák korona pénzérméi
  85. A szökés
  86. A sátán kutyája
  87. A testőr
  88. A texasi láncfűrészes mészárlás
  89. A titkosügynök
  90. A turné
  91. A törvény nevében
  92. A törvényen kívüli
  93. A vadászat
  94. A vasgyáros
  95. A világ vége
  96. A vizsga
  97. A végzet hatalma
  98. A vörös grófnő
  99. A+
  100. A-Train
  101. A1
  102. A1-es főút
  103. A3
  104. ABC
  105. AD
  106. ADP
  107. AEGEE
  108. AEL
  109. AFC
  110. AGK
  111. AGS
  112. AI
  113. AKP
  114. AL
  115. AM
  116. AMC
  117. ANK
  118. ANP
  119. ARPA
  120. ATC
  121. ATE
  122. ATM
  123. ATP
  124. ATV
  125. ATX
  126. AU
  127. AVC
  128. AVH
  129. Aacheni békeszerződés
  130. Abacs
  131. Abbath
  132. Abbatini
  133. Abdelkader
  134. Abdiás
  135. Aberráció
  136. Ablak
  137. Ablativus
  138. Abod
  139. Aboriginek
  140. Abortus
  141. Abos
  142. Abszolutizmus
  143. Abszolút
  144. Abszorpció
  145. Abád
  146. Abélia
  147. Accelerando
  148. Achard
  149. Achenbach
  150. Achilles
  151. Ackermann
  152. Acre
  153. Acrocephalus
  154. Acsalapu
  155. Acsády
  156. Acél
  157. Ada
  158. Adab
  159. Adalék
  160. Adams
  161. Adaptáció
  162. Add a kezed
  163. Adelphia
  164. Adige
  165. Adina
  166. Adjunktus
  167. Adler
  168. Ado
  169. Adonis
  170. Adorján
  171. Adraszteia
  172. Ady
  173. Ady Endre
  174. Ady Endre Emlékmúzeum
  175. Ady Endre Irodalmi Kör
  176. Ady Endre Líceum
  177. Ady Endre Társaság
  178. Ady Endre utca
  179. Aemilia
  180. Aero
  181. Aferézis
  182. Afrika
  183. Afrikai vadmacska
  184. Afrikaiibolya
  185. Aga
  186. Against All Odds (Take a Look at Me Now)
  187. Agamemnon
  188. Agent provocateur
  189. Agglutináció
  190. Aglája
  191. Agostino Barbarigo
  192. Agresszió
  193. Agricola
  194. Agriosz
  195. Agárdi
  196. Agócs
  197. Ah
  198. Ahasvérus
  199. Ahet
  200. Aida
  201. Aigina
  202. Aigner
  203. Ainu
  204. Air
  205. Air Force One
  206. Aisne
  207. Aj
  208. Ajak
  209. Ajaksípok
  210. Ajtai
  211. Ajtony
  212. Akadémia
  213. Akagi
  214. Akai
  215. Akasztottak erdeje
  216. Akció
  217. Akela
  218. Aken
  219. Akershus
  220. Akik életet cseréltek
  221. Akita
  222. Akko
  223. Akkumulátor
  224. Akkád
  225. Aknai
  226. Aktív
  227. Al-Ahli
  228. Ala
  229. Aladdin
  230. Aladár
  231. Alakzat
  232. Alap
  233. Alapítvány
  234. Alba
  235. Albach
  236. Albacomp
  237. Alberti
  238. Albireo
  239. Albrich
  240. Album
  241. Albán
  242. Alchemy
  243. Aldea
  244. Ale
  245. Aleksa Šantić
  246. Alekszejev
  247. Alexandriai pápa
  248. Alexandrin
  249. Alfa
  250. Alfeld
  251. Alföld
  252. Algebra
  253. Algol
  254. Algonkin
  255. Algyői híd
  256. Alias
  257. Alice Csodaországban
  258. Alice Tükörországban
  259. Alicia
  260. Alija
  261. Alive
  262. Alkohol
  263. Alkonyat
  264. Alkonyattól pirkadatig
  265. Alku
  266. All Time Greatest Hits
  267. All You Need is Love
  268. Allegro Barbaro
  269. Alma
  270. Almanach
  271. Alouette
  272. Alpha Centauri
  273. Alphaville
  274. Alpine
  275. Alpár
  276. Altair
  277. Alul semmi
  278. Alveolus
  279. Alvin és a mókusok
  280. Alzi
  281. Alán
  282. Amanda
  283. Amara
  284. Amarant
  285. Amarillisz
  286. Amarok
  287. Amazon
  288. Amazília
  289. Ambarcumjan
  290. Amber
  291. Ambrosia
  292. Ambrózia
  293. Amen
  294. American Gothic
  295. American Hardcore
  296. American Hockey Association
  297. American Pie
  298. Americana
  299. Amerika
  300. Amerika művészete
  301. Amerika történelme
  302. Amerikai gótika
  303. Amerikai irodalom
  304. Amerikai psycho
  305. Amidala
  306. Amika
  307. Amma
  308. Ammon
  309. Ammoniták
  310. Amphión
  311. Amstel
  312. Amur
  313. Amurrú
  314. América FC
  315. Amőba
  316. Anabaszisz
  317. Analízis
  318. Ananké
  319. Android
  320. Androméda
  321. Andros
  322. Andrássy család
  323. Andrássy-kastély
  324. Aneurin
  325. Angara
  326. Angelescu
  327. Angelica
  328. Angelika
  329. Angelina, a balerina
  330. Angelusz
  331. Angol
  332. Angolszász
  333. Angol–afgán háború
  334. Angster
  335. Angyal
  336. Angyali üdvözlet
  337. Angyali üdvözlet-templom
  338. Angyalkert
  339. Angyalok és démonok
  340. Angélique
  341. Animals
  342. Anina
  343. Anizidin
  344. Anna Karenina
  345. Anna és a király
  346. Anne
  347. Annuitás
  348. Anonymus
  349. Antant
  350. Antenna
  351. Anthology
  352. Anthrax
  353. Antigoné
  354. Antikvitás
  355. Antonov
  356. Anu
  357. Anyag
  358. Anyegin
  359. Anyós
  360. Ao
  361. Apache
  362. Apex
  363. Apikális
  364. Apokrif
  365. Apolló
  366. Apolló-palota
  367. Apor
  368. Aporia
  369. Apostol
  370. Appendix
  371. Appenzeller
  372. Apponyi-kastély
  373. Apród
  374. Aqua
  375. Aquaman
  376. Aquarius
  377. Aquila
  378. Aquincum
  379. Aquincum megállóhely
  380. Aquincumi amfiteátrum
  381. Arab
  382. Arab-sivatag
  383. Aracs
  384. Arak
  385. Aranka
  386. Arany
  387. Arany János Múzeum
  388. Arany János Általános Iskola
  389. Arany János-díj
  390. Arany Sas
  391. Arany Sas Gyógyszertár
  392. Arany oroszlán
  393. Aranyalma díj
  394. Aranybánya
  395. Aranycipő
  396. Aranyszarvas
  397. Aranyszájú Szent János-templom
  398. Aranytemplom
  399. Aranyváros
  400. Arberes
  401. Arc
  402. Archer
  403. Archimedes
  404. Archon
  405. Arco
  406. Arcturus
  407. Arda
  408. Arendt
  409. Argentin válság
  410. Argosz
  411. Argó
  412. Aricia
  413. Arimnésztosz
  414. Arirang
  415. Arisztotelészi logika
  416. Arizona
  417. Arkadiopoliszi csata
  418. Arma
  419. Armenia
  420. Arn
  421. Arnold
  422. Arona
  423. Arp
  424. Arrasi csata
  425. Ars nova
  426. Arsene Lupin
  427. Articulata
  428. Artúr király
  429. Arzén
  430. Arányi
  431. As
  432. Asbóth
  433. Aschner
  434. Asculumi csata
  435. Asia
  436. Assur
  437. Asszimiláció
  438. Assziniboin
  439. Asszisztens
  440. Asszonybeszéd
  441. Astoria Szálló
  442. Astra
  443. Astérix
  444. Aszalai
  445. Aszklépiosz
  446. Aszparágusz
  447. Asztalos
  448. Asztana FK
  449. Aszterizmus
  450. Atalanta
  451. Ataraxia
  452. Athenaeum
  453. Athéni olimpiák
  454. Atia
  455. Atlanti csata
  456. Atlantic
  457. Atlantis
  458. Atlasz
  459. Atom
  460. Atomic
  461. Attila
  462. Auchan-busz
  463. Audacious osztály
  464. Auer
  465. Auffenberg
  466. Augustiner
  467. Augustus
  468. Aulon
  469. Aura
  470. Aurora
  471. Auschwitz-per
  472. Ausländer
  473. Auspitz
  474. Auth
  475. Autonóm rendszer
  476. Autonóm terület
  477. Autonómia
  478. Avar
  479. Avatár
  480. Aventinus
  481. Avramov
  482. Axon
  483. Ayala
  484. Az
  485. Az 1944. október 15-ei hadparancs
  486. Az Est
  487. Az Ezüst-tó kincse
  488. Az Operaház Fantomja
  489. Az ajtó
  490. Az ajtón kívül
  491. Az alkalmi turista
  492. Az arany ember
  493. Az elnök emberei
  494. Az első
  495. Az elveszett világ
  496. Az emlékek őre
  497. Az erőd
  498. Az orléans-i szűz
  499. Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
  500. Az utolsó dal
  501. Az utolsó mohikán
  502. Az Álmosvölgy legendája
  503. Az Útvesztő
  504. Az éhezők viadala
  505. Az élet értelme
  506. Az élőhalottak éjszakája
  507. Az év magyar sportolója
  508. Az ígéret földje
  509. Az ítélet
  510. Az ítélet napja
  511. Az óceán lánya
  512. Az ördög cimborája
  513. Az ördög szeme
  514. Az öreg halász és a tenger
  515. Az új élet
  516. Az újság
  517. Az út
  518. Az-zavijai csata
  519. Azálea
  520. AÉK
  521. AÉL
  522. A–7

B[szerkesztés]

  1. B10
  2. B2
  3. BAM
  4. BAR
  5. BBS
  6. BBTE
  7. BCmot
  8. BGE
  9. BKK
  10. BM
  11. BMI
  12. BMP
  13. BNL
  14. BNR
  15. BOC
  16. BRDM
  17. BRT
  18. BSA
  19. BSE
  20. BTA
  21. BTX
  22. Ba
  23. Baba
  24. Babics
  25. Babos
  26. Babszem Jankó
  27. Bach
  28. Bachman
  29. Bacon
  30. Bacsinszky
  31. Bacsó
  32. Baczoni
  33. Bagnols
  34. Bagolyvár
  35. Bagó
  36. Bajcsa
  37. Bajnokok Tornája
  38. Bajnokok ligája
  39. Bajnokok reggelije
  40. Bajor
  41. Bajram Curri
  42. Bak
  43. Bakelit
  44. Bakonya
  45. Bakradze
  46. Bakó
  47. Bal oldal
  48. Balassa
  49. Balassi Bálint Gimnázium
  50. Balaton
  51. Balboa
  52. Balfour-nyilatkozat
  53. Balin
  54. Balkán
  55. Balkáni háború
  56. Balla
  57. Ballagás
  58. Balogh család
  59. Baloghy
  60. Balto
  61. Balázsovics
  62. Bambi
  63. Ban
  64. Barabás
  65. Barack
  66. Baracklevelű
  67. Baranka
  68. Barat
  69. Barbara
  70. Barbarella
  71. Barbarossa
  72. Barbenius
  73. Barbie
  74. Barbie Girl
  75. Barca
  76. Barcsai
  77. Barcza
  78. Barenboim
  79. Barguzin
  80. Baricz
  81. Barikád
  82. Bariton
  83. Bark
  84. Barka
  85. Barkó
  86. Barlangkutatás
  87. Barna
  88. Barnabás
  89. Baros
  90. Baross
  91. Baross utca
  92. Barroso-bizottság
  93. Barta
  94. Bartakovics
  95. Bartsch
  96. Bartók Béla-szobor
  97. Barum
  98. Barátok temploma
  99. Baróti
  100. Basch
  101. Baszk
  102. Bata
  103. Batman
  104. Batthyány-kastély
  105. Battlestar Galactica
  106. Baumgartner
  107. Baz
  108. Bazsarózsa
  109. Bazális
  110. Beagle
  111. Beast
  112. Beatrix portugál infánsnő
  113. Bebe
  114. Because of You
  115. Beck
  116. Becker
  117. Beczássy
  118. Bedeg
  119. Bedő
  120. Beethoven
  121. Begónia
  122. Beholder
  123. Bel Ami
  124. Belek
  125. Beleznay
  126. Belga
  127. Belgica
  128. Belgrád ostroma
  129. Believe
  130. Belinszkij
  131. Bella
  132. Belle Époque
  133. Bellingshausen
  134. Bellini
  135. Belmondo
  136. Belvárosi Színház
  137. Belvárosi plébániatemplom
  138. Belvárosi református templom
  139. Belzoni
  140. Ben 10
  141. Bencsics
  142. Bencsik
  143. Bencés Gimnázium
  144. Benedikt
  145. Benge
  146. Bengáli
  147. Bengázi csata
  148. Beranek
  149. Berber
  150. Berchtold
  151. Bercsényi
  152. Berczik
  153. Bere
  154. Berge
  155. Bergel
  156. Bergen
  157. Bergendy
  158. Berger
  159. Berkenye
  160. Berliner
  161. Bernfeld
  162. Bernoulli
  163. Bernád
  164. Beroe
  165. Berta
  166. Berva
  167. Berzsenyi Dániel Gimnázium
  168. Bese
  169. Beszterce ostroma
  170. Beszédes
  171. Bethlen
  172. Bethlen-kastély
  173. Betlen
  174. Bettelheim
  175. Betörő az albérlőm
  176. Beust
  177. Bevern
  178. Bezerédj-díj
  179. Biarritz
  180. Biber
  181. Bibi Blocksberg
  182. Bibliakutatók
  183. Bicepsz
  184. Bicoccai csata
  185. Bicska
  186. Biedermann
  187. Bierbauer
  188. Bifurkáció
  189. Big Bang
  190. Bigyó felügyelő
  191. Bijou
  192. Bikini
  193. Bill of Rights
  194. Billerbeck
  195. Binder
  196. Biosz
  197. Birdland
  198. Birtok
  199. Bismarck
  200. Bisztrai
  201. Bivaly
  202. Bizonyítás
  203. Bizsu
  204. Biztonsági Szolgálat
  205. Bizánc
  206. Blabla
  207. Black box
  208. Blackbird
  209. Blackjack
  210. Blackout
  211. Blaga
  212. Blaha
  213. Blaschke
  214. Blaskovics
  215. Blaskó
  216. Blau
  217. Bleach
  218. Blender
  219. Blink
  220. Blinky Bill
  221. Blois-i szerződés
  222. Blomberg
  223. Blonde
  224. Blood, Sweat & Tears
  225. Bloody Mary
  226. Blow Up
  227. Blue
  228. Blum
  229. Blücher
  230. Bob
  231. Bob herceg
  232. Bobo
  233. Bobula
  234. Boc-kormány
  235. Boca
  236. Bockhorn
  237. Bocskai
  238. Bocsár
  239. Bodnár
  240. Bodola
  241. Bodrogi
  242. Bodza
  243. Boglár
  244. Boglárka
  245. Bogyó és Babóca
  246. Bogáncs
  247. Bogát
  248. Bojtorján
  249. Boka
  250. Bokor
  251. Boldog
  252. Boldog békeidők
  253. Boldogasszony
  254. Bolero
  255. Bolgár
  256. Bollobás
  257. Bolond Istók
  258. Bolondok aranya
  259. Boly
  260. Bolyai
  261. Bolyai-díj
  262. Bolzano
  263. Bolívar
  264. Bombarde
  265. Bomis
  266. Bondarenko
  267. Bones
  268. Bonfire
  269. Bongó
  270. Bonnie és Clyde
  271. Boom
  272. Borbolya
  273. Bordón
  274. Bornemisza család
  275. Borogyino
  276. Borostyán
  277. Borotvaélen
  278. Borovszky
  279. Bors
  280. Borsfa
  281. Borsszem Jankó
  282. Borstel
  283. Borsó
  284. Borussia
  285. Borz
  286. Borzási
  287. Boróka
  288. Bosch
  289. Bosnyák
  290. Bosszúállók
  291. Bot
  292. Botanikus kert
  293. Botond
  294. Botrány az operában
  295. Bourbon
  296. Bouvier
  297. Box
  298. Boxer
  299. Boys Don’t Cry
  300. Brahma
  301. Braille
  302. Brankovics
  303. Brassai
  304. Brassói Lapok
  305. Braszlav
  306. Breakaway
  307. Breakout
  308. Breathe
  309. Breda
  310. Brederode
  311. Brehm
  312. Brendel
  313. Breton
  314. Bretter
  315. Breznay
  316. Bridge
  317. Brigg
  318. Brioni
  319. Britannicus
  320. Brix
  321. Brueghel
  322. Brunei
  323. Brunelleschi
  324. Bruszilov
  325. Brutus
  326. Bruz
  327. Brémai muzsikusok
  328. Bródy
  329. Bródy-díj
  330. Brondby
  331. Brüggen
  332. Brüsszel
  333. Brădeanu
  334. Buber
  335. Bubi
  336. Buchholz
  337. Buchinger
  338. Buda ostroma
  339. Buda-Cash
  340. Budapesti Honvéd
  341. Buddha
  342. Buffalo (New York)
  343. Bugyi
  344. Bukaresti béke
  345. Bukaresti egyezmény
  346. Bulcsú
  347. Buldog
  348. Bulgari
  349. Bull Run-i csata
  350. Bulvár
  351. Bumeráng
  352. Bumm!
  353. Bunker
  354. Bunny Hug
  355. Burgdorf
  356. Burgio
  357. Burning Bridges
  358. Burns
  359. Bursa
  360. Bush
  361. Busz
  362. Butanol
  363. Butin
  364. Buzád
  365. Byrd
  366. Báb
  367. Bábel
  368. Bábolnai
  369. Bácsi
  370. Bán
  371. Bánffy-kastély
  372. Bánk bán
  373. Bános
  374. Bányai-ház
  375. Bárca
  376. Bárczay-kastély
  377. Bárd
  378. Bárdos
  379. Bárka
  380. Bástya
  381. Bátor
  382. Bázis
  383. Bâlc
  384. Bârza
  385. Bécs ostroma
  386. Bécsi béke
  387. Bécsi forradalom
  388. Bécsi kapu tér
  389. Bécsy
  390. Béke
  391. Békefi
  392. Békási
  393. Békéscsabai Előre Spartacus
  394. Bér
  395. Bérlet
  396. Bétel
  397. Bíbor
  398. Bíborka
  399. Bíróság
  400. Bókay
  401. Bóra
  402. Bögöly
  403. Bölöni
  404. Búcsúkoncert
  405. Bújj, bújj, szellem!
  406. Bújócska
  407. Búvópatak
  408. Büchner
  409. Bükk
  410. Bülow
  411. Büntetés
  412. Bürök
  413. Büszkeség és balítélet
  414. Będziesz Ty
  415. Bőr
  416. Bűn és bűnhődés
  417. Bűnügyi regény
  418. Bűvölet
  419. B–11
  420. B–152
  421. B–26

C[szerkesztés]

  1. C'est La Vie
  2. C3H6
  3. C4H10
  4. CAF
  5. CCTV
  6. CD Guadalajara
  7. CD Nacional
  8. CE
  9. CER
  10. CFL
  11. CGI
  12. CHL
  13. CIC
  14. CIL
  15. CLI
  16. CMS
  17. CN
  18. CNS
  19. CO
  20. COM
  21. COP
  22. CP
  23. CPHL
  24. CPP
  25. CRC
  26. CSA
  27. CT
  28. CZ
  29. Cabaret Voltaire
  30. Cabot
  31. Caesars Palace
  32. Cage
  33. Calderón
  34. Californication
  35. Caligula
  36. Calliano
  37. Calypso
  38. Camelot
  39. Cameo
  40. Cameron
  41. Campanile
  42. Camus
  43. Can I Get a Witness
  44. Canaletto
  45. Canberra
  46. Candy
  47. Canna
  48. Canopus
  49. Can’t Get Enough
  50. Capitolium
  51. Caprica
  52. Capricorn
  53. Caracal
  54. Carafa
  55. Caragiale
  56. Carausius
  57. Cardinal
  58. Carina
  59. Carmen
  60. Carmina Burana
  61. Carna
  62. Carnot
  63. Carola
  64. Carolina
  65. Carrie
  66. Cartagena
  67. Caruso
  68. Casablanca
  69. Case
  70. Cash flow
  71. Casino Royale
  72. Casper a barátságos szellem
  73. Casseli csata
  74. Cassidy
  75. Cassini
  76. Castaldo
  77. Caucus
  78. Cavalieri
  79. Cavallino
  80. Cavendish
  81. Cała jesteś w skowronkach
  82. Cba
  83. Cd
  84. Cea
  85. Ceau?escu
  86. Cecorai csata
  87. Celina
  88. Cella
  89. Cella trichora
  90. Celsius
  91. Center
  92. Central Hockey League
  93. Centrum
  94. Cera
  95. Cetus
  96. Cf
  97. Ch
  98. Chakan
  99. Chaldaea
  100. Challenger
  101. Chamaeleon
  102. Chambord
  103. Chaplin
  104. Charlemagne
  105. Charlie Chaplin
  106. Charon
  107. Chase
  108. Chilli
  109. Chinook
  110. Chip
  111. Chirac
  112. Chiron
  113. Chladni
  114. Chocimi csata
  115. Chorin Ferenc
  116. Christine
  117. Chrome
  118. Church
  119. Churchill
  120. Ciba
  121. Cickafark
  122. Cid
  123. Ciffer
  124. Cikk
  125. Ciklon
  126. Ciklus
  127. Ciklámen
  128. Cillei
  129. Cinderella
  130. Cinege
  131. Cinema
  132. Ciprus
  133. Circus
  134. Cirill
  135. Ciszterci templom
  136. Citadella
  137. City Hunter
  138. City busz
  139. City on Fire
  140. Civitas Fidelissima
  141. Cián
  142. Clannad
  143. Cleveland Barons
  144. Cline
  145. Closius
  146. Cloud 9
  147. Cluster
  148. Cm
  149. Cobra
  150. Coda
  151. Cohen
  152. Colbert
  153. Coll
  154. Collegium Hungaricum
  155. Colombiere
  156. Colonel Bogey
  157. Colosseum
  158. Colossus
  159. Columba
  160. Comment ça va
  161. Commonwealth
  162. Compiegne-i fegyverszünet
  163. Comrades
  164. Concepción
  165. Confessio
  166. Conley
  167. Conquistador
  168. Conrad
  169. Constantine
  170. Continental
  171. Continuum
  172. Control
  173. Conus
  174. Cookie
  175. Copa
  176. Cora-busz
  177. Coriolanus
  178. Coris
  179. Cornaro Katalin
  180. Cornavin
  181. Cornelius
  182. Corot
  183. Corvina
  184. Corvus
  185. Cos
  186. Cosconius
  187. Cosmopolitan
  188. Cosmos
  189. Cotinus
  190. Covent Garden
  191. Coşbuc
  192. Crash Bandicoot
  193. Credo
  194. Crispus
  195. Crossover
  196. Croton
  197. Cry
  198. Cryptomeria
  199. Cs
  200. Csajka
  201. Csajkovszkij
  202. Csajághy
  203. Csallóköz
  204. Család
  205. Családi kör
  206. Csalán
  207. Csangnung
  208. Csangsai csata
  209. Csanád
  210. Csap
  211. Csapó
  212. Csatorna
  213. Csatári
  214. Csausz
  215. Csd
  216. Csecsenföldi háborúk
  217. Csegely
  218. Cseh
  219. Csehország
  220. Csehov
  221. Cselkó
  222. Cselényi
  223. Csendes
  224. Csepel
  225. Csepregi Ferenc
  226. Cseremisz
  227. Cseres
  228. Cserhalmi
  229. Csermák
  230. Csernai
  231. Cserne
  232. Csernih
  233. Csernomorec
  234. Cseroki
  235. Cserszömörce
  236. Cserény
  237. Csete
  238. Csibeláb
  239. Csicsóka
  240. Csiga
  241. Csiky Gergely Színház
  242. Csikó
  243. Csillag
  244. Csillag születik
  245. Csillagkapu
  246. Csillagösvény
  247. Csin-dinasztia
  248. Csingervölgy
  249. Csingiling
  250. Csinszka
  251. Csipkerózsika
  252. Csizmadia
  253. Csokoládé
  254. Csokonai-díj
  255. Csomorika
  256. Csomó
  257. Csong
  258. Csongno
  259. Csongor
  260. Csonka
  261. Csonkatorony
  262. Csont nélkül
  263. Csontváry
  264. Csoport
  265. Csorba
  266. Csukló
  267. Csurgai
  268. Csurka
  269. Csuszka
  270. Csutora
  271. Csák
  272. Csáklya
  273. Csáky család
  274. Császár
  275. Császárváros
  276. Csávázás
  277. Csépán
  278. Csér
  279. Csésze
  280. Csík
  281. Csíkszék
  282. Csíz
  283. Csókás
  284. Csölle
  285. Csörgőfa
  286. Csúcs
  287. Csúszda
  288. Csúsztatás
  289. Csősz
  290. Csűri
  291. Csűrös
  292. Cucuta
  293. Cuexcomate
  294. Cukormúzeum
  295. Cultura
  296. Custozzai csata
  297. Cute
  298. Cyclostomata
  299. Cygnus
  300. Cylon
  301. Cyrano de Bergerac
  302. Czakó
  303. Czetz
  304. Czigány
  305. Czirbusz
  306. Cziráky-kastély
  307. Czudar
  308. Czárán
  309. Cápa
  310. Cég
  311. Cím
  312. Címke
  313. Címsor
  314. Címzett ismeretlen
  315. Cölöp

D[szerkesztés]

  1. D villamos
  2. DA
  3. DAC
  4. DAG
  5. DAP
  6. DB
  7. DB 605
  8. DC
  9. DDR
  10. DE
  11. DIF
  12. DK
  13. DLA
  14. DMAP
  15. DMT
  16. DNS
  17. DPD
  18. DSA
  19. DV
  20. DVI
  21. DX
  22. Da Vinci
  23. Dajka
  24. Dallos
  25. Dalton
  26. Dance with Me
  27. Dancs
  28. Dangerous
  29. Dani
  30. Daniel-kastély
  31. Dante
  32. Danuvia
  33. Daphné
  34. Dardanelláki csata
  35. Dark Angel
  36. Darling
  37. Dart
  38. Daru
  39. Darwin
  40. Darányi
  41. Darázs
  42. Das Modell
  43. David Copperfield
  44. Dayka
  45. Daylight
  46. De Jode
  47. Debreceni CORA buszok
  48. Debreceni csata
  49. Decade
  50. Decameron
  51. Decapoda
  52. Deccard
  53. December 1
  54. Decodon
  55. Defender
  56. Defenesztráció
  57. Defláció
  58. Degen
  59. Degenfeld-kastély
  60. Degói csata
  61. Deimosz
  62. Dejte
  63. Dekker
  64. Deklináció
  65. Delfines del Carmen
  66. Deli
  67. Della Robbia
  68. Delphi
  69. Delta
  70. Demjén
  71. Demokrata
  72. Demokrata Közösség
  73. Demokrata Liberális Párt
  74. Demokratikus Koalíció
  75. Demokrácia
  76. Demény
  77. Denali
  78. Denevér
  79. Dennis, a komisz
  80. Descent
  81. Dese
  82. Dessewffy-kastély
  83. Detre
  84. Deukalión
  85. Deutsch
  86. Deutsches Museum
  87. Deutschland osztály
  88. Devon
  89. Dezső család
  90. Deák Ferenc utca
  91. Dharma
  92. Diabetes
  93. Diadalív
  94. Diadokhosz
  95. Diagnózis
  96. Diamonds
  97. Diana
  98. Diaphragma
  99. Diaulosz
  100. Dicsértessék
  101. Did It Again
  102. Dietrichstein
  103. Diké
  104. Dilthey
  105. Dime
  106. Dimény
  107. Dinamika
  108. Dinamo
  109. Dinnye
  110. Dinotópia
  111. Dinár
  112. Dioszkurosz
  113. Direkt szorzat
  114. Direktórium
  115. Discipline
  116. Discovery
  117. Disneyland
  118. Disszociáció
  119. Diszkrimináció
  120. Diszkusszió
  121. Diszlokáció
  122. Disznóól
  123. Divergencia
  124. Diéta
  125. Dió
  126. Diótörő
  127. Dnyapro
  128. Dnyepr
  129. Dobi
  130. Dobner
  131. Dobokai
  132. Dobolyi
  133. Dobrev
  134. Dobrovits
  135. Dobó
  136. Dogma
  137. Doh
  138. Doktor Zsivágó
  139. Dolce far niente
  140. Dole
  141. Dolgozók Lapja
  142. Dolly
  143. Dollár
  144. Dolmány
  145. Dolog
  146. Dolphin
  147. Domahidy
  148. Dominika
  149. Domino
  150. Domén
  151. Don Camillo
  152. Don Carlos
  153. Don Quijote
  154. Donatus
  155. Donax
  156. Donna
  157. Donovan
  158. Doppler
  159. Dora
  160. Doria
  161. Dorotea
  162. Dorottya
  163. Dorylaeumi csata
  164. Down to Earth
  165. Doxa
  166. Dr. Moreau szigete
  167. Dragunov
  168. Dreher
  169. Drinápolyi béke
  170. Drog
  171. Drone
  172. Drábik
  173. Ds
  174. Dualizmus
  175. Duda
  176. Dudok
  177. Dudu
  178. Duena y Senora
  179. Dun
  180. Dunántúl
  181. Dupla vagy semmi
  182. Duális
  183. Dvina
  184. Dvorzsák
  185. Dyke
  186. Dystopia
  187. Dzsem
  188. Dzset
  189. Dzsungel
  190. Dália
  191. Dán
  192. Dániel család
  193. Dárda
  194. Déja vu
  195. Dél
  196. Déli Hírlap
  197. Délibáb
  198. Délkelet
  199. Délvidéki szerb felkelés
  200. Dér
  201. Dóczy család
  202. Dóm tér
  203. Dór
  204. Dórisz
  205. Dózsa
  206. Dózsa György Általános Iskola
  207. Dömötör
  208. Dörmögő Dömötör
  209. Düsznomia
  210. Dőry-kastély
  211. Dűne
  212. D–30

E[szerkesztés]

  1. E-szám
  2. E.T.
  3. E30
  4. E578
  5. E60
  6. E=MC2
  7. EA
  8. ECM
  9. EDonkey
  10. EFT
  11. EKF
  12. EMG
  13. EP
  14. EPK
  15. EU
  16. EVA
  17. EVS
  18. Eagle
  19. Eastern Standard Time
  20. Eb
  21. Ebeczky
  22. Ebola
  23. Echinacea
  24. Echo
  25. Eckstein
  26. Edda
  27. Ede
  28. Edelsheim-Gyulai
  29. Edessza
  30. Ege
  31. Eger ostroma
  32. Egervári
  33. Egg
  34. Eggerth
  35. Ego
  36. Egresi
  37. Egy bolond százat csinál
  38. Egy komisz kölyök naplója
  39. Egy szerelem három éjszakája
  40. Egy szoknya, egy nadrág
  41. Egy életen át
  42. Egy óra múlva itt vagyok…
  43. Egyed
  44. Egyenlítői tartomány
  45. Egyenlőség
  46. Egyensúly
  47. Egyesült Csapat
  48. Egyesült Államok
  49. Egyetem tér
  50. Egyetemi Könyvtár
  51. Egyetértés
  52. Egyszarvú
  53. Egyszerű ez
  54. Egység
  55. Egér
  56. Egérmese
  57. Egérút
  58. Ehrlich
  59. Eichinger
  60. Eiffel
  61. Einhorn
  62. Eintracht
  63. Eisenberg
  64. Eisenstein
  65. Eit
  66. Ej, sobótka, sobótka
  67. Ekvivalencia
  68. Elbeszélés
  69. Eldorádó
  70. Elefánt
  71. Elek
  72. Elektra
  73. Elektromágnes
  74. Elektrosokk
  75. Elemér
  76. Elephant
  77. Eleven
  78. Elimináció
  79. Eliot
  80. Elitserien
  81. Eliza
  82. Ellenberg
  83. Ellenzék
  84. Ellenállás
  85. Ellenőr
  86. Ellinger
  87. Ellipszis
  88. Elnémult harangok
  89. Elongáció
  90. Eltűntnek nyilvánítva
  91. Elveszett illúziók
  92. Elvira
  93. Elvis
  94. Elvonás
  95. Elválasztás
  96. Elátkozottak
  97. Előd
  98. Előjáték
  99. Előre
  100. Előőrs
  101. Emberek
  102. Emberség
  103. Embléma
  104. Emerson
  105. Emigráció
  106. Emisszió
  107. Emlékek
  108. Emma
  109. Empire
  110. Emőd
  111. En
  112. Encián
  113. End of the Century
  114. Endgame
  115. Endogén
  116. Endurance
  117. Engedj be!
  118. Engels
  119. Enigma
  120. Enigmatic
  121. Enns
  122. Enterprise
  123. Eos
  124. Eozin
  125. Epe
  126. Eper
  127. Eperke
  128. Ephorosz
  129. Epigenezis
  130. Epiphany
  131. Episzkopális egyház
  132. Epitaph
  133. Erasmus
  134. Erdei Ferenc-szobor
  135. Erdogan-kormány
  136. Erdély
  137. Erdélyi Gazda
  138. Erdélyi Hírlap
  139. Erdélyi Iskola
  140. Erdélyi Lapok
  141. Erdélyi Múzeum
  142. Erdélyi Szikra
  143. Erdő
  144. Erdődy
  145. Erdődy-kastély
  146. Erebus
  147. Eredet
  148. Erie
  149. Erika
  150. Erkel
  151. Erkel Ferenc Általános Iskola
  152. Ernyey
  153. Eros
  154. Erste Bank
  155. Eryx
  156. Erzsébet
  157. Erzsébet híd
  158. Erzsébet tér
  159. Erózió
  160. Escudo
  161. Esemény
  162. Est
  163. Estadio Nacional
  164. Estadio Revolución
  165. Este
  166. Estergon Kalesi
  167. Esterházy-kastély
  168. Esterházy-palota
  169. Esti Kornél
  170. Esze
  171. Eszmélet
  172. Eszperantó Park
  173. Esztendő
  174. Esztrád
  175. Eszék ostroma
  176. Etika
  177. Etikett
  178. Eton
  179. Euklideszi tér
  180. Euler
  181. Euler-konstans
  182. Euphoria
  183. Eurostar
  184. Európa
  185. Európa Kiadó
  186. Everest
  187. Everybody
  188. Everything Must Go
  189. Evita
  190. Evo
  191. Evolve
  192. Ewald
  193. Excalibur
  194. Exchange
  195. Exo
  196. Exodus
  197. Exogén
  198. Explicit
  199. Explorer
  200. Extenzionalitás
  201. Eylaui csata
  202. Ezek a fiatalok
  203. Ezüst-oxid
  204. Eötvös József Gimnázium
  205. Eötvös család

F[szerkesztés]

  1. F4
  2. FC
  3. FDJ
  4. FEMM
  5. FIN
  6. FK Borac
  7. FK Sahtyor
  8. FOP
  9. FPGA
  10. FRE
  11. FVM
  12. Fa
  13. Fagot
  14. Fahrenheit
  15. Fairytale
  16. Faith
  17. Faj
  18. Fajvédő
  19. Fajvédő Párt
  20. Falcon
  21. Fame
  22. Familia
  23. Fandango
  24. Fantasy
  25. Fantasztikus Négyes
  26. Fantasztikus irodalom
  27. Faraday
  28. Fargo
  29. Farkas
  30. Farkas Gyula-emlékérem
  31. Farkasember
  32. Farmer
  33. Fasor
  34. Fatima
  35. Fauna
  36. Faust
  37. Fazekas Mihály Gimnázium
  38. Fearless
  39. Feather
  40. Fechner
  41. Fecskefarkú
  42. Fedezet
  43. Fehér Agyar
  44. Fehér Ház
  45. Fehér elefánt
  46. Fehér gárda
  47. Fehér pénz
  48. Fehér éjszakák
  49. Fehérlófia
  50. Feininger
  51. Feit
  52. Fejjel a falnak
  53. Fejtő
  54. Fejér
  55. Fekete doboz
  56. Fekete macska
  57. Fekete vonat
  58. Fekete-ház
  59. Felbermann
  60. Feldmann
  61. Feleki
  62. Felfelé a lejtőn
  63. Felföld
  64. Felhajtóerő
  65. Felhasználó
  66. Fellegi
  67. Fellegvár
  68. Fellner
  69. Felnémet
  70. Feloldójel
  71. Felsővárosi református templom
  72. Feltámadás-templom
  73. Felvinczi
  74. Femina
  75. Fene
  76. Fenestella
  77. Fenyvesi
  78. Fenyőmag
  79. Ferenc József Tudományegyetem
  80. Ferences templom
  81. Ferencsik
  82. Ferencváros
  83. Ferencvárosi TC
  84. Fermat-tétel
  85. Fermi
  86. Fermáta
  87. Fernando
  88. Fernbach
  89. Ferrari
  90. Ferrol
  91. Fertőző kevésvérűség
  92. Festetics-kastély
  93. Feszty
  94. Feszültség
  95. Fever
  96. Fiad
  97. Fiala
  98. Fianna
  99. Fico-kormány
  100. Fidibusz
  101. Fiedler
  102. Fiesta
  103. Figaro házassága
  104. Figura
  105. Figyelő
  106. Fikció
  107. Filament
  108. Filat-kormány
  109. Filc
  110. Filharmóniai Társaság
  111. Filia
  112. Filkeni
  113. Fillér
  114. Film
  115. Filter
  116. Filtsch
  117. Finn
  118. Finomítás
  119. Finta
  120. Fiorella
  121. Fire
  122. Five
  123. Five Nights at Freddy’s
  124. Fixpont
  125. Fixáció
  126. Flamand
  127. Flash
  128. Flatt
  129. Fleischhacker
  130. Fleming
  131. Fleurusi csata
  132. Flipflop
  133. Florica
  134. Florin
  135. Florina
  136. Flower
  137. Flowers
  138. Fluktuáció
  139. Fluor
  140. Flóra
  141. Flúgos futam
  142. Focus
  143. Fogadalmi templom
  144. Fogarasi
  145. Fogazat
  146. Fogl
  147. Foglalkozás
  148. Foglár
  149. Fogoly
  150. Fogsor
  151. Fogyasztáselmélet
  152. Fojtás
  153. Fok
  154. Fokin
  155. Fokozás
  156. Fokszám
  157. Foliáció
  158. Fonográf
  159. Font
  160. Forchheim
  161. Forduló
  162. Forever
  163. Forgalomirányító
  164. Forgószél
  165. Fork
  166. Forma 1
  167. Formázás
  168. Forradalmi naptár
  169. Forradalom
  170. Forrás
  171. Forráskód
  172. Forró mezők
  173. Forster
  174. Forth
  175. Fortuna
  176. Foszfát
  177. Foxterrier
  178. Foxtrott
  179. Fragile
  180. Fraknói
  181. Francia
  182. Francia Császárság
  183. Francia forradalom
  184. Francia tízfrankos érme
  185. Francia–spanyol háborúk
  186. Francz
  187. Frank
  188. Frankl
  189. Franklin
  190. Frashëri
  191. Fredericksburgi csata
  192. Free
  193. Freedom
  194. Fregata
  195. Fresh
  196. Freud
  197. Freudiger
  198. Freund
  199. Freundlich
  200. Friends
  201. Friesland
  202. Frisch
  203. From Here to Eternity
  204. Frome
  205. Fronius
  206. Front
  207. Frunze
  208. Fry
  209. Frätschkes
  210. Fríz
  211. Fröhlich
  212. Fuchs
  213. Fugger
  214. Fuhrmann
  215. Fuji
  216. Full House
  217. Full Moon
  218. Full disclosure
  219. Fulton
  220. Furulya
  221. Fuss
  222. Futómű
  223. Futószalag
  224. Futótűz
  225. Fáklya
  226. Fátyolvirág
  227. Fékezhetetlen
  228. Félfém
  229. Féltékenység
  230. Fészek
  231. Fétis
  232. Fókusz
  233. Fórum
  234. Föld
  235. Földes
  236. Földi
  237. Földvári csata
  238. Földváry család
  239. Földényi
  240. Förster
  241. Fúvóka
  242. Fúzió
  243. Független Szemle
  244. Független résztvevők az olimpiai játékokon
  245. Függetlenség
  246. Függetlenség napja
  247. Függetlenségi Párt
  248. Függetlenségi háború
  249. Függetlenségi nyilatkozat
  250. Függvény
  251. Függőség
  252. Füles
  253. Fülöp
  254. Für Elise
  255. Fürst
  256. Füss
  257. Füst
  258. Füzike
  259. Füzér
  260. Fő tér
  261. Főkáptalani Levéltár
  262. Főnix
  263. Főposta
  264. Főszékesegyházi Kincstár
  265. Főutca
  266. Fűrész

G[szerkesztés]

  1. G2
  2. GA
  3. GB
  4. GC
  5. GCC
  6. GDF
  7. GM
  8. GML
  9. GMT
  10. GPS
  11. GPU
  12. GT4
  13. Gachalá
  14. Gadó Gábor
  15. Gagarin
  16. Gagauz
  17. Gaia
  18. Gaja
  19. Galaktika
  20. Galamb József-szobor
  21. Galambbegy
  22. Galego
  23. Galleria dell’Accademia
  24. Galli
  25. Gallio
  26. Gallok
  27. Galopp
  28. Galéria
  29. Gamba
  30. Gambrinus
  31. Gandhi
  32. Ganz
  33. Ganümédész
  34. Garai
  35. Garami
  36. Garamvölgyi
  37. Garbo
  38. Garda
  39. Garden of Eden
  40. Garfield
  41. Garfield és a Zűr Kommandó
  42. Garnier
  43. Gaudichaudia
  44. Gazdaság
  45. Gazdasági Akadémia
  46. Geisa
  47. Gelka
  48. Geller
  49. Gellér
  50. Gemini
  51. Gencsy-kastély
  52. Genealógia
  53. Generation
  54. Generátor
  55. Genesis
  56. Geneva
  57. Genius
  58. Genus
  59. Geoffroy Saint-Hilaire
  60. George Co?buc Nemzeti Kollégium
  61. George Enescu
  62. Georgia
  63. Georgicon
  64. Ger
  65. Gereben
  66. Gerencsér
  67. Gerenda
  68. Gerendi
  69. Gerilla
  70. Gerle
  71. Germania
  72. Germanicus
  73. Germinal
  74. Germán
  75. Gerster
  76. Gerstner
  77. Gertia
  78. Gertler
  79. Gerundium
  80. Geréb
  81. Gesamtkunstwerk
  82. Gesarol
  83. Get Back
  84. Geta
  85. Geum
  86. Gex
  87. Geógraphika
  88. Giants
  89. Giardini pubblici
  90. Gibson
  91. Gigant
  92. Gilgames
  93. Gina
  94. Ginevra
  95. Giotto
  96. Girlfriend
  97. Gis
  98. Gitárosok listája
  99. Gladiátor
  100. Glamour
  101. Glatz
  102. Glinka
  103. Gloriana
  104. Gluck
  105. Glória
  106. Gneisenau
  107. Go
  108. God Save the Queen
  109. Godzilla
  110. Goebbels
  111. Goethe
  112. Gold
  113. Goldberg
  114. Goldberger
  115. Golden Gate
  116. Gomba
  117. Gondola
  118. Gondos bocsok
  119. Gondwana
  120. Gong
  121. Good Times
  122. Google
  123. Gordy
  124. Goretti
  125. Gorgiasz
  126. Gorki
  127. Gorkij
  128. Gothart
  129. Gothic
  130. Gothofredus
  131. Gottesmann
  132. Gouda
  133. Gradáció
  134. Graf Zeppelin
  135. Gran
  136. Granadai szerződés
  137. Grand Central
  138. Grand Slam
  139. Grassalkovich
  140. Grassalkovich-kastély
  141. Gratianus
  142. Graun
  143. Gravimetria
  144. Gravitáció
  145. Gray
  146. Gregor József Általános Iskola
  147. Greim
  148. Grimaldi
  149. Grip
  150. Gritti
  151. Grosschmid
  152. Groteszk
  153. Gruber
  154. Grund
  155. Grus
  156. Gruyeres
  157. Gráf
  158. Gránát
  159. Grätzer
  160. Gremio
  161. Grúz
  162. Grünwald
  163. Guami csata
  164. Guarani
  165. Guernica
  166. Guggenheim Múzeum
  167. Gui
  168. Gulliver utazásai
  169. Gulyás
  170. Gundel
  171. Gungrave
  172. Gurdzsaani
  173. Guszai
  174. Gutenberg
  175. Guttmann
  176. Gyalu
  177. Gyanta
  178. Gyerekrablás a Palánk utcában
  179. Gyergyószék
  180. Gyermekvasút
  181. Gyertyák
  182. Gyevát
  183. Gyilkosság az Orient expresszen
  184. Gyimesi
  185. Gyinamo
  186. Gyoma
  187. Gyopár
  188. Gyula
  189. Gyulay
  190. Gyurcsány-kormány
  191. Gyurkovics
  192. Gyurkovics fiúk
  193. Gyász
  194. Gyík
  195. Gyógyvíz
  196. Gyök
  197. Gyökerek
  198. Gyökér
  199. Gyömbér
  200. Gyöngyike
  201. Györe
  202. György-kereszt
  203. Györgyike
  204. Györke
  205. Gyümölcsoltó Boldogasszony-templom
  206. Gyürky család
  207. Győrffy
  208. Győri ETO
  209. Győri béke
  210. Gyűrű
  211. Gádor
  212. Gálfalvi
  213. Gárdonyi
  214. Gát
  215. Gázló
  216. Gémerek
  217. Gólem
  218. Góliát
  219. Gólpassz
  220. Gót királyok listája
  221. Gödel-tétel
  222. Gördesz
  223. Görgei
  224. Görgeteg
  225. Görgényi
  226. Görög
  227. Görög irodalom
  228. Görög művészet
  229. Görög–török háború
  230. Gül Baba
  231. Gőz- és kádfürdő

H[szerkesztés]

  1. H5
  2. HCM
  3. HF
  4. HMAS Albatross
  5. HMAS Australia
  6. HMAS Hobart
  7. HMAS Perth
  8. HMAS Sydney
  9. HMAS Vampire
  10. HMS Acasta
  11. HMS Achilles
  12. HMS Ajax
  13. HMS Amphion
  14. HMS Apollo
  15. HMS Ark Royal
  16. HMS Birmingham
  17. HMS Bristol
  18. HMS Cossack
  19. HMS Dorsetshire
  20. HMS Dublin
  21. HMS Good Hope
  22. HMS Indefatigable
  23. HMS Leander
  24. HMS Monmouth
  25. HMS Nelson
  26. HMS Neptune
  27. HMS Norfolk
  28. HMS Orion
  29. HMS Phaeton
  30. HMS Prince of Wales
  31. HMS Renown
  32. HMS Repulse
  33. HMS Rodney
  34. HMS Suffolk
  35. HMS Warrior
  36. HMS Zealous
  37. HP
  38. HTV
  39. Ha
  40. Haber
  41. Habsburg
  42. Habselyem
  43. Hacsek
  44. Hadad
  45. Hadakozó fejedelemségek kora
  46. Hadas
  47. Hadik
  48. Hadnagy
  49. Hadrianopolisi csata
  50. Haffner
  51. Hagen
  52. Haggenmacher
  53. Hagyma
  54. Haha
  55. Hain
  56. Hainaut
  57. Hair
  58. Hajabusza
  59. Hajduk
  60. Hajdú
  61. Hajlakk
  62. Hajlítás
  63. Hajnal
  64. Hajnalka
  65. Hajtómű
  66. Hajós
  67. Haka
  68. Hakan
  69. Hal
  70. Haladás
  71. Half-Life
  72. Halhatatlan
  73. Hall
  74. Haller
  75. Haller-kastély
  76. Halloween
  77. Hallássérült
  78. Halmosi
  79. Halmágyi
  80. Halo
  81. Halogenidek
  82. Halotti beszéd
  83. Halperin
  84. Halál
  85. Halál Velencében
  86. Halálkanyar
  87. Halálos árnyék
  88. Halálos ítélet
  89. Haláltánc
  90. Hamilton
  91. Hamlet
  92. Hamu és gyémánt
  93. Hamupipőke
  94. Han
  95. Han-dinasztia
  96. Handicap
  97. Haner
  98. Hanga
  99. Hangrés
  100. Hangsúly
  101. Hangyaboly
  102. Hankó
  103. Hannibál
  104. Hanstedt
  105. Hantz
  106. Hanza
  107. Hanák
  108. Happy
  109. Harag
  110. Harangláb
  111. Harangozó
  112. Harcosok klubja
  113. Hardcore
  114. Hargita
  115. Haris-bazár
  116. Harisnyás Pippi
  117. Harka
  118. Harkovi csata
  119. Harlem shake
  120. Harmadik figyelmeztetés
  121. Harmadik szem
  122. Harmadik út
  123. Harmónia
  124. Harrer
  125. Harsányi
  126. Hartford
  127. Hash
  128. Hasse
  129. Hatok
  130. Hattyú
  131. Hattyú-ház
  132. Hattyúdal
  133. Hatvani
  134. Hatvany-Deutsch
  135. Határ
  136. Határszög
  137. Határzár
  138. Hauff
  139. Haumann
  140. Haumea
  141. Hauser
  142. Hausmann
  143. Hautamaeki
  144. Havas Boldogasszony-templom
  145. Havel
  146. Havre de Grace
  147. Hawk
  148. Haza Sólymai
  149. Hazudós Jakab
  150. Hazánk
  151. Heart of Darkness
  152. Heartbreaker
  153. Heathrow
  154. Heaven
  155. Heaven and Hell
  156. Heavy Rotation
  157. Hecht
  158. Hegel
  159. Hegesztés
  160. Hegyalja
  161. Hegyalja út
  162. Hegyhát
  163. Hegyi
  164. Hegylakó
  165. Heim
  166. Heimdall
  167. Heka
  168. Helder
  169. Helena
  170. Helgoland
  171. Helgolandi csata
  172. Helikon
  173. Heller
  174. Hello World
  175. Help
  176. Helter skelter
  177. Helyszínelők
  178. Hengermű
  179. Henjo
  180. Henna
  181. Henszlmann
  182. Hepburn
  183. Herczeg
  184. Herczog
  185. Herder
  186. Here
  187. Here Comes the Sun
  188. Herkules
  189. Hermafroditizmus
  190. Hermeiasz
  191. Hermelin
  192. Hermeneutika
  193. Hermioné
  194. Hero
  195. Heroes
  196. Herskovits
  197. Hertelendy
  198. Hertz
  199. Hertzka
  200. Hervé
  201. Herz
  202. Hess
  203. Hesz
  204. Hetedik pecsét
  205. Hetényi
  206. Hetés
  207. Hevesi
  208. Hexanol
  209. Heymann
  210. Hf
  211. Hibrid
  212. Hidzsra
  213. Hiei
  214. Higany-klorid
  215. Higany-oxid
  216. Hilbert
  217. Hild
  218. Hiller
  219. Himik
  220. Himlő
  221. Hindenburg
  222. Hints
  223. Hirjú
  224. Hirscher
  225. História
  226. Hiszekegy
  227. Hit
  228. Hitel
  229. Hitzig
  230. Hiányjel
  231. Hiátus
  232. Hjúga
  233. Hobbit
  234. Hobo
  235. Hock
  236. Hofer
  237. Hoffer
  238. Hoffmann
  239. Hoffmann Tibor
  240. Hold
  241. Hold Me
  242. Hold Me in Your Arms
  243. Holdudvar
  244. Holdviola
  245. Holiday
  246. Holland
  247. Holland művészet
  248. Holló
  249. Holmes
  250. Holokauszt
  251. Holtak hajnala
  252. Holtpont
  253. Holub
  254. Homofónia
  255. Homokos
  256. Homokozó
  257. Homoktövis
  258. Honfoglalás
  259. Hongnung
  260. Honismeret
  261. Honoria
  262. Honvágydal
  263. Honvéd
  264. Hood
  265. Hopp
  266. Hordó
  267. Horezm
  268. Horizont
  269. Hornyik
  270. Hornyák
  271. Horowitz
  272. Hortenzia
  273. Horthy
  274. Horvát
  275. Horváth család
  276. Hossz
  277. Hosszú menetelés
  278. Host
  279. Hot
  280. How Do You Do
  281. Hoya
  282. Hozsanna
  283. Hráč
  284. Hsziang
  285. Hub
  286. Hubay
  287. Hubble
  288. Huber
  289. Hubertusz
  290. Hucul
  291. Hud
  292. Huja
  293. Hulk
  294. Human
  295. Humboldt
  296. Hummel
  297. Humoreszk
  298. Humusz
  299. Hunfalvy
  300. Hungarikum
  301. Hungária
  302. Hunnia
  303. Hunor
  304. Hupikék törpikék
  305. Hurrikán
  306. Hush
  307. Hustler
  308. Husum
  309. Huszka
  310. Huszonnégy óra egy asszony életéből
  311. Huszt
  312. Huszár család
  313. Husák
  314. Huxley
  315. Huzat
  316. Huzella
  317. Hydra
  318. Hyperion
  319. Háború a Földön
  320. Háború és béke
  321. Hágó
  322. Háj
  323. Háló
  324. Hálóslevél
  325. Hálózat
  326. Hám
  327. Hámori
  328. Hárfa
  329. Hármas szövetség
  330. Három-szurdok
  331. Háromegy Királyság
  332. Háromszék
  333. Hárpia
  334. Hárs
  335. Hártya
  336. Háry János
  337. Hárún
  338. Hátszegi
  339. Héber
  340. Héliosz
  341. Hét
  342. Híd
  343. Híd Terabithia földjére
  344. Hídvégi ütközet
  345. Hím
  346. Híradó
  347. Híradósok
  348. Hírességek sétánya
  349. Hócipő
  350. Hódzsó
  351. Hófehérke
  352. Hór
  353. Höchstädti csata
  354. Hölgyfutár
  355. Hübner
  356. Hüvely
  357. Hüvelyk Panna
  358. Hődiffúziós együttható
  359. Hős
  360. Hőscincér
  361. Hősök tere
  362. Hővezetőképesség

I[szerkesztés]

  1. I
  2. I Belong to You
  3. I Dzsehun
  4. I Hjonu
  5. I Want You
  6. I'm with You
  7. IAS
  8. IC
  9. ICSID
  10. ICZN
  11. ID
  12. IDE
  13. IDS
  14. IFA
  15. IFC
  16. IFLA
  17. IGN
  18. IJ
  19. IKE
  20. ILS
  21. IMO
  22. INS Delhi
  23. IQ
  24. IRA
  25. IRL
  26. ISA
  27. ISDN
  28. ISO
  29. IX
  30. Iapetus
  31. Ibolya
  32. Ibéria
  33. Ichthüsz
  34. Icon
  35. Ideál
  36. Idol
  37. Idzsongbu
  38. If
  39. Ifjú Proletár
  40. Igazság
  41. Igazságügyi palota
  42. Ige
  43. Iglói
  44. Ignotus
  45. Ihlow
  46. Ihász
  47. Ikon
  48. Ikrek
  49. Ila
  50. Iljinszkij
  51. Ilku
  52. Illinci
  53. Illés
  54. Imola
  55. Imígyen szóla Zarathustra
  56. In
  57. In My Life
  58. Inarticulata
  59. Inazuma Eleven
  60. Incognito
  61. Incze
  62. Indeksi
  63. Index
  64. Indigó
  65. Indikátor
  66. Indonéz
  67. Indra
  68. Indukció
  69. Indul a bakterház
  70. Indóház
  71. Inezia
  72. Inferno
  73. Infinity
  74. Információs társadalom
  75. Inga
  76. Inkey-kastély
  77. Inkontinencia
  78. Inn
  79. Inter
  80. Interlingua
  81. Internacionálé
  82. International Hockey League
  83. Invazív
  84. Inverzió
  85. Invincible
  86. Invázió
  87. Inó
  88. Ip
  89. Ipa
  90. Iparcsarnok
  91. Iparterv
  92. Iraki művészet
  93. Iringó
  94. Iris
  95. Irkutszk
  96. Irreducibilitás
  97. Irtásfalu
  98. Irányi
  99. Iránytű
  100. Isaszegi csata
  101. Istenszülő bevezetése a templomba-templom
  102. Istenszülő elszenderedése-templom
  103. Istenszülő születése-templom
  104. Istina
  105. István-torony
  106. Iszetnofret
  107. Iszfahán
  108. Isere
  109. Itáliai Királyság
  110. Itáliai háborúk
  111. It’s Like That
  112. It’s a Man’s World
  113. Ivanhoe
  114. Iván
  115. Ivó
  116. Izgatás
  117. Izlandi
  118. Izmael
  119. Izobár
  120. Izochor
  121. Izrael
  122. Izraelita temető

J[szerkesztés]

  1. JACC
  2. JESZ
  3. JFK
  4. JSF
  5. Jaba
  6. Jack
  7. Jackson
  8. Jade
  9. Jadviga párnája
  10. Jaffa
  11. Jagelló
  12. Jager
  13. Jaguár
  14. Jakut
  15. Jak–50
  16. Jam
  17. Jambalaya
  18. Jamboree
  19. James Bond
  20. Jamina
  21. Jancsó
  22. Jane Eyre
  23. Janina
  24. Jankovich család
  25. Jankovics
  26. Jankó
  27. Janov
  28. Janus
  29. Japán juhar
  30. Javelin
  31. Jawa
  32. Jazz
  33. Jedlik Ányos-díj
  34. Jegenye
  35. Jekelfalussy
  36. Jel
  37. Jelek
  38. Jelenkor
  39. Jelinek
  40. Jem
  41. Jen
  42. Jeon
  43. Jeruzsálem ostroma
  44. Jeszenszky
  45. Jeszenyin
  46. Jethro Tull
  47. Jin-dinasztia
  48. Joachim
  49. Jobbkéz-szabály
  50. Jogok nyilatkozata
  51. Johannita rend
  52. John Doe
  53. Joker
  54. Jonas
  55. Jongmun állomás
  56. Joplin
  57. Jordan
  58. Jordán
  59. Joseph Andrews
  60. Journeyman
  61. Joy
  62. Joy to the World
  63. Jud Süß
  64. Judik
  65. Jugoszlávia művészete
  66. Juhász
  67. Jules Verne
  68. Julesz
  69. Julia
  70. Julier
  71. Jumanji
  72. Jumbo
  73. Jump
  74. Jung
  75. Juno
  76. Jupiter
  77. Juri
  78. Jurung
  79. Justice for Hungary
  80. Jut
  81. Juta
  82. Juventus
  83. Jácint
  84. Jáfet
  85. János vitéz
  86. Jász-Nagykun-Szolnok
  87. Jászai
  88. Jászi
  89. Játszd újra, Sam!
  90. Játék
  91. Játékszín
  92. Játékvezető
  93. Jávor
  94. Jázmin
  95. Jégkorszak
  96. Jézus
  97. Jézus Krisztus szupersztár
  98. Jézus szíve templom
  99. Jó Pásztor-templom
  100. Jó estét nyár, jó estét szerelem
  101. Jóbarát
  102. Jókai
  103. Jókai Színház
  104. Jókai utca
  105. Józsa
  106. József Attila Gimnázium
  107. József Attila Művelődési Központ
  108. József Attila lakótelep
  109. József, az ács
  110. Jövendő
  111. Jövő
  112. Júda
  113. Júniusi forradalom
  114. Jüan

K[szerkesztés]

  1. K-osztály
  2. K. 1
  3. K1
  4. K2
  5. KAC
  6. KB
  7. KEK
  8. KGB
  9. KKK
  10. KL
  11. KMZ
  12. KS
  13. KTI
  14. KVM
  15. Ka
  16. Kabos
  17. Kacsa
  18. Kafka
  19. Kahló
  20. Kaka
  21. Kakas
  22. Kakaó
  23. Kaki
  24. Kaland
  25. Kalandorok
  26. Kalandra fel!
  27. Kalandtúra
  28. Kalapács
  29. Kalasnyikov
  30. Kalauz
  31. Kalcium-foszfát
  32. Kaleidoszkóp
  33. Kaliforniai Egyetem
  34. Kaliforniai naphőerőmű
  35. Kalisz
  36. Kalligramma
  37. Kallisztó
  38. Kallós
  39. Kalocsai
  40. Kalotaszeg
  41. Kalács
  42. Kaláka
  43. Kalász
  44. Kalózok
  45. Kamcsatka
  46. Kamilla
  47. Kampány
  48. Kamándzsa
  49. Kaméleon
  50. Kamélia
  51. Kananga
  52. Kangnam
  53. Kanizsa ostroma
  54. Kann
  55. Kanonizáció
  56. Kanton
  57. Kantoni csata
  58. Kaon
  59. Kapacitás
  60. Kapcsolat
  61. Kapor
  62. Kaposi
  63. Kaptár
  64. Kar
  65. Karc
  66. Karitász
  67. Karma
  68. Karr
  69. Karvaly
  70. Karácsonyfa
  71. Karácsonyi ének
  72. Karám
  73. Kastély
  74. Kasza
  75. Kaszás
  76. Katafalk
  77. Katalán
  78. Katapult
  79. Kategória
  80. Kati
  81. Katolikus Karitász
  82. Katolikus Liga
  83. Katolikus egyház
  84. Katolícke noviny
  85. Katona
  86. Katona József Színház
  87. Katonai ordinariátus
  88. Katyusa
  89. Katz
  90. Katzenjammer
  91. Katáng
  92. Kaufmann
  93. Kaukázus
  94. Kaukázusi zsidók
  95. Kavics
  96. Kaviár
  97. Kaya
  98. Kazak
  99. Kaze
  100. Kazán
  101. Kazár
  102. Kaán
  103. Kea
  104. Kecskeméti KSE
  105. Kedves ellenségem
  106. Keitel
  107. Kelet
  108. Kelet Népe
  109. Kelet-Frankföld
  110. Kelet-Magyarország
  111. Keleti front
  112. Keller
  113. Kellner
  114. Kemény-kúria
  115. Kende
  116. Kendi
  117. Kenguk
  118. Kengyel
  119. Kennedy-gyilkosság
  120. Kentaur
  121. Kenéz
  122. Kepler
  123. Kerak
  124. Kerekasztal
  125. Kerengő
  126. Kereplye
  127. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola
  128. Kereszt
  129. Keresztapa
  130. Keresztelő Szent János születése-templom
  131. Keresztelő Szent János-templom
  132. Keresztes
  133. Keresztes lovagok
  134. Keresztesi
  135. Keresztény
  136. Keresztényszociális Néppárt
  137. Keresőrendszer
  138. Keringési rendszer
  139. Keringő
  140. Kerküra
  141. Kern
  142. Kertész
  143. Kerék
  144. Kerény
  145. Kerítés
  146. Kerület
  147. Keserű méz
  148. Kessler
  149. Keszeg
  150. Kettőskereszt
  151. Keve
  152. Khuen-Héderváry-kormány
  153. Ki
  154. Ki nevet a végén
  155. Ki nyer ma?
  156. Kiba
  157. Kifáradás
  158. Kihajolni veszélyes
  159. Kijevi csata
  160. Kika
  161. Kilenced
  162. Kilencéves háború
  163. Kili
  164. Kill Bill
  165. Killers
  166. Kim
  167. Kimhi
  168. Kiméra
  169. Kincses sziget
  170. Kinetika
  171. Kineziológia
  172. King George V osztály
  173. King Kong
  174. King Records
  175. Kinon
  176. Kiowa
  177. Kirov osztály
  178. Király utca
  179. Királyi Haditengerészet
  180. Királyi Légierő
  181. Királyi palota
  182. Királyka
  183. Királyok könyve
  184. Királytigris
  185. Kis Kató
  186. Kisanna
  187. Kisar
  188. Kisboldogasszony-templom
  189. Kisfaludy
  190. Kiskirályság
  191. Kispályás labdarúgás
  192. Kisülés
  193. Kitt
  194. Kitörés
  195. Kivi
  196. Kiválasztás
  197. Kiáltó Szó
  198. Klapka
  199. Klausz
  200. Klauzál
  201. Klauzál tér
  202. Kleiber
  203. Kleist
  204. Klementin
  205. Klikk
  206. Klimov
  207. Klingsor
  208. Klipper
  209. Klisé
  210. Kljujev
  211. Klug
  212. Klíma
  213. Klón
  214. Knight Rider
  215. Kobold
  216. Kobra
  217. Kochana
  218. Kocián
  219. Kockásliliom
  220. Kockázat
  221. Kockázati tényező
  222. Kocsis
  223. Kocsord
  224. Kocsár
  225. Kodolányi
  226. Kodály Zoltán Iskola
  227. Kohn
  228. Koiné
  229. Kokas
  230. Koksz
  231. Koldingi csata
  232. Koldusopera
  233. Kolinda
  234. Kollaboráció
  235. Kolosszus
  236. Kolozsvári egyetem
  237. Koltai
  238. Kolumbusz
  239. Komló
  240. Komlói Bányász SK
  241. Kommandó
  242. Kommunista Ifjúsági Szövetség
  243. Kommunista Párt
  244. Kommutátor
  245. Komodo
  246. Kompatibilitás
  247. Kompetencia
  248. Komplementer
  249. Komponens
  250. Kompozíció
  251. Kompót
  252. Komszomolec
  253. Komáromi csata
  254. Komédia
  255. Konan
  256. Koncert
  257. Kondenzátor
  258. Konfliktus
  259. Konglomerátum
  260. Kongresszus
  261. Kongó osztály
  262. Kongó zászlaja
  263. Konitzi csata
  264. Konjak
  265. Konstans
  266. Konstelláció
  267. Konstruktivizmus
  268. Konvent
  269. Konvergencia
  270. Konvergenciakritériumok
  271. Konvoj
  272. Konyak
  273. Konzervatív Néppárt
  274. Konzervatív Párt
  275. Konzol
  276. Kopp
  277. Kor
  278. Koreai
  279. Kornfeld
  280. Kornis
  281. Kornis-kastély
  282. Kornya
  283. Koroljov
  284. Korona
  285. Korona Szálló
  286. Korong
  287. Kortárs
  288. Korunk-kiadványok
  289. Korányi
  290. Kos
  291. Kossics
  292. Kossuth
  293. Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium
  294. Kossuth Lajos Gimnázium
  295. Kossuth Lajos tér
  296. Kossuth Lajos utca
  297. Kossuth híd
  298. Kossuthkifli
  299. Koszmosz
  300. Koszmosz–2
  301. Kosár
  302. Kosárlabda-Európa-bajnokság
  303. Kosárlabda-világbajnokság
  304. Kovalik
  305. Kovács
  306. Kovács család
  307. Kozan
  308. Kozmopolita
  309. Krajobrazy
  310. Kramolín
  311. Krampusz
  312. Kranjec
  313. Krasser
  314. Kraus
  315. Krausz
  316. Kreml
  317. Kresz
  318. Kretschmer
  319. Kriesch
  320. Krilja Szovetov
  321. Krimi
  322. Kris
  323. Krisztus király-szobor
  324. Kritika
  325. Kritikus tömeg
  326. Krizsán
  327. Krog
  328. Krokett
  329. Kronecker
  330. Kropf
  331. Kross
  332. Kroton
  333. Krummhorn
  334. Krypton
  335. Kráter
  336. Kréta
  337. Króm-oxid
  338. Króna
  339. Krónika
  340. Kröger
  341. Krüzselyi
  342. Kub
  343. Kubinszky
  344. Kucsera
  345. Kucsik
  346. Kudu
  347. Kudó
  348. Kuka
  349. Kukac
  350. Kulcs
  351. Kulin
  352. Kulinyi
  353. Kummani
  354. Kun
  355. Kun család
  356. Kuna
  357. Kuncz
  358. Kund
  359. Kunene
  360. Kungfu
  361. Kunság
  362. Kunz
  363. Kupa
  364. Kupe
  365. Kupka
  366. Kur
  367. Kuras
  368. Kurcsatov
  369. Kurd
  370. Kurgan
  371. Kurszk
  372. Kuru
  373. Kut
  374. Kuttner
  375. Kutyahűség
  376. Kutyaszorítóban
  377. Kuzma
  378. Kvadráns
  379. Kvantor
  380. Kvantálás
  381. Kwacha
  382. Kwanza
  383. Kylix
  384. Kádas
  385. Kádár
  386. Kádár-kormány
  387. Káin
  388. Káldor
  389. Káli
  390. Kálium-tartarát
  391. Kállai
  392. Kálmándi
  393. Kálnoky-kastély
  394. Kálvária-kápolna
  395. Kám
  396. Kámea
  397. Kán
  398. Kánon
  399. Kántor
  400. Káposzta
  401. Káprázat
  402. Kármel
  403. Kármelhegyi Boldogasszony-templom
  404. Kármelita templom
  405. Kármin
  406. Kárminvörös
  407. Károlyi-kastély
  408. Károlyi-kormány
  409. Kártus
  410. Kártya
  411. Kártyavár
  412. Kárász
  413. Káté
  414. Kék mecset
  415. Kényszer
  416. Kényszermozgás
  417. Képes Újság
  418. Képheusz
  419. Képi Blanc
  420. Képmás
  421. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
  422. Kétszáz magyar forint
  423. Kétó
  424. Kézdiszék
  425. Kézilabda-Európa-bajnokság
  426. Kézilabda-világbajnokság
  427. Kézirat
  428. Kígyónyelv
  429. Kínai
  430. Kínai nagydíj
  431. Kínai negyed
  432. Kínai–japán háború
  433. Kísérlet
  434. Kód
  435. Kóka
  436. Kóma
  437. Kórea
  438. Kórus
  439. Kózan
  440. Kökény
  441. Kökösi ütközet
  442. Kölcsey Ferenc Gimnázium
  443. Köles-ér
  444. Költésrothadás
  445. Kömény
  446. Königsberg osztály
  447. Könnyű testi sértés
  448. Könyvek könyve
  449. Könyvtár
  450. Köpeczi-ház
  451. Kör
  452. Körhinta
  453. Körmendi
  454. Környei
  455. Környezet
  456. Körszínház
  457. Köteles
  458. Kötéltánc
  459. Kötés
  460. Központi stadion
  461. Községi Párt
  462. Köztársasági Gárda
  463. Közvágóhíd
  464. Közvélemény
  465. Közép-Frankföld
  466. Közös tudás
  467. Kúria
  468. Külcsoport
  469. Küllikki
  470. Küllő
  471. Külvárosi szálloda
  472. Különbség
  473. Különvélemény
  474. Különös házasság
  475. Küzmics
  476. Kőkapu
  477. Kőnig-tétel
  478. Kővágó
  479. K–129

L[szerkesztés]

3068 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére:

  1. L
  2. L3
  3. LB
  4. LEN-kupa
  5. LOSZ
  6. LYD
  7. La Cucaracha
  8. Label
  9. Labiális
  10. Labrador
  11. Lacerta
  12. Lackovics
  13. Laczkó
  14. Ladin
  15. Lahn
  16. Laibach
  17. Lajka
  18. Lajos
  19. Lajosfalva
  20. Lakamativ
  21. Lakatos
  22. Lakedaimón
  23. Lalande
  24. Lamma
  25. Lana
  26. Landauer
  27. Landler
  28. Langeais hercegnő
  29. Langen
  30. Langwedel
  31. Lant
  32. Lantos
  33. Laptyev
  34. Lara
  35. Lasiurus
  36. Lasker
  37. Lassie
  38. Lat
  39. Latabár-színészdinasztia
  40. Laterális
  41. Latin
  42. Latinovits
  43. Lato
  44. Lauber
  45. Laurencia
  46. Lavina
  47. Leander
  48. Lebel
  49. Lechner
  50. Leclerc
  51. Lederer
  52. Lefedőrendszer
  53. Legenda
  54. Legenda vagyok
  55. Legfelsőbb Tanács
  56. Leggyakoribb magyar keresztnevek listája
  57. Lehe
  58. Lehel
  59. Lehoczky
  60. Lehár
  61. Leibniz
  62. Leimen
  63. Leipzig osztály
  64. Leitner
  65. Leko
  66. Lem
  67. Lemez
  68. Lemhényi
  69. Lemuria
  70. Lencse - egyértelműsítve Porrimaeszmecsere 2016. június 5., 18:52 (CEST)
  71. Lendl
  72. Lendvai
  73. Lengerich
  74. Lengyel
  75. Lengyel Intézet
  76. Lengyel Köztársaság
  77. Lengyelországi hadjárat
  78. Lengyel–orosz háború
  79. Lengyel–török háborúk
  80. Lenin szocialista brigád
  81. Lenka
  82. Lenny
  83. Lenz
  84. Leoninus
  85. Leopárd
  86. Lepantói csata
  87. Lepel
  88. Lepus
  89. Les
  90. Lessing
  91. Let It Be
  92. Letenye
  93. Lett
  94. Leu
  95. Leuenberger
  96. Lev Tolsztoj
  97. Levendula
  98. Levente
  99. Leviatán
  100. Levél
  101. Leány gyöngy fülbevalóval
  102. Leányvásár
  103. Leértékelés
  104. Liaoning
  105. Liard
  106. Liba
  107. Liberty
  108. Liberális Demokrata Párt
  109. Libra
  110. Lichtenstein
  111. Liebenau
  112. Lieber
  113. Liegnitzi csata
  114. Liga
  115. Ligandum
  116. Ligatúra
  117. Liger
  118. Liget
  119. Ligeti
  120. Ligetszépe
  121. Lightning
  122. Ligue de Football Professionnel
  123. Lilienthal
  124. Liliom
  125. Liliomfi
  126. Lilly
  127. Linda
  128. Linhart
  129. Lipovník
  130. Lipp
  131. Lippi
  132. Lipschitz
  133. Liptai
  134. Lipták
  135. Lipót
  136. Lipót-rend
  137. Lisa
  138. Lisziewicz
  139. Literatura
  140. Lituus
  141. Litván
  142. Live
  143. Live at Budokan
  144. Live at Donington
  145. Live at the Budokan
  146. Live in London
  147. Lizzie McGuire
  148. Ljulka
  149. Load
  150. Lochner
  151. Lockheed Electra
  152. Lodron
  153. Logo
  154. Logosz
  155. Lohmen
  156. Lokalizáció
  157. Lokomotiv
  158. Lokomotyiv
  159. Lokális csoport
  160. Lola
  161. Lolita
  162. Lolka és Bolka
  163. Lombard
  164. Lomonoszov
  165. London Bridge
  166. Londoni egyezmény
  167. Londoni konferencia
  168. Londoni randevú
  169. Lonely Planet
  170. Lorca
  171. Lord
  172. Lord Rothermere
  173. Lorre
  174. Los Angeles-i olimpia
  175. Lost in Space
  176. Lotus
  177. Lotz
  178. Love
  179. Lovász
  180. Low
  181. Loyola
  182. Luc
  183. Lucanus
  184. Lucerna
  185. Lucifer
  186. Lucina
  187. Lucky Luke
  188. Ludovika
  189. Luftwaffe
  190. Lugo
  191. Lugosi
  192. Lukács
  193. Lukács család
  194. Lulu
  195. Luna
  196. Lusitania
  197. Lustig
  198. Lutz
  199. Lydia
  200. Lynx
  201. Láb
  202. Lábasház
  203. Lánc
  204. Lászlóffy
  205. Láthatatlan
  206. Láthatár
  207. Látlelet
  208. Látóhatár
  209. Láz
  210. Lázadás a Bountyn
  211. Lázár
  212. Léda
  213. Lég
  214. Légcső
  215. Légió
  216. Légy jó mindhalálig
  217. Léna
  218. Lézerlemez
  219. Lícium
  220. Líra
  221. Lócitrom
  222. Lóhere
  223. Löbnitz
  224. Lúdanyó meséi
  225. Lúdas Matyi
  226. Lüszisz
  227. Lützeni csata

M[szerkesztés]

25582 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére:

  1. M1
  2. M10
  3. M100
  4. M102
  5. M109
  6. M11
  7. M110
  8. M14
  9. M15
  10. M16
  11. M19
  12. M2
  13. M21
  14. M23
  15. M25
  16. M28
  17. M3
  18. M30
  19. M300
  20. M31
  21. M32
  22. M34
  23. M35
  24. M38
  25. M4
  26. M40
  27. M41
  28. M42
  29. M43
  30. M44
  31. M46
  32. M47
  33. M48
  34. M49
  35. M5
  36. M51
  37. M6
  38. M60
  39. M61
  40. M62
  41. M63
  42. M7
  43. M70
  44. M76
  45. M79
  46. M8
  47. M85
  48. M86
  49. M87
  50. M9
  51. MAD
  52. MBC
  53. MDC
  54. MDF
  55. MDV
  56. MET
  57. METAP2
  58. MFT
  59. MHSZ
  60. MHV
  61. MI
  62. MIDAS
  63. MIPS
  64. MKE
  65. MKKE
  66. MKP
  67. MKV
  68. MMA
  69. MME
  70. MMK
  71. MNG
  72. MOM
  73. MPL
  74. MPT
  75. MRO
  76. MS
  77. MSV
  78. MSZP
  79. MT
  80. MTE
  81. MTK
  82. MTV
  83. MTV1
  84. MTV2
  85. MV
  86. MX
  87. Ma
  88. Mab
  89. Mac
  90. Macbeth
  91. Machete
  92. Machine Head
  93. Maci Laci
  94. Mack
  95. Mackensen
  96. Macskajaj
  97. Macskanyérc
  98. Macskanő
  99. Macskaszem
  100. Mad
  101. Mad Max
  102. Madarak
  103. Made in Hungaria
  104. Madeline
  105. Madonna
  106. Madridi szerződés
  107. Madzso no takkjúbin
  108. Madzsong
  109. Madách
  110. Madách Imre Gimnázium
  111. Madárfészek
  112. Mag
  113. Magazin
  114. Magellán
  115. Magellán-felhők
  116. Maggie in the Woods
  117. Magic
  118. Magic Boy
  119. Magma
  120. Magnum
  121. Magnészia
  122. Magor
  123. Magtártemplom
  124. Magyar
  125. Magyar Dal
  126. Magyar Derby
  127. Magyar Ifjúság
  128. Magyar Krónika
  129. Magyar Kurír
  130. Magyar Köztársaság
  131. Magyar LMBT-kronológia
  132. Magyar Múzsa
  133. Magyar Nemzeti Tanács
  134. Magyar Nemzetiszocialista Párt
  135. Magyar Polgári Párt
  136. Magyar Posta
  137. Magyar Szemle
  138. Magyar Szó
  139. Magyar kupa
  140. Magyar költők, írók listája
  141. Magyar nyelvjárások
  142. Magyar nép
  143. Magyar utca
  144. Magyar vizsla
  145. Magyar állam
  146. Magyar írás
  147. Magyarok Nagyasszonya-templom
  148. Magyarország
  149. Magyarország madártávlatból
  150. Magyarország története
  151. Magyarországi Munkáspárt
  152. Magyarországi reneszánsz
  153. Magyarországi választások
  154. Magyarságtudomány
  155. Magányos cédrus
  156. Mahagóni
  157. Mahdi
  158. Mahler
  159. Mainz ostroma
  160. Maja
  161. Maja kódex
  162. Maja, a méhecske
  163. Majláth-kastély
  164. Majom
  165. Makarenko
  166. Makarov
  167. Makedónia
  168. Makemake
  169. Makk
  170. Mala
  171. Malacka
  172. Malinovszkij
  173. Mama
  174. Mambó
  175. Mami
  176. Mamma mia!
  177. Man in the Middle
  178. Manasszesz
  179. Manasz
  180. Manat
  181. Mancs
  182. Manda
  183. Mandarin
  184. Mandl
  185. Mandu
  186. Mandula
  187. Mandátum
  188. Manga
  189. Mangrove
  190. Manierizmus
  191. Maniu
  192. Manna
  193. Manon
  194. Manon Lescaut
  195. Mansfeld
  196. Manson
  197. Mantas
  198. Maquis
  199. Marabu
  200. Marais
  201. Marastoni
  202. Marathon
  203. Maranón
  204. Marcelino
  205. March
  206. Marco Polo
  207. Marder
  208. Margaréta
  209. Margitai
  210. Mari
  211. Marica
  212. Marimar
  213. Mark I
  214. Markovics
  215. Marl
  216. Marlowe
  217. Marne
  218. Marosszék
  219. Marozsán
  220. Mars
  221. Marsbéli krónikák
  222. Marsupilami
  223. Martin
  224. Martini
  225. Martinovics
  226. Martonyi
  227. Martos
  228. Marx
  229. Marx tér
  230. Masaryk
  231. Massányi
  232. Maszk
  233. Maszkolás
  234. Matei
  235. Matematikai Lapok
  236. Matica
  237. Matroska
  238. Mattioni
  239. Mattyasovszky
  240. Matzon
  241. Maurer
  242. Maus
  243. Max Steel
  244. Maximilla
  245. Maxwell
  246. Mazsola
  247. Mazzantini
  248. McCain
  249. Me
  250. Mechanizmus
  251. Mechwart
  252. Medal of Honor
  253. Medence
  254. Medgyessy
  255. Medialis
  256. Mediterrán
  257. Medve
  258. Medúzák
  259. Megalodon
  260. Megiddói csata
  261. Megszállottak
  262. Megye
  263. Megyei jogú város
  264. Megyei város
  265. Megyerendezés
  266. Megyeri
  267. Melba
  268. Melczer
  269. Meleg
  270. Memento
  271. Memoriter
  272. Memória
  273. Mendel
  274. Menetrend
  275. Menger
  276. Menni vagy meghalni
  277. Mennybemenetel-templom
  278. Mentor
  279. Ments meg!
  280. Mentőhelikopter
  281. Menzel
  282. Menzúra
  283. Mephisto
  284. Merci
  285. Merck
  286. Mercury
  287. Meria
  288. Meridián
  289. Merry Christmas
  290. Mertz
  291. Mesa
  292. Meseautó
  293. Messier
  294. Mesterdetektív
  295. Mesél az erdő
  296. Mesüge
  297. Metak
  298. Metamorfózis
  299. Metamorphosis Transylvaniae
  300. Metanoia
  301. Metro
  302. Metropol
  303. Metropolitan
  304. Metszési szám
  305. Meuse
  306. Mezzo
  307. Mező
  308. Mezőőr
  309. Među zvezdama
  310. Mi a manó?
  311. Micimackó
  312. Midián
  313. Mielke
  314. Mielőtt leszáll az éj
  315. Mieres
  316. Migráció
  317. Mikado
  318. Mike
  319. Mike, a kislovag
  320. Mikes
  321. Mikes-ház
  322. Mikojan
  323. Mikrométer
  324. Mikszáth
  325. Mikus
  326. Milda
  327. Miliaria
  328. Milk and Honey
  329. Milla
  330. Miller
  331. Milli
  332. Milly
  333. Milner
  334. Mine
  335. Mini
  336. Miniland
  337. Minorita templom
  338. Minszki jegyzőkönyv
  339. Minta
  340. Miracle
  341. Mirandola
  342. Mirandolina
  343. Mire megvénülünk
  344. Mirigy
  345. Mises
  346. Miss You
  347. Missing You
  348. Mission: Impossible
  349. Misty
  350. Misztrál
  351. Mizser
  352. Mk48
  353. Mnemonik
  354. Moby Dick
  355. Mocsonyi
  356. Modell
  357. Modra rijeka
  358. Modul
  359. Moha
  360. Mohamed
  361. Moher
  362. Mohikán
  363. Moksa
  364. Mol
  365. Mola
  366. Moldáv
  367. Molnyija
  368. Molotov
  369. Moltke
  370. Momentum
  371. Monarchizmus
  372. Moncada
  373. Mongol
  374. Monmouthi csata
  375. Mono
  376. Monsieur
  377. Monte Carlo
  378. Montebellói csata
  379. Montenegrói
  380. Mony
  381. Moretti
  382. Morfológia
  383. Morgan
  384. Morgenthau
  385. Moritzburg
  386. Morpheus
  387. Mortal Kombat
  388. Mortimer
  389. Morus
  390. Morva Fejedelemség
  391. Morvai
  392. Morvamezei csata
  393. Moselle
  394. Moskovits-palota
  395. Most
  396. Most és mindörökké
  397. Moszkhosz
  398. Motor
  399. Motor boogie
  400. Motorola
  401. Moulin Rouge
  402. Mozaik
  403. Mozi
  404. Moziklip
  405. Mozsár
  406. Mp
  407. Mr. Bean
  408. Mr. Popper pingvinjei
  409. Mu
  410. Mucha
  411. Mucin
  412. Mulholland Drive
  413. Mumin
  414. Munka
  415. Munkaszolgálat
  416. Munkás
  417. Munkáspárt
  418. Munkástanácsok
  419. Munkásélet
  420. Munster
  421. Murmanszk
  422. Murok
  423. Music
  424. Muszka
  425. Mutató
  426. Mutualizmus
  427. My Girl
  428. My Love
  429. Mya
  430. Mystere
  431. MÁV
  432. MÁV 225 sorozat
  433. MÁV 334 sorozat
  434. MÁV 392
  435. MÁV 395
  436. MÁV 410
  437. MÁV 431 sorozat
  438. MÁV IIq
  439. MÁV IIq osztály
  440. MÁV IIr
  441. Mádl
  442. Mágus
  443. Május 1. szocialista brigád
  444. Málta ostroma
  445. Mályva
  446. Málé
  447. Márha
  448. Márka
  449. Mártírok útja
  450. Másfélmillió lépés Magyarországon
  451. Másnap
  452. Második esély
  453. Másvilág
  454. Mátrix
  455. Mécs
  456. Média
  457. Médiatörvény
  458. Méh
  459. Méhész
  460. Méliusz
  461. Mélypont
  462. Mélyvíz
  463. Ménes-patak
  464. Mérai
  465. Méregtelenítés
  466. Mérleg
  467. Mértékelmélet
  468. Mész
  469. Mészkő
  470. Mészáros család
  471. Mészöly
  472. Méta
  473. Mór
  474. Móra Ferenc Általános Iskola
  475. Mózes
  476. Möbius
  477. Múzsa
  478. Müller
  479. Münsingen
  480. Műcsarnok
  481. Műhely
  482. Művelődés
  483. Művész Színház
  484. Művészet
  485. Művésztelep
  486. Műút

N[szerkesztés]

24923 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére (a nap kék!)

  1. NAV
  2. NC
  3. NE
  4. NEC
  5. NEP
  6. NET
  7. NFC
  8. NGC
  9. NGN
  10. NM
  11. NNI
  12. NOK
  13. NPP
  14. NS
  15. NTV
  16. Na fujarce
  17. Nabucco
  18. Nacional FC
  19. Nadin
  20. Nadler
  21. Nagate
  22. Nagy Csoda
  23. Nagy Imre-kormány
  24. Nagy Lajos Gimnázium
  25. Nagy utazás
  26. Nagy-Britannia
  27. Nagy-Bulgária
  28. Nagy-kormány
  29. Nagyanyó nyomoz
  30. Nagyboldogasszony-templom
  31. Nagyközség
  32. Nagyszombat
  33. Nagytemplom
  34. Nagyvilág
  35. Nagyvárad
  36. Nagyváradi egyházmegye
  37. Nagyítás
  38. Nana
  39. Nap
  40. Napfény
  41. Napkelet
  42. Napkutya
  43. Napló
  44. Napsugár
  45. Narcissus
  46. Narvai csata
  47. Nat
  48. National Geographic
  49. Naturalizmus
  50. Nautilus
  51. Nebraska
  52. Necker
  53. Neerwindeni csata
  54. Nefelejcs
  55. Negatív
  56. Negyed
  57. Nehem
  58. Nekrofília
  59. Nem
  60. Nemere
  61. Nemes
  62. Nemes család
  63. Nemesfém
  64. Nemesis
  65. Nemessányi
  66. Nemesítés
  67. Nemezis
  68. Nemi szervek
  69. Nemo kapitány
  70. Nemzeti Demokrata Párt
  71. Nemzeti Front
  72. Nemzeti Galéria
  73. Nemzeti Gárda
  74. Nemzeti Színház
  75. Nemzeti Őrsereg
  76. Nemzetközi Törvényszék
  77. Nemzetközi szabadnév
  78. Nemzetség
  79. Nepomuki Szent János-kápolna
  80. Nepomuki Szent János-szobor
  81. Neptun-kút
  82. Neptunus
  83. Nero
  84. Neubauer
  85. Neufeld
  86. Neugeboren
  87. Neumann
  88. Neurath
  89. Never Alone
  90. Nevermore
  91. Nevezéktan
  92. New Orleans
  93. New York kávéház
  94. New Yorker
  95. Nice
  96. Nicea ostroma
  97. Nickelodeon
  98. Niebuhr
  99. Niemen
  100. Nienhagen
  101. Nietzsche
  102. Nigella
  103. Night Shift
  104. Nightlife
  105. Nikaiai zsinat
  106. Nikita
  107. Nikola Tesla
  108. Nikola Tesla Múzeum
  109. Nilpotens
  110. Nimfa
  111. Nimród
  112. Nina
  113. Ningirszu
  114. Nintu
  115. Nitrit
  116. Nitro
  117. Nitrous Oxide
  118. Nitrát
  119. No Regrets
  120. No, No, No
  121. Noddy
  122. Nokaut
  123. Nona
  124. Nonstop
  125. Nord
  126. Nori
  127. Norma
  128. Normann
  129. Normális
  130. Norton
  131. Norvég
  132. Norvég erdő
  133. Nostradamus
  134. Nothing
  135. Notre-Dame
  136. Nova
  137. Novarai csata
  138. Nox
  139. Nulla
  140. Nun
  141. Nyelv
  142. Nyereg
  143. Nyers
  144. Nyest
  145. Nyeva
  146. Nyikolajev
  147. Nyilasi
  148. Nyoman
  149. Nyomkövetés
  150. Nyomtatás
  151. Nysa
  152. Nyugat
  153. Nyugat-Frankföld
  154. Nyugati front
  155. Nyugaton a helyzet változatlan
  156. Nyák
  157. Nyáry család
  158. Nyír
  159. Nyírfa
  160. Nyúl
  161. Nád
  162. Nádasdy
  163. Nápolyi hadjárat
  164. Nárcisz
  165. Nátrium-tartarát
  166. Náxosz
  167. Nébald
  168. Néger
  169. Négyes szövetség
  170. Német
  171. Német Szövetségi Köztársaság
  172. Német vizsla
  173. Népakarat
  174. Népek tavasza
  175. Népesség
  176. Népfront
  177. Népi irodalom
  178. Népkert
  179. Népművész
  180. Néppárt
  181. Népszínház
  182. Népvándorlás
  183. Névnapok
  184. Nómenklatúra
  185. Nóniusz
  186. Nürnberg

O[szerkesztés]

1430 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére:

  1. OEM
  2. OIC
  3. OK
  4. OLF
  5. OMSZ
  6. OSI
  7. OSS
  8. OST
  9. OTC
  10. OVB
  11. Oban
  12. Oberfrank
  13. Oberon
  14. Oberth
  15. Obstrukció
  16. Od wschodu do zachodu słońca
  17. Odavara ostroma
  18. Odescalchi
  19. Odessza
  20. Odin
  21. Odüsszeia
  22. Offenbach
  23. Ofélia
  24. Ogilvy
  25. Ogre
  26. Oh
  27. Ohm
  28. Oia
  29. Oise
  30. Okostojás
  31. Oktett
  32. Olaj
  33. Olajfa
  34. Olasz
  35. Olasz front
  36. Olcsó Könyvtár
  37. Old Boys
  38. Oldalviszony
  39. Oldendorf
  40. Olimpia
  41. Olimpiai Stadion
  42. Olinda
  43. Oliva
  44. Olsen
  45. Oláh
  46. Om
  47. Omaha
  48. Omega
  49. Omi
  50. Ompoly
  51. Once Upon a Time
  52. Ond
  53. One
  54. One Day in Your Life
  55. One More Chance
  56. One Night Only
  57. One Piece
  58. Opció
  59. Open Arms
  60. Open Your Heart
  61. Opera
  62. Oppenheimer
  63. Opus
  64. Orbaiszék
  65. Orbita
  66. Orbán-kormány
  67. Orbán-kápolna
  68. Orbáncfű
  69. Orczy-kastély
  70. Ordabaszi
  71. Organon
  72. Orgona
  73. Ori
  74. Orient Express
  75. Origin
  76. Origó
  77. Orion
  78. Ormai
  79. Orocsimaru
  80. Oros
  81. Orosz
  82. Oroszlányi földrengés
  83. Orosz–svéd háborúk
  84. Országkód
  85. Országok GDP szerinti listája
  86. Országos Antiszemita Párt
  87. Országos Keresztényszocialista Párt
  88. Országépítő
  89. Ortodox
  90. Orvlövész
  91. Orális
  92. Oscar-díj-statisztikák
  93. Ostor
  94. Ostya
  95. Osztják nyelv
  96. Osztrigás Mici
  97. Osztrák Államvasutak
  98. Osztrák–török háborúk
  99. Osztály
  100. Osztályozás
  101. Othello
  102. Otho
  103. Otrantói csata
  104. Out of the Blue
  105. Over the Hills And Far Away
  106. Overbeck
  107. Overdose
  108. Ox
  109. Oz

P[szerkesztés]

8691 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére:

  1. PC
  2. PDP
  3. PE
  4. PEN
  5. PET
  6. PGA
  7. PGSM
  8. PIM
  9. PKI
  10. PLC
  11. PM
  12. PP
  13. PR
  14. PRT
  15. PS4
  16. PTK
  17. Pa
  18. Pacemaker
  19. Pacman
  20. Pacsirta
  21. Paganini
  22. Pain
  23. Pajtás
  24. Pajzs
  25. Pajzsocska
  26. Pak
  27. Pala
  28. Palazzo Ducale
  29. Palazzo Pubblico
  30. Palazzo del Podesta
  31. Palestrina
  32. Palesztina
  33. Palingenézis
  34. Palio
  35. Palladium
  36. Pallavicini-kastély
  37. Pallavicini-palota
  38. Palotás
  39. Palánkai
  40. Palást
  41. Panda
  42. Pandora’s Box
  43. Pandóra szelencéje
  44. Pankrátor
  45. Panni
  46. Pannon
  47. Pannónia Általános Iskola
  48. Panofsky
  49. Pantheon
  50. Pap
  51. Paparazzi
  52. Paprika
  53. Parabellum
  54. Parabola
  55. Paradicsom
  56. Parafrázis
  57. Paranoid
  58. Pardines
  59. Parisina
  60. Paritás
  61. Park
  62. Parlagfű
  63. Partizán
  64. Partíció
  65. Pascal
  66. Pasch
  67. Passzív
  68. Patai
  69. Patak
  70. Pater Noster
  71. Patikamúzeum
  72. Patkó
  73. Patyolat
  74. Pauer
  75. Pauler
  76. Paviai csata
  77. Pax Hungarica
  78. Payer
  79. Paz
  80. Pearl Harbor
  81. Pegazus
  82. Pei
  83. Peidl
  84. Peiszisztratosz
  85. Pekingi kacsa
  86. Pekár
  87. Pele
  88. Pentin
  89. Pepita
  90. Perfect Day
  91. Pergőtűz
  92. Periszkóp
  93. Perje
  94. Perković
  95. Perl
  96. Perlit
  97. Perlmutter
  98. Perm
  99. Pernov
  100. Persepolis
  101. Perzsa művészet
  102. Perzsia
  103. Perzsiai uralkodók listája
  104. Perényi
  105. Pestalozzi
  106. Pesti divat
  107. Pete
  108. Petneházi
  109. Petra
  110. Petres
  111. Petz
  112. Petárda
  113. Petőfi Színház
  114. Peónia
  115. Pfaff
  116. Pfau
  117. Pfeffer
  118. Pfeiffer
  119. Phaedra
  120. Phaethón
  121. Phaisztosz
  122. Phantom
  123. Phenom
  124. Philae
  125. Phobos
  126. Phoebe
  127. Pi
  128. Piarista Gimnázium
  129. Pichler
  130. Pici
  131. Pick Szeged
  132. Pieris
  133. Pierrot
  134. Pieta
  135. Pillangó
  136. Pillangóhatás
  137. Pillangóvirág
  138. Piller
  139. Pilon
  140. Piloty
  141. Pince
  142. Pincebogár
  143. Pincér
  144. Pinokkió
  145. Pintér
  146. Pionír
  147. Pipa
  148. Pippin
  149. Piramis
  150. Pirandello
  151. Pireneusi juhászkutya
  152. Piros
  153. Piszke
  154. Pitbull
  155. Pitypang
  156. Pizarro
  157. Placebo
  158. Plankton
  159. Plano
  160. Plaszt
  161. Play
  162. Plazma
  163. Plebeius
  164. Plejádok
  165. Pleszeck
  166. Pleurón
  167. Plexi
  168. Plugor
  169. Pluhár
  170. Pluto
  171. Po
  172. Pobeda
  173. Pobjeda
  174. Pogány
  175. Pohl
  176. Pointer
  177. Poisson
  178. Poisson-egyenlet
  179. Poitiers-i csata
  180. Poker Face
  181. Pokoli szomszédok
  182. Pokorny
  183. Pokémon
  184. Pol
  185. Polacsek
  186. Polder
  187. Polgár
  188. Polgári Platform
  189. Poligamy
  190. Polip
  191. Polipok
  192. Polisz
  193. Politika
  194. Politzer
  195. Poljot
  196. Polánok
  197. Polányi
  198. Pompeii
  199. Pont
  200. Ponta-kormány
  201. Pontecorvo
  202. Pontidák
  203. Popper
  204. Por
  205. Por amor
  206. Porfir
  207. Pornó
  208. Porosz
  209. Porosz felkelések
  210. Poroszország
  211. Porsche
  212. Port
  213. Portugál
  214. Postapalota
  215. Pozsonyi béke
  216. Pozzo
  217. Prae
  218. Praetorius
  219. Predator
  220. Prefixum
  221. Prelűd
  222. Pressburger
  223. Presszó
  224. Primera fila
  225. Primula
  226. Prinz Eugen
  227. Prism
  228. Proboscidea
  229. Proconsul
  230. Procyon
  231. Prohászka
  232. Prokopp
  233. Promised Land
  234. Prométheusz
  235. Promóció
  236. Propeller
  237. Prost
  238. Proteus
  239. Protokoll
  240. Protézis
  241. Prozódia
  242. Prunella
  243. Prágai szerződés
  244. Prédikátor
  245. Prés
  246. Prím
  247. Prímási palota
  248. Prókai
  249. Prónay-kastély
  250. Pszichohistória
  251. Publius Decius Mus
  252. Puffer
  253. Pugacsov
  254. Puk
  255. Puli
  256. Pulitzer-díj
  257. Pulszky
  258. Pulyka
  259. Pulzus
  260. Pumukli
  261. Puskin
  262. Puskás
  263. Puskás Ferenc-díj
  264. Puszta
  265. Pu?cariu
  266. Pyrgos
  267. Python
  268. Páduai Szent Antal-templom
  269. Pádár
  270. Pákozdi
  271. Pála-dinasztia
  272. Pálcika
  273. Pálma
  274. Pálmafa
  275. Pálmai
  276. Pálos
  277. Pálya
  278. Pán Péter
  279. Pápa
  280. Pápák listája
  281. Páratlan
  282. Párbeszéd a halállal
  283. Párduc
  284. Párizsi béke
  285. Párizsi nő
  286. Párizsi olimpiák
  287. Párkány
  288. Páros
  289. Párta
  290. Párterápia
  291. Pártos
  292. Páva
  293. Pávaszem
  294. Pázmány
  295. Pázsit
  296. Pécsi Egyetem
  297. Péntek 13.
  298. Pénzügyi palota
  299. Pénzügyminiszter
  300. Póczik
  301. Pók
  302. Pókember
  303. Pólya
  304. Póló
  305. Póráz
  306. Pósa
  307. Pügmalión
  308. Pünkösdirózsa
  309. Püspöki palota

Q, R[szerkesztés]

4771 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére:

  1. Quarto
  2. Quicksand
  3. Quittner
  4. Quo vadis
  5. R33
  6. RAF
  7. RD–36
  8. RIF
  9. RMKT
  10. RN
  11. ROX
  12. RPG
  13. RSD
  14. RTL2
  15. RTL7
  16. RTS
  17. Rab ember fiai
  18. Rabaka
  19. Racing Club
  20. Racka
  21. Rad
  22. Radek
  23. Radetzky-osztály
  24. Radics
  25. Radnóti Miklós Gimnázium
  26. Radó
  27. Ragadozók
  28. Rage
  29. Ragtime
  30. Rai
  31. Raile
  32. Rain
  33. Rainbow
  34. Raj
  35. Rajczi
  36. Rajk
  37. Rajki
  38. Rajnai Szövetség
  39. Rakovszky
  40. Ram
  41. Rana
  42. Rapa Nui
  43. Raptor
  44. Rassay-párt
  45. Rassz
  46. Ratzinger
  47. Rauch
  48. Rauscher
  49. Rawlinson
  50. Raziel
  51. Rea
  52. Realizmus
  53. Reason
  54. Rebollar
  55. Rebáb
  56. Recept
  57. Receptor
  58. Red Army
  59. Redd
  60. Redl ezredes
  61. Reflektor
  62. Reflexivitás
  63. Reflux
  64. Református
  65. Református kollégium
  66. Reggel
  67. Regiszter
  68. Regresszió
  69. Regulus
  70. Reichstag
  71. Reinfeldt
  72. Reitter
  73. Rejtély
  74. Rejtő
  75. Rekettye
  76. Rekombináció
  77. Relé
  78. Rem
  79. Remlingen
  80. Remény
  81. Reményi
  82. Reményik László
  83. Rend
  84. Rendezés
  85. Rendező
  86. Rendszerváltás
  87. Rendszám
  88. Rendőrsztori
  89. Rengeteg
  90. Renova
  91. Republikánus Párt
  92. Repülj velem
  93. Requiem
  94. Resident Evil
  95. Restaurálás
  96. Rettegett Iván
  97. Reunion
  98. Revizionizmus
  99. Revolution
  100. Revolver
  101. Rezeda
  102. Rezek
  103. Rezerwat miłości
  104. Reziliencia
  105. Rhédey-kastély
  106. Ribes
  107. Ribáry
  108. Richter
  109. Rick Grimes
  110. Riedel
  111. Riedl
  112. Riesz
  113. Rigócsőr király
  114. Rigómezei csata
  115. Rimanóczy
  116. Rinaldi
  117. Ring
  118. Rise
  119. Rishi
  120. Rivaldafény
  121. Robinson Crusoe
  122. Robot
  123. Robur
  124. Rockenbauer
  125. Rockwell
  126. Rocky és Bakacsin kalandjai
  127. Rohmann
  128. Roland Garros
  129. Romans
  130. Romhányi
  131. Romulea
  132. Román
  133. Román művészet
  134. Románc
  135. Roosevelt
  136. Roots
  137. Rorschach
  138. Rosenberg
  139. Rosenzweig
  140. Rosetta
  141. Roskovics
  142. Rosta
  143. Rosztóczy
  144. Rotary
  145. Rottenbiller
  146. Rouge
  147. Rousseau
  148. Rover
  149. Rovás
  150. Rovásírás
  151. Royal Society
  152. Rozsdalovag
  153. Rozsomák
  154. Rozsos
  155. Rozália-kápolna
  156. Rubel
  157. Rubicon
  158. Rubik
  159. Ruby
  160. Rudar
  161. Rudas
  162. Rudolphi
  163. Rugalmasság
  164. Rulett
  165. Rumi
  166. Rumini
  167. Rumnapló
  168. Rumor
  169. Run to You
  170. Runaway
  171. Running Man
  172. Russell
  173. Rusz
  174. Ruta
  175. Rytm Ziemi
  176. Rács
  177. Rádió
  178. Rája
  179. Rák
  180. Rákosi
  181. Rákóczi
  182. Rákóczi Szövetség
  183. Rákóczi-kastély
  184. Rákóczi-vár
  185. Rándulás
  186. Ránki
  187. Rántás
  188. Rápolt
  189. Ráth
  190. Rátz
  191. Réaumur
  192. Rébusz
  193. Régi városháza
  194. Régészeti Múzeum
  195. Rémségek cirkusza
  196. Répa
  197. Rév
  198. Réz-bromid
  199. Réz-klorid
  200. Réz-oxid
  201. Rítus
  202. Róka
  203. Róma-sorozat
  204. Római
  205. Római Köztársaság
  206. Római császárok
  207. Rómeó és Júlia
  208. Rónai
  209. Rónin
  210. Rózsa-rend
  211. Rózsafa
  212. Rózsahegyi
  213. Rózsaszín párduc
  214. Rózsavölgyi
  215. Rózsaágy
  216. Rózsák tere
  217. Röntgen
  218. Rúna
  219. Rúpia
  220. Rüdiger
  221. R–11
  222. R–21
  223. R–5

S[szerkesztés]

22053 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére: (például a Szaturnusz a csillagászati cikkekben a csillagászati sablonok miatt: Sablon:Szaturnusz, Sablon:Naprendszer, ilyesmi):

  1. S3
  2. SAS
  3. SASL
  4. SB/DV 8
  5. SBB
  6. SBS
  7. SD
  8. SDHC
  9. SEM
  10. SI-egység
  11. SIS
  12. SL
  13. SLD
  14. SLIP
  15. SM
  16. SMS
  17. SMS Erzherzog Ferdinand Max
  18. SMS Helgoland
  19. SNR
  20. SNS
  21. SOS
  22. SP
  23. SPL
  24. SPP
  25. SWAT
  26. SWIFT
  27. SZU
  28. Sablon
  29. Sabor a ti
  30. Sabrina
  31. Sade
  32. Safari
  33. Saga
  34. Sahtyor
  35. Sailing
  36. Saint-Exupéry
  37. Saint-Simon
  38. Saint-germaini béke
  39. Salomé
  40. Salsa
  41. Salt
  42. Salut les copains
  43. Saláta
  44. Samba
  45. Sambre-i csata
  46. San Clemente
  47. San Domenico Maggiore
  48. Sanctuary
  49. Sandler
  50. Sandokan
  51. Sang
  52. Sansovino
  53. Santa Maria Maggiore
  54. Santa Maria del Carmine
  55. Santa Maria delle Grazie-templom
  56. Santa Monica
  57. Santi Apostoli
  58. Santissima Annunziata
  59. Saolin
  60. Saolin templom
  61. Sap
  62. Sapientia
  63. Saragossa
  64. Sarah Connor
  65. Sarda
  66. Sarkkör
  67. Sarló és kalapács
  68. Sarlós Boldogasszony-templom
  69. Sarolt
  70. Sartre
  71. Sarutobi
  72. Sarikamişi csata
  73. Satulung
  74. Saturn
  75. Sauer
  76. Sava
  77. Savoya
  78. Scala
  79. Scandal
  80. Scarlatti
  81. Scatman
  82. Schaller
  83. Scharnhorst
  84. Scharnhorst osztály
  85. Scheffler
  86. Scheiber
  87. Scheider
  88. Schell
  89. Schelling
  90. Schenker
  91. Scherer
  92. Schick
  93. Schiff
  94. Schiffer
  95. Schiller
  96. Schilling
  97. Schindler
  98. Schlegel
  99. Schlesinger
  100. Schleswig-holsteini háború
  101. Schlick
  102. Schlosser
  103. Schmeichel
  104. Schmidt
  105. Schmitt
  106. Schmitz
  107. Schnauzer
  108. Schneider
  109. Schnell
  110. Schneller
  111. Schnitzel
  112. Schock
  113. Scholl
  114. Schopenhauer
  115. Schossberger-kastély
  116. Schrammel
  117. Schreyer
  118. Schröer
  119. Schubert
  120. Schulek
  121. Schulhof
  122. Schultz
  123. Schultze
  124. Schumacher
  125. Schwimmer
  126. Schönberger
  127. Schöpf-Merei
  128. Scilla
  129. Scion
  130. Scum
  131. Scutum
  132. Se veled, se nélküled
  133. Seborga
  134. Seborga Hercegség
  135. Secret Garden
  136. Seeshaupt
  137. Seherezádé
  138. Seifert
  139. Selmeczi
  140. Selyem
  141. Selyemkóró
  142. Senator
  143. Senkiföldje
  144. Sepsiszék
  145. September
  146. Serapeum
  147. Serenity
  148. Seres
  149. Servette
  150. Serényi-kastély
  151. Seth
  152. Sevcsenko
  153. Seven
  154. Shaft
  155. Shakespeare
  156. Shapiro
  157. Shaw
  158. She
  159. Sheena, a dzsungel királynője
  160. Shell
  161. Shelley
  162. Sherlock Holmes
  163. Sherman
  164. Shi Lang
  165. Shilling
  166. Shine
  167. Shiraz
  168. Shire
  169. Sibelius
  170. Siegmeth
  171. Siemens
  172. Signum
  173. Siki
  174. Sikló
  175. Sikorski
  176. Siku
  177. Sikátor
  178. Silvanus
  179. Silver Star
  180. Simon mágus
  181. Sin City
  182. Singularity
  183. Sinkovics
  184. Sipos Csaba
  185. Sirenia
  186. Sirokkó
  187. Sirály
  188. Sisi
  189. Sivatagi kalandok
  190. Skalárpotenciál
  191. Skandinávia művészete
  192. Skid Row
  193. Skorpió
  194. Skua
  195. Skálafüggetlenség
  196. Skót
  197. Skót juhászkutya
  198. Sláger
  199. Smak
  200. Social engineering
  201. Sokaság
  202. Sol
  203. Solaria
  204. Solaris
  205. Solberg
  206. Solt
  207. Solti
  208. Solymos vára
  209. Som
  210. Sometimes
  211. Somogyi
  212. Somogyi család
  213. Sona
  214. Sonic
  215. Sonic Boom
  216. Sony
  217. Sopianae
  218. Soros
  219. Sorozat
  220. Sousa
  221. Sovereign of the Seas
  222. Soá
  223. Spanyol
  224. Spartacus
  225. Spener
  226. Spengler
  227. Spenót
  228. Sperner
  229. Spica
  230. Spirit
  231. Spiritual Healing
  232. Spitz
  233. Spitzer
  234. Spokój serca
  235. Sportcsarnok
  236. Spranger
  237. Spring
  238. Spárga
  239. Squire
  240. St. Louis Blues
  241. Stableford
  242. Stadler
  243. Stahl
  244. Stalker
  245. Star Wars: A klónok háborúja
  246. Starhemberg
  247. Starsky és Hutch
  248. Staufenberg
  249. Stay
  250. Steinberger
  251. Steindl
  252. Steinfurt
  253. Steinmetz
  254. Step
  255. Sterilizálás
  256. Steyr
  257. Stiletto
  258. Still Alive
  259. Stockhausen
  260. Stohl
  261. Strattmann
  262. Straub
  263. Strauss
  264. Streicher
  265. Stricker
  266. Strobl
  267. Struccpáfrány
  268. Struktúra
  269. Struma
  270. Stuart Little, kisegér
  271. Styx
  272. Stóla
  273. Stúdió
  274. Stürmer
  275. Stříhali dohola malého chlapečka
  276. Suda
  277. Sugár
  278. Sugárzás
  279. Sumer
  280. Sundae
  281. Superman
  282. Suzuki
  283. Svábok
  284. Svéd
  285. Sweet Dreams
  286. Swift
  287. Switch
  288. Syzygy
  289. Sz
  290. Szabad Szó
  291. Szabadalmas
  292. Szabadon
  293. Szabados
  294. Szabadság
  295. Szabadság tér
  296. Szabadság-szobor
  297. Szabadságharc
  298. Szabadságpárt
  299. Szabadtéri múzeum
  300. Szabotázs
  301. Szabó Marcell
  302. Szahara
  303. Szaijúki
  304. Szaján
  305. Szakasz
  306. Szakály
  307. Szakítópróba
  308. Szaladin
  309. Szalalkáli
  310. Szalka
  311. Szalonna
  312. Szamba
  313. Szamojéd
  314. Szamos
  315. Szamoshát
  316. Szamárkóró
  317. Szamóca
  318. Szan
  319. Szapáry-kastély
  320. Szaraszvati
  321. Szardínia
  322. Szarka
  323. Szarvas-ház
  324. Szatmári egyházmegye
  325. Szaturnusz
  326. Szaturáció
  327. Szcintilláció
  328. Szegedi híd
  329. Szegregáció
  330. Szegény Dzsoni és Árnika
  331. Szegény gazdagok
  332. Szegő
  333. Szejm
  334. Szekeres
  335. Szektor
  336. Szekvencia
  337. Szeldzsuk
  338. Szeldzsuk Birodalom
  339. Szelek
  340. Szellem
  341. Szellemharcosok
  342. Szellemlovas
  343. Szembesítés
  344. Szeminárium
  345. Személy
  346. Szendi
  347. Szenes
  348. Szenioritás
  349. Szent András-templom
  350. Szent Anna-templom
  351. Szent Bernát
  352. Szent Borbála-templom
  353. Szent Demeter-templom
  354. Szent Egyed-templom
  355. Szent Erzsébet-templom
  356. Szent György és a sárkány
  357. Szent György-rend
  358. Szent György-templom
  359. Szent Imre-templom
  360. Szent István Gimnázium
  361. Szent István Lovagrend
  362. Szent István tér
  363. Szent István-bazilika
  364. Szent István-székesegyház
  365. Szent István-templom
  366. Szent Jakab-katedrális
  367. Szent János evangélista templom
  368. Szent János-kápolna
  369. Szent József-templom
  370. Szent Kereszt felmagasztalása templom
  371. Szent Liga
  372. Szent László-templom
  373. Szent Mihály-templom
  374. Szent Miklós-templom
  375. Szent Márton-templom
  376. Szent Paraszkiva-templom
  377. Szent Péter esernyője
  378. Szent Péter és Pál-templom
  379. Szent Péter-templom
  380. Szent Sebestyén-templom
  381. Szent apostolok templom
  382. Szent arkangyalok templom
  383. Szentek listája
  384. Szentgotthárdi csata
  385. Szentgyörgyi
  386. Szentháromság
  387. Szentháromság-szobor
  388. Szentháromság-templom
  389. Szentivánéji álom
  390. Szentlélek alászállása-templom
  391. Szentléleki pálos kolostor
  392. Szentpéteri József
  393. Szentírás
  394. Szenátus
  395. Szeplőtelen Fogantatás templom
  396. Szerafin
  397. Szerb
  398. Szerb Királyság
  399. Szerb Köztársaság
  400. Szerb templom
  401. Szerelem
  402. Szerelem utolsó vérig
  403. Szerelmes szívek
  404. Szerencsés tévedés
  405. Szeretet
  406. Szergej
  407. Szerov
  408. Szervezet
  409. Szervita templom
  410. Szervác
  411. Szervánszky
  412. Szerző idézése
  413. Szerényi
  414. Szesz
  415. Szeta
  416. Szevasztopol ostroma
  417. Szezon
  418. Szfinx
  419. Szifó
  420. Szigfrid
  421. Szigligeti
  422. Szigligeti Színház
  423. Szignál
  424. Szigorúan bizalmas
  425. Szijjártó
  426. Sziklai
  427. Sziklakápolna
  428. Szikora
  429. Szikra
  430. Szilva
  431. Szilvási
  432. Szilágyi
  433. Szilágyság
  434. Szilárd
  435. Szimonov
  436. Szindbád
  437. Szinerézis
  438. Szingularitás
  439. Szinkronizálás
  440. Szinkópa
  441. Szinnyei
  442. Szintézis
  443. Szinódus
  444. Szirtes
  445. Szirén
  446. Szisz
  447. Szisztolé
  448. Szita
  449. Szitakötő
  450. Szivárvány együttes
  451. Szkafander
  452. Szkander
  453. Szlovák
  454. Szlovák korona
  455. Szlovén
  456. Szlávics
  457. Szlávok
  458. Szlávy
  459. Szmájli
  460. Szobonya
  461. Szociáldemokrata Párt
  462. Szojuz
  463. Szokolszky
  464. Szolidaritás
  465. Szolovjov
  466. Szom
  467. Szombat esti láz
  468. Szovjet
  469. Szpartak
  470. Szputnyik
  471. Sztadion
  472. Sztereó
  473. Sztrela
  474. Sztrelec
  475. Sztrunga
  476. Sztyecskin
  477. Sztálingrád
  478. Sztóma
  479. Szuhoj
  480. Szula
  481. Szulfát
  482. Szulák
  483. Szurokfű
  484. Szusza
  485. Szuszceptibilitás
  486. Szuvorov
  487. Szving
  488. Szvit
  489. Szálasi
  490. Száll a kakukk fészkére
  491. Szám
  492. Számla
  493. Száműzetés
  494. Szánkó
  495. Szár
  496. Szárcsa
  497. Szárny
  498. Szász univerzitás
  499. Szászy
  500. Szász–Coburg–Gotha
  501. Szávai
  502. Századok
  503. Százszorszép
  504. Széchenyi István Gimnázium
  505. Széchenyi tér
  506. Széchenyi-kastély
  507. Széchy család
  508. Szécsényi
  509. Szégyen
  510. Szék
  511. Székely
  512. Székelység
  513. Székesfehérvár ostroma
  514. Szélkapu
  515. Szélkiáltó
  516. Széll
  517. Szélsőbal
  518. Széna tér
  519. Szép új világ
  520. Széphalom
  521. Színes
  522. Színház
  523. Szírek
  524. Szíriusz
  525. Szó
  526. Szórás
  527. Szózat
  528. Szög
  529. Szöktetés
  530. Szökés
  531. Szökőár
  532. Szövet
  533. Szövetséges hatalmak
  534. Szövetségi Tanács
  535. Szövetségi kancellár
  536. Szükségállapot
  537. Születésnap
  538. Szünet
  539. Szürke óriáskenguru
  540. Szürkület
  541. Szőcs
  542. Szőgyény család
  543. Szőke
  544. Szőkék előnyben
  545. Szűr
  546. Szűrő
  547. Szűz
  548. Szűz Mária neve templom
  549. SÍ busz
  550. Ságvári Endre Gimnázium
  551. Ságvári Endre szocialista brigád
  552. Sámson
  553. Sándor család
  554. Sándor-palota
  555. Sára
  556. Sárga rózsa
  557. Sárga szél
  558. Sárkány
  559. Sáska
  560. Sínrendszer
  561. Sóhajok
  562. Sólyom
  563. Sólyomszem
  564. Sómér
  565. Sónen Sunday
  566. Sötét Nagyúr
  567. Sötét zsaruk
  568. Sötétkapu
  569. Súgó
  570. Sün
  571. Sürgöny
  572. Süsü, a sárkány
  573. Sütő
  574. Sănătescu-kormány

T[szerkesztés]

6736 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére (például Tang, Tang dinasztia az évszámoknál és a kínai témájú cikkekben):

  1. T-Mobile
  2. T1E1
  3. TA
  4. TAP
  5. TB
  6. TBS
  7. TEK
  8. TGM
  9. TIR
  10. TM
  11. TNT
  12. TSR
  13. TTC
  14. TTD
  15. TTL
  16. TV2
  17. TV3
  18. TV4
  19. Taganka
  20. Taidzsucu
  21. Taigetosz
  22. Tajvan
  23. Talbot
  24. Talentum
  25. Tales from Earthsea
  26. Talk
  27. Tallium-hidroxid
  28. Talmács
  29. Találat
  30. Találkozás egy régi szerelemmel
  31. Tambura
  32. Tamil
  33. Tammuz
  34. Tamás
  35. Tanagrai csata
  36. Tandem
  37. Tanegasima
  38. Tang
  39. Tang-dinasztia
  40. Tanga
  41. Tangó
  42. Tanka
  43. Tannenbergi csata
  44. Tanner
  45. Tanár úr kérem
  46. Tanítók Lapja
  47. Tanú
  48. Tao
  49. Tapadás
  50. Tarack
  51. Tarkan
  52. Tarkovszkij
  53. Tarpeda
  54. Tarsoly
  55. Tartomány
  56. Tartományfőnök
  57. Tas
  58. Tatu
  59. Tatárka
  60. Tatárok
  61. Taub
  62. Taurosz
  63. Taurus
  64. Taussig
  65. Taut
  66. Tavasz
  67. Taxi
  68. Tea
  69. Tea Party
  70. Tea for Two
  71. Ted
  72. Tegernsee
  73. Tegetthoff
  74. Teitelbaum
  75. Teke
  76. Tekerő
  77. Tektonika
  78. Telefon
  79. Telegdi
  80. Telek
  81. Teleki
  82. Teleki-ház
  83. Teleki-kastély
  84. Teleki-kormány
  85. Teleki-kúria
  86. Telenor
  87. Teller
  88. Telér
  89. Temesvár ostroma
  90. Templomok völgye
  91. Tengelic
  92. Tengely
  93. Tengeri
  94. Tengermellék
  95. Tengerészet
  96. Tennessee osztály
  97. Tequila
  98. Tercia
  99. Teremtés
  100. Terma
  101. Terminus
  102. Terminátor
  103. Termés
  104. TermészetBÚVÁR
  105. Természettudományi Múzeum
  106. Terra Nova
  107. Territórium
  108. Tersztyánszky
  109. Tervel
  110. Tervueren
  111. Terápia
  112. Terület
  113. Tesco-busz
  114. Tesla
  115. Test
  116. Tesz-Vesz város
  117. Tettye
  118. Teutsch
  119. Texas Rangers
  120. Thai
  121. Thalia
  122. Than
  123. Thank You
  124. Thaszosz
  125. The Beginning
  126. The Best
  127. The Definitive Collection
  128. The Dust Brothers
  129. The Green Hornet
  130. The Last in Line
  131. The Pleasure Principle
  132. The Producers
  133. The Remixes
  134. The Ring
  135. The Singles Collection
  136. The Sixth Sense
  137. The Voice
  138. The Walking Dead
  139. The X Factor
  140. Theia
  141. Theocracy
  142. Theresianum
  143. Thermopülai csata
  144. These Days
  145. Thewrewk
  146. Third
  147. This Is It
  148. Thor
  149. Thorn
  150. Thorni béke
  151. Thriller
  152. Thule
  153. Thunderbolt
  154. Thymus
  155. Thália Színház
  156. Tibia
  157. Tichý
  158. Tiepolo
  159. Tiger
  160. Tightrope
  161. Tigris
  162. Tigris és sárkány
  163. Tildi
  164. Tiltott szerelem
  165. Time
  166. Time Machine
  167. Time to Shine
  168. Timosenko
  169. Tini Nindzsa Teknőcök
  170. Tintin
  171. Tipológia
  172. Tisia
  173. Tisza István-kormány
  174. Tisza Volán
  175. Tisza-kormány
  176. Tiszafa
  177. Tiszta szívvel
  178. Titanic
  179. Titkok és hazugságok
  180. Titán
  181. Titánia
  182. Tivadar
  183. Tivat
  184. Tizedes osztályozás
  185. Tizenkét dühös ember
  186. Tizenkét hónap
  187. Tizenkét szék
  188. To właśnie my
  189. Tobin
  190. Togliatti
  191. Tojás
  192. Tokarev
  193. Token
  194. Tokugava
  195. Toll
  196. Toller
  197. Toluilsav
  198. Toma
  199. Tomahawk
  200. Tomboló
  201. Tomcat
  202. Tomor
  203. Tompos
  204. Tonio Kröger
  205. Tonle Szap
  206. Toonami
  207. Top
  208. Topol
  209. Topológia
  210. Topor
  211. Tor
  212. Torlóár
  213. Torokgyulladás
  214. Torontál
  215. Torony
  216. Torpedo
  217. Torrent
  218. Torrente
  219. Torreóni csata
  220. Tortúra
  221. Toto
  222. Totoro
  223. Town osztály
  224. Trafalgar
  225. Trafó
  226. Tragedy
  227. Trainspotting
  228. Transformers
  229. Transzformáció
  230. Tranzitivitás
  231. Trauberg
  232. Trauma
  233. Trebitsch
  234. Trefort Ágoston Gimnázium
  235. Trema
  236. Tremolo
  237. Triangulum
  238. Trianon
  239. Tribunus
  240. Trillian
  241. Trilogy
  242. Trinity College
  243. Trio
  244. Trisztán és Izolda
  245. Triton
  246. Trivium
  247. Trivulzio
  248. Trojka
  249. Trouble
  250. Trufa
  251. Trujillo
  252. Trója
  253. Trójai faló
  254. Trónok harca
  255. Tuba
  256. Tudósító
  257. Tukacs
  258. Turan
  259. Turbo
  260. Turnus
  261. Turul
  262. Turán
  263. Twilight Zone
  264. Twin Peaks
  265. Twist
  266. Ty
  267. Typhoon
  268. Tyr
  269. Tyúk
  270. Tz
  271. Tádzsik
  272. Táncsics Mihály Gimnázium
  273. Társasjáték
  274. Társaság
  275. Társulat
  276. Tátorján
  277. Tátra
  278. Téboly
  279. Téli hadjárat
  280. Tér
  281. Térerősség
  282. Tétény
  283. Típus
  284. Tóka
  285. Tök
  286. Tömb
  287. Törley-kastély
  288. Törmelék
  289. Törpe rózsa
  290. Törvény
  291. Törvénytár
  292. Törzs
  293. Törés
  294. Török
  295. Török család
  296. Török háborúk
  297. Törőcsik
  298. Tövis
  299. Tücsök
  300. Tükröm, tükröm
  301. Tükrözés
  302. Tükör
  303. Türk
  304. Tüzet viszek
  305. Tőke
  306. Tőkehal
  307. Tőzsér
  308. Tűz
  309. Tűzfal
  310. Tűzgyújtó
  311. Tűzgyűrű
  312. Tűzhányó
  313. Tűzkő
  314. Tűzoltó Múzeum
  315. Tűzróka
  316. Tűzzel, vassal

U[szerkesztés]

6158 cikk linkel ezen alapformák valamelyikére:

  1. UFO
  2. UPC
  3. US Open
  4. USB
  5. USS Alabama
  6. USS Fargo
  7. USS Franklin
  8. USS Illinois
  9. USS Indianapolis
  10. USS Kentucky
  11. USS Los Angeles
  12. USS Michigan
  13. USS Nashville
  14. USS Ohio
  15. USS Saratoga
  16. USS Virginia
  17. UTC
  18. UTE
  19. UV
  20. Ubuntu
  21. Ud
  22. Udvardi
  23. Udvarhely-Szék
  24. Udvarhelyi
  25. Ugrai
  26. Uher
  27. Ukrán
  28. Ukrán ortodox egyház
  29. Ullmann
  30. Ultra
  31. Ulysses
  32. Umling
  33. Umma
  34. Unbreakable
  35. Uncia
  36. Under Pressure
  37. Underworld
  38. Unger
  39. Ungvári
  40. Ungár
  41. Unity
  42. Universal
  43. Unió
  44. Unoka
  45. Unplugged
  46. Unreal
  47. Upside Down
  48. Uralkodók listái
  49. Urban
  50. Urbán
  51. Urda
  52. Uránia
  53. Uspavanka
  54. Uspomene
  55. Utah
  56. Utazás
  57. Utazás a Holdba
  58. Utrechti béke
  59. Utóirat
  60. Utórengés

V[szerkesztés]

19511 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére (Vénusz a kisbolygóknál!):

  1. V
  2. V mint vérbosszú
  3. V.I.P.
  4. VB
  5. VEB
  6. VI
  7. VK
  8. Vacansoleil
  9. Vackor
  10. Vadas
  11. Vadregény
  12. Vadász
  13. Vadócka
  14. Vae victis
  15. Vagy
  16. Vajdaság
  17. Vajdió
  18. Vajk
  19. Vajna
  20. Vajta
  21. Vakság
  22. Vakvilág
  23. Valgus
  24. Vallon
  25. Vallási rendőrség
  26. Valmala
  27. Valóság
  28. Vamp
  29. Van Eyck
  30. Varacskosdisznó
  31. Varga
  32. Varsói csata
  33. Vartan
  34. Varuna
  35. Varus
  36. Vas
  37. Vas-klorid
  38. Vas-szulfát
  39. Vasaló
  40. Vasarely Múzeum
  41. Vasas
  42. Vasas SC
  43. Vasember
  44. Vasfa
  45. Vasfüggöny
  46. Vaskorona-rend
  47. Vaszary
  48. Vasárnap
  49. Vasárnapi Újság
  50. Vatta
  51. Vay-kastély
  52. Vaya Con Dios
  53. Vega
  54. Vektor
  55. Vektorpotenciál
  56. Vela
  57. Velc
  58. Velencei egyezmény
  59. Vend
  60. Vendi
  61. Vepr
  62. Vepsze
  63. Verdi
  64. Verduni csata
  65. Verem
  66. Verestemplom
  67. Vergina
  68. Vermilion
  69. Veron
  70. Veronika
  71. Verseny
  72. Vessző
  73. Vetés
  74. Vezető
  75. Vezír
  76. Viadukt
  77. Viasat
  78. Viaszfa
  79. Vica
  80. Victoria Cougars
  81. Vicus
  82. Vidovszky
  83. Vidra
  84. Vidámpark
  85. Vietnámi
  86. Vigadó
  87. Vigyázó-kastély
  88. Viharmadár
  89. Viharsarok
  90. Viking
  91. Viktor
  92. Vilhelmina
  93. Villa
  94. Villa rustica
  95. Villa-Lobos
  96. Villámmacskák
  97. Villámtolvaj
  98. Világ
  99. Világgazdaság
  100. Világhíradó
  101. Világok harca
  102. Világosság
  103. Vinca
  104. Vinokurov
  105. Vinyl
  106. Viola
  107. Vipera
  108. Virginia osztály
  109. Viribus Unitis
  110. Virradat
  111. Virrasztók
  112. Virtualizáció
  113. Virág
  114. Visa
  115. Viski
  116. Vitéz
  117. Vlašići
  118. Vogl
  119. Voith
  120. Volatilitás
  121. Volt
  122. Volán
  123. Von
  124. Voodoo
  125. Voodoo Child
  126. Vosztok
  127. Vox
  128. Voyager
  129. Voznyeszenszkij
  130. Vujicsics
  131. Vuk
  132. Vulcano
  133. Váci csata
  134. Vádló Bitófák
  135. Vágszerdahely
  136. Válság
  137. Váltó
  138. Válótársak
  139. Vámbéry
  140. Vámpírok bálja
  141. Váradi
  142. Várkonyi
  143. Város-kút
  144. Városház Galéria
  145. Városház tér
  146. Városháza
  147. Városállam
  148. Várszínház
  149. Vásárhelyi
  150. Vécsey
  151. Vécsey család
  152. Véda
  153. Védegylet
  154. Végjáték
  155. Végítélet
  156. Vénusz
  157. Véres vasárnap
  158. Vírus
  159. Vízikígyó
  160. Vízipók-csodapók
  161. Vízóra
  162. Vízöntő
  163. Völgycsillag
  164. Vörös Csillag szocialista brigád
  165. Vörös Erőd
  166. Vörös Gárda
  167. Vörös Hadsereg
  168. Vörös Rébék
  169. Vörös Segély
  170. Vörös Ujság
  171. Vörös báró
  172. Vörös csillag
  173. Vörös hajnal
  174. Vörös Őrség
  175. Vöröskereszt
  176. Vörösmarty

W[szerkesztés]

593 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére:

  1. W.A.S.P.
  2. WBA
  3. WC
  4. WCHL
  5. WTF
  6. WTO
  7. Wacht am Rhein
  8. Wagner
  9. Wago
  10. Wahl
  11. Wahrmann
  12. Wake Up
  13. Waldmann
  14. Wallach
  15. Walnut Creek
  16. Walter Mitty titkos élete
  17. Wanted
  18. Wapakoneta
  19. War
  20. Warner
  21. Warning
  22. Warrior
  23. Wartburg
  24. Wass
  25. Watchtower
  26. Watson
  27. Watt
  28. We Will Rock You
  29. Webber
  30. Weber
  31. Weidlich
  32. Weinek
  33. Weiner
  34. Weininger
  35. Weinstein
  36. Weisz
  37. Wekerle
  38. Wekerle-kormány
  39. Welden
  40. Weninger
  41. Werfel
  42. Werth
  43. Wesenbergi csata
  44. Wesselényi-kastély
  45. West Side Story
  46. Westensee
  47. Western Hockey League
  48. Wheeler
  49. Whiplash
  50. Whitford
  51. Who
  52. Wickie und die starken Männer
  53. Wieland
  54. Wien-törvény
  55. Wiener
  56. Wiesel
  57. Wilczek
  58. Wild Honey
  59. Wilhelm Gustloff
  60. Wilson
  61. Wilsonia
  62. Wimbledon
  63. Windisch-Grätz
  64. Wings
  65. Winkler
  66. Winnetou
  67. Wipo
  68. Witt
  69. Wittmann
  70. Wohl
  71. Wolfenstein
  72. Woltersdorf
  73. Words
  74. Work
  75. World Trade Center
  76. Worms
  77. Wow
  78. Wszystkim zakochanym
  79. Wszystko mi mówi, że mnie ktoś pokochał
  80. Wunderlich
  81. Www
  82. Wéber

X, Y, Z[szerkesztés]

1728 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére:

  1. X-Men
  2. XL Airways
  3. XLS
  4. XOR
  5. Xanadu
  6. Xen
  7. X–1
  8. X–4
  9. Y
  10. YU grupa
  11. Yakari
  12. Yale
  13. Ybl
  14. Yellow Submarine
  15. Yesterday
  16. Yonne
  17. Yorktown osztály
  18. You and I
  19. Yozgat
  20. Yildiz
  21. ZTE
  22. Zabriskie Point
  23. Zacatecasi csata
  24. Zalán
  25. Zamenhof
  26. Zara
  27. Zarándok
  28. Zaufaj sercu
  29. Zavadszky
  30. Zazie
  31. Zea
  32. Zefír
  33. Zeiss
  34. Zenepalota
  35. Zengő
  36. Zenyit
  37. Zenélő kút
  38. Zeppelin
  39. Zepter
  40. Zerind
  41. Zeusz
  42. Zichy-kastély
  43. Ziliz
  44. Zipernovszky
  45. Zitterbarth
  46. Zombori
  47. Zoo
  48. Zornička
  49. Zorro
  50. Zrínyi
  51. Zrínyiújvári csata
  52. Zsalu
  53. Zsedényi
  54. Zseni
  55. Zsidó
  56. Zsidó Színház
  57. Zsidóadó
  58. Zsidótörvények
  59. Zsigmondy
  60. Zsiguli
  61. Zsilinszky
  62. Zsinka
  63. Zsolnai
  64. Zsorzsett
  65. Zsurzs
  66. Zsuzsanna
  67. Zuhanás
  68. Zvonik
  69. Zwack
  70. Zweig
  71. Záhony
  72. Zár
  73. Zárt rendszer
  74. Zárt tárgyalás
  75. Zárt város
  76. Zéta
  77. Zóna
  78. Zószimosz
  79. Zöld párt
  80. Zűr az űrben

Ékezetes és a többi spéci[szerkesztés]

6005 cikk linkel ezeknek az alapformáknak valamelyikére:

  1. A la carte
  2. Ábel
  3. Ábrahám
  4. Ábrán
  5. Ábrányi
  6. Ács
  7. Ádám
  8. Áfonya
  9. Ág
  10. Ágas
  11. Ágyú
  12. Ákos
  13. Áldozat
  14. Állami Díj
  15. Állami Magyar Színház
  16. Állami Tervbizottság
  17. Államreform Bizottság
  18. Állatfarm
  19. Állomány
  20. Állás
  21. Állítsátok meg Terézanyut!
  22. Álmok Háza
  23. Álmos
  24. Ámbédkar
  25. Ámok
  26. Ár
  27. Árgus
  28. Árgyelán
  29. Árif
  30. Árisz
  31. Árkád
  32. Árnika
  33. Árnyak
  34. Árnyék
  35. Árpa
  36. Árpád
  37. Árpád Gimnázium
  38. Árpád híd
  39. Árulás
  40. Árvácska
  41. Árész
  42. Átjáró
  43. Átmérő
  44. Átváltozások
  45. Átírás
  46. E pericoloso sporgersi
  47. Édes Anna
  48. Édes méreg
  49. Édes élet
  50. Égenjárók
  51. Éjjeli őrjárat
  52. Éjszakai műszak
  53. Élektra
  54. Életben maradni
  55. Életfa
  56. Élettér
  57. Élni
  58. Élőlánc
  59. Én kicsi pónim
  60. Én, Eloise
  61. Ének
  62. Énos
  63. Ér
  64. Éra
  65. Éretlenek
  66. Éri
  67. Érik a szőlő
  68. Érintő
  69. Érseki Könyvtár
  70. Érseki palota
  71. Érzékenyítés
  72. És
  73. És hamarosan a sötétség
  74. És most merre?
  75. Észak és Dél
  76. Északi fény
  77. Északi hadjárat
  78. Északi háború
  79. Északkelet-Magyarország
  80. Északnyugati átjáró
  81. Észt
  82. Éter
  83. Ír
  84. Írisz
  85. Írország
  86. Írás
  87. Ítélet
  88. Ítéletidő
  89. Ítéletnap
  90. Ív
  91. Íz
  92. Ízek, imák, szerelmek
  93. Óbirodalom
  94. Óe
  95. Ómen
  96. Ón-klorid
  97. Ón-oxid
  98. Óra
  99. Óriáskenguru
  100. Óriáskontyvirág
  101. Órák
  102. Óvadék
  103. Óz, a nagy varázsló
  104. Öcsi
  105. Ökrös
  106. Önellenőrzés
  107. Öngyulladás
  108. Önkormányzat
  109. Ördög
  110. Ördög árok
  111. Ördögcérna
  112. Ördögszekér
  113. Öregtemplom
  114. Örmény
  115. Örvény
  116. Örökség
  117. Örökzöld
  118. Örökösödési háborúk listája
  119. Öröm
  120. Összeadás
  121. Összeférhetetlenség
  122. Összefüggőség
  123. Összeomlás
  124. Összművészet
  125. Ösvény
  126. Öt elem
  127. Ötödik sebesség
  128. Ötök
  129. Ötösfogat
  130. Özönvíz
  131. Új Ember
  132. Új Föld
  133. Új Hang
  134. Új Nemzedék
  135. Új Század
  136. Új Szó
  137. Új hullám
  138. Újbirodalom
  139. Újhold
  140. Újpesti TE
  141. Úr napja
  142. Úri muri
  143. Úszó
  144. Út
  145. Ügynök
  146. Üllő
  147. Ünnep
  148. Ünnepek
  149. Üröm
  150. Ütközés
  151. Üvegszál
  152. Üvöltő szelek
  153. Üzenet
  154. Üzlet
  155. Čapek
  156. Inönü
  157. Őrtorony
  158. Őslények országa
  159. Škoda
  160. Škoda Plzeň
  161. Štúr
  162. Űrsör
  163. Želva
  164. Țichindeal